Vivien Holloway: Mesterkulcs

Egyetlen egy gond van ezzel a kisregénnyel, az hogy rövid. Tegnap, amikor esélyt kaptam rá, hogy elolvashassam, megjelenés előtt, rögtön fellelkesültem. Van abban valami kellemes, amikor mindenki előtt olvashatja az ember a könyvet. Mondták, hogy rövid lesz, de nem hittem, hogy elkezdem, aztán hirtelen sitty-sutty elfogynak a lapok. Pedig monitorról olvasok, és ott kifejezetten lassan megy az egész. Direkt nem néztem az oldalsávot sem, mert féltem, hogy túl gyorsan ér a számláló az utolsó oldalra, és akkor itt maradok kérdőjelekkel a fejemben, és követelni fogom a folytatást (és tényleg!)

 Imádom a steampunk irányzatot, bár ez eddig nekem kimerült a képek nézegetésében. A kisregény egy kis szeletet mutat meg abból a világból, ami már régóta tetszik nekem. Winie szemszögéből ismerhetjük meg a tolvajok és gazdagok világát egyaránt. Amíg olvastam a kisregényt, azaz érzésem volt, hogy ezt már láttam, olvastam valahol. Ettől függetlenül nem tudom felidézni magamban hol, így feltehetően csak egy-egy steampunkos kép idézett hasonló történetet a fejemben. Nagy meglepetések, és nagy koppanások, hogy „nem erre számítottam” nem voltak a kisregényben. Valahogy mindig sejthető volt, hogy mi lesz a következő, bár egy-egy pillanatra azért felkaptam a fejem, hogy „áh, ez de jó”, amikor a hajóra küldte Williamet vagy amikor éppenséggel megismerkedtek, és a „szép nővér” helyett a „miért vagyok itt, és mit vétettem az ég ellen” húg lesz kipécézve, mint szimpatikus és vonzó személy.

Winie amúgy nem ronda lány, csak ő inkább fiú. Fiúként nevelték, verekedni tanult meg, és nem illedelmesen bájologni. Nő létére inkább fiús ruhákban jár és verekszik, ha ez kell a tolvajláshoz, mintsem szoknyát húzzon és édes-bájos-cukipofa hódolatra vágyó szende szüzet játssza. A testvérével ellentétben, aki viszont imád így boldogulni (erre tanították). Rengeteg elve van, például nem öl, nem hazudik (ha nem muszáj), becsületes (amennyire egy tolvaj lehet), és nem szegi meg a szavát. És szerintem előkelő helyen van a rangsorában az, hogy nem húz fűzőt, és szoknyát, nem tűzi fel a haját és hasonlók, csak hát, néha nem az van amit szeretne.

 William, örök lázadó. Nemes, gazdag, jóképű(a regény feléig, ott már nem olyan csini a profilja :P). Nála a mesterkulcs, és nála az alku pozíció, legalábbis így gondolja. Szerintem a legkedvesebb, legszeretnivalóbb srác a könyvben (bár tény, hogy túl sok embert nem sikerült megismernünk). Nekem nagyon tetszenek a MIÉRTEK, és a HOGYANOK. Igazándiból kicsit pimasz a srác, és úgy tekint a világra és az életre hogy minden az övé, és nincs ellenvetés. A szomorú, hogy azért ez nem mindig van így. Érdekel, hogy mi lesz a tervével, és ebbe Winie mennyire akar belekeveredni. Sejtésem szerint eléggé összekeverednek azok ketten :D

 A kisregény az első „küldetést” le is zárja igazándiból. Amivel indít, ami a cél, azt elérik. Viszont ott hagyja a nagy kérdőjeleket, hogy és akkor most, hogyan tovább? Szeretem a történetet, szeretem a világot, és az írónő humorát. Őrülten sokat jelent, hogy olyan véresen komoly karaktere nincsen a könyvnek. A párbeszédeken jókat lehet mosolyogni, néha nevetni is, Winie természete magában megér egy misét. Rengeteg lehetőség van a világban amit ki lehet még aknázni, és reményem szerint ki is lesz, és remélhetőleg kiadva is kilesz. A legnagyobb gondom, hogy vége van, elfogyott és nincs folytatása még! (jó, valójában még ez sincs kiadva, én meg már a folytatáson sírok :D) Remélem gyorsan folytatódik…

Belbecs:5/5

Be kell szereznem az írónő másik könyvét....

