Estelle Brightmore: 13. napon

Köszönet a könyvért, az Álomgyár kiadónak!

Én nem akarom bántani a magyar kezdő írókat, mert nem mindegyik rossz. Sőt olvastam, én már nagyon jó kezdő írótól. Pl. A. O. Esthertől, vagy Onsaitól, mind a ketten magyarok, kezdők voltak amikor elkezdtek írni (gondolom, mindenki kezdő, amikor elkezd írni), mégis olyan könyvet adtak ki a kezükből, amit öröm volt olvasni.

 De ez egy nagyon rossz könyv. Nem mondom, hogy szar…mert van még lejjebb, tehát azért olvasható volt, csak…nem eredeti, nincs egy  nagyon eredeti mozzanat sem benne. Sajnos írni sem tud MÉG annyira az írónő de, fejlődőképes. Az egész könyv 150 oldal körülbelül, igazándiból ennyi idő alatt megváltódott a világ, és minden megoldódott. Azaz igazság, hogy az írónőben szinte magamra ismerek, annyi különbséggel, hogy én tisztában vagyok azzal, hogy amit írok, az nem könyv, és nem kiadásra érett.

 Rengeteg ötlete van, ami nem a sajátja, de úgy állítódik be, mintha az volna. Látszik a könyvön, hogy miket látott filmen, mit olvasott eddigi életében, hogy mik tetszettek azokban, mert úgy konkrétan mindent beleépített.

 Város (amit nagy kreatívan: Városnak hívnak), nem tudunk róla semmit sem, csak azt, hogy 5 nap átkocsikázni A-ból B-be, hogy három körre van szabdalva, amit sajnos nem tudok vizualizálni rendesen, kivéve, ha körbe-körbe tudsz csak utazni, ha peches vagy, és a harmadik körben élsz. Mesterséges kupola alatt élik napjaikat az emberek és termelnek napenergiát. Rejtély, hogy honnan, miből, mert, hogy elméletileg kinn el van pusztulva a világ! Ugye, milyen egyedi?

 Aréna, amit szintén kreatívan, Arénának hívnak…bocsánat, ez már csak kötekedés. Tehát, évente van harc, amibe bármikor belekerülhetsz elég, ha csúnyán nézel a katonákra, és már ott is vagy. Harcolsz, meghalsz, ha nyersz talán nem halsz meg, de nem biztos! Mindezt azért, mert hát kell cirkusz az embereknek, meg ahogy a könyv kifejtette, hogy ne szaporodjanak túl az emberek. A Városban, ahol már így is körülbelül  5 milliárdan (nem gépeltem el) élnek! Ez is eredeti ötlet, sose hallottam még hasonlót sem …

Ana, a főhősnő. Rögtön az elején lemészárolják családja megmaradt 2 tagját, ami után eldönti, hogy sose hagyja, hogy bántsák a szeretteit (időben, már mind halott). Tehát, ő a bosszú….újságíró angyala! Aki persze véletlen sem szeret bele, egy harmadik körben lévő fiúba, és véletlen sem fog csöpögni a könyv vége…nem, véletlen sem!

Vincent, akit kedveltem…a könyv feléig, utána egy szerelmes zombis, bunkó lett. Nem tudtam belőni, hogy hány éves, de még nem érett gondolkodású, legalábbis kb. egy szende kislány szintjén mozog, miközben macsó próbál lenni, ami miatt meg roppant nevetséges.

A Város vezetősége, avagy a 12-ek.  Zsarnokok! És, egy tyúk értelmi szintjén mozognak! Az első halálokat még elnézem annak, hogy meglepetés volt….de aztán kaptak egy figyelmeztetést, hogy mind meg fognak halni, és mit csinálnak? Semmit….önvédelmet tanulnak…ami egy vicc, és nem túl hatásos. Felforgattatják a harmadik kört, amivel nem érnek el semmit, és sorra esnek el…az utolsó megmaradt tyúkagyú vezető is, annyira elborult, önimádó, hogy igazándiból  sejteni lehet mi lesz a vége.

