Elizabeth Gilbert: Big Magic - Kreatív élet, félelem nélkül!

 Sokat gondolkodtam azon, hogy mit is írjak a könyvről. Hogy kinek ajánlanám, és hogy mit adott nekem a könyv. Hogy miért érdemes elolvasni, és miért lenne jó, ha az összes írópalánta beleolvasna, vagy akár el is olvasná.

 Arra jutottam, hogy nekem rengeteget adott. Pedig nem vagyok, csak hobbi író. Bennem nincs meg az, hogy nagy közönségnek publikáljam a dolgaimat. Nem mondom, hogy sosem álmodtam arról, hogy könyvet írok, hogy azt rengetegen elolvassák, és másnak is tetszik az ami nekem. Hogy az én kissé fura, furcsa képzeltemet megosszam mással. Csak ebből nem nagyon lett eddig semmi. Nem mondom, hogy most nekiállok regényt írni, de lerombolt a könyv bennem egy csomó sztereotípiát és elképzelést, amiről meg voltam győződve.

 Önbizalomhiány, relatíve ezzel szerintem a legtöbb író, hobbi író, kreatív ember rendelkezik. Én is, borzalmasan igénylem a pozitív visszajelzést arra, hogy amit csinálok jó. Ennek ellenére, nem török össze amiatt, hogy a blogom nem harsog attól, hogy „Jeffi, király vagy”. Amúgy sem hinném el. Mindegy is. megvan a magam embere, akivel a posztokat elolvastatom, hogy jók-e, hogy érthetőek-e, hogy nem gáz, amit csinálok. És ő általában megnyugtat. A blog számomra egy hobbi, amit relatíve sokan olvasnak. Egy felkapott bloghoz képest kevesen, de az az igazság, hogy nem célom felkapott blognak lenni, ha az mást várna el tőlem, mint amit most csinálok. Én ilyen vagyok, a blogom ilyen és elégedett vagyok ezzel. Az önbizalomhiány persze megvan. Ezért nem írok regényt! Oh, ötletem rengeteg van, erről AniTiger vagy Szimirza tudna éppen eleget beszélni. Imádok mesélni is, de. De meglehetősen nehezen váltok írásmódot. Egy írásmód az, amit ide a blogra írok, és innen nehéz váltanom arra, hogy könyvajánlót írjak a munkahelyemnek. Pedig az sem egy túl nagy feladat. Sokat írok, mint szerepjátékos, oldalakat, de annak megvan a maga formátuma, amit nehezen tudok átkonvertálni regényírós szöveggé. Mert a kettő teljesen más... kivéve, ha szerepjátékos írásmódban írnék regényt, de az meg mindenki másnak fura lenne :D

Forrás

A tökéletesre való kényszer: Na, Ezt nem érzem, hála a jó égnek, nem vagyok maximalista. Ha az lennék, akkor semmit sem publikálnék itt, mert félnék, hogy nem jó. Meglepő lehet, de számomra a blogbejegyzés írás, maximum egy óra, kivéve, ha rengeteg mondanivalóm van a könyvről. Nem írok jegyzeteket, mert úgyis átírnám. Nem írok meg mindent előre, papíron, kézzel, vagy írok vázlatokat. Nem menne. Megfigyeltem, hogy ha valamit kézzel megírok, akkor, amikor begépelem, hirtelen megváltozik. Tehát, kétszer nem vagyok képes ugyanazt leírni, mert addigra már máshogy gondolom. Nem azért, mert az tökéletesebb, szimplán addigra más szavak jobban tetszenek adott témában, más mondatok jobban tetszenek és így tovább.

Az írás, mint pénzkereseti lehetőség: Egyértelmű volt számomra is, amit Elizabeth írt arról, hogy az írás, mint pénzkereseti forrás, miért rossz. Mármint, ha az egész életedet arra teszed fel, hogy az írásból akarsz megélni. Bár nem mozgok könyves körökben, mint író, még én is látom azokon, akik viszont igen, hogy az írásból nagyon nehéz megélni. Elizabeth azt vallja, hogy legyen egy stabil állásod, és a szabad idődben írj. Keríts időt arra, hogy írhass, ha az írásban találod, vagy találtad meg azt az elfoglaltságot, amitől boldog vagy.

Forrás

Az írás boldoggá tesz: Engem is boldoggá tesz az írás, és azt hiszem a legtöbben akik írunk, azért írunk, mert jó érzés. A könyvben ennek ellenére fel lett vázolva, hogy sokak szerint, akkor lehetsz csak jó író, ha szenvedsz, ha mártíromkodsz. Ez meglehetősen fura felfogás számomra. Már csak azért is, mert ha valamit nem élvezel, akkor miért csinálod? Most ne feltétlen a munkát nézzük, bár az ideális világban, megtalálod a hivatásod, és szereted amit csinálsz, de azért ez nem mindenkinek sikerül. De a hobbid, miért lenne olyasmi, ami szenvedést okoz? Szeretek írni, de sosem jutott eszembe, hogy akkor üljek neki egy blogbejegyzés írásának, amikor ahhoz nincsen kedvem. (ami hamar ki szokott derülni, ha harmadszorra írom át az első bekezdést, akkor arra a napra inkább le is zárom az írását, és máskor újrakezdem, mert csak nyögvenyelősen szenvednék a monitor előtt, márpedig azt nem szeretném) – még jó, hogy nincsenek számomra szigorú dátumok, amikre ki kell jönnie egy-egy bejegyzésnek.

 A könyv meglehetősen kellemes és inspiráló volt. betekintést adott az írók, vagy más kreatív tevékenységet folytatók életében. Jó volt olvasni egy-egy ötlet útját a megvalósítás felé. Jó volt kicsit belelátni abba a világba. Kellemes olvasmány. Sajnos nem tudtam eldönteni ezek után sem, hogy Elizabeth Gilbertet kedvelem-e vagy sem. Mint ember, amúgy pozitívnak tekintem. A könyv megerősítette bennem, hogy ő sem törekszik a tökéletes munka kiadására, de legalább nem sértődik meg, ha azt pocséknak találják. A lélek botanikája számomra egy mélyrepülés volt, számára egy kósza ötlet. Amúgy molyon megfigyelve, azt jobbra értékelték összességében, mint az Ízek, imák, szerelmeket. Fura :D Minden esetre  a Big Magic, egy varázslatos könyv, teli jó tanáccsal, de mégsem érzem azt, hogy okítani akarna. Csak elmeséli, hogy ő hogy éli meg azt a varázst, hogy egy ötlet jön, és kibontakozik, vagy jön és tovaszáll, keresve mást, aki megírja. És igen jó kérdés, az írás van értünk, vagy mi az írásért, az ötlet van értünk, vagy mi az ötletért. A legideálisabb, ha az ötlet és az író is profitál belőle. Hogy mindenkinek megérje!

Forrás

 Belbecs: 5/5

Tudom, hogy a poszt kicsit összevissza, és hogy még vagy három oldalnyi dolgot tudtam volna írni a könyvről, hogy mivel értek egyet és mivel nem. De úgy érzem, ez nem az én posztom, hogy megtegyem. Olvassátok a könyvet, mert ha nem is ér katarzis élmény, ha nem is kaptok a fejetekhez stb. Akkor is egy remek olvasmányélmény.

Külcsín: 5/5

Szeretem ezt a borítót :)

Fülszöveg:

Az Ízek, imák, szerelmek írónőjének lelkesedése szinte tapintható és ragályos – történetei és saját tapasztalatain alapuló tanácsai olyanok, mintha a legjobb barátnőnk szólna hozzánk játékos, beszélgető stílusban. A New York Times sikerkönyveinek írónője izgalmas kulisszatitkokat árul el a regényírás folyamatáról, saját félelmeiről és kudarcairól. Legújabb írása nemcsak íróknak vagy művészi hajlammal megáldott olvasóknak szól, hanem mindenkinek, aki inspirációra és bátorításra vágyik, hogy követhesse kíváncsiságát, és végre belevághasson életkortól, nemtől függetlenül abba, amire a lelke mélyén mindig is vágyott.

