Fülszöveg:
"Chloe ma rám mosolygott matekórán, de ettől előbújtak a szemfogaim, úgyhogy nem mosolyoghattam vissza. Bárcsak kifejezhetném neki az igazi érzéseimet! Mondjuk írhatnék egy verset.”
Nigel Mullett átlagos, hétköznapi vámpír. Nem túl szerencsés fickó, mert tizenöt évesen változtatták vámpírrá, és így örökké ennyi idős marad. Küzdhet a pattanásokkal, a mutálással és a lányokkal szembeni félszegséggel, amíg világ a világ.
Ebben a humoros naplóban Nigel arra tett kétségbeesett próbálkozásait, hogy felhívja magára szerelme, Chloe figyelmét, ír a vámpír szülei kínos viselkedéséről (olyan ciki, amikor a szüleid meg akarják harapni a barátaidat), és elkesergi, milyen igazságtalanság, hogy több mint nyolcvanöt éve élőhalott, és még sohase volt barátnője.
Hogy beolvadjon az emberek közé, kénytelen gót és emós kölykökkel lógni, és állandóan küzd a vágy ellen, hogy Chloe nyakába mélyessze a fogát.
Sikerül valaha is megszereznie a lányt, akit szeret?
Külcsín és belbecs:
A borító nagyon tetszett, főleg ez a dombornyomású dolog, azokért oda vagyok. Relatíve átvettük a külföldi kiadás borítóját, tehát nagy tévesztést nem tudtak csinálni vele. A képek nekem annyira nem tetszettek, de illettek a történethez. Mondjuk az ember jobb, ha nem nagyon lapozgat bele, csak olvasási sorrendben, mert elég sok spoiler van a rajzokba, amiket akarva, akaratlan kiszúr az ember.
A történet: Én azt hittem, hogy végre ez nem lesz sorozat. De az, méghozzá több részes, és Magyarországon egyelőre csak két része van, hogy folytatják-e azt nem tudom. Igazándiból, így az első rész után nem érzek késztetést rá, hogy gyorsan a kezembe kerüljön a második rész, de azt sem mondom, hogy nem fogom majd alkalomadtán elolvasni.
Amúgy erősen hajaz a ma divatos 15 év környéki főhőssel megírt naplókra, amikbe elmesélik az emberek, hogy milyen a diák élet, a haverok, meg a szerelem. Mindezt csupán átültette vámpírra. Tehát erősen "Egy ropi naplója" beütése volt. Mondjuk lehet,hogy ez előbb volt, és az került bele koppintásként, nem tudom. Minden esetre ez még mindig a "húzzunk le még egy bőrt" a vámpírokról hullám szülötte szerintem. Itt sem halnak meg ha napra mennek (az isten áldja meg, a rendes vámpír elég, hamu lesz!!!) és látszanak a tükörben meg hasonló. Azt kell mondanom, hogy az ilyenféle feldolgozások engem kicsit kiakasztanak. Ha már vámpír a főhős akkor:
-ne csillogjon
-ne mehessen napra
-ne vágjon cuki fejet az áldozatára
-ne látszódjon a tükörbe
Tehát, van egy jó séma miért nem lehetett azt megtartani? Miért kell arra rámenni, hogy a vámpír attól vámpír, hogy nem lehet megölni (csak karó a szívbe, vagy lefejezés), szép és vért iszik? Most komolyan, ez lesz a trend, hogy a vámpír, szinte normális ember, aki ide-oda megy akkor amikor akar, csak kajára nem kell költenie mert majd megcsapol egy vérbankot! Elkeserítő, egy vámpír legyen ijesztő!!!!
A könyv folytatása magyarul:
Megjegyzések