Kij Johnson: Vellitt Boe álom-utazása

Őszinte leszek, mint mindig. Jelen könyvet azért akartam elolvasni, mert nagyon tetszett a borítója és nagyon tetszett a címe. A fülszöveget nem is olvastam el, úgy raktam fel kívánságlistára. Aztán AniTiger megvette a könyvet, aztán sikerült könyves dobozban megkapnia is, így a kölcsönzés jóval hamarabb sikerült, mint amúgy. És kivételesen gyorsan neki is álltam, aminek fő oka az volt, hogy igazán rövid könyv, és kellett a mesék után kicsit hosszabb, de azért nem regény hosszúságú olvasmány.
 AniTigernek tudom, hogy tetszett, mert mondta, még mielőtt elkezdtem olvasni. Így azt szerettem volna, ha nekem is akkora élmény lesz, mint neki.
 Nos, nem mondom, hogy rossz a könyv, mert nem az. Én személy szerint szerettem olvasni, viszont nem lett az a történet, amihez az ember szalad vissza, hogy folytathassa az olvasást. És nem is az a történet, amit ennél hosszabban szerettem volna elolvasni. Szerintem a 160 oldalas terjedelem, erre a történetre tökéletes. Kapunk egy nekem néha nagyon részletes világképet, mégis azt éreztem, hogy annak ellenére, hogy dobálózik a leírásokkal, és a nevekkel (úgy éreztem az író imád helység és egyéb neveket kitalálni és azt szétszórni a könyvben), mégsem vagyok képes egészében látni a világot. Feltehetően, mert elég változatos volt. Pontosan nem tudnám megmondani, meddig bolyongott Vellitt, mert volt ahol elvesztette az időérzékét és ott az olvasó sem tudja, hogy pár nap, pár hét, pár hónap a bolyongás. Feltételezem, hogy pár hónap.
 AniTiger ha jól emlékszem számítógépes játék hasonlatot használt, és azon elindulva közelebb is kerülünk a dologhoz. Mert az egész egy álmok földjén élő nő útja az éber világig, egyetlen egy fő küldetéssel, hogy visszavigyen egy elszökött tanulót. Amúgy szerintem tök jó számítógépes játék lehetne, ugyanis elég akció dús az egész, a vége konkrétan egy végeláthatatlan bolyongás és harcos hullaevő szörnyes-istenes harc. Tehát igen, ha ezt a vonalat nézzük, merőben jobb képet kapunk a könyvről, csak az a sok hülye név ne lenne benne. (bocs).
 A vége nekem valahol roppant kiszámítható volt, ami miatt elmaradt a katarzis és a "jééé, hát ez a vége" érzés. Ami pedig jó lett volna, ugyanis meglehetősen sokat dobott volna, egy megfelelő és meglepő, nem ennyire... kiszámítható befejezés.
 Vellittet bírtam amúgy, a többi szereplőt meg nem nagyon ismertük meg. A macska szintén szimpatikus, bár azért én kicsit többet néztem ki belőle, mint egy macska...ott csalódtam kicsit, azt hittem van valami különleges képessége, azon kívül, hogy tud vadászni :D

Összességében: Örülök, hogy olvashattam, mert egynek jó. Akarok-e saját példányt? Nem. Semmi esetre sem érzem azt, hogy annyit adott volna nekem, hogy valaha újra akarnám olvasni. Innentől meg csak a borító és a cím miatt nem kell saját példány.  Ajánlom-e? Ha valami lassan pörgős(lassan indult be...) könyvet szeretne olvasni, fantasy téren és az álmok világa nem áll messze tőle, és még a sok-sok nevet is imádja, akkor ez az ő könyve. Ne várj tőle nagyon sokat, mert akkor szerintem csalódsz. Ha szereted a harcolós, küldetéses számítógépes kalandjátékokat játszani, akkor szerintem ez teljesen jó lesz, mert akkor úgy előtted van, ahogy te mint a főhős(nő) haladsz előre, hogy elérd a szinteket, megtaláld az átjárót, és megtaláld a szökött diákot. Kockák szerintem jobban szeretnék ezt a könyvet, mint a keményvonalas fantasy rajongók :D

Belbecs: 3/5
Lehetett volna ebből többet kihozni, sokkal többet kihozni. Lehetett volna, és ennek nem a terjedelem az oka, a 160 oldal elég erre a történetre, elég lenne akkor is, ha kicsit még rak bele kreativitást.

