2017. november 30., csütörtök

Én és a Könyvtolvaj

Tudom, hogy ha nem most kezdtem volna el a könyvet (mármint két hete), akkor tetszett volna. Annak ellenére is, hogy nem vagyok oda az olyan történetekért, amelyeknek egy cseppnyi közük is van bármely valós háborúhoz. Valahogy sosem szerettem a valóság ezen, érthetetlen dolgairól olvasni és szörnyülködni.
Tetszett a könyv, míg olvastam, de úgy éreztem, hogy ha most elolvasom, utálni fogom. Vannak könyvek, amik csak és kizárólag adott hangulatban olvashatóak. Nekem sajnos most ehhez nem volt meg az alap hangulatom, és nem tudtam ráhangolódni a narrátorra (A Halálra), sem a történetre. De mindenképpen egyszer, valamikor majd elolvasom a könyvet, és a filmet azt hiszem hamarosan megnézem. Mert tényleg, itt csak a hangulat hiányzott, és inkább napolom az olvasását, ismételten pár hónapig-évig.

Úgy érzem a könyvklubban, ez a klasszikus irodalom olvasás nem nekem való. Ritkán olvasok szépirodalmat, és azaz igazság, hogy lehet, hogy ez nem véletlen van így. Valahogy nem megy. A szolgálólány meséje sem kötött le, és a felénél feladtam a próbálkozást, hogy valaha a végére érjek. Azt hiszem, ott is inkább a sorozat megnézésével fogom a történetet magamba szívni. Dorian Gray-t sikerült elolvasnom, de feltehetően csak azért mert Wilde már nem volt számomra ismeretlen, tudtam, hogy körülbelül mit várjak tőle, és a történetet is úgy ahogy már ismertem, így csak a régies nyelvezettel kellett megküzdenem, és azzal, hogy emiatt az egész vontatott és unalmas lesz :D. Bízom benne, hogy a szabadon választott könyvemet sikerül Decemberben elolvasnom, mert ha azt sem, akkor ez már így nagyon rossz statisztika :(

