2017. január 28., szombat

Ez történt 2017 (2.)

Há! Mondtam én, hogy ez nem heti rendszerességgel fog íródni, bár majdnem. Ha elég lusta lettem volna pont egy hét telt volna el az elsőhöz képest. De mostanában elég gyorsan jutok klaviatúrához, és meglehetősen hamar érzek késztetést is ahhoz, hogy leírjam a dolgokat. Tavaly ez volt a bökkenő. Idő még lett volna, de kedv, hangulat nem.
 No de, hogy mi történt a héten? Kisebb-nagyobb egyeztetés után sikerült tökéletes időpontot találnunk @Gabye – val és @Sicc –cel, hogy beüljünk egy forrócsokira, palacsintára, vagy kinek éppen mire ugyebár. Beszélgetésre főleg, egy kis csajos (ez a szó nem tetszik annyira), délutánra. Remek volt, és remélem, hogy idén tényleg sikerül összehoznunk sűrűn ilyen délutánokat. Kellemes és kikapcsolós dolog, gond nélküli és olyan rég beszélgettünk már hármasban. Tudom-tudom, tavaly karácsony előtt, de az csak egy gyors összefutás volt ;(
 Sajnos találkozó egyeztetést már nehezebb összehozni @AniTiger-rel és @Szimirzá-val, de rajta vagyunk itt is a februári beülési idő megtalálásán. Igen ez van ha hárman háromfélén érnek rá. De remélhetőleg sikerül majd találnunk egy közös időpontot.
 Mi történt még a héten? Nos, rengeteg dolog a munkahelyemen. Már tavaly elkezdtünk egy Tini-Sarok nevezetű hely kialakításának, csak akkor még nem volt sarkunk, ahol ez ténylegesen létrejöhetett. De már a bútorok beszerzése tavaly is elkezdődött. A könyvek leválogatása, hogy mik mennek a raktárba (hogy hely legyen), és hogy mi megy abba a bizonyos Tini részlegbe is megtörtént tavaly. A könyvek, kaptak a gerincükre egy TS jelzést, hogy a pakolásnál ne olvadjanak vissza az eredeti helyükre. Külön lettek válogatva a sorozatok, felszámozva a részekkel, minden kötet elejébe bele lett írva, hogy mik a részek, melyik hányadik. Tehát tavaly is haladtunk vele, csak nem volt látványos. Akik járnak a könyvtárunkba láthatták, hogy a szépirodalom, a krimi és sci-fi szekció után volt egy üres szakasz. Nos, a héten az üres szakasz megtelt, és csúszott szépen előre minden könyv. Néha kicsit tömbösítve, hogy nyerjünk elég helyet. Aztán a polcokat arrébb toltuk. Sajna már majdnem a végén jutott eszünkbe, hogy mindig akkor kellett volna tolni, amikor Üres volt a polc :D De azért 4-5 könyvtáros elég masszívan arrébb tud rakni polcokat könyvestül is. Mondjuk úgy, hogy izomlázam lett tőle. A lábamnak főleg. Én voltam, ugyanis aki a földön volt és a lábával lökte odébb a polcot :D Nos arra rájöttem, hogy mostanában nem akarnám megismételni :D De élveztem!

 Tegnapelőtt meglett tehát a sarok, tök üresen. Aztán felhoztuk az asztalt, ami retro, de azért feldobtuk két plakáttal. Tegnap már a kötelező olvasmányok a helyükre kerültek (erről nincs kép még), és jövő héten feltehetően a bútorok, a könyvek is átvándorolnak oda. Természetesen akkor sem lesz MÉG kész a sarok, de már kuckósabb lesz. Rengeteg ötletünk van még hozzá, és szeretnénk olyanná varázsolni, amit a Tinik élveznek, és kihasználnak. Hisz ez főleg értük jön létre.

A Tini-Sarok jelenleg még

A Tini-Sarok üresen



2017. január 27., péntek

Jeph Loeb: Batman: Hush

Nem vagyok egy kimondottak képregényeket olvasó ember. Mármint az amerikai verziók számomra sosem voltak akkora élmények, mint a japán mangák. Valahogy jobban szeretem azt a stílust amit a mangák képviselnek. Ennek ellenére már mangát sem olvastam szerintem másfél-két éve egyáltalán. Valahogy ahhoz, hogy a kezembe foghassam rengeteg pénz, és idegen nyelv ismerete kellene. A neten meg eddig nem jutott eszembe letölteni vagy online nézni.
 Az amerikai típusú képregényeket Pijer-től kapom kölcsön. Ő ennek sokkalta nagyobb rajongója mint én, de meglehetősen kellemes volt most Batman-t a kezemben tartani. Az új kiadás meglehetősen szépre sikerült, a történet is jól el lett találva. No meg feltehetően Batman az mindenkinek Batman. Mindenki ismeri, mindenki minimum egy filmet látott vele kapcsolatban (vagy sokat :D).
 Őszinte leszek, hogy jobban kedvelem őt Superman-nél, mert emberibb, és igen hát van neki Batmobilja...sok Batmobilja.... egy menő barlangja, egy meglehetősen jópofa komornyikja stb., végtelenségig lehetne sorolni mije van. Ennek ellenére persze nem tökéletes.

