Ugrás a fő tartalomra

Gabrielle Bernstein: Az Univerzum mindenben támogat

Nem tudom, hogy van-e még egy olyan 200 oldalas könyv, amit egy hónapig olvastam. És nem azért, mert annyira jó, hanem inkább azért, mert valahogy úgy éreztem, hogy sosem lesz vége, pedig már úgy letenném.
 A könyvre, anno még AniTiger egyik karcánál, vagy blogbejegyzésénél találkoztam. Mondta is, hogy tök jó a címe, és milyen jó lenne elolvasni. Akkor én ezt kívánságlistára raktam, és gondoltam, hogy majd megkapom. Nem kaptam meg karácsonyig, és akkor úgy gondoltam, hogy a karácsonyi pénzből beruházok pár kívánságlistás könyvre, köztük erre is. Hisz, már olyan rég tervben volt.
 És hozzám mérten amúgy elég hamar sorra is került. Szeretem az ilyen önsegítő könyveket, és egy időben rengeteget olvastam a témában. Mondhatnám, hogy azért nem tetszett a könyv, mert csak ezeket szajkózza, de nem. Sajnos nem azért nem tetszett, mert "ezt már olvastam valahol". Ugyanis az ilyen élményeket el szoktam könyvelni annak, hogy újabb megerősítés. A jó dolgokat nem elég egyszer elolvasni, jó ha szembejön veled többször, legalább biztos vagy benne, hogy megtalált az üzenete. De itt nem ez volt. Egyszerűen nem vagyunk egyensúlyba egymással. Nekem Gabrielle Bernstein már-már túl spirituális. A könyv vége felé már számoltam a lapokat, hogy még 20 oldal... még 15 (közben eltelt egy nap), aztán már akkora baromságokat olvastam, hogy nem tudtam türtőztetni magamat, és legszívesebben földhöz vágtam volna a könyvet. Én hiszek a spirituális dolgokba, egy csomó mindenbe, tényleg, ha jól tálalják még az angyalok létezését is elhiszem, de itt azt éreztem, hogy ez valami szar. A váljunk fénnyé és ragyogjuk be a világot, nekem már kicsit sok!
 Mint írtam, sok önsegítő, vonzás törvényés könyvet olvastam, tehát tudom, hogy hogyan működnek a dolgok. A könyvből az jött le, hogy az írónak van erről egy saját elképzelése. Ezt amúgy le is írta, majd ugrott a dologba, és másról beszélt, aztán megint ugrott és biztosított minket, hogy ugye mindent felfogtunk, aztán ugrott és ő sem hisz ebben, aztán mégis. Aztán váljunk fénnyé :D És én itt adtam fel, szerencséje, hogy ezt így tartogatta az utolsó oldalakra. Bár ha a fénnyé válás lett volna a kezdet, akkor megkímélt volna attól, hogy elolvassak 200 oldalt. 150 oldal után már nem akartam feladni ;(
 Szerencsémre, vagy szerencsétlenségemre, az írónő másik könyve is megvan nekem. Mert gondoltam, amikor megvettem, hogy ez mekkora jó dolog már. Megerősítés meg minden, az csak jól jöhet. Őszinte leszek, ezek után nincs kedvem elolvasni ezt a könyvét sem. Pedig a Moly szerint 80%, hogy tetszene nekem. De számomra az írónő már hiteltelen és úgy vagyok vele, hogy egyáltalán nem éri meg az egészet.
 Külcsín: 4/5
Meglehetősen jól választott a kiadó. Mind a cím, mind a borító magával ragadó. Tényleg azt az érzést kelti benned, hogy ezt meg kell venni, el kell olvasni. Főleg azok számára akik már olvastak pár vonzás törvényes, megerősítős könyvet. Azoknak az Az univerzum mindenben támogat egy meglehetősen remek cím. Szerintem harapnak rá amúgy. Ahhoz képest meg sajnos nem hozza azt, amit elvártam tőle.
 Belbecs: 1/5
 Nem adok nulla pontot rá, bár lehet azt kéne. Hiszem, hogy van olyan ember akinek tetszik és akinek segít...a fénnyé válásba. Így adok rá egy pontot, és elkönyvelem, hogy Gabrielle Bernstein nem az én spirituális vonalamat képviseli, hogy nem nekem írt. Lehet ő jó...másnak.

A szerzőnek amúgy 3 könyve jelent meg eddig magyarul. Mind a hármat az Édesvíz kiadó gondozza.

Gabrielle Bernstein: Történhetnek csodák
Gabrielle Bernstein: Édesítsd meg az életed
Gabrielle Bernstein: Az Univerzum mindenben támogat

Megjegyzések

Emőke üzenete…
Hasonló meglátásaim vannak a könyvvel kapcsolatban azzal a különbséggel, hogy én már a 34. oldalon feladtam. Felszínes okosságok sora, amivel képtelen voltam kapcsolódni annak ellenére, hogy nyitott vagyok a spiritualitásra és az önfejlesztésre.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é