Külcsín: 5/5
Természetesen 5 pont! Imádom a borítóját, simán eltudom képzelni plakátban a falamon...kerítenék neki helyet, ha lenne ilyen plakát. A cím is szerintem remek, felhívja a figyelmet a könyvre, és igazándiból nem is hazudik, hisz ez nem más, mint Vellitt Boe álom utazása.

Fülszöveg:
A 2017-es évben Nebula-, Hugo-, Locus-, John W. Campbell és Shirley Jackson-díjra jelölt, World Fantasy Díjat nyert történet

Kij Johnson elbűvölő és félelmetes könyve egyszerre eleveníti meg és helyezi más megvilágításba H. P. Lovecraft klasszikus dark fantasy történeteit, ezúttal egy női főhős szemszögéből.
Vellitt Boe a híres-nevezetes Ulthar Lánykollégium tanára. Amikor legtehetségesebb diákja megszökik egy álmodóval, aki az éber világból érkezett, nem tehet mást: veszélyes utazásra indul, hogy megtalálja, hiszen az egész egyetem sorsa múlhat ezen. Fiatalkori vándorlásait megidézve átvág egy őrült, álomszerű logika által uralt világon, amelyet szeszélyes és kegyetlen istenek uralnak, és fantasztikus, lidércnyomásos teremtmények népesítenek be.
Azonban küldetése nem csupán az álmok riasztó vidékére viszi el őt, hanem saját rejtélyes múltjának mélységeibe is, ahol az árnyak között titkok lapulnak – olyan titkok, amelyeknek nem lenne szabad valósággá válnia.

Eredeti mű: Kij Johnson: The Dream-Quest of Vellitt Boe

• Könyv: Kij Johnson: Vellitt Boe álom-utazása
• Kiadó: Fumax
• Kiadás helye: Budapest
• Kiadás éve: 2018
• Oldalszám: 160
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789634700180
• Fordította: Acsai Roland

Joanna Nylund: Sisu (Pozitív életszemlélet finn módra)

