Jumi és a Kimonók

Ugyan nálunk ugyebár át lett írva Jumi -ra, de a kép ugyanaz, a borító tehát nem változott ezen kívül. Molyon már írtam, hogy ez egy nagyon szép, és jó könyv csak vigyázni kell vele. Mert, könnyű tépni, azért mert ügyeltek a tökéletes kivitelezésre, de azzal számoltak, hogy ezt max egy ember olvassa és lehetőleg egyszer csak. Én könyvtárban dolgozom, és van egy olyan érzésem, hogy ez ide nem alkalmas könyv. Nem azért mert az olvasók nem tudnak rá vigyázni (ez is benne van a pakliban), hanem mert annyira sikerült bonyolult és szép kivitelezést csinálniuk a kiadónak, hogy minden csak nem praktikus. Eleve azért mert vannak oldalak amik szét vannak szabdalva, közepesen vastag csíkokra "fúj a szél" címszóval, ami amúgy ötletes és tetszett is, de olyan könnyű letépni.... Sok a ki, be, szét, fel-le kihajthatós oldal, ami szintén szép és jó csak könyvtárban veszélyes. Ez a másik kötetre is teljesen igaz.
Bár eleve nem kisgyerekeknek egyedül olvasásra jó. Hogy mire jó? El lehet vele szórakozni a szülőnek a gyerekkel együtt, mert magyarázni kell. Feliratok magyarul, japánul és katakanában (azt hiszem ez a katakana... vagy hiragana, ezt sose tudtam megjegyezni -.-" ). Kérdések, találjátok meg az ilyen olyan dolgokat, tehát szórakozva lehet pár szavat elsajátítani, megismerni a kultúra egy igen pici részét. Erre tökéletes.
Nekem tetszett, de féltem a könyvtári példányokat :(

Illusztráció a könyvből:

Eve Ensler - A Vagina Monológok

Ismertető:

„Elhatároztam, hogy beszélni fogok a nőkkel a vaginájukról, hogy vagina-interjúkat készítek. Ezekből lettek a vagina-monológok. Több mint kétszáz nővel készítettem interjút. Beszéltem idős nőkkel, férjezett nőkkel, egyedülálló nőkkel, leszbikusokkal, egyetemi profeszorokkal, színésznőkkel, üzletasszonyokkal, kurvákkal, feketebőrű nőkkel, spanyol nőkkel, ázsiai nőkkel és amerikai nőkkel, indián nőkkel, fehér nőkkel, zsidó nőkkel. Az elején nehezen ment. A nők nem akartak erről a témáról beszélni, szemérmesek voltak. De ha egyszer belekezdtek, le sem lehetett többé állítani őket. A nők maguknak sem vallják be, de imádnak a vaginájukról beszélni. Izgatja őket a dolog, talán pont azért, mert eddig még soha senki nem kérdezte őket erről.” (részlet a könyvből) „Nyelve őszinte és eredeti, a történetek lüktetően valódiak, igazi szereplőkkel, felismerhetően megtörtént események tapasztalatairól. Ensler figurái nők – fiatalok és öregek, feketék és fehérek, homo- és heteroszexuálisak, gazdagok és szegények. Történeteik nem véletlenül botrányosak – az élet maga botrányos.” A Vagina Monológok – amelyet több mint 20 ország színházaiban játszottak és játszanak folyamatos sikerrel ma is, például New Yorkban, Los Angelesben, Londonban, és amelyet olyan hírességek adtak elő, mint Glenn Close, Whoopi Goldberg, Winone Ryder, Goldie Hawn, Susan Sarandon, Jane Fonda, Brooke Shields és még sokan mások – végre megérkezett Magyarországra is.

