2017. augusztus 24., csütörtök

Tóth Csaba (szerk.): Fantasztikus világok I.

Gondoltam, a posztot kivételesen (túl sűrűn ilyet nem csinálok), szétszedem. Mostani elképzelésem szerint csak ketté, de aztán ki tudja. A szétszedés miértje az, hogy nem haladok túl gyorsan a könyvvel, és mivel vele párhuzamosan olvasok még könyveket, így feltehetően az infó – a vélemény is ködösül, és nem akarok egy olyan posztot írni, hogy „öööö, aszem tetszett”. Tehát szeretném akkor leírni a dolgokat, amikor még frissek (igen, írhatnám piszkozatba és egybe kiposztolhatnám, de nem így akarom.)
Tehát akkor a könyv első feléről. Először is általánosságban. Akit a téma érdekel, de vannak sötét zónái, minthogy nem látta az adott filmet, az számítson arra, hogy a politikai és társadalmi kritika alatt bizony durván le lesz spoilerezve a dolog. Tehát vagy akkor olvasd el azt a részt, ha láttad – vagy ha nem zavar, hogy a sok okosság között elmesélik bizony a történetet is! Logikus, hogy elemezz valamit, ha nem mondod, el miről van szó! Persze logikus felvetés az is, hogy minek olvas ilyet az, aki nem látott mindent, amiről szó van a könyvben. Nos, erre a válaszom: azért, mert lehet, úgy akarja nézni, hogy már kicsit világosabb a társadalmi és politikai háttér. Vagy, mert szimplán ez érdekli, de maga a mű nem.

Csillagok, háborúk 

Tóth Csaba : A halálcsillagon innen és túl: A galaxis politikai átalakulása a Zsivány Egyesben
Hoffman István: Szervezet, hatalom, apokalipszis – a „szervezet” ereje a Battlestar Galacticában és a Star Warsban
Földi Bence: Félelem és politika a Star Warsban – avagy a Birodalom, amely intézményesítette a félelmet
 Könnyebbség volt számomra, hogy a Zsivány Egyest láttam. A legtöbb SW filmet ugyanis nem néztem meg. Az eredeti trilógia nagy kedvenc, de az előzményeknél, az első rész kivételével, a többit már nem voltam hajlandó megnézni. Az új részre meg még eddig sem időm, se hajlandóságom nem volt. Ellenben a Zsivány Egyes valahogy mégis szembe jött velem, és megnéztem.
A három tanulmány, együtt adott képet a két trilógiáról és a 7. részről egyaránt. Hogy hogyan változott meg a politika az első résztől, a 7-ig. hogy miként képzelte el a Birodalom uralkodását és mi vezetett arra, hogy a Halálcsillag megszülessen. Összességében, feltehetően a hard SW rajongok jobban élvezték volna a fejtegetést, de nekem sem okozott sem gondot, sem nehézséget az olvasása, sem a megértése. Ennek ellenére igen, ha az összes részt láttad, akkor ez mindenképpen érdekes lesz. A Battlestar Galactica részt viszont kihagytam, egy nap el fogom olvasni, de felkeltette az írás első pár oldala az érdeklődésemet és meg akarom nézni – tehát nem olvasom el, mert félek, hogy spoileres.

II. Szuperhősök és szuperemberek 


Ceglédi Zoltán: A közelharc evolúciója a Batman-filmekben a társadalmi elvárások tükrében
Batman az egyik olyan szuperhős, akit sosem tudtam szeretni igazán. Ennek ellenére rahedli Batman-es képregényt olvastam már el, és ha így belegondolok akkor a legtöbb filmet láttam is (a legfrissebbet (A sötét lovag – Felemelkedés (2012) ), talán még nem. És osztom azon véleményét a tanulmány írójának, hogy igen, sajnos a régi filmek nem éppen azt a Batmant ábrázolták akit az ember képes elkönyvelni, mint éjszakai igazságosztó, aki legyőzi a rosszakat. A modernebb feldolgozáson sokat javított, hogy sem az ellenfél, sem maga Batmen nem a gáz kategóriába van már. Sokkal jobban képes használni a fizikális erejét, harcművészeti tudását,és modern kütyüit. Bár ez utóbbi a második részben A sötét lovag (2008) szerintem már kicsit túl volt tolva. Friss volt az élmény, amikor elolvastam az elemző tanulmányt utána néztem meg a filmet és így elég elevenen élt benne az olvasott információ (és igen a spoiler is.... :D)


Zsótér Indi Dániel: Beavatás egy csoportrendszer elleni lázadásba
Egyrészt a sorozatot (könyv), szerettem. Az, hogy az utolsó részt már nem olvastam el, az annak tudható be, hogy óriási spoilerrel kerültem szembe és elvette a kedvemet attól, hogy elolvassam. Ezen tanulmány sem hozta meg a kedvemet rá, viszont legalább kaptam egy remek kis összefoglalót, és ez által, kicsit egyértelműbb számomra is a rendszer. Igen, felületesen tudok disztópiás YA-kat olvasni, olyan szinten, hogy a politikai és társadalmi háttér korántsem az, amin olvasás közben elgondolkodtam. De így leírva amúgy sokkal átláthatóbb volt, kellemes olvasmány, szerintem ajánlott a Beavatott fanoknak... csak, hogy ne csak a felszínt lássák.
 Másrészt, a filmekhez nem volt szerencsém. Az elsőt láttam, a többi várat magára. Amúgy pont a tanulmány mutatott rá, hogy „jah már kijött a másik két rész is filmen”... azt hiszem, nem lett annyira felkapott, ha nem futottam bele. Minden esetre tervezem a megnézésüket,... bár most valami tv sorozat ötletet is hallottam...


Zotter Judit: Szörnyek a szomszédban – vámpírok, vérfarkasok, zombik a társadalmi beilleszkedés útján
Egy, a vámpírokat nem szeretem. A moderneket! Nekem, egy vámpír az inkább a közép modern változat, ami vámpír-vámpír – tehát az Interjú a vámpírral okés, a Csillogó vámpírpónik már nem. A tanulmány viszont hála a jó égnek Belláék csillogó csoda csordáját csak érintőlegesen hozta szóba. Sokkal többet megtudtam a True Blood-ról, amihez kedvet is csinált!(most eltekintek, hogy snitten 75%-os csak). Tehát sokkal többet megtudtam a társadalmi harcokról, a beilleszkedésről, a jogokról, és ez szerintem nagyon jó! Bántam volna, ha megpróbálta volna Csillogó Edward slepjét ellemezni hosszan... kénytelen lettem volna átlapozni... sajnálom kedves Alkonyat rajongók, nem szeretem azt a sorozatot. A zombik témája is felmerült, ezért külön puszi, mert imádom a zombikat. Hála az égnek főleg a Kiéhezettek lett felhozva példának, bár sajna csak eléggé felszínen maradva. Mivel olvastam a könyvet, így én értettem mit akar a tanulmány, de tartom, hogy ha nem olvastad és /vagy nem láttad a filmet akkor nem feltétlen érted meg az összefüggéseket. És igen olvasd el, mert jó könyv!!

Szabó Zoltán Ádám – Oroszlány Balázs: Pszichotróp űrutazások a politikában
Sci-fi – Képregény – Politika
Erről nem írnék túl sokat. Tökéletes összefoglalása, az Amerikai-Angol, Japán, Francia - Belga képregényes történetének. Mint amatőr, nem kemény vonalas képregény és manga és manhwa olvasóként borzalmasan élveztem. Oké, a japán vonalat ismertem úgy 75%-ban, az Amerikai-Angol vonalat úgy 50%-ban és beismerem, hogy a Francia és Belga vonal, számomra tök ismeretlen, annak ellenére, hogy úgy amit felhozott arról... távolról már hallottam. Viszont remek volt olvasni, remek volt okulni belőle és új információkat szerezni. Tehát akiket a képregények, azoknak történelmi és politikai háttere érdekli, azoknak nagyon ajánlom.


Muchichka László: A béke politikája az Amerikai Kapitány: Polgárháborúban
A film, a képregény... mind a kettő benne volt. És nem, nem láttam a filmet... lehet, megnézem, de lehet nem. Ad egy remek hátteret viszont a nézéshez. Hogy mennyire más a képregényes és filmes befejezés. Viszont, Amerika Kapitányt és mindig is rühelltem. Most kaptam, egy jó háttér infót hozzá, elég hosszan, és... még mindig nem kedvelem. Jó-jó... a Bosszuállókba kb....hát izé, nem tudom, kedvelek-e bárkit is. Mindig úgy éreztem, hogy mindegyikben van valami, amitől persze emberi, és az emberi mivolta miatt sérülékeny és nem teljesen egyértelműen szerethető. És pont ezért van az, hogy remek volt olvasni a háttérről és mindenről, de a véleményem ugyanaz. Sem Vasembert sem Amerika Kapitányt nem szeretem, és a leírtak szerint, amit a filmben képviseltek, mégis inkább valahol a kettő között foglalnék álláspontot. Mert a ki őrzi az őrzőket kérdés jogos. És a ki őrzi az őrzők, őrzőit kérdés is jogos... stb. Tehát a teljes képhez azért még meg kell néznem a filmet. De a tanulmány olvasása után, nincs jó döntés és nincs jó oldal.

Hamarosan folytatódik:

III. Varázslatos birodalmak
Kisteleki Károly: A Trónok harca egy jogász szemével
Sík Endre: Egy zsarnokoskodáskerülő zsarnok
Pintér Bence: Poszthumán társadalmak a Jean le Flambeur-trilógiában
IV. A jövő politikája – a politika jövője
Filippov Gábor: Elnyomott politika Hanyatló állam, gazdasági elit-uralom és kockázat-társadalom az Alien-sorozatban
Lovász Dorottya: MI lesz velünk? Isaac Asimov és a robotjogok fejlődése
Török Gábor: We are the walking dead! A zombik és a politika

2017. augusztus 23., szerda

Lantos Mihály: Lépéselőny

Célközönség: Azaz igazság, hogy ezt nehéz megmondani. Egyrészt, a könyvet a könyvtár a felnőtt részlegen tartja. Ami logikus valahol, mert nézzünk rá a könyvre. Nem tűnik olyannak, amit gyerek és/vagy tini a kezébe venne. (most éppen a cím, a ronda borító, amire gondolok). Namármost, a felnőtt részlegen nem fogják megtalálni, csak ha valaki a kezükbe nyomja. A könyv állítása szerint úgy általános iskola felső tagozatosaitól – érettségiig, vagy még afelett is, ha iskolában tanulsz neked való! (ezt vitatom) A szövegezés szerint, a mostani generációt figyelembe véve... senkinek sem.
De, miért???: Mert egyszerűen, olyan vicces akar lenni, hogy azt már nehezen tolerálom. Egy szakkönyv ne legyen vicces „így”. Lehet benne humor, olvastam már olyan szakirodalmat, ami nem száraz, de nem is a gáz kategória... ez éppenséggel a gáz kategória. Szóviccek, szlengek (amiket szerintem senki nem használ), a facebook folytonos emlegetése (mert elvárt, hogy tuti mindenki, mindig, mindenhol azon lóg – mindezt néha morbid szóviccekkel...) teletűzdelve. Tehát tartom, hogy ha most lennék 14-17 éves és tanulási technika után néznék, és ne adj isten, valaki ezt adja a kezembe, minden második oldal után lefejelném a falat.
Tehát ki a célközönség: Tudja Kánya! Gyerekeknek, akik nem tanulnak rendesen: annak nem fog eszébe jutni, hogy olvasson is egy olyan könyvet, amitől jobban tanulhatna. Gyerekeknek, akik amúgy is jól tanulnak, de jobban akarnak: nos, nekik meg nem mond semmi újat. Nekem sem mondott semmi újat, pedig én azon réteghez tartozom, akik hallás után tanultak, és ritkán ültek le konkrétan könyvekkel-füzetekkel tanulni. Még nekem sem mondott semmi újat! (bár tény, a témában, ennél jobb könyveket olvashatunk – csak jobbakat).
Mire jó a smile a könyvekben??: Ha erre valaki egyszer választ ad, azt megcsókolom, megölelem, és kap egy csokit. (vagy opcionálisan választhat, csókot, ölelést, vagy csokit szeretne :D). Mert, egy blogos posztba azt mondom, hogy jah, elfér a mosolygósfejezés, mert néha kicsúszik, vagy illik oda, vagy na. De egy szakkönyvben? Olvasmányaim során ez volt a második, J telitűzdelt könyv... az előző is kiborított. Úgyhogy mostantól azt hiszem, belelapozom a könyvekbe, és ha egy rohadt J jön velem szembe akkor le is rakom azzal a lendülettel.

Saját fotó, e remek... könyvizéból

Miről szól a könyv: Hát, hogy tanuljál! Tanulás előtt relaxálj! Néha állj fel és mozogj. Pakolj mindent oda, hogy ne kelljen mozognod (?), hogy ne egyél egészségtelen dolgokat, ne igyál kávét, igyál vizet, szellőztess. Hogy csinálj rajzokat a megtanulandó dolgokról, fogd fel az egészet egy poénos, vicces és hülyéskedésnek (ezt akár szó szerint idézhettem volna!!). Amúgy olvass utána, és előre az anyagokba és legyél stréber, mert akkor lenyűgözöd a tanárt. Jah igen. Legyen célod ezzel! Kb. ennyi!
Egy szerencséje a könyvnek, hogy nagy betűs és rövid. Így bármennyire idegesítő is volt, végül úgy döntöttem, hogy hátha el van rejtve valami nagy titok, és azért érdemes elolvasnom. Úgyhogy végigrágtam magam rajta – nem volt titok, sem érdemes dolog, amiért megérte volna...

Belbecs: Nem pontoznám, mert nem számítom ezt egyáltalán könyvnek. Ez egy összecsapott akármicsoda. És nagy teljesítmény, de ezen kevés oldal, kevés információit is képes volt, hol duplán, hol triplán leírni!! Jah... és ne tegezzen...és jah, ez nem vicces amit írt. Bocsi! De mindenkire rábízom, hogy maga jöjjön rá a dologra. Ez egyéni véleményem, szerintem ez sz*r, a csoda sem segít ezen a könyvön. Így a másik könyvét az í... szerzőnek, már meg se akarom próbálni.
Külcsín: ezt meg inkább hagyjuk. Nincs rajta mit pontoznom... de komolyan, mínuszba nem lehet menni.



Kiadó: Bioenergetic
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 122
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789632913094

2017. augusztus 22., kedd

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Köszönet a könyvért az Animus kiadónak!
Már 2014 óta tervben van a könyv olvasása, de mint azt a blogon is lehet látni, elég szeszélyes vagyok. Imádom megtervezni mit, fogok olvasni, de aztán jön egy kósza ötlet és akkor teljesen más kerül a kezembe, és az sokkal fontosabb.
 Pedig jó lett volna nem halogatni a könyv olvasását, mert igazán jó kis könyv. De tény, hogy hozzá kell szokni az író stílusához, mert valahogy nem olyan, mint a legtöbb könyv. Ezért is volt az, hogy az olvasása közben, vele párhuzamosan olvastam még mást is. Aztán tegnap a könyv felét befaltam!
 Valahol Ove (ejtsd Uve – mondja az első oldalon a szöveg, de én dafke Ove-nak ejtettem.) végtelenül kedves és szeretetre méltó ember, és valahol meg roppant idegesítő lehet az emberek számára. Tény, hogy egy roppant nagy egyéniség, aki annak ellenére, hogy tartja, hogy a változás rossz, és hogy ragaszkodik a megszokásokhoz, mégis változik. Feltehetően azért, mert valahogy ez a meghalás sehogy sem megy neki!
 Tiszteltem benne azt, hogy ha már öngyilkos akar lenni, akkor azt rendesen csinálja. Mármint, nem úgy rendesen, hogy sikerül is, hanem úgy hogy nem akar gondot okozni ezzel senkinek sem. Ő csak szeretne a szeretett felesége után menni, ennyi. Nem akar gondot, költséget és hasonlókat hagyni senkire sem. Tehát mindent, tökéletesen megtervez, az más kérdés, hogy az Ég valahogy még nem érzi azt, hogy Ove ideje eljött. Úgyhogy szegény próbálkozik és próbálkozik újra!
 Szerettem, hogy a könyv hol a múltban, hol a jelenben játszódik. Hogy szép lassan megértjük, Ove, miért is olyan amilyen, és mi vezette rá arra, hogy annyit próbálkozzon a meghalással. De Ove nagy szerencséje az, hogy a szomszédjaiba olyanok költöznek akik relatíve semmibe veszik a magán szféra létezését. Nem beszélve arról, hogy Ove szemszögéből, a férj béna és nem tud megcsinálni semmit. És mint kiderült rengetegen abban a generációban már olyanok, hogy nem képesek megoldani az eléjük guruló akadályokat. És akkor ott van Szuper Ove, aki viszont még azon generáció tagja (és olyan típusú ember), aki még megtanulta használni a két kezét, és még nem kellett szakembert hívnia egy radiátor légtelenítéséhez vagy éppen egy ablak kinyitásához.

 De Szuper Ove, ennek ellenére leragadt abban az évszázadban amelyben született. Nem nagyon haladt az idővel, és így minden olyasmi, amihez viszont a fiatalabb generáció ért, számára rejtély. Viszont konok meggyőződése ennek ellenére, hogy ehhez is ért, és a többiek a hülyék! (megjegyezném: eladóként feltehetően nagyon utálnám az Ove típusú embereket, akiket nem lehet meggyőzni arról, hogy nincs igazuk :D)
Ove és a felesége Sonja élete, relatíve szép volt, egészen a balesetig, a betegségig és a halálig. Sonja Ove teljes ellentétje. Szereti a változást, a színeket, a kellemet, a könyveket, az embereket. Mindent amit Ove-t relatíve hidegen hagy, viszont, ahogy Ove fogalmazott: Ő meg szereti Sonját, így ahogy van,még ha nem is érti meg mit tud azokon a dolgokon szeretni. Ove borzalmas nagy elhatározásokkal élte az életét és az élet folyamatosan buktatókat gurított elé: belesett, orvosok, leégett ház stb. de mindig talpra állt. És ezt borzalmasan becsülöm benne és éppen ezért nem is tudtam haragudni rá, hogy annyira menne az ő mindene után.  A könyv folyamán egyre egyértelműbb, hogy Ove a mogorvaság mögött igenis érző lélek. Az más, hogy bohócokat ver. 
A Szomszédok:
 A mindenbe beleártom magam, és nem érdekel, hogy mi a te véleményed és akkor is azt csinálod, amit mondok -  Parvaneh. Borzalmasan bírtam a nő humorát, és elszántságát. A tényt, hogy ő bevonja mindenbe Ove-t akkor is, ha szegény nem akarja, amikor tényleg már csak pár perc és sikerülne meghalni, akkor sem hagyja, hogy ezt nyugodtan tegye. Ő kellően pozitív szereplő, a maga elszántságával. A férje meg – mondjuk úgy, hogy nem túl életképes. Nem azért, mert informatikus (bár Ove szerint igen :D), hanem mert olyan nagy és szerencsétlen szegény. Valahogy olyan peches ember. Vannak ilyen típusok.
Anita és Rune azok a szomszédok akik már a kezdetekkor is együtt laktak Ovéékkal. Az ő kálváriájuk sem semmi, és Ove annyira határozottan képviseli az ő érdeküket is – miután rájött, hogy képviselni kell, különben elviszik az alzheimeres barátját. Bár Ove fogalma a barátságról néha elég fura :D
Andreas meg a szőke liba, meg a szőrcsizma (én ezeket a kutyákat patkánynak hívom... de ja a szőrcsizma sem rossz rá: egyrészt jó, hogy olyan sokat nem szerepeltek a könyvben, mert idegesítő a nő, kettő a kutyaszerűség is idegesítő. Azért Ove bosszú ötlete sem semmi :D(olvasd el a könyvet és megtudod)
Jimmy: Ő amúgy aranyos, csak kicsit fura... de az epilógusos résznél azt éreztem, hogy az egész átment valami ilyen kis rózsaszín lezárásba.

A könyv után tervezem a film megnézését is, hát kíváncsi leszek, hogy mennyire írták át a történetet, valahogy sajnálnám, ha átírtak volna benne bármit is. Ez így volt kerek egész.




Belbecs: 5/5
Igen, remek olvasmány. Igen, mindenkinek ajánlanám. Mert emberi, ember közeli, emberi sorsot mutat be, és a maga humorával még vicces is. Van szereplő, akit utálhatsz és van, akit szerethetsz, van, aki csak úgy van, de a hiánya rossz lenne. Egyszerűen egy remek olvasmány!

Külcsín: 5/5
A borítón rajta van minden fontos, és szerintem jól sikerült. A szerkesztéssel és helyesírással sincs gondom, és külön köszönet a csillagozott részekért! (még ha Ove nekem akkor is Ove és nem Uve, de én konok vagyok ;))

Fülszöveg:
Ove ​59 éves. Saabot vezet. És megvan a véleménye mindazokról, akik képesek Volvót, vagy pláne valami lehetetlen külföldi márkát venni. De ennek már semmi jelentősége a történtek után… Hiszen Ovénak már állása sincs. Neki, akinek lételeme a munka.
Nem sokra becsüli ezt a komputerizált világot, ahol egyeseknek egy radiátor légtelenítése vagy egy utánfutós tolatás is probléma. És most a szomszédai, akik ilyesféle hasznavehetetlen alakok, mintha még össze is esküdtek volna ellene. Meghalni sem hagyják. Pedig semmire sem vágyik jobban… Egymás után fordulnak hozzá bajos ügyeikkel, amikben szerintük ő és csakis ő képes segíteni: hol tolatni kell helyettük, hol szerelni, hol beteget szállítani vagy épp befogadni egy rozzant, kóbor macskát. Mintha – különösen az a kis iráni nő a mamlasz férjével – képtelenek lennének elszakadni attól a tévképzetüktől, hogy ő valójában jó ember, nagy szíve van. Mit kezd mindezzel a mogorva Ove, aki kényszeres szabálykövetésével oly gyakran vált ki szemrángást a környezetében? Végül is mi a baja a világgal, s hogyan jutott el mostani élethelyzetéig, amely szerinte csak egy, végső megoldást kínál? Milyen ember ő valójában, s van-e számára kiút?
Ajánljuk szomszédoknak, ezermestereknek és kétbalkezeseknek, morcosaknak és életvidámaknak ezt a nagyszerűen megírt, mély emberismeretről tanúskodó, hol nevettető, hol torokszorító történetet, amely minden idők egyik legnagyobb könyvsikere Svédországban.

Eredeti megjelenés éve: 2012
Kiadó: Animus
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 336
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789633242384
Fordította: Bándi Eszter

2017. augusztus 2., szerda

Csak röviden - nyári olvasmányok 1.

Nyáron nehezen hozok össze egy-egy hosszabb blogbejegyzést (az egy oldal nálam általában a minimum, amit szeretek megtölteni, ennyi mondanivalóm körülbelül minden könyvről szokott lenni), de a meleg miatt az agyam lassabban forog, és a türelmem is végesebb, így rövidebbre fogom a bejegyzéseket. És mivel, engem személy szerint zavarna egy-egy nagyon rövid poszt, így egybe írom (másolom ki Molyról) pár értékelést, amiket mostanában olvastam :)


Egy tizenhat nyelvű tolmács feljegyzései
Kicsit retro!
Voltak benne hasznos és érdekes dolgok, de valahogy kicsit többet vártam tőle. Ennek ellenére nem bánom, hogy elolvastam. Jó volt olvasni, hogy igazándiból két dolog kell egy Átlagos Nyelvtanulónak ahhoz, hogy megtanuljon egy nyelven, relatíve bármely nyelven. Ez a két dolog az idő (hogy minden nap képes legyen arra, hogy foglalkozzon vele) és a motiváció (cél, amiért meg akar tanulni adott nyelven), ha ez a két dolog adott, akkor nincs probléma, mert képes lesz elsajátítani. Persze tanárral néha könnyebb, már csak azért is, hogy valaki ellenőrizze, hogy jó-e amit írunk, tanulunk, nehogy rossz dolgok rögzüljenek.
Tartom, hogyha nem fúrták volna meg, középiskolába érkezvén az angol tanulásomat, akkor ma már stabil angol nyelvtudásom lenne. Én ugyanis azt akartam tanulni, az általános iskolai német helyett, amit sosem tudtam megszeretni. (szerintem a német egy ronda nyelv, egyszerűen semmi vonzót nem találtam abba, hogy megtanuljam), de a középiskola kezdetén, miután bejelöltük mit szeretnénk tanulni, volt szintfelmérő. Mondtam, hogy nem tudok angolul, így angol kezdőre szeretnék menni… átküldtek a német szintfelmérőre, mondjuk úgy, németül bár tanultam négy évet már előtte a tudásszintem abban sem nagyobb… de ez nem érdekelt ott senkit. Úgyhogy tessék, ha németet tanultál eddig, akkor újabb négy évig tanuld azt, hiába akarsz mást… így tanultam még négy évig németet. Ma kb. egy szinten van a két nyelvismeretem, az angolt hallom és mondjuk úgy „nem veszek el”, a német biztos előjönne, ha eltévednék egy németajkú közösségbe, de gyanús, hogy angolul próbálnám megértetni magam…
Úgyhogy időm volt, motivációm nem. Most akkor talán meglesz mind a kettő idő is motiváció is…


Jó volt olvasni a meditációról. Még mindig elég misztikusnak és elég bonyolultnak találom, ennek ellenére eltökéltem, hogy más nem, legalább megpróbálok meditálni. Remélhetőleg menni fog!
A könyvvel kapcsolatban. Meglehetősen jó összefoglalónak találom, elég tág körben érinti a meditációt, és roppant mód ügyel arra, hogy bármely vallást is képviseli az olvasó, találjon magának megfelelő dolgot. Kitér a nagyobb vallásokra, és kitér arra is, mire fókuszálj és/vagy mit mondj akkor, ha éppenséggel nem hiszel semmiben, vagy legalábbis a vallások egyike sem az, amit te követni szeretnél. Fotókkal és ábrákkal, bemutat minden pózt, igazándiból tényleg minden kezdő lökést megad ahhoz, hogy az ember azt mondhassa magában, hogy „ez nekem is menni fog”.
Ami viszont szörnyű: elgépelések. Sok. Nagyon sok. Olyan részeknél is, ahol nagyon-nagyon gáz, mert azt kell ismételgetned. És igen, a logikus gondolkodással ki lehet egyszerűen találni, hogy mi lenne ott, de ez akkor is gáz. Nem hiszem el, hogy nem futotta, már 2007-ben sem, egy szerkesztőre, vagy korrektorra vagy bárkire aki átolvassa ;(


Egy 17. századi japán költő verses útinaplója
Macuo Basó nekem, amolyan haiku nagymester szinten van. Ő volt az, aki megszeretette velem a haikukat, a költészet körülbelül egyetlen olyan ágát, amit ténylegesen szeretek olvasni. Ő tudott valamit, amit azóta kevés haiku költőben találok meg. Ha meg is találom, feltehetően ők szintén már régiek, és japánok. (De aki tud ajánlani nyugati, szerinte jó haiku-kat, az kiáltson, az eddigi próbálkozásaim borzalmasak voltak.)
Tavaly, születésnapomra megkaptam Basó útinaplóit, és bebarangolhattam vele Japánt. Az Észak ösvényei, hasonló, de mégis más, mint az előző kötet. Valahogy teljesen más a hangulat, pedig sejtésem szerint rengeteg átfedés van a két kötet között. Ami mégis más, hogy ez a kiadás, méretben sokkal kisebb, de vastagabb. És, hogy fotókkal illusztrált. A legtöbb fotó ott készült, ahol annak idején Basó is járt, így valahogy kicsit közelebbinek éreztem a dolgot. Adott egy kis extrát az, hogy láthatom, a fotós szemével, azokat a tájakat. Amik persze mára már szintén másmilyenek, és persze, feltehetően Basó sem pont így látta azokat.
De jó volt egy kicsit visszatérni Japánba, ilyenformán. Most már csak, egyetlen magyarul megjelent könyvét nem olvastam csak, Basó-nak… hmmm… na talán jövőre azt is sikerül levadászni….

A BBC Reith-előadásai

Hasznos, érthető és jó!
Teljesen korrektül van elmagyarázva mindenféle hasznos tudnivaló, a fekete lyukakról. Néhol még, mondhatni viccesen is. A rajzok aranyosak és nekem kifejezetten tetszettek. Nem vártam tőle sokkal többet, tekintve, hogy két előadás kivonata. Nekem maximálisan nyújtotta azt, amit elvártam tőle. Hogy kicsit közelebb hozza a témát hozzám, aki nem jártas az egészben, és ezt maximálisan megtette!