A Sisu-t már kevesebb lelkesedéssel vártam, mint a Lagom-ot. Amit még annak idején nagy lelkesedéssel vártam, a Hygge után. Valahogy a sorrend is ez,  a Hygge messze viszi a prímet, persze Meik Wiking tollából, aztán az Otthon melege, ami még mindig Hygge, és utána a Lagom és a Sisu....
 Nem nagyon értem, hogy hirtelen, miért érezte minden nemzet azt, hogy életmód könyvet kell kiadnia. Vagy miért érezte a Kossuth kiadó, hogy hirtelen az összes létező "Nemzet életmód" könyvet ki kell kis hazánkban is adni. Nem tagadom, hogy pofás könyvek, és jó rájuk nézni, de itt ki is merült a dolog.
 Nem tagadom, hogy minden egyes nemzetnek megvan a maga életstílusa, amiből lehet tanulni. Ilyen szempontból hasznosak ezek a könyvek. De mivel sem Dániában(Hygge), sem Svédországban(Lagom), sem Finnországban(Sisu) nem élünk, vagy éppen Japánban(Ikigai), így ezekből mindből csak átvenni tudunk bizonyos szintig. És mivel, minden nemzet a maga országához igazítja a szokásait, így vannak olyan lépések például, amiket ha akarunk sem tudunk kis hazánkban megteremteni.
Ennek ellenére persze nem hátrány az ilyen könyv, csak úgy érzem, hogy nagyon-nagyon gyorsan egymás után lettek kiadva a hasonló könyvek. És mondhatjuk, hogy azért, mert így mindenki megtalálja a magának valót,  de én inkább azt éreztem, hogy úgy gondolták, hogy fellángolt az ilyen életérzéses könyves dolog, akkor gyorsan mindenkiét kiadják, mert most van rá kereslet. Én magam örülök, hogy a legtöbbet könyvtárból olvastam.
 A könyv eleve a kis méretével már jelzi, hogy szövegileg ez nem lesz túl sok, a Lagomnál is ezt éreztem. Míg a Hygge megkapta a szép nagy formátumot a Lagom és Sisu, már kis alapú könyv, ugyan igényes, kemény táblás, de érezhetően kevesebbet adtak a dizájnra. És míg a Lagomban csak-csak találtam pár jó dolgot, a Sisu már egyáltalán semmit sem váltott ki belőlem. Csak azt, hogy "istenem, mikor lesz vége". Mivel nem sok az oldalak száma, és a mérete is kicsi, és emellett, minden második oldalon vagy kép vagy rajz van (A képek szépek, a rajzok rondák), nos így is sokáig tartott olvasnom. Ismételgetések vannak benne, és mivel nem passzol az én életfelfogásomhoz ez a "van benned kurázsi" dolog - a Sisu kb. ebben ki is merül - így nem tudtam élvezni az olvasást. Pedig akartam. Akartam, hogy bennük is legyen valami, hogy olvasás után azt mondjam, hogy irány Finnország. De most még kevésbé érdekel Finnország, mint eddig. (nem úticélom az ország, a top 50-ben sincs benne). Pedig reménykedtem. A Lagom volt még ekkora csalódás, de ott ráfogtam, hogy nagyon Hygge párti vagyok....lehet, hogy tényleg Hygge párti vagyok.
 Ajánlom-e? Ha meg akarsz ismerkedni a finn emberek életszemléletével, nagyon-nagyon nagy vonalakban, akkor egy átlapozást mindenképpen megér. De ne várj sokat tőle. Nem tudom, hogy amúgy maga a Sisu merül ki ennyiben, vagy csak rossz ember írt róla. Ahogy azt sem tudhatjuk, hogy Lagom és Hygge vajon valóban annyi-e amennyit olvasunk róla, vagy csak jó/rossz ember írta meg.

Belbecs: 2/5
És még sok pontot adtam rá, ebből egy pont az, hogy végigolvastam annak ellenére, hogy rövid, mégis úgy érzem nagyon hosszú és nyögvenyelős volt. Van benne persze jó dolog, de az kb. erre a pontra elég. Maradok a Hyggénél.

Külcsín:3/5
A rajzok borzalmasan buták és rondák. Nem jöttek be, és emiatt nem is varázsoltak el, arra jók, hogy kitöltsék a helyet, minimalista mód. A kis méret kivételesen előny, mert tény, erre ennél több papírt felesleges pazarolni.

Érdekelne, hogy akik szintén elolvasták a Lagom, Hygge és Sisu könyveket (+Ikigai, ha gondolja), azok, hogy vélekednek. Valóban kell nekünk ennyi különböző nép "életmód" könyve. És ha igen, mi az amit átvettetek tőlük? És kitől?

Őszinte leszek, én a Hygge előtt is sok gyertyát égettem, de azóta (no nem nyáron), de talán több fogyott, csak a hangulat kedvéért. Nézni belülről az esőt(jó lenne), is kellemes elfoglaltság, és az ágyba burkolózás is, amit ezelőtt és után is megtettem. A Lagomból semmit, a Sisuból semmit sem vettem fel magamra, még talán gondolat szinten sem.
 Az ikigai más, az egy hosszabb folyamat, és bár tudom, hogy nem tudok mindent átvenni, amit át akarnék, de azon vagyok, hogy ráleljek az ikigaimra, az életcélomra, amit szeretek is csinálni, haszna is van és jó esetben fizetnek is érte :D És igen, úgy felkelni, hogy tudom, ez egy értelmes és jó nap lesz, és jobbá tehetem a világot, még ha csak a közvetlen kis világomat akkor is.