Véleményem:
Tegnap, friss élményként, nem tudtam többet írni róla, mint, hogy érdekes könyv. Amúgy tényleg az, tehát el lehet olvasni, talán a mai emberek már nem annyira prűdek, hogy nem mernek kezükbe fogni ilyesmit. (főleg mert az új kiadásnak nagyon szép a kinézete).
A tartalommal nem volt gondom, a cím elég beszédes, hogy miről fog szólni, tehát nem lepődtem meg, hogy "Jé ez a Vagináról szól???" Tehát semmi meglepetés ilyen téren nem ért. Az már jobban izgatja a fantáziámat, hogy milyen lehet ez hangoskönyvben és milyen lehet ez színházi előadásban! Amúgy el sem tudom képzelni...majd megtudom. Előbbit biztos, a színház annyira nem valószínű.
Voltak részek amiket nagyon szerettem olvasni, ilyesmi volt "Az én dühös Vaginám" című fejezet, ami annyira szenvedélyesen lett megírva, hogy szinte hallottam, ahogy mondja és mondja és mondja. Nekem meglepetés volt, az, hogy Amerikában (és akár máshol is), van Vaginát megismerős tanfolyam. Ott néztem egy nagyot, hogy 1: minek, 2: minek menne el oda az ember, 3: nem lenne e nagyon zavarban? Én nem tudom engem nagyon taszít a sok nő fekszik kényelmes pléden(vagy valami olyasmin) és beszélgetnek róla(ez a rész még annyira nem taszít), nézegetik(ez már igen), és megismerik(hát...ízlések és pofonok).
A háborús emlékek és a tények, az Afrikában lévő csonkításos dolgok, azok borzalmasak voltak. Tegnap is írtam, hogy a borzalmasságának nagy része abból jön, hogy igaz, hogy megtörtént, hogy nem csak a fantázia szüleménye. Fantáziaként is szörnyű lenne, de így :(
A leszbikus rész...ééérdekes volt, több nézőpontból és néha erősen pislogtam. (ilyen pislogásom amúgy Wilde: Teleny című könyvénél volt még), kissé túl, túl volt. Ennyire nagyon nem hittem hogy belemegy, de na, jó tudni ezt is...
A szüléses verses(?) rész, az valami borzalmasan nem illet oda. Értettem miért rakták bele, és hogy valójában oda illik, de ööö rossz volt, nem szerettem olvasni és lévén a könyv legvége így sajnos erősen ront azon, hogy a könyv milyen besorolást kap nálam.

Összegzésként: érdemes elolvasni, ha érdekel, nem ír gusztustalanul, nem túl provokatív, nem borzalmas, szerintem teljesen jól meg lett írva.

Az Északi széltől a Hetedik hullámig

Gyógyír északi szélre:

Fülszöveg:
Írjon nekem, Emmi. Az írás olyan, mint a csók, csak ajkak nélkül. Az írás annyi, mint csókolni, de ésszel. Emmi Rothner e-mailben szeretné lemondani a Like magazin előfizetését, de félreüt egy betűt, és levele véletlenül Leo Leikénél köt ki. Minthogy újra meg újra a rossz címre ír, Leo egy idő után kénytelen felvilágosítani őt a tévedéséről. Így veszi kezdetét a különleges levélváltás, melynek során a teljes ismeretlenség és kedves bensőségesség közti keskeny mezsgyén egyensúlyozva egyre közelebb kerülnek egymáshoz, míg végül kénytelenek feltenni maguknak a kérdést: vajon a levelekben kifejezett, egymás iránti egyre erősebb érzéseik kiállják-e a személyes találkozás próbáját? És ha igen, hogyan tovább? A történet folytatása A hetedik hullám szintén megjelent magyarul.


Véleményem:
 Sokat jelent a borító, ennél a könyvnél is, legalábbis nekem. A berakott borítós könyvet olvastam (kemény táblás), sokkal szebb és kellemesebb a fogása mint a puha kiadásnak aminek szerintem ritka ronda a borítója, akár filmes(színházas) a borítója akár nem.
A történet maga szerintem nem annyira új, és nem annyira kivételes, vagy egyedi. Egyszerűen a forma miatt valószínű, hogy még nem nagyon volt hasonló. Magával ragadott, olvasni akartam, gyorsan, és még gyorsabb, hogy tudjam mi lesz a vége.

"Amikor meglátom, hogy e-mail érkezett magától, gyorsabban kezd dobogni a szívem. És ez így van ma éppúgy, mint tegnap és hét hónappal ezelőtt."

Aranyosak voltak, és kicsit kuszák, néha zavaróan elemzőek az emailek de hát, ilyenek Ők :). Én nagyon bele tudtam érezni magam abba, hogy milyen lehet várni, várni, várni. És mennyire akarhatnak, vagy pont nem akarnak találkozni. Én azt hittem, hogy a találkozás lesz a vége az egész könyvnek, erre nem. ÉN haragudtam arra, hogy a férj felbukkant az email áradatban és annyira nem találtam oda illőnek. Persze a folytatás után már azért kicsit helyre lett rakódva, hogy miért, s hogyan is került bele a levelezésbe.

A hetedik hullám:

Fülszöveg:
A Gyógyír északi szélre folytatása! Egyetlen ember nem adhat meg mindent a másiknak. De akarnia kell. És soha nem adhatja fel, hogy legalább megpróbálja. Leo és Emmi véletlenül kezdenek e-mailezni egymással, s noha egyetlenegyszer sem találkoznak, szenvedélyesen egymásba szeretnek. Csakhogy Leo váratlanul Amerikába távozik, levélváltásuk megszakad. A férfi egy év után tér vissza Bostonból, s újra levelezni kezdenek. Mindketten érzik, hogy még mindig vonzódnak egymáshoz. Talán mégis jó lenne találkozni, hogy végre kiderüljön, hogyan tovább.


Véleményem:
Az eleje nagyon idegesített, az amikor Emmi csak ír, csak ír, csak ír, és mindig jön a válasz, hogy keresse fel a rendszergazdát stb. Nem értettem meg az elején Leó miért veszi fel vele megint a kapcsolatot, amikor olyan világvége fájdalma van, hogy most de rossz neki. (mellékesen elég bizonytalan fickó ez a Leó). Utána meg már nagyon bekavarodtam, találkoztak, többször is stb. majd szétmentek teljesen még levelezni sem leveleztek, aztán "Pam" is dobva lett, a férj is ki lett húzva, és olyan...Happy Endes vége lett az egésznek, vagy nem! És pont ez zavar, mert nem tudom, hogy örökkön örökké élnek egymással és jaj de jó a világ, vagy összejöttek aztán kiderül, mégsem annyira illenek össze. Mert email terén azért néha nagyobb "vitáik" is voltak, mert nem mindig úgy gondolkodik az egyik mint a másik. Tehát én azért elvártam volna egy rendes véget, és nem csak ilyen sejtetőset. Persze, így ránk bízzák...de naaaa

Alexandra Bizi - A kislány, aki nem tudott aludni

Mostanában, a gyerekirodalom felé tekingetek. Azt hiszem a Csókolom, Pókmajom óta van az a kényszerem, hogy utána kell néznem, miket adnak ki, akár magyar, akár külföldi könyvekről is van szó. Mert félek, hogy a mai gyerekeket hülyének nézik, a felnőtteket szintén, mert megveszik a könyvnek(irodalomnak pláne) nem nevezhető valamiket. Így azért jó pár gyerek-ifjúsági irodalom került a kezemben. Közte ez a könyv is.

És, hogy mit láttam benne én:

A könyvet szerintem szépen illusztrálta, Szegedi Katalin. Illet a hangulathoz, még akkor is, ha néha nevetségesen néztek ki szegény állatok. A mese maga, nem túl bonyolult (28 oldalon nem is nagyon lehet bonyolítani), teljesen felfogható, és túl sok magyarázatot nem igényel. Ennek ellenére azért a frissen olvasni megtanuló gyerek még ne vágjon neki, legalábbis egyedül ne. Minden második oldal kép, tehát maga a történetet 14 oldalba van belesűrítve.
Én úgy gondolom, hogy ez egy olvasás reklámozó könyv, tehát az a lényege, hogy ha a kislány(kisfiú), nem tud aludni, mert rémálmai vannak akkor elalvás előtt olvasson szép történeteket(értelemszerűen, ha még nem tud olvasni akkor olvassanak fel neki szép történeteket), vagy nézzen szép képeket, esetleg verseket olvasson, mert így szép álmai lesznek. (mondjuk szerintem ez nem törvényszerűség, de nézzük a pozitív oldalát, akár igaz is lehet).
Ez olyan könyv, amire rámondom, hogy igen, szerintem érdemes volt kiadni, nem lesz tőle rémálma a gyereknek, nem is nézi hülyének a gyereket(mint a fent említett Csókolom, Pókmajom c. akármi, amit könyvnek nem nevezek :P)

Illusztrációk: 9,5
Történet: 8

Fülszöveg:
Valahol messze, az Óperenciás tengeren is túl, volt egyszer egy kislány, aki nem tudott aludni. Éjjelente az ablakában üldögélt, és a főtéren álló toronyórát nézve várta a hajnalt. Gyönyörű szép óra volt ez, a világ minden tájáról sereglettek a városkába az emberek, hogy e ritka kincset megcsodálják. Ám egy reggel arra ébrednek a városka lakói, hogy eltűnt a toronyóra. Kétségbeesésükben az öreg órásmestert hívják, aki szerint csak egyvalaki orvosolhatja a bajt: egy Flabelino nevű titokzatos manó. Ahhoz azonban, hogy e furcsa szerzet felbukkanjon, valakinek három nap és három éjjel virrasztania kell. De vajon ki tud ebben segíteni?

Könyv adatai:
Írta: Alexandra Bizi
Fordította: Fülöp-Török Andrea
Oldalszám: 28 (de kemény táblás!)
Ár: 1800 (ez a könyvön szereplő, értelemszerűen neten szerintem olcsóbbért be lehet szerezni :P)
Illusztrátor: Szegedi Katalin
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2005

Amerikai história X

Tartalom:

Derek Vinyardot (EDWARD NORTON – Harcosok klubja), a karizmatikus neonáci bandavezért különös kegyetlenséggel elkövetett rasszista indíttatású gyilkosságért zárják börtönbe. Szabadulását követően az új elveket valló, múltjáért szégyenkező Derek rádöbben, hogy meg kell mentenie öccsét, Dannyt (EDWARD FURLONG – Terminator 2. – Az ítélet napja), mielőtt bálványozott bátyja útját követve megbocsáthatatlan bűnöket követne el. A hazai közönség körében is hatalmas sikert arató, felkavaró Amerikai História X kíméletlenül őszinte képet fest az emberi sorsokat romba döntő fajgyűlöletről, s a filmben nyújtott döbbenetes erejű alakításáért Edward Nortont Oscar-díjra jelölték. Vélemény: Azaz igazság, hogy nem rajongok az ilyen filmekért, akkor sem ha Oscarra jelölték a benne lévő színészt a szerepéért, mert nem...Nem az én világom, mint amúgy a blogomon látható az anime ami inkább nézésileg hozzám köthető. A kolléganőm mondta hogy nézzem meg! Én meg szófogadó ember lévén, még meg is ígértem, hogy persze megnézem. Tehát annak ellenére, hogy a téma nem érdekel, hogy féltem megnézni, hogy néha nem néztem oda, nos ennek ellenére tetszett! A vége nem tetszett, bár nem tudom amúgy hogyan lehetett volna vége, hogy elmennek, hogy minden jól megy (ne áltassuk magunkat...nem minden Happy End). Én másra gondoltam, hogy végül meghal, mint aki meghalt (nem akarok spoilerezni). Tetszett az, hogy a visszaemlékezős részek fekete-fehérek, hogy elég sokat mutattak abból, miért is lett az ami, és mi vezette rá arra, hogy megváltozzon. Tehát érdemes volt megnéznem, bár azt hiszem most úgy egy nagyon hosszú időre hanyagolom a magas gondolatokat közvetítő filmeket :)