2017. december 31., vasárnap

2017. december 28., csütörtök

Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak

 Idén gondoltam, hogy könyvvel hangolódom a karácsonyra! Amúgy nem túlzottan jellemző rám, hogy karácsonyos könyvet olvasok, karácsony közeledtével. Pedig nem egy rossz dolog.
 Idén, a Fiú, akit Karácsonynak hívnak került a kezembe. Már tavaly is szerettem volna elolvasni, de valami miatt akkor tolódott. Most, amikor elhatároztam, hogy márpedig ez lesz a karácsonyi könyvem, akkor kiderült, hogy Sicc már megelőzött. Ez úgy november közepe táján lehetett. Gondoltam nem jegyzem elő, hiszen úgyis kiolvassa addigra, és szóltam is neki, hogy akkor majd kérném. És mire elhatároztam, hogy Nem jegyzem elő AniTiger meg előjegyezte, így stikában, még Sicc nevén maradt a könyv, míg én is kézbe vehettem, és megígértem AniTigernek, hogy sietni fogok vele! Sietni, sietni… csak mostanában nem megy olyan gyorsan az olvasás, de egy elég unalmas december 23-ai munkanap éppen elég volt arra, hogy kivégezzem a könyvet! Úgyhogy most már mehetett tovább!
 És akkor a könyvről! Borzalmasan cukik az illusztrációk, megzabálom benne Karácsonyt, az egerét, a rénszarvasát :) Hát mindenkit! Tehát az illusztrációk már megvettek kilóra, így az már borítékolható volt, hogy szeretni fogom, más nem, hát az illusztrációkat biztosan!

Merd azt mondani, hogy nem cuki :)))

 Olvastam már az írótól, de gyerekkönyvet nem. Olyan könyvet, amit kifejezetten a fiatal korosztálynak írt volna, olyat nos nem. Ellenben egy elég szürreális sci-fi-t és egy önéletrajzi ihletésű könyvet igen. Nos ezek után fogalmam sem volt róla, hogy hogyan megy majd neki ez a stílus. De mindenkit megnyugtatok, írtó cuki történetet képes fabrikálni az író gyerekeknek is!
 Egyrészt, az alap történet, ami köré épül az egész, varázslatos. Adott egy szegény kisfiú, a szegény apukájával, aki sok pénzért elmegy koboldokat keresni, és ráhagyja a gyereket és a kis egeret, a gonosz testvérére. X időt mond, hogy haza fog térni, és hát mégsem tér vissza, ezért a kisfiú elindul megkeresni. Természetesen barátokra lel, Villámra, a rénszarvasra példának okáért! És kalandos út folyamán rálel a koboldokra. Már ez eleve cuki, annak ellenére, hogy szegény srác azért meg van kicsit zuhanva, végtére is, fél évig várja, hogy hazajöjjön az apja, és az csak nem jön haza, akkor út közben az amúgy hűséges Villám, először nem olyan kedves, és megharapja...és persze ott van egy egér, akit hurcobál az egész mindenségen keresztül, és tessék-lássék, a koboldok nem cukik! Pedig az apukája mindig arról mesélt neki, hogy a koboldok vidámak, sokat esznek, mulatoznak, táncolnak, és a boldogságot hozzák el az embereknek. Ehelyett, megtalálja koboldfalvát, amibe majdnem belehal, és rögtön börtönbe kerül...és a koboldok kissé savanyúak, bunkók, és vérszomjasak. A trollokról és grimplikről nem is beszélve, az egyik megfújtani és megenni akarja a másik meg felrobbantani a fejét, csak úgy poénból. Tehát szegényke nem túl szerencsés típus.
 Amúgy itt a fej felrobbantós résznél volt egy kicsit fura érzésem, és azon gondolkodtam, hogy vajon nem-e túlzás a dolog. Mármint nem a grimpli részéről, hanem az író részéről, mert elég hosszan taglalva van, amikor valakinek felrobban a feje és erre-arra gurul a szeme, tehát nem tudom, a gyerekeknek ez a 21. században már teljesen befogadható, vagy éppen talán még túlzás. Nekem 31 évesen nem okoz gondot, de na, én túlkoros olvasó vagyok :D
 A történet vége… mint amúgy ez eleje is, valahol gondolható volt. És a folytatásnál is van egy olyan érzésem, hogy ahogy azt tudtam, hogy Nicholas lesz a Mikulás, úgy van egy olyan érzésem, hogy a Lány, aki megmentette a karácsonyt, lesz Mikulásné :D De már nagyon várom a folytatást, holnap bele is rakom a nevem a könyvtári példányba, hogy elhozhassam, amint kölcsönözhető lesz *-* Úgyhogy nagyon várom már a folytatást, mert nagyon jó könyv. Olvasmányos, nem használ sok idegen kifejezést, van benne térkép pl. Szokásokról pár dolog, koboldok és grimplik és trollok ugyebár. Egy csomó vidámság, kaland és cuki állatok, és nem cuki emberek. Egy remek karácsonyi, tanulságos mese az emberi kabzsiságról, a jó szívről, a csodákról, arról, hogy igenis hinni kell a csodákban, akkor is ha nem látod őket :)
Biztos vagyok benne, hogy beszerzem mind a két részt(ha kijön a harmadik azt is), és elrakom az unokaöcsémnek és unokahúgomnak, mert ez amikor elérik azt a kort remek ajándék lesz! És a könyv nem kér enni, tehát akkor kell még beszerezni, amikor kapható ;)



Kedvenc, kedves idézetek a könyvből:

Az idegen is barát, csak még nem szoktad meg a kinézetét.
132. oldal

Ha ugyanis hiszünk valakiben, nem kell látnunk ahhoz, hogy tudjuk, létezik.
90. oldal

– Miért, nem mindenki Finnországban él? – kérdezte Nikolas.