Az Arénás végső jelenet: egy szar. Csöpögős, elképzelhetetlen, mert olyan sérülésekkel, olyan dolgokat nem csinál az ember, ha be van drogozva akkor sem. A végső-végső dolog…ott röhögtem fel, de kegyetlenül. Én értem, hogy kell a dráma. Tényleg, kell, mert feszültséget kell szítani, hogy izguljon az olvasó…de van egy szint amikor annyira halmozza az író a hülyeséget, így egymásra, még-még-még, hogy a feszültségből spontán röhögő görcs lesz…sajnálom!

 Jó lenne ez a könyv, ha eredeti lenne. Ha az író értene a harci jelenetek leírásához, a táj bemutatásához, tudna karaktereket alkotni, akik mondjuk következetesen olyanok lennének, amilyennek kitalálja, és nem lenne a macsóból érzelmes kishörcsög akit megölelgetnénk, mert anyámasszony katonájává vált. Az egyetlen eredetinek mondható (bár mintha, már olvastam volna hasonlót), az a fantom KIbenléte volt, bár úgy a második gyilkosság után már tudjuk kicsoda.

 Teli van a könyv harccal, gyilkossággal…pocsékul leírva. És mondom, a vége  a leggázabb dolog amit el lehetett volna lőni. Azon szerintem még napokig röhögni fogok!

 Sok sikert az írónőnek, mert lehet ebből még fejlődni (bőven), és tényleg olvastam, már rosszabbat…

Belbecs: 2/5

Külcsín: 3/5

Tetszik a borító, amit mondjuk pocsékul csináltak meg, de az alma az legalább menő rajta. A 13-as meg nem látszik, így igazándiból, csak a napon a cím, ha bizonyos szögből nézzük. Elgépelést nem találtam, magyartalan mondatokat (magyar író tollából), igen. Lehetett volna ez jobb…sokkal jobb.


Fülszöveg:

2195-re a Föld egy összefüggő, elnéptelenedett sivataggá válik. Csupán egyetlen élhető menedék marad, a falakkal körülvett Város. Ez az utolsó éden csak a kiválasztottak számára maga a földi paradicsom. A társadalmat alkotó emberek születésüktől fogva szegények vagy gazdagok csoportjába tartoznak és a két osztály között nincs átjárás. Az irányítás 12 zsarnok kezében van.

A Város vezetői időről-időre halálos játékokat szerveznek, ahol bárki porondra kerülhet, akarata ellenére is.

Ana Andropov egy fiatal, különc újságíró, aki a mocsok és a hihetetlen luxus éles ellentétében és a kegyetlen törvények káoszában próbál egy önkényesen igazságot szolgáltató, gyilkos fantom nyomára bukkanni.

Ahol az ember embernek farkasa, létezhet-e még kegyelem és könyörület? Meddig uralkodhatnak még gazdag kevesek szegény sokakon? Kegyetlenségre lehet válasz az erőszak? Vannak még önzetlenek és szerelmesek?

És valaha választ kapunk vajon ezekre a kérdésekre? Talán a 13. napon…

Előrendelhető a Bolondok hercege – akár számozott, dedikált kiadásban is!

A Széthullott birodalom-trilógia sikerszerzője, Mark Lawrence új regénye, a Bolondok hercege már előrendelhető!

Ráadásul Magyarországon először és egyedülálló módon előrendelhető erősen korlátozott példányszámban a szerző által sorszámozott, dedikált példányban is, magyarul!

Természetesen a Széthullott birodalom-könyvekhez hasonlóan a Bolondok hercege is igényes, keménytáblás kiadásban jelenik meg.

Rendeld elő az exkluzív, dedikált példányok egyikét: itt.

Nem dedikálva, 35%-os engedménnyel előrendelhető: itt .

Kordos Szabolcs · Kecskeméti Dávid: Tilos a belépés!

