Borítószerelem (2.)

 Ez a szó, lefedi azt, hogy: olyan könyv, amit akár csak azért is kézbe vennék, hogy tapogassam, nézegessem, és kiállítsam a polcomra. Mert, nem szimplán szép, hanem gyönyörűséges borítót kapott.  Azok a könyvek, amik szemrebbenés és kézremegés nélkül megkapnák az 5/5 pontot a külcsínre, mert olyan műremekek.

Mint az előző posztomban is írtam, az Agave kiadó meglehetősen tehetséges borítótervezővel/borítótervezőkkel dolgozik. Eddig még nem találtam, olyan könyvet, aminek nem tetszene a borítója. Még a pókos is tetszik, és kedvet csinál ahhoz, hogy elolvassam, tudatában annak, hogy nem haverjaim a pókok.

Az előző borító sem volt rossz, a könyvhöz, ez szimplán azt hiszem, hogy sokkalta több ember figyelmét felkelti. Már-már elgondolkodom azon, hogy kéne Kepes Andrást olvasnom.

Agave :*)

Igen-igen, a másik kiadó aki meglehetősen jó borítótervezőkkel dolgoztat. a Túlontúl-ba rögtön Beleszerettem, a Papírtigris is remek új borítót kapott, 

Peiker Éva (szerk.): Útra kelni (Magyar írók a felnőtté válásról)

Köszönet a könyvért az Athenaeum Kiadónak!

 Örültem, hogy szembe jött velem a lehetőség, hogy elolvashatom ezt a válogatást. Az ilyen antológiákkal amúgy mindig úgy vagyok, hogy hátha felfedezek egy-egy olyan írót, akit a kötet olvasása után szívesen megismernék közelebbről. A karácsonyi antológiánál is ez volt, persze ennek ellenére sosem jutok el oda, hogy ténylegesen több figyelmet kapjon adott író.

 Borzalmasan nagy feladat lehet, olyan tematikus antológiát összeállítani, ahol a felnőtté válás kerül górcső alá. Karácsonyi vagy húsvéti antológiát jóval egyszerűbb ebben a témában összerakni, mert egyszerűen olyan triviálisak, hogy rengeteg novella, rövid történet születik hozzá. Ellenben a felnőtté válásról azért olyan nagy választék nincs. Talán, nem tudom pontosan, de feltételezem.

 A könyv pozitívuma, hogy gyönyörű kivitelezésű, és tényleg igényesen lett megalkotva, láthatóan inkább a külcsín és nem a belbecs volt a szempont. Tipikusan az a kötet, amit megvehetsz a tesódnak, gyerekednek, barátodnak ballagásra, de tudod, hogy körülbelül 0 az esélye annak, hogy el is fogja olvasni azt. Nem azért mert rossz, hanem mert a nagy átlag, aki antológiát vagy könyvet kap (és nem moly), az életében nem olvassa el a ballagás könyvét sem! Majdnem biztos vagyok benne, hogyha ballagásra megkaptam volna ezt a kötetet, akkor olvasatlanul lenne dísze a polcomnak. Mert szép!

 Csakhogy, ha eltekintünk a +könyv ajándék dologtól, akkor máris szűkül a kör, hogy mégis ki veszi kézbe. Én azért vettem kézbe, mert úgy gondoltam, hogy olyan „életbe elindulós” történetek vannak benne. Mint, ahogy azt hiszem, az alcím alapján jogosan gondolja az ember.

 Remek gondolatnak tartom, a teljesen magyar szerzős antológiát, de ez esetben borzalmasan sokat adtam volna, ha nem csak magyarok szerepelnek szerzőként a könyvben. De ha még magyarok is, legalább ne mindegyik minimum 100 éve halott szerző legyen. Én, mint Y generációs emberke, ezt a kötetet borzalmasan vontatottnak találtam. Az első két novella, vagy akármi (Móra Ferenc – Középiskola / Vas Gereben – A konviktusi diák), totál értelmetlen és felfoghatatlan volt számomra. Élvezhetetlen így is mondhatjuk. Olyan szinten régies a szöveg, és olyan szinten nem történik benne SEMMI, hogy az egy nálam fiatalabb generációsnak (ergó, akik manapság ballagnak), szintén egy wtf élmény! Nem tudtam hova tenni a történeteket. De komolyan. Rengeteg latin szó, rengeteg régi szó. Szószedet nincs hozzá, pedig aztán ma már biztos nem tud senki perfekt latinul. És hát nem befogadható a történet.

