Ugrás a fő tartalomra

Ecsédi Orsolya: Banyavész

Köszönet a könyvért @AniTiger - nek! No nem mintha, amúgy a könyvtárnak nem lett volna meg, de így gyorsabb volt, és nem lopom az olvasási lehetőséget addig sem az ifjú olvasóktól ;) Bár megjegyezném, magamhoz képeset extra gyorsan sorra került ez a könyv!
 Örülök, hogy Ecsédi Orsolya megírta ezt a kötetet és várom a folytatásait is. Remek szereplőket kaptunk egy modern, 21. századi mesében!
 Minden karakter, az is, aki annyira nem sokat szerepelt élő és lélegző volt, háttértörténettel. Nem kell senkiről sem sokat tudnunk, de azt hiszem mindenkiről eleget tudtunk meg. Persze itt még bőven maradtak elvarratlan szálak és meglehetősen jó lesz olvasni, mikbe keverednek ezek hárman.
Mesterien ötvözte a 21. századot és a mágiát, és a való világot. Az a durva, hogy teljesen hihető, hogy boszorkányok, gonosz varázslók és tacskóvá váló sárkányok léteznek. Mert miért is ne?
Féltem, hogy majd zavarni fognak az instagram és társai a könyvben, de egyrészt nem zavartak, másrészt el kell ismerni, hogy a jelenlegi gyerekek már instán és facebookon nőnek fel, így nekik jóval természetesebb közeg lesz így a könyvben is, mint pl nekem, akinek bár van insta profilja, de már letörölte a telefonról, mert egy időrablónak tartja :D. Tehát itt még az sem zavart, hogy nagyon modernek vagyunk, és a vers idézetek sem, mert tökéletesen el lett mindegyik találva. Bár Adél néni, a boszi, meglehetősen idegesítő személyiség lett számomra, és biztos, ha lenne ismerősöm, aki főleg versidézetekben, vagy bármilyen idézetben is beszél, annak megmondanám, hogy utálom. Mert írtó irritáló, olyan "fitogtatom, hogy feletted állok, mert ismerek minden verset". De mivel Adél néni eleve boszorkány és irodalomtanár egy személyben, így hozzá nagyon illett ez az idegesítő attitűd :)

Belbecs: 5/5
Bátran ajánlom a modern kor gyermekeinek és a múlt század fiataljainak is. Nekünk is van benne éppen elég izgalom, és főleg humor ;) Akkor is, az a tacskó nagyon-nagyon vicces!!

Külcsín: 4/5
Tetszik a borító, de olyan semleges számomra. Nem az a "hú, gyorsan elakarom olvasni" kategória, hanem az a "beleolvadok a könyvespolcba és nem veszel észre", ami kár, mert tök jó. Az illusztrációk meg nagyon aranyosak és kedvesek és még szerethetőbbé teszik a karaktereket ;)


Fülszöveg:

Anka hatalmas bajba kerül, ha nem teljesíti egy boszorkánygyanús tanárnő feladatát.
Olvasónapló a VALÓSÁGBÓL? Hogy micsoda?!
Zizu, Báti és Anka sem érti, mégis kénytelenek nekivágni Budapestnek, hogy találjanak egy igaz mesét. Olyat szánalmasan elavultat, amiben nem elég, hogy a jó győzedelmeskedik, de még méltó jutalmát is elnyeri.
Persze komoly ötödikesként tudják, hogy ennyi erővel akár sárkányokat is kereshetnének. Vagy varázslókat.
De nincs más választásuk, mint alaposan kinyitni a szemüket, és meglátni a város lenyűgöző csodáit, hogy megmenthessék Ankát.
A barátoknak egy hét áll a rendelkezésükre. Vajon sikerül végbevinni a csodát?
Titkok, csodák Budapest utcáin. Mit kell tenned, hogy meglásd? Csak nézz fölfelé a házakra, és a város mesél!


Könyv: Ecsédi Orsolya: Banyavész
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás helye: Szeged
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 152
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789634575306
Illusztrálta: László Maya
Ár: 2.499 Ft
Kiadói ár: 2090 Ft

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é