 Egy ideje már felkeltette a kíváncsiságomat a könyv, és most végre eljutottam odáig, hogy kézbe vehettem, és olvashattam is. Sokan dicsérték a könyvet, és nem is ok nélkül. Rengeteg információt megtudok, rengeteg helyről. Voltak benne persze olyan részek, amik engem nem érdekeltek. Például a Playboy fotózás ide tartozik. Sosem érdekelt, és most sem, de azért elolvastam azt a részt is. A könyv egyik hátránya, hogy be akar mutatni első körben, szerintem minden ismert, vagy kevésbé ismert titkos helyet, amiről tudsz, de sosem léphetsz be, ami érdekelhet. De egyikről sem ír annyit, hogy azt mondd, hogy „mindent megtudtam, ami érdekelt”. Felkelti a kíváncsiságodat, és már-már teljesen belemerülsz egy-egy hely varázsába, aztán jön a bumm, már teljesen más helyen vagy, és más titokba, tiltott/titkos helybe, helyzetbe kell beleélned magadat. Tehát, hiányzott, hogy kerek legyen egy-egy hely bemutatása, és sokkal részletesebben is el lehetett volna időzni mindenhol. Feltehetően minden egyes hely, egy saját kötetet is megérdemelt volna :D.

 A repülőtér egészen addig nem érdekelt engem, amíg életemben először nem repültem. Akkor volt elég időm, körülbelül egy helyben álldogálva, hogy azon gondolkozzam, hogy hova megy a csomag, ott mit csinálnak vele, és hogy kerül fel a repülőre, és hogy kerül onnan le, hogy miért nem lehet ezt-azt belerakni és hasonlók. Itt a könyvben elég sok dologra választ kaptam, bár igazándiból a csomagokkal nem túlzottan foglalkoztak, inkábba  légtér, az irányítók, a reptéri tűzoltóság, és a belső helyeket mutatták be/meg, amikről nem is tudtam. És jó esetben, sose fogom megtudni, hogy ott tényleg olyasmik vannak-e. pl. remélem sosem kell a reptér saját karanténra kijelölt helyére mennem, sem a halottasházukba!...addig jó, amíg oda nem kell senkinek se mennie. Érdekes volt olvasni, hogy mikre riaszthat be a csomagellenőrző, és miket is visznek emberek repülővel…néha csak pislogtam, hogy „na azt meg minek, és miért nem veszi ki belőle az elemet stb.”

 A metrós rész nem volt már túlzottan újdonság számomra, vagy sokat hallottam már a tv-ben róla, vagy szimplán már eléggé közkézen forognak az információk, hogy hol van föld alatti bunker, hány ember befogadására alkalmas, hogy juthatsz oda le, és hogy naponta ellenőrzik, hogy működik-e minden. Reméljük, hogy szintén, soha nem lesz használva a hely, végtére is atomtámadás ellen van, és azt meg senki sem szeretné.

  A rengeteg hely közül ami a legjobban érdekelt, tetszett az a luxushotel szobája volt, de ott is inkább az, hogy mi mindent megtesz a szálloda egy-egy nevesebb/híresebb vendégért, hogy hozatnak a világ másik tájáról datolyát, mert azt szereti, oh hát benne van az árban ez is. Belegondolva, elég sűrű napjuk lehet ott az embereknek, ha jön egy-egy híresség, pláne ha azoknak olyan elvárásaik vannak, ami normális embereknél fel sem merül. Viszont csodálom a szervezettségüket, tény, hogy több millió ft/éjszakás árnál, valahol tényleg elvárható, hogy minden óhaja-sóhaja teljesítve legyen az embernek. Persze… az ésszerűség határain belül. Lehetetlent ne kérjen senki, mert ők is csak emberek, de minden, ami pénzen és időn megváltható azt beszerzik. Legyen szó egy angol szabó által szabott ruháról, vagy egy japán séfről aki eljön főzni arra a pár napra, egyenesen Tokioból. Minden lehetséges….ha van pénzed.