Gárdonyi Géza – Zivatart pékéknél /Móricz Zsigmond – Pataki diákok, már sokkalta élvezhetőbb volt. mind a kettőnek volt kerek története, diákokról szólt, és a Zivatar pékéknél, még meglehetősen tanulságos is volt, sőt humoros is a maga, fanyar humorában. Hunyady Sándor – A vöröslámpás ház érdekes volt, és valahol szintén tanulságos is.

 Mikszáth Kálmán – Vizsgálatok után című novellája volt az egyetlen egy amire azt tudom mondani, hogy igen, ez remek volt, ez mondott és adott nekem valamit. Hogy Mikszáth-ra oda kell figyelni, mert okosan ír, mert jót ír, mert egyszerűen ez telibe talál. De ismerjük be, hogy 11 novellából, ha egyre mondod azt, hogy Húha, és háromra azt, hogy elmegy, akkor az nem egy jó átlag.

 Hiányoltam, hogy kortárs íróktól legyen valami, ha már magyar, akkor a mai magyar kortárs írók biztosan írnak a felnőtté válásról, arról, hogy lépj bele a nagy betűs Életbe, hogy hogyan alkalmazkodj ahhoz, hogy már kereső vagy munkakereső vagy, esetleg, hogy éppen tovább tanulsz. Hiányzik nekem egy ilyen válogatás. Mert a mai embereknek, gyerekeknek, felnőttség küszöbén állóknak, azt hiszem igenis szüksége lenne a JÓ kortárs novellákra ebben a témában.

 Mert nem tagadom el a régiektől, hogy remeket alkottak. De a legtöbb a mai generációk számára már nem emészthető. Már az Y generáció számára sem, nem hogy a többiére. Egy felgyorsult világba, ezek a novellák, könyvrészletek, már csak régmúlt, elcsépelt frázisok. Ha el is olvassák őket, félek, hogy olyan nagyon nem élvezik.

Belbecs: 3/5

Az ötlet jó, de a válogatás nem sikerült szerintem jóra. Ebben a korban, ez már kevés.

Külcsín: 5/5

Viszont a külcsínre nincs panaszom. Gyönyörű a könyv kivitelezése, egyszerűen látszik rajta, hogy itt igenis az volt a lényeg, hogy a könyv nagyon jól nézzen ki. Legyenek benne hangzatos nevek (a régieket ismerik, az újakkal, úgy hiszik, talán nem lenne keletje?), és ennyi. „Ballagási ajándékba jó lesz” jeligére kb.

Fülszöveg:

Már nem gyerekek, még nem felnőttek. De számolják a perceket. Mert az életükben hamarosan minden megváltozik.

Kötetbe gyűjtöttük klasszikus magyar szerzők − Kaffka Margit, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond és mások − írásait a korszakról, amelyben az útkeresés a legmeghatározóbb élmény. Egy rövidebb vagy hosszabb, néha vidám, de olykor talán nehéz folyamatról, amikor lassan búcsút intünk a kamaszéveknek, hogy nekivágjunk a világnak és egy önállóbb életnek.

Az Útra kelni ötletes és színes ajándék lehet ballagóknak, pályakezdő fiataloknak, és mindenkinek, aki szeretné újraélni, milyen átlépni a felnőttkor küszöbét, vagy legalábbis ott toporogni előtte.

Tartalomjegyzék

Móra Ferenc – Középiskola
Vas Gereben – A konviktusi diák
Gárdonyi Géza – Zivatart pékéknél
Móricz Zsigmond – Pataki diákok
Csáth Géza – Péter levele
Hunyady Sándor – A vöröslámpás ház
Kaffka Margit – A gondolkodók
Mikszáth Kálmán – Vizsgálatok után
Tamási Áron – Ábel Amerikában (részlet)
Karinthy Frigyes -Találkozás egy fiatalemberrel
Kosztolányi Dezső – Tengerszem

Könyv: Peiker Éva (szerk.): Útra kelni

Kiadó: Athenaeum

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2017

Oldalszám: 208

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9789632936420

Egy kis merengés

 Úgy érzem, hogy a 21. század magával hozott egy csomó felesleges dolgot. Plusz rohadtul elment az anyagiasság felé, a nyerészkedés felé.

