2014. január 31., péntek

Januári Új lakók


A Január utolsó napját írjuk, úgyhogy úgy döntöttem, ideje megnéznem mit is szereztem be ebbe a hónapba. Ugyebár volt egy fogadalmam(több is), miszerint ha veszek könyvet, nem vehetek addig amíg azt el nem olvasom. Nos…januárba talán pont ezért nem vettem könyvet. A fogadalom miatt ugyanis nagyon-nagyon meg kell gondolnom mit veszek, hiszen azt el is kell olvasnom hamar, hogy ha véletlen kijön valami extázis könyv azt megvehessem…januárba nem jött ki ilyen könyv, úgyhogy vételek száma 0.
 És megfogadtam, hogy 2014-ben minimálisan fogok recenziózni, tehát kiadóktól kérni könyvet. Ezt is tartom januárban, nem kértem még semmit, és egy nagyon régit is sikerült elolvasnom, és egy decemberit is, sőt a kölcsön könyveimmel is haladok! Tehát, recenzió: 0.
 Viszont cseréltem könyveket, és ez elég nagy mennyiség. Van olyan könyv, amit cseréltem, elolvastam, majd tovább cseréltem. Így januárban a beszerzett könyvek száma: 8
 Az igazsághoz még az is hozzátartozik, hogy van, amit már cseréltem, de még nincs nálam, azokat majd februárra rakom, hiába már az enyémek, de még tesómnál vannak Bp-n, mert ő vette át.

 És akkor mik is a beszerzett könyveim:

Thierry Cohen: Jobb lett volna élni – Ez az, amit már azóta el is cseréltem.
Diana Wynne Jones: Christopher Chant kilenc élete
Yann Martel: Pi élete
Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?
Andrea Cremer: Nightshade – Az őrzők
Megan Crewe: elSZIGETelve
Yuki Kaori: Angyalok menedéke 1.
Yuki Kaori: Angyalok menedéke 2.


 Molyon most van ez az új funkció a listázással, én a beszerzettekről is csináltam listát, mert @Worsi kihívást indított. Meglepő mód egy év után végre jelentkeztem egy kihívásra. A kihívás lényege, hogy amit beszerzel (veszel, cserélsz) , azt az évben el is kell olvasnod. Amit ajándékba kapsz az nem számít. Ez már az én fogadalmam nehezített pályája, tekintve, hogy én csak vételre vetítettem ezt ki…a csere nem számított. Úgyhogy bevállaltam, mert ilyen bevállalós vagyok. Emellett próbálok haladni a kölcsön könyvekkel, utazókönyvekkel, még tavalyi recikkel, várólista csökkentéssel (2013,214, igen a tavalyit is idén akarom megcsinálni), meg persze ott a könyvtár ami napi csábító :D

2014. január 30., csütörtök

Szepesi Nikolett: Én, a szexmániás




Figyelmeztetés: A poszt tartalmazhat csúnya szavakat. Ezek mindegyike a könyvben is szerepel! Én mégis kicsillagozva fogom használni, mert bár van amikor nagyon csúnyán beszélek, de ez már nekem is sok volt!

A könyv elolvasását támogatta:
-Liliane_Evans : Aki fel merte rakni arra a listára, hogy mit olvassak el a kedvéért. Mellékesen nem írtam akkor, de azt hittem egyértelmű, csak olyat rakhatnak rá az emberek, amit már olvastak! És valahogy olyan érzésem volt, hogy ezt a könyvet valami el nem követett bűn miatt kapom büntetésnek (Jövőre összeállítok neked valami szívatós listát :P)
-Zsumir: Akitől kölcsönkaptam e „remeket”. Köszönöm, legalább volt kitől elkérnem és nem kellett beruháznom rá, hogy elolvashassam :D (esélytelen, hogy megvettem volna, inkább passzolom akkor a könyvet.) és köszönöm, de nem kérem a folytatást.
-Az Ulpius-ház kiadó: Mert képes volt, ezt az egészet kiadni, bár szerintem, teljességgel felesleges ezért fát kivágni, és lapokat előállítani, és tintát pocsékolni rá! Sajnálom azokat a fákat…
-Szepesi Nikolett: Mert megírta ezt…a betűk halmazát. A könyv erős túlzás lenne rá, úgyhogy maradjunk abban, hogy neki köszönöm, hogy úgy ez ki jött belőle, bár jobb lett volna, ha a fejében marad. De igaza van, ebből lesz pénze, mert olvassák. Még én is elolvastam! (pénzt nem adtam érte, de elolvastam, tehát én sem vagyok „jobb” azoknál akik még olvassák, ilyen olyan indítatásból.)

És akkor az okaim. Rárakták a listámra, és jó fej vagyok megpróbálom a listát teljesíteni. Kölcsön kaptam (mert kértem), tehát nem adom vissza olvasatlanul. Érdekelt. No nem Niki szexuális élete, azt sem tudtam ki ez a csaj, az igazság az, hogy most sem igazán tudom, azon kívül amiről a könyv szól. Valami úszó, nem nagy szám mert a legnagyobb érdeme egy Európai Eb-s bronz, ha jól vettem ki a szavaiból. Tehát ennyit az indokokról, és akkor jöjjön az értékelés.

Igazándiból nem tudok pozitívumot felsorolni. Mert sajna még csak nem is rövid. Általában a rövidség egy pocsék könyv pozitív oldala, de itt még ez sem sikerült, azért az a 348 oldal Nikikéből kicsit sok volt. A szókincse az „írónőnek” nem túl nagy. Persze elejével írta, hogy írhatná, hogy szeretkeztek, de nem írja mert őt dugják, meg b*sszák, esetleg, kefélik és kúrják….ennyi, nincs több szinonima erre. Mert ez a magyar valóság, ahogy ő írja. Szerintem lehet ezt kulturáltan is megírni, hogy olvasás közben az ember ne hányja el magát, ettől az alpári hangnemtől. De betudom ezt annak, hogy Nikinek nincs ideje olvasni, nincs ideje fejleszteni a szókincsét és olyan kis butuska, akit nem az eszéért szeretnek. Hanem mert meg lehet dugni.
 Nem jöttem amúgy rá, hogy mi volt a könyv célja? Azon kívül, hogyha igaz amit leírt (biztosan nem 100%-ig igaz), akkor lejárat egy csomó férfit, nőt, és a családját. Családokat tesz tönkre. Nos nem, én nem sajnálom azokat a férfiakat, akik családos létükre megdugták Nikikét és most árnyaltan, erősen utalva van rájuk, mert hát hülyék voltak, így jártak. De akkor is. Felesleges egy ilyen könyv. Azt éreztem, hogy el van keseredve, nincs pénze, és ezt az egészet valami bosszúnak szánja. Meg, hát ő olyan bevállalós csaj, hogy ezt le meri írni. Nos nem bátorság kérdése ez a könyv. Ezt egy normális nimfomán, bocsánat…szexmániás nő sem írja le. Mert miért is írná le? Ha le is írná sem az alja szinten megfogalmazva a dolgokat. Egyszerűen az „írónő” sötét, fogalma sincs mit ad ki a kezéből, azzal mit lehet kezdeni (most tekintsünk el attól, hogy szerintem csak tüzelőnek jó).

