Gareth Brown: Az ajtók könyve

 

• Kiadó: General Press
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2024
• Oldalszám: 432
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789634528586
• Fordította: Fügedi Tímea
• Megjelenés időpontja: 2024. április 29.

Van a Moly-nak, egy csúnya szokása, mégpedig az, hogy emlékeztet arra, hogy melyik éves terved volt ez a könyv. Nos, én ezt a könyvet, már 2024-ben is elkezdtem, majd 20 oldal után félre raktam. Feltehetően jött jobb vagy érdekesebbnek tűnő könyv épp és így feledésbe merült. Aztán idén gondoltam, hogy akkor ha már ez megvan kezdve, akkor ezzel haladok, de ekkor, már inkább újra kezdtem.

 Nem mondom, hogy az eleje olyan gyorsan indult volna be, és kell hozzá egy hangulat, de ha már elkap a történet, onnantól minden percet kihasználsz, hogy olvashasd, hisz nem akarsz lemaradni egyetlen egy érdekes dologról sem. 

A történet és maga a világ amiben játszódik nagyon jól kidolgozott. Párszor persze már tudható, hogy a háttérben elejtett információk majd mire fognak kifutni, de ez nem volt zavaró.

 Ismerjük be, hogy ebbe a világban egyrészt nagyon szívesen élnénk, másrészt nagyon sok negatív dolog is van. Mert persze  ki ne akarna egy könyvet, amely birtokában mindig egészséges lenne? Örökké fiatal maradna, vagy éppenséggel bármelyik ajtót kinyitva oda és akkorra mehetne ahova csak akar. Nos a könyvek ezen százalékát tekintve tök jó világ lenne. De azt is be kell látni, hogy nem szeretnék olyan világba élni, ahol egy könyvet kinyitva valaki az életkedvemet is képes lenne elvenni, vagy cseppfolyóssá változtatni a csontjaimat és a testemet...nem, ezt gondolom senki se szeretné. De ugye, minden éremnek két oldala van, nem lehet csak az egyiket kérni.

Cassie, a történet főhőse egy könyvesboltban dolgozik, ahol megismerkedik egy kedves öregúrral, aki minden nap bejár a könyvesboltba és ott olvasgat beszélget. Tőle kapja, vagy legalábbis úgy hiszi tőle kapja az Ajtók könyvét, amikor is szegény öregúr meghal. Ezt azért merem leírni, mert nem igazán nagy spoiler a dolog, és az első 20 oldalba nagyjából ennyi van.

 Cassie ezek után a könyvvel hazatér, és a szobatársával elkezdik először véletlenül próbálgatni a hatalmát. Sejtelmük sincs, mi ez és mire jó, de amikor már rájönnek, hogy a könyv címének jelentése a gyakorlatban mit tesz, akkor kezdődnek az utazások, melyek mind a kettejük életét megváltoztatja. Illetve hát, legyünk teátrálisabbak, az egész világra meglehetősen nagy befolyással lesznek, ami persze, csak a könyv végén derül ki. Adott A KÖNYVTÁROS aki könyveket gyűjt, merő teljesen logikus és jó célok miatt. Minthogy, ne lehessen visszaélni a könyvekkel, plusz jó dolgokra lehessen használni őket. Adott a Könyvárus, aki viszont kereskedik a könyvekkel, de ő maga nem gonosz és nem is jó, szimplán anyagias érdekekből cselekszik és adott a könyvvadász, őket amúgy bírtam, még úgy is, hogy az ő szándékaik is inkább anyagias, illetve Lund az más tészta, de ott én igényeltem volna egy epilogust hozzá is ;D

 És miután a jó és a semleges karakterek mindegyike adott, jön persze a fő gonosz A NŐ. Tök találó név, és ízig vérig lehet őt utálni. Gyönyörűen van megfogalmazva, leírva minden, ami hozzá kapcsolható és mind amit megtudunk kellő táptalajt ad az olvasónak, hogy őt amúgy mi is utáljuk. A végén az eredettörténetekor azért kicsit sajnáltam, de csak kicsit.

 A két csoport, de főleg Cassie járkál mindenfelé, a könyvével, időben és térben egyaránt, sőt téren kívül is. Gyönyörű fejezet a könyvek létrehozásának története. Ennek a fejezetnek amúgy kifejezetten örültem, mert mindig (olvasás közben), érdekelt, hogy mégis, hogy jöttek létre ezek, és miért és mire jók egyáltalán. 

 A harc is izgalmas, de azaz igazság, hogy nekem főleg az idő utazások tetszettek, és szerintem tök jól megvoltak írva azok a jelenetek, hogy miként viszonyulnak egymáshoz az idősíkok. És sokszor persze jött a gondolat, hogy hát nem írta azt, hogy meghalt, csak, hogy ott feküdt, azt nem volt ott, akkor....tehát idővel olvasóként sejtettem, hogy itt majd megint vissza ugorjunk, hogy megtudjuk, miért úgy történt a dolog, mint ahogy.

Száz szónak is egy a vége. Szerintem nagyon jó könyv volt, szerettem azt a világot, szerettem olvasni ezt a könyvet. Nem mondom, hogy nem lettem volna még ezer más dologra is kíváncsi, hogy nem volt egy csomó kérdésem a történetet olvasva, hogy "de miért???", de a legtöbbre azért kaptam hihető és nekem tetsző választ.

Olvassa mindaz, aki nem riad meg attól, hogy azért itt nem mindenki jó fej, és aki nem jó fej az viszont nagyon nem, az embereket képes kínozni és megölni csak úgy heppből, csak mert ki akar próbálni egy könyvet -.-. De hála az égnek ezek a részek aránylag rövidek és nincs túl sok benne, de mimóza lelkű embereknek semmiképpen se ajánlom. De ez egy jó kis fantasi .

Fülszöveg:

Vannak ajtók amelyeket sosem lenne szabad kinyitni…

Cassie Andrews teljesen átlagos életet él. A napjait szeretett könyvei között tölti, egy New York-i könyvesboltban, ahol segít a betérő vásárlóknak, rendszerezi a polcokon a regényeket, és kávét készít az olvasósarokban üldögélőknek. Egészen addig, amíg egy havas, téli estén az egyik törzsvásárló egy különleges kötetet nem hagy rá. Az asztalon heverő apró könyv barna bőrfedele olyan kopott és repedezett, mint az ajtóról pattogzó régi festék, és úgy néz ki, mint valami napló, amelybe valaki hosszú éveken át gyűjtötte a gondolatait.

Ám ez nem egy átlagos könyv. Hanem Az ajtók könyve.

A megfejthetetlen szavakat és rejtélyes rajzokat tartalmazó kötet csupán egy dolgot ígér: a segítségével a tulajdonosa átléphet bármelyik ajtón, és máris a világ másik pontján találhatja magát. Csakhogy van, aki egy ilyen hatalommal bíró könyvért bármit megtenne. Mert bár nem csupán egyetlen különleges kötet létezik a világon, mégis ez a könyvgyűjtők által leginkább vágyott példány – és van, aki a gyilkosságtól sem riad vissza, hogy megszerezze. Cassie régi és új barátok segítségével menekülőre fogja, a célja pedig, hogy eljusson a különleges könyveket rejtő Könyvtárba…

Soltész Péter: Kokoro

 

• Kiadó: Black Cell Magyarország
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2021
• Oldalszám: 172
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9786150128085

Kicsit elmaradtam az értékelésekkel, pedig az olvasással idén legalább jól haladok ;)

 Idén elhatároztam, hogy a kölcsön könyvekkel is haladok, illetve kivételesen a magánkönyvtári beszerzéseimet se halogatom örökké, így lett a magánkönyvtárinál ez a választás. Relatív friss beszerzés volt, tavaly vettem a vinteden 4.000-ért, és amúgy olvasás után ugyanennyiért el is tudtam adni, úgyhogy igazándiból egy postaköltség áráért olvashattam ;)

Felüdülés volt ez a könyv, egy kicsit visszatérhettem keletre az olvasmányaimon keresztül. Meglehetősen gyorsan olvasható volt, és érdekes, annak ellenére, hogy túl sok új információt nem tartalmazott.

A könyv erőssége amúgy az, hogy magyar szemmel mutatja be Japánt, úgy, ahogy azt a szerző kiutazás és ott töltött évei alatt megtapasztalta. Mivel magyar a szerző, a mentalitásbeli különbségek a két ország között erősen jelen vannak. Idő volt neki is, míg mindenbe amennyire lehetett adaptálódott. De persze vannak olyan japán szokások, nézetek, elképzelések, amiket feltehetően a nyugatiak nem tudnak/akarnak megtanulni vagy elsajátítani.

  Olyas valakinek ajánlom amúgy a könyvet, aki még csak most ismerkedik a Japán kultúrával. Ugyanis rengeteg információt kap, de nem túl specifikusakat. Tényleg olyanok, amiket példának okáért egy Japán út előtt érdemes elolvasni, vagy ha valaki tanulni / dolgozni tervez kimenni szintén vannak benne tanácsok. De kulturálisan nem mély elemző mű. Én végig úgy olvastam, mintha egymással beszélgetnénk a szerzővel, és mesélne a tapasztalatairól és élményeiről, de  nem akar tudományos mélységekbe belemenni a dolgokba.