 Könyves vonatkozásban, mostanában trend az, hogy egy sorozatot megírnak (már az is trend, hogy önálló regényt nem is írunk, minimum trilógia legyen). Aztán megírják a sorozatot a másik szereplő szemszögéből. Nem hiszem, hogy valaha találok olyan sorozatot, ami annyira királyság lenne, hogy érdekeljen ugyanaz a történet a másik szereplő szemszögéből. Hisz, a legtöbb ponton ugyebár totálisan ugyanazt olvasnám, a történet végét már eleve ismerném, és... nem, nem látom értelmét. De lehet példát hozni miért is jó ez. Valaki, aki ilyesmit olvasott, ossza már meg velem mivel adott többet neki a másik nézőpont. Az író, meg feltehetően anyagi és/vagy kiadói utasításra nem írja meg ezt Egy könyvben. Nem tudom... olvastam váltott szemszögű könyvet, azok remekül működnek... EGY KÖTETBEN is!

 A másik vicces dolog, ami miatt bizonyos írókat, kevésbé tartok... mindegy minek. A 0,1. rész, a 0,5. rész, a 2,5. rész de már 2,6 vagy 2,7. rész is van. Wtf? Miért? Minek? És még egyszer csak Miért is? De ha még ezek a kettő egész hetedik rész, legalább egy könyv lenne, de nem az... egy 100 oldalas akármi. Nos, őszinte leszek, nem látom ezeknek értelmét, így már eldöntöttem, hogy semmi ilyet nem is tervezem olvasni. Miért is nem lehet vagy a 2. vagy a 3. részhez csatolni azt a száz oldalt? (azon kívül, hogy anyagi megfontolásból, jól le lehet húzni az embereket, egy 100 oldalas izéért) {Az izé, nem minőséget jelöl. Elhiszem azt is, hogy ezek vannak olyan jó minőségűek, mint a könyvek maguk. Az izé, a nem behatárolható forma, mert kisregénynek sem mondható heted rész...} A feledik részeket még elfogadtam, de a x,6 vagy y,7. rész már üti a vicc kategóriát! Bocsi!

 A harmadik vicces dolog, a „adjuk ki száz oldalanként a történetet”. Ami elméletem szerint két dolog miatt eshet meg, vagy nincs annyi kreatív énje az írónak, hogy egy normális regényt összehozzon, és ezért 100 oldalanként kiadatja. Vagy a kiadó úgy gondolja, tök jó egy 100 oldalas valamiért is 1.500-2.000 forintot elkérni, a rajongók úgyis megveszik, aztán ha valaha az író végre végez a történettel (nem garantált, száz oldalanként a végtelenbe lehet haladni), akkor majd kiadják egy gyűjteményesbe egybe az egészet. Mindegy, igazándiból sajnos az ilyen írókat sem tudom komolyan venni. Annak ellenére, hogy feltehetően a kiadó mögötte dönt erről. De nem hiszem, hogy ebbe muszáj belemenni.

Senkit nem akarok megbántani, ez az én véleményem. És engem olyan szinten zavarnak csak ezek a dolgok, hogy nem értem a trend kialakulását, és azt, hogy ez olyan jó dolog lenne. De mivel nem vásárolok ilyen izéket, és nem is olvasom őket, nem tudok érdemben nyilatkozni, hogy „megéri-e”.

Sepsi László: Ördögcsapás

@AniTiger szerette volna megnyerni ezt a könyvet, ezért is küldtem be a nyereményjátékra én is a megfejtéseket. És a szerencse nekem kedvezett. Mint, azt molyon is írtam, nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet, de teljesen mást vártam. Főleg mert AniTiger annyira szerette volna és ezzel feltehetően olyan elvárásokat generált bennem, hogy sokkal jobbat vártam, mint akkor, amikor semmit nem tudok egy adott könyvről.