 A másik amitől ideges lettem, olvasva a könyvet, hogy Niki mentegeti magát. Mindenről az tehet, hogy az ő generációja ilyen, hogy a mai 26 évesek mind, de tényleg mindegyik ha jön egy pasi akkor kacsint rá, megadja a számát és szabad idejében dug…és kefél és b*szik. Estétől hajnalig, minden nap más emberrel. Mert ez a Facebook-nemzedék ez a nemzedék, a generáció hibája. A világ tehet róla, hogy ő egy k*va.
 Nos…27 éves vagyok! Letagadom, hogy közöm van az ő generációjához. És 26 éves ismerőseim között sincsen k*va és nimfomán, és nem tudok róla, hogy trendi volna, ha 15 évesen már dugnának és kapcsolatban élve is félre dugnák…pardon engem dugnának. Totál belezavarodok ebbe a hülyeségbe. Tehát Niki szerint minden dugás stb. a generáció hibája, és ha nem teszed szét a lábad minden faroknak (idézet a könyvből), akkor nem vagy igazi nő. A fene, tudtam én, hogy frigid vagyok! :D
A testvérem mondta, hogy szeretünk k*vázni. Nem, Niki írja magáról, hogy az, nos nem olcsó piáért, de zsebpénzért megteszi, autóért megteszi. Én már csak azt nem értem,hogy miért nem lett hivatásos luxus prosti? Még úsznia és szenvednie sem kellett volna, a strigulákat meg imádja huzigálni…meg mást is.
Erotikus regényt vársz? Nem, ez nem az, nincs benne erotika, csak b*szás, dugás, kefélés, farok, meg farok…tök izgi…halálra izgultam magam, hogy vajon a következő oldalon mivel találkozom…-.-” és végre vége lett! El sem hiszem, talán még megmenthetőek az agysejtjeim *-*



Viszont, Nikinek két valamije van. Önbizalma és Egója. Ez a kettő ha butasággal, és műveletlenséggel társul, akkor veszélyes….és itt sikerült. Niki meg van róla győződve, hogy ő bárkit megkaphat, pedig a képeket megnézve, nos még csak nem is kiemelkedően szép…csak erkölcs nélküli, szexmániás, hogy a saját szavaival éljek. És szétteszi a lábát mindenkinek aki csak megkívánja, vagy akit megkíván. Niki azt is írta, hogy az anyukája ezt a könyvet ne olvassa, mert hát nővel is csinálta és ezt már anyuci gyomra nem venné be, de azért leírja. Öööö, képmutatás? Ha nem akarom az anyukámat bántani a mocskos szexuális életem részleteivel, hogy egy feslett nőszemély vagyok, akkor mondjuk nem írok könyvet róla. Mert lehet nem fogja elolvasni, de a szomszéd igen, a munkatárs igen, és majd jönnek, hogy „Hát, a te lányod mekkora egy k*va” stb. jönnek, mert bár létezik tapintat de létezik tahóság is és amikor a hírek teli vannak egy könyvvel, amikor tényleg nyíltan megy a k*vázás, akkor igenis az anyjához is eljut…. Ne legyünk álszentek, tudta hogy erről beszélni fognak, hisz ezért csinálta. Ha már úszni nem tud, gondolta írni tud...nem...írni sem tud.

2014. január 26., vasárnap

Tera Lynn Childs: Forgive My Fins – Hableányok kíméljenek

Fülszöveg:
Lily Sandersonnak van egy titka – nem az, hogy halálosan szerelmes a Brody Bennett nevű jóképű úszóistenbe, akinek láttán a szíve partra vetett halként vergődik. A viszonzatlan szerelmet még egy normális kamaszlány is nehezen éli meg, de ha valaki félig ember, félig sellő, mint Lily, végképp nem beszélhetünk egyszerű kis kalandról. Lily titka nem derülhet ki, mivel ő nem akármilyen sellő, hanem Thalasszinia hercegnője. Amikor Lily három éve megtudta, hogy az édesanyja valójában ember volt, végre rájött, miért nem érzi igazán otthon magát Thalassziniában. Azóta is a szárazföldön él, és a Seaview Gimnáziumba jár, abban a reményben, hogy sikerül igazi otthonra lelnie. Persze a szárazföldön is akadnak nehézségek – például Quince Fletcher, a bunkó motoros srác a szomszédból –, de egy komoly előny azért van: Brody. A gond csak az, hogy a sellők nem igazán hívei az alkalmi kapcsolatoknak – amint kötődni kezdenek valakihez, az érzés örökre szól. Amikor Lily kísérlete, hogy elnyerje Brody szívét, kínos félreértések szökőárját zúdítja az érintettek nyakába, a lány kész szembenézni a szerelmi dráma fenyegetően tornyosuló hullámaival, és hamar rájön, hogy révbe érni nem is olyan könnyű, mint gondolnánk.

Nem emlékszem pontosan mikor kaptam a könyvet kölcsön @Nita_Könyvgalaxis –tól, de már régen volt az biztos, talán két éve Molyszületésnapon? Mindegy is, már égett a fejem, hogy ez még mindig nálam van, és még mindig nem olvastam. Eltelt egy év, eltelt kettő, és tényleg én szeretek gyorsan visszaadni mindent a jogos tulajdonosának, csak hát, jött a recenziós korszakom, és így a kölcsön és magánkönyvtár szépen háttérbe került. Mindent olvastam, csak nem ezeket. De idén ugyebár már kicsit szabadabb vagyok ilyen téren, úgyhogy eldöntöttem, hogy idén mindenki visszakapja a könyvét. Ez amúgy hála a cseréknek eléggé leminimalizálódott, mert  kölcsön már csak @Diosz: Kísértés Rt.-je van, illetve @Sicc-től a Könyvtolvaj, @Liliane _Evans –tól, a Feed-Etetés, meg az egyik kolléganőmtől az Én, a szexmániás (kell, hogy legyen valami pocsék az évben, hogy kedvemre kritizálhassak). Illetve még nálam van @Helenytől az Árnyékvilág. Utazóban hála az égnek csak egy van, a Fekete Láng Urai 1….tehát ezeket idén szeretném visszaadni annak akié. Ennek a projektnek köszönhetően olvastam a fenn említett könyvet is. Írták is, hogy nem gondolták volna, hogy én ilyeneket olvasok. Ki kell ábrándítanom az embereket, akik még a blog alapján nem jöttek rá, miket olvasok. Nekem nincs tematikám, nincs konkrét műfaj aminél leragadok. Olvasok én mesekönyvtől elkezdve, szakirodalomig mindent. De tényleg mindent. Igen, ilyen hab könnyű sellős romantikusokat is.
 Kifejezetten jókor kapott el a könyv, lehet nem véletlen vártam vele két évet? Egy könnyed, nem
gondolkozós könyvre vágytam, és azt meg is kaptam. Ugyan a főhősnő vak szerelme és ábrándos gondolatai néha már sok volt, de a férfi főszereplő viccessége és csipkelődése kellően ellensúlyozta a picsogást. Sablon. Az egész könyv tényleg sablon, egy eredeti ötletet sem igazán találtam benne. Pedig szerintem eredeti akart lenni…de a sellők is olyanok mint a vámpírok és vérfarkasok, ha egy kicsit utána olvastál, akkor újdonságot már nem fog hozni. Egy sima tini szerelem, vívódás, csak annyi, hogy a lány sellőből van, a fiú meg rápipált azzal, hogy megcsókolta, mert így sellővé fog válni. Ez a rész amúgy szerintem egy nagy ki****s. És nem is volt tiszta, hogy hogyan lett Lily egyáltalán sellő, apuci sellő, anyuci ember volt, nem volt kötés köztük, tehát sosem csókolták meg egymást. Hát, nagyon romantikus kapcsolat lehetett. Vagy vázolta, hogyha megcsókolja akkor sellősíti? Na mindegy ez a rész nekem kicsit fura volt. De amúgy a könyv gyorsan haladós és tényleg nem kell gondolkodnod rajta, már úgy a 20. Oldalnál sejted a végét.
Epilógus:  egy egész oldalnyi iromány, ami miatt azt hiszem,  el van rontva a könyv! Nem kellett volna belőle sorozatot csinálni, mert szerintem nincs annyi írnivaló ebben a témában, hogy ennyire nagyon körbe legyen járva. Főleg azaz irány amit venni akar…

Belbecs: 4/5 – habkönnyű olvasmány, sellőkre írt romantika.

Külcsín: 5/5 – tetszik a borító, és tetszik a könyv úgy maga belülről is. Nem találtam elgépelést, csak egyszer egy nevet elrontottak valahol az elején, de annyira nem akadtam fenn rajta.

2014. január 24., péntek

Joss Stirling: Lélektársak – Crystal

Fülszöveg:
Crystal Brook mindig is a család fekete bárányának számított; a savantoknál azonban komoly probléma, ha valaki nem törődik a saját természetfeletti képességeivel. De Crystalt egyáltalán nem érdeklik ezek a dolgok, ráadásul a suliból is eltanácsolják, így végképp nem számíthat sok jóra a jövőt illetően. Diamond, a nővére mindenben Crystal ellentéte: tehetséges, ambiciózus; ő a család üdvöskéje.
A két lány Denverbe utazik, ahol egy véletlen folytán megismerkednek a nagyon dögös, nagyon menő hét Benedict testvérrel. Diamond egy pillanat alatt fülig szerelmes lesz, és hamarosan már az eljegyzésére készül; Crystalt azonban nem hatja meg a fiúk sármja… Épp ellenkezőleg! Úgy érzi, Xav Benedictnél idegesítőbb fickóval nem találkozott még az életben.
Diamond esküvőjét Olaszországban, Velencében tartják; itt gyűlik össze a két nagy család az ünnepre. Közös ellenségük végre elérkezettnek látja az időt a támadásra. Crystalnek és Xavnek össze kell fognia, ha meg akarják védeni a szeretteiket; és megfejteni egy rég eltemetett titkot, ha győzni akarnak…

A könyvért köszönet a Manó Könyvek kiadónak!

 Még októberben került hozzám a könyv, és nagyon-nagyon vártam. Imádom a sorozatot, a savant világ kifejezetten olyasmi volt nekem, mint a varázslók világa. Ők mások, kicsit különlegesebbek, kicsit spécibb erejük van mint nekünk. De mégis emberek, és nem hadonásznak pálcákkal, bár tűz gömböt azért egyesek tudnak idézni. Hogy mi ez a varázslós hasonlítás? Nos, az írónő folyamatosan utal a Harry Potterre, néha-néha a szereplőket, vagy helyszíneket, érzéseket társítja. Ebben a részben is volt, hogy Crystal úgy érezte, hogy a varázsló tesói között neki sikerült muglinak születnie (tekintsünk el attól, hogy nem teljesen helyénvaló a hasonlítgatása, mert varázsló családban született varázstalan egyén nem mugli, hanem kvidli tudtommal, de nem akadok fenn ilyesmin :D). Tehát voltak ilyen-olyan utalások, amúgy a Twilight is említve volt a könyvben és én ezt tök pozitív dolognak tartom, mert amikor majd nem ez, hanem mondjuk a következő vagy azutáni generáció olvassa a könyvet akkor úgy körülbelül belőheti, hogy akkor mik voltak a slágerkönyvek remélem amikor a következő generáció olvassa, akkor a Twilight csak egy rossz emlék lesz, és nem trend….
No de egy kicsit a történetről is. Befejező kötetnek írják, de nekem az volt az érzésem, hogy Crystal savant képességével, az írónő konkrétan megnyitotta a végtelen kötetek felé vezető utat. De, ha ez nem is történt volna meg, akkor is szimplán a Benedict családnak is van még pár facér fiú tagja akiknek megtalálhatná a lélektársát, az még úgy legalább 4 kötet, de mondom, a lány képességeivel, meg konkrétan végtelenségig lehetne írni, és szép lassan felfedni a savantok világát. Van benne fantázia, és szerintem, egy jó írói képességgel és hasonlókkal, ha nem is egy HP féle világot, de egy hasonlót fel lehetne építeni.
 A történet egyszerű amúgy adott egy lány, aki megtalálja a lélektársát, de ott a húga, akit mindenki lenéz, kivéve Xav (aki mellékesen egy roppant aranyos fiú…csak érdekes a humora), és próbálgatják egymást. Egész jól össze is jönnének, ha nem bonyolodna minden, és akkor kiderül, hogy a család lúzere mégsem annyira lúzer, sőt egy olyan képességgel bír, amivel, általában a világban egy ember egyszerre. Tehát ritka, de nem mellékesen a fő gonosz szipirtyónk is pont ezzel a képességgel bír. Oké, ezt például viccesnek találtam, hogy kihangsúlyozzák, hogy ez egy nagyon-nagyon-nagyon ritka képesség…annyira, hogy egy városon belül rögtön kettő is van belőle!! :D
És persze van szerelem, féltés, menekítés, filmforgatás, jófej színész, aki csak hülyének teteti magát, ott is szerelem…szerelem….szerelem, kaland, mindennek vége, de mégsem. Esküvő, és lélektársak csak említés szintjén. Amolyan elhintve, hogy „tudom kik ők, ennyit elárulok, és vagy megírom azokat a köteteket vagy sem, de azért tudjátok, hogy megvannak a lélektársak!” Tehát igen, sikerült pár klisét felhasználnia az írónőnek, viszont szerintem még mindig jó a humora. Az egész kötetet Xav humora és Crystal balféksége és „én vagyok a rút kiskacsa” vitte a hátán. Sajnálom, hogy konkrétan a többi lélektárs annyit szerepelt, hogy bután ülnek és néznek ki a csini fejükből….mert én bírom Skyt és Phoenixet is, örültem volna, ha nem nullázzák le a szerepüket ennyire. És persze Zedék is csak abban az egy akciójelenetben voltak igazán benne, a többiben szinte semennyire…pedig Yvest is imádom, azzal az okos fejével :D
 Amúgy érdekelne, hogy mi alapján adja a neveket az írónő, mert Crystal családja konkrétan a drágakő bemutató, mert mindenkinek ilyen hülye neve van a lányoknál…és megfigyeltem, hogy a jó lélektársi viszonyban lévő családoknál minimum 7 gyerek van :D Benedicték ugyebár 7-en vannak, és Crystalék meg még többen úgy emlékszem.  És az is érdekelne, hogy savantoknak csak savant leszármazottja lehet, vagy születhet „mugli” a családba, aki nem örököl semmi különlegességet?
 A könyv borítója tetszik ezzel a kristályos megoldással, csak  a cím alatti mondattól kaptam agybajt, mert szerintem elég…érdekes ez a „Éld át a szikrázó szenvedélyt!”, értem, hogy alliterál, meg minden, de ettől még roppantul hülyén hangzik (bocsi)



Belbecs: 4/5 – pergősebbre számítottam, és a legtöbb kedvencem alig volt benne. Valójában a függőség a végén is olyan, hogy ha tudnám pontosan, hogy lesz még rész, akkor 4,5 pontot adnék, de így, hogy nem tudom (és nem adok fél pontokat), így csak 4.


Külcsín: 5/5 – az alliteráló „szlogenen” kívül nincs belekötni valóm. A borító tetszik, maga a kiadvány szerintem tökéletes, elgépelést nem találtam. Amit amúgy hiányolok, most így jobban megnézve, hogy megszoktam, hogy a Manó könyveken ott a korhatár jelző akármicsoda (fa?), és erre nem raktak. Pedig nyugodtan lehetne rá rakni a 10+ vagy nem tudom hány éves „korhatárt”.

2014. január 18., szombat

Lovranits Júlia: Lea és a viharbanyák

Fülszöveg:
Lea még sosem látott boszorkányt.
Sosem beszéltek hozzá varjak és sosem kellett igazolnia, hogy méltó a viharbanyák barátságára.
Egyhangú, kislányos életébe váratlan fordulatot hoz egy vihar. Vajon csődöt mondhat egy boszorka varázsigéje? Kiveszhet a varázslat a macska bajszából?
A világban hatalmas baj van. Valakinek vissza kell állítania az elveszett egyensúlyt, különben minden a pusztulás felé halad.
Méltó-e Lea a különleges küldetésre? Sikerül elnyernie a boszorkányok barátságát? Lea nem riad meg semmitől, hiszen talán ő az egyetlen, aki meg tudja javítani az elromlott mágiát, és ezzel megmenteni a világot.
Tarts Leával a kalandos úton ebbe a csodálatos világba. Tudd meg, te vajon kiállnád-e a próbát!


A könyvért köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak!

 Karácsony előtt amikor megláttam, hogy megjelent a könyv, rögtön arra gondoltam, hogy ez nekem kell. Ha nem kaptam volna meg, recenzióba, akkor megvettem volna mindenképpen. Méghozzá azért, mert érdekelt, hogy mit tud és hogyan írni @Amrita_noita. Akit van szerencsém személyesen ismerni. És aki remélem, majd dedikálja a könyvét nekem, ha egyszer majd összefutunk valahol.
 Ismeretség ide, ismeretség oda, nem fogok csak azért szépeket írni, mert ismerek valakit. De nem írhatok rossz dolgokat, mert nem igazán találtam olyan részt a könyvbe amibe bele tudok kötni. Láttam pár értékelést,  amit elolvasva vártam, hogy majd nekem is böki a csőrömet a dolog, de nem. Egyszerűen a könyv így volt jó, ahogy volt. Nem mondom, hogy tökéletes, de majdnem. Az egyetlen ami nem tetszett, az a borító, bár annak a nagy része is tetszett, csak az a szőke kislányfej a címnél kissé groteszkül hat. A fülszöveg meg…mindenről szól, csak a könyvről nem. A fülszöveg alapján őszintén szólva nem jöttem lázba, hogy „hú én ezt most úgy olvasnám….” Hát nem….még a címre sem jött az, hogy húha de jó lenne ezt olvasni. Szerintem amúgy egy csomó embert ez majd el is tántorít, mert félrevezető.
 De ugorjunk egy kicsit, a kinézetet próbáljuk nem figyelembe venni, és nem foglalkozni azzal, hogy borzalmas. A történetre fókuszáljunk. A könyv ajánlása szerint 12 éves kortól, Amrita szerint 8 éves kortól (azt hiszem valahol ezt olvastam, hogy ezt írtad :D), szerintem is nyugodtan lehet már egy 8 évesnek is ilyet olvasni, nincs benne semmi, amit meglephetné, vagy rossz hatással lenne rá, ha már olvastak neki Grimm, Andersen stb. meséket. Ugyanis Lea és Angi is remekül ismerik a boszorkányos mesék és történetek menetét. Jól olvasott kislányok, ha valami érdekli őket akkor arról mindent tudnak, de tényleg mindent.
 A könyv két részből áll. Az első rész a Fülszövegből is ismert „mindjárt itt a világ vége, mentsd meg a világot Lea”…tehát a mágia felborulásos történet, és itt ismerjük meg a Viharbanyákat is, akiknek a nevét ha megcsapnak sem tudom leírni helyesen (úgyhogy copyzom őket :D) Borbolya, Herta és Frugilega (háromszor ellenőriztem, hogy tényleg az-e :D). tehát adott három banya, aki barátságot köt a két kislánnyal, egy éves várakozási idő után, viszont onnantól már készségesen segítenek megismerni a világot, mágiával együtt a gyerekeknek. És akkor jön a felborult mágia, és a nyomozás, hogy ki miatt lehet így, utazás a Világ végére stb. Nem fogom elmesélni, mert egyrészt, nem vagyok mesélő, másrészt olvassátok el. A lényeg, hogy a történet aranyos, rengeteg ismeretanyaggal lettem gazdagabb, és Amritát ismerve a legtöbbnek utána kutatott amit leírt :).
A második könyv Lea könyveként is aposztrofálható. Egy majdnem 14 éves gyerek, aki nem akar felnőni. Az első oldala a történetnek annyira illet rám, hogy majdnem kiidéztem…aztán mégsem, mert inkább olvassa el mindenki a könyvben, mert úgy több értelme van, mint csak úgy kiragadni. A hozzávalók keresése izgalmas, és  pergő. Tetszett, főleg a macskás rész. És a fejezet vége szintén olyan volt, amit szívesen kiidéztem volna, és szívesen leírnám ide…de az meg már spoiler lenne.

A képet a szerző blogjáról "loptam" remélem nem bánja.


A kedvenc mozzanatok és egyebek a könyvből:
-A boszorkányok bármin repülhetnek….füstön, macskán, péklapáton, vagy a szomszéd hátán…mindenen, egy porszívón is akár. Én ezen annyit nevettem, haláli.
-A kissárkány: Gyufa…basszus nekem kell egy kissárkány!
-A Világvégére menő vonat: imádom a jegyszerzést, magát a vonatot is nagyon.
És még sorolhatnám a végtelenségig, hogy mit imádtam….


Belbecs: 5/5 – mert tényleg jó, és nem azért mert ismerem az írót. De tényleg nem tudok belekötni, pedig én imádok belekötni dolgokba. A könyvet a könyvtár listájára is felírtam, hogy majd vegyék meg, és annak is örülnék, ha tudnám kicsit reklámozni majd a könyvtárba, és talán rávenni Amritát, hogy jöjjön már el hozzánk könyvbemutatózni, vagy író-olvasó találkozóra, vagy csak mesélni…én elhallgatnám ;)

Külcsín: 3/5 – Hát…. imádom a Könyvmolyképző kiadó borítóit és könyveit, de ez ritka rosszul sikerült. Viszont a belső kinézettel már nincs gondom, szépen szedett és szerkesztett könyv. Csupán a borítója ronda, és a fülszövege béna…de hát nem lehet minden tökéletes (csak egy könyvnél az a gond, hogy ennek a kettőnek kéne tökéletesnek lenni, mert ez alapján veszik meg…)


 Egyéb érdekességeket találhattok : itt a kötettel és egyébbel kapcsolatosan :)

2014. január 16., csütörtök

Thierry Cohen: Jobb lett volna élni

Fülszöveg:
 2001. május 8-án, az éppen húszéves Jeremy öngyilkosságot követ el, mert Victoria, a lány, akit szeret, eltaszította magától.
2002. május 8-án arra tér magához, hogy Victoria mellette fekszik az ágyban, és fülig szerelmes belé.
Valóban meghalt volna? Vagy mégsem?
Megint eltelik egy év, amelyről semmilyen emléke sincs, és immár egy kisfiú édesapja. Közben mintha felgyorsulna az idő – az újabb és újabb ébredések után Jeremynek egyre borzalmasabb dolgokkal kell szembesülnie. Mintha az a valaki, akiről Victoria és a barátai mesélnek, nem is ő lenne, hanem egy agresszív, önző fráter, egy igazi zsarnok, aki mindent tönkretesz maga körül. Jeremynek egy olyan élet szálait kell apránként felgöngyölítenie, amelyet nem ő választott, amelyhez semmi köze… és mégis az övé. Vajon van kiút ebből az ördögi körből?
A francia Thierry Cohen különös hangulatú könyve, amely elnyerte a rangos Jean d’Ormesson nagydíjat, egy, a holtak és az élők világa között rekedt férfi hihetetlen kalandjaiba vezeti be az olvasót.

A fülszöveg elolvasása után úgy gondoltam, engem ez a könyv érdekel. Kicsit sci-fis hatása volt, ezzel a „meghalt, nem halt meg?” típusú kérdéssel az egész. Valójában egy jól megírt történet arról, mit okozhat egy öngyilkosság. Misztikummal, vallással együtt.

Jeremy nem vallásos, bár zsidó családban született, de sosem gondolta úgy, hogy érdemes ezzel foglalkozni. 20 évesen öngyilkos lesz ami előtt olyan dolgokat vág Isten fejéhez, amin természetes, hogy az „megsértődik”…bár a megharagszik talán jobb szó erre. Aztán egy év múlva felébred, teljesen ismeretlen helyen, időben, és fogalma sincs mi történt abban az egy évben. Majd újra felébred, már két évvel később és így tovább a könyv végéig. Becsülöm a kitartását, mert azért elég sokszor gondolta azt, hogy nem ér annyit az egész, és inkább szeretne gyorsan visszaaludni, hogy ne kelljen szembenéznie azzal, hogy két ébredés közt, amire nem emlékszik, az az….hogy tönkreteszi a saját, és családja életét. Bár Jeremy számára elég gyorsan telik az idő, hisz halála után úgy durván 9 napot élt, mégis annyi mindent megtapasztal, amit nem is gondolt volna. A családját védi, bár nem is ismeri őket. A szerelmet védi, amiért annak idején meghalni akart.

A megoldás amúgy ott van előtte, csak éppen kell, hogy kimondják. Kell, hogy segítsenek neki, kijutni a pokolból. Mert ez, amit átél a pokol, a saját és  családja pokla.
A vége olyan függő, amolyan bármi lehet belőle lezárás. Gondold tovább, mit csinál Jeremy, gondold végig, hogy vajon emlékezni fog-e mindenre ami történt vele, vagy elkövetheti majd azokat a hibákat amiket már elkövetett. Én bízom benne, hogy emlékszik rá, emlékeztetőül, arra hogy mit tett, és mi lehetett volna…
 Simont imádtam, mert ő felnőttnek is megmaradt kicsit naivnak, mégis küzdött az apja ellen. Képes lett volna megölni, ha az bántja az anyját, holott azért ő is olyan kis nebántsvirág. Minden esetre a kitartása becsülendő…nem adta fel, hogy az apját megismerje, annak ellenére, hogy nem igazán találkozott vele, mármint azzal akinek kellett volna lennie az apjának. Thomast megértem, hogy mennyire gyűlölte Jeremyt, hisz abban nőtt fel, hogy az anyját szóval kínozza, hogy tönkreteszi, és feladta, hogy szeretni tudja, feladta, hogy apja legyen. Victoriát nagyon sajnáltam. Kezdésnek is, egy öngyilkos szívszerelem, majd amnéziás, és „gonosz” és annyi kín között ott az a pár tiszta pillanat ami miatt mindannyiszor bizakodni és hinni akar, és mindannyiszor pofára esik. Őt nagyon-nagyon sajnáltam.


A kiadásról. Szép a borító és jó a tördelés is, tényleg nagyon jó kiadvány lenne,…ha nem lenne 40 oldal számozott részlet Vass Virág Sohaférfijából, ami miatt az amúgy 260 oldalas könyv 300 oldal lesz….amúgy nem tudom hányan olvassák el azt a részletet. Mert még csak műfajilag sem tudnám egy helyre sorolni a két könyvet …



Belbecs: 4/5 – meglehetett volna csinálni jobbra, néha kicsit erőltetettnek tűnt, de amúgy tetszett.

Külcsín: 4/5 – az a negyven felesleges oldal nem kellett volna :(

2014. január 14., kedd

Elhatározások 2014.

Mangaka: Ispan



 Ebben az évben egy csomó elhatározásom lett. Van könyves és kevésbé könyves dolog is. Leírom, mert különben még elfelejteném, hogy mit tervezek és akkor annyi az elhatározásnak, no meg, így legalább majd év végén megnézhetem mi lett belőle! Mit tartottam be, lett sikeres, és mi lett kudarc.
 Kezdjük a könyvekkel kapcsolatos dolgokat. 2013 a recenziók éve volt, idén keveset fogok kérni vagy talán semmit sem. Mert szép és jó volt, de valahogy elvette a varázsát annak, hogy tényleg bármit levehetek a polcról, bármit olvashatok, és arról bármikor írhatok. Szeretnék így olvasni, úgyhogy idén ez van betervezve.
 Ha kiveszek valamit a könyvtárból, azt csak akkor viszem vissza, ha már elolvastam! Illetve nem olvasok egyszerre több könyvet.
 Ha veszek könyvet (ajándék könyv nem számít), akkor míg nem olvasom el, addig nem veszek másikat, akkor sem ha milliónyi akció lesz rá. Ez a cserékre nem vonatkozik, illetve arra sem, ha kapok könyvet! És kivételt képez a könyvfeszt, és  a könyvhét. Bár amit könyvfeszten veszek és nem olvasok el könyvhétig az befolyásolhatja azt, hogy vásárolok-e a következő könyves eseményen.
 Az olvasott könyveimet alaposan mérlegelem, hogy megtartom-e vagy sem. Elnézve 2014-et eddig, azt kell mondanom, hogy olvasás után mindegyiknek új tulajt kerestem, és nem azért mert nem jók, hanem mert nincs helyem, illetve nem éreztem egynél sem azt, hogy újra fogom olvasni.
 Ami nem könyves. Kerülöm a pékségeket. Két meggondolásból, egyrészt spórolás, másrészt fogyni szeretnék, és nem hiányzik a mű péksütemény. Amúgy a gyenge gyomrom sem bírja túlzottan a pék árút amit árulnak, van valami adalék benne amire allergiás vagy érzékeny vagyok. Pl. a Széchenyi pékséges cuccoktól megfájdult folyamatosan a gyomrom, a Boro pékségtől nem, de az is belepiszkált a dologba, mert amióta egyáltalán nem eszem ilyesmit, azóta nincs gond túlzottan a gyomrommal.
 Elkezdek mozogni, pl. van egy szobabicikli amit hónapok óta nézek itt a szobámban…meg kaptam karácsonyra boxzsákot azt szoktam püfölni is :D Meg talán, ha már majd jó idő lesz (elméletben a tél még csak most jön), akkor majd biciklivel járok melóba. Jó lenne leadni úgy….sok-sok kilót :D

Hirtelen ennyi jutott eszembe, de még biztos van megfogadandó dolgom, amikről nem szabad elfelejtkeznem. No meg pozitívan nézni a világra, és az életre. Végtére is annyi jó dolog fog történni 2014-ben :)

2014. január 13., hétfő

Lucy Hawking – Stephen W. Hawking: George kozmikus kincsvadászata

Fülszöveg:
George legjobb barátjának, Annie-nak segítségre van szüksége. A lány tudós apukája, Erik egy űrprogramon dolgozik, de a dolgok nem a tervei szerint alakulnak. Sikerül ugyan eljuttatni egy robotot a Mars felszínére, ám a masina egyáltalán nem úgy viselkedik a vörös bolygón, ahogy az egy szondához illene. Mindeközben Annie valami egészen furcsa dologra bukkan apukája szuper-számítógépén…
Lehet, hogy a földönkívüliek üzentek?
Lehet, hogy van élet a világűrben?
Egyáltalán hogyan találhatunk meg egy bolygót egy másik csillagrendszerben?
És ha találkozunk a földönkívüliekkel, mit mondjunk nekik?
Ez a fantasztikus kalandregény nem csupán egy lélegzetelállítóan izgalmas, bolygóközi kincsvadászat története: a könyv végére az Olvasó megismerheti az űrkutatás LEGÚJABB eredményeit, és megtudhatja, mit gondolnak a világegyetemről a legkiválóbb tudósok.

 Már tavaly kikölcsönöztem a könyvtárból, amikor az első résszel végeztem. Akartam is olvasni, de aztán mindig közbejött valami. De most eljött az idő, hogy olvassam, főleg mert előjegyezték, és jött email a könyvtártól, hogy kölcsönzött könyve lejárt. Hosszabbítani nem lehetett (előjegyzés miatt ugyebár), késni nem szeretek (végtére is ott dolgozom, milyen lenne, ha pont én kénék??), úgyhogy akkor előre vettem és a hétvégén el is olvastam.
 Általában sorozatokat nem hagyok félbe, és amint lehet olvasom a következő részét. Mindig bennem van, hogy az első rész a csúcs, és onnan már csak lefelé lehet menni, esetleg tartva a szintet egy helyben toporogni. Eddig még nem olvastam olyan sorozatot, aminél a második rész jobb lett volna mint az első (vagy nem emlékszem rá), úgyhogy itt is féltem, hogy melyik irányba megy el a történet.

 Nem csalódtam, van olyan jó mint az első rész, de nem jobb. Az elsőbe sokkal jobban voltak beleépítve mind a képi galériák, mind a tudományos dolgok. Az volt George számára a felfedezés, az új dolgok megismerése, és persze egy kis nyomozás. Itt már, George okosabb, bár még mindig kérdései vannak, de szerintem már nem olyan, mint amilyen volt. Még mindig szeret felfedezni, de nincs benne az a „ááhá” féle dolog, ami minden egyes új információ megszerzésére sarkallná.
Az új szereplő Emmett számomra kedvenc lett, olyan mini zseni féle, aki ért mindenhez, és tud mindent, de nincsenek barátai. A zseniség átka, a meg nem értettség. Nekem mégis ő lett a legkedvesebb karakterem, mert rajta látszott, hogy törtet előre, hogy barátokat akar szerezni. Anne és George meg…csak a kincsvadászatra koncentráltak, és annyi logikájuk sem volt, hogy megfejtsék, hogy mégis ki küldhet Kozmoszra jeleket…feltehetően az aki ismeri Kozmoszt, aki úgy 99%, hogy nem egy Marslakó -.-”
Ennek ellenére tetszett. A könyv legnagyobb hibája, a rossz szerkesztés. A mondat kellős közepén (lap aljára jutva), következő oldalon, egy körülbelül odavágó 2-4 oldalnyi gyerek nyelven íródott, de ettől még szak szöveg…aztán folytatódik a mondat. Ugyanez a képek beszúrásánál is, néha azaz érzésem, hogy nem sikerült a képeket oda rakni, ahova valók voltak.


Belbecs: 4/5 – A történet tetszett, de nekem az első jobb volt.
Külcsín: 3/5 – Szép borító, igényes kinézet, borzalmas szerkesztés.

Könyv adatai:
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadási év: 2009
Oldalszám: 272
ISBN: 9789632451688
Fordító: Marczali Ferenc

2014. január 12., vasárnap

Tamenaga Shunsui: 47 rónin

Fülszöveg: Tamenaga Shunsui (1790–1844) az Edo-korszak egyik jelentős írója. Nevéhez számos ismert regény köthető, melyek igen korán már Nyugaton is ismertté váltak. Ezek közé tartozik ez a mű is, melynek eredeti címe Chushingura, vagyis a „Hűséges szolgák”. Edward Greey átdolgozásában már 1880-ban megjelent angolul. A magyar változat ez alapján készült el, Szász Károly fordításában, és látott napvilágot 1895-ben. Így alighanem ez az első magyar nyelvre lefordított japán regény, melynek létéről még a szakértő közönség is elfeledkezett.
A több szempontból is kuriózumnak, ritkaságnak számító regény 115 év után először olvasható magyarul. A negyvenhét gazdáját vesztett szamuráj megindító és romantikus története nem csupán a japán irodalom nagy hatású alkotása, hanem a magyar fordítási irodalom egyik ritka és majdnem elfeledett gyöngyszeme. Jelentőségét jól mutatja, hogy már 1907-ben egy kabuki-előadás felhasználásával film készült belőle Japánban. A legjelentősebb japán filmadaptáció Kenji Mizoguchi (1898–1956) rendező nevéhez fűződik, aki 1941–42-ben két részes, 220 perces fekete-fehér filmet készített a mű alapján, melyet angol nyelvű változatban a The 47 Ronin címen ismerhettek meg a világon. Azóta még számos mozifilm és tévésorozat formájában feldolgozták a történetet. A legújabb filmváltozatát az idén februárban az Universal Pictures kezdte el forgatni a rákospalotai Raleigh stúdióban, Keanu Reeves főszereplésével.


 A 47 rónint, ahogy a fülszöveg is taglalja sokszor dolgozták fel, könyv, film, színdarab formájában. Érdemes is, mert szerintem egy kifejezetten jó „hőseposz”, ami a jelen generáció előtt is példával járhat, hűségről, odaadásról, szerelemről és bosszúról.
 A könyvet 2011-ben vettem a könyvfesztiválon, emlékem szerint az első könyvfesztivál volt, ahova felmentem, és mint minden moly (legalábbis a legtöbb), egyik standtól a másikig sétáltam, és mindenhol néztem, hogy mit kéne venni, mit engedhetek meg, és mit bírok még el. Emlékszem egyedül voltam, és a Déli pályaudvarral volt valami gond, és Kelenföldön kellett leszállni, illetve, intercityvel kijutni Kelenföldre hazafelé, és csak a kedves kalauznak köszönhetem, hogy elértem a vonatom (kerek 1 percem volt, leszállni, lerohanni a lépcsőn arrébb menni, átrohanni, felrohanni és bevágódni a vonatba), tehát ki volt számolva, ennek ellenére, mint egy málhás csacsi úgy mentem haza. Mert gonoszak a szervezők és bank automatát is raktak az épületbe, így többet költöttem, mint terveztem….azóta megtanultam, hogy X összeggel megyek el, és nem érdekel, hogy van, automata akkor sem vásárolok annál többet, mint amivel elindultam – így is midig megszakadok.
 Tehát, első könyvfesztem elég kalandosra sikerült,  de sok szép könyvvel jöttem akkor is haza. Köztük, az idei első olvasmányom, a Különös Történetek (mini könyv) illetve a 47 rónin, amiről akkor körülbelül annyit tudtam, hogy…Japán. Igen, pontosan ennyit tudtam, még a fülszövegét sem olvastam el (tudom botor dolog, de nem szokásom, legalábbis nem mindig), tetszett a borító, jó volt a cím, ennyi éppenséggel elég, hogy megvegyek egy könyvet. És aztán úgy ahogy volt el is felejtettem, hogy ez nekem megvan és el akarom olvasni.
 Csak aztán szembejött velem a film előzetese, rákerestem Molyon, hogy van-e könyv belőle, és volt (kettő is). És akkor rájöttem, hogy „jé hát ez nekem megvan”, úgyhogy ő lett a második olvasmányom idén. Történetileg, a film előzetesét és a könyvet összevetve, túl sok közük nincs egymáshoz, csak hogy Róninok és 47-en vannak, és talán a bosszú és a végkifejlett is az. De a könyvben nem szerepel semmi misztikus sárkánnyá váló nőszemély. Rókaszellem mondjuk van a könyvben, de kb. ezzel ki is merült a misztikus szál. Érdekel, hogy az újabb könyv (filmes borítós), annak vajon már több köze van a filmhez, vagy az film után íródott könyv? Mindegy, tervben van az olvasása.
 A történet tehát tényleg jó, szépen logikusan felépített bosszú, az urukért. Elhitetni, hogy már nem is akarsz bosszút állni, és amikor már relatíve örömébe táncol az ellenség akkor odamész és bosszút állsz. Úgy is, hogy tudod, hogy feltehetően ennek az lesz a vége, hogy te is meg fogsz halni, akár sikerült a bosszú akár nem.
Egy oldal,ami szemlélteti a neveket

 Tényleg, nagyon pergő a könyv is, és tetszett, de mindig, amikor szerettem volna beleélni magamat a történetbe, akkor a fordításnak hála, úgy kiszakítottak, hogy az már durva. Ugyanis, nem tudom milyen elmebeteg indítatásból, de a japán neveket, lefordították! Gondoltam, hogy régi fordítás van átvéve biztos azért… de nem. Ugyanis a könyv végében a függelék tartalmazza a körülbelül 20 oldalas eredeti magyar fordítást, amit régen újságban közöltek (3 vagy 4 részben), folytatásosan, és ott…igen ott a japánoknak japán nevük van! Mert nekem, ne legyen Kamea Szama, Teknőskuti gróf (gróf sem, de ezen mondjuk, hogy nem akadok fenn), és ne legyenek Kisfélsziget lovag, Fehérharisnya asszony és még a fene tudja miknek fordított nevű emberek, mert tényleg…de komolyan. Nem lehet komolyan venni a történetet, ha azt olvasod, hogy Fehérharisnya asszony ármánykodik stb….(amúgy ezektől a nevektől mindig az ugrott be, hogy valami indián törzs tagjai mennek….harcolnak, japán közegben).

Belbecs: 4/5 – a történet remek, egyszerűen megéri feldolgozni.

Külcsín: 2/5 – Szép borító, szép kiadás, borzalmas szerkesztés, borzalmas fordítás….egyszerűen a kevésbé elszántak kedvét is elveszi attól, hogy elolvassák végig.

Könyv adatai:
Kiadó: Fapadoskönyv.hu
Kiadási év: 2011
ISBN: 9789633292884
Oldalszám: 258
Fordította: Békyné Kiss Adrien, Tokaji Zsolt

2014. január 10., péntek

Zsolt Péter (szerk.): Japán népmesék

2014 a Kelet éve nálam. Ugyebár a Különös történetekkel kezdtem, aztán jött a 47 rónin (arról is lesz majd bejegyzés), és végül a Japán népmesék következett. Szeretem a meséket, szeretem japánt, így várható volt, hogy imádni fogom ezt a kötetet is. Annak idején a rukkolán happoltam, és felkerült a polcomra…és ott volt egy jó ideig a többi hasonló témában íródott könyv között. Aztán fogta magát, és leesett (kisebb szívbajt okozva nekem) a földre. Gondoltam ez volt a jel, hogy olvassam, mert megunta, hogy csak porosodik és nem veszem kézbe. Úgyhogy ez lett az idei év harmadik megkezdett könyve. Egy nap alatt befaltam az egészet, ami részben a rövidségéből adódik, részben mert nagyon ráértem.
 2014 a magánkönyvtáram éve is. Így amit olvasok, általában meg is hirdetem eladásra. Itt is kérdezték, hogy de ha tetszett, miért adom el? Nos, azért mert konkrétan 4-5 japán népmesei válogatásom van! A könyvben fellelhető mondák, mesék, történetek 90% biztosan megvan még valahol nekem….és persze nincs helyem! Valójában amúgy van helyem, de nem érzem még ennél a kötetnél sem azt, hogy újra fogom olvasni konkrétan EZT a könyvet. A meséket valószínű, de nem ragaszkodom, hogy a polcomon legyen, más meg örül neki (főleg, mert úgy láttam nem beszerezhető már.) Tehát idén, olvasok, eladok, talán majd veszek is könyveket (egyelőre még nem vettem csak cseréltem!)
 Visszatérve a könyvre, gyönyörű kiadás, jó kézbe venni, és látszik, hogy egy igényes  gyűjteményt akartak összeállítani, igényes kivitelezéssel. És sikerült is nekik. Az a pár oldal japán stílusú (nem manga) rajz egyszerűen megadja a hangulatot. A mesék nagy része új volt, de volt már olyan amit ismertem régebbről is. A kedvencemet, a poszt végén olvashatjátok. Ő a viccessége miatt került be a Kedvenc kategóriába. Annyira beteg, és kissé bizarr és gusztustalan, hogy az már vicces. Remélem megmosolyogjátok ti is :)

Belbecs: 5/5 – mert egyszerűen ez egy kiváló válogatás

Külcsín: 5/5 – szebb már nem is lehetne :)


A kötetben fellelhető mesék:

Az öregasszony és a dájmió
A mesterhazudozó
Szamebito rubinkönnyei
Az aranyeső
A két majomlélek
Boncnövendék mérget evett
A szélcsengettyű
Urasima, a halászlegény
A macskapalota
A fehér pillangó
Jamagata ajándéka
A varázstükör
A sárkány és a bonc
Tavara csódzsa
Aitaka Mjódzsin
A szegénység istene
Kőfejtő és hegyiszellem
Monotaró győzelme
Mese az öregemberről, aki kivirágoztatta az elszáradt fákat
A sebszett nyelvű verebecske
A majomszellem és a vadász
A medúza és a majom
Csincsinpunpun apóka
A szamuráj porcelánja
A hálás róka
A fülemülés kanna
A hullaevő
A teknősbéka és a mostoha

Csincsinpunpun apóka
(142-143. oldal)
 Élt egyszer valahol egy jóravaló öregember. Kiment egyszer az árnyékszékre, és észrevette, hogy egy szem rizs hányódik a földön.
-Bűn a rizzsel így elbánni – mondta.
Azzal felkapta a szemet, a szájába vette, és undor ide, undor oda, de lenyelte, hogy kárba ne vesszen. Ekkor különös dolog történt. Mikor egyet szellentett, hallja ám, milyen csodás annak a csengése: „Csincsin punpun, kogane no madzsu va, szutoton ton, szurija, dondon gabuu!” Akár egy harangjáték. Megpróbálta ismét, s megint fölhangzott a kedves dallam. Ekkor fogta magát, bement a városba, hogy pénzzé tegye a tudományát.
 Mindennap járta a várost és így kiáltozott:
-Zenélő szellentést vegyenek! Zenélő szellentést vegyenek!
 Egy nap, amikor járt-kelt a városban, és kínálgatta zenélő szellentéseit, összetalálkozott a város urával.
-Ejha, ez aztán egy tréfás ember – gondolta a város ura. – Én is befizetek egy szellentésre, hadd látom, milyen az.
 Magához hívatta hát az öreget, és megparancsolta neki, hogy mutassa be tudományát. Az odatartotta hátsófelét, és eleresztett egy zenés szellentést:
„Csincsin punpun, kogane no madzsu va, szutoton ton, szurija, dondon gabuu!” A várúr úgy megörült a váratlan mutatványnak, hogy keblére ölelte az öreget, megjutalmazta mindenféle szép ajándékkal. Dúsgazdag lett az öreg, és gondtalanul élhetett élete végéig.
 Lakott azonban mellette egy gonosz és fösvény ember, akinek a fülébe jutott, miként köszöntött be a szerencse a szomszédja házába „A mindenségit! – gondolta magában. – Ezt én is megpróbálom.” Odahívta a feleségét, és így rendelkezett:
-Anyuskám, anyuskám! Hajíts egy rizsszemet az árnyékszékbe!
 Mikor ez megtörtént, bement, megette a rizsszemet, és azt hitte, hogy ezzel meg is tanulta a zenélő szellentés tudományát. Már pirkadatkor szedelőzködött, és sietett a városba, hogy pénzt szerezzen a tudományával. Őt is maga elé hívatta a várúr, mutassa be, mit tud. A fösvény odatartotta hátsófelét, próbálkozott de egy árva hang nem sok, annyi sem jött ki belőle. Végül, nagy igyekezetében, a várúr szeme láttára összecsinálta magát.
 A várurat úgy elöntötte a méreg, hogy a fösvényt, élete végéig tömlöcbe záratta. Ez lett a vége. Szolgáljon ez a történet – amelyet nekem elmondtak – tanulságul mindenkinek.

2014. január 3., péntek

Pej Hszing: Különös történetek

 Vicces, amikor ilyen kis alapú könyvet olvas az ember. Ez volt az első könyv, amit ekkorában olvastam. A régi mini könyvekre hasonlítanak, nem nagyobb, mint egy gyufás skatulya. Ennek ellenére a betűtípus egész jó volt, remekül lehetett olvasni, bár talán pont emiatt a 198 oldalnyi szöveg, valójában úgy 10 oldal lehet, ha A/4-ben gondolkodunk. És hogy miért vicces? Mert mindenki megkérdezte mit olvasok, mert a zsebemben, sőt a táskám kicsi zsebében is elfér, sőt a tenyerembe zárva is. Mert azt hitték, hogy ez nem is könyv, többen is! Pedig ISBN számmal rendelkezik. A Fapadoskönyv kiadó 2011-ben a könyvfesztiválra megjelent ezekkel az apró könyvekkel. Csupa keleti ország meséivel már bánom, hogy csak egyet vettem, mert szerintem jópofák, és azt hiszem 500Ft volt darabja? Tehát meg is éri.
 A könyv öt történetet tartalmaz, hol rövidebbet, hol hosszabbat. A kedvencem az utolsó volt: A fejedelem sírja című. Az egyetlen, ami nem ragadott meg, bár az sem volt rossz, az a Csen Luan-feng és mennydörgés-isten, mert ez egyszerűen olyan „hát jó” és „na, bumm” hatású, semmi extra. Ellenben a befejezőben ahol aztán minden volt, istenektől, elmúlt korok császáráig, mesés megmeneküléstől, jutalomtól, szerelemig, és persze a tisztaszívű ember a végén megkapja jutalmát. Olyan happy endes a vége, de akkor is kedvenc!
 A könyv már megjelent régebben is A déltengeri rabszolga címmel is. Úgyhogy aki azt olvasta már az olvasta ezt is. Totálisan ugyanazok a mesék, történetek szerepelnek ebben is és abban is.

 Amiért viszont haragszom az az, hogy egyszerűen nem fordítottak elég időt a kiadvány átnézésére. Az utolsó történetben szegény Cuj néha Caj lesz, sőt néha a feleségjelöltjét, akit Tiennek hívnak is le Cujoz a fordító… erre azért oda kéne figyelni, mert amikor tömegesen jön, a képembe az elírás akkor kezdek morcos lenni. És tényleg, nem olyan marha sok szövegről van szó -.-”

A kötetben fellelhető mesék:

A jáde-mozsár és mozsártörő
A déltengeri rabszolga
Nei Jin-niang, a bérgyilkos lány
Csen Luan-feng és mennydörgés-isten
A fejdelem sírja

Összességében:
Külcsín: 4/5 – csak az elgépelések miatt -1
Belbecs: 5/5 – jól kezdődik az évem, jó kis könyvvel :)

Könyv adatai:
Kiadó: Fapadoskönyv.hu
Kiadás helye: Budapest
Kiadási év: 2011
Oldalszám: 198
ISBN: 9789633293270
Fordította: Tokaji Zsolt


2014. január 1., szerda

Év összefoglaló 2.

  Az összefoglalás most egy kis statisztikával folytatódik.
 2013-ban 118 könyvnek álltam neki, ebből 7-et hagytam félbe, negyedbe. A félbehagyottakból hármat folytatni fogok (Boszorkányerdő, Ködszerzet III-IV, Seraphina), a másik négyet viszont nem. Az említet három könyv is csak időhiány miatt lett felfüggesztve, nem azért mert rosszak, sőt!
 Tehát 110 könyvet sikerült elejétől a végéig elolvasnom (+1 még folyamatban), ami 27.710 oldalt jelent…ami a tavalyi 32 ezerhez képest eléggé nagy visszaesés…bár 2012-ben volt egy év végi hajtásom, hogy meglegyen a 200 olvasott könyv (meglett), ebből adódóan az év utolsó egy hetében tömény mesekönyv olvasás folyt… :D Idén ilyen nem igazán volt, nem hajtottam arra, hogy sokat olvassak, inkább csak amikor éppen kedvem, időm volt.
 Az évben sok könyvet vettem, de fogalmam sincs, hogy ez a Sok mit takar. A moly, év vége óta egész szépen számon tartja nekem a beszerzéseket, legyen az vásárlás vagy éppen ajándékba, recenzióba kapott, de nem teljes év úgyhogy nem tudom, pontosan hányadán állunk.
 2014-re már rájöttem, hogy olyan fogadalom, hogy nem veszek az évben könyvet, igazándiból elég felelőtlen. Így idénre azt találtam ki, hogy ha veszek könyvet, azt el is kell olvasnom, amíg nem olvasom el, nem vehetek másikat. Ez persze a könyvhét, könyvfesztivál-ra nem vonatkozik. Ismerve magamat, akkor erős felvásárló vagyok. A Delta Vision kiadó ismer már minket, mindig fotón vagyunk, ahogy felvásároljuk a készletüket. Azt hiszem könyvhéten szóltak, hogy jövőre ilyen esemény előtt mondjuk SZÓLJUNK előre, és akkor készülnek ránk. Az mondjuk igaz, hogy tavaly megvettem egy csomó könyvet amire ingerem volt, és elég kevés az amit el is olvastam, úgyhogy talán a tavalyi könyveket kellene olvasnom főleg…meg a régebbieket.

 