 Ami a képregényt illeti, jó volt visszatérni, megismerni egy olyan karaktert akit felületesen ismertem (most is felületesen ismerem), kedvet hozott a filmekre (főleg az újabb feldolgozásokhoz), és egy kellemes délutánt szerzett. Pergős, és a rajzolás nagyon tetszett. Tavaly a Hulk-ot olvastam, és hát össze nem lehet hasonlítani a két stílust. (tudom az egyik DC a másik Marvel), ott nagyon rondák voltak a rajzok a Batman-hez képest. Itt kifejezetten szép volt a képi világ. Természetesen sötét, és baljós, de szép. Méregcsók kifejezetten csini ;) Macskanőt meg még mindig nem szeretem. De Batman marad a szeretem státuszban :)

Külcsín: 5/5
Belbecs 5/5

2017. január 25., szerda

Elizabeth Gilbert: A lélek botanikája

 A megjelenés óta halogattam a könyv olvasását. Feltehetően azért mert rengeteg más könyvvel együtt kaptam, és így a sok elvárás miatt végül semerre sem jutottam a könyvekkel. Ez volt 2014 novemberében. Idén eldöntöttem, hogy a fennmaradó (nem mondok számot), recenziómat befejezem, elolvasom az összes bevállalt könyvet. Legalábbis amennyi belefér az évben. Így ez is sorra került. És bár már nem vagyok levelező viszonyban a kiadóval (bár csak azért, mert nem kértem ezután semmit), ezúton köszönöm a Partvonal Kiadónak a lehetőséget, hogy olvashattam a könyvet!
 És akkor a könyvről. Amikor eldöntöttem, hogy elolvasom most már tényleg. Akkor az a gondolat fogalmazódott bennem meg, hogy én annak idején nagyon szerettem az  Ízek, imák, szerelmek –et, tehát ez a könyv is biztosan olyan kis kellemes olvasmány lesz. Az első nagy pofon a betűméret és sortáv volt, ami már sugallta, hogy „helló, nem könnyed kis limonádé vagyok”, és ez be is lassított. Mostanában mindig olyan könyveket olvastam, amik azért nagyobb betűmérettel, margóval és sortávval rendelkeznek, és így nehéz volt hozzászokni ahhoz, hogy ezek az oldalak durván teli vannak írva. Ebből adódóan nagyon lassan haladtam vele. No meg 526 oldal az 526 oldal, az én kis „tégláktól való félelmemnek”.
 Viszont valahogy a könyv vége felé azt éreztem, hogy kevés lesz az az oldalszám. És valahogy nem erre a végre vágytam. Ma éppen mondtam is, Sicc – nek, hogy remélem, hogy az a valaki meg fog halni a végén, különben csalódni fogok. Nos, nem halt meg, de utaltak rá, hogy igen. Ez félig okozott csalódást. Valahogy egy olyan happy-s lezárást vártam. Mielőtt itt megköveznek, hogy mi lehet happy abban, ha valaki meghal, nos azért mert az, akiről beszélünk már nagyon öreg volt, nagyon sok dolgot tett az életben és valahogy vártam volna egy szép lezárást. A mohabarlangba elalvást, vagy ilyen. De nem, a vége olyan... merengős.
 Aki könnyed kis történelmi romantikust vár (molyon rajta ez a címke), csalódni fog. Romantika az nincs benne. Szerelem sem olyan, mint a csöpögős ponyvákba (mondom ezt úgy, hogy sosem olvastam csöpögős ponyvát). A szerelem itt teljesen máshogy van jelen és sajna körülbelül soha nem teljesül be. Ebből a szempontból inkább történelmi dráma vagy tragédia lehetne.