 A fülszöveg körülbelül lefedi a történet egy negyedét. Bár ha azt olvasom, akkor feltehetően az első x. oldalon nem hiszem azt, hogy Vörös az egy csaj. Minden esetre, kiderült, hogy fiú. Amúgy ő generálja a legnagyobb problémát az egészben, azzal, hogy naivan elmegy beszélni... az ördöggel vagy valami hasonlóval. A keresztútról nekem démon rémlik. Bár egykutya relatíve.

 A könyv teli van eredeti ötletekkel, amikből lehetett volna jó sztorit csinálni, bár az eredetiséggel mindig az a bajom, hogy azért bennem van az, hogy „valahol már olvastam” vagy az, hogy „ez nekem is eszembe jutott”, tehát lehet, hogy ha valakik még olvassák a könyvet, akkor az eredeti ötlet sem állja meg a helyét. De minden esetre érdekes a sztori.

 Ami tetszett benne:

Sajnos ez a rész a kevesebb. Az írásmóddal nem volt bajom, mert tök gyorsan lehetett haladni. Nem is untatott, és nem is zavart. A játékokra utalás, vagy a Dallasra teljesen oké volt, bár szerintem a mai 20-as éveikben járóknak, a Dallas már nem mond túl sokat. Nekem még vannak róla emlékeim. Tetszett, maga az Ördögcsapás elgondolás, és az is, amit a főmufti akart. Igazándiból az plusz egy pontot jelent, ami az utolsóelőtti tíz oldalban volt kb. a Vége-vége meg inkább hagyjuk. Azaz érzésem, hogy ebből is sorozat lesz -.-”

Ami nem tetszett:

A szerelmi szálak ide-oda kavarodása! A mai 17 évesek nem tudom, hogy tényleg ennyire gyökerek, vagy csak a szereplők ennyire gyökerek, ott az isten háta mögött. De félek, hogy valós élményből is merített az író. Minden esetre, egyetlen egy olyan karakter sincsen a könyvben akinek szurkolni tudtam volna. Mert Vörös, még hagyján, bár ő olyan „mentsük meg a húgom...mindegy milyen áron, senkinek nem mondjuk meg hova megyünk ....” típus. Tehát lazában elindulnak embert menteni, úgy hogy senki nem tudja hova mennek. És néha teljesen logikátlan gondolatai vannak, bár tény, hogy Potter után ő a legértelmesebb. Bika, egy idegesítő, nagyon tipikusan erő és kevés ész karakter, sablonos. Lea, a barátnője és a szerelmi háromszög egyik szöge meg szintén idegesítő, bár annyira nem, mert túl sokat nem tudunk meg róla. Pottert bírtam volna, de túl sokat ő sem tett sosem az ügy érdekébe. Pam meg aranyos, és a női részről feltehetően a legtöbb ésszel megáldva. De teljesen logikátlan döntéseket hozott végig az egész bagázs. Nekem senki ne mondja, hogyha valami növény lerágja a fél arcom, és úgy nézek ki, mint, akit agyonvertek, és egy fél órás út „mágikusan” majdnem egy napba kerül, akkor nem az az első, hogy bmeg kórházba megyek. A logika az istenért.

Az ördögcsapás, mint olyan egy remek ötlet és nagyon sok jó dolgot ki lehetett volna hozni belőle, de úgy éreztem, hogy az író fejében megvan az egész, tök részletesen, csak azt nem írja le. És nem vagyok gondolatolvasó. Magáról az útról alig tudunk meg valamit. A tájleírás sem olyan részletes, hogy előttem legyen a dolog, a ronda növényt, ami Potter arcát zabálta, sem látom konkrétan magam előtt. Nem mondom, hogy kis növényhatározót és tájfestést szerettem volna, de azért ennél egy picikét több leírást.

