- Könyv: Mary Norton: Elvitte a manó
- Kiadó: Móra
- Kiadó székhelye: Budapest
- Kiadás éve: 1975
- Oldalszám: 184
- ISBN: 9631102475
- Fordította: Árkos Antal
- Illusztrálta: Heinzelmann Emma
Már tavaly is várólista csökkentős könyv volt. Már akkor is terveztem elolvasni, de valahogy nem került sorra. Idén pótoltam, és igazán jól esett, bár megjegyezném, hogy egy új fordítást, és szebb illusztrációkat megérdemelne a könyv. Arról már nem is beszélve, hogy a folytatásokat is érdemes lenne kiadni, vagy egybe az egész történetet!
A történettel körülbelül 10 éve ismerkedtem meg, anime formájában. Arrietty története meglehetősen aranyos és kedves volt, és amikor megtudtam, hogy van könyv belőle, és meglepő mód magyarul is elérhető, be is szereztem a kötetet, csak aztán sosem került sorra. A film feldolgozások kevésbé érdekeltek, sosem néztem meg őket és őszinte leszek, mivel nem mai darabok és ez a sztori pont elég elrugaszkodott, úgy érzem, nem tetszenének, így inkább a filmeket kihagyom.
A történet, ott kezdődik hogy May néni elmeséli Liznek, hogy a testvére mit mesélt, a rokonánál töltött időről. Sejtelmesen megjegyezve, hogy ki tudja igaz-e vagy sem az egész. A fiú lábadozását töltötte Sophy néninél, és itt találkozott a "kölcsöncsenő" manókkal, és barátkozott össze velük. A történet kedves része és kedves szereplői tehát a kölcsöncsenők és a srác, no meg Sophy néni, aki megvan róla győződve, hogy csak a bor miatt lát kis emberkéket. A történet sötét oldala a bejárónő-konyhás aki mindent szemmel tart, és amikor egy-egy dolog eltűnik, a srácnak köszönhetően több dolog is, akkor aztán nekilódul, hogy kiirtson minden kicsi teremtményt, legyen az patkány, egér vagy manó.
Érdekes a világalkotás, és a világ felfogása a kölcsöncsenőknek, de amúgy az ő szemszögükből teljesen hihető, hogy úgy hiszik, a világ ez a ház meg még a rét és nagyjából vége is van, és az emberek azért vannak, hogy tőlük kölcsön lehessen csenni dolgokat. Véletlen sem hívják ezt lopásnak :D
A könyv a 70-es években került fordításra, de amúgy 1957-es mű. Az biztos, hogy ha újra kiadnák(jó lenne), akkor kellene egy korszerűbb fordítás, mert néha kicsit zötyögött a dolog. Pedig a történet teljesen jó, a mai gyerekek is élveznék szerintem. Az animet mindenképpen ajánlom utána megnézésre, én is tervezem, hogy hamarosan újra nézem.
Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
„Tegyük fel – mondta a fiú, hogy most meglátnánk egy kis embert, nem nagyobbat, mint egy ceruza, a nadrágján kék folt, és rettentően igyekezne felfelé a függönyön, kezében egy babateáscsészével… Mit mondanál, hogy mi az? Tündér? – Dehogy mondanék ilyet – vágta rá Ariadné. – Azt mondanám, hogy az apám volt.”
Ez a beszélgetés egy manókislány és egy valóságos kilencéves kisfiú között hangzik el abban a kertben, ahová a kislány első kölcsöncsenő útjára indult. A kölcsöncsenők ugyanis aprócska népség – ki ne ismerné őket! – mindenfélét összeszednek a házban, amire csak szükségük van; a zongorában, az óra mögött, a padló alatt laknak, és sohasem lopnak, csak kölcsöncsennek, aztán a ház népe keresheti mindazt, ami eltűnt. De ugyan mire valók az emberek? Csakis arra, hogy a kölcsöncsnők részére előállítsák a hasznos dolgokat, a babateáskészletet, a finom falatokat, morzsákat. És mi történik, ha egy valódi kisfiú egyszer egy ilyen manókislánnyal barátkozik össze? Aki ezt a fordulatokban bővelkedő, mulatságos és megható történetet elolvassa, sok mindent megtud az apró és mindenütt fellelhető háznépről.
Megjegyzések