2022. április 23., szombat

Mozis élmény - Dunaújváros Kultik mozi




 Nem túl sűrűn járok moziba, covid előtt ennél sokkal többet jártam. De valahogy kissé kikopott a dolog az életemből. Annak idején a mozi míg felújították átköltözött az Egyetemre, az volt szerintem az utolsó időszak, amikor még azért pár havonta beültem egy-egy mozi filmre. Aztán megújult a mozi, beütött a Covid, és maszkba nem volt kedvem menni.

 Most úgy az elmúlt fél évbe próbálkoztunk társasággal a visszaszokásra a moziba, hogy azért a nagy kedvenceinket ott nézzük meg.

 Az első ami feltűnt tavaly júliusba (A fekete özvegyet néztük), hogy bár időbe bejutottunk, de a film a kezdési idő után 20 perccel még mindig nem kezdődött. No nem, nem reklámok miatt, mert azok sem voltak, hanem mert egyesek a 6 órási filmre 6-ra vagy 6 után érkeznek és a jegypénztár olyan rendes, hogy azoknak akik nem a pontoság hívei kedvez, hisz az is bevétel, hát addig nem indítja el, míg mindenki meg nem veszi a jegyét aki ott van, és a popcornját, az hogy benn már vagy 40-en (nem volt teltház), ülnek és várják, hogy elkezdődjön a dolog,.... az ugye mindegy. Ez volt az első alkalom, hogy húsz perc után ráírtam facebookon a mozira, hogy ugye azért úgy elkezdik még ma, és akkor nagy nehezen elkezdődött. Ez az eset sem volt túl kellemes, de ezt úgy még az ember egyszer elnézi. Egyszer bár morogva, de elfogadja.

Azóta voltam párszor, sosem kezdtünk időben! Az valahogy nem megy úgy látszik, az idő csak egy olyan kellemesen tág fogalom, hogy hát 18 óra, de lehet, hogy 18.45 az... vagy esetleg talán 19 órakor el is kezdjük....

Ma volt az, hogy előre megrendeltük (lefoglaltuk) a jegyeket, 17.30kor már rég át is vettük, 17.35 kor már mindenünk megvolt,  és egyre nagyobb lett a tömeg. Amikor az a pár dolgozó akik ott vannak sem tudták feltehetően már követni, hogy abból a tömegből ki melyik filmre vár, melyiknek van vagy nincs jegye, vagy megvette-e már a jegyét egyáltalán vagy csak popcornra vár.

18. órakor még igazándiból azok is rohadtul kinn álltak, akiknek elméletben a filmjük már elkezdődött. Valamikor negyed körül ért véget Talán az előző vetítés és mentek ki az emberek. Amikor már mind a két vetítésnek mennie kellett volna. Elhiszem, hogy van csúszás... komolyan, tök elhiszem, csak nagyon szerencsétlen a mozi kialakítása.

Én vidékről utaztam be, csak azért, hogy moziba menjek, mosdóba kellett volna mennem, de nem tudok mert oda csak akkor lehet eljutni, ha blokkolják a jegyed és már befelé mész. Ez nem lett volna probléma, ha megtörténik 17.45 környékén, hogy kényelmesen a 18.10-es filmre felmenet elintézhesse mindenki a dolgát. Vagy legkésőbb mondjuk 18 órakor, akkor is feltehetően már rosszul lettem volna, de oké. Ehelyett 18.26 kor sikerült felengedni minket. Tudom, mert akkor volt az, hogy már írtam az ügyfélszolgálatnak (az nap másodszor), hogy lehetséges, hogy visszaigénylem a jegyem. NEM mintha esély lett volna arra, hogy eljusson az ember abban a tömegben a jegypénztárhoz. Mire  a mosdóhoz értem, már szó szerint rosszul voltam, szédültem és nagyon-nagyon koncentrálnom kellett, hogy ne hányjak is esetlegesen a visszatartott ügyeim miatt.  A filmet, amúgy 18.50 kor el is kezdték... röpke 40 perces csúszással.