Szentmihályi Szabó Péter: 101 mini sci-fi

Ez a könyv ajándék volt a könyvtárnak, de mivel elég rossz állapotban volt, így beleltározásra nem került. De ha már egyszer a kezembe került, úgy döntöttem, hogy egy kis sci-fi nem árt nekem. A műfajt szeretem, csak valahogy mostanában elég kevés ilyen könyv került a kezembe. Az egyperces műfaj viszont még ismeretlen volt számomra. Persze, hallottam már Örkény egyperceseiről, csak még nem olvastam egyet sem.
 A 101 sci-fi viszont pont jókor került sorra. Kellően elfoglalt voltam, hogy hosszú dolgokat ne nagyon tudjak olvasni, ellenben ezek az egy percesek pont belefértek az olvasási rendembe, és így legalább úgy tűnt, mintha nagyon jól haladnék az olvasással.
 Maga a könyv kivitelezése szerintem remek, zsebben bőven elfér, így könnyen magammal vihettem. És buszon is könnyen előkapható. Feltehetően a kora miatt (30 éves darab), és mert ebben a 30 évben nem feltétlen vigyáztak rá túlzottan, nos megviselt lett, no meg a puha kivitel itt a tartósság ellen van, feltehetően egy kemény táblás verzió jobban bírta volna az idő telését.
És hát tartalomra. 101 történet, több témakörben, de a sci-fi műfaján belül. Hullámzónak mondanám a történeteket. Volt olyan, amiből egy regényt is simán elolvastam volna, amit szerettem volna tovább olvasni. És volt olyan, aminél ez az egy mini oldalnyi is sok volt. A 101. kifejezetten rossz volt, annak ellenére, hogy az adott egy keretet a dolognak. Ennek ellenére, ha nincs sok ideje az embernek, és mégis sci-fi-t szeretne olvasni, akkor ajánlom, mert tényleg változó. És persze benne van a pakliban az is, hogy ami nekem nagyon nem jött be, az másnak nagyon tetszik. A fülszöveg kifejezetten ajánlja azoknak, akik most ismerkednek a műfajjal... hát ebben viszont már nem vagyok olyan biztos, hogy a 21. században ez jó bevezető lenne a sci-fi műfajába. Ennél jóval több és jobb novella gyűjtemény jött ki azóta, és ha nem is egypercesek, de a mai sci-fi közeget jobban fémjelzik. De aki retró történeteket akar olvasni, amik mai fejjel már kicsit butácskának tűnnek annak jó, nosztalgiának is jó. (ez pont úgy hangzott, mintha nagyon sok sci-fit olvasnék és nosztalgiázhatnék, pedig sajna korántsem olvasok annyit, mint szeretnék :D)

Külcsín: 4/5
Nekem tetszik ez a Füles-es borítós kiadás, és a belső illusztrációk, bár borzalmasan rondák, de valahogy illettek magához a könyvhöz. A tartósságát nem tudom lemérni, 30 éves példányom volt, amit szerintem dobáltak, és nem polcon állt, úgyhogy ...., de ahhoz képest elég jól tartotta magát!

Belbecs: 3/5
Változó, hol nagyon jó, hol nagyon idegesítő, hol semmitmondó, hol regényért kiáltó történetek!