 A történet Henry-vel kezdődik, egy igen talpraesett, nagyon szegénysorban élő fiúval, aki meglehetősen jól ért a növényekhez, az apja jóvoltából, viszont nincs akkora erkölcsi tartása, mint az apjának volt, így remek botanikai tolvajjá válik. Majd a könyv negyedében megtudjuk, milyen viszontagságos utat tesz meg, míg ebből a gyerekből, fiatalember, majd férfi válik. És hogy lesz a szegény legényből milliomos. Méghozzá főleg azért, mert eléggé hülye a „munkaadója”. No meg, mert Henry borzalmasan okos, ha arról van szó, hogy az álmát megvalósíthatja. Az álma, hogy gazdag legyen. Ez teljesül is. Az ő életútja a könyv, hmm, negyede körülbelül. Majd megházasodik, és megszületik a lánya Alma.
 A könyv főszereplője tehát maga a kislány, aki lassan felcseperedik. Rengeteg biológiai, nyelvi, ismerettel gazdagszik. Két igen találékony szülő oltalma alatt. Alma különleges memóriájával mindent megjegyez, de egyáltalán nem képes arra, hogy átlássa a dolgok hátterében munkálkodó okokat. Ez okozza a legtöbb tragédiát a saját életében illetve a körülötte élőkébe. Csúnyácska, de okos lányka, aki kap egy örökbefogadott, gyönyörű, de nem olyan okos húgot, akit a könyv nagy részében semlegesen kezelt. Mint mondtam nem látta át, mik munkálkodnak a háttérben. Csak azért nem írom le, hogy mi, mert úgy van megírva a könyv, hogy sajnos, míg a házvezető nő nem vágja hozzá a fejéhez, hogy mi mindent tett a húga őérte, addig mi magunk sem tudjuk. És igen meglepő a húga is. Ennek ellenére nem szerettem a hugicát. Alma jóval szimpatikusabb volt, annak ellenére, hogy ő annyira racionális személyiség, hogy el tudom képzelni, hogy abban az időben, és mondjuk most is, borzalmasan idegesítő lehetett.
A tragédia az, hogy senki nem mond semmit Almának, holott mondhatna. Ott van a férj esete, aki, tényleg ha nem is direkt, de tőrbe csalta. Elhiszem, hogy ő oly angyali teremtmény volt, hogy hitt abban, amit mondott, de talán ezt közölnie kellett volna szóban Almával. Mennyi keserűségtől és szenvedéstől megkímélték volna egymást, ha az egyikük nem hisz abban, hogy végre kiteljesedhet, a másikjuk, meg nem gondolja azt, hogy a párja képes gondolati síkon is megérteni azt, hogy mit akart ezzel a házassággal. Ez a rész volt az, ami kicsit dühített, és teljesen megértettem Alma haragját. Még ha a férjét kedveltem is. A másik kedvenc részem Tahiti volt. A kutatás, és  Holnap Reggel aki tartom, hogy a neve miatt rohadtul nem lehet komolyan venni. Pláne bizonyos szövegkörnyezetben ez a Holnap Reggel ritka hülyén hangzik. Viszont tetszett ami Tahitin történt, és elhittem, hogy Alma képes végre kilépni a komfortzónából. A könyv vége felé, egyértelmű volt a révbe érés, és igen valahogy erre számítottam is. Darwin kivételével. Azt hiszem azt a szálat már nem kellett volna belerakni.
 A könyv ugyanis nagyon kellemes és tanulságos olvasmány, az 1800 –as évekről, a botanikáról, az amerikai helyzetről, a hajózásról és ez így elég lett volna. Nem kellett volna már Darwint belekeverni a dologba. Így is úgy éreztem, hogy a rengeteg adat, vagy éppen ismeret felfedése, és megnevezése (mohák neve stb.), néha a történet rovására ment. Megakasztotta a dolgot, hogy annyi ismeretlen dolgot és megjegyzendő dolgot, dobot be. Valahogy túl zsúfolt lett a könyv ettől. Ennek ellenére jó könyv, csak nem teljesen éreztem azt, hogy valóban regény. Főleg mert a mesélő (narrátor), néha úgy a fejezet elején elejti azokat a dolgokat, amik a fejezet végén bebizonyosodik, de akkor már nem koppansz akkorát, hiszen már tudtad... mert leírta az elején. -.-”

Belbecs: 4/5
Nem regény, de élvezetes, mindenképpen ajánlom, mindenkinek, aki nem egy könnyed beteljesült szerelemről akar olvasni. Ez történelem, botanika, családtörténet, világjárás, de nem romantikus, cseppet sem.
Külcsín: 4/5
Míg nem láttam a külföldi borítókat azt mondtam volna, hogy tökéletes választás. Amúgy a történethez illik, és aranyos, és rózsaszín. Tehát teljesen romantikusnak tűnik tőle a könyv. Ami ugyebár félre vezető. A külföldi borítók jobban tetszenek. A mohákkal, meg páfrányokkal. Elvégre Alma és a mohái nagyobb hangsúlyt kapnak az egész könyvben, mint Amrose és az orchideái.

Fülszöveg:
Elizabeth ​​Gilbert új regényének középpontjában a szerelem, az erotika, a kalandok és a tudományos felfedezések állnak. A szegény angol családból származó botanikus, Henry Whittaker a kininkereskedelem révén komoly vagyonra tesz szert, és feleségével együtt kivándorol Amerikába. Itt születik meg lányuk, Alma Whittaker, aki nemcsak apja rengeteg pénzét, de eszét is örökli. Gondos botanikai kutatásai és tanulmányai révén Alma egyre mélyebben elmerül az evolúció rejtélyeiben, amikor is váratlanul betoppan az életébe Ambrose Pike, a tehetséges illusztrátor. Az orchidearajzok mestere egy egészen más irányba, a spiritualitás és a csodák világába vezeti a nőt. Alma a tiszta ész logikáját követő tudós, Ambrose művész. Ami kettőjüket összeköti, az a tudás iránti vágy: hogy a maguk módján megértsék a világ működését.

A lélek botanikája nagyívű regény – egy nagyívű századról. Hatalmas térbeli ugrások jellemzik; az olvasó Londonból indulva eljut Peruba, Philadelphiába, Tahitire és Amszterdamba. Az út során felejthetetlen karakterek tűnnek fel: misszionáriusok, kalandorok, asztronómusok, hajóskapitányok, zsenik és kissé őrült figurák. De mind közül a legfontosabb Alma Whittaker története, aki a felvilágosodás korában született, az ipari forradalom idején élt, és szemtanúja volt az emberi történelem rendkívüli pillanatának, amikor a tudományok, a vallás, a kereskedelem és a társadalmi osztályokat érintő régi elképzelések megdőltek, és helyettük új ideák léptek életbe.

Egyik kedvenc borítóm
Eredeti megjelenés éve: 2013
Kiadó: Partvonal
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 526
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155283574
Fordította: Balázs LauraDudás Éva

2017. január 22., vasárnap

Ez történt 2017 (1.)