Nem tudom, de nagyon-nagyon rossz ez a rendszer, nekem eléggé elvette a kedvem attól, hogy moziba menjek, pedig a Thort és hasonlókat szeretném ott megnézni, de nem tudom, hogy így merjek-e egyáltalán elmenni, merjek moziba menni, vidéki lévén buszhoz vagyok kötve, tehát én úgy választok filmet, hogy tudom mikor kezdődik, mikor van vége, és belefér-e még abba hogy elérjem a buszt. Ez 5-10 perces késésnél még nem probléma, de egy 40 percesnél azért már eléggé. És bár nem olyan drága a mozi jegy, de ha már emiatt taxival kell hazajönnöm az erősen megdobja a kiadásaimat.


Valahogy meg kellene oldaniuk azt, hogy az ember ha már megvette a jegyét, (időbe), megvette a popcornt, vagy bármit amit akart (időben), akkor legalább a mosdóba el tudjon már menni. És mondjuk Időben kellene kezdeni is a filmeket, mert bár ezzel szereznek még 20-30 renitens embert akik megjegyzik, hogy sose kell időbe odamenni, de azokat akik időben ott vannak, időben elintéznek mindent, azokat meg elveszítik, mert ellopják az idejüket. Ott álltunk 17.30-18.26 között úgy hogy igazándiból csak vártunk....semmi kommunikáció arra, hogy mikor kezdünk, mikor mehetünk be, mikor jutunk egy ajtóval beljebb, hogy mosdóba legalább elmehessünk. Rajtam kívül voltak kismamák is, szerintem ők sem rajongtak a tömegbe állásért. Ez a mai nap valami katasztrófa volt amit tapasztaltam a moziban...


A film amúgy jó volt, ha nem ezek előzik meg, talán jobban élveztem volna, talán nem fájt volna a fejem, amiatt, hogy előtte annyit vártam és összpontosítottam, hogy se ne hányjak le valakit, se ne sz*rjam össze magam, csak mert ugyan 10 méteren belül ott a mosdó, csak nem lehet oda jutni... csak, mert alapon.

2022. április 2., szombat

Szoba átalakítás 2021-22

 Igazándiból, még a közeljövőben jön egy rendes matrac az ágyamra, mert ami van már szerintem nagyjából 15-20 éves és nem a legkényelmesebb. De igazándiból jelenleg úgy érzem mindenem is megvan amire szükségem lehet. Szerintem egyenlőre még mindig több dolgom van, úgyhogy lehet majd szanálok ki ezt és azt :)





Ez az amolyan meditációs sarkom. Jelenleg kaptam kölcsön a testvéremtől egy 500 darabos puzzle-t, úgyhogy feltehetően a meditációs tevékenységem az lesz, hogy kirakjam. Elnézve milyen cuki kis darabokból van és milyen sok ég van rajta, úgy hiszem elszórakozom vele egy jó ideig. 



Az ablakom alá kerültek a puffjaim, hogy kényelmesen nyitni és csukni tudjam az ablakot, feltehetően amikor olvasok, és nem az ágyban, akkor az egyik puffot lábtartónak elmozgatom, de igazándiból jól mutatnak ott ahol jelenleg vannak :)




a számítógépes sarka a szobámnak. Itthon már nagyon nem szoktam használni a gépet, mert elég monitort látok a munkahelyemen. De fontos számomra, hogy kényelmesen tudjak azért itthon is írni, pl. blogra. És jelenleg elég kényelmes lett a kialakítása és nincs túl sok felesleges cucc se a közelembe, de nem is kell mindent keresgélnem :)




Új ikeás fiokos szekrénykéim. Egy nagy gardrobom volt, amit nem használtam sosem ki igazán. És Marie Kondo óta akartam hajtogatva tartani mindent fiokba, és végre fiokba hajtogatva tarthatom a ruháimat :)

A kedvenc ágyam, a kedvenc mandalám :) Úgy lassan fél éve költöztem le a földre, pár hónap után azért vettem hozzá egy raklapágyat, hogy ne kelljen minden másnap a matracot felállítgatni (penészesedés elkerülése), és akkor már megrendeltem az új matracot hozzá, ami feltehetően kicsit jobban tartja majd a hátam, derekam, mindenemet is, mint a jelenlegi.