 Partvonal, Budapest, 2016, 256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155283802 · Fordította: Balázs Laura

Ferrett Steinmetz: Flex (Flex 1.) - Spoileres!!!

 Köszönet a könyvért Andrunak, aki elindította a molyos utazókönyvet.

 A könyv felénél, már sejtettem, hogy nem lesz a kedvenc könyvem, AniTigernek talán mondtam is, hogy csodálom, ha a könyv túllendül a három csillagon az ötből. És sajnos nem lendült át, sőt a vége felé erősen gondolkodtam azon, hogy akkor az a három, legyen csak kettő és fél. És meg is mondom, hogy miért.

 Az alap ötlet és koncepcióval nincsen baj. Egy egyedi mágikus rendszert kapunk, ami amúgy meglehetősen tetszetős is. Erre simán megadtam volna az öt csillagot is. A mágia kialakulásáról viszont a sorozat első részében relatíve semmit sem tudunk, csak elejtett elméleteket arról, hogy hamarosan várható a varázslók új nemzedéke, melyet az internet, a fókuszált életvitel, és a pocsék lét fog kitermelni. Kapunk ízelítőt, de relatíve nem tudjuk pontosan, hogyan lesz valakiből varázsló. Csak azt, hogy bárki azzá válhat. Tudom, hogy ez egy sorozat, bár amikor elkezdtem olvasni a könyvet, még nem tudtam. Fura, hogy a kiadó nem vette a fáradtságot, hogy jelezze, hogy „ez egy trilógia”, vagy odaírta volna a végére, hogy „Folytatás következik”. Azt, hogy trilógia akkor tudtam meg, amikor a bejegyzéshez kerestem képet, és az angol adatlapján már sorozatosítva volt...meg, hogy úgy lett vége, hogy relatíve, most kezdődik el.

 A mágia rendszerhez visszatérve. Paul szemszögéből látjuk, ahogy fokozatosan ismeri meg, hogy miként működik az ereje. Ami a végére sajnos szerintem a nagy „fordulattal”, elvesztette a hitelességét. Paul, aki amúgy látszatra a legbénább mágiát „kapta az égtől”, tehát a bürokráciamágiát, valójában a természet törvényeit, az időt, a világ működését is képes totálisan átírni. És nekem az az utolsó talán két fejezet, emiatt teljesen átment a „gyorsan zárjuk le ezt az egész részt, csapjunk össze egy csomó dolgot, fordítsuk fel, majd fordítsuk ki, változtassuk meg az univerzumot, változtassunk meg mindent” körbe. Amit amúgy még el is fogadtam volna, ha aztán nem tért volna vissza a gonosz és nem úgy zárja el az író a könyvet, ahogy lezárta. Ebből is látszik, hogy nem egy kötetre tervezett történet.

2. rész
A borítón Valentine

 A flex és fluxus szintén öt csillagot ért volna! Csak aztán ráment az egész, egy drogos szálra, és Paul is végigszenvedte az egész kötetet egyik drogdílertől a másikig, egyik rossz döntéstől a másikig. Egyszerűen olyan főhőst kaptunk, aki körülbelül isten lehetne, de amúgy meg életképtelen döntéseket hoz, mindig a lányára, vagy a fluxusra hivatkozva. Ebben fejlődött a végére, de sejtésem szerint a következő két részben is ő fogja a legtöbb ballépést elkövetni. (ha valaki olvasta angolul, akkor az, majd mesélje el!). De maga a flex gyártás nagyon tetszett, és maga a tény, hogy a flex egy olyan drog, amitől relatíve te leszel a legszerencsésebb ember a világon. Olyan kis pozitív drog, egészen addig, amíg nem használod rosszra, vagy nem rossz minőségűt eszegetsz. Paul drogja relatíve tényleg csak a szerencse eszencia, a mágia jó oldala, mert hiányzik belőle a fluxus. De pl. Anathema drogja kis flex és sok fluxus. Tehát átéled a mámort, a szerencsét, és elérsz mindent, amit csak akarsz, legalábbis, míg hat a szer. De amint vége a hatásának, nem másnapos leszel, nem elvonási tünetek jelentkeznek, hanem meghalsz valami végtelen nagy véletlen szerencsétlenségbe, mert a szerencse forgandó, meg kell fizetned a szerencse árát. Általában halállal, általában nem csak a tiéddel. Tehát maga a flex és fluxus is megérdemelne öt csillagot.

