Ugrás a fő tartalomra

Emlékek őre Film kontra Könyv (Spoileres)

Tehát, olvasás előtt láttam pár évvel a bemutatót, és abból arra következtettem, hogy ez egy jó kis film, fura de jó lehet. Aztán elfelejtettem megnézni, most meg olvasás előtt már sem bemutatót sem a filmet nem akartam elkezdeni, hogy ne zavarjanak be. Jól tettem, bár lehet akkor tetszett volna a film…

Könyv kontra film:

Volt Jonas, és körülbelül ő még hasonlóan is cselekedett, mint a könyvben, bár volt pár eltérés a cselekményszállal, meg a behozott felesleges romantikus szállal. Csak hogy szerelmes hős legyen. Nem értem miért, tekintve a könyvben nem volt szerelmes hős, mégis izgultam érte, mégis volt motivációja és mégis tette a dolgát. Itt a „legyen szerelmes” szál miatt, sajnos ferdült az a sok motiváció.

Volt az Örökítő, ő nos ő kb. az előző őrzős sztoriban stimmelt, és ezzel ki is fújt. Egyrészt itt sajnos hiányzott belőle az a bölcsesség ami a könyvben megvolt benne. Miszerint egy mindig mindenkit megfigyelő társadalomban, nem megyek ki a térre sétálva az új őrzővel és nem magyarázok neki olyanokat, amiket a többiek nem hallhatnak. Mert ez egy hülye döntés, még bele sem kell rendesen gondolni….. aztán, hát a terv tökéletes amit ő eltervezett, csak hát itt rengeteg olyan dolgot tesz ami miatt nem tudom őt komolyan venni. A könyvben is fura volt, de nos ott legalább értelmes, okos és fura, és nem buta és logikátlan fura. Amúgy ha lett volna alkohol abban a világban, ami gondolom nincs, tuti alkoholistának bélyegezném!
Volt, Gabriel: hát…na ő tök ugyanazt csinálta mint a könyvben. Attól eltekintve, hogy nem úgy hagyta el a telepet mint a könyvben, de arról szegény nem tehet!

Volt Fiona, akinek a könyvben körülbelül semmi szerepe azon kívül, hogy jóban van Jonassal és Ashel, és olyan kis aranyos lány, aki csinálja a dolgát. Na a filmben nem. A filmben legyen szerelmes, lázadó, élharcos….wtf? tehát szegény csaj sem az akit a könyvben megismertünk, bár tény, a könyvben nem ismertük meg, mert egy teljesen mellékes emberke.

Volt, Ash aki a könyvben amúgy szerintem a legjobb és legcukibb szereplő, akit szeretni képes az ember az esetlensége miatt. én őt egy kedves embernek képzeltem el, a filmben meg kaptam egy tahót, aki féltékeny (pedig nem lehetne mert nincsenek érzések, bár lehet annyira meglepődött a két lázadó szerelmén, hogy ez váltotta ki a féltékenységet), elméletben barátok a főszereplővel, ami a filmben részben érezhető részben furán furcsa. Na ő az a karakter akit teljesen átformáltak és csak a neve ugyanaz.




A munkahely beosztások: én elhiszem, hogy a nagy szöktetős jelenet miatt kellett ezen változtatni, de azért valahol végtelenül mókás, ha a könyvben és a filmben két totálisan-totálisan eltérő szakmákat kapnak.

Fiona:
Könyv: idősek gondozójának vezetője
Film: dajkáló, tehát az új gyerekekkel foglalkozik….
Ash:
Könyv: mivel relatíve megbízhatatlanul bénácska szegény, és szertelen, ő a fiatal (azt hiszem 3-6 év közötti) gyerekeket felügyelte volna, ami a könyvbéli magának illett is.
Film: Drón pilóta. Wtf???????
A könyvben nem volt nekem tiszta ez az „elmegyek és akkor visszakapják az emlékeiket” dolog, tekintve az előző őr meghalt ezért kapták vissza. Namármost itt aztán meg lett magyarázva, hogy van rohadt messze egy határ, ott átmész és az emlékek visszajönnek….még térkép is volt, még minden volt….valahol komikus a dolog amúgy. A könyv sokkal, de sokkal jobb és a film minden normális dolgot átírt benne. Nem tetszett L

Könyv: 5/5

Film: 2/5

Megjegyzések

mrsp üzenete…
A filmet is elég rég láttam, meg a könyvet is régebben olvastam, de most, hogy írod, tényleg fura ez a munkamegváltoztatós dolog, csak nekem akkoriban nem esett le. :D

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é