Olvasós székem, bár mostanában az ágyban hason fekve olvasok - nem, nem olyan kényelmetlen, mint aminek hangzik -  de olvasok a székben is :) Így a lámpa most már lefedi mind a kettőt is :)


2022. április 1., péntek

Áprilisi olvasós tervek

Ugye, az olvasási terv első lépése, hogy befejezem a megkezdett könyveimet. De ugye, tavaly év végén csináltam egy listát, ahova heti bontásba felraktam, hogy "mit akarok olvasni". Ettől a listától amúgy eléggé eltértem, de az eltérés vagy a kölcsön könyvek voltak, vagy azok a kötetek amelyeket most szereztem be. Idén ügyelni próbáltam arra, hogy addig, míg az előző "beszerzést" nem olvastam el, addig ne vegyek - hozzak haza könyvet. 
Könyvtárból idén még nem olvastam! 
A múlt hónapban, mivel a szekrény átrendezés folyt, így az összes létező kölcsön könyvemet visszaszolgáltattam a tulajdonosának. Egyrészt, hogy lássam, hogy a saját könyveim milyen terjedelmet képviselnek, másrészt, hogy az akitől a legtöbb kölcsön könyvem volt (AniTiger) is lássa, hogy mennyi az a könyv mennyiség, amit még el kell valahogy raknia az új polcain. Meg be kell vallanom, hogy bár itt volt nagyjából 46 kölcsön könyv, ezek a könyvek a sor végén szerepeltek mindig az olvasásban. Mindig lecsaptam a könyvtári újdonságra és így se a sajáttal, se a kölcsön könyvekkel nem haladtam előre. De idén a magánkönyvtáré a szerep. Olvasás után a könyveket meg eladom, nagyon-nagyon ritka, hogy bármit is újra szeretnék olvasni. :) 



  Na de, ha mindent elolvasnék áprilisba, amit áprilisra tervezek akkor ezeket kellene: 
  • Wayne G. Hammond – Christina Scull: J. R. R. Tolkien – A Hobbit művészete 
  • Szigeti Kovács Viktor: Először volt az erdő
  • Szigeti Kovács Viktor: Lúna gyermekei 
  • Werner Tiki Küstenmacher – Lothar J. Seiwert: Simplify your life 
  És akkor a megkezdettek amiket be kellene fejezni :
  • Jana Aston: A vakrandi
  •  Taisen Deshimaru: Igazi zen
  •  Japán nyelvtani áttekintés 
  • Paul Hawken (szerk.): Visszafordítható
  •  Gaura Ágnes: Túlontúl
  •  Elan Mastai: Felbolydult napjaink

2022. március 31., csütörtök

Ez volt Március

Forrás
 Márciusban, összesen 3 könyvvel lettem gazdagabb. 

Ebből, csak a Japán tündérmeséket vettem. A vakrandi nyeremény volt, a Srimad Bhagavatam -t pedig a testvéremtől kaptam ajándékba :)
 Tehát még elég jól tartom azt, hogy nem igazán veszek könyveket. A Japán tündérmesék azért került a kosaramba, mert amúgy is rendeltem könyveket az unokaöcsömnek és unokahúgomnak, és így ingyen volt a szállítás, plusz érdekelt már régóta, úgyhogy hamarosan szerintem neki is kezdek majd a könyvnek. Amúgy így az első negyed évben összesen két könyvet vásároltam. Abból egyet már elolvastam, és el is cseréltem (azt hiszem két 1,75 l-es zéró colára). Eladni elég nehéz mostanában könyvet, így igazándiból maradt az, hogy megpróbálom elcserélni a faluban erre-arra. Most éppen étolajra és lisztre, vagy cukorra cseréltem legutóbb. 
Az olvasást nézve, azért haladgattam a hónapban, de így is elég gyér olvasási listám van. Arról ne is beszéljünk, hogy a kis listámról nem túlzottan olvastam bármit is... és rengeteg nem olvasós nap volt. Nem tudnám megmondani, hogy miért nem ment az olvasás, valahogy nem volt kedvem. 

