Hamarosan (Augusztus)

Mangaka: AnHellica 

Úgy érzem nyáron nem szabadna bevállalnom semmit olvasás ügyileg, mert így csak csúszom mindennel. Azaz igazság, hogy régen ilyenkor a könyvtár ahol dolgozom be szokott zárni. És mivel nem vagyok egy túl elmászkálós típus, hát maradt egy hónapnyi tömény olvasási időm, persze mellette segítettem otthon. A könyvtár most már nem zár be, de így is lenne három hetem olvasásra, csakhogy elutaztam Bristolba egy hétre, aztán alighogy hazajöttem, már mentem is le Pécsre. Most itt vagyok augusztus másodikán, és az olvasnivalókkal is elmaradtam, és a bejegyzésekkel is. Ugyanis fogok írni az Angliai kiruccanásról még pár bejegyzést biztosan (közléskényszer ugyebár :P), illetve Pécsről is. És akkor ott van az a 6 könyv amivel még mindig nem végeztem.

A Tűznek, a felénél tartok, tehát ha belelendülök holnap, holnapután akkor az meg is lesz, csakhogy jövő héten már dolgozom. Persze csak rövidítve és persze csak hol délelőtt, hol délután, de pont elég, hogy elmenjen a napom vele. Tehát, egy hét majdnem kiesik. A Pszichopatateszt is el lett már kezdve, csak kissé befagytam vele. Nem éreztem egyelőre rá még, hogy miért is jó meg vicces. De remélem ez javul majd. Az Életfa nagyon érdekel, de előreláthatóan az lesz a sorban az utolsó, mert előbb jön a Sors könyve (ami szintén érdekel, és már ég a fejem amiatt, hogy nem olvastam még el :(). Persze még ott a Tűz krónikája, ami jó esetben egy, vagy két délután, és a Fertőzöttek, amit szintén nagyon olvasni akarok. Borzalmas ugye? Itt a sok könyv, kellene is, akarom is olvasni őket, csak a meleg leszívja az agyamat, és hopp eltűnt a nyár.

 Oh, igen, akkor még nem is beszéltem Gabrielről. Ő lett az én drágaságom, így neveztem el az E-book olvasómat. A neve szerepjátékos karaktertől jött, akit nagyon imádok. A gépecske pár napja van nálam, és hát. Első benyomásnak azt kell mondanom, hogy szeretni fogjuk egymást. Elég könnyű kezelni. Még úgy is, hogy én és a technika nem mindig szeretjük egymást. Könnyű tartani, jó olvasni rajta. Kezdésnek Gaura Ágnes novelláit végeztem ki rajta, amiket még mielőtt lett volna, olvasom, vettem potom 1Ft/db áron. Végre így eljutottam odáig, hogy a novellákkal is haladjak, és tesztelés is megvolt. A novellák amúgy jók, főleg a Démoni színjáték. A Mindenki egyért, inkább csak érdekes, lehetett volna belőle könyvet írni, mert így inkább csak egy…”látod ez egy ötlet, leírtam, de így igazándiból semmi értelme” mű. Nem az, tetszett, csak éppen mire belelendülnél, már vége van.

 Tehát majd mi jön Augusztusban a blogon? Élménybeszámolók, a nyárról, ami feltehetően nem sokakat érdekel, de én meg szeretek írni. Az említett késős könyvek posztjai, tehát legkésőbb augusztus 31-ig befejezem mindet (remélem legalábbis), E-bookos élmények, hogy kitapasztaljam milyen így olvasni, és nem papíron. Bár munkámból adódóan eléggé a papír élvez előnyt. És persze jövő héten jön a nyereményjáték eredményhirdetése is. Rengeteg érdekes választ kaptam, tanulságos lesz majd mindent összeszednem egybe, hogy mivel neveztek az emberek :D

 Örülök, hogy olvasnak, és örülök, hogy írok. Immár tehát két éve. Még remélem sokáig :)

Banana Yoshimoto - Kitchen

Fülszöveg:

Banana Yoshimoto Konyhája elbűvölően eredeti és mélyen megható művészkönyv Japánból. A Konyha „nagyvárosi” regény. Egy egész generáció életmódját és érzékenységét, fiatalok névtelen harcát mutatja be. Két történetet helyez egymás mellé, melyek anyákról, a konyháról, a szerelemről, tragédiákról szólnak. Mindez szabad szellemű, fiatal nők agyában születik meg a mai Japánban. Bolondos stílusa a korai Marguerite Duras-ra emlékeztet. A Konyha és a Telihold két elegáns történet, melyek látszólagos egyszerűsége a mesteri történetírás ékes példája. A különleges tehetségű író sorai az agyunkban visszhangoznak és megérintik lelkünket is. Megjelenését követően a könyv óriási sikert aratott Japánban. A szerzőnőt a XX. századi japán irodalom legkiválóbbjai között tartják számon, két tekintélyes irodalmi díjat nyert. A Konyha című regényét megfilmesítették. A Konyha 19 országban aratott sikert, és több millió példányban kelt el. Japánban 6 millió eladott példánnyal az év sikerkönyve.

 A könyvet tavaly kaptam @PuPilla-tól, molyszületésnapon. Őszinte leszek, előtte is néztem már, a könyvtárban többször belebotlottam visszapakoláskor, sőt volt, hogy haza is hoztam (igen szoktam sétáltatni a könyveket :P), de sosem jutottam el odáig, hogy el is olvassam. Pedig ugyebár a japán irodalom érdekel. Tehát megkaptam és, hogy biztos legyek benne, hogy még ebben az évtizedben el is olvasom, ráraktam a várólista csökkentős polcomra, és mint adu ász elvittem magammal Bristolba, hogyha marad idő olvasásra is akkor ez jó lesz. (bár vittem a Tűzet is, és még a Fertőzötteket is, biztos ami tuti alapon), végül csütörtökön volt egy üresjárat napom, amikor nem mentem sehova sem, mert pihentettem a kicsit totálkáros lábamat, így volt időm olvasni.

 A japánok érdekesen írnak. Meg érdekes a felfogásuk is egy csomó dologban. A könyv három novellára és egy apró tanulmányra tagolódik. Az első két novella összefüggő egészet alkot, míg a harmadik egy teljesen különálló, csak a szerelem mint téma az ami egységes.

 Az első két novellában megismerkedünk egy tragikus sorsú lánnyal, aki elveszít szép lassan mindenkit, de befogadja egy fura család. Ahol az apa, miután elvesztette feleségét átoperáltatta magát nővé, és mint Anya nevelte egy szem fiát. Ebbe  a nem mindennapi családba kerül bele, és éli egy ideig gondtalan életét, majd, hogy saját lábára állhasson elköltözik. És itt vége is az első novellának. A második már a fiú és a lány, reménytelennek tűnő, néha fárasztóan hülye dolgaikat felsorakoztató rész, amiben Talán egymásra találnak. Néha amúgy a fejemet vertem a falba, hogy hogyan lehet valaki ennyire…nem is tudom mi. Minden esetre néha nagyon fárasztóak voltak, ezzel a „ez szerelem, vagy nem, vagy igen? Vagy nem?” :D

Az utolsó novella volt a kedvencem, annak ellenére, hogy a legszomorúbb. Mert megvan a beteljesedett szerelem, de aztán jön egy tragédia és elvesztik egymást. Hogyan képes valaki talpra állni újra, egy tragédia után. Hogyan képes feldolgozni, hogy elvesztette a másik felét? Érdekes témát boncolgat, enyhe misztikummal együtt. Minden esetre nagyon-nagyon tetszett.

Belbecs: 4/5

Bevallom, hogy nagyon szeretem a borítóját. Annak ellenére, hogy totálisan semmi köze nincsen a történethez. Megnéztem, a régi borítónak sincsen köze a történethez, bár talán a novella címekre asszociál. Minden esetre érdekelne, mi alapján készült ehhez például a borító. Nálam telitalálat volt. Megnéztem a külföldi borítókat is…hát…izé…akkor már inkább a magyar :D

Külcsín: 5/5

A régi magyar borító

Kiadási év: 2012

Kiadó: Trivium Kiadó

Fordította: Frigyik László

Oldalszám: 160

ISBN: 9789639711891

Eredeti megjelenési év: 1988

Eredeti cím: Kitchen

Teljes ár: 2.490Ft

A szerző további, magyarul megjelent művei:

Csipkerózsika álom ; Viszlát Cugumi ; Félelmeink

2. Blogszületésnap - Nyereményjáték!!!

Kicsit több mint egy hete töltötte be a blogom a második évét. Ennek apropóján, szeretnék nyereményjátékot hirdetni. Egy hét lesz a jelentkezésre, augusztus 6-án kisorsolom a nyertest, aki megkapja postán, vagy ha mint múltkor közelemben lakik, akkor személyesen a nyeremény könyveit. Mivel két éves a blog, így rögtön két könyv kerül új tulajdonoshoz.

