2014. december 13., szombat

2015-ös várólista csökkentés


 A kihívás, amire minden évben jelentkezem, és eddig mindig elbuktam. Idén talán jobban sikerült összeállítanom a listáimat, választottam rövidet is, és műfajilag is eléggé szétszórtam a könyveket, hogy ne legyen egyhangú az egész.
 Ennek ellenére, valahogy minden évben eljön, hogy mindent olvasok, csak azokat, nem amiket ráraktam a polcra, esetlegesen listára. Valahogy mintha valamiféle bélyeget kapnának magukra, hogy „ne érj hozzám”. De jövőre több okból is esélyes, hogy végre teljesítem a kihívást. Mind a 24 (12+ 12 alternatív), magánkönyvtári példány. Tehát itt vannak már most a polcomon, így a beszerezhetetlenség, a „jaj, nincs benn a könyvtárban” opció nem hátráltathat. Plusz, a 2015 –ös év nálam a Magánkönyvtár éve lesz. Nem nagyon tervezem eladni könyvet (1. Mert akkor Izolda kihívása teljesíthetetlen lenne, hiszen ha eladom, amit elolvastam, nem nő a százalékom… 2. Általában inkább cserélgetnék, de az meg majd Worsi kihívásánál lesz hátrány, tekintve, hogy akkor sok lenne a beszerzett könyv) és beszerezni sem nagyon szeretnék. Persze van, amit biztosan megveszek Tolkien: Elveszett mesék könyve mindenképpen beszerzős, de ELMÉLETBEN más egyéb, most azonnal akarom könyv nincs… na, jó az Üveghegy, esetleg ha még kijön a folytatása is… de azon kívül nem tervezem a vásárlást. Amúgy sem szoktam tervezni a vásárlást, szimplán itt teremnek a könyvek… :D
 Tehát, 2015 a Magánkönyvtár éve, illetve Tolkien újraolvasás és olvasás éve. Ez a tervezet. 2014 a sz*r könyvek éve volt, idén bevállaltam sok olyan könyvet, amit megbántam, vagy éppenséggel normál esetben nem vállaltam volna be. jövőre is lesz valószínű pár, amik átcsúsznak és recik, de önmazoistáskodni azon kívül nem tervezem. 2015 a JÓ KÖNYVEK ÉVE is lesz… ezt így eldöntöttem és punktum!

Akkor, íme, a 2015-ös várólista csökkentés alap listája:

Brandon Sanderson: Ködszerzet - A korok hőse: újra próbálkozás, múltkor nem sikerült, pedig tetszett az első rész. Ha minden jól megy, akkor ezzel a lendülettel a Sanderson könyveim is sorra kerülnek.
Diana Wynne Jones: A trónörökös: Rég olvastam DWJ könyvet, és a Vándorló palota nagyon bejött, az egész sorozatot nagyon szerettem, ideje, hogy végre megismerkedjek ezzel a sorozatával is.
Hermann Hesse: Sziddhárta: nagyon régóta ott a várólistámon…
Janet Evanovich: A szingli fejvadász 1. : ez a könnyed irodalom a listában, annyi jót hallottam róla, és itt áll majdnem az egész magyarul megjelent sorozat és csak vár és vár, hogy kézbe vegyem…
Jon Krakauer: Álmok az Eigerről: hát… erről nem tudok semmit, de beszereztem, és valami miatt rákerült a várólistámra :D
Luc Jacquet: A róka és a gyerek: mert aranyosnak néz ki, és sok benne a kép (igen, ez lesz a lazítós könyv)
Michael Palin: Hemingway nyomában: Mert ilyen is kell, és már amióta megszereztem olvasni szeretném… az meg már másfél éve volt? :D
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál: Idén nem sikerült On Sai-t olvasnom, viszont dedikáltatnom igen! Calderon már hiányzik nekem, ideje olvasni! Tavaly karácsony óta áll a polcomon… jó valójában már egy hete az ablakban áll, de na…
Raana Raas: Csodaidők 1. - Az ogfák vöröse: hát… szegény sorozat már nagyon-nagyon régóta vár olvasásra. Egyszer nekiálltam, aztán hangulat hiányába abba is lett hagyva. Pedig tetszett, csak hát hangulatember vagyok :D
Seung Sahn: A zen iránytűje: ez itt a spirituális, okosító a listában, mert kell az is!
Thomas Mann: József és testvérei: ő lenne a nagyon irodalom… és a nagyon vastag is, de már régóta tervben van Thomas Mann.
Victoria Schwab: Az Archívum: Még tavaly születésnapomra kaptam… és mindenki dicséri!

És akkor az alternatív 12:
A. O. Esther: A Mennyország Kulcsa
A. O. Esther: Az Életfa
Alessandro Baricco: City
Anthony De Mello: A csend szava
Anthony De Mello: Abszurd egypercesek
Csuang-ce: A virágzó délvidék igaz könyve
Dan Wells: Fragments - Töredékek
David Leavitt: Arkansas
Fenyő D. György (szerk.): Kiből lesz az olvasó?
Ifj. Gaál Mózes: Mildi meséi
Járdán Csaba - Kleinheincz Csilla (szerk.): 77 - Hetvenhét
John Flanagan: A Vadonjáró tanítványa 1. - Gorlan romjai


13. ablak:

Mi az Advent szó jelentése?
Vélemények:

0 megjegyzés: