Ugrás a fő tartalomra

Év összefoglaló 1.




Ugyan van még pár nap az évből úgy döntöttem értékelem ezt az évet, összefoglalom a decemberi beszerzéseket (karácsonyi ajándékokat) illetve a 2014-es tervekről is írok röviden, vagy hosszan az még elválik.

 Idén töltötte a blogom második évét, és idén volt az, hogy tényleg sok kiadóval álltam kapcsolatban, kértem és kaptam recenziókat, ami amúgy remek dolog…de. De kicsit stresszelnek a határidők, bár ha jobban belegondolok egy kiadó mondott nekem csak konkrét időpontot, hogy xy időn belül meg kell születnie a posztnak, a többiekkel nem beszéltünk sosem erről. Próbáltam egy hónapon belül lenni, és gyorsan olvasni, gyorsan posztolni. Ami így egy év távlatából azt kell mondanom, hogy nem jó. Kellett egy év, hogy rájöjjek, jobban meg kell válogatnom mit kérek, mit nem és, hogy egyszerre mennyit vállalok be. Mert lelkiismeret furdalásom volt, hogy nem végeztem egy hónapon belül, vagy, mert lehúztam a könyvüket, mert mellényúltam (volt ilyen, nem választhatok mindig tökéletesen). Tehát rájöttem, hogy jobb ha mostantól tényleg megválogatom mit kérek. Elég sok kiadóval vagyok kapcsolatban, és imádom is mindet, néhol eszméletlen aranyos marketinges, kapcsolatteremtő van, akikkel levelezni jó érzés, sőt felüdülés. De 2014-re maximum a sorozatok következő darabjait akarom kérni, a többit meg vagy kölcsönkérem, vagy a könyvtárban remélem meglesz…az idei év kifejezetten jó volt a könyvtár számára is (új könyv ügyileg). Tehát a most nálam lévő kiadóktól kapott könyvekkel kezdem az évet, aztán próbálok Várólistát csökkenteni, illetve az ezer éve nálam lévő kölcsön könyveket elolvasni és visszajuttatni a tulajdonosának ( Nita_Könyvgalaxisnak, Diosznak, Lilian_Evansnak, Judy22-nek , Siccnek, Helenynek meg a tesóméknak…mert igen, van ami már régóta nálam van, nagyon régóta :( )
Izoldának, van a molyon egy karca. Minden évben felteszi ugyanazt a kérdést. Mit csináltál Idén Először, nos akkor én:
 Idén eljutottam Angliába, Gabyeval egy hétre nyakunkba vettük a lábunkat és bejártuk Bristolt és környékét. Erről már posztoltam párat, és sajnos a posztok az első két napnál megakadtak. Próbálom idén, vagy év elején pótolni az élménybeszámolót.
 Életemben először ültem repülőn, amitől egy kicsit tartottam, de végül pozitív csalódás volt. Bár azért annyira nem hiányzik az élmény, de legközelebb már nem fogok annyira félni sem mint most :D
Idén ismertem meg a Hollywood Hírügynökséget és imádtam meg Szirmai Gergő videokritikáit(?) aki szerintem egy állat, de legszívesebben megölelgetném :D és lettem HH fan…ésszerű határokon belül.
Idén ismertem meg jobban a kollégáimat akikkel amúgy már 7 éve dolgozom együtt, de idén volt az, hogy már többet beszéltünk, több dologról. És idén mentem el moziba úgy, hogy egy csomó kollégám szintén beült a mesére. Volt aki direkt (hívtuk) volt akit nem hívtuk, de tök véletlen mellém ültek :D
Idén először aludtam a tesóméknál Pécsen, remélem nem utoljára, mert hát még tervezem menni…
Idén először küldtem képeslapokat az ismerőseimnek a postával, és néhány embert random, meglepetésszerűen megleptem könyvvel karácsonyra. Remélem ezt jövőre is csinálom, mert roppant jó érzés amikor olvasom, hogy odaért és örülnek neki.
 Idén először csináltam a blogomon nyereményjátékot, és ezáltal ismertem meg sok kedves és vicces embert.
 Idén először voltam szerkesztői megbeszélésen, meg másodszor is :D
Életemben először szanáltam le durván a magánkönyvtáramat. Körülbelül 200 -300 könyv került vissza a könyvtárba újra árusításra, vagy adtam, cseréltem el. Ezt most is folytatom amúgy. Ugyanis rájöttem, hogy bár családi házban élek, a szüleimmel, és a tesóm szobájában lévő három könyvespolc a rakodóterületem + a szobám, talán mégsem kellene túlzásba esni. Így a könyv amit már olvastam, és annyira nem volt jó, hogy újra olvassam, illetve már megvan a könyvtárnak, és ha mégis újrázni akarok akkor onnan megtehetem. Azt eladom, elcserélem stb.

És akkor a decemberi beszerzéseim:
On Sai: Calderon, avagy hullajelölt kerestetik      
Róna Tas András (szerk.): A nyolcszirmú lótusz                               
Lian Hearn: A fülemülepadló                                                    
Geoff Ryman: Levegő                                                                
Patricia McKillip: Boszorkányerdő                                          
Stephen W. Hawking: Az idő rövid története                   
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita                                                 
Andrew Lucas Mcilroy: Árnyból az angyal                            
Timothy Kurek: Kereszt a szekrényben                                               
Lovranits Júlia: Lea és a viharbanyák                                      
On Sai: Scar                                                                                              
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál                
Julia Bell: Súlyos                                                                               
Hjalmar Hanson: A fjordok leánya                                          
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek            
Járdán Csaba – Kleinheincz Csilla: 77 – Hetvenhét          
Andrew Lane: Ifjú Sherlock Holmes – Halálfelhő  
           
Ajándék, Recenzió , vásárlás,  selejtezésből.


A recenziók közül a Lea ami a legjobban izgat, főleg mert ismerem az írónőt és ha nem kaptam volna recibe akkor megvettem volna. Így viszont már felírtam a „könyvtárban jó lenne ha meglenne” listára, hogy vegyük csak meg. Idén már nem hiszem, hogy belefér az olvasásba de elsők között lesz. Az Árnyból az angyalt szintén régóta kinéztem, és a Kereszt a szekrényben is már régen várós. Vásárlás terén eléggé belehúztam. Ezek csak azok amit magamnak szereztem be, de emellett volt meglepetés is, angyalkát játszottam. Könyvtáros mégis mit adjon ajándékba, ha nem könyvet? :)


Folyt. köv.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é