– Nem – válaszolta a fiának. – Vannak, akik Svédországban élnek. És vagy heten meg Norvégiában. De lehet, hogy azóta nyolcan is vannak. A világ óriási.
17-18. oldal

… érezte hogy valami kavarog benne. Az az édes, meleg érzés. A csoda, a remény és a kedvesség érzése, a világ legjobb érzése.
250. oldal


Nikolas már tudta, hogy a koboldok, vagy akik magukban hordják a koboldok varázslatos természetét, csak addig öregszenek, amíg el nem érik azt az állapotot, amikor teljes mértékben elégedettek lesznek azzal, akikké lettek.
236. oldal



Fülszöveg:
Vajon a Télapó is volt kisfiú? Kik voltak a szülei? És hogyhogy nem öregszik? Miért titokban oson be a házakba? És mióta repülnek a szarvasok?! Kik azok a koboldok, és egyáltalán, milyen egy Igazmondó Grimpli?
Ha ezek a kérdések régóta fúrják a te oldaladat is, ez a könyv neked szól. Végre mindent megtudhatsz, méghozzá a leghitelesebb forrásból! Készen állsz, hogy megismerd Nikolas kalandokkal, hóval, csupa lehetetlennek hitt dologgal (és még több hóval) teli történetét? Akkor kezdődjék a karácsonyi varázslat
„A tündérmese és a népmese lenyűgöző, varázslatos keveréke."
Francesca Simon
„Matt Haig visszacsempészi a karácsonyba az önfeledt boldogságot."
Jeanette Winterson

Eredeti mű: Matt Haig: A Boy Called Christmas
Eredeti megjelenés éve: 2015

Könyv: Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak
Kiadó: Kolibri
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 270
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9786155591556
Fordította: Magyari Andrea
Illusztrálta: Chris Mould
Megjelenés időpontja: 2016. november 2.


Könyv: Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak
Kiadó: Kolibri
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 270
ISBN: 9789634370215
Fordította: Magyari Andrea
Illusztrálta: Chris Mould
E-book

2017. november 30., csütörtök

Én és a Könyvtolvaj

Tudom, hogy ha nem most kezdtem volna el a könyvet (mármint két hete), akkor tetszett volna. Annak ellenére is, hogy nem vagyok oda az olyan történetekért, amelyeknek egy cseppnyi közük is van bármely valós háborúhoz. Valahogy sosem szerettem a valóság ezen, érthetetlen dolgairól olvasni és szörnyülködni.
Tetszett a könyv, míg olvastam, de úgy éreztem, hogy ha most elolvasom, utálni fogom. Vannak könyvek, amik csak és kizárólag adott hangulatban olvashatóak. Nekem sajnos most ehhez nem volt meg az alap hangulatom, és nem tudtam ráhangolódni a narrátorra (A Halálra), sem a történetre. De mindenképpen egyszer, valamikor majd elolvasom a könyvet, és a filmet azt hiszem hamarosan megnézem. Mert tényleg, itt csak a hangulat hiányzott, és inkább napolom az olvasását, ismételten pár hónapig-évig.

Úgy érzem a könyvklubban, ez a klasszikus irodalom olvasás nem nekem való. Ritkán olvasok szépirodalmat, és azaz igazság, hogy lehet, hogy ez nem véletlen van így. Valahogy nem megy. A szolgálólány meséje sem kötött le, és a felénél feladtam a próbálkozást, hogy valaha a végére érjek. Azt hiszem, ott is inkább a sorozat megnézésével fogom a történetet magamba szívni. Dorian Gray-t sikerült elolvasnom, de feltehetően csak azért mert Wilde már nem volt számomra ismeretlen, tudtam, hogy körülbelül mit várjak tőle, és a történetet is úgy ahogy már ismertem, így csak a régies nyelvezettel kellett megküzdenem, és azzal, hogy emiatt az egész vontatott és unalmas lesz :D. Bízom benne, hogy a szabadon választott könyvemet sikerül Decemberben elolvasnom, mert ha azt sem, akkor ez már így nagyon rossz statisztika :(

2017. november 28., kedd

M. R. Carey: A Fellside börtön

Annak idején, a Kiéhezettek, számomra egy nagyon jó könyv élmény volt. Kedvenccé vált, és akkor úgy gondoltam, hogy az író minden egyes könyvét el fogom olvasni, ami megjelenik magyarul. Most utánanéztem pár oldalon, és remélem, hogy kijön a harmadik könyve is (The Boy on the Bridge), csak mert úgy tűnik az a kiéhezettek folytatása(?). Tehát elhatároztam, hogy minden könyvét elolvasom, és ebben kis fennakadást okozott a Fellside börtön.
A témával még nem volt bajom. A börtönök és a szellemek, ugyan nem tartoznak szorosan a zsánerembe. De a szellemeket nem kedvelem kevésbé, mint a zombikat. Gondoltam, hogy az író, olyan jó és pörgős és letehetetlen zombisat alkotott, talán ezt nem lehet elrontani szellemekkel. De igen, el lehet. Az egy dolog, hogy az egész történetet össze tudom foglalni öt spoileres mondatba (de nem teszem), de ami szintén zavart, hogy… jóformán semmi sem történt.
Nem, nem úgy kell érteni, hogy mindenki ült és malmozott. Az alap történet megvan, és az még izgi is lenne, de úgy … 100 oldalba el lehetett volna mesélni. De minden egyes apró történés morzsa előtt, oldalakon át vívódtunk, és mentünk vissza a múltba, megismerve az éppen megszólaló ember egész élettörténetét, kb. onnantól, hogy megszületett. Ami amúgy még mindig nem lenne probléma, ha nem lenne unalmas. Vagy, ha csak azokat ismernénk meg, akik utána csinálnak is valamit, és nem mindenkiét. Tudom, hogy a történetvezetés miatt kellett, hogy tudjunk mindenkit hová tenni, de mindig olyan érzésem volt, hogy kicsit többet tudok mindenkiről, mint amennyit tudni akartam. Persze lehet mindezekkel azt akarta csak elérni az író, hogy mi előbb Tudjuk, ki a szellem, mint Jess.
Az írói stílussal nem volt gondom. Gyorsan lehetett olvasni, ezzel nincs probléma, de rengeteg hiányérzetem volt, és voltak részek amiket érzésem szerint túlírt.
Jess különleges képessége viszont tetszett. Nem is tudom, mi lehet a jó szó arra, amit ő csinált. Álomjáró? Médium? Sámán? A lényege a képességének, hogy képes elhagyni a testét, főleg akkor amikor álmodik. Képes látni azt, hogy a többi ember miket álmodik, és ezt képes befolyásolni, alakítani is. És ha erre hasalt volna rá az író, akkor ebből egy tök jó könyv születhetett volna. De sajnos Jess, aki elméletben a főhősünk, amolyan mellékszereplő volt. Három dolga volt: Ne haljon meg! És bizonyítsa az ártatlanságát! Segítsen a szellemnek megnyugvást találni, és megtalálni a gyilkosait! Ennyi, nem több!
Spoiler: A középsőt sikerült teljesítenie! Ami szintén rohadt zavaró volt. Jess-t tehát megismerjük, de nem vált ő teljesen főhőssé, hőssé… a hőssé válást is azért vitatni tudnám. Mindenesetre, belőle lehetett volna egy erős, és jó képességű karaktert csinálni, ehelyett…. csak volt. A legtöbb jelenetben, vagy éhség sztrájkolásban haldokolt, vagy a cellájában üldögélve olvasgatta a jegyzőkönyveket. És ott a remek képessége, és nem akarja használni. Tartom, hogyha nyitottabb és erősebb jellem lett volna, akkor egy sokkalta jobb könyvet kaptunk volna. Így viszont eddigi olvasmányaim, egyik legunalmasabb főhőse lett. Jess-t tehát képtelen voltam megszeretni. És az a durva, hogy az egész KÖNYVBEN nincs egyetlen egy olyan karakter sem, akire azt mondom, hogy csak egy fikarcnyit is érdekelt, hogy élni vagy halni fog. Spoiler: Általában meghaltak. És a durva, hogy nem túlzottan nagy kár egyikért sem. Szimplán megérdemelték, és könnyet nem fogok egyikért sem hullajtani.
A történet másik oldala viszont eleve nem érdekelt. Én a szellemes-álmodós rész miatt olvastam el, egy börtön belső rivalizálása, hatalmi viszonyok, és drog csempészés nem az, ami túlzottan érdekel. De mivel ez volt a könyv… durván 80%-ban, hát ezt kellett szeretni. Érdekes volt, de úgy érzem, hogy felszínes az egész. És nehezen tudtam elképzelem, hogy valakinek a börtönben ekkora hatalma legyen, és ennyire könnyen be lehetne mindenkit vonni a dologba, hogy az emberek ennyire gyarlók. És azt is nehezen hiszem el, hogy mindenki ennyire… alázatos volt. Grace, mint valami kiskirálynő, a drogból rengeteg pénzt keres (már azt sem értettem, hogy egy életfogytos, minek gyűjtöget, de e felett elsiklok), ha nem tetszik neki az arcod akkor szívtad, és ha rád parancsol csinálod amit mond. Amúgy a verés és minden ilyet, még úgy ahogy elhiszem, de pont egy olyan ember, akinek a fizikai ereje nincs meg ehhez? Ennyit jelentene az, hogy körmönfont és okosabb az átlagnál. És itt az is eszembe jutott, hogy tényleg csak debil bőrtönőrök léteznek? És amúgy ki az, aki egy női börtönbe férfi őröket foglalkoztat. (Mindig úgy képzeltem, hogy a visszaélések és erőszak miatt, a rabokkal megegyező neműek az őrök is. Pont a könyvben lévők miatt, hogy befolyásolhatóak a férfiak, ha a női rab szétteszi néki a lábát… és feltehetően fordítva is.) Tehát ez a drogos dolog volt az izgalmasabb rész, de ez rá kellett jönnöm, hogy annyira nagyon nem érdekel.
A Kiéhezettek után, őrülten nagy csalódás volt a könyv. Nem azt mondom, hogy nincs értelme elolvasni, csak nem szabad ahhoz hasonlítani, és ne várjanak az olvasók túl sok misztikus dolgot. Aki szereti a picikét, minimálisan misztikus börtön sztorikat annak tetszhet. De nekem nagyon nem jött be :(