Si King – Dalok könyve2022. március 1., 06:40 → 2022. március 31., 15:54342>
Szabó Péter: Először a fontosat2022. március 10., 20:12 → 2022. március 20., 21:33182>
Ferenczy Éva – Kerti Mária (szerk.): A Buddhista Misszió szervezeti felépítése és tevékenysége2022. március 11., 21:03 → 2022. március 11., 21:2348>
Alb Gabriella: Kezdő japán csak lazán / Starter Japanese Just Easily2022. március 1., 18:12 → 2022. március 5., 21:49194

Bár lehet, azért nem olvastam olyan sok napon, mert az elolvasott könyveim nagy része borzalmas volt. A Kezdő japán, csak lazán - semmi újat nem mondott, de elérte, hogy felidegesedjek, pedig gondolom az lett volna az értelme pont, hogy ne idegeskedjem, hanem élvezzem és lássam meg a könnyű oldalát a japán nyelv tanulásnak. Jelentem nem járt sikerrel! 

A Buddhista Misszió szervezeti felépítése és tevékenysége, még a rendszerváltás előtt / környékén született mű. Igazándiból érdekes volt, és jó volt olvasni. Egyike volt az ingyenes könyvek között talált szerzeményemnek, amit azóta már visszavittem az ingyenesbe.

Először a fontosat, elfelejtettem, hogy szegény Szabó Pétert én nagyon utálom. Olvastam már tőle, és azt is utáltam, és ha erre emlékeztem volna, akkor ezt a könyvet eszembe sem jutott volna elolvasni. Komolyan, az egyik legkomolytalanabb "író" akit kortárs önsegítő guruként tartok számon... vagy ő tartja magát így számon. Szmájlik a mondatok végébe, nyílt önfényezés az oldalakon, reklámozása önmagának. Nem tudom azért, mert akkora az egója, vagy azért mert annyira rossz az önértékelése, hogy önmagát kell győzködnie, minden fejezetben  .. . 

Si King - Dalok könyve, ezzel már rég adós voltam magamnak. Igazándiból, mivel a verseket se szerettem sosem, sosem értettem, miért akarom ezt a könyvet elolvasni. De elolvastam! Voltak benne jó és érdekes versek, de lassan haladtam vele, mert egyszerűen a versek egy huzamba olvasása nem jött be nekem túlzottan. 10-20 oldal után mindig jegeltem is a könyvet és elővettem más olvasmányomat.

Folyamatban lévő könyveim:

Taisen Deshimaru: Igazi zen2022. március 27., 12:20 →0>
Jana Aston: A vakrandi2022. március 20., 21:42 →138>
Japán nyelvtani áttekintés2022. március 7., 20:43 →21>
Paul Hawken (szerk.): Visszafordítható2022. március 3., 21:26 →67>
Gaura Ágnes: Túlontúl2022. január 25., 07:44 →189>
Elan Mastai: Felbolydult napjaink2022. január 10., 07:57 →158

A tervem, hogy a beszerzett és a már megkezdett könyveimet fogom majd áprilisba elolvasni. A vakrandit fogom feltehetően a leghamarabb elolvasni, mert bár borzalmasan klisés, teli van elgépeléssel és irritál a főhősnő, de annyira nem idegesítő, hogy félbe hagyjam, bár, azért érdekes, a fülszöveg mögött ott éktelenkedik egy nagy 18+-as karika, aztán itt vagyunk, a 138 oldalon és még semmi. Ennél azért kicsit több akciót vártam az ágyban, de persze lehet áprilisban arról írok majd, hogy aztán a 139. oldaltól folyamat kamaty ment . . .  bááár, komolyan már sajnálom a főhősnőt, aki rávetné magát a pasira az meg minden mást csinál, de ha meg is fordul a fejében a szex, el is veti rögtön.
A Visszafordítható, már régóta meg van igazándiból kezdve. Talán tavaly óta, aztán abba hagytam, aztán most megint elkezdtem, mert a Márciusi NIOK témájába vágott, de ha 3-4 oldalt haladtam vele, akkor nagy szó. Az a baj, hogy a formája miatt roppant nehéz mondjuk utazás közben olvasni. A hasábos, kisbetűs megoldás pláne nem segít azon, hogy az ember gyorsan haladjon vele esetlegesen.
A Felbolydult napjainkat még nem adtam fel, de lehet, hogy ha nyárig nem fejezem be akkor feladom, pedig azért a harmadát már elolvastam. Azaz igazság, hogy nehéz úgy olvasni egy könyvet, hogy a főhős arról győzköd, hogy igazándiból őt utálnod kell, és mivel elég életképtelen valóban utálod. . .  de pontosan ezért nem is nagyon érdekel, hogy mit csinál és mi történik majd vele. Így ez az amit utoljára a kezembe vennék a listáról.
A Túlontúl igazándiból tetszik, csak igényel egy bizonyos hangulatot, amivel márciusban valahogy nem igazán rendelkezdtem. Érdekes szereplők vannak és sejthető dolgok, de nem akarom hangulat nélkül olvasni, mert annak az lenne a vége, hogy lehúzom. Pedig Gaura Ágnes könyveit szeretem, tehát . . . nem akarom utálni ezt. (oké, amúgy csak a Vámpírok múzsáját olvastam az írónőtől, tehát lehet költői túlzás, hogy minden könyvét szeretem :D)