Tehát játékra fel! Két kérdés, két könyv.

    1. Ha azt kérik tőled, ajánlj ifjúsági könyvet, mely két könyv jut először eszedben, amit egy 10+ éves gyereknek mindenképpen el kellene olvasnia?

2.  Mely két könyv volt, ami meghatározta a gyermekkorod, amik szerinted nagy hatással voltak, akkor és ott rád, amikre még ma is szívesen gondolsz vissza.

Oh és igen akkor a nyereményről. Még nem olvastam egyik könyvet sem, de rengeteg jót hallottam róluk. Egy nyertes tehát az alábbi két könyvet viszi tőlem haza egy hét múlva:

Lois Lowry: Az emlékek őre

Lois Lowry: Számláld meg a csillagokat

 

A szabályok:

A válaszokat küld az st.metatron@gmail.com –ra, a tárgyba írd be, hogy Blogszületésnap.

A válaszok mellé csak neved, esetleg molyos nevedet kell elküldened, csak a nyertestől fogok címet kérni.

A beküldési határidő 2013.08.06. 20.00

A sorsolás időpontja: 2013.08.06. 21.00, kicsivel utána már poszt is érkezik, ha minden jól megy.

2013. élményekkel teli nyár - Bristol I.

 Már most tudom, hogy a nyár teli van, és lesz élményekkel. Pár napja érkeztem haza Bristolból, amivel már be is írhatom,hogy a legtávolabbi ország ahova az elmúlt 27 évemben eljutottam az Anglia. Életemben először ültem repülőn, és még egy csomó mindent most csináltam először, de akkor kezdem a legelején.

 Tavaly valamikor felvetődött a kérdés, akarok-e menni Bristolba, az unokatesómékhoz, családdal együtt mentem volna akkor még. A válasz egyszerű volt, persze, miért is ne mennék. Aztán kicsit változott a koncepció, mert hirtelen felindulásból (amit a mai napig nem bánok), megkérdeztem Gabyet, hogy nem akar-e velünk jönni. Aki elég gyorsan kijelentette, hogy miért is ne. Itthon vázoltam, hogy nem lenne-e gond, hogy jönne a Gabye is velünk, amire kaptam egy egyszerű, de nagyszerű választ, hogy akkor miért is nem megyek én vele kettesben ki. Úgy kényelmesebb és kevésbé leszünk zsúfoltan. Úgyhogy végül ketten mentünk, jöttünk és élményekkel gazdagodtunk. Anyumék, meg majd ősszel mennek, amikor nekem amúgy sincs már szabadságom, mert a Könyvtár ugyebár nyáron van csak takaréklángon, ilyenkor lehet menni mindenhova.

 Tehát, most repültem először, meg másodszor is! Amúgy elég problémás vendégek vagyunk, tekintve, hogy én nem ehetek semmit ami mesterséges színezőanyagot, ízfokozót tartalmaz, vagy véletlen keresztallergiában van a gazokkal amire allergiás vagyok, nem mellékesen van egy kis tériszonyom, amiből kifolyóan nem szeretek igazán magasról lefelé nézni. Meglepő mód a repülőn ez nem zavart, szerintem azért mert egy bizonyos magasság után már úgyis mindegy.

 Nagyon időben kinn voltunk a repülőtéren, még átpakoltam az innivalót a bőröndbe (az ajándék pálinka és a süti közé beékelve), mondván, hogy jó lesz az még. Egy üveg nestea amúgy elkísért egész héten. Ez a tipikusan olyan innivaló, amiben a gyógyszert el tudom keverni, ha valami rosszat eszek, és gyorsan hat, tehát legyen nálam címszóval nálam volt, hála az égnek nem használtam semmire, és végül hazafelé a Bristoli repülőtéren a negyed üvegnyi cuccot kidobtam. Tehát becsekkoltunk, a bőröndök elindultak, és mi is felszálltunk a repülőre. Odafelé is volt valami adminisztratív probléma, félrenyomott a hölgy vagy nem tudom, meg visszafelé is. A felszállás volt kicsit  fura nekem, de onnantól igazándiból olyan volt, mint amikor a vonaton zötyögünk, és mivel még csak egy felhő sem volt, elég hamar meguntam a nézelődést. Bár amikor felhőt láttunk mégis(hát nem kicsiny országunk felett, mert ott azóta sincs szerintem egy felhő sem), akkor rögtön asszociáltunk a vattacukorra, amit mellékesen aztán a könyvben olvastam, és a személyzet kiskocsis tagja is elkezdte mondani a „főt kukoricát, vattacukrot..” szövegét, ott ez már isteni jel volt. De nem találtunk sehol sem vattacukrot, pedig bevállaltam volna, bármennyire is ízfokozó és színezőanyag terhes „étel”. Aztán gyorsan eltelt az út, és már le is szálltunk. Visszafelé kicsit más volt, mert késett a gép, esett az eső, és többször felvillant a lámpácska, hogy csatold be az öved, mert zötyögni fog a gép, biztos valamibe belekeveredtünk. Ennek ellenére voltam mosdóba is, ami olyan igazándiból mint minden mosdó, úgyhogy már ezt is elmondhatom, hogy repültem és császkáltam is a repülőn. Landolás után meg fejbe vágott a hajnali fél egy körüli 25 fok :( hát ezért jöttünk haza, hogy megsüljünk????

Érkezés és első nap:

Kata és Ricsi a ház előtt, megérkezésünk estéjén

 Katáék kijöttek elénk a reptérre, és egész gyorsan ki is szúrtuk őket. Meglepő mód sokkal gyorsabban lehet kijutni a repülőtérről, mint bejutni oda. Minden esetre már akkor láttuk, hogy Angliában NEM is esik az eső igazán. Kocsiba ültünk és már irány is Bristol, ahol Katáék laknak. Csomagok lerakása után ettünk, és a Ricsi még elvitt kocsival minket egy kis körútra a belváros felé, hogy még valamennyit láthassunk a városból, amit aztán majd pár nap múlva mi is felfedeztünk. De elég hamar így is sötét lett, úgyhogy hazaértünk és le is feküdtünk, hogy másnap reggel relatíve korán elindulhassunk még a nagy forgalom előtt.

 A turisták ugyanis általában 10-11 körül érnek a fő helyekhez, és mi meg nem vagyunk rendes turisták, mert nem szeretjük sem a tömeget, sem feküdni az ágyban és várni, hogy elteljen a nap (annak ellenére, hogy amióta itthon vagyok, szinte mást sem csináltam mint aludtam, és szenvedtem a melegtől :P). elkocsikáztunk Stonehenge-be, amit kívülről már olyan jól körbezártak, hogyha nem veszel belépőt, akkor nem tudsz egy tisztességes fotót sem csinálni. Ha már addig elmentünk, be is mentünk, mert hát nyaralunk, nem fogunk holmi belépőkön spórolni. Sokan kérdezték, hogy nem volt-e csalódás, hogy ez ilyen kicsi, meg, hogy nem lehetett közel menni hozzá. Őszintén, eleget hallottam róla, így kb. pont ilyennek képzeltem el, és az meg sosem vonzott, hogy testközelből taperolhassam a dolgokat. Szerintem teljesen jó távolságból lehet körbesétálni. Csináltunk fotókat, megnéztük minden oldalról a köveket. Érdekes volt, hogy annyira meleg van, és csapadékmentes mostanában arra az idő, hogy ment a locsoló a kövek között, hogy ne kiszáradt fű legyen! Minden esetre nekem nagyon tetszett, élmény volt körbesétálni. Figyeltem a turistákat is, aranyos japán lánykák nagyon beleélték magukat a fotózásba, egy fickó meg csak úgy kidőlt a fűre és aludt (remélem, hogy aludt és nem baja volt). 

Szerintem felesleges ennél közelebb menni

 Innen tovább mentünk egy városba, aminek most nem jut eszembe a neve, itt megnéztük a katedrálist, nagy nehezen, mert éppen mise vagy valami hasonló volt, és ebből adódóan be bemehettünk, de se nem fotózhattunk, se nem mehettünk körbe, úgyhogy addig elmentünk az udvarát nézni, meg hasonló. Őszintén én nem vagyok templomos lány. Vallásilag sehova sem tartozom, vagy ha mégis akkor keleti vallások felé, de tetszettek a templomok, érdekesek, meg színesek és szépen vannak megcsinálva. De úgy magamtól nem hiszem, hogy elmentem volna megnézni milyenek. Utána tovább mentünk Averbury-be, ahol szintén vannak kövek amiket körbe lehet sétálni, sőt ezekhez már hozzá is lehet érni. A kövek szép elrendezésben a falu körül is voltak, legalábbis a térkép szerint. Egy jót sétáltunk, vettem képeslapokat. (valójában a legtöbb „vásárfiám” az képeslap), egy kelta könyvjelzőt is, mert hát a moly mit venne, hát könyvjelzőt.

Averbury

 Utána átautóztunk Lacockba, az apátsághoz. Itt már azért éreztem, hogy a lábam fárad, vagy már akár vízhólyagos is, ennek ellenére nagyon élveztem. Katáék nem jöttek be, de remélem, azért majd megnézik ők is egyszer az apátságot. Nagyon szép kertje volt, illetve bejártuk amennyire lehetett az épületet, rengeteg könyvespolc volt, berendezett szobák. Tehát érdekes volt. Találtunk egy plakátot is, hogy itt forgatták a Harry Potter egyes jeleneteit, úgyhogy azt le kellett fotóznom, mert hát szeretem HP-t, és jó olyan helyen járni ahol forgattak egy kis részt belőle. Amikor az apátságot bejártuk akkor még a városban tettünk egy rövid sétát, aztán kocsiba ültünk és már mentünk is hazafelé. Elfáradtam rendesen, de szerintem elég esemény teli nap volt. Szerintem 30 fok is lehetett, és egy felhő sem. Ennyit az angol esős időjárásról.

(folyt. Köv.)

Ryan Loveless: Ethan és Carter

Fülszöveg: Carter Stevenson folytonos dadogásával és tikkelésével huszonnégy éves korára teljes magányra kárhoztatta magát. Jóllehet, a barátai is azzal nyúzzák, hogy a Tourette-szindrómának rendeli alá az életét, Los Angelesből egy csöndes kaliforniai kisvárosba költözik. Meghúzza magát, kerüli az embereket. Nem is sejti, hogy újdonsült szomszédja, Ethan Hart, hamarosan feldúlja magányát, és kilöki őt a nagybetűs életbe.

 Ethan már a kezdet kezdetén megvallja az érzelmeit Carternek, bár közben retteg, hogy agysérülése kettejük közé áll, noha Ethan sokkal fogékonyabb az érzelmekre, mint az átlag. Carternél sokkal több forog kockán: ő többször megégette magát, és nem szeretné, ha megint összetörnék a szívét.

Ethan minden alkalmat megragad arra, hogy bebizonyítsa, ő és Carter összetartoznak. Aztán Ethan tragikus hírt kap. Végső kétségbeesésében Carterhez fordul segítségért. Vajon Carter kiállja a próbát?

Köszönet a könyvért a Könyvmolyképző Kiadónak!

Úgy gondolom, hogy én nyitott ember vagyok. Nincs gondom a mássággal, sem egyébbel, pont ezért is érdekelt ez a könyv. Azt vallom, hogy igenis kellenek ezek a könyvek, még akkor is, ha olyan ember kezébe kerül, aki megveti a melegeket, vagy gyomorforgatónak találja a szex jeleneteket benne. Voltak érdekes dolgok benne ez tény, de számomra egy kedves, és jól megírt szerelmi történet. Végtére is a szerelem, az szerelem, mindegy hogy férfi-nő vagy férfi-férfi, esetleg nő-nő között szövődik. Cseppet sem volt csöpögős, féltem, hogy átmegy olyan nyálas romantikusba, és azért is aggódtam, hogy túl nagy hangsúly fektetődik arra, hogy kinek mi baja, betegsége van.

 Őszinte leszek, sem a Tourette-szindrómáról nem tudtam szinte semmit (most is keveset), sem a traumás agysérülésről. Így minden információ amit megtudtam újdonság volt, és szerintem hasznomra vált. Érdekes volt olvasni, hogy mi volt Ethannal AZelőtt, mielőtt megsérült, amikor kiderült hogyan és miként lett a nagy reményekkel, tehetséggel bíró fiúból, agysérült, akinek néha minden annyira nehéz, aki járni sem tud rendesen, félénk, és őszinte. Akinek a világ már csak Fekete és Fehér és nincsenek árnyalatok. Bevallom sajnáltam őt, egy kicsit, mert nem ezt érdemelte, de aztán ahogy olvastam a könyvet, ahogy Carterrel rátaláltak egymásra, ahogy nagy nehezen tényleg egymáshoz kötötték magukat, ahogy függeni kezdtek a másiktól, ahogy olvashattam, hogy szereti és nem csak a testét a másiknak, azt kell mondanom Ethan, habár sokkalta jobb jövője lehetett volna, a „baleset” nélkül, de így is boldog. Végtére is a boldogság a célja az életnek nem? Hogy élvezzük, hogy ÉLJÜNK. És nos Ethan él, és megtanította Cartert is arra, hogy élni kell, és nem kell félni.

 Roppant kellemetlen lehet Carternek, hogy rángatózik, hogy tikkel és még ezer baja van. Még nem találkoztam olyan emberrel aki Tourette szindrómás, (vagy jól titkolja) úgyhogy nem tudom, hogy hogyan reagálnék rá. Feltehetően bármennyire is nyitott vagyok, megbámulnám, és lehet, hogy az arcomon fura dolgok látszódnának. De ellentétben egyes bunkókkal, nem nevetnék, inkább csak döbbenten néznék. Mert, nem tudnám, miért rángatózik, miért tikkel. Most már, így a könyv után, talán már kevésbé lesz kikerekedett szemem, és kevésbé fogok furán nézni rájuk (ha találkozom velük), mert tudni fogom, hogy nem direkt csinálja amit csinál, hogy ez egy betegség. A dadogás szintén ilyesmi, bár általában nem szoktam fennakadni ilyesmin, hogy dadognak a környezetemben.  Carter félénksége is feltehetően abból következett (le is írták), hogy iskolás korában balul sült el egy tehetségkutató, és mindenki rajta nevetett. Borzalmas lehet, és megértem, hogy emiatt kerülte az embereket, és örültem, hogy a könyv végére azért, ha nem is szereti őket, de már félni sem fél. Végtére is tehetséges, a tehetséget megkell mutatni!

 Ethan és Carter tökéletesen összeillenek, és nem azért mert mind a ketten „fogyatékosok” (Carter megfogalmazásában), hanem mert Cartel hallja a zenét, amit Ethan hall, és senki más, mert elég egymásra nézniük, hogy tudják, a másik mire gondol. (oké, nem elhanyagolható hányadban a szexre gondol mind a kettő :P) örültem, hogy ez a két fiú összejött és, hogy boldogok, és jó volt olvasni. Hiányzott már egy ilyen könyv nekem.

Ethan szülei és az öccse is olyan személyek, akik mindent megtesznek azért, hogy Ethan boldog legyen, hogy teljes életet éljen úgy is, hogy már nem AZelőtt folytatódik az élete. De mindenki számára megkönnyebbülés volt, hogy Carter feltűnt, egy fiú, aki nem dobja csak úgy el magától Ethant és tényleg szereti és nem csak kihasználja.

 A szex jelenetek: nem vagyok prűd, és nem zavarnak az ilyesmik. Semmi gyomorforgatót nem találtam egyik jelenetben sem, bár a konyhás elég érdekes volt, de annyira aranyos ez a két mamlasz :D  Mivel szerepjátékosan úgy, hm….6 éve egy meleg fiú karakterem van, így újdonságot nem olvastam. (anno körbejártam eléggé a témát, hogy jól tudjam kijátszani a karaktert.)

Belbecs: 5/5

A borító szerintem kifejezetten szép lett. Megnéztem az eredetit is, az annyiból jobb, hogy jobban érzékelteti Ethan és Carter közti magasságbeli különbséget. Hisz Ethan egy elég nagydarab fiú, míg Carter olyan kis…kis aranyos. Tehát a borító szép lett, strapabírónak tűnik a könyv, és tapizható a borító (igen ez egy jó pont)

 Elgépelés ügyileg. Nem volt sok elgépelés, csak néha rossz név került a szövegbe, azt hiszem háromszor. És ez kicsit fennakasztott az olvasásba, hogy „he???” nem tudom, eredeti hiba-e tehát az író is elrontotta a nevet, vagy csak a fordítás közben keletkezett a baki. Minden esetre ettől eltekintve nem volt elgépelés ami szemet szúrt volna. Igényes kiadás :)

Külcsín: 4/5

Kiadási év: 2013

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Fordította: Molnár Edit

Oldalszám: 242

ISBN: 9789633730393

Eredeti megjelenési év: 2012

Eredeti cím: Ethan, who loved Cartel

Teljes ár: 2.299Ft

A kiadói sorozat(Szivárvány kör) következő kötete:
Timothy Kurek: Kereszt a szekrényben amit már nagyon várok :)

Várható megjelenés: 2013.09.15