Fülszöveg:

Jess ​Moulson egy kórházi ágyon tér magához. Egy tűzesetben megégett az arca, ő azonban nem emlékszik semmire. Arra sem, hogy állítólag kábítószeres mámorban felgyújtotta a lakását, hogy bosszút álljon szeretőjén, aki azonban túlélte a katasztrófát. Nem úgy, mint a házukban lakó tízéves kisfiú, Alex, akinek a halálért Jesst vádolják, majd elítélik, és a Fellside nevű börtönbe zárják. A börtönben Jess különös társaságot kap: megjelenik a halott kisfiú szelleme, aki szintén nem emlékszik, mi történt azon az éjszakán. Egyben azonban biztos: nem Jess ölte meg, hanem valaki más, egy másik lány végzett vele. Jess a kísértet segítségével a börtön falai közt próbálja meg kinyomozni, mi történt azon az éjszakán. Nincs könnyű helyzetben, mert közben több rabbal is összetűzésbe kerül, és a helyi kiskirály(nő), Harriet Grace is be akarja vonni Jesst a Fellside titkos kábítószerügyleteibe.
M. R. Carey új könyve egyszerre természetfeletti thriller, izgalmas börtönregény és krimi, amelyben senki és semmi sem az, aminek látszik.

Eredeti mű: M. R. Carey: Fellside
Eredeti megjelenés éve: 2016
Kiadó: Kossuth
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 582
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789630988544
Fordította: Kisantal Tamás






Kiadó: Kossuth
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 582
ISBN: 9789630988162
Fordította: Kisantal Tamás

2017. november 23., csütörtök

P. D. Baccalario: A ​folyó őrei (Lock 1.)

Hello, blog olvasók!
Egy ideje nem nagyon blogoltam, és ennek kivételesen nem az az oka, hogy nem is olvastam, hanem az, hogy a laptopom bemondta az unalmast. Vártam-vártam, míg megjavítják, majd a kényszer és a netbook idegesítő, kicsi gépelési felülete és képernyőjének hála, beruháztam egy új laptopra. (ennyit a megtakarított pénzemről ;()

És akkor jöjjön, a legfrissebb olvasmányom, A folyó Őrei!
Kellett, egy kis ifjúsági olvasmány. Oké, bevallom, kellett egy kis sikerélmény, hogy “de gyorsan haladok”. Ugyanis, mostanában borzalmasan nehezen csúsznak a könyvek. Hát kellett valami amivel gyorsan lehet haladni. Ezzel a könyvvel sikerült is! Egyrészt azért, mert a maga 174 oldalával eleve nem hosszú, másrészt ez a 174 oldal is igen szellős, illusztrált és nagy betűs. Végtére is gyerekeknek készült. Úgyhogy meg is volt a sikerélmény, és rávett, hogy hamarosan az író másik sorozatával is bepróbálkozzam.


Ez itt egy bevezető kötet! Tehát, igazándiból, nem történik benne semmi. Komolyan, azt hittem, hogy már olyan harcos, védelmezős, mágikus cucc lesz, de nem! Mindenképpen függő véges, hisz maga a Csata még csak most vette kezdetét. A könyv végén, a fiatalok, teljesítették az első küldetést. Azt nem tudjuk, pontosan hány küldetés lesz, a háború meddig tart,... gondolom, míg az író nem unja meg. Viszont ezt a részt nem lehet kihagyni, mert itt történik a csapattagok bemutatása… csak úgy immel-ámmal, nem mentünk túlzottan bele. Rokoni kapcsolatok, ismeretségek felvetése. A helyszín megismerése. (Adott egy völgy, egy folyó, ami visszafelé folyik, a folyónak két partja, és egy falucska.) És a szabályok, amiket viszont gyanúsan nem ismernek a játékosok sem! Így sajna mi is csak homályosan sejtjük a szabályokat.
Drukk! Mindenképpen könnyű választani, hogy ki kinek drukkol. A két csapat teljesen ellentétes viselkedésű, az egyik háborúra készül (olyan vérre menőre), a másik viszont kis elvarázsolt, tiszta szívűek stb. Én amúgy Pit-tel és a Vadakkal vagyok! Mindenképpen jóval barátságosabbak, mint a többiek.
Az alap történet: Az egész mechanizmust egy fura lény indította el. Nem teljesen jöttem rá, hogy micsoda. Az biztos, hogy ezüst bundája van, menő köpenye, fura, de kedves humora, és tud varázsolni, úszni, és fákba csúszdát készíteni! Kifejezetten érdekes fazon, őt még nem döntöttem el, hogy szeretni fogom-e vagy nem. Kissé ködösen fogalmaz, és ezt Pit is tudja és zavarja is (engem is), úgyhogy azért van egy olyan érzésem, hogy susmusban titkol egy csomó mindent a gyerekek elől. De ő választotta ki a tíz játékost, és ő mondta el a szabályokat (ködösen, mint mondottam).
Nagyon tetszett a könyvben az a mondat (idézni már nem tudom, mert visszavittem a könyvtárba), aminek a lényege az volt, hogy ha nem játszanak, nem vállalják a harcot a gyerekek, akkor a mágikus lények, a visszafelé folyó folyó, és a folyó népe feleslegessé válik, mert akkor már egyetlen egy gyermek sem lesz aki hisz az álmaiban, és a varázslatban. És ez annyira tetszett. A harc lényege, hogy a folyó visszatérjen a normális folyási irányába, de ezt csak tiszta szívvel, gyermeki paranccsal lehet elérni. Kell, hogy a nyertes higgyen abba, hogy ha a folyónak megmondja az irányt, akkor az teljesíteni fogja a kérését!


Kinek ajánlom: Gyerekeknek (9 éves kortól ajánlja a kiadó), de szerintem kisebbeknek is fel lehet már olvasni! Gyermek lelkű felnőtteknek. Mindenképpen vannak benne szép gondolatok, és valóban gyorsan haladható, izgalmas és adott logikát követ (tetszett, hogy mindennek megvan, a maga logikája :))

Külcsín és belbecs:

A kiadvánnyal teljes mértékben meg vagyok elégedve! A kiadó ügyelt arra, hogy jó legyen kézbe venni, hogy jó legyen lapozni, hogy gyönyörű esztétikája legyen. A belső (első és hátsó lapokon) térkép található, színes és annyira részletes, hogy tudd, hogy mik a helyszínek. A fejezetek elején szintén illusztráció van! Csodás ajándék lehet egy kezdő olvasónak. (annyiból gáz, hogy bevezető kötet, és még ki tudja, hogy hol a többi :D). Helyesírásilag is teljesen oké, nem volt fennakadás az olvasásban, úgyhogy ha van is benne hiba, az beleolvad a környezetbe.
Történetileg is teljesen oké, egy jó bevezető kötet, ami után azért vannak elvárásaim. pl. a következő kötet gyors megjelenése…. :D






Fülszöveg:
Egy régi csata,
amit meg kell nyerni.
Egy titok, amit meg kell őrizni.

Egy történet bátorságról és barátságról. Ez a nyár is úgy indul, mint a többi, mígnem Pit szokatlan meghívót kap, hogy látogassa meg unokatestvéreit az
isten háta mögötti Henley Creekben.
A fiú már érkezése pillanatában rájön, hogy ez a csendes völgy valami titokzatos, talán veszélyes dolgot rejteget.
A völgyet átszelő folyó például ellentétes irányba folyik: a tengertől a hegyek felé, s a víz mélyén rejtélyes erő lakozik. E titokzatos világ megvédése érdekében Pitnek, Amynek és a többieknek meg kell vívnia egy ősi harcot a folyó népének felügyelete alatt.
Pit rájön, hogy jóval több bátorság lakik benne, mint hitte. S azt is megérti, hogy a barátság ereje bármire képessé teszi…

Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 174
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789634033967
Fordította: Túri Zsuzsanna

2017. november 5., vasárnap

Jeff VanderMeer: Expedíció (Déli Végek-trilógia 1.)

Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal, hogy ha valami érdekes film ajánló jön velem szembe és tudom, hogy könyv az alapja, akkor előbb szeretném elolvasni és csak utána megnézni a filmet. Az Expedícióval is így jártam.
Az Agave könyvek felrakta a film ajánlóját, és az úgy akkor és ott megtetszett. Utána rögtön le is kértem a könyvet az emeletről, mert megnéztem és bent volt. (Más is úgy gondolkodhatott, mint én, mert rögtön előjegyezték páran). De nem kezdtem el rögtön, kicsit még hagytam, hogy ülepedjen az ajánló hatása. De aztán belevetettem magamat a könyvbe.
Nos, nem ilyesmire számítottam. Ismerjük be, hogy a film ajánlója teljesen 21. századi, teli effektekkel és akcióval, és pörgött az egész. A könyv meg, úgy van. Nem mondom, hogy nem lövöldöznek benne, de korántsem annyit, mint amennyit a film ajánlójában.
Borzalmasan kíváncsi leszek arra, hogy ezek után mennyi köze lesz a könyvhöz a filmnek, mert jelenleg talán annyi egyforma a kettőben, hogy van egy X térség, ami fura, és fura dolgok történnek benne, és hogy nők a szereplők. És hogy volt egy másik expedíció is. Amiben a főhősnő férje járt ott. Aztán egyelőre ennyi közös pontot találtam.

A könyvről:

Érdekes a maga nemében. Egyrészt megfogott, az ötlettel. Az X térség maga tökéletes helyszín. Szívesen megismerném még jobban is, de sajna az első kötet nem hozott annyi izgalmat és érdekességet, hogy előre vegyem a folytatásokat. De a helyszín minden esetre lenyűgöző. Az X térségen belül, az Alagút  vagy Torony (Függően, hogy mely szereplő utal rá), szintén érdekes, de annyira mondjuk nem, mint amennyit szerepel a könyvben. Feltehetően, mert nem rajongok a sötét, rejtelmes és zárt, lefelé menő dolgokért, aminek a fene se tudja, mi van az alján (megtudjuk, de nem leszünk ettől okosabbak.)
Tehát a Torony helyett én sokkal több mászkálást reméltem a térségben. De tekintve, hogy a főhősnőnk kissé… fura, és nem túl hős, nem volt túl meglepő, hogy ő viszont totál bekattant erre a Torony témára.