Fülszöveg: 

Szentmihályi Szabó Péter könyvében százegy mini sci-fit talál az olvasó, százegy fantasztikus történetet, amely felvillantja a műfaj valamennyi irányzatát, lehetőséget, gazdag témavilágot. A csattanós sci-fi egyperces szórakoztató és elgondolkodtató módon szólnak nemcsak az elképzelt jövőről, hanem jelenünk problémáiról is, gyakran a humor nyelvén, gyakran a meghökkentés eszközeivel. Tér és idő felnőtt-meséi ezek, amelyekben „az ész szörnyeket teremt”, de nemcsak idegen világokról és lényekről, mitikus alakokról, űrhajókról és robotokról szólnak e paradoxonok, hanem a mai magyar valóság groteszk elemei is beszűrődnek. Ajánljuk e gyűjteményt a sci-fi szerelmeseinek, de azoknak is, akik most kívánnak megismerkedni ezzel a modern és milliókat szórakoztató műfajjal.

Az 1988-as, sok tízezer példányban elkelt könyv második kiadása a magyar sci-fi egyik klasszikussá vált művét kínálja az olvasónak, Bertalan Tivadar illusztrációival.

Bettina Lemke: Ikigai 1/2

Erről a könyvről, mindenképpen két posztot akarok írni, legalábbis a terv az, hogy legalább két poszt születik belőle. Hogy miért? Nos a könyv, mint utólag kiderült egy gyakorlati kézikönyv, ami azt jelenti, hogy teli van kitöltendő résszel. Őszinte leszek, nem nagyon rajongok azért, hogy az ember egy könyvbe belefirkáljon. Ha tudom, hogy ilyen kivitelezésű, akkor feltehetően nem vettem volna meg. Annak ellenére, hogy még nem tudom, hogy a kitöltős rész, mennyire segít hozzá az én ikigaim megtalálásában.
Tavaly januárban olvastam Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai című könyvét, így maga az Ikigai szó jelentése már ismert volt számomra. Annak idején azzal a kötettel is voltak fenntartásaim, ez itt már halmozottan jelentkezett. Ugyanis, ha nincs előképesítésed - előolvasásod - a témában, akkor ez a könyv nagyon-nagyon vázlatos, és magáról az ikigairól nem ad túl sok ismeretet. Míg az említett könyv viszont ad történelmi, földrajzi és társadalmi hátteret. Tehát szerintem a kettő együtt már egész jó lehet. Már ha majd bebizonyosodik, hogy mennyire jó-e, vagy rossz-e a kérdéssoros dolog.
 Azt a részt is elolvastam amúgy, csak a kitöltéshez nekem idő kell, olyan idő, amikor tényleg megfontoltan és átgondoltan tudok válaszolni a kérdésekre. Amit lehet blogban fogok megtenni, de lehet, csak egy füzetben és csak a végeredményt, az érzéseimet osztom meg itt.
 Amit tudni érdemes erről a könyvről, a maga 160 oldala miatt elég karcsú, ebből a 160 oldalból, úgy körülbelül 80 oldal a kitöltős rész, és az elemzéses tanácsok. A fennmaradó 80 oldal lenne az Ikigai ecsetelése, de ez a 80 oldal is borzalmasan szellősen van írva, képekkel illusztrálva. A Külcsín amúgy 5 csillag, mert kivitelezésre egy gyönyörűséget tartunk a kezünkbe. De Belbecs ügyileg már nem vagyok abban biztos, hogy 3 csillagnál feljebb megy, akkor sem, amikor kitöltöm a kérdéses részt.
 Ugyanis végig az volt az érzésem, hogy az írónő elolvasott mondjuk egy vagy két könyvet a témából, kiszedte belőle a fogalmakat, átírta egy kicsit, és írt hozzá pár kérdést, a kérdések elemzését és ennyi. Tehát nem látom azt, mint Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai könyvénél...hogy igenis utánajártak, igenis megnéztek és elolvastak mindent a témában, és ezt osztották meg az emberekkel.
 És igen az a baj, hogy bejön egy téma, és akkor mindenkinek kényszere van kiadni a témában egy újabb könyvet. Ikigai könyv is már úgy láttam, hogy három is van:

Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai 
Bettina Lemke: Ikigai
Mogi Ken: Az ikigai kis könyve

Ugyanezt láttam, a hirtelen felkapott Sinrin-joku -val is, hogy hirtelen rögtön hármat is kiadnak. Itt amúgy, szerintem én majd a HVG könyveset fogom olvasni, mert annak legalább a szerzője japán... Mindig fura, ha adott dologról nem adott nemzet embere ír, nehéz elhinni, hogy átérzi a lényeget.

