Ugrás a fő tartalomra

Harriet Dyer: Mondj nemet a műanyagra!

Az a helyzet, hogy ezt a könyvet tök nehéz pontozni. Méghozzá azért, mert nekem pl. semmit sem mondott, amit eddig nem tudtam, így nem igazán tudtam hasznát venni. De akkor ott van az az ember, aki meg éppen most kezd környezettudatosabb lenni, és lehetőleg a könyvtárból veszi ki ezt a könyvet, na neki mond egy csomó mindent amit tud majd használni.
 Tehát, ha valami miatt az ember úgy dönt, hogy környezettudatos lesz, de ennek nem a neten akar utánakeresni, akkor ez a könyv ad egy kezdő lökést, bár azt is kicsit bénácskán. Ismétel folyamatosan, és nem tudom miért kellett 101 egyszerű ötletnek lennie, ha egyszerűen nem tud 101-et összeszedni az író. Mert, hogy:

  1. ismételget, van amit kétszer-háromszor is
  2. halálra emlegeti a pici műanyag darabokat, úgy éreztem ez lehet a mumusa. Nem bagatelizálom el, beszéljünk róla, de ne minden harmadik ötlet végén.
  3. Nekem az, hogy a Tiszán ki gyűjti a műanyag szemeteket, nem ötlet a műanyag helyett, tehát ne kezeljük ezt is a 101-be, meg még úgy az utolsó 20-at oda sorolnám. Az, hogy adakozz olyanoknak, akik környezetvédők, menj gyűjts szemetet és támogasd önkéntesként ezeket a szervezeteket. Mind szép és jó és jó hogy a könyvben van, de nem "egyszerű ötlet műanyag helyett"...
  4. Önellentmondásos azzal, hogy mosószóda, meg mosódió, és bambusz ez-az, amit vehetsz a neten is. A netet amúgy tök sokszor emlegeti opcióként. Majd jön egy pont, hogy ne a neten vásároljál.... :D WTF?
Tehát, sajnálom, hogy fákat vágtak ki a könyvért, ennek ellenére, ha totális homályban van az ember és kicsit akar csak belemenni a dolgokba, akkor jó ez a könyv. De ennél körülbelül százszor jobb blogok vannak a témában, képekkel, leírásokkal, ötletekkel és kommentekkel. Olyan dolgokkal, amiket tényleg tudsz használni, és hidd el, nem kell olyan nagyon sok időt fektetned bele, hogy megtaláld ezeket a blogokat. Írd be a keresőbe, hogy környezetvédelmi tippek, vagy út a nulla hulladék felé, vagy menj el a hulladekmentes.hu -ra és találsz egy csomó mindent.
Ne vedd meg a könyvet, kölcsönözd ki könyvtárból, mert így kevesebb szemetet termelsz. Amúgy mindent inkább kölcsönözz, a könyvtár nagyon környezetbarát. Már csak azért is, mert egy könyvet sokan olvashatnak, nem kell senkinek sem tárolni a könyveket (ezt megteszi a könyvtár), és gazdaságos is, mert hát potom pénzért rengeteget olvashatsz. Én kifejezetten örülök, hogy ezt a könyvet megvette a könyvtár, és hogy onnan olvashattam, mert így kevésbé utáltam, hogy nekem ez már kevés a témában :)

Fülszöveg:
Te is szeretnél tenni valamit a környezetedért? Egyszerűbb lesz, mint gondolnád!
Ma már közismert tény, hogy a környezetünkben felhalmozódó műanyaghulladék ökológiai katasztrófával fenyeget. De változtathatunk-e a kialakult helyzeten anélkül, hogy gyökeresen átalakítanánk az életmódunkat? Természetesen! Ez a kis könyv 101 egyszerű, könnyen megvalósítható ötletet ad ahhoz, hogy környezetbarát anyagokkal helyettesítsük a műanyagot, és ezzel mi is hozzájáruljunk bolygónk védelméhez.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é