Azt hiszem, átszokom arra, hogy teljesen random írok „mi történt” posztokat. Rá kell jönnöm ugyanis, hogy egy hónapban történteket akkor tudnám csak leírni rendesen, ha jegyzetelném. Mert biztos vagyok benne, hogy mire eljutok ahhoz, hogy a poszt megszülessen, annyi új élmény ér, hogy majd valamikor eszembe jut, hogy oh, basszus az is januárban volt. A heti rendszerességgel írás, meg teljesen felesleges. Van hét, amikor semmi sem történik velem, és nem akarok olyan posztokat fogalmazni, hogy „oh, hát nem történt semmi sem”. Csak, hogy rendszeres legyen. Így úgy döntöttem, hogy mindig írok, amikor van miről. Most kicsit összefoglalva az előző három hetet, mert még emlékszem rájuk. Teljesen random időrendet követve.
 Nos, megkezdődött a 2017., amit én hivatalosan a boldogság évének kereszteltem. Tartom, eddig még egész jól bevált. A héten sikerült megírnom a beszámolómat a 2016-os évről. Ami saját kútfőből alig egy oldal volt, de mivel összeültem két kollégámmal és együtt gondolkodtunk, mit is csináltunk tavaly. Így lett majdnem két oldal. Igen, mint írtam is, ha nem jegyzetelek el fogom felejteni! És akkor már leírtuk azt is, mit tervezünk idén csinálni. Sok remek dolgot, és remélhetőleg mindegyik meg is valósul idén. Jó lenne!
Pijertől kölcsönbe!


 A héten kaptam kölcsön két képregényt Pijer-től, amiket amint végeztem a most olvasott könyvvel el is kezdek. Mint írtam az előző – előző - előző posztban idén próbálok egyszerre csak egy könyvet olvasni, mert így jobb. Meg, mert így talán nem akad fenn pár könyv csak úgy ott az olvasmányaimnál, mert minden mást olvasok csak azt nem. Ahogy azt is megfogadtam, hogy ha valami sz*r akkor az sz*r tehát nem szenvedek vele!



Idén a könyvtárból
Idén a könyvtárból eddig  4 db könyvet kölcsönöztem, de a legtöbb még tavalyi előjegyzés volt. jelenlegi elképzelésem szerint egy magánkönyvtári, egy könyvtári olvasás. A magánkönyvtári reci lenne főleg, a régiek. Bár egy csomó kiadó már meg is szűnt azóta, hogy kértem tőlük. De ég a pofám, úgyhogy idén próbálom nullára csökkenteni az itt lévő reciket. Újat meg nem kérek már. Hála az égnek a könyvtár ahol dolgozom, jelenleg nagyon jól megveszi azokat a könyveket, amik érdekelnek. Ez mondjuk, néha pont azt vonja maga után, hogy megkell győznöm magam, hogy NEM KELL HAZAHOZNI MINDENT RÖGTÖN, hisz úgysem lesz időm egyszerre mindet olvasni. Tehát maradjanak ott, majd elolvasom, ha éppen nem lesz már amúgy is sok nálam! :D


 Ideért a Sólámpám. Amit venni akartam, de aztán anyukám úgy döntött, hogy névnapomra kellene, de aztán rávilágítottam, hogy névnapomra már van ajándékom, úgyhogy végül átvettem tőle. Tehát ő vette, de én vettem. Amúgy durván jól világít, kellemes fényárba úszik tőle az előszoba. Hiányzott a régi fénye, mert az borzalmasan lehangoló, amikor tök sötét van idefenn. Nem szeretem, a teljes sötétséget!



 Kiszíneztem a Január hónapi képet a Szimirzától kapott naptáron! És kihegyeztem a színes ceruzáimat is végre! Ami annak köszönhető, hogy megtaláltam a hegyezőmet :D Így meglehetősen egyszerűbb színeznem, tekintve hogy lett hegyűk a cerkáknak, mármint normális. Meglepő mód amúgy törnek a hegyek kifelé, és ezt nem értem, azért nem olcsó cerkák voltak... No, mindegy.



Haladok a most olvasott könyvvel is ( Elizabeth Gilbert: A lélek botanikája), de borzalmasan apró betűs. Bevallom, hogy nem vagyok hozzászokva, hogy ennyire kicsi a sortáv, és a betűméret. Valahogy a szellősebb könyvekhez vagyok szokva. Ennek ellenére tetszik a könyv, csak lassan lehet vele haladni.



Lezajlott az idei év első nyereményjátéka is. A nyeremény sikeresen és szerencsésen célba is ért már. Reményeim szerint idén több nyereményjátékkal kedveskedhetem nektek. Az biztos, hogy többel, mint tavaly, mert tavaly nem volt egy sem :D

2017. január 15., vasárnap

Őrülten Boldog Sorsolás

Véget ért az Őrülten Boldog Nyereményjáték!
Köszönöm, minden egyes résztvevőnek a játékot, öröm volt olvasni a megfejtéseket.

A helyes megfejtések:
1. A kínai horoszkóp szerint 2017 minek az éve?  Kakas
2. Mi látható az Őrülten Boldog című könyv elején? Mosómedve
3. Te mitől szoktál őrülten boldog lenni? Ide bármit elfogadtam!

