2016. március 30., szerda

M. R. Carey: Kiéhezettek

A poszt helyenként akarva, akaratlan cselekményleírást tartalmaz. Próbáltam nem lelőni semmit, de úgy nehéz írni a könyvről. Előre szóltam!!

 Az idei év egy kicsit zombisra sikerült. Legalábbis ami a mostanában olvasott könyveket jellemzi. Nem olyan rég fejeztem be a Zombi túlélő kézikönyvet, ahol teljesen egyértelművé vált, hogy feltehetően meghalnék igen hamar az zombi apokalipszis bekövetkeztében.
 Aztán molyon láttam ezt a könyvet, aminek szerintem borzalmasan ronda a borítója. És tetszett a fülszöveg. És annak ellenére, hogy maga a borító semmitmondó és taszító, egy gyenge pillanatomban megrendeltem, aztán mivel nem akarom elbukni idén is az „Amit főztél..” kihívást, hát gyorsan neki is álltam, hiszen azért vettem meg!
 Az olvasást csak annyi időre függesztettem fel, míg egyedül voltam itthon. Pedig így belegondolva ott már semmi ijesztő nem volt, tehát olvashattam volna. No de honnan tudhattam volna! Na jó ijesztő ugyan nem volt, de felzabálták a csávót akit nem szerettem annyira, úgyhogy nem sirattam meg….meg történt pár érdekes dolog.
 Nos nem tipikus zombi könyv, bár azaz igazság, hogy mivel eddig összesen a Zombiháborút olvastam, nincs nagy irodalmi összehasonlító hátterem. Nos, nem olyan mint a Zombiháború! Olyan jó, mint az, de máshogyan. A zombik is mások, elvégre kiéhezettek és 1. okosabbak, mint a Z-be. 2. butábbak, mint a Z-ben!
 Ezt inkább kifejtem egy kicsit bővebben. Okosabbak, mert itt vannak olyan zombik amik ugyan megesznek téged, de! De tudnak beszélni, cukin mosolyognak rád, és nincsenek szétrohadva. Feltehetően ez merőben szimpibbé tenné őket…ha nem ennének meg téged.
 Nos és butábbak, mint a Zombiháborúban… azért mert a másik féle zombik meg állnak a helyükön, mint a bot. Csak így állnak…és állnak….bumm hang, bumm szag, és megettek, de amúgy ha jó a szagelnyomó cuccod és kussban sétafikálsz, akkor elmehetsz mellettük. Mert buták mint a bot, és állnak mintha rajtuk próbálták volna ki a pillanatragasztót.
 Huha, hogy írjak a könyvről, hogy ne spoilerezzem le a végét. Amit sikerült magamnak lespoilereznem, mert ki a hülye? Hát én, soha nem volt szokásom megnézni az utolsó oldalt, hát itt megtettem! Ez mondjuk elvette az aggódásomat két szereplővel kapcsolatban, mert így tuti lett hogy élnek… mármint nagyjából élnek.
A történet nem túl bonyolult. Eljött a világvége, egy gomba megfertőzte az embereket, ettől felzabálták egymást,  a maradék emberke meg elbújt a fenébe, és vagy guberál, vagy kis zombigyerekeken kísérletezik. Aztán bumm, nesze neked menekülj, mert az egyik hülye csapat megtámadja a másikat! Komolyan az emberi hülyeség határtalan. Ott vagy a hülye apokalipszisbe és nem összefognál…neeem…..megtámadod őket, hogy az maradék kevés emberiség is kihaljon… hát tényleg – taps a guberálóknak!!
 A túlélő kis csapatunk, a fanatikus, hülye doktornő, az őrnagy, a béna katona, a „ezek de cukik” felfogású tanárnő, és a zombi! Amúgy remek csapat, mert senki nem ért egyet senkivel sem, és a fél csapat megölné a másik felét…vagy megenné, részletkérdés. Pechesek amúgy, de valahol rohadt nagy mázlijuk van. Melanie, a zombi…kiéhezett, aki… nem írom le hogy mi derült ki a végén. Mindegy is, Melanie az egyetlen épkézláb, normálisan gondolkodó egyed az egész könyvben! Ami rohadt nagy szó, mert ő halott…. Vagy valami hasonló. Nos az a gond, hogy rajta kívül ugyan vannak még 4-en, akik elméletileg felnőtt emberek, de mindnek van valami stikkje, méghozzá általában nagy. Akit még bírtam az Parks őrmester.
 A dokinőt nem bírtam, ő érte egyetlen könnyet sem cseppentettem volna, ha nem úgy végzi, ahogy végezte sem. Tény, hogy egy zseni, de emellett megrögzötten odavan azért, hogy feldarabolja másnak az agyát. És mert a kis kiéhezettek elméletileg halottak, ugyan mozognak, de kit érdekel…nos annak ellenére híve a „boncoljuk fel élve” elvnek. Komolyan reménykedtem benne, hogy a kíváncsisága viszi a sírba….de nem.
 A hogyishívják közlegény, aki annyira mellékszereplő volt, hogy a nevét sem tudtam megjegyezni. Nos ő cuki a végén, még ha úgy is járt ahogy. Mellékesen szerintem nem bánta annyira a dolgot. Emellett persze ő nem akart sosem elérni Beaconbe. Neki elég nyomorúságos élete volt, nem ismerte a világot az összeomlás előtt, és az ahol felnőtt egy kalap kakival volt egyenértékű. Nem akart visszatérni.
Parks őrmester: egy tahó paraszt, de ha a felnőtteket nézzük,ő az egyetlen aki… általában tud racionálisan gondolkodni, annak ellenére, hogy azért a könyv nagy részében főleg csak lövöldözik, de azt kitartóan. Meg menekül!
A tanárnőcske, Justineau (amit ki se tudok ejteni), ő valami rózsaszín masszában él, de komolyan. Ő a dokinő ellenpólusa. A doki mindenkit kinyírna, a tanárnő mindenkit keblére ölelne. Namármost egyik felfogás sem éppen életbiztosítás, ha olyasmit akarsz megölelni aki kajának néz!
Melanie, meg okos. Sokkal okosabb, mint gondoltam az elején, bár már ott teljesen tiszta volt, hogy átlagon felüli intelligenciával rendelkezik. Amit a végén csinált, az egyrészt egy b+…. egy „most komolyan?” és egy „heeeee????” Reakciót váltott ki belőlem. Zseniális volt, még ha nem is repestem volna én sem a boldogságtól, amikor tudatosul bennem, hogy mit csinál a kis szöszke….

Belbecs: 5/5

 Akik szeretik, a zombikat olvassák! Akik szeretnek gondolkodni közben azok is! Borzalmasan sok összefüggés van, legalábbis a végén. A világfelépítés remek, bár valójában nem tudunk meg túl sokat, de pont eleget. Mellékesen meg mit akarunk tudni? A világ romokban, itt a gomba, itt a zombi pont ennyi! A zárás egy nagy B+, ennek ellenére borzalmasan tetszett. A szereplők nem szerethetők, még Melanie-t sem szerettem, de jól ki voltak dolgozva! A helyszínek meg nem túl változatosak, tekintve bázis-út-London, oszt jóvan. Az ellenség, avagy miből lesz a zombi gyerek egy szintén nagy b+.
Olvassátok!!!

Külcsín: 4/5

A borító ronda, mint a bűn, a színe is, a kép is, minden. De a belső dolgokkal nincs gond. Feltehetően volt szerkesztője, mert nem találtam semmi elgépelést. A fordító remek munkát végzett, mert imádtam olvasni. Márpedig ismerjük be, hogy sokat javít vagy ront egy könyvön a fordító, ha nem jól csinálja. Bánom, hogy nem kemény táblás, és bánom. MegtartósJ

Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A történet a jövőben játszódik, az emberiség nagy része egy gyorsan terjedő fertőzés áldozatává vált. A fertőzést egy különleges gomba okozza, amely a szervezetbe jutva átveszi az irányítást a gazdatest idegrendszere fölött. A fertőzöttek, a „kiéhezettek" gyorsan elveszítik személyiségüket, emberi mivoltukat, és egészséges emberek húsával táplálkoznak.
A egészségesek védett városokba húzódtak vissza, vagy „guberálókká" válnak, azaz veszélyes bandákhoz csapódva próbálják túlélni a helyzetet.
Egy jól védett katonai bázison különleges gyerekeket tartanak fogva, egymástól is elzárva. Ők is kiéhezettek, azonban megőrizték emberi tulajdonságaikat sőt, kiemelkedően magas intelligenciával rendelkeznek. A tudósok abban reménykednek, hogy segítségükkel – vagy inkább felhasználásukkal – sikerül megtalálniuk az ellenszert.
Egy napon a kiéhezettek és a guberálók megtámadják a bázist, csak keveseknek sikerül megmenekülniük, köztük az egyik legintelligensebb kiéhezett gyerekkel, Melanie-val. A menekülőknek a kiéhezettekkel zsúfolt városokon át kell eljutniuk a biztonságot jelentő védett területre…

Eredeti megjelenés éve: 2014
Kiadó: Kossuth
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 456
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789630984652
Fordította: Kisantal Tamás

2016. március 29., kedd

Prince of Stride: Alternative

 Ritkán írok filmekről, animekről. Mármint hosszabban, de gondoltam, most mégis megteszem. Szeretem a japán kultúrát, és ebbe beletartozik a manga olvasás, anime nézés is. Mivel nem beszélek sem japánul, sem angolul, és ezen nyelveken olvasni sem igen tudok, így a magyar fordítókra vagyok szorulva, ha éppenséggel érteni is akarom amit látok, és nem csak gyönyörködni benne. Márpedig szeretem érteni a dolgokat.
 Úgyhogy itt is csók azoknak akik feliratozzák és felrakják indavideóra az animeket! És egészen gyorsan teszik ezt ugyanis a  Prince of Stride: Alternative (2016–) igen, pontosan jól látható idei! És már fenn van…és már belezúgtam.
 Tudni kell, hogy nem vagyok sport ember, ez meg is látszik rajtam, viszont nem mondtam egy szóval sem, hogy nem szeretem nézni. Na jó…nem szeretem nézni! Az egyetlen műfaj amiben sportot szeretek látni az anime. Meglepő mód még ez a futós csoda is teljesen belelopta magát a szívembe. A Kamigami no Asobi (2014–) óta először lettem nagy rajongója egy animnek. Közrejátszik, hogy nem végtelen résszel rendelkezik (még), hogy szép a grafikája (nekem), hogy érdekes a történet. Azon kívül persze, hogy nagyrészt futnak. De nem akárhogy! De nem ám, kifejezetten jó nézni azt a futást, ugrálást amit a srácok leművelnek.
 És szerethetőek a karakterek. Sok dolgot nem értettem az utolsó előtti részig, aztán ott megvilágosodtam, ami miatt újra elkezdtem nézni a sorozatot, pedig valójában most fejeztem be. De úgy nézve, hogy tudom, hogy mik a hátsó összefüggések más szemmel nézek emberekre, és cselekedetekre.

Kadowaki Ayumu: ő az a tipikus mellékszereplő, aki ugyan a csapatban van, de nem sok haszna van, viszont totálisan képes szurkolni, és félreállni ha úgy adja az élet. Emellett tisztában van azzal, hogy olyan marha gyorsan nem tud futni, mindezek ellenére mindent megtesz a csapatáért, amibe még csak belépni sem akart sosem, csak azért lépett, be, hogy a saját klubja is életben maradjon :D

Yagami Riku: imádatom egyik személye. Borzalmasan energikus, viszont ő drámázik a legtöbbet. Amit persze részben értettem, a tesója miatt mindig elnyomva érezte magát, amiatt utált meg futni is meg minden. Tehát értettem, miért olyan kis depis a mosolya mögött ennek ellenére eljött a pont ahol komolyan fejbe vágtam volna, hogy hagyja a p*csába az egészet és legyen saját maga és ne a tesója árnyéka.

Hasekura Heath: az eredeti csapatból maradt, az újnak meg a kapitánya. Mivel a csapatban ő a legöregebb, neki már ez az utolsó éve. Mindezek ellenére elég elhatározás volt benne, hogy nyerni szeretne. Kedveltem, bár a többiekhez képest az ő jelenléte elhanyagolható. Ő… ő futott, kicsit lelkizett, kicsit mesélt, de sokat nem tudtunk meg róla.


Fujiwara Takeru: a kedvenc lábfetisisztám. Feltehetően ha nem taparolja mindenkinek a lábát, többen mentek volna a futó klubba. Bírtam, bár ő olyan… olyan elszántan csak ment előre, és néha elfelejtette, hogy a másik embernek is van érzése, és az érzésekben nem csak a futás van benne. Ennek ellenére jófej, csak hát ez a csapatmunka annyira nem ment. A fagyis rész….az mindent vitt, szegéééééééééény :D

Kuga Kyosuke: Ex tag, aztán mégis tag…. Bonyolult. Minden esetre ő meg szél fetisiszta. Oda van a szélért, és szerintem úgy…. Tíz mondatot mond az egész sorozatban, de mindegyikben szerepel a szél. Szegény Riku sem értette amikor tanácsot adott neki metaforikusan természetesen :D Oh igen, és ez a hajat fújja a szél beállásain néha elfogott a röhöghetnék. Amúgy cuki pofa, még ha morcosnak is tűnik :D

Hozumi Kohinata: Másodéves, de… a legtörékenyebb a csapatban (nem szó szerint, csak alkatilag), nagyon édes, főleg ezzel a hátracsatozott fufruval. És igen, szegény eléggé lánynak tűnik, ebből adódóan ezt fel is használják… oké, csak fotózásra ám :P

Sakurai Nana: Az egyetlen női szereplő, mármint akinek szerepe is van. Ő indítja a versenyzőket, és hangolja össze a váltásokat. Hol jól, hol bénán.


Amúgy ami az animbe a legjobban tetszett. A csapatmunka, annak felépítése, mert hogy nem megy minden úgy hogy taps és kész. Az, hogy az ellenfelek egy része, igenis teljesen fair játékot játszik, sőt! A közös edzőtáboros rész, és az utána lévő utalások borzalmasan szimpatikussá tették, az amúgy nem túl szimpatikus celeb futókat.

 Az anime amellett, hogy a futásról szól (ami nem érdekel), gyönyörű, és kifejezetten szép mondanivalója van, emellett bővelkedik humorba. Igen, egyik szereplő sem teljesen ép, és mindenkinek van valami testi, lelki baja a világban, de ennek ellenére nagyon kerek az egész. Barátságok szövődnek, izgalmas versenyeken átívelő felkészülések, és a nemes cél persze.
Csak ajánlani tudom J ez meg az amv ami miatt egyáltalán nekiálltam futós animet nézni. :*




2016. március 27., vasárnap

Várólista vasárnap

Ha nem leszek túl lusta, akkor ez egy állandó „rovat” lesz. Minden vasárnapra tervezem. Amolyan „ezt láttam meg” „ezt szeretném olvasni” féle poszt. Egyrészt mert így a várólistám 1097-nél tart, egyre nehezebb észben tartanom, hogy mik azok amiket kinéztem.
Nem mintha, az olvasásomat befolyásolná az, hogy várólistán van-e egy könyv vagy sem. Bár az is igaz, hogy annak nagyobb a valószínűsége, hogy a várólistáról olvasok vagy veszek meg valamit, mintha az sosem szerepelt semmilyen listámon. Ugyanis a listára kerüléssel átment már egy szűrőn és felkeltette az érdeklődésemet.


Nos, azaz igazság, hogy eléggé szétszórt témakörökben mozog a mostanában várólistára került könyvek listája. Vannak nagyon régiek, kicsit régiek és még meg sem jelentek. Van ahol a százalék is sokat nyomott a latba, és van ahol szimplán, borító és vagy fülszöveg alapján érdekesnek találtam.
 A legtöbbel Molyon találkoztam, de pl. a Friedman könyv a könyvtárban került a kezeim közé, és beleolvasva egészen érdekesnek tűnik.

2016. március 20., vasárnap

Áttekintő

 Gondoltam kicsit átnézem a molyos dolgaimat, meg a blogot is szeretném Majd felpörgetni egy kicsikét. Úgyhogy majd lesznek várólistás dolgok, lehet, hogy hozok majd szép borítókat is (rengeteg szép borítót láttam mostanában!), meg hasonlók. Sajnos ugyanis nem olvasok olyan gyorsan, hogy aktívnak lehessen mondani a blogomat, holott imádok bejegyzést írni. Csak úgy voltam, hogy azt könyv értékelésekre szűkítem le. Nos, ez fog változni.
Kezdetben a molyos dolgaimat tekintem át. Ez merőben hasznos, főleg persze nekem, mert majd tudom mérni a változást x idő múlva is.
Nézzük is:
A kép elég beszédes amúgy. A legtöbb olvasmányomat, értékeltem is, más nem csillaggal. Régebben mondjuk az értékeléseim még kimerültek olyasmiben, hogy „jó volt”, „rossz volt” ehhez képest, meglehetősen sokat fejlődtem az idők során. Feltehetően jót tesz, hogy a blogra azért ennél értelmesebb dolgokat szeretne az ember írni. Végtére is ennyit meg tud jegyezni önmaga is :D Legalábbis jó esetben egy könyvre az ember évek múlva is emlékszik, olyan szinten, hogy jó volt-e vagy sem. Amire nem emlékszik ennyire sem, nos, azokat feleslegesen olvasta el.
 1071 könyvem van, ebből durván amúgy 200 eladó, tehát mondjuk, hogy 800 körül van azoknak a könyveknek a száma amit egyelőre még úgy gondolom, hogy el akarom olvasni, vagy úgy gondolom, hogy jó ha megvannak itthon. A várólistám nagy részét a saját könyveim teszik ki, de persze kerülnek fel rá innen-onnan meglátott, és érdekesnek tűnő könyvek is.
 A kívánságlistám 14 könyvből áll, és elnézve a könyvvásárlási lázamat mostanában, nem is nagyon fog gyarapodni. A legtöbb könyvet el tudom a könyvtárból hozni, így felesleges saját. Legalábbis most nem a könyveim gyarapodása a cél. Kevés az olyan könyv, amit ténylegesen szeretnék birtokolni is. Akár csak ideiglenesen is. Ez abból is látszik, hogy idén összesen 4 könyvet vettem, abból egyet már odaadtam a könyvtárnak, mert mellélövés volt, három meg olvasásra vár… azaz kettő, mert a legújabbat (A Kiéhezetteket), már elkezdtem olvasni. És abból a maradék kettőből is az egyik 900 Ft volt, a másikat meg a tesómtól vettem át, mert érdekel, de nem feltétlen rögtön. Ha meg nem veszem át tőle, biztos valaki megvette volna és olvasás nélkül postázhattam volna ;(
 Kölcsön viszont több könyvet kérnék. Az is persze át lett szanálva tavaly év végén. A 44-ben rengeteg olyan van ami sorozat x vagy y. része, és szeretném befejezni a sorozatot de nincs meg a könyvtárba, vagy de azért megvenni nem akarnám.
 A molyos aktívságomat lehet lemérni a karcok, idézetek, polcokban. Karcolás általában blogbejegyzést jelent, vagy mostanában már vannak A nap képe (i) zóna, oda szoktam szép (nekem szép) képeket felrakni, naponta egyet talán, de azt sem minden nap. Polcokat utálok csinálni, azaz ez így nem igaz. Szeretek polcot csinálni, de régen le lehetett őket zárni, és kikerültek a nézetből, amiket már megcsináltam, és ezzel befejeződtek a rápakolások. Így nem zavartak. Most már erősen meggondolom, hogy miből készítek polcot. A 15-ből 5 a munkámhoz kell (Dezideráta ilyen-olyan megfontolásból), kettő a várólista csökkentésre, egy Gabye kihívásához, egyre meg felrakom, hogy éppen mi jön felém. Az általában elég üres. Van egy a Mini-könyvklubnak is, egy a kölcsön könyveknek (mert szita az agyam :D) egy meg az E könyveknek (szintén azért mert szita az agyam).
 Észlelés fronton borzalmasan lanyha vagyok. Ami nem azért van, mert nem figyelek, hanem azért, mert a környezetemben nem olvasnak az emberek buszon. Máshol meg nem találkozom olvasó emberrel. A könyvtárban igen, de az meg annyira egyértelmű :D (és engem sem észlelnek soha, pedig ÉN olvasok a buszon :()

Visszatérve a várólistára. Ők azok a könyvek, amik az elmúlt 2 hétben rákerültek. Nos így megnézve a legtöbb az önsegítő, pszichológia könyv. A legtöbb teljesen új. A molyos szerkesztői munkáim során ugyanis akarva akaratlan belebotlok Minden könyvbe. Ennek hozadéka, hogy felkelti a kíváncsiságomat és akkor első körben deziderátás polcaim egyikére kerül (feltételezvén, másnak is felkelti majd a kíváncsiságát), ha meg megvan a könyvtárnak már, mert mondjuk régi vagy régebbi a könyv, akkor várólistázom (mert igen, még mindig szita az agyam). Így általában egy könyv 2-3 helyre kerül, köztük a várólistámra is. Az elmúlt két hétben ez a tíz. Van benne olyan is ami még meg sem jelent, de már amikor az angol borítóval találkoztam is érdekelt. Hogy el is fogom-e őket olvasni? Fogalmam sincs, de észben (rendszerben) tartom őket, hogy tudjam valami miatt kíváncsivá tettek. És igen, meglepően sok önsegítő könyv van listán… pedig egy időben utáltam az ilyen könyveket.


Nos, a kívánságlistám meg ennyi. Nem több nem kevesebb. Lehet, hogy levenni tudnék róla, olyat, ami nem annyira fontos, de a legtöbb olyan, aminek jelenleg nagyon örülnék. Legalábbis elméletben, mert, hogy egyiket sem olvastam még, tehát fogalmam sincs, hogy jók-e. Igen, ezért elég necces a dolog, de a legtöbb olyan szerző könyve, akiket szeretek olvasni. Olvastam már tőlük és tetszett. Vagy a japános dolgoknál adott, hogy érdekel a téma. Bár feltűnően száraznak tűnnek így borító és cím alapján. Ennek ellenére szeretném őket. No meg a legelső könyv… szép. Az simán szép, és drága. De abba már belenéztem, és teljesen elvarázsolt, tehát feltehetően, ha egyszer meglesz, akkor… üldögélni fogok és nézegetni. Igen, vannak könyvek, amiket szimplán azért szeretne az ember birtokolni, mert gyönyörű a tartalma és úgy az egész önmagában. Bár biztos teli van jó és hasznos adatokkal is, a könyves boltban csak tapogattam, lapozgattam és csodáltam :D

2016. március 13., vasárnap

Lissa Evans: Stuart Horten mágikus masinái (Stuart Horten 1.)

 Idén elég sok mesét olvastam már, és nem is olyan rég írtam, hogy most egy időre leteszem a nagyon ifjúsági irodalmat. Szimplán abból a megfontolásból, hogy úgy az egész olvasást ne utáljam meg, csak mert csömört kapok a jó vagy éppenséggel a rossz ifjúsági, és gyermekirodalomtól.
Stuart Horten története még a válság előtt került a kezem közé. Borzalmasan régóta el akartam olvasni (pontosan, 2015. novembere óta, amikor felvittem a Moly adatbázisba). Meg is lett a könyvtárnak, de nem hoztam rögtön ki, mondván van mit olvasni. De valami miatt senki más sem vitte ki, ami viszont borzalmasan lehangoló tény! Mert jelentheti azt, hogy az emberek, és a gyerekek (tudom, hogy a gyerekek is emberek :P), nem olvasnak! Vagy jelentheti azt, hogy ők nem hallottak róla annyi jót, amennyit én! Ami fura, merthogy szimplán borító alapján és cím alapján zúgtam bele a könyvbe, tehát nekem sem volt háttér információm, hogy ez jó. Hogy ez ennyire jó!
 Olvastam már gyerekeknek szóló, nyomozós könyvet, de ez valami fantasztikus volt. Messze jobb a többi hasonló sémára épülő kötetektől. Méghozzá azért, mert nem butítja le a nyomozást, csak mert gyerek a főhős, és csak azért, mert gyerekeknek íródott. Tényleg van benne izgalom, tényleg van benne misztikum, és ami fontos, ami nagyon fontos, hogy borzalmasan szépen megírva. Nem lebutított mondatokkal, és cselekményszállal, hogy rögtön a legkisebb olvasó is tudja, hogy na mi lesz a vége. Nem mondom, hogy meglepődtem a nyomozás alatt, de a vége az nagyot üt. Persze sorozat, tehát igazándiból ott függ a vége a semmibe.
 A történetben nekem ami a legkevésbé tetszett az Stuart szülei voltak. Tudom, hogy kellenek, hogy legyenek, különben borzalmasan nehezített lenne a pálya, de ennyire látványosan semmitmondóan lévő karakterek ritka vendégek az olvasmányaimban. Bár mondjuk a random beszólásokkal segítés vicces volt. Ennek ellenére a szülőket nem tudtam igazán megkedvelni, az anyukát teljes mértékben kiírták, mert hát mindig dolgozott, az apuka meg furán beszélt. (ami kicsit idegesített, de nem nagyon).
 A szomszéd lányokat imádtam, a nevüket viszont nem. Nem túl kreatív a April, May és Juninak hívni egy hármasikres lány tesós különítményt. Feltehetően amúgy azért harapok még erre a bugyuta elnevezésre, mert mély nyomott hagyott bennem a Hó mint hamu hülye településneveivel. Tehát a lányokat, már amelyik szerepelt normálisan, azt kedveltem, bár tény, hogy megértettem Stuartot, hogy igen nevetségesen és idegesítően hat, ha egy lány követ téged. Csak mert unatkozik és újságírónak képzeli magát!
Maga a nyomozás nagyon tetszett és az is, hogy Stuart fiatal kora ellenére, és kis termete miatt, borzalmasan nagy küzdeni akarással van megáldva. Néha ez mondjuk rohadtul veszélybe sodorja, és borzalmasan vicces dolgok is kisülnek belőle, de oda se neki! A könyv vége meg na… nem szeretem a függő véget, de tetszik a megoldás!

Belbecs: 5/5

Igazándiból mindenkinek ajánlom, 8-12 éves kortól már biztosan. Jóval összetettebb, mint a Sherlock, Lupin és én, millió szinttel feljebb van, az Agatha nyomoznál. És ami fontos, szép mondatok vannak benne és értelmes, izgalmas a cselekmény.

Külcsín: 5/5

Szerelmes vagyok a borítóba! Meg úgy az egészbe. Adtak a megjelenésre, és szerintem hangulatos az egész. Csókolom a kezét annak, aki rábólintott, hogy maradjon minden az eredetiben!

Fülszöveg:
Stuart Horten meglehetősen alacsony tízéves, aki egy sivár kisvárosba költözik, távol minden barátjától. A szomszédban sajnos az elviselhetetlen Kingley testvérek laknak, és a nyár kilátástalanul unalmasnak ígérkezik… Ám egyszer csak megkezdődik élete legnagyobb kalandja! Meg kell találnia nagy-nagybátyja elveszett műhelyét, ami telis-tele van trükkös és varázslatos tárgyakkal. Nyomkövetés, rejtélyek – ám ami elsőre izgalmas és mulatságos feladatnak látszik, hamar veszélyes küldetéssé válik.
Ezt a könyvet 8-12 éves gyerekek számára ajánljuk

Eredeti megjelenés éve: 2011
Kiadó: Pagony
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 280
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789634100928
Fordította: Wertheimer Gábor
Illusztrálta: Temujin Doran

Max Brooks: Zombi túlélő kézikönyv (Tökéletes védelem az élőhalottakkal szemben)


Annak idején a Zombiháború nagy kedvenc lett. Így be is szereztem, rögtön amikor kiadták a Zombi túlélő kézikönyvet. Mondván jó az, ha van. Persze ha már megvan egy könyv, akkor automatikusan átkerül abba a halmazba, ahol a „majd egyszer elolvasom” könyvek vannak. Mert, hát itt van, úgyhogy ráér. Meg annak az esélye, hogy már azonnal a zombi apokalipszis kellős közepében vagyunk, és későn kezdem olvasni, igen csekély!
 Nos, mivel ez egy túlélő könyv, így nem lehet igazán összehasonlítani a zombiháborúval. Az egy riport-regény szerűség volt, ez meg konkrét túlélési ötleteket felsoroltató kötet.
 Játsszunk el a gondolattal, hogy valóban vannak zombik. Kezünkbe kerül ez a könyv, még a nagy járvány kitörése előtt, amikor még csak elvétve ették meg az emberek egymást, merő ösztönből, és emberhús utáni vágyból. Tegyük félre a tényt, hogy a mai napig vannak kannibál törzsek, akik nem zombik. A kötet szerint a legjobb, amit tehetünk, hogy felkészülünk! Felhívja a figyelmet, hogy a könyv Amerikában íródott így a legtöbb dolog, Európában teljesen máshogy lenne, már csak a házak felépítése, a kormány, a hadsereg és hasonlók miatt is. Itthon kicsit nehezebb feladat lenne a fegyverhez jutás, viszont nagyobb eséllyel tudsz olyan házat találni, amit normálisan meg lehet védeni. Persze sajnos rögtön az első ötlet, miszerint menj az emeletre, és rombold le a lépcsőt, az így ránézve a lépcsőnkre akkora meló lenne, hogy akkor már inkább keresnék egy másik házat ahol túlélhetek. Elhiszem, hogy Amerikában a kis fa szerkezetes cuccokat hipp-hopp szét lehet kapni.
 Tehát feltételezzük, hogy vannak zombik, és esélyesen kicsiny tök eldugott falumat elárasszák. Első eset hogy itthon vagyok, nos… feltehetően meghaltam, vagy zombivá váltam. A házunk nem túlzottan zombi biztos, ha egyedül vagyok itthon akkor nincs kocsi amivel elmeneküljek. Bár megjegyezném nem is ajánlja a kocsit, mint menekülési eszköz, bicajom az ugyan van, de mire megtalálnám már megettek a zombik. De jó feltételezzük, hogy megtaláltam, és elindultam vele. Nem ajánlja a könyv, hogy a városok felé menjünk, akkor marad a nagy büdös semmi. Eltekerek a semmi felé. Térképet vihetek magammal, de borzalmasan béna vagyok a térképolvasásba, úgyhogy tök felesleges. Mondjuk, hogy megmenekültem, és egy biztonságos helyen vagyok, tuti, hogy becsavarodnák a hörgésektől rövid időn belül. És a problémamegoldó, leblokkoló dolgaimat ismerve, ha valami nagy probléma van, akkor általában csak állok, mint egy fadarab, tehát megettek. Pedig rövid a hajam, tehát nehezebb elkapni, de nem vagyok edzésben…

  A másik eset, hogy dolgozom, miközben kitör a zombi apokalipszis. Ez esetben a könyvtár….is elég szar búvóhely. Egyrészt földszinti ablakokkal van megáldva, és a „bedeszkázás” nem nagyon kivitelezhető. Bár deszka lenne (könyvespolcok), de félő ha azt megpróbálnánk előbb dőlne ránk az épület, minthogy biztonságban lennénk. És nem tudom hogy lehet kijutni a tetőre. Ami mondjuk a tériszonyom miatt rögtön az örök bázisom lenne, míg nem halok éhen, mert hogy le már nem mernék jönni XD. De Feltételezzük, hogy hamar tudtuk, hogy már a városhatárt elérték a zombik, felhívnám AniTigert vagy Szil78-at, hogy kinek van jobb kocsija, amibe beleférünk, Gabyenak szólnák rögtön, hogy meneküljön, felvesszük, vagy konvojt  hozunk létre a pár kocsiból, és Szimirzáékat is kimentjük, meg minden ismerősünket, feltételezve, hogy őket nem ették meg, és vagy, nem zombik már. Aztán kajával, fegyverrel (fogalmam sincs honnan szednénk) felszerelkezve mennénk a vakvilágba. Nekem túl sok hasznomat nem vennék, de azért próbálnánk segíteni :D (Dunaújvároson belül is eltévedek, nem hogy máshol :D). Nagy valószínűséggel itt is megettek volna már minket.
 Tehát belegondolva, hiába ismerem a túlélési szabályokat,nagy valószínűséggel az első hullámban megennének. Persze, mint ahogy a könyv mondja, még nincs minden veszve! Már most foglaljak le valami félreeső helyen egy új kolónia létrehozására megfelelő helyet. Kezdjek el tanulni egy használható szakmát, mert feltehetően mint könyvtáros nem biztos, hogy nem halok éhen. Legyen meg a csapat, akik egyetlen egy sms-re vagy kiáltásra összeállnak és már megyünk is. És persze ott ahova megyünk álljon már egy ház, legyen felszerelve már most, mert hát bármikor jöhet a zombi apokalipszis. Legyünk edzésbe, mert ki tudja mikor kell futni, tanuljunk meg lőni, mert az mindig jól jön. Legyen késünk, bár a kard jobb, lehetőleg szamuráj kard, mert az könnyű és hosszú pengés, mert még a leghülyébb ember is képes lefejezni egy zombit. És ne feledjük, a fej, a lényeg. Ne nyúlkáljunk a zombiba, ne szeretkezzünk vele (wtf?:D), és ne együk meg a húsát, mert meghalunk, ja és persze ne harapjon meg minket! Ne meneküljünk soha kórházba, mert onnan jönnek, rendőrségre, mert őket harapták tuti meg elsőre, templomba, mert nem védhető jól, és a hangos imádkozás, éneklés odavonzza őket. De emeletes ház megfelel, vagy iskola, ami rácsos ablakos, esetleg a börtön is remek opció lehet, ha a rabokat nem számoljuk, akkor igazándiból az elsődlegesen legjobb hely. És persze reménykedjünk abba, hogy megmentenek minket. Ha mégsem, akkor így jártunk.
  Belegondolva, feltehetően én már az elején meghaltam. De aki nem, és van eldugott háza, a nagy büdös semmi közepén, és ott nincsen gond a zombira, akkor 5-20 év és vége nagyjából az inváziónak, mert átlagosan 5 év alatt lebomlanak a zombik. Ez megnyugtató, igaz utána egy totál üres és kietlen planéta lesz, de lesz! Ha nem számolunk a hibernált, a sivatagban kószáló és a vízben sétálgató holtakkal, ők lehet tovább bírják.
  Összességében a könyv jó volt, vannak benne hasznos tanácsok, nem zombik esetére is. Tény, hogy ha egy tökéletes világot akarsz felhúzni a zombikra, akkor kell az ilyen kiegészítő kötet is, hihetőbbé téve a teóriádat. Rengeteg jó dolog van ebben a könyvben, én élveztem olvasni, még ha látszik is rajta, hogy kifejezetten amerikai. Mondjuk elgondolkodom azon, hogy hányan veszik ezt totálisan komolyan… azok mondjuk lehet elkezdenek edzeni, mert azért egy tohonya amerikai nem nagyon tud elfutni a veszély elől.
 A vadászós részek annyira már nem hatottak meg. Igen, én nyuszi vagyok, engem vagy megettek, vagy elmenekültem, de nem vadászok én rohadtul senkire sem, pláne nem olyanokra akik meg akarnak enni. Nincs az a pénz, hogy önszántamból kimennék zombik ellen harcolni :D

Belbecs: 4/5
Külcsín: 4/5

Fülszöveg:
Ne légy hanyag, ha a legértékesebb tulajdonodról – az életedről – van szó!
Ez a könyv elengedhetetlen, ha túl akarod élni az élőhalottak hordáinak támadását, akik talán ebben a pillanatban is a közeledben ólálkodnak, anélkül, hogy tudnál róla.
A Zombi túlélő kézikönyv jól bevált tanácsait követve teljes biztonsággal megvédheted önmagadat és szeretteidet az élőhalottaktól.
Ez a könyv életet menthet.

Eredeti megjelenés éve: 2003
Kiadás helye: Szeged
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 286
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789632457086
Fordította: Illés Róbert
Illusztrálta: Max Werner

2016. március 8., kedd

Amikor a mese már egy kicsit sok!

Szeretem én a meséket, de eljut az ember arra a szintre, hogy ha csak arra gondol, hogy mesét kell olvasnia akkor leizzad, és elfogja az undor. A merítés díj miatt, a zsűrizés égisze alatt elég sok mesét kellene olvasni. Gondoltam, ez nem lehet gond, imádom a meséket…. Csak hát az évben szétszórva és nem egyhuzamban 110-et. Tehát így márciusra besokalltam, pedig van nálam sokkal többet olvasó is.
 Feltehetően hátrány, hogy nincs gyerek akinek felolvassam, és így igazándiból magam szórakozására megy a dolog. Csakhogy azt vettem észre, hogy már inkább idegesítenek, mintsem tetszenének ezek a mesekönyvek. Persze, lehet csak azért mert éppen az a turnus került a kezembe, amik tényleg rosszak. Úgyhogy egyelőre egy kis szünetet tartok, mert félek azért pontozok le könyveket, mert Éppen akkor, Éppen arra nem volt kedvem, energiám, és már rühelltem a meséket.

Mostanában olvastam:
A szöveg nagyon tetszett, az illusztrációkkal viszont nem vagyok megbarátkozva. Nem mondom, hogy nem illik a történethez, de nekem akkor sem tetszik.
Mondjuk vicces lenne elképzelni ugyanezt a szöveget, mondjuk Szegedi Katalin illusztrációival, vagy Pászthoy Pankával, totál más hatást keltene mindegyik :D


Régóta (megjelenés óta), figyeltem ezt a könyvet, tervben is volt, hogy olvasni fogom, csak hát idő, míg a közelébe kerülök. Nos felemás érzéseim vannak vele kapcsolatban. Egyrészt az alap történet aranyos, ha eltekintünk attól, hogy édességet trüsszenteni, nem túl higiénikus. De tudom-tudom, mese!
Maga a könyv nem túlzottan vastag, tehát elvárható lett volna, hogy legalább szóismétlésekkel ne legyen teli. Mivel mese, így eltekintek attól, hogy nem enném meg azt,ami egy ló orrán/száján kijön! A történet nagyon le lett butítva, tekintve a terjedelmet, ebből adódóan, mire bárkiért is izgulnál, már megmentették, megtalálták, megvarázsolták stb.
A könyvben nincs konfliktus igazándiból, amit meg kellene oldani, fel kéne oldani. Van két probléma, de egyik sem olyan hogy izgulsz, max. egy oldalnyi ideig… utána már megoldódott. És persze borzalmasan sziruposan kiszámítható a vége, már az elején. És igen tisztában vagyok vele, hogy nem az én korosztályomnak íródott, de akkor is. Jóval többet vártam tőle.
A rajzokat meg nem szerettem meg… :(
Nem tudom, nem tudom…
Szeretem Dániel András könyveit, legalábbis az eddigieket nagyon szerettem. Ez már nekem egy kicsikét erőltetnek tűnik. Pedig maga az alap történet jópofa és kedves, és óriásos, úgyhogy akár jó is lett volna, de aztán a történet a történetben száll, és a történet történetének története már sok volt habár a rablós cucc jópofa, és illett is a történetbe, de ez a visszamerengés a fél könyvön át már sok volt . Ennek ellenére nem mondom, hogy nem fogok több Dániel Andrást olvasni, de azt hiszem, ő is átment az „írjunk sok mesekönyvet” erőltetett menetbe, és ennek megvan az a hátránya, hogy egy-egy könyv nem üti a színvonalat. Vagy csak nálam nem…


Hát, ez nem tudom, hogy azért volt-e borzalmas, mert 2. szintes könyv, tehát erősen butított szöveggel, vagy ez amúgy sem egy túl nagy szám. Van egy olyan érzésem, hogy mind a kettő. Az illusztrációk szépek voltak, de messze nem viszi fel a könyv értékét. Olvasást tanulóknak jó. Igazándiból a történet számomra már ismerős volt, eltekintve a macska-kutya aki sárkánnyá válik résztől. Tehát feltehetően az időutazást kihagyva az ókori görög olimpiás történetet már olvastam valahol máshol!
Ettől még ez a könyv számomra gagyi.
Jah és mire rájöttem,hogy a Milu az fiú név… azt hittem a kislányt hívják úgy :D Nem tagadom, feltehetően ez az én műveltségi hiányom :D

2016. március 1., kedd

Ez történt Februárban

 Gondolkodtam azon, hogy szétszedjem-e a beszerzős és az ez történt posztot februárban, mert, hogy többet szereztem be, mint januárban. De még mindig nem érte el azt a mennyiséget (remélhetőleg nem is fogja mostanában), ami miatt megérdemelne egy külön posztot a könyv beszerzés.
 Nos akkor mivel is gazdagodtam februárban? Összesen 5 könyv került hozzám, ebből 4 jelenleg is a magánkönyvtáram részét képezi. On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal? –t Gabyetól kaptam névnapomra, már régóta tervezem, hogy folytatom a szerzőtől való olvasást. Meg is van a többi könyve, csak valahogy nem vettem még magam rá, vagy idő nem volt, vagy minden a könyvek elé került. De majd idén!! John Izzo: Öt titok amit fel kell ismerj, mielőtt meghalsz című könyvet kaptam a tesómtól, és a sógornőmtől névnapomra, meg egy vezeték nélküli hangfalat. Ami ugyan a gépemmel nem kompatibilis viszont tökéletes lett a „munkahelyen hallgassunk zenét” dologhoz, úgyhogy igazándiból másként funkcionál, mint ami miatt a listámra került. A könyv nagyon érdekel amúgy, tervben van, csak február rövid hónap (még ha szökőév is van), és valahogy nem sikerült az olvasásaimmal sem úgy haladni, ahogy én azt szerettem volna. Sara Raasch: Hó, mint hamu a Mini-Könyvklub miatt idei első vásárlásom. Nos, remélhetőleg, ha veszek idén könyvet az jobb lesz, mint ez. A 72. oldalon feladtam az egészet. A rossz fogalmazás, a rossz történet, a rossz szemszög stb. miatt. Pedig nagyon vártam a könyvet és nagyon nagy reményeim voltak vele szemben. Lehet, ha nincs ekkora elvárás, akkor többre mentem volna vele. Ma már nem a magánkönyvtáram része, odaajándékoztam a könyvtárnak, hogy legalább ők ne költsenek erre a pocsék könyvre. Olvasója biztos lesz, mert elég magas százalékot üt meg a molyon, és elég nagy hírverése van, volt. Martin Faulks – Philippa Faulks: A zen diéta forradalma , ha már a Hó mint hamu (vagy Hó, mint hamu?:D), miatt Alexandrás rendelés volt, és névnapos hónapom, hát körbenéztem, mik akciósok, így jött velem ez a kívánságlistás könyv 900 Ft-t adtam érte. Úgyhogy eldöntöttem, hogy ezt valójában a nagymamámtól kaptam névnapomra (általában egy ezrest és egy csokit kapok, tehát az ezresből vettem. :D). Yu Dan: Konfuciusz szívből, ezt a könyvet már olvastam régebben, és nagyon szerettem, jó emlékeim vannak róla. Ő a könyvtári selejtezésből költözött át hozzám. A hónapban, tehát
3.680 Forintot költöttem körülbelül könyvekre, ebből több mint kétezer forint pénzkidobás volt. így jártam L

 Olvasás terén viszont haladtam, bár nem, úgy ahogy terveztem. Terveim közt volt, hogy a Taktust kiolvasom, de ez egyelőre nem sikerült (02.26), még hó végéig beleférhet, de lehet nem fog.

2016. február 7., 20:30 →2016. február 8., 19:21
72
>
2016. január 8., 09:36 →2016. február 10., 19:02
428
>
2016. február 10., 20:05 →2016. február 10., 20:24
32
>
2016. február 10., 20:41 →2016. február 10., 21:09
48
>
2016. február 10., 21:20 →2016. február 10., 22:29
64
>
2016. február 11., 17:11 →2016. február 14., 21:16
134
>
2016. február 16., 14:32 →2016. február 21., 20:53
228
>
2016. február 22., 09:45 →2016. február 23., 20:03
72
>
2016. február 26., 19:21 →
13
>
2016. január 30., 10:38 →
202

Mint látható azért haladtam, a mesekönyvekkel főleg. Bár most azokat is kicsit pihentetem, mert van az amikor az ember besokall és már a jó mesekönyv sem lesz annyira jó számára. A Zen iránytűjét viszont befejeztem, és tetszett is. Végre eljutott hozzám A munkahelyi elismerés 5 nyelve című könyv is, ami rosszabb, mint amire gondoltam, ennek ellenére azért vannak benne jó dolgok. A Hó mint hamu fel lett adva, a Taktussal még elvagyok. Nem mondom, hogy szenvedek, mert annyira nem rossz, csak éppen a „dugós” részek vannak és várom, hogy történjen valami szexen kívül is… mert oké, szeretem én ezt, de ennyire nem :D

Filmek és sorozatok:

Hotel Transylvania 2. – Ahol még mindig szörnyen jó (2015)
Sétáló agyhalottak (2015)
Pán (2015)
Deadpool (2016)
A fekete ötven árnyalata (2016)
Mentőexpedíció (2015)


A hónapban kétszer voltam moziban. Az egyiken velem együtt a mozi össz. Nézőinek száma körülbelül…. 12 vagy 13 volt. Igen, igen a Fekete ötven árnyalata nem vonzott annyira sok embert. Amit így a film megnézése után maximálisan megértek. Meg lehet nézni a filmet, tehát nem annyira szar, hogy felálljon az ember a nézése közben és otthagyja, de nem is az, amit utána újra meg akarna nézni. A másik mozi élményem a Deadpool volt, teltházas mozi előadáson.
A Deadpoolnak és annak nézésének története volt. Miután ugyanis kiválasztottuk mikor megyünk filmet nézni, elkezdtem embereket verbuválni, hogy na menjünk. Eredetileg a Peti, az Anita és én mentem volna. Aztán hívtam Anitigert, Gabye-t, Szimirzát, Szil78-at, white_rhapsody-t. Siccet is hívtam, de ő elutasította, hogy ezt akkor sem nézi meg, ha kifizetem a jegyet :P. Nos aztán azon a héten amikor játszották. Gabye jelezte, hogy Bp-n ragadt, úgyhogy most sztorno, Szimírza jelezte, hogy nagyon farsang és nagyon vendégség van, úgyhogy nem tud jönni, Anitiger szintén kiesett, de ő legalább az előtte lévő társasozáskor ott volt, meg hát jött volna, de családi dolgai voltak. Társasozás közben írt Szil78, hogy nem tud jönni, de jó mozizást….aztán írt a Peti is, hogy nem érzi magát teljesen százszázalékosnak, úgyhogy akkor ő sem….white_rhapsody +1 embere szintén lemondta a mozizást. Úgyhogy igazándiból maradtunk hárman. Mellékesen remek volt így is, csak valahol vicces volt, hogy mindenféle szervezés oda lett, mert mindenki lemondta a filmnézést :D. Nos a film remek volt, kedvem lenne újra nézni, de megvárom, hogy nyáron majd a csajokkal itt kinn tv-n nézzük újra. De mindenképpen újranézős, és nem bántam azt sem, hogy Moziban néztem meg. Úgysem láttam még Dunaújváros kicsiny moziját teltházasan :D
 A hónapban néztem itthon is filmeket, a családdal megnéztük a Mentőexpedíciót, másodszorra már nem éreztem annyira jónak, anyumék elsőre sem. A könyv maximálisan jobb, ebben egyeztünk meg. A Pán-t egyedül néztem, nézhető! Egyezünk ki ebben, hogy nézhető, de nem jó. A Sétáló agyhalottak, meg elsőre is sz*r volt :D A Hotel Transylvania meg annyira nem jött be, mint az első L

És akkor jöjjön a magánéletemben történő események, változások, történések.
Volt nekem egy névnapom! Meg volt névnapja a tesómnak, és születésnapja a sógornőmnek. Úgyhogy ez egy ilyen ünneplős hónap volt. Márciusban szintén ünneplünk, akkor majd anyukám születésnapja lesz.
 Névnapomra kaptam könyveket, vezeték nélküli hangfalat, wellness előleget, virágot, ruhákat. Tehát fel lettem szerelkezve minden jóval. Jelentem a virág még mindig él! Féltem, hogy kipurcan szegényke, de elég jól bírja! Átrendeztem a szobámat (kétszer). Molyon felraktam egy csomó könyvet eladónak. Tényleg elkezdtem szanálni most a könyveket, remélhetőleg haladok majd vele folyamatosan. Van amit sikerült eladnom, van amire még várok vevőket.
 Ház pásztorkodtam a héten. Szüleim wellnesseltek, pihentek én meg vigyáztam a házra, amikor éppen itthon voltam, és nem dolgoztam. Megjegyzendő elég fárasztó tud lenni ez a munka után még kimenés, aztán reggel már kimenni, hogy a kutyus kapjon enni, mindezt így kora reggel. Szerencsésebb ilyenkor, ha az ember délutános. No mindegy!
 Túlvagyunk a munkahelyen, egy csoportértekezleten, egy kérdőíven (?), és túlvagyok az amolyan személyes elbeszélgetésen is. Ami munkaköröket érintett, célfeladatokat meg ilyesmiket. A célfeladat idén állományellenőrzés. Amúgy a feladat maga tetszett, de mégis nemet mondtam rá. A plusz időben végzés sajnos számomra nem megoldható. A 9.30-as kezdéshez nekem háromnegyed nyolckor el kellene körülbelül mennem itthonról, és nos, az kb. annyit jelent, hogy reggel 8-tól este 8-ig távol vagyok, ami ismerjük be, hogy sok. Még ha csak minden harmadik hét is lenne ilyen hosszú. De tavalyról okulva nagyon fárasztó ez, és nem is maga a munka miatt. Tudom, hogy ha vállaltam volna, akkor a rendes munkámat sem tudtam volna teljes odaadással csinálni, mert emlékszem még tavalyra, amikor hulla fáradtan mentem belső munkára, és egy fél óra elment arra, hogy néztem ki a fejemből. Annak meg nem sok értelme van. De segíteni fogok mindenben persze, amiben erőm, időm engedi. De itthon is van elég sok dolgom, amivel haladnom kellene. Végül másik városi munkatársam kapta helyettem a feladatot, örült neki, mert hát azért a plusz pénz mindenkinek kell.
 Hétfőn (02-29) kockás ingbe megyek dolgozni! Végül találtunk kockás inget. Azaz igazság, hogy engem a politika, sztrájk és hasonló dolgok totálisan hidegen hagynak, de ha már ezt kérik a munkahelyemen, hogy legyek kockás ingbe megteszem.
 Azt hiszem ennyi történt februárban, még persze  a fennmaradó két napban bármi történhet, de szerintem nem nagyon fog :D

Márciusra tervezet:
Valamikor társasozni! Mindenképpen, mert most is jó volt. szeretek társasozni, meg legalább kihasználjuk, hogy van hely ahol játszunk.

Mozi: egyelőre nem láttam semmi izgit a Zootropolis érdekelne, de eddig ahogy látom elég lehetetlen időkben játsszák -.-