 De Anathema pl. önmagában egy csillag. Nem éreztem őt kifejezetten kidolgozottnak. Valahogy nem állt össze, hogy miért húzza az időt, miért nem egyszerre ereszti el a balszerencse áradását. Aztán nem értettem, hogy bár betekintést kapunk a múltjába, Paul mindent tud róla, de ha már olyan remekül tud visszadátumozni dolgokat, miért nem jut eszébe, hogy Anathema-t már akkor megállítsa, amikor még mondjuk Senki nem halt meg, vagy akkor, amikor a lányát még nem égette meg a tűz. Miért „csak” azt a napot forgatja vissza, és változtatja meg az univerzum folyását? De oké, kellett a dolog, hogy abból is varázsló legyen, aki utálja a varázslókat, ennek ellenére, valahogy erőltetettnek tűnt az egész befejezés.

3. rész
A borítón Paul

 Az egyetlen karakter, akit ténylegesen szerettem, az Valentine volt. Menő képességgel, videó játék mágiával, és meglehetősen látványos világot rengető, és átalakító mágiával. Ő látványosan nyomta és emberileg is fejlődött a könyv során. Ő volt az, akibe persze simán bele lehet kötni, de legalább fejlődött. Aki többször is felhozta, mit nem kéne csinálni, aztán Paul sosem azt csinálta, amit mond neki. Aki varázsló létére amúgy elég jól eltengette magát, és annak ellenére, hogy gyakorlatban nem nagyon tudott flexet csinálni, de az elméleti tudása jóval nagyobb volt-e téren, mint Paulnak. Ő a furaságai ellenére is talán az egész kötet legszerethetőbb és legfejlődőképesebb karaktere lett.

 Sajnálom, hogy a történet nem fért bele egy kötetbe, és hogy sorozatot kellett belőle csinálni. el tudom képzelni amúgy a történetet egy tv sorozatként, mert látványosnak, nagyon látványos elemek vannak benne. Remek alapanyag lenne!

 De ami miatt mégsem ment túl a három csillagon, az az, hogy az írásmód, fogalmazásmód valahogy fura volt, sosem engedte azt, hogy teljesen belesimuljak a történetbe, mindig csinált valami olyat, ami kirángatott. És ott van az a fejezet is, ami előre „jósolja” a három-négy fejezettel odébbi történéseket. Aminek így magának volt is meg nincs is értelme. Egyrészt emiatt nem aggódtam Paul miatt, mert tudtam, hogy mi lesz vele... másrészt persze kaptunk egy háttértörténetet, hogy ki az, aki lövöldözik, de kb. ennyi.

 Amúgy viccesek az elnevezések a mágusoknál, ez a paleo mágia meg hasonló dolgok, valahogy nem éreztem azt, hogy teljesen át van gondolva, meg azt is, hogy egy tök random ember, csak úgy hasra ütésre elnevez egy varázslótípust. Persze ebben a világban nincsenek konkrét mágia ágak. Minden varázsló a maga degenerált és fókuszált pontjából születik. De akkor is vicces elnevezések vannak.

 Szintén hihetetlen nekem, hogy egész Európa elpusztult, és egy feljegyzés sincs. Azaz van, de Paul, aki amúgy minden feljegyzést bárhol is legyen meg tud szerezni, mégsem szerzi meg, és olvas bele. Nem értettem, hogy miért nem? Amikor a fluxust is simán képes már átirányítani.

A cím alapján mindig ez jutott eszembe :D

Belbecs: 3/5

Az alap sztori tetszik, a megvalósítás annyira nem. A fogalmazásmód annyira nem. A befejezés borzalmas, hogy sorozat készült belőle borzalmas. Az egész vége egy nagy káosz.

Külcsín: 5/5

A borító tetszik, és a könyv olvasása után spoileresnek is mondható. Helyesírással és hasonlókkal nem volt gondom. Igazándiból meglehetősen szép kiadás. Csak a sorozat megjelölést hiányoltam. Valahogy úgy gondolom, annak valahol szerepelnie kellene a könyvön, vagy könyvben, hogy ez egy sorozat része.