Összesen 61 levél érkezett a nyereményjátékra, ebből 58 megfelelő tárggyal, és ebből 54 helyes válaszokkal! Szerettem olvasni, hogy ki mitől őrülten boldog, és párnál legszívesebben rögtön odaadtam volna a nyereményt, annyira jó / aranyos volt!
 A sorsolás is lezajlott, pár perccel ezelőtt, így a nyertes, akinek ma Fortuna kedvezett:


Bernadett Gyimesi


Gratulálok a nyereményedhez, hamarosan megkereslek emailbe, és kérem add meg elérhetőségeidet, hogy mihamarabb gazdagabb lehess egy Őrülten Boldog Könyvvel :D


2017. január 8., vasárnap

Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai

A könyv kinézete megvett engem kilóra. Gyönyörű kiadás, amit jó kézbe venni. Meglehetősen sokat adtak a külcsínre a kiadónál. Keménykötésű, beépített könyvjelzővel, gyönyörű cseresznyevirágos borítóval, kellemes betűtípussal. Hívogató alcímmel, és címmel.
 Mert hát kit nem érdekel a hosszú élet Japán titka, vagy csak úgy a titka is? Ki az aki nem gondolkodik el, ha egy teljesen ismeretlen szót talál címként? Az Ikigai nekem teljesen ismeretlen volt, a könyv olvasása előtt. Sajnos, olvasás után sem lettem sokkalta jobban felvilágosítva, viszont borzalmasan sokszor használták az ikigai szavat a könyvben.
 Sokkal jobb is lehetett volna a könyv. Sokkal-sokkal jobb is. Ennek ellenére nem bántam meg, hogy elolvastam, mert mondott újat, csak éppen nem a hosszú élet Japán titkairól, arról alig egy fejezet szólt. Viszont sokat megtudtam arról, hogy vannak bizonyos Kék zónák a földön, ahol az átlagosnál jóval magasabb a megélt évek száma. Tehát ott nem igazán nagy szám 100 évesnek lenni, mert már-már elvárás. Ott olyan körülmények vannak, feltehetően olyan génjeik is az embereknek, amik segítik azt, hogy egészségesen és fitten maradjanak akár száz év felett is. Be kell ismernem, hogy ezekről a kék zónákról itt olvastam először és fel is keltette a figyelmemet, így feltehetően fogok majd még olvasni róla. Molyon találtam is egy könyvet erről, ami meg is van a könyvtárnak, úgyhogy beütemezem majd. (ezt találtam: Dan Buettner: A hosszú élet oázisai – Földünk Kék Zónái)
 Tehát a kék zónákról megtudtam egy csomó mindent, csak pont a japán vonatkozások szorultak a könyv végére, meg el-el ejtve néhány megjegyzést. Nem éreztem azt olvasás közben, hogy valaki szerkesztette volna a könyvet, ugyanis nagy ugrások voltak, meg szétszórtan mindenféléről beszéltek. Olyan érzésem volt, mintha a jegyzeteiket így egymásra pakolták volna és kiadták volna, arra sem ügyelve, hogy valami rendszer legyen benne. Ez olyan csapongó volt, hogy japán dolgok – világ többi része – kék zónák – étrend –japán dolgok –japán étrend – valami a világról – mozgás – japán dolgok. Tehát olyan összecsapott.
Forrás: internetwork.hu

 És sajnos igazándiból a hosszú életről nem tudtam meg mindent. De egy dolgot igen, és ez nagyon-nagyon tetszik a japán vonatkozásban. A bizonyos ikigai. Mely, az egészséges étrenden túl, az egészséges mozgással teli életen túl, azt jelenti, hogy legyen célod az életben. Ha van egy cél, egy ok, egy dolog, amit szeretsz csinálni, ami értelmet ad, hogy minden nap felkelj, akkor meglehetősen sok napig felkelsz, hogy ezt megtedd. Az ikigai olyan, belső dolog, életcélnak is nevezhetjük. Szóba került a Flow (áramlás) is a könyvben, és az is ilyesmi. Amikor nem érzed tehernek, amit teszel, amikor csak úgy repülnek az órák, amikor azt teszed, amit szeretsz és képes vagy teljesen kikapcsolni. Ez az állapot az, ami képes biztosítani a hosszú életet.  Adj célt az életednek, és törekedj a tökéletességre abban, amit csinálsz. Legyen ez íjászat, főzés, vagy bármi más.
 A másik ok, amiért az a bizonyos sziget japánban a világ legtöbb öregét „kitermelte”, hogy borzalmasan nagy az összetartozás. Egymagadban is elélhetsz persze 100+ évig, de jóval nagyobb az esélyed erre, ha egy összetartó társaság tagja vagy. Legyen az egyházi, de együtt élő közösség, vagy legyen, az a japán falu ahol mindent együtt csinálnak, mindig mindenkinek megvan a dolga. Kiskoruk óta abba nevelték bele őket, hogy közösen termeljenek, közösen főzzenek, építkezzenek. Relatíve mindent közösen tegyenek. Így mindig, mindenkinek volt hova tartoznia, és ez is a hosszú élet alapköve. Legyen célja az életednek, legyen, akivel ezt megéled, és légy aktív. Japán faluban még a 100-110 éves öregek is lazán sportolnak (jó nem maratont futnak, de hozzájuk mérten sportolnak), rengeteget találkoznak egymással, sokat ünnepelnek, sokat beszélgetnek, miközben művelik a konyhakertjüket, meg a rizs és egyéb nagyobb földeket.
 Nagyon tetszett a hozzáállásuk, a legtöbben azt mondták az interjúkba, hogy a hosszú élet titka, hogy boldog legyél, nevess sokat, mozogj sokat, és pozitívan szemléld a világot. Ismerjük be, hogy negatív életképpel nem nagyon élnek 100 évig az emberek, mert hisz már az élet értelmét is megkérdőjeleznék. Ha minden nap úgy kelnél fel, hogy „jaj, miért élek”, ellenben ha pozitívnak látod a világot, ha kedved van felkelni hajnalba, és menni, csinálni a dolgod, akkor valahol logikus, hogy ez a ritmus ez a belső erő sok-sok évig mozgat.
 Azon felül, hogy megélik persze a 110-120 évet is ezek a japán emberek, meglehetősen önellátók sokáig. Fizikailag és mentálisan is jóval tovább fiatalok még. Az étrendjük amúgy borzalmasan változatos. Elképzelve ezt európai viszonyba, nos, nehezebben, de persze kivitelezhető lenne itt is. Jóval kevesebb sót és édes dolgot esznek, cukrot, mint fehér cukor szinte semennyit sem. Ha cukor, akkor nádcukor, mert azt termesztenek. Sót, a szigeten még a Japánhoz mérten is kevesebbet fogyasztanak. Sosem eszik magukat pukkadásig. Elvük, hogy ha 80%-ig jól vagy lakva akkor hagyd abba, és ne egyél tovább. Mert így nincs az a teltségérzet, és tompulás, és az emésztés is jobban szereti ezt. Jobb a testnek, ha nem laksz annyira jól, hogy azt legszívesebben lefeküdj aludni.

Belbecs: 4/5
Többet vártam a könyvtől, de rengeteg jó dolgot olvastam. Rengeteg dolognak utánanézhetek majd. Kiindulási pontnak például meglehetősen jó. Egy jobb szerkesztést megérdemelt volna. Ha nem ugrálunk ennyire a témákban, akkor jobban tetszett volna. Ettől még elhiszem, hogy ezt találták jónak az írók, csak nekem nem tűnt emiatt összeszedetnek, pláne nem japán vonatkozásban. Sokkal több japán vonatkozást vártam.
Külcsín: 5/5
Mint azt a poszt elején is írtam. Nagyon-nagyon bejön a könyv kivitelezése és borítója. Gyönyörűséges :)

Fülszöveg:
A japánok úgy tartják, minden embernek megvan az ikigaija, vagyis a létezésének oka.
Az ikigai az egyik titka az Okinava-sziget lakóinak, akik a világ leghosszabb életű emberei közé tartoznak. A szerzők egészen az Okinava északi részén található Ogimi településig utaztak, ahol több száz interjút készítettek. Leginkább a féltve őrzött titok érdekelte őket: hogyan találták meg a hosszú életű japánok a létüket elégedettséggel, boldogsággal és értelemmel megtöltő ikigait.
A kötet célja, hogy segítsen az olvasónak megtalálni a saját ikigaiát. Közben a japán filozófia számos olyan elemével is megismerkedhetünk, melyek segíthetnek megőrizni a test, elme és szellem egészségét.
Okava Miszao egészen száztíz éves koráig ellátta önmagát – közben összesen három különböző évszázadban élt. Mikor tudósok arról kérdezték, hogyan vigyázott az egészségére, csak ennyit válaszolt: „Szusit ettem, és aludtam”.





Eredeti megjelenés éve: 2016
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 208
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789633109182
Fordította: Varju Kata

Prológus – Egy rejtélyes szó
Az ikigai filozófia
A fiatalság titka
A hosszú élet mesterei
A logoterápiától az ikigaiig
Áramoljunk a feladatokkal!
Mire inspirálnak a hosszú életű emberek?
Az ikigai étrend
Könnyed testmozgással a hosszú életért
Rugalmas ellenállás és vabi-szabi
Epilógus Ikigai, az élet művészete

2017. január 4., szerda

Őrülten Boldog Nyereményjáték!


Úgy döntöttem, hogy 2017-et kezdjük egy Őrülten Boldog nyereményjátékkal!
Ugyan nekem nem jött be a könyv, nem tetszett, de ez nem jelenti azt, hogy másnak sem fog. Tetszhet ez bárkinek! És én megadom az esélyt egy embernek, hogy elolvashassa, de ne kelljen neki megvennie!
Tehát nyereményjátékot hirdetek! A feladat nagyon-nagyon egyszerű. Összesen három kérdésre kell válaszolni helyesen. A részletek:

A válaszokat küld: st.metatron@gmail.com címre!
A tárgy legyen: Őrülten Boldog Nyereményjáték (fontos, ha nem ez lesz törlöm a levelet)

A kérdések:
1. A kínai horoszkóp szerint 2017 minek az éve?
2. Mi látható az Őrülten Boldog című könyv elején?
3. Te mitől szoktál őrülten boldog lenni?

A beküldési határidő: 2017. január 14. (éjfél)
Sorsolás: 2017. január 15.

Csak magyarországi címre postázok. A nyertest emailben keresni fogom, a sorsolás után.

Játékra fel, kezdődjön Őrülten Boldogan  2017!

