Ugrás a fő tartalomra

Dan Buettner: A ​hosszú élet titkai

 

Beismerem, hogy a könyvben először a borító fogott meg. Amikor kézbe vettem már a saját példányom akkor még jobban megfogott, egyszerűen egy remekmű. Domború meg minden!

 Viszont, azon túl, hogy a könyv borítója tetszett, a téma is érdekelt. A szerző másik könyvét is nézegettem már A ​hosszú élet oázisai – Földünk Kék Zónái, viszont sosem jutottam el odáig, hogy kézbe vegyem, kihozzam a könyvtárból és elolvassam. Ellentétben ezzel a könyvvel. És mivel ezt elolvastam, kiderült, hogy igazándiból a másikat már nem érdemes elolvasnom, mert ez egy bővített kiadása annak, illetve a pár évvel későbbi tapasztalatokat is tartalmazza.

 A szerző és népes csapata, rengeteget utaztak (jóval covid előtt - 2012), és bejárták a világ kék zónáit. Azokat a helyeket, melyek kiérdemelték ezt a jelzőt azzal, hogy feltűnően sok idős kort megélt ember él a zónában, sok már 100 felett. A csapat arra volt kíváncsi, hogy mi is lehet az oka annak, hogy bizonyos helyeken olyan sokáig élnek az emberek. Tekintsünk el attól, hogy az időjárás, a levegő tisztasága vagy éppen a napsütötte órák száma, bár tény, hogy mindegyik hozzájárulhat ahhoz, hogy sokáig éljünk.

Jártak Szardínián, Okinaván, Dél-Kaliforniában, Costa Rica-án, és a görögöknél. A felsorolásból már látható, hogy feltehetően a szélességi és hosszúsági körök, nem befolyásolják a hosszú életet, mert eléggé szét vannak szórva a Föld Kék Zónái.

 Én magam, az Okinavaikat kedveltem meg a sztoriban a legjobban. Feltehetően mert elfogult vagyok a Japánokkal kapcsolatban, és mert szerintem Ők azok, akikről legelőszőr hallott körülbelül mindenki, akit érdekel ez a téma, hogy olyan sokáig élnek. Az okinavaiak is több mindent elmondtak, mint "sejthető ok" a hosszú életre. Közte van a nagyon szoros szociális háló, hogy megvannak az emberek akikre számíthatnak az idősek (általában egymásra, vagy a családjukra), és persze ott az Ikigai, az ok amiért reggel felkelnek. A szerző is egyetértett abban, hogy az, ha az embernek célja van, akkor sokkal kiegyensúlyozottabb és sokkal több esélye van tovább élni, hisz a célért él. A cél bármi lehet, a család, a munka, a kert megművelése. Igazándiból bármi. Persze emellett az okinavaiak is rengeteg növényt esznek és húst alig. Régen azért, mert nem ehettek, nem volt, most azért, mert berögzült a dolog, és ezen 80 felett már nem akarnak változtatni. Mindent amit esznek megterem a kis kertjükbe.

A szerző és csapata bejárta az egész világot, és a legtöbb helyen tapasztaltakból 9 olyan dolgot talált, amit ha mi is bevezetünk az életünkbe akkor tovább élhetünk.

(csak halkan megjegyezném, hogy amikor ilyen, "ha ezt csinálod 5 évvel tovább élsz" megjegyzésektől és statisztikáktól amúgy a hideg kiráz. Minél élek tovább 5 évvel? Elüt a kocsi akkor semmivel sem, és lehet én vagyok a peches és mindent megcsinálok, de akkor is hamarabb meghalok, mint aki sz*rik az egészbe, tehát nekem az ilyen felmérések és hasonlók roppant furák és nem tudom őket értékelni igazán. Ennek ellenére tény, ha ezen kilenc formulával él az ember, bevezeti az életébe, az az élet jobb lesz, bármeddig is tart :))


A 9 dolog, amitől tovább élsz ;)

  1. Mozogjunk természetesen: Gondolkodás nélkül legyünk aktívak!
  2. Hara hacsi bu - 20% kalóriacsökkentés: Annyit együnk, hogy 80%-san jól lakjunk.
  3. Zöldálláspont - Kerüljük a húst és a feldolgozott ételeket. Nem kell vegetáriánusnak lennie az embernek, de ha hetente csak egyszer eszik húst, már tett egészségéért.
  4. Az élet szőlője - Mértékletes alkoholfogyasztás.
  5. Célkitűzések - Szánjunk időt arra, hogy az egészet lássuk! - Találjuk meg a saját Ikigainkat, az okot amiért felkelünk minden egyes reggel.
  6. Lassítsunk - Szánjunk időt a stressz enyhítésére - Néha egyszerűen csak nézzük a tájat és ne csináljunk semmit. A meditációt is választhatjuk!
  7. Tartozzunk valahová - Vegyünk részt egyházi összejöveteleken, vagy keressünk egy csoportot, ahol szinte otthon érezzük magunkat.
  8. Szeretteinké az elsőbbség - A család legyen a legfontosabb
  9. Megfelelő társaság - Vegyük körül magunkat a Kék Zónákra jellemző értékeket valló emberekkel4

Hogy érdemes volt-e elolvasnom a könyvet?
Nos rengeteg érdekes dolgot megtudtam, a Világ 5 tájáról, ezen tájak idős embereiről. Nagyon szerettem olvasni a könyvet, mert ők tényleg megélik a pillanatot, és ahogy a görögök mondták, Órájuk nincs, minek is az. Tehát léteznek egy világban, ami így a 21. században már feledésbe merült. Mi már gyorsabban élünk, és valószínű e gyorsaságnak meglesz a következménye. Egyszer majd meghalnak a Kék Zóna idősei, és ahogy a Kék Zónákba is bejut a modern technika és a gyorsételek úgy tűnnek el maguk a Kék Zónák is :(

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é