Két olyan téma volt, amiről bár hallottam, de magyar tapasztalatot még nem olvastam róla. Az egyik ilyen, hogy mennyire komolyan veszik a késést. Igen, mindenki hallott/olvasott már arról, hogy a Japán vasutak évente maximum pár másodpercet késnek, de más ezt úgy olvasni, hogy elmeséli a szerző, hogy ezen túl, a munkáltatók sem igazán tűrik azt, hogy az ember elkéssen. Volt, hogy késett, nem sokat 5 percet, és a 2. alkalomnál közölték, hogy ha ez még egyszer előfordul, már be se kell jönnie. Mert lehetsz te bármennyire jó és hasznos munkatárs, ha nem tiszteled meg a céget a pontossággal, akkor nincs ott helyed. Ezt amúgy igazán bevezethetnénk mi is :D Engem kifejezetten zavar, hogy emberek (nem csak munkában), nem képesek az adott és mondott időre oda érni -.-. Amikor vársz-vársz és nem érkezik meg az ember, pedig megígérte és csak vársz tovább, miközben ezer más dolgot is csinálhatnál, de nem tudod, hogy az, aki ígérte, hogy ott lesz mégis mennyit fog késni. Tehát támogatnám, hogy a magyarok is megtanulják azt, hogy amikorra mondod, akkor ott vagy (vész esetén jelezd legalább, hogy késel, és mennyit) 

 A másik téma a takarítás óvodákba, iskolákban, cégeknél. Rengeteg videót láttam amúgy arról, hogy iskolában a diákok takarítanak, de én úgy képzeltem el, hogy a termet rendbe tartják, de amúgy van takarítónő, úgy, mint nálunk. De kiderült, hogy nem. A könyvben olvastam, hogy meglepődtek, amikor ő mesélte, hogy hát idehaza van  Julcsi néni(lehet nem ilyen névvel, de mindegy is), aki hát takarítja a sulit, óvodát, munkahelyen is ott a takarító személyzet. És akkor értetlenül néztek rá, hogy hát az itt így nincs. Itt a diákok takarítanak, mindig megvan, hogy éppen ki és mit. És ami főleg meglepett, hogy a cégek-vállalatoknál is megvan ez. Munkaidő előtt fél órával bemennek, kisorsolják, ki mit takarít, és nyitásra meg is vannak. És nem számít, hogy beosztott, vagy vezető, ugyanúgy juthat rá a wc pucolás. Mondjuk én úgy sejtem, hogy azért a nagyobb globálisabb cégeknél már ott is megjelent a takarító személyzet. Erről nem volt szó. Na én ezt elképzeltem magyar viszonylatba....már ott bukott, hogy nem hogy pontosan nem tud mindenki megérkezni, de hogy lenne egy fél óra, ami relatíve fizetetlen és takarít az ember :D Na totál nem tudom ezt elképzelni, már az én munkahelyemen sem. (megjegyezném, nekem nincs gondom a rendrakással stb. de tartom, hogy munkaidőn kívül még feltehetően nekem se tetszene  a dolog). És csak úgy tudnám elképzelni, ha MINDENKI takarítana, mármint tényleg, mindenki az igazgató is stb. és nem csak mint beosztott lenne ez elvárás.

 Tehát igazándiból egy kellemes és elgondolkodtató olvasmány volt. Örültem, hogy beszereztem, de nem volt megtartós könyv. Mondjuk, a legtöbb könyvem olvasás után eladom, így ezt is.  De mindenképpen jó volt egy kicsit barangolni Japánban, még ha a leírtak nagy részét már tudtam, mert azért nem ma kezdtem a Japánnal foglalkozást ;)

Fülszöveg:

„Tíz év sok idő. Külföldiként Japánban pedig különösen.”

KOKORO című könyvemben egy olyan világot mutatok be, amit csak nagyon keevesen ismernek.

Japán mélyére „utazunk” és megnézzük, hogyan gondolkodnak az emberek, milyen szellemiség járja át a mindennapokat, mi áll a sikereik és erős gazdaságuk mögött.

Megismerkedünk különös, misztikus kultúrájukkal, a hagyományok erejével, a sintoizmussal és a szamurájok világából fennmaradt szellemiséggel.

Elmesélem, hogyan tanítottak meg arra, hogy ne késsek el többet, hogy mit értenek ők a bocsánatkérés fogalma alatt és hogy miért érdemes mindig a legjobbra törekedni.

Történeteket az élet írta, amelyekről mélységesen hiszem, hogy számodra is érdekesek és tanulságosakk lehetenek.