Fülszöveg:

Flex: ​a világ legveszélyesebb kábítószere. Ha felszippantod, hihetetlen szerencsés leszel, és így a legmerészebb álmaidat is megélheted. Nincs többé lehetetlen: felszedheted a buli legjobb nőjét, megnyerheted a lottót… és karcolás nélkül megúszhatod a legdurvább tűzharcokat is.

Fluxus: balszerencse-többlet, a flex használatának következménye. Az univerzum a mágia minden formáját gyűlöli, s az egyenlőtlenségeket újra egyensúlyba próbálja hozni. Ha sikerül elvezetned valahova a flex által kiváltott borzalmas szerencsétlenségeket, túlélheted a tripet. Ha nem, akkor valószínűleg meghalsz.

Egy terroristamágus halálos mennyiségű flexszel lövi be az embereket, majd szabadjára ereszti őket. Az egyik merénylete során szinte menthetetlenül összeég egy hatéves kislány.

Édesapja, Paul Tsabo mindent megtesz, hogy meggyógyítsa a lányát, és elkapja a terroristát. Paul megszállott büromágus, mágikus fenevaddá változtatta az adminisztrációs munkát. A segítségével bérleti szerződéseket tud átírni, a semmiből bérelt autót varázsol elő, és bárkinek a nyomára akad, aki valaha is kitöltött egy űrlapot. Most kénytelen belépni a flex-dílerek veszedelmes világába, ahol nem elég, hogy életveszélyes bűnözőkkel kell szembenéznie, de még arra is ügyelnie kell, hogy a szerencse mindig az ő oldalán álljon…

Kiadások:

 Agave Könyvek, Budapest, 2016 Ebook

372 oldal · ISBN: 9789634191162 · Fordította: Kerekes Éva

 Agave Könyvek, Budapest, 2016

372 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634191155 · Fordította: Kerekes Éva

Nyári tervek – 2017

Úgy döntöttem, hogy összeállítok egy max. 20-as listát arról, hogy mit akarok nyáron olvasni. Azaz mit tervezek olvasni. Jelenleg a listán 16 könyv szerepel, de ebben még nincsen benne a Túlontúl amivel jelenleg nem rendelkezem, illetve a Lángvető (Megrendült királyságok 1.), sem, ami elméletileg érkezik hamarosan. És nincs belekalkulálva, hogy mi az, amit még a nyári időszak előtt a munkahelyem beszerez és „most akarom” kategória. Csak mert írtam fel párat magamnak is. Tudom, hogy 4 hely van kb. még a listán (oké...kettő, mert kettőt biztosan tudok).

Tehát jelenleg 16 könyv van rajta:

Cat Lavoie: Váratlan nyaralás

Elizabeth Gilbert: Big Magic

Ian Whates (szerk.): Legendák

J. Goldenlane: Csillagok szikrái

J. Goldenlane: Holdnak árnyéka

J. Goldenlane: Napnak fénye

J. K. Rowling - John Tiffany - Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Jeff VanderMeer: Borne

John Dougill: Japán titkos keresztényeinek nyomában

Josh Malerman: Ház a tó mélyén

Martin Ford: Robotok kora

Őszentsége a XIV. Dalai Láma - Desmond Tutu: Az öröm könyve

Paolo Bacigalupi: A vízvadász

Peter Clines: 14

Peter F. Hamilton: Eltékozolt ifjúság

Stephen Hawking: Fekete lyukak

Kíváncsi leszek, hogy mennyi fog ebből teljesülni, elvégre azért sok. Viszont direkt van benne vékonyabb is, ami ha véletlen beütne az olvasási válság, akkor is végigvihető. Emellett még vagy ... 5-6 sorozatot is nézek párhuzamosan. Úgyhogy meglátjuk, hogy mivel fogok végezni.

Könyvhét 2017!!

Már vagy két éve nem voltam könyvhéten, szimplán azért, mert nem nagyon volt olyan könyv, amit szerettem volna megvenni, dedikáltatni meg pláne nem akarok semmit sem, pláne sorba állni órákat. (akiknél meg nem kell sorba állni, azokhoz még annyira se szerettem volna oda menni, amúgy kicsit sajnáltam azokat az írókat, akiket nem is ismerek, mert feltehetően nem zsánerembe vágókat írnak. Nos, őket sajnáltam, mert tényleg ott vannak, kimennek, és kb. senki nem megy hozzájuk. Csak ott üldögélnek, és várják, hátha egy-egy embernek mégis kedve lesz dedikáltatni velük IS).

 De idén úgy esett, hogy bár terveim szerint Nem mentem volna fel, a könyvhétre, mégis felmentem, méghozzá csütörtökön. Úgyhogy kipipálhatom, hogy életemben először voltam, ott a nyitó napon, életemben először közelítettem meg a Népligetből a Vörösmarty teret és buszoztam AniTigerrel, és még sok mást is.

 Nos, tehát csütörtökön reggel – délelőtt felszálltunk a buszra, mert éppenséggel az az egyszerűbb, mert a Máv éppen vonatpótlózik meg mindenféle, és amúgy is feltehetően a Déli messzebb van a Vörösmarty Tértől, mint a Népliget. Szerintem amúgy életemben először voltam a Népligetben, vagy legalábbis nem emlékszem, hogy valaha voltam ott. De nem kizárt! Az utazás zökkenőmentes volt, egy ellenőrrel, és én tisztességgel végigmondtam, hogy közalkalmazottit kérek, és hazafelé még írtak is a papíromra!

 Mivel amúgy is olyan köröző típus vagyok, amikor kiértük és AniTiger azt kérdezte merre, mondtam, hogy amerre akar :D Igazándiból a lényeg az, hogy mindent lássunk és amúgy is mindenki tudja, hogy egy kör megtételével nem feded le úgysem azt, hogy „láttam mindent”. A terv amúgy az volt, hogy első körben semmit sem veszünk, csak felmérjük a készleteket. Ez egészen az Elte standjáig ki is tartott, amikor a megnézzük átcsapott az „AniTiger, ez megvan nekem?” kérdéskőrbe, mert, hogy ha már nekem nincs okos telefonom (bár kezdeményezik több oldalról, hogy legyen), akkor, legalább akinek van, az nézze már meg nekem. Természetesen, ha már eddig üres volt a táskám (A Flexet cipeltem hátha olvasok), akkor rögtön vegyünk egy kemény kötetes 640 oldalas könyvet, hogy végig húzza majd a hátam :D Farkas Ildikó – Szerdahelyi István – Umemura Yuko – Wintermantel Péter (szerk.): Tanulmányok a magyar-japán kapcsolatok történetéből igen, ő jött velem, egy ezresért. Amúgy borzalmasan nagy visszatartó erő, hogy idén el kell olvasnom, és az is, hogy végtére is, ha nem most akarom olvasni, majd megveszi a könyvtár. Ez a legtöbb könyvnél működött, ennél nem. Mert sejtésem szerint nem veszi meg a könyvtár (pláne ilyen olcsóért), mert vehet ezer másikat, amit mások is olvasnának, nem csak én. Tehát őt bezsebeltem, és keringtünk tovább.

 Első körben, a General Pressnél nézelődve jöttünk rá arra, hogy gyorsan menjünk arrébb. Amikor is egy fura fazon elkezdett bámulni és magában beszélni, és fura dolgokat motyogott, hogy Jeffi nézi a könyvet meg ilyenek. A Jeffit a pólómról nézte le, mert ez volt ráírva (ex libris és a molyos nevem). Úgyhogy aztán feltehetően így maradtunk le a zsákbabálnáról meg mindenféle ilyesmiről, ami abban a körben ott a környéken volt.

 Rengeteg könyvet tapiztunk meg, mondván más nem legalább nézegessük. Az Agave standjánál ott voltam legalább háromszor és gondolkodtam, hogy megvegyem, vagy ne vegyem, meg amit szeretnék. De végül nem vettem meg, mert úgyis megveszi a könyvtár(Ezekiel Boone: Kirajzás, Veres Attila: Odakint sötétebb könyvét néztem amúgy).