Külcsín: Nem tudom, hogy hogyan fog kinézni, majd nyomtatásban. De így képről azt kell mondanom, hogy gyönyörű lett. Ha a gerinc, a fülszöveg színe sem lesz beleolvadós, és eltűnős akkor a Főnix Könyvműhely egyik legjobb borítója lesz. Remélem nem rontják el. :)

Fülszöveg:

„Gyerekkoromban számtalanszor halottam a mesterkulcsról, amely valójában nem igazi kulcs. Egy szerkezet, amely előtt nem léteznek bezárt ajtók, és sem az acéllal bélelt páncéltermek, sem az őrséggel védett birtokok falai nem jelentenek akadályt. A mesterkulcs mindent nyit, és mindenhová bevisz, akár a tömör falon is keresztüljuttat, ha kell. Minden magamfajta álmodott már róla, hogy a kezében tarthatja az eszközt, amely elől lehetetlen elrejteni bármilyen kincset.”

Winie Langton a 2900-as évek New Yorkjában él, száz évvel az ötödik nagy világégés után. Egy nagy és befolyásos tolvajcsalád leszármazottja, akit már egészen kiskorától apja tanított a mesterség fortélyaira. Ebből kifolyólag Winie már kamaszként jobban verekedett, mint a fiúk többsége és mindent tudott a fegyverekről.

Amikor a legendás mesterkulcs felbukkan a városban, a Langton család azonnal a nyomába ered, s természetesen Winie-re is fontos feladat hárul a titokzatos műtárgy megszerzésére kiötlött akcióban…

A Winie Langton történetek első része!

Körkérdés: Hogyan reklámoznál egy könyvtárat?

 Nem nagyon írtam, ilyen témában még a blogomon, de remélem, hogy tudtok segíteni, vagy legalábbis ötletelni.

 Képzeljétek el, hogy egy városi könyvtárban dolgoztok, és valahogy reklámozni szeretnétek a munkahelyeteket. Azt szeretnétek, hogy minél több olvasótok legyen. Nem a bevétel a cél, inkább az, hogy sokan járjanak a könyvtárba, illetve olvassanak az emberek. Nincsen igazándiból korcsoport amire specializálódni akartok, kis óvódástól a nyugdíjasig a célközönségetek. A nap hat napján nyitva tartotok ebből négyen délelőtt és délután is. Rengeteg új könyvet tudtok beszerezni, és ezt az olvasók rendelkezésére bocsátani. Hogy érnétek el, hogy több legyen az olvasó? Milyen programokat, reklámot készítenétek, hol hirdetnétek? 

Bear Grylls: A skorpió sivataga (Túlélés: teljesítve 3.)

Így, hogy a középső részt még nem olvastam, nem tudok magáról a sorozatról átfogóan nyilatkozni, de azért elmondhatom, hogy:

 Még mindig csapnivalóan ír Bear Grylls. Nem ért hozzá, hogyan kell jó kalandregényt írni. Már az első részben is megfigyeltem, hogy egyszerűen ő szeretne információt közölni veled, kicsit regényesen, kicsit kalandosan, és ezért elkövet olyan hibákat, amiket egy rendes író nem követ el.

 Még mindig nem szerkeszti ezeket a könyveket senki! Komolyan, elgépelések armadája, és akkor még az értelmetlen mondatokról ne is beszéljünk.  A leg szembetűnőbb az volt, amikor leírta, hogy északon nincs semmi, aztán két szóval később közli mi van északon -.-”, ez viszont fordítói baki lehetett, mert amúgy lett volna értelme, csak Déllel, és nem Északkal. Nem tudom…drága egy embert fizetni, aki átnézi a szöveget és a nagy hülyeségeket kijavítja? Egyszerűen értékelhetetlen szerkesztésileg a könyv.