 A másik kedvencem a Kárpátia étterem volt. Bár én gasztronómiai analfabéta vagyok, tehát nem főzöm túl sokszor, túl jól. Bár egy rántotta még nekem is megy. De jó volt olvasni, hogy hogyan megy ez a nagyoknál. Olyanoknál akik államfőkre, híres emberekre főznek. Milyenek a körülmények, milyenek az alapanyagok. Rengeteg rém hír terjeng, hogy az éttermekben milyen módón tárolnak dolgokat, nem egyet látni a híradóban, hogy éppen ellenőrizték őket stb. De itt kivételesen a Jó hely, jó rendszert mutatták be. Elmondták, hogyan tartósítják a húsokat, hogy csak és kizárólag házilag gyártott lekvárt használnak, mert a boltiban nem lehet megbízni (és tényleg nem lehet megbízni, abba minden van, csak gyümölcs nincs…vagy rá van írva, hogy 5% gyümölcs….mi a maradék 95%?). Tehát, hogy az olyan éttermek, mint ők, nem engedhetik meg maguknak a bolti minőséget, mert nem megbízhatóak, és mert az íz világ sem ugyanaz mint pl. egy saját főzésű meggy lekvár íze. Azt is elmondták, hogy általában csinálnak meglepetéseket, sose nagyot, csak egy ilyen-olyan köret, mártás amit csak úgy felszolgálnak, mint a „cég” ajándéka. Szerintem ez roppant pozitív dolog.

 Persze a könyvben voltak dolgok amik nem érdekeltek annyira, pl. a Miniszterelnök szobája engem nem hoz lázba, ott talán inkább az volt az érdekesebb, hogy hogyan lehet oda bejutni, meg milyen egy napja az éppen aktuális miniszterelnöknek. Nem érdekelt túlzottan, Százhalombattai finomító sem,bár tény, hogy jó tudni, hogy nagyon biztonságos, és amikor elmegy mellette a vonat akkor már ha ránézek akkor többet tudok róla, mint eddig, de az olajfinomítás annyira nem érdekelt eddig sem, és ezután sem. A TV és az újság szerkesztősége sem éppen az a világ ami érdekelne, persze elolvastam ezeket a részeket is, és néha  hümmögtem, hogy „jé ez így van?”, de különösebben nem hozott lázba, ahogy mint említettem a Playboy fotózásra sem igazán izgultam rá. A vadászgép pilótás rész még érdekes volt, bár ott meg tényleg mindent csak felszínen érintett az író. A plasztikai sebészet szintén kb. annyira érdekelt, mint a Playboy fotózás :D

Összességében viszont egy érdekes kis könyvecske. Biztosan olvasok még majd az írótól, mert jó dolgokat hoz fel, és érdekes dolgokba ártja bele magát. Érdemes olvasni, ha érdekel Magyarország pár eddig rejtett helye, vagy foglalkozása. Mert azért elég sok dolgot megtudunk.

Belbecs: 4/5 – kicsit összeszedettebb is lehetett volna, de azért jó volt.

Külcsín: 4/5

Seth Godin: Vágj bele! (Milyen régen csináltál valami újat?)

 Egy kicsit összeszedetlennek találom a könyvet. Alapjában véve én szeretem az ilyen pozitív felfogást, és kreativitást „reklámozó” köteteket, de itt azt éreztem, hogy van az írónak egy csomó könyve, sztorija, amiből gondolta csinál még egyet, és ide-oda kapva mindenből kiollózott egy kis részletett. Ebből adódóan néha teljesen elveszíti a fonalat, és teljesen más felé folytatja, miközben önmagát ismétli.

 Tény, hogy nehéz egy 110 oldalas könyvet összehozni egy mottóból. Miszerint Vágj bele! Ez az egész könyv mondanivalója, és ezt próbálja elérni is. Legyenek ötleteid, legyen merszed újítani, ne csak ülj otthon és nézz ki a fejedből. Ne félj a kudarcoktól, ne félj attól, hogy azt mondja a főnököd, hogy rossz amit csinálsz. Ne félj az elbukástól.