Jenny Lawson: Őrülten boldog


Szeretni szerettem volna ezt a könyvet. Amikor megjelent és figyeltjeim közül olvasni kezdték vártam. Vártam, hogy ez most jó lesz-e vagy sem, majd kívánságlistáztam, amikor úgy láttam, hogy bizony ez egy remek könyv, ezt nekem is mindenképpen el kell olvasnom. Aztán rájöttem, hogy talán nem kellett volna.
 A könyv szerzője beteg. Mármint szó szerint beteg és nem csak én mondom rá, hogy beteg. Depressziós, pánikrohamot kapó és ezer más mentális baja van. Ami persze szomorú dolog, és sajnálom is kicsit, de. De ő egy író, elméletben több könyve is megjelent Amerikában, tehát feltehetően nem egy rossz író. Lehet, hogy még szeretném is, ha nem ez a könyve kerül elsőnek a kezembe. Ugyanis sajnos ez pont az a könyve, ahol leírja az összes létező baját, elmebaját, képzelgését, és pánikját, mindent, amit lehet nem így kéne leírni. Tehát, lehet, hogyha őt más könyvével ismerem meg és ez csak az x. Könyv, akkor jóval többre értékelem ezt, így viszont nem.
 Nem jöttem rá, hogy a könyv kinek szól, és relatíve miről pontosan (a bajain kívül). Nem vagyok ugyanis abban biztos, hogy ha ezt egy depressziós elolvassa, mondjuk a vidámabb életszakaszában, akkor az jó lenne neki. Túl sok negatív dolog van a könyvbe ahhoz. Nem hiszem, hogy ha egy pánikbeteg ezt elolvassa, az segíteni fog neki, azon kívül, hogy bólogathat, hogy jah ő is érzi ezt néha. Nem tudom őszintén, mert se nem vagyok depressziós, sem pánikbeteg és elméletben semmi mentális problémám nincs. És akkor ide is értünk. Ha ezt egy teljesen normális ember olvassa, akkor tudni fog pár dolgot Jenny depressziójáról, kétségeiről, és őrült napjairól. De pl. a depresszióról nem lesz több képe, sem másról.
 Úgy gondoltam az olvasás közben, hogy jobb lesz a vége felé. Megszokom a stílusát, és kevésbé fog, idegesíteni. Nos, nem, sajnos a végén még mindig ugyanannyira elmebetegnek gondoltam, mint az elején, és nem tudtam úgy igazán nevetni rajta. Viszont van benne pár jó gondolat, csak azaz igazság, hogy az úgy elrejtve az egészben, és sajnos túl kevés ahhoz, hogy felhúzza a könyv értékét a szememben.
 Rengeteg dolog van túlmagyarázva a könyvbe. Én eleve nem szeretem, amikor adott valami és azon rugózik oldalakon keresztül, aztán újra visszatér és újra. Borzalmasan tud idegesíteni az ilyesmi, és Jenny folyamatosan ezt csinálta. Érdekes az élete, érdekesek a dolgok, de példának okért, viccesnek nem találtam. Örülök, hogy ő ott ahol él híres (?), és hogy van férje, aki elviseli, és gyereke, és hogy nem kell aggódnia amiatt, hogy nem lesz hol lakniuk. Tartom, hogy a férje borzalmasan sokat tesz azért, hogy az egész betegséget túlélje a házasság és család. És Jenny is borzalmasan sokat tesz ezért, és ezt neki pozitív pontként jegyzem fel. Mert nem hagyja el magát, és ez remek dolog. Lehet, hogy a könyvet olvasó depressziósok, ha nem lesznek a könyvtől még depisebbek akkor hasznosítják, a tanácsait (doki, terapeuta, gyógyszerek). Mondjuk, azt nem hiszem, hogy jó tanács, hogy igya részegre magát az ember, de hát mindegy, vannak nem megfogadni való tanácsok is.
 Úgy vélem ez a könyv olyan terápia jelleggel íródhatott. Amolyan írd ki magadból mi bánt, mi fura, milyen mentális bajod van. Ami szerintem egy nagyon-nagyon jó dolog. Csak mondjuk nem kell kiadni. Meg mondjuk lefordítani pláne nem kell. Leírni simán, de ott végének kellene lenni a történetnek. Leírja, ez segít neki, de nem adja ki. Bár no, 21. század mindenki kiadhat mindent, ha van elég pénze. És ismerjük be, neki van és feltehetően ebből a könyvből is remekül profitál.



Belbecs: 2/5
A két pont arra, hogy volt benne pár jó gondolat, talán párszor el is mosolyodtam. De nem, nem érzem azt, hogy engem megtalált volna ez a könyv. Vagy nekem íródott volna. Elfogadom azt, hogy tetszik egy csomó embernek, de nekem nem.

Külcsín: 4/5
Nekem tetszik a borító. De tényleg szerencsétlen kitömött boldog állat! De komolyan a borító, a cím, az alcím mind az ami miatt én magam is megvettem volna a könyvet, ha nem kapom meg karácsonyra. És igazándiból illik is a könyvhöz a borító. Elgépelések vannak a könyvben, csak arra nem jöttem rá, hogy direkt vannak-e benne, mert Jenny írta, hogy borzalmas ilyen szempontból, vagy szimplán a magyar szerkesztők elsiklottak felette. Rejtély.

Fülszöveg:
Egy elképesztően vicces és kacagtató könyv a bénító depresszióról és a szorongásról? Ez aztán szörnyen rossz ötletnek tűnik… De Jenny Lawson éppen ezekben a szörnyen rossz ötletekben a legjobb! Őrülten boldog című könyvében az egész életét végigkísérő mentális betegséget járja körül a maga egyéni, utánozhatatlanul humoros stílusában.
A szerző saját életének nem mindennapi történeteiből szemezget: az egyik pillanatban még két elvetemült hattyú tör az életére, aztán kap három döglött macskát postán, egy harmadik írásban pedig már a depressziójával járó bénultságról és tehetetlenségről vall kegyetlen őszinteséggel.
Ez a nyíltság arra irányítja a figyelmet, hogy el kell fogadnunk mindazt, ami megkülönböztet minket a többi embertől, majd felhasználni, hogy lenyűgözően és felháborítóan boldogok legyünk. Ahogy Jenny anyukája fogalmaz: „Talán nem is annyira borzasztó őrültnek lenni.”