 A sok párbeszéd oké, és kellett is, mert amúgy nem történt semmi. Mármint mentek, és hogy ne unja halálra magát az olvasó, hirtelen valami tragédia történt, aztán mentek, tragédia, mentek...tragédia...mentek...stb. Tehát izé, mentek. Azt odaértek. A vége lazán le lett zárva, az epilógusnak hála tudjuk, mi történt miután visszatértek, a senki földjéről, a kb. istenhátamögöttlévőfaluba. És ennyi. Úgy érzem, hogy jóval több kidolgozást igényelt volna a könyv. A gonosz démonról, sátánról, vagy kiről, nem tudunk meg relatíve semmit sem, azon kívül, hogy MIÉRT csinálta, és hogy ettől jó lett a fizimiskája. De ennyi. Hogy ki ő, honnan jött, arról relatíve semmit (gondolom majd a második részben) :D

Belbecs: 3/5

Három pontot azért kap, mert gyorsan olvasható, és nem untatott. De két pont levonás, a teljesen logikátlan karakterek miatt, meg, mert nincsenek rendesen kidolgozva, mert semmit sem fejlődtek, meg, mert az a világ csak úgy van. Semmire sem kapunk relatíve választ, azon kívül, hogy Manon Miért csinálta, de hogy ki Manon, arra már pl. nem.

Külcsín: 4/5

Imádom a borítót, de félrevezeti az olvasót. Oké, hogy a lezáráshoz tudom kötni a borítót, de ezen kívül, olvasás közben, azaz érzésem volt, hogy nincs semmi köze a történethez.

Fülszöveg:

Mire lennél képes, hogy valóra váljon a legnagyobb álmod? Bármit megtennél, hogy rocksztár legyél? Vagy egy olimpiai aranyéremért? És a Nagy Ő szerelméért?

Három tizenhét éves vidéki fiú – Vörös, Bika és Potter – élete nagy részét videojátékozással és kocsmázással tölti, amíg zenekart nem alapítanak. Első fellépésük katasztrofálisan sikerül, így aznap éjszaka megtörten ülnek le italozni. Hamarosan váratlan látogatójuk érkezik Szandor Mamon személyében, akit furcsa, mefisztói figurának látnak. A férfi szembesíti a fiúkat életük kudarcaival és kilátástalanságával, majd csábító együttműködést ajánl, amely segíthet a srácoknak hátrahagyni a kisváros világát. Vörös, bár kételkedik a férfi hatalmában, meglátogatja Mamont a helyi hotelben, aki ismét felajánlja a segítségét, és ezért csak egy jövőbeli szívességet kér…

Könyv: Sepsi László: Ördögcsapás

Kiadó: Tilos az Á Könyvek

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2017

Oldalszám: 294

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789634102625

A látszat mesterei – élménybeszámoló

 Egy időben rengeteget jártam Budapestre. Hol szerepjátékos találkozóra, hol Molyokkal találkozni. Könyvhét, könyvfesztivál, és hasonlók. Tehát volt idő, amikor azért évente 4-5 alkalommal felvándoroltam a fővárosba. Aztán az elmúlt 1-2 évben valahogy nem nagyon utaztam fel. Ha mégis akkor általában csak Budatétényig, de szerintem ott sem voltam már két éve.

 Író-olvasó találkozóra, idén mentem fel először Budapestre, mert ilyen apropóból még nem sikerült felmennem, pláne úgy, hogy hívtak, pláne úgy hogy hét közben volt. de ha hívnak, akkor, ha elintézhető, akkor megyek.

 A látszat mestereit nem olyan rég olvastam, és érdekelt, hogy ki van a könyv mögött. Érdekelt, milyen író képes engem annyira elvarázsolni, hogy legszívesebben megölelném. Tehát meg lettem hívva és szerettem volna elmenni. Csak hát, Budapest, Kálvin tér környéke, CSÜTÖRTÖK (????) Este hat órai kezdés. Az első akadály, az volt, hogy hét közben, tehát mindenképpen a munkaidőmet kell valahogy megkurtítani. De mivel csütörtök, és akkor elég sokan vagyunk műszakban, nem annyira gáz lelépni. Tehát kisebb csúsztatásokkal és óravesztéssel, cserével sikerült az Időt megteremteni. Bp, az nekem vonatot jelent. Nem szeretek buszozni. A vonat a hatórás kezdéssel, annyit jelentett, hogy a fél négyes vonattal el kell indulni. Ami amúgy késett, mert a vágányokkal van valami építéses cucc.

 Mivel tisztában voltam vele, hogy Én és Bp. nem feltétlen ismerjük és szeretjük egymást, megkérdtem @csgabi-t, hogy jöjjön elém Kelenföldre, hogy biztosan ne vesszek el! Rendes volt tőle, mert egyrészt kijött elém, intézett egy könyvvásárlást is nekem, és nem hagyott el. Mint kiderült, a helyszín megtalálása egyszerű volt. Feltehetően egymagam sem vesztem volna el, de az biztos, hogy többször néztem volna a füzetecskémet, amiben vész esetére le volt írva az útvonalterv, hogy mikor hova, hányas metróra és onnan merre forduljak. :D

Tehát sikeresen odaértünk, bő félórával előbb! Így volt időnk kicsit fújni. A hely amúgy borzalmasan hangulatos volt, illett az egészhez. Mindenkire ráfogtuk, hogy moly, amúgy a legtöbb valóban az volt! Sajnos a név és arcmemóriámnak hála fogalmam sincs kikkel találkoztam, mert bár csgabi mondott pár nevet, hogy ki kicsoda, nem tudnám most felsorolni, sem archoz kötni. Bocsi, ahhoz sokszor kell embereket látnom, vagy legalább egyhuzamban órákat töltenem vele, hogy beleégjen az agyamba az infó.

 Benyomások, Krisztináról: Az első, ami feltűnt, hogy egy nagyon pozitív, energikus és aranyos személyiség. Jó az aurája (már ha hinnék az aurákban), pozitív első benyomás volt, és tök örülök, hogy már tudok arcot társítani a névhez. Jó volt személyesen találkozni, mert valahogy így közelebb került a történet is hozzám, meg ő is. Amúgy a fejemben mindig van egy kép az írókról, és valahogy őt komolyabbnak gondoltam, vagy nem tudom :D De volt egy „aha” élményem, hogy oh, basszus, lehet, hogy senkiről nem kéne képet alkotnom a fejemben, míg nem találkozok vele, mert aztán ne csodálkozzak, hogy nem ismerem fel :D

 Az író olvasó találkozóról: szerintem remek volt a hangulat, kicsit sajnáltam a beszélgetőket, mert borzalmasan nehéz úgy beszélni a könyvről, hogy azok, akik nem olvasták, ne kapjanak egy spoilert se lehetőleg, viszont akik meg olvasták, azok kapjanak valami új infót, amin rágódhatnak, míg megjelenik a második rész.

Itt is üzenem: Kérek szépen a második részhez egy térképet! Meg lehetőleg, gyorsan meg kéne írni :D

Amúgy sokat gondolkodtam azon, hogy megvegyem-e a könyvet vagy nem. Nem azért, mert nem tudom milyen. Hiszen tudom, tetszett is, szerettem is. De így is hezitáltam, hogy kell-e (mert ronda a borító XD), de végül úgy döntöttem, hogy igenis kell, mert tuti újra kell olvasni, ha kijön a második rész, meg hát támogassuk a magyar írókat, és nem mellékesen ez egy tényleg jó könyv, jó, ha ott a polcomon. :D

 Hét óra tájt vége is lett a találkozónak, és mivel lazán háromnegyed kilenckor megy a vonatom, így csgabival még beültünk egy kávéra meg szendvicsre, aztán irány Kelenföld. Jelentem sikeresen elértem a vonatot, ami szerintem nem abból az irányból jött ahonnan vártam :D. És úgy lazán negyed tizenkettőre haza is értem. Hogy aztán hatkor már keljek a meló miatt. megjegyezném, hogy erősen megfontolandó, hogy hét közben ilyen későn mászkáljak a főváros-Dunaújváros vonalon, úgy hogy másnap délelőttös vagyok. Mert azt hiszem, kb. mára sikerült kihevernem a kialvatlanságomat :D

Ennek ellenére megérte! Jó volt, élveztem, és várom a könyv második részét :3 (meg térképet!! :D)

A képek forrása, a kiadó Fb oldala:
itt