A hónapban igen sok filmet is sikerült megnézem, illetve újranéznem esetlegesen. Nem sok film van, amit hajlandó vagyok többször is megnézni, de azért akadnak ilyenek. Ilyen a Ksz, Simon például.

FilmMegnézés ideje
Szinglilét (2021)
Szinglilét (2021)
2022. március 28., 17:36
Különösen veszélyes bűnözők (2021)
Különösen veszélyes bűnözők (2021)
2022. március 15., 17:23
Pókember – Nincs hazaút (2021)
Pókember – Nincs hazaút (2021)
2022. március 15., 14:54
Az Adam-projekt (2022)
Az Adam-projekt (2022)
2022. március 15., 12:17
Kedves Evan Hansen (2021)
Kedves Evan Hansen (2021)
2022. március 14., 21:50
Kszi, Simon (2018)
Kszi, Simon (2018)
2022. március 12., 19:10
Encanto (2021)
Encanto (2021)
2022. március 12., 19:10
Kuponkirálynők (2021)
Kuponkirálynők (2021)
2022. március 12., 14:14

Igazándiból visszanézve miket láttam, a Szinglilét , a Kedves Evan Hansen és a Kuponkirálynők volt a mélypont. Azok azok a filmek, amiket véletlen sem néznék soha az életbe újra, mert egyszer meglehetett nézni (Evant . . . majdnem egyszer se annyira zavart), de többször már nem venne rá senki, hogy megnézzem őket. A többi amúgy jó film volt. Nem sokszor nézősök (kivéve Simon ;)), de azért jól ellehet velük szórakozni.

Sorozat ügyileg befejezetük családilag a Murdochot, bár a snitt és az utolsó rész is sugallja, hogy van egy 15. évad. A sorozat a vége felé amúgy nagyon zavaró kezdett lenni. Olyan idegesítő részekkel, amiknél azon gondolkodtunk, hogy hát akkor most mégis az író mit szívott, vagy épp mit nem, mert se kezdete-se vége és az összes irritáló szereplőt képesek voltak szerepeltetni :D
Jelenleg az Időutazókat és a Dr. Murphy-t nézzük, meg egy csomó főzős youtube videót :
A havi kiadásaimat növelte, hogy a gardrób szekrényemet, két fiókos szekrényre cseréltem, kisebb légteret foglalnak el előlem, és végre hajtogatva (KonMarisan :D) tarthatom a dolgaimat. No meg így az utolsó nap még egy ágymatracra is beruháztam, Úgyhogy kicsit sok volt a kiadás a hónapban, de nem tervezem ezek után már igazándiból semmit sem venni. Mindenem is megvan amire csak szükségem lehet.

A munkahelyemen minden oké, igazándiból semmi olyan nem történt ami említésre méltó volna. Haladunk a dolgainkkal. De a hónapban hála az égnek egy egész napot meg egy kicsit is tudtam a barátnőimmel tölteni, hogy feltöltődjem. Ugyan a kicsi időnél Szimirza nem tudott ott lenni :( , de bepótoljuk, mindenképpen ;)

2022. március 2., szerda

Antóni Csaba (szerk.) A ​keleti kultúrák virágzása

 

Valaki volt olyan kedves, és az egész sorozatot odaajándékozta a könyvtárnak. Mivel nekünk is volt belőle és fura szaga volt (szerintem dohányzott a gazdája), így eladásra kerültek a kötetek. Mivel kelet, Japán, meg minden gondoltam akkor ezt a részt hazahozom. Mivel ugye próbálom teljesíteni az Amit főztél edd is meg kihívást, így tőlem szokatlan mód elég hamar sorra is került.