Csing Li: Sinrin-joku

Mijazaki Josifumi: Sinrin-joku

Sarah Ivens: Erdőterápia

De amúgy felkapós témába nem kell messze menni, a Hygge amikor kijött hirtelen kijött még 3 Hygge, majd jött a Lagom, a Sisu és társai...hirtelen mindenki a saját életérzéséről írt egy könyvet. És itt is a legelső Hyggés könyv volt az ami jó. És igen, félek, hogy az Ikigai témában is, az a legjobb ami először jött ki (ennek ellenére Mogi Ken Ikigais könyvének is fogok esélyt adni, ha meglesz a könyvtárnak, vagy éppen meg akarom venni, olyanom lesz :D)

Tehát összefoglalva, ez a könyv magában nem érzem, hogy túl sokat adna, ezt egyenlőre csak arra alapozom, hogy milyen érzéseket keltett az olvasás során. A kérdések sem győztek meg, de adok egy esélyt rá. A témában fellelhető jobb és összeszedettebb kötet, azt bátran ajánlom, annak ellenére, hogy azt se éreztem száz százaléknak.

Belbecs: 3/5

Külcsín: 5/5

Szépnek szép, ez vitathatatlan, sajnos túlzottan nagy beltartalom nélkül :(

Juan Diaz Canales – Juanjo Guarnido: Blacksad – Árnyak között / Hófehér ​nemzet / Vérvörös ​lélek

Sok ismerősömnél láttam már, hogy olvassák, vagy kívánságlistára rakják a képregény egyes darabjait. Sokaknál azt is láttam, hogy meglehetősen jó véleménnyel vannak róla. Ennek ellenére, sosem jutott eszembe az, hogy kölcsönkérjem. Csak aztán a képregényekről beszélgettünk Pijerrel (a kollégámmal), és felhozta, hogy ez mennyire jó lehet, hogy olvasná, de ennyi pénzt így hirtelen nem adna érte. Mindezt, miután előrendeltük a Halált. Én meg felhoztam, hogy én láttam, hogy Gabye (a barátosnőm), olvasta, de nincs meg neki, egy kérdést megér, hogy a forrása esetleg olyan-e, amivel mi is élhetünk, vagy über titkos, és nem kölcsönkapós-e a képregény gyűjtemény. Mint kiderült, teljesen elérhető számunkra is, szimplán annyi a kérés, hogy ne essen baja a köteteknek. Jelentem, Pijer vigyázott rá és egy délután alatt elolvasta őket, és én is vigyáztam rájuk, és egy délelőtt és egy délután alatt elolvastam őket...most egy harmadik embernél vannak ;)

Tehát kalandosan, de eljutott hozzám is. Nem tudtam mit várjak tőle, nem tudtam előre, hogy engem is elkap-e a hangulata, vagy csak besorolom majd, az elolvasott képregények közé. Nos elkapott, mindenképpen szeretném majd a negyedik részt is olvasni, és bátran ajánlom olyanoknak is, akik nem túlzottan képregény szerető emberek.
 Külcsín: Ezt könnyebb leírni, mint a belbecst. A rajzolás nekem nagyon tetszett, a képek részletesek, el lehet révedni felettük, sokszor át lehet lapozni és mindig felfedezünk valami újdonságot. A hangulata maga a képeknek is kissé sötét és borongós. Mind a három kötet kemény táblás és nagy alapú, ami értem, hogy szükséges, hisz a képek így lehettek megfelelő nagyságúak, viszont ebből adódóan nem éppen utazóbarát a dolog. Ha nem kellene vigyáznom a kötetekre, akkor is otthon olvasós lenne, mert egyszerűen nem az a kivitelezés, amit előkapsz a buszon és olvasod. Bár így belegondolva, jobb is, ha hagy az ember időt arra, hogy feldolgozza az olvasnivalót, és a képeket egybe. Ennek ellenére, egy minimálisan kisebb kivitelt tudtam volna díjazni, mert ezt a formátumot nehéz kézben tartani. Kell egy nagy asztal, amire lefekteted és úgy olvasod ;) De ennyi bajom van csak a kivitelezéssel, amúgy maximálisan igényes és szép.
Tehát, külcsín: 4/5