Eredeti megjelenés éve: 2015
Kiadó: Kossuth
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 320
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789630986205
Fordította: Szép Krisztina

2017. január 2., hétfő

Üdv 2017! - A boldogság éve

Békés, Boldog, Könyvekben gazdag 2017-et mindenkinek!
Gondoltam, megírom az éves összesítőmet, és akkor már az idei elképzeléseket is, és fogadalmakat. Már ha nevezhetjük fogadalomnak azt, hogy nem akarok megfogadni szinte semmit sem.
Tavaly 88 könyvet kezdtem el olvasni, 11-et félbehagytam. A legtöbb félbehagyás indoka az, hogy nem volt hozzám illő a könyv. De volt olyan, amit azért hagytam csak abba, mert előjegyezték és vissza kellett vinnem. Ezeket amúgy tervezem idén már be is fejezni.
Ebből a 77 befejezett könyvből rengeteg borzalmas volt, amiket így utólag sajnálom, hogy végül nem hagytam félbe. Feltehetően az olvasási kedvem is ezek miatt zuhant meg egy kicsit az év folyamán. Igen, borzalmas, amikor olvasni akarnál, de amit elkezdtél könyv olyan rossz, vagy olyan érzést nyújt, hogy inkább bármi mást csinálsz, minthogy leülj olvasni. Elnézve most a csillagozásokat molyon, a legtöbb könyv közepes volt, amit olvastam. Összesen 9 olyan könyv volt, amire maximális csillagot adtam!
A top 5 legjobban tetsző könyv 2016-ban:
Nem igazán tudom rangsorolni, mindegyik adott pluszt az életemhez, mindegyiket nagyon szerettem. De a tavalyi olvasmányaim közül ez az az 5 amit bárkinek bátran merek ajánlani, mert úgy hiszem tetszene nekik. Annak ellenére, hogy az 5 könyv 5 műfajt képvisel, méghozzá jó távoliakat egymástól.

 2016-ban:
14.441 – oldalt olvastam
77 könyvet olvastam el
11-et hagytam félbe
68 könyv került a birtokomba
5 könyvet nyertem (A legutolsó nyereményemnek örülök a legjobban J. Goldenlane: Csillagok szikrái )
2 író kommentelt a blogomra, ebből 1 kedvesen
1 könyvet kaptam tiszteletpéldányba (Varga Csaba Béla: Santa és az Éj asszonya , aminek borzalmasan örülök, és felvillanyozta a decemberemet, ezt idén olvasni is akarom!)
2 recenziót vállaltam, ebből egyről már írtam (a másikat meg próbálom hamarosan sorra keríteni)
11 könyvet kaptam (ünnepekre, és csakúgy is @Fallen_Angeltől csak úgy, itt is köszi:*)
39.902 Ft –ot költöttem a Moly szerint könyvekre tavaly. Ez részben igaz, részben nem, mert volt könyv amit vettem, de eladtam (@Szimirza átvette :D), így nem teljesen a valóságot mutatja.
Sok sorozatot néztem (Dr. Csont 1-9 évad, Odaát 1-7 évad, Flash – A villám 1-2 évad, Grimm 2-4 évad, Castle 1-5 évad, Trónok harca 1 évad, Zöld íjász 2-4 évad Free! (anime) 1 évad, Prince of Stride: Alternative (anime, kedvenc is lett) 1 évad) ---> azt hiszem ide ment el az olvasós időm :D

Életemben először:

Voltam tengerparton, és léptem bele a tengerbe, és süllyedt el a lábam teljesen
Írtam írásbeli panasztételt
Festettem részben kékre a hajam
Keresett meg író, és kaptam tiszteletpéldány könyvet
Kommentelt író a blogomra, pozitív és negatív értelemben is :D
Lettem 30 éves, és rendeztem ennek tiszteletére bulit, ami az év leghidegebb nyári napja lett, de azért élveztük :D
Kaptam mindenféle japán dolgot, aminek kifejezetten örültem.
Örültem a hírnek, hogy a tesóméknál kisbaba fog születni
Örültem, hogy kiderült ikrek :D
Segítettem könyv karácsonyfát építeni a könyvtárban. Bár csak kicsit és csak a másodiknál, de élmény volt.
Segítettem a Tini-Sarok létrejöttét, bár szerintem nem túl produktívan, de azért segítettem, és élveztem.
Tuti még rengeteg dolgot csináltam először, de nem emlékszem rá :D



És akkor 2017! avagy fogadom, hogy nem sokat fogadok meg, mert nincs túlzottan nagy hatással rám, holmi fogadalom. Inkább hívjuk elképzeléseknek:
Egyszerre csak egy könyvet olvasok!
Végre eltüntetem a recenziós könyveimet (mármint elolvasom és írok róluk, mert ég a pofám no!)
Többet írok a blogra,mint tavaly.
Találkozom a barátnőimmel. Lehetőleg mindegyikkel! Lehetőleg többet, mint tavaly.
Megyek moziba, ha lesz valami ami érdekel, ha nem akar senki jönni akár egyedül is! De remélem mindig lesz valaki!
Színezem a színezőmet, meg  a színezős naptáramat (nem ártana, tök jók, csak idő... idő)
Boldog leszek. Kevesebbet fogok olyan dolgok miatt aggódni, amelyekre nincs befolyásom, vagy melyek nem is igazán érintenek. Kevesebbet stresszelek.

Lefogyok, legalább egy 10-est...több kéne de ennyit legalább.