Kristina Ohlsson: Az Ezüstfiú (Az üveggyerekek 2.)

2016. június 11., szombat

Kristina Ohlsson: Az Ezüstfiú (Az üveggyerekek 2.)

Annak idején az Üveggyerekek tetszett, ezért is gondoltam azt, hogy mindenképpen szeretném folytatni a sorozatot. Akkor, amikor azt olvastam, nem volt még kilátásban, hogy hamarosan magyarul is elérhető lesz a folytatás, így kicsit háttérbe szorult. Aztán hirtelen kiadták a második, majd ahogy a molyt nézem, már a harmadik kötetet is. A könyvtár is igen hamar beszerezte, így ki is hoztam, persze nem én voltam az első olvasója, de próbáltam nem üldögélni rajta hetekig, tekintve nem túlzottan nagy kiterjedésű, és igen nagy betűkkel íródott.

Az Üveggyerekek jobban tetszett, sokkalta jobb volt a nyomozós szál, és sokkalta misztikusabb volt. ebben a kötetben a misztikus rész is igazándiból meg lett magyarázva, sokkalta jobban, mint az előző részben, így nem maradt olyan nagy „rejtély” a végére. És persze az aktuális problémák is feljöttek a könyvbe, ami egyrészt jó, másrészt engem idegesített. Feltehetően egy gyereket, aki abba a korosztályba esett, nem zavar annyira, de nem tudom mennyire rajongana a szülő, amikor odaáll a kicsi gyerek, (kicsi…nem kicsi, 8-12 közötti), és elkezd a migránsokról kérdezni. Mert, hogy a könyv központi szereplője a menekültek hajója, és az onnan jövő gyerekek, meg az ellopott étel. Tehát borzalmasan sok aktuális dolog van benne, ami persze jó, ha foglalkozik a gyerek vele, de azt hiszem, amikor krimit olvasnak, misztikus krimit akkor nem az a legmegfelelőbb, hogy az aktuális valós életben fellelhető problémákat boncolgatja.

Persze itt a menekültek mind szegények, szerencsétlenek, a svédek meg olyan svédek. Volt aki segít, van aki fél, van aki utálja őket. A főszereplő és családja természetesen támogatná őket, de fel nem vállalná hogy támogatja őket, a tolvaj, meg akkor is tolvaj marad, ha segítségből lop.

Az ezüst megtalálása és keresése meg sajnos minden volt, csak nem izgalmas nyomozás. Jó volt olvasni, de nem igazán tudtam aggódni senkiért sem, és izgulni sem túlzottan, tekintve elég kiszámítható volt a könyv végkifejlete. Pozitív kicsengéssel természetesen, ahogy az az ifjúsági könyveknél már-már elvárás.

Belbecs: 3/5

Külcsín: 4/5

Ez a borító még mindig jobb, mint az eredeti, viszont nem jött be annyira. Annak ellenére sem, hogy köze van a történethez. Ahogy láttam a következő résznél, ez a séma marad, tehát fehér a domináns szín a borítóknál. Hát nem tudom, kevésbé figyelemfelkeltő, mint az első részé :(

Fülszöveg:

Aladdin szülei vendéglősként keresik kenyerüket egy svéd kisvárosban. A tél beálltával arra lesznek figyelmesek, hogy valaki dézsmálja a húsgombóckészletüket. Aladdin egy fiúra gyanakszik, aki a fagyos idő ellenére rövidnadrágban ólálkodik a víztorony körül, amelyben az étterem működik. Többször is megpróbálja megközelíteni, de a másik mindig úgy eltűnik, hogy még a nyomát sem látni a frissen esett hóban. A török kisfiú és két barátnője, Billie és Simona jól tudják, hogy kísértetek nincsenek, de azért ez több mint különös! És itt van ez a legenda is a száz évvel ezelőtt élt Ezüstfiúról… A három barát elhatározza, hogy végére járnak ennek az ügynek, még ha egész éjszaka virrasztaniuk is kell miatta…