Belbecs:
Összességében a képregények, mind egy igen komoly témát feszeget és dolgoz fel. Talán az első kötet volt az egyetlen, ahol nem globális probléma volt, nem világ méretű dolog, csak olyan helyi (már amennyire a korrupció helyi..). Ha választanom kell, hogy melyik kötet tetszett a legjobban, akkor a másodikra szavaznék. Az elsőben még csak ismerkedtem a főszereplővel, és a morális elképzeléseivel, az életének darabkáival. Bevezető kötetnek teljesen jó, de azaz igazság, hogy ha a második nem ütött volna akkorát, akkor nem biztos, hogy összességében ennyire jónak érezném a dolgot.
 A második kötetben a bűntény is jóval összetettebb volt, amit ki kell nyomozni, és hát a rasszizmus már azért jóval globálisabb probléma. És állat főszereplőkkel is borzalmasan realisztikusan képes ezt visszaadni. Meg az emberi hülyeséget, amivel elvakultan hisznek olyan eszmékbe, amiket csak az ő kicsi agyukban tudnak megmagyarázni. Ez volt szerintem a három közül a legjobb rész, és a rajzolással is itt voltam a legjobban megelégedve. Egyszerűen összhangban voltak a dolgok. Bejött egy új szereplő, akit meg lehetett kedvelni (Hetit), bár néha roppant  idegesítő volt. Sokáig lehetett gondolkodni azon, hogy ki és miért rabolta el a kislányt. És a háttérben jóval több volt, mint amennyit elsőre gondoltam, és ez így nagyot ütött.

És ehhez képest sajnos a harmadik rész nekem teljes érdektelenség. Ehhez persze hozzájárul, hogy maga a hidegháború sem éppen az a téma, amit szeretek. Ez a kémkedős, elrejtős, hazaárulós dolog sem fekszik nekem annyira, mint érdeklődési kör. A rajzokkal itt sem volt probléma, és a cselekmény is pörgött rendesen, csak, nekem kicsit kusza volt.
 A történetet még úgy ahogy tudtam követni, bár a nevek, és a hasonló állatok miatt a közepe táján elvesztettem a fonalat, hogy kit öltek meg, és ha azt megölték, akkor a másik kicsoda... És igen, ezt a részt tartott legtovább elolvasnom, pont azért, mert a téma nem mozgatott meg.
Ennek ellenére, úgy érzem, hogy jó, ha ilyesmi is van képregényben, jó ha ezt kézbe veszik az emberek és olvassák, és bízom benne, hogy a sorozat kelendő lesz itt a mi kis országunkban is. Ez az a képregény sorozat, amit bátran mondanék a munkahelyemnek is, hogy talán meg kellene venni. Bár az is igaz, hogy én amúgy is szeretném, ha a könyvtárakban elérhetőek lennének a képregények. Mert igenis ez is a jelen kultúra része, és semmivel sem kevesebb, mint egy könyv. Másabb, de nem kevesebb, van olyan könyv, aminél ez jóval több értéket képvisel. Tehát remélem, hogy a Magyarországi kiadás folytatódik, és nem kaszálják el a sorozatot.
Belbecs:
Árnyak között : 4/5
Hófehér ​nemzet: 5*/5
Vérvörös ​lélek 3/5