A szereplőkről:

Mint, mondtam, a főhős sem túlzottan hős. Neki megvan a maga oka, hogy miért
jelentkezett. Szerintem amúgy a pszichológus tudja is, hogy a férje miatt kutatgat, meg mert oda van a fura dolgokért. A többi szereplő, meg sajnos annyit nem szerepel a könyvben, hogy jobban kiismerjük őket. A pszichológus szerepel még aránylag sokat, de őt meg utáltam, pedig feltételezem a legtöbb hülyeség amivel ezeket az embereket hülyítette parancs volt,... de ettől még nem szimpatikus. Egy kis kanyar vissza a főhősre: ki az a hülye, biológus, aki ha egy spórákat köpködő világító növényekből álló feliratot lát, odahajol, hogy “jaj de érdekes???” wtf? Mert, ha még az antropológus nem tudja, hogy arcon fogja a növény köpni ismeretlen akármivel, az hagyján. De ő BIOLÓGUS!!!!!

A filmről:
Mindenképpen meg akarom nézni, mert érdekel mit hoznak ki ebből a vékonyka könyvből, ahol helyszín kb. 4 volt leírva rendesen, abból egy a fő helyszín. A bemutatóban ezen helyszín pl. nem is volt :D Úgyhogy várom, hogy lehet ezt úgy képernyőre vinni, hogy ne unják, hogy szép legyen és megmaradjon az alap mondanivalója. Én drukkolok nekik, mert számomra a könyv egy közepes minőség, de ebből ettől még lehet jó filmet csinálni (főleg, ha nem ragaszkodnak a könyvhöz annyira :D)

Fülszöveg:

Az ​X Térséget a kormányzat már harminc éve környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek álcázza, így mostanra az érintetlen és burjánzó vadonnak látszó terület csupa misztikum és rejtély az emberek szemében. A Déli Végek nevű titkos ügynökség ez idő alatt számos expedíciót küldött a hely felderítésére – szinte mindegyik tragikus véget ért.

Most indul útnak a tizenkettedik expedíció.

A kutatócsoport négy nőből áll: egy antropológusból, egy geodétából, egy pszichológusból és egy biológusból. A küldetésük felderíteni a terepet és mintákat gyűjteni, feljegyezni minden tudományos megfigyelést a környezetről és egymásról, valamint mindenek felett elkerülni az X Térség természetfeletti hatását.

Az expedíció mindenre felkészülve indul útnak, és hamar megdöbbentő felfedezéseket tesz – például talál egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenséget és olyan életformákat, amik meghaladják a megértés képességét –, de mégsem ezek, hanem a tagok egymás elől gondosan elrejtett titkai változtatnak meg mindent.

Jeff Vandermeer Déli Végek-trilógiájának az első kötete szépirodalmi magasságokba emelkedő, sodró lendületű, mélyen elgondolkodtató sci-fi, ami az ismeretlennel való szembenézésről szól. Mind a világban, mind magunkban legbelül.

Eredeti mű: Jeff VanderMeer: Annihilation

2017. október 25., szerda

Oscar Wilde: Dorian Gray képmása

Dorian, Dorian, hogy milyen nehéz eset voltál. Annak idején, mármint úgy három-négy éve, próbáltam elolvasni a Dorian Gray arcképét, minthogy akkor nagy Wilde fan voltam. De valahogy nem csúszott. Aztán megpróbáltam megnézni a filmet, de valahogy azzal sem jutottam semeddig sem, bár nem tudnám megmondani, pontosan miért is nem. És mindezek után, amikor megjelent ez a kötet kértem recibe, aztán feledésbe merült. Itt is köszönet a Mini-Könyvklubnak, mert gyanús, hogy nélkülük, még egy ideig rakosgattam volna ide-oda.
Ezen, vágatlan verzió valahogy jobb volt, vagy legalábbis ezt sikerült végig olvasnom. A történetet, úgy, ahogy már ismertem, tudtam mi lesz a vége, csak azt nem, hogy jutunk el odáig. A filmes élményem annyiban volt zavaró, hogy szegény Dorian a fejembe megmaradt szép fekete hajúnak, holott szegény bolond szőke :D
A történetről: Mindent összevetve, a kor amiben íródott értem, hogy miért is volt olyan megbotránkoztató. De a 21. században úgy érzem, hogy már nem üt akkorát. Még így vágatlanul is. A mostani LMBT és hasonló könyvekhez képest ezek az aranyos művészi utalások tényleg olyan kis semmiségek. (pedig azért Wilde ennél jóval bevállalósabb, lásd: Teleny). De érthető, hogy akkor ez még azért nagyon nem volt elfogadott, sem Dorian kicsapongó élete.