 Ugyanúgy össze van csapva a vége. Nem tudom, a lezárás nagyon bonyolult lehet, mert az előző könyvébe is azt éreztem, hogy „oké, most meguntam, legyen vége”, és hopp vége van. Szenvedsz x napot a sivatagba, őserdőbe, jéglankán és hopp megmenekültél, hopp elkapták a gonoszokat….wtf? És senki ne úgy képzelje el, hogy ez oldalakig tart, nem, konkrétan 5 oldalban megtaláltak, megtaláltad, megnyerted, legyőzted és happy a világ. Míg előtte a vízszerzés technikája szintén 5 oldalt érdemelt…

Nem szeretnék, csak negatív lenni a könyvvel szemben, mert szerintem tényleg tök jó, hogy írnak ilyen túlélős könyvet. Ha elolvasod laikusként és megmarad akár csak egy-két információ is az agyadban akkor máris értelme volt, mert lehet, az majd megmenti az életedet. Annyi az egész, hogy Bear Grylls remek túlélő, elméletileg erről híres…de nem tud írni. Meg kellett volna kérnie valakit, hogy írjon könyvet, és dolgozza bele a túlélő technikákat is. Bár itt a sivatagosban volt annyi fejlődés, hogy Beck nem kezdett el kis monológokat gyártani arról, hogy és most, hogyan miért foglak megmenteni, bár feltehetően azért mert Pete meg mindig haldokolt mellette…és nem lett volna jó hallgatóság.

 Belbecs: 3/5

Az ötlet remek, a kivitelezés borzalmas. Kevésbé szenvedés olvasni, mint az első részt, tehát van fejlődés, csak nem túl sok.

Külcsín: 2/5

A borító ronda, de nagyon. A könyv nincs szerkesztve, rengeteg hibával rendelkezik, és ezek túlzottan is szembetűnőek, ami meg megakasztja az olvasást. Amúgy a borító spoileres, és nem a skorpió miatt. Nem tudom, hogy amúgy feltűnt-e az embereknek, hogy ott van, hogy Túlélés: teljesítve….tehát egy kis izgalmat sem hagy, hogy izguljak már a főhősökért mert tudom, úgyis túlélik….míg az angolon legalább az volt, hogy Küldetés: Túlélni.... :D

Ó, azok a csodálatos listák

Igen, amióta a molyon lehet listázni, azóta mindent listába szedek ami eszembe jut. Persze vannak dolgok amiket nem lehet, vagy felesleges volna. Viszont vannak olyanok, amik igazán hasznosnak mondhatók. Már úgy két hete indult a könyvtár + lista projektem. Érdekelt, hogy mint könyvtáros, könyvhörcsök és könyvrozsomák (és még fokozhatnám), hány százalékát olvasom el azoknak a könyveknek amiket megsétáltatok hazafelé. Hála az online lekérdezési lehetőségnek össze is állt a lista:

2014 januártól kihozott + olvasott könyvek  - olvasottság 28% (44/158)

 És ha már erre lehetőség van, törekedve a teljességre elkészítettem a nagy könyvtáras listát. Ami tartalmazza mindazon könyveket amiket 2006. December 12-e óta kikölcsönöztem, amióta a munkahelyem olvasója is vagyok. Lassan nyolc éve!

2006. december 12-től kihozott + olvasott könyvek  33% (398/1219)

 Két hét volt összeszedni őket, de azt kell mondanom, hogy megérte. Nem csak azért, mert kaptam egy számot, ami majd folyamatosan nő, hisz a listák mostantól mindent tartalmazni fognak (folyamatosan bővítem a kihozottakkal), hanem azért is, mert visszanézve, néha hümmögtem, néha nosztalgiáztam, amikor felrémlett, miért is hoztam ki őket, milyen korszakaim voltak. Volt olyan része a listáknak ahol folyamatosan pipálgattam, volt, ahol egyet sem olvastam ki, csak megsétáltattam őket. Jó volt visszaemlékezni egy kicsit.

 Akit érdekelnek, hogy milyen könyveket akartam és/vagy olvastam, azok nyugodtan rákukkanthatnak a listákra. :)

Rhonda Byrne: Az Erő

 Szeretem az ilyen, pozitív hozzáállást hirdető könyveket, mert úgy vélem, hogy szükségesek. Még nekem is, pedig azért úgy gondolom, hogy én elég pozitívan szemlélem a világot. Tehát, a műfajt szeretem, az írónő stílusával viszont vannak gondjaim. Senki nem mondhatja, hogy előítéletes vagyok, és úgy mondok bármit is, hogy nem olvastam tőle, vagy csak ezt olvastam. Ugyanis már két könyvén túl voltam, amikor ez a kezembe került. Van egy olyan érzésem, hogy majd a HŐS is körülbelül ugyanerről fog szólni.

 Adott egy nő, akinek gondjai vannak az életében, de felfedi a  Titkot, ebből filmet csinál, a film sikeres lesz, a filmből könyv lesz , a könyv sikeres lesz. Ez eddig teljesen jó. Aztán kiad egy idézetek, pozitív gondolatok összegyűjtését (Határtalan gondolatok), ami szintén jó, és sikeres lesz, mert bár újat nem mond mégis kis pozitív löketet ad az életnek. Tényleg, a Határtalan gondolatok volt amúgy szerintem a csúcs a könyvei közül. Azt gondolnánk, hogy most már használja a titkot és pozitív hozzáállású és megvan minden az életében ami csak kell, és abbahagyja az írást. De nem. Hülye lenne, hiszen rengetegen nézik a filmjét és veszik a könyveit. Ír egy könyvet Varázslat címmel (még nem olvastam), aztán egyet Erő címmel, majd egyet Hős címmel.

 Az Erő igazándiból a szeretetről szól, annak bevonzásáról, annak kiterjesztéséről, és arról, hogy megold minden problémát. Amúgy erről szólt a Titok is és pont ezért nem értem, hogy miért kellett még egy könyv ugyanarról. A vonzás törvényét, szeretet törvényének nevezi, de igazándiból a többi dolog ugyanaz. Gondolkodj pozitívan, cselekedj pozitívan és higgy abba, hogy a pozitív szemléletednek hála boldog leszel, ha boldog leszel akkor mindened meglesz amit akarsz. Tehát a pozitív dolgok pozitív dolgokat vonzanak. És tényleg, én szeretni akartam a könyvet, mert maga  a gondolat tök jó, és igazándiból tisztában van az ember vele. És igen, ez volt kicsit idegesítő. 250 oldalon keresztül olvasol kliséket, amiket ha olvastad a Titkot akkor már olvastál. Pár oldal után összefoglalja mit olvastál pár oldallal azelőtt…nem értettem a miértet. Tekintve, hogy ennyi idő alatt, az amúgy sem sok szöveget az ember csak nem felejti el. De rendben, pozitív megerősítésnek gondolta.

 Nincs még egy olyan könyv amiben ilyen sokszor láttam leírva a Szeretet szót. A végén, már egy kicsit sok volt belőle, és sok volt az ismétlés is. Nem tudom, nem értem a miérteket. Tényleg vannak olyan emberek, akik ennyire lassan dolgozzák fel az információkat, és ötször le kell mindent írni,hogy felfogják? Normális embernek szerintem kicsit már sok. Arról ne is beszélve, hogy a külső idézetek (tehát amiket más emberektől idéz), az olyan szép betűtípussal íródott, hogy ki mondta, hogy csoda, ha el tudjuk olvasni. De a rajzok szépek.

 Ami még egy kicsit gondom a könyvvel, hogy nem értem, miért kellett ezt fényes, vastag papírra nyomni, hogy majd egy kilós legyen, annak ellenére, hogy kicsi a könyv? De tényleg, ez a papír drága, és nem is szép. Jó…ha a polcra rakod és nézegeted míg az Erőre gondolsz akkor jól néz ott ki.

Belbecs: 3/5

Semmi újat nem ad, semmi olyat aminél „húha” megjegyzést tudtam volna tenni, és lehidaltam volna  a meglepetéstől. Ismétli önmagát, és ismétli azokat a dolgokat, amiket az embereknek már eleve tudniuk kellene.

Külcsín: 4/5

 Nehéz, nem kényelmes olvasni, és semmi sem indokolja azt, hogy ez ennyire „igényes” kiadás legyen. A fénylő papírt nehéz amúgy lapozni is, meg visszaveri a fényt is, és lámpafénybab olvasni kifejezetten pocsék. Bizonyos betűtípusok olvashatatlanok a könyvben, és rengeteg az ismétlés.