 Saját tapasztalatból tudom, hogy valóban az a kényelmesebb, ha meg sem próbálsz valamit. Ugyanis akkor nincs felelősség, és nem mondhatják neked, hogy „még ezt sem tudtad megcsinálni”. De, ha nem kezdeményezel, ha nem próbálkozol, akkor miért létezel egyáltalán? Kényelmesen elüldögélsz a munkahelyeden, csinálod az agymosott, monoton munkádat, és az ötleteidet elfelejted? De miért? És tényleg, az emberek nagy része erre áll be, ezt én is látom a munkahelyemen. Nem mondom, hogy nem fogom be a számat, amikor úgy érzem, hogy nem érdemes kinyitnom, de azért általában próbálom elérni a céljaimat. És próbálok ötletelni, akkor is, ha nem lesz belőle semmi. Ugyanis, akkor is legalább megpróbáltam, és felvetettem. A bukás nem feltétlen azért következett be, mert rossz az ötlet, hanem azért, mert még nem jött el az ideje (vagy mert tényleg rossz :D).

 Emlékszem, hogy már egy éves volt a blogom, amikor elkezdtem emaileket küldözgetni kiadóknak, hogy örülnék, elolvasnám, írnák róla… nem lehetne-e. Ma már elég sokan küldenek ilyen emailt a kiadóknak és egyre többen kapnak pozitív választ is. Próbálkozni kell, és menni előre. Sose volt vesztenivaló ebben, legrosszabb esetben is, a kiadó, vagy nem válaszol, vagy azt írja, hogy fejlődj és megnézünk majd később, és döntünk róla, hogy kapsz-e.  Nem mondom, hogy nem esik rosszul egy elutasító email, de kb. addig, amíg elolvasom, puffogok rajta két sort, aztán törlöm a levelezési listámból, hogy akkor velük nem kell egy ideig foglalkozni, majd fél- egy év múlva újra megkérdezem. Maximum akkor is elküldenek a fenébe. És akkor mi van? Ha meg sem próbálod, akkor egy könyvet sem kapsz recenzióba, és egy kiadói oldalon sem jelenik meg a linkje a blogodnak. Utálom azokat akik NEM is próbálkoznak. Csak sírnak, hogy ők sose kapnak, őket senki nem olvassa….de nem lépnének. Persze hozzáteszem, hogy nekem őrületesen nagy mázlim volt, mert az első emailem pozitív válasszal zárult, és még kedvesek is voltak (Fumax kiadó), akiket amúgy azóta is imádok, mert lehet másról is beszélgetni velük. Lehet, hogy egy rögtön elutasító email, vagy az, ha egyikre sem válaszolnak, letört volna egy ideig…de nem ez történt, és akkor is idővel csak azért is próbálkoztam volna.

 Ugyanez van a munkahelyen is, meg úgy az egész életben. Ha nem nézel előre, ha nem akarsz többet (most itt nem pénzre gondolok), akkor egy helyben toporogsz. Veszteni valód, általában nincsen, csak egyszerűen ki kell engedni az ötleteket a fejedből, papírra vetni, és megvalósítani. Aztán maximum béna volt az ötlet, de akkor is tanultál belőle.

 A könyv tehát, azt próbálja elérni, hogy ne üldögélj a babérjaidon, kevésbé sikeresen. Sajnos nem túl összeszedett, és ebből adódóan néha ideges voltam olvasás közben, vagy untam, pedig maga a téma érdekel. Szerintem ez egy válogatás az eddigi könyveiből az írónak, és aki a többit olvasta, az nem olvas semmi újat, aki nem olvasta a többit az meg néha pislog, hogy mi volt ez a nagy ugrás, vagy éppen miért tértünk vissza ugyanarra, már negyedszerrel.

Belbecs: 4/5

Külcsín: 3/5

Nem tetszik a borító, és roppant pocsék a belső szerkesztés is. Mindent ezerfelé tagolt, így egy-egy téma akár összefügg, akár nem szét van tagolva, így egy-egy oldal kb. egy dolog. Tartós, és elgépelés ügyileg nincs vele gond. Szimplán nem tetszik az egész kinézete, de hát nem tetszhet minden nekem. A belbecs értéke kicsit több, bár azt hittem, hogy ennél sokkal jobb, és okosabb dolgokat fogok olvasni a könyvben, mint amiket olvastam. Feltehetően én értékeltem túl.

Borítókról, magyar viszonylatban!