A fogalmazás amúgy gyönyörű, de vissza kellett szoknom abba, hogy oldalakon át, olvassak arról, hogy ez a…., nos, hogy ő éppen miket gyűjtött és hajde szép volt az. Elszoktam a nem pörgő eseményektől. És igazándiból ez az, ami nekem már hiányzott, az a nyíltan felvállalt és leírt bűnök. Mert itt igazándiból csak szépen utalgat rá, jó a gyilkosságra nem…
De maga az ötlet, a képpel, a gonosz tettekkel, a lélekkel, a halállal, a halál mibenlétével, az tetszett, csak azt hiszem, ráférne egy kis felújítás a regényre. Ha valaki 21. századi módon felfrissítené, vevő lennék rá simán!
A tanulmányokról: Mondta egy moly nekem, hogy azokat utána kéne olvasni, merthogy lelövi a poént. Mondtam neki is, hogy mivel a filmet részben láttam már, így nem nagyon van mit lelőnie, így én a könyvet előlről olvastam, tehát előbb a tanulmányokat, majd a regényt. És szerintem így jobb volt. Valóban lelő pár dolgot, de sokkal jobban átélhető, megérthető az egész, azoknak az adatoknak a tudtával, mint nélkülük.
A könyv kinézetéről: Szerintem nagyon szép kiadása ez a könyvnek. Örülök, hogy bevállalták a nem cenzúrázott változatot, hogy kiadják. Az igazság, hogy én amikor olvastam, hogy a “teljes és cenzúra nélküli”, sokkal megbotránkoztatóbb dolgokat vártam a könyvbe :D

Fülszöveg:
Amikor ​a Dorian Gray képmása 1890-ben először megjelent egy irodalmi folyóiratban, a viktoriánus közvélemény azonnal hatalmas felháborodással fogadta. Olyannyira, hogy az 1891-es könyvváltozatot már maga Wilde dolgozta át és bővítette ki úgy, hogy valamelyest elhallgattassa gyújtó hangú kritikusait. Azt viszont még ők sem sejthették, hogy a regény ősváltozata, ahogyan azt Wilde eredetileg elküldte a folyóiratnak, még ennél is nyíltabban beszélt a regény szereplőinek érzelmi viszonyairól, különösen a festő és modellje, Basil Hallward és Dorian Gray közötti homoerotikus vonzalomról. Az erre utaló mondatokat ugyanis a magazin szerkesztői Wilde tudta nélkül még az első megjelenés előtt kihúzták a regényből, a legelső változat szövegéről pedig több mint egy évszázadon át csak néhány Wilde-kutató tudhatott. Jelen kiadásunkban ezt a 2011-ben megjelent, cenzurázatlan ősváltozatot tárjuk a magyar olvasók elé Dunajcsik Mátyás új, ihletett fordításában, hogy végre megismerhessék Dorian Gray történetét abban a formában is, ahogy azt Oscar Wilde eredetileg elképzelte. „Az emberek néha azt mondják, a Szépség csak a felszín. Lehet, hogy így van. De legalább nem annyira felszínes, mint a Gondolat. Csak a sekélyes emberek nem ítélnek a külső alapján. A világ igazi misztériuma a látható, és nem a láthatatlan. Igen, Mr. Gray, az istenek jók voltak önhöz. De amit az istenek adnak, gyorsan el is veszik. Az idő féltékeny önre, és háborút visel az ön liliomai és rózsái ellen. Valósítsa meg az ifjúságát, amíg még megvan! Éljen! Élje a csodálatos életet, ami önben van! Ne hagyjon veszni semmit önmagából. Mindig keressen új és új élményeket. Ne féljen semmitől. Egy új Hedonizmus! Erre van szüksége a mi évszázadunknak. Ön lehetne ennek a látható szimbóluma. Az ön személyiségével nincs semmi, amit ne tehetne meg. Egy évszakra öné a világ." Oscar Wilde (1854-1900) Halhatatlan zseni és kibírhatatlan pojáca; a művészet apostola és az ifjúság megrontója; Anglia legszellemesebb embere és legmegvetettebb szexuális bűnözője – Oscar Wilde élete éppúgy tele volt szélsőségekkel, ahogy a művei, melyekkel megváltoztatta a XIX. század arculatát. Dublinban született, Oxfordban tanult, legnagyobb sikereit Londonban aratta, és végül Párizsban halt meg száműzetésben. Életét és művészetét is meghatározta a szemforgató viktoriánus erkölccsel való küzdelem, melynek nevében 1895-ben kétévi börtönre és kényszermunkára ítélték „súlyos szeméremsértés" vádjával. Sziporkázó színpadi műveit, fájdalmas szépségű meséit és elmés mondásait azonban máig olvassák világszerte, és ma is épp olyan frissen és lenyűgözően hatnak az olvasóra, mint száz évvel ezelőtt.
Dorian Gray arcképe címmel és Wilde Oszkár név alatt is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1890