A Geopen szépirodalmi zsákbamacskáját viszont kipróbáltam, nos kíváncsi leszek, mert fülszöveg alapján ez nem az én zsánerem :D Benedict Wells: Beck utolsó nyara

Az Animushoz viszont ténylegesen visszamentünk legalább hatszor. Amikor is AniTiger volt olyan kis mocsok aranyos, hogy lazán kivette a Hp 8-at és a Hp 5 legújabb kiadását az 1+1=1.000 Ft-s dobozból. Úgyhogy addig jártunk oda, míg nem szerváltam magamnak is egy Hp8-at, úgy vagyok vele, hogy 500 forintot mindenképpen megért, ha meg mégsem, akkor majd keresek új gazdát neki.

 Amúgy egész nap a Delta Vision fb és molyos profilját bámultuk, hogy tudjuk, hogy vajon megnyertük-e a Túlontúlt vagy sem. Mert, hogy hamarosan születésnapom lesz, és hát a csajok úgy döntöttek ott jó akció van, hát megveszik, ha nem nyerem meg. Este ötkor még mindig nem volt sorsolás, úgyhogy megvette AniTiger, meg vett magának is egy Túlontúlt meg egy Papírtigrist, és pluszba jött ugyebár a szülinapi Túlontúl. Én beálltam a sorba egy Peter F. Hamilton: Eltékozolt ifjúság –gal, mert egyrészt a borítója jó, és szép és a fülszöveg is nagyon tetszik, úgyhogy várom, hogy olvashassam, és így választhattunk még egy könyvet Brandon Sanderson: Tűzlény –nyel gazdagodott. A sztorit csak azért mesélem el, mert aztán hazaérve, lefeküdtem aludni, és arra ébredtem, hogy írt AniTiger, hogy nem hiszi el, hogy megnyertem a Túlontúlt, és aztán alatta ott volt a Delta Vision levele, hogy nyertem :D Úgyhogy most feltehetően lesz két Túlontúlom is :D

A könyvhéten találkoztam @Vegazussal, meg még pár emberrel, akiknek nem tudom a nevüket, mert pocsék a névmemóriám. Vegazus előnye, hogy több ideig együtt voltunk és könnyen megjegyezhető a neve, és hogy online is sokszor látom leírva :D

Összességében: élmény volt, jó volt, és valahogy hiányzott az, hogy így ketten keringjünk összevissza cél nélkül :D Kellemes volt, no!!

Meik Wiking: Hygge

  A könyvet a megjelenés után szerettem volna rögtön megkaparintani, de idén nem igazán veszek könyvet. Ha veszek is annak nyomós oka van, vagy éppenséggel másnak veszem ajándékba. A Hygge olyan könyv volt, amit mindenképpen kézbe akartam venni, annak ellenére, hogy akkor még nem is sejtettem, hogy nem csak a borító szép, hanem úgy a könyv összhatása is olyan, amire egyszerűen azt mondja az ember, hogy gyönyörű. Igen, tapizhatók a minták az elején! Igen, telis-teli van guszta vagy éppen borzalmasan hangulatos képekkel! És igen, ez egy tökéletesen kivitelezett könyv, amit imádtam lapozni, olvasni, vagy csak nézegetni is. Már attól is nagyon hygge lettem.

 De akkor a bel tartalomról. Olvasás közben és utána is eszembe jutott, hogy fogom a cókmókom és elköltözöm Dániába! Annak ellenére, hogy semmit, vagy csak keveset tudok az országról. De kedvet kaptam arra, hogy egy ideig ott éljek.

 Az író, maga egy boldogságkutató intézetben dolgozik (21. század, úgy látszik erre is kell már intézet), tehát egy olyan intézetben dolgozik, ahol a dán kutatók arra keresik a választ, hogy az emberek mitől lesznek boldogok. Hogyan képesek elérni a boldogságot, és hogy ehhez mi szükséges.