 Nos, Japán van benne...a legkevesebb, ha tíz oldalt elér a Japán rész benne, akkor sokat mondok. De ennek ellenére nem rossz könyv.

Lehet, hogyha annak idején a töri könyvet is ilyen lelkesen olvasgattam volna, akkor most nem lett volna a könyv fele legalább totál ismeretlen számomra. Persze lehet, hogy eleve nem tanították azokat a dolgokat...de lehet csak kevésbé forgattam magát a töri könyvet.

A könyv három Nagyobb témából áll. Róma-Perzsia, India, Kína, és a negyedik témába beledobták az összes kisebbnek számító kultúra felvirágzását és bukását. Így Japán, Korea, Indokína stb. maradt a könyv utolsó negyedére.

Maga a könyv elég érdekes volt, elég sok képpel, időrendi táblázattal, és információval. Sok-sok információval. Olyanokkal amiket feltehetően soha az életben nem kamatoztatom, de érdekesek voltak. Rengeteg dolog volt ismerős, de így is sok dolgot tanultam. Más kérdés, hogy mennyire ragadnak meg bennem. 

De lelkiismeretesen végigolvastam azokat a részeket is, amik totálisan nem érdekeltek. Mint Róma-Perzsia és azaz igazság, hogy India sem épp az a terület ami érdekelne. Kína már jobban érdekelt, és itt észrevehető is volt, hogy igazándiból azok a témák, amik érdekelnek, ebben a könyvben semmi újat nem tudtak adni, hisz azoknak a témáknak annak idején már utána néztem. Így igazándiból ezek csak érdekességek és régi tudások felelevenítése volt.

Amúgy a kihívással elég jól haladok, próbálok addig ingyen se beszerezni könyveket, míg az előzőket el nem olvastam. A vicc, hogy amit meg elolvasok azt vagy visszaviszem, mint ezt, vagy amit vettem azokat eladom...tehát lehet év végén bár sokat olvasok az idei beszerzéseimből ...mégis tök üres lesz a listám, mert miután elolvastam, nem tartom meg a könyveket. Abból ugyanis már kinőtem, hogy tárolgassam a könyveket csak úgy. Nagyon jónak kell lennie egy-egy könyvnek, hogy olvasás után még nálam maradjon :)


TARTALOMJEGYZÉK:

Kelet Róma ellen

    A sztyeppék népei: szkíták és szarmaták

    Egy átmeneti birodalom: a párthusok

    Petra királysírjai

    Az Arab-félsziget népei

    A hunok rövid életű birodalma

    A Szászánida-kor művészete

    Perzsia újjászületése a Szászánida-korban

    A Szászándiák vallása: a mazdaizmus

Az ókori India

    India nagy vallásai

    Az első indiai birodalom kialakulása

    India klasszikus eposzai

    A Kusán Birodalom

    Az ókori India virágkora: a Gupta-kor

    Művészet és kultúra az ókori Indiában

    A száncsi nagysztúpa

    India filozófiai rendszerei

    India a muszlim hódítások előestéjén

Kína klasszikus korszaka

    A fejedelemségetől a Csin Birodalomig

    Konfucianizmus, a legizmus és a taoizmus

    Csin Si Huang-ti, az első császár

    Hadsereg a föld alatt

    Han: a klasszikus császárság kora

    A barbár dinasztiák uralma

    Újítások és nagy találmányok

    A Tang-dinasztia kozmopolita birodalma

    A Szung-dinasztia és Kína kulturális reneszánsza

A Távol-Kelet ébredése

    A japán szigetek ősi kultúrái

    Jamato államának kialakulása

    Szamurájok: harc és becsület

    A Fudzsivara-klán államától a szamurájok koráig

    Korea három királysága és Szilla évszázada

    Az első délkelet-ázsiai kultúrák

    Angkorvat

    A Khmer Birodalom Indokínában

    Délkelet-Ázsia a 13. század előtt