2017. október 22., vasárnap

Aleksandra Mizielińska – Daniel Mizieliński: Föld alatt / Víz alatt

 Régóta terveztem, hogy elolvasom majd ezt a könyvet, vagy valamelyiket ezekből a nagy alapú, rajzos csodákból. Csak aztán mindig pont a méret miatt nehézkes volt. Ugyanis a méret kissé nehézkessé teszi az olvasást is és azt is, hogy az olvasás helyére szállítódjon a könyv. De ezt a nehézséget simán be lehet vállalni, csak megfelelő idő kell, vagy megfelelő táska, amibe belefér.
 A mérete miatt nehéz ugyebár olvasni, viszont pont a mérete miatt belefér minden. Nem mondom, hogy a rajzok szépek, mert nem az volt a fontos, hogy szépek legyenek. Inkább úgy mondom, a rajzok érthetőek és kreatívak, és néhol viccesek. Egyszerűen ez a méret az, amibe tökéletesen képes érvényesülni a kötet.
 Arra mondjuk nem nagyon jöttem rá, hogy a Víz alatt vagy a Föld alatt kellett volna kezdenem az olvasást. Vagy ez opcionális, és mindenki ott kezdi, ahol szeretné. Én amúgy önkényesen a vízbe merültem először, hogy aztán a föld mélyére hatolhassak.
 Célcsoportra viszont nem jöttem rá. Mármint, hogy konkrétan melyik az a korcsoport, akinek ajánlani tudnám. De gyanús, hogy úgy 5-6 –tól felfelé, a végtelenségig. Hasznos lehet persze, ez szülőkkel olvasva is, mint valami böngésző, tekintve tényleg elég részletesek a rajzok és ad egy alapot egy csomó beszélgetéshez, tehát lehet, hogy 5 év alatt is. Amúgy azon gondolkodtam, hogy az unokahúgom és unokaöcsémnek meg kéne venni (amíg még kapható), de évekig csak állna, mert még csak fél évesek… úgyhogy még várok egy kicsit a vásárlással.

 A vásárlásról jut eszembe, köszönet a Manó könyveknek, hogy bevállalta ezeket a könyveket. Ugyanis, itt van… ~120 oldal, gyönyörű, kemény borítású, nagy alapú, részletes ismeretterjesztő könyv, ami tök jó és ajánlanám mindenkinek. De pont a kivitelezés miatt borsos az ára, tehát kell egy bizonyos merészség a kiadótól, hogy így próbának bepróbálkozik a ~7500 forintos könyvekkel. Félreértés ne essék, egy szimpla könyv is már ~5000 forint tehát ahhoz képest nem drága. De az az érzésem, kevés magyar család van, aki ezt így ki tudja pengetni 1 db könyvért.
 De mindezektől független, a könyv jó! Rengeteg érdekes dolgot megtudtam, remekül illusztrálva, aránylag friss adatokkal (amikor eredetibe megjelent a könyv, akkor naprakész volt). Nekem a víz alatt jobban tetszett. Nem tudom miért, mert amúgy a vizet kevésbé szeretem, mint a földet. De sosem vonzott túlzottan a metrók világa, meg a bányászat, barlangászat, így kevésbé volt nekem érdekes a föld alatti rész. Viszont a növényes része még egészen lekötött, meg az állatokkal kapcsolatos, de onnantól, hogy milyen energia, honnan és hogyan, nem volt annyira érdekes számomra. Ismerek olyanokat, akik imádják ezeket a cuccokat, én nem az vagyok.
 Viszont a víz alatti rész végig érdekes volt számomra. A tavaktól, a tengereken át, a merülésig, és a rekordokig, hogy milyenek voltak az első búvárruhák (megjegyezném, mai szemmel már-már viccesek), az első tengeralattjárók (azok is furán néztek ki :D), és hogy milyen mélyre is ment már ember. Itt rájötte, hogy milyen remek dolog már ez, de hogy én le nem mennék egy ilyen kabinba, amibe felállni sem tudok, és 3-4 órát ott kéne töltenem, tuti nem bírnám. Egészségére, aki szereti az ilyet, biztos tök izgi, de kihagyom! Minden esetre érdekes volt, és tök aranyos képek vannak a nagy élőlényekről odalenn.

 Ajánlanám? Mindenképpen. Remélem, majd a könyvtárból is többen viszik, mert nem nagyon látom, hogy vinnék. Igen-igen a méretei miatt azért meggondolandó. De akkor is! Lapozzanak bele és akkor meglátják mekkora jó már!!! :)

Megjegyzés a föld alatthoz: sztalagmit, sztalaktit  és társai… én ezeket sose fogom megjegyezni. A héten olyan sokszor jött szembe, hogy tudnom kéne, hogy ezek mik, de nekem… ezek cseppkövek, aztán csókolom. Cseppkő… nem sztalamicsodák…. Cseppkőőőőőőőő. De komolyan, ezeket az elnevezéseket mindenkinek már tudnia kéne?

Fülszöveg (bár amúgy nincs neki…, de mindegy):

Ez a különleges könyv páratlanul izgalmas utazásra hív. Bekukkanthatsz a föld alatti üregekbe, leereszkedhetsz a világ legmélyebb bányájába, vagy találkozhatsz például rekordokat felállító búvárokkal, mesésen tarka halakkal, különös mélytengeri teremtményekkel és felfedezheted a Titanic roncsait is. Az okos és könnyen érthető magyarázatok melletti hatalmas illusztrációk és részletgazdag ábrák egyre mélyebbre és mélyebbre hívnak, egészen a Föld forró magjáig.
A népszerű lengyel illusztrátor-házaspár – akárcsak a korábbi sikerkönyvben, a Világlátóban – ebben a kötetben is azt tartotta szem előtt, hogy a gyönyörűen és sok humorral megrajzolt oldalak elvarázsolják az olvasókat, és közben felfedezzék világunk megannyi rejtett szépségét.

Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 112
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789634032373
Fordította: Kellermann Viktória