Jaj!
Tehát a blog szegény úgy tűnik, hogy a forgalmi vizsgálig kissé áll. Ami szomorú, mert recenziók várják, hogy elolvassam őket, és írjak róluk, és az a baj, hogy egyelőre tényleg az életem a vezetés körül forog, és így nehezen megy minden másra koncentrálás. Pedig kellene, mert szerintem már az a baj, hogy annyira tudni akarom, hogy más sincs és már sook a kis agyamnak.
Tehát jelenleg a 39. órát vezettem le keddig.
Túl vagyok egy próba vizsgán, ami nagyjából így zajlott:
- Napi első elindulás előtti ellenőrzés pipa
- Fékpróba - kicsit nagyobb, mint kellene, de megvolt
- 50 méteren belül két lefulladás - vesztettél :D
Tehát a próbavizsga nagyjából 10 perc volt, és előtte három nap gyomorideg. Amit azóta sem értek magamon, hisz tétje se volt, és mégis ráfeszültem. A hülye tudatalatti...mert megjegyzem a tudatom tudatos része tudta, hogy az egésznek semmi tétje nincsen, csak kipróbáljuk milyen is az...csak a tudatom alsó rétege leblokkolta a felsőt, és elfelejtettem hogy kell vezetni :P Megnyugtatásképpen, amint megbuktam már ment ;)
A próba vizsgás napon mondjuk az egyívű megfordulás nem ment, kicsit közel volt az árok, az y hagyjuk és a parkolás is felejtős volt, de legalább utána nem fulladtam már le. Azt hiszem...ki tudja...lehet igen.
Volt jó óra és kevésbé jó óra is azóta. A kedvencem a parkolós móka, amikor egy napon, egy órán belül ketten hagytak minket ott parkolás KÖZBEN pedig ők voltak az egyik viszonyítási pont. A másodiknál, az óra vége volt már, és hát ....nem tudom más is tapasztalt-e ilyet már. A tanuló kocsiban a a tanuló szerencsétlen a kormányra dőlve röhög a jobbra hátra merőleges parkolás kellős közepén, miután jobb oldalt ott hagyta az amihez viszonyítania kellett volna... jelentem vicces volt, de időbe telt, hogy folytatni tudjuk, az így már kevésbé kihívást jelentő parkolást.
Találkoztam olvasókkal úton, zebrán, a városban mindenfelé. Egyiket se ütöttem el! És aki látott mind cuki volt, az egyik bácsi konkrétan amikor rájött, honnan ismer beintegetett a kocsiba, aztán egy-két óra múlva a könyvtárban is vigyorgott rám, hogy "láttam magát". Volt másik olvasó is aki látott, mondta, hogy tök jól vezetek...aranyosak az ilyenek, ők nem látnak mindent, csak azt, hogy a zebránál megállt a kocsi, jó esetben én nyomtam a féket....
Voltam stressz forrás - fura érzés volt hátul ülni és figyelni a másik tanulót - de elég nagy stressz voltam, ha ez mindenkit megnyugtat. Nem tudom, hogy milyen lesz majd ha a vizsgabiztos ül hátul. Annyit tudok, hogy engem utas nem zavart, amikor volt, mert kb. 2 perc után el is felejtettem, hogy van ott valaki hátul, mert az út-holttér figyelés kellő figyelmet igényel, hogy a plusz egy ember már ne legyen számomra érdekes. Biztos majd stresszel, ha tétje lesz és vizsgabiztos ül ott...a tudatalattimat :P
Tehát voltak jó vezetős napok, amikor nagyjából ment minden és voltak olyanok, amikre nem vagyok büszke. Még nem tudom, hogy mikor lesz vizsga (nem is gondolok inkább rá :D), de néha vannak ilyen megvilágosodás közeli pillanatok. Amik mindenkinek tökre egyértelmű dolgok, és az ötödik tolatva kiállás után bumm megvilágosodsz, hogy ha jobbra hátra állsz ki, akkor utána balra fogsz menni...nem röhög, a fejembe ez totál nem állt össze, sajnálom :D
Amúgy rájöttem, hogy az oktató az valami különleges képességgel megáldott ember. A pillanat, amikor útépítéses vas szarra, amire 20-al mehetsz fel, te felmész 10-el és a tetején lefulladsz - ezt épp dolgozza fel az agyad, hogy lefulladtál - és már elforgatta a kulcsot, már gázt adott és már kormányzott, és közli veled, hogy jelezz jobbra. Te meg még mindig miután jeleztél próbálsz rájönni, hogy miért fulladtál le, és mi volt ez a 10 másodperc, míg ő csinált száz dolgot. Komolyan irigylem, fele ennyire gyors reflexem lenne, és tudnám is mi történik, már nem itt lennénk.
De nézzük a jó oldalát, legalább a legjobbkor szoktak a leghülyébb kérdések eszembe jutni. Mint amikor jobb oldalt parkoló kocsik, amiket kikerülünk, közbe szembe jönnek, de szembe is parkol valaki és esélytelen, hogy behúzódj tehát centizve araszolsz. Na ebben a pillanatban kérdeztem meg, hogy "vitték már le tükrödet?" Amúgy még nem, és megkért, hogy lehetőleg most is maradjon egybe a kocsi - spoiler: egybe maradt :D -
Az óra végén amúgy egy olyan tanácsot kaptam, hogy legyek határozottabb. Higgyem el, ha baromság amit akarok ő úgyis korrigál, és szólni fog. De látja rajtam, hogy 1. tudom mit kell csinálni, 2. akarom is csinálni, 3. ezen azért elfilózok általában egy-egy percet...és ez a filozofálós rész nem kellene, mert néha így pont sikerül ellentétes döntésre jutnom. Ha le akarok húzódni, mert szembe jönnek, hely is van, akkor csináljam, jelezzek, húzódjak le, de ne gondolkodjak 5-el haladva közbe, hogy hátha meggondolja magát :D
A legutóbbi alkalommal amúgy továbbra is a parkolás a mumusom. Szerencsétlen párhuzamos parkolás közben olyan szinten elvesztem, hogy már tényleg nem tudtam mit csinálok. Pedig eskü, múltkor még tudtam, merre teker, merre néz stb. Na most korrigálás után rosszabb volt, mint előtte ... ami azért nem kis teljesítmény... de mondjuk erre nem vagyok büszke :D Se az elrontott y-okra... haladunk-haladunk, egyszer menni fog.
Hát egyelőre ennyi...próbálok olvasni valami nem kocsis-vezetős dolgot és írni is a blogra :D Mert se nem írok, se nem olvasok és általában beszélni is főleg a vezetésről beszélek, úgyhogy le kell állítanom magam :D De nem tehetek róla, ez ilyen nagyon új dolog az életembe, egy új készség elsajátítása, örülök, hogy már a sebességtől ANNYIRA nem félek, nem szeretem, de már nem parázok annyira a 90-től se.