2017. november 28., kedd

M. R. Carey: A Fellside börtön

Annak idején, a Kiéhezettek, számomra egy nagyon jó könyv élmény volt. Kedvenccé vált, és akkor úgy gondoltam, hogy az író minden egyes könyvét el fogom olvasni, ami megjelenik magyarul. Most utánanéztem pár oldalon, és remélem, hogy kijön a harmadik könyve is (The Boy on the Bridge), csak mert úgy tűnik az a kiéhezettek folytatása(?). Tehát elhatároztam, hogy minden könyvét elolvasom, és ebben kis fennakadást okozott a Fellside börtön.
A témával még nem volt bajom. A börtönök és a szellemek, ugyan nem tartoznak szorosan a zsánerembe. De a szellemeket nem kedvelem kevésbé, mint a zombikat. Gondoltam, hogy az író, olyan jó és pörgős és letehetetlen zombisat alkotott, talán ezt nem lehet elrontani szellemekkel. De igen, el lehet. Az egy dolog, hogy az egész történetet össze tudom foglalni öt spoileres mondatba (de nem teszem), de ami szintén zavart, hogy… jóformán semmi sem történt.
Nem, nem úgy kell érteni, hogy mindenki ült és malmozott. Az alap történet megvan, és az még izgi is lenne, de úgy … 100 oldalba el lehetett volna mesélni. De minden egyes apró történés morzsa előtt, oldalakon át vívódtunk, és mentünk vissza a múltba, megismerve az éppen megszólaló ember egész élettörténetét, kb. onnantól, hogy megszületett. Ami amúgy még mindig nem lenne probléma, ha nem lenne unalmas. Vagy, ha csak azokat ismernénk meg, akik utána csinálnak is valamit, és nem mindenkiét. Tudom, hogy a történetvezetés miatt kellett, hogy tudjunk mindenkit hová tenni, de mindig olyan érzésem volt, hogy kicsit többet tudok mindenkiről, mint amennyit tudni akartam. Persze lehet mindezekkel azt akarta csak elérni az író, hogy mi előbb Tudjuk, ki a szellem, mint Jess.
Az írói stílussal nem volt gondom. Gyorsan lehetett olvasni, ezzel nincs probléma, de rengeteg hiányérzetem volt, és voltak részek amiket érzésem szerint túlírt.
Jess különleges képessége viszont tetszett. Nem is tudom, mi lehet a jó szó arra, amit ő csinált. Álomjáró? Médium? Sámán? A lényege a képességének, hogy képes elhagyni a testét, főleg akkor amikor álmodik. Képes látni azt, hogy a többi ember miket álmodik, és ezt képes befolyásolni, alakítani is. És ha erre hasalt volna rá az író, akkor ebből egy tök jó könyv születhetett volna. De sajnos Jess, aki elméletben a főhősünk, amolyan mellékszereplő volt. Három dolga volt: Ne haljon meg! És bizonyítsa az ártatlanságát! Segítsen a szellemnek megnyugvást találni, és megtalálni a gyilkosait! Ennyi, nem több!
Spoiler: A középsőt sikerült teljesítenie! Ami szintén rohadt zavaró volt. Jess-t tehát megismerjük, de nem vált ő teljesen főhőssé, hőssé… a hőssé válást is azért vitatni tudnám. Mindenesetre, belőle lehetett volna egy erős, és jó képességű karaktert csinálni, ehelyett…. csak volt. A legtöbb jelenetben, vagy éhség sztrájkolásban haldokolt, vagy a cellájában üldögélve olvasgatta a jegyzőkönyveket. És ott a remek képessége, és nem akarja használni. Tartom, hogyha nyitottabb és erősebb jellem lett volna, akkor egy sokkalta jobb könyvet kaptunk volna. Így viszont eddigi olvasmányaim, egyik legunalmasabb főhőse lett. Jess-t tehát képtelen voltam megszeretni. És az a durva, hogy az egész KÖNYVBEN nincs egyetlen egy olyan karakter sem, akire azt mondom, hogy csak egy fikarcnyit is érdekelt, hogy élni vagy halni fog. Spoiler: Általában meghaltak. És a durva, hogy nem túlzottan nagy kár egyikért sem. Szimplán megérdemelték, és könnyet nem fogok egyikért sem hullajtani.
A történet másik oldala viszont eleve nem érdekelt. Én a szellemes-álmodós rész miatt olvastam el, egy börtön belső rivalizálása, hatalmi viszonyok, és drog csempészés nem az, ami túlzottan érdekel. De mivel ez volt a könyv… durván 80%-ban, hát ezt kellett szeretni. Érdekes volt, de úgy érzem, hogy felszínes az egész. És nehezen tudtam elképzelem, hogy valakinek a börtönben ekkora hatalma legyen, és ennyire könnyen be lehetne mindenkit vonni a dologba, hogy az emberek ennyire gyarlók. És azt is nehezen hiszem el, hogy mindenki ennyire… alázatos volt. Grace, mint valami kiskirálynő, a drogból rengeteg pénzt keres (már azt sem értettem, hogy egy életfogytos, minek gyűjtöget, de e felett elsiklok), ha nem tetszik neki az arcod akkor szívtad, és ha rád parancsol csinálod amit mond. Amúgy a verés és minden ilyet, még úgy ahogy elhiszem, de pont egy olyan ember, akinek a fizikai ereje nincs meg ehhez? Ennyit jelentene az, hogy körmönfont és okosabb az átlagnál. És itt az is eszembe jutott, hogy tényleg csak debil bőrtönőrök léteznek? És amúgy ki az, aki egy női börtönbe férfi őröket foglalkoztat. (Mindig úgy képzeltem, hogy a visszaélések és erőszak miatt, a rabokkal megegyező neműek az őrök is. Pont a könyvben lévők miatt, hogy befolyásolhatóak a férfiak, ha a női rab szétteszi néki a lábát… és feltehetően fordítva is.) Tehát ez a drogos dolog volt az izgalmasabb rész, de ez rá kellett jönnöm, hogy annyira nagyon nem érdekel.
A Kiéhezettek után, őrülten nagy csalódás volt a könyv. Nem azt mondom, hogy nincs értelme elolvasni, csak nem szabad ahhoz hasonlítani, és ne várjanak az olvasók túl sok misztikus dolgot. Aki szereti a picikét, minimálisan misztikus börtön sztorikat annak tetszhet. De nekem nagyon nem jött be :(

Fülszöveg:

Jess ​Moulson egy kórházi ágyon tér magához. Egy tűzesetben megégett az arca, ő azonban nem emlékszik semmire. Arra sem, hogy állítólag kábítószeres mámorban felgyújtotta a lakását, hogy bosszút álljon szeretőjén, aki azonban túlélte a katasztrófát. Nem úgy, mint a házukban lakó tízéves kisfiú, Alex, akinek a halálért Jesst vádolják, majd elítélik, és a Fellside nevű börtönbe zárják. A börtönben Jess különös társaságot kap: megjelenik a halott kisfiú szelleme, aki szintén nem emlékszik, mi történt azon az éjszakán. Egyben azonban biztos: nem Jess ölte meg, hanem valaki más, egy másik lány végzett vele. Jess a kísértet segítségével a börtön falai közt próbálja meg kinyomozni, mi történt azon az éjszakán. Nincs könnyű helyzetben, mert közben több rabbal is összetűzésbe kerül, és a helyi kiskirály(nő), Harriet Grace is be akarja vonni Jesst a Fellside titkos kábítószerügyleteibe.
M. R. Carey új könyve egyszerre természetfeletti thriller, izgalmas börtönregény és krimi, amelyben senki és semmi sem az, aminek látszik.

Eredeti mű: M. R. Carey: Fellside
Eredeti megjelenés éve: 2016
Kiadó: Kossuth
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 582
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789630988544
Fordította: Kisantal Tamás






Kiadó: Kossuth
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 582
ISBN: 9789630988162
Fordította: Kisantal Tamás

2017. november 23., csütörtök

P. D. Baccalario: A ​folyó őrei (Lock 1.)

Hello, blog olvasók!
Egy ideje nem nagyon blogoltam, és ennek kivételesen nem az az oka, hogy nem is olvastam, hanem az, hogy a laptopom bemondta az unalmast. Vártam-vártam, míg megjavítják, majd a kényszer és a netbook idegesítő, kicsi gépelési felülete és képernyőjének hála, beruháztam egy új laptopra. (ennyit a megtakarított pénzemről ;()

És akkor jöjjön, a legfrissebb olvasmányom, A folyó Őrei!
Kellett, egy kis ifjúsági olvasmány. Oké, bevallom, kellett egy kis sikerélmény, hogy “de gyorsan haladok”. Ugyanis, mostanában borzalmasan nehezen csúsznak a könyvek. Hát kellett valami amivel gyorsan lehet haladni. Ezzel a könyvvel sikerült is! Egyrészt azért, mert a maga 174 oldalával eleve nem hosszú, másrészt ez a 174 oldal is igen szellős, illusztrált és nagy betűs. Végtére is gyerekeknek készült. Úgyhogy meg is volt a sikerélmény, és rávett, hogy hamarosan az író másik sorozatával is bepróbálkozzam.


Ez itt egy bevezető kötet! Tehát, igazándiból, nem történik benne semmi. Komolyan, azt hittem, hogy már olyan harcos, védelmezős, mágikus cucc lesz, de nem! Mindenképpen függő véges, hisz maga a Csata még csak most vette kezdetét. A könyv végén, a fiatalok, teljesítették az első küldetést. Azt nem tudjuk, pontosan hány küldetés lesz, a háború meddig tart,... gondolom, míg az író nem unja meg. Viszont ezt a részt nem lehet kihagyni, mert itt történik a csapattagok bemutatása… csak úgy immel-ámmal, nem mentünk túlzottan bele. Rokoni kapcsolatok, ismeretségek felvetése. A helyszín megismerése. (Adott egy völgy, egy folyó, ami visszafelé folyik, a folyónak két partja, és egy falucska.) És a szabályok, amiket viszont gyanúsan nem ismernek a játékosok sem! Így sajna mi is csak homályosan sejtjük a szabályokat.
Drukk! Mindenképpen könnyű választani, hogy ki kinek drukkol. A két csapat teljesen ellentétes viselkedésű, az egyik háborúra készül (olyan vérre menőre), a másik viszont kis elvarázsolt, tiszta szívűek stb. Én amúgy Pit-tel és a Vadakkal vagyok! Mindenképpen jóval barátságosabbak, mint a többiek.
Az alap történet: Az egész mechanizmust egy fura lény indította el. Nem teljesen jöttem rá, hogy micsoda. Az biztos, hogy ezüst bundája van, menő köpenye, fura, de kedves humora, és tud varázsolni, úszni, és fákba csúszdát készíteni! Kifejezetten érdekes fazon, őt még nem döntöttem el, hogy szeretni fogom-e vagy nem. Kissé ködösen fogalmaz, és ezt Pit is tudja és zavarja is (engem is), úgyhogy azért van egy olyan érzésem, hogy susmusban titkol egy csomó mindent a gyerekek elől. De ő választotta ki a tíz játékost, és ő mondta el a szabályokat (ködösen, mint mondottam).
Nagyon tetszett a könyvben az a mondat (idézni már nem tudom, mert visszavittem a könyvtárba), aminek a lényege az volt, hogy ha nem játszanak, nem vállalják a harcot a gyerekek, akkor a mágikus lények, a visszafelé folyó folyó, és a folyó népe feleslegessé válik, mert akkor már egyetlen egy gyermek sem lesz aki hisz az álmaiban, és a varázslatban. És ez annyira tetszett. A harc lényege, hogy a folyó visszatérjen a normális folyási irányába, de ezt csak tiszta szívvel, gyermeki paranccsal lehet elérni. Kell, hogy a nyertes higgyen abba, hogy ha a folyónak megmondja az irányt, akkor az teljesíteni fogja a kérését!


Kinek ajánlom: Gyerekeknek (9 éves kortól ajánlja a kiadó), de szerintem kisebbeknek is fel lehet már olvasni! Gyermek lelkű felnőtteknek. Mindenképpen vannak benne szép gondolatok, és valóban gyorsan haladható, izgalmas és adott logikát követ (tetszett, hogy mindennek megvan, a maga logikája :))

Külcsín és belbecs:

A kiadvánnyal teljes mértékben meg vagyok elégedve! A kiadó ügyelt arra, hogy jó legyen kézbe venni, hogy jó legyen lapozni, hogy gyönyörű esztétikája legyen. A belső (első és hátsó lapokon) térkép található, színes és annyira részletes, hogy tudd, hogy mik a helyszínek. A fejezetek elején szintén illusztráció van! Csodás ajándék lehet egy kezdő olvasónak. (annyiból gáz, hogy bevezető kötet, és még ki tudja, hogy hol a többi :D). Helyesírásilag is teljesen oké, nem volt fennakadás az olvasásban, úgyhogy ha van is benne hiba, az beleolvad a környezetbe.
Történetileg is teljesen oké, egy jó bevezető kötet, ami után azért vannak elvárásaim. pl. a következő kötet gyors megjelenése…. :D






Fülszöveg:
Egy régi csata,
amit meg kell nyerni.
Egy titok, amit meg kell őrizni.

Egy történet bátorságról és barátságról. Ez a nyár is úgy indul, mint a többi, mígnem Pit szokatlan meghívót kap, hogy látogassa meg unokatestvéreit az
isten háta mögötti Henley Creekben.
A fiú már érkezése pillanatában rájön, hogy ez a csendes völgy valami titokzatos, talán veszélyes dolgot rejteget.
A völgyet átszelő folyó például ellentétes irányba folyik: a tengertől a hegyek felé, s a víz mélyén rejtélyes erő lakozik. E titokzatos világ megvédése érdekében Pitnek, Amynek és a többieknek meg kell vívnia egy ősi harcot a folyó népének felügyelete alatt.
Pit rájön, hogy jóval több bátorság lakik benne, mint hitte. S azt is megérti, hogy a barátság ereje bármire képessé teszi…

Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 174
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789634033967
Fordította: Túri Zsuzsanna

2017. november 5., vasárnap

Jeff VanderMeer: Expedíció (Déli Végek-trilógia 1.)

Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal, hogy ha valami érdekes film ajánló jön velem szembe és tudom, hogy könyv az alapja, akkor előbb szeretném elolvasni és csak utána megnézni a filmet. Az Expedícióval is így jártam.
Az Agave könyvek felrakta a film ajánlóját, és az úgy akkor és ott megtetszett. Utána rögtön le is kértem a könyvet az emeletről, mert megnéztem és bent volt. (Más is úgy gondolkodhatott, mint én, mert rögtön előjegyezték páran). De nem kezdtem el rögtön, kicsit még hagytam, hogy ülepedjen az ajánló hatása. De aztán belevetettem magamat a könyvbe.
Nos, nem ilyesmire számítottam. Ismerjük be, hogy a film ajánlója teljesen 21. századi, teli effektekkel és akcióval, és pörgött az egész. A könyv meg, úgy van. Nem mondom, hogy nem lövöldöznek benne, de korántsem annyit, mint amennyit a film ajánlójában.
Borzalmasan kíváncsi leszek arra, hogy ezek után mennyi köze lesz a könyvhöz a filmnek, mert jelenleg talán annyi egyforma a kettőben, hogy van egy X térség, ami fura, és fura dolgok történnek benne, és hogy nők a szereplők. És hogy volt egy másik expedíció is. Amiben a főhősnő férje járt ott. Aztán egyelőre ennyi közös pontot találtam.

A könyvről:

Érdekes a maga nemében. Egyrészt megfogott, az ötlettel. Az X térség maga tökéletes helyszín. Szívesen megismerném még jobban is, de sajna az első kötet nem hozott annyi izgalmat és érdekességet, hogy előre vegyem a folytatásokat. De a helyszín minden esetre lenyűgöző. Az X térségen belül, az Alagút  vagy Torony (Függően, hogy mely szereplő utal rá), szintén érdekes, de annyira mondjuk nem, mint amennyit szerepel a könyvben. Feltehetően, mert nem rajongok a sötét, rejtelmes és zárt, lefelé menő dolgokért, aminek a fene se tudja, mi van az alján (megtudjuk, de nem leszünk ettől okosabbak.)
Tehát a Torony helyett én sokkal több mászkálást reméltem a térségben. De tekintve, hogy a főhősnőnk kissé… fura, és nem túl hős, nem volt túl meglepő, hogy ő viszont totál bekattant erre a Torony témára.

A szereplőkről:

Mint, mondtam, a főhős sem túlzottan hős. Neki megvan a maga oka, hogy miért
jelentkezett. Szerintem amúgy a pszichológus tudja is, hogy a férje miatt kutatgat, meg mert oda van a fura dolgokért. A többi szereplő, meg sajnos annyit nem szerepel a könyvben, hogy jobban kiismerjük őket. A pszichológus szerepel még aránylag sokat, de őt meg utáltam, pedig feltételezem a legtöbb hülyeség amivel ezeket az embereket hülyítette parancs volt,... de ettől még nem szimpatikus. Egy kis kanyar vissza a főhősre: ki az a hülye, biológus, aki ha egy spórákat köpködő világító növényekből álló feliratot lát, odahajol, hogy “jaj de érdekes???” wtf? Mert, ha még az antropológus nem tudja, hogy arcon fogja a növény köpni ismeretlen akármivel, az hagyján. De ő BIOLÓGUS!!!!!

A filmről:
Mindenképpen meg akarom nézni, mert érdekel mit hoznak ki ebből a vékonyka könyvből, ahol helyszín kb. 4 volt leírva rendesen, abból egy a fő helyszín. A bemutatóban ezen helyszín pl. nem is volt :D Úgyhogy várom, hogy lehet ezt úgy képernyőre vinni, hogy ne unják, hogy szép legyen és megmaradjon az alap mondanivalója. Én drukkolok nekik, mert számomra a könyv egy közepes minőség, de ebből ettől még lehet jó filmet csinálni (főleg, ha nem ragaszkodnak a könyvhöz annyira :D)

Fülszöveg:

Az ​X Térséget a kormányzat már harminc éve környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek álcázza, így mostanra az érintetlen és burjánzó vadonnak látszó terület csupa misztikum és rejtély az emberek szemében. A Déli Végek nevű titkos ügynökség ez idő alatt számos expedíciót küldött a hely felderítésére – szinte mindegyik tragikus véget ért.

Most indul útnak a tizenkettedik expedíció.

A kutatócsoport négy nőből áll: egy antropológusból, egy geodétából, egy pszichológusból és egy biológusból. A küldetésük felderíteni a terepet és mintákat gyűjteni, feljegyezni minden tudományos megfigyelést a környezetről és egymásról, valamint mindenek felett elkerülni az X Térség természetfeletti hatását.

Az expedíció mindenre felkészülve indul útnak, és hamar megdöbbentő felfedezéseket tesz – például talál egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenséget és olyan életformákat, amik meghaladják a megértés képességét –, de mégsem ezek, hanem a tagok egymás elől gondosan elrejtett titkai változtatnak meg mindent.

Jeff Vandermeer Déli Végek-trilógiájának az első kötete szépirodalmi magasságokba emelkedő, sodró lendületű, mélyen elgondolkodtató sci-fi, ami az ismeretlennel való szembenézésről szól. Mind a világban, mind magunkban legbelül.

Eredeti mű: Jeff VanderMeer: Annihilation