 Bevallom, hogy a hátteret nem ismerem, általában a kiadókkal nem szoktam a borítókról beszélni. Kivételek vannak, sőt volt olyan kiadó munkatárs, aki megosztotta, hogy miért is lett ilyen, és mit akarna ábrázolni, és egyetért velem, hogy nem igazán sikerült egyértelműre. Tehát, kaptam választ a fel sem tett kérdésemre és ez jó dolog. De általában a borítós részt nem sokan olvassák el, pedig fontos.

 Mert hogy adsz el egy könyvet? Nos, magamból kiindulva elég sokat számít az, hogyan néz ki a könyv, utána jöhet a belbecs, a történet, de a kinézet roppant sokat számít. Tehát a borító fontos, hogy megkapó, figyelemfelkeltő legyen, és ne legyen ronda!

 Azaz igazság, hogy a legtöbb kiadó ügyel arra, hogy tényleg szép borítóval jöjjenek ki. Van amikor megtartják az eredeti borítókat, van amikor teljesen új készül. Emlékszem, az Ad Astra Leviatán sorozatára, vagy éppenséggel a Kvantumtolvajra, ahol még a szerző is meglepődött és örült, hogy Új borító készült a művéhez, mert tényleg nagyot alkottak a magyarok. Mert tudunk mi ha akarunk (meg ha van a borítótervezőnek szépérzéke :D).

 Nem voksolok arra sem, hogy vegyük át (bármennyibe kerül is) a külföldi borítót, és arra sem, hogy mindenképpen csináljunk sajátot. Ugyanis ez mind könyv függő. Valamikor jó, valamikor nem túl kellemes, ha új borítót kap a könyv.  Főleg akkor nem, ha adott könyv híres, és a hírekben is benn van a külföldi borító, és már ha meglátják tudják, hogy „áh ez az amit emlegettek, hogy jó” – most hirtelen csak a Szürke ötven árnyalata ugrott be…. de tény, arra ránézve szerintem nincs ember, aki ne tudná, hogy bizony ez az a híres „pornókönyv”, ami amerikai háziasszonyok ezreinek titkos vágyaiból íródott. (nem olvastam a könyvet, mégis egy csomó hírt hallottam róla, és most jön a film is…hát igen, NEM csak jó könyveket filmesítenek meg, de ez egy másik téma lesz.)

 A poszt főleg azért született, mert vannak kiadók, akik Magyarországon, úgy gondolják, hogy a magyar címet felírni, nem annyira fontos a borítóra, mint az angolt! És ez a trend kezd terjedni. A Könyvmolyképző kiadó kezdte, és most már egyre több kiadó könyve jön ki úgy, hogy angol cím  - magyar cím. És nem értem a miértet.

 Miért kell az eredeti (vagy angol) címet a borító közepére rakni, főcímnek, és a magyar címet, miniatürizálva alá, hogy ha ránézel a könyvre nem is feltétlen találod elsőre meg. Miért? Több fogy így? Jobban hangzik egy magyar könyvesboltban, hogy „ Helló, lehet itt már kapni a  Taking Chances – Kétesélyes szerelem című könyvet?”…vagy csak azt, hogy Taking Chances, amit a magyarok átlaga ki sem tud mondani. Helyesen! Engem kifejezetten zavar. Legyen az eredeti cím feltüntetve belül a könyvben, mert szokás, és mert feltehetően elvárás is (ami jó dolog), de ne a borítón. Vagy ha már a borítóra akarják rakni, ne az legyen a hangsúlyos. Nekem ne úgy kelljen a pultoshoz mennem, hogy egy kimondhatatlan címet mondok, hanem tudjak egy normális Magyar címet mondani, ami ha nem ismeri az eladó akkor is, ha Ránéz a könyvre látja, hogy az, és nem nagyítóval keresi meg a könyv borítóján.

 Ne kövessük ezt a trendet, mert nem ez a jó irány. Szerintem. Aztán lehet, hogy az emberek nagy része odavan azért, hogy úgy olvashat könyvet, hogy aki látja azt mondja, hogy „nézd, angolul olvas”, mert hát a magyar cím nem látszik…bocs.

Számomra rejtély, hogy mi volt a gond az elsővel,
hogy meg kellett változtatni.