Forrás:http://www.lifestyletessa.com

 Dán alapfelszerelés, a boldogsághoz, például a gyertya. Európa szerte ők égetik a legtöbb mécsest és gyertyát, mert úgy vélik, hogy az nagyon hygge. Hangulatot varázsol és kellemes csak úgy ülni a gyertyafényben, vagy kandalló fényben. Természetes hatást adnak ezek a féle fényforrások. Nem is rajonganak túlzottan a mesterséges fényért. Azt is megtudhatjuk a könyvből, hogy könnyebb eladni olyan lakást Dániában, amely rendelkezik Kandallóval vagy kályhával, mert ezek mind hyggek, és elősegítik az emberek boldogságát, hangulatba kerülését.

 A dán alapfelszerelés másik kézzel fogható dolga, tehát ami egy túlélési készletből sem hiányozhat, az az édesség. Szintén kitér a könyv arra, hogy a dánok meglehetősen sok édességet fogyasztanak. Úgy vélik, hogy az is szükséges ahhoz, hogy elérd a boldogságot. Olyan, mint a gyertya, kell és kész. Senki sem kérdőjelezi meg, hogy az édesség, sütemény vagy csokoládé hygge vagy sem. Mindenki úgy gondolja, hogy kell a boldogsághoz.

Forrás:http://www.pagetostagereviews.com

 A hygge életérzés része még, a csoki és gyertyán kívül az, hogy társaságban legyél. Persze lehetsz egymagad is nagyon hygge, de azért mégiscsak jobb, ha vannak barátaid. Rengeteget járnak össze a könyv szerint, és nagyon összetartóak a dánok. Persze tény, hogy mint külföldi ember, nehezen lehetsz egy ilyen barátságkör tagja, meg kell érte dolgoznod, de ezek egy életre szólnak, és biztos lehetsz benne, ha egyszer bekerültél a körbe, akkor teljes értékű tagja vagy már.

 És még folytathatnám borzalmasan hosszan. Rengeteg jó szokásuk van a dánoknak, és valahogy el is várható, hogy a jókat emelje ki egy ilyen könyv. És igen, kedvet kap az ember olvasás közben, hogy odaköltözzön, vagy csak vakációra elmenjen Dániába. És maga a kiadvány gyönyörű és tényleg jó kézbe venni. Olvassátok!

 Amúgy a könyvben vannak étel receptek is, amiket én magam csak felületesen néztem meg, mert nem nagyon főzöm (értsd: egyáltalán nem főzöm), viszont a képek nagyon guszták voltak.

Belbecs: 5*

Külcsín: 5*

Mint a poszt elején is írtam. Gyönyörű és jó kiadvány. Mindenkinek ajánlom, aki szeret megismerni kultúrákat, és azok felfogását a boldogságról és/vagy boldogságkeresésről. Éljenek a dánok!

Fülszöveg:

Egyre ​többször halljuk, hogy Dánia a világ legboldogabb országa. Mi lehet a dánok titka, ami a legboldogabb nemzetté teszi őket? Meik Wiking, a koppenhágai Boldogságkutató Intézet igazgatója többéves munkája során arra jutott, hogy a válasz nem más, mint a hygge.
Ezt a kifejezést fordították már a meghittség művészetének, a lélek otthonosságának és a megnyugtató környezet élvezetének is, ám ahhoz, hogy valóban megértsük ennek a különleges életérzésnek a lényegét, néhány kifejezésnél többre lesz szükségünk.
Ennek a gyönyörű és inspiráló könyvnek a segítségével lépésről lépésre sajátíthatjuk el a hygge – és általa a boldogság – titkát: megtudhatjuk, milyen szerepet játszanak ebben a fények, a jó ételek, a társas kapcsolatok, a karácsony vagy éppen az öltözködés.
A rengeteg érdekes információ és összefüggés mellett a gazdagon illusztrált kötet gyakorlati tanácsokkal (konkrét példákkal, receptekkel, ötletekkel) is szolgál, melyek segítségével bárki könnyedén belecsempészheti a hygge elemeit a mindennapjaiba.

Eredeti mű: Meik Wiking: The Little Book of Hygge

Eredeti megjelenés éve: 2016

Kossuth, Budapest, 2017

288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630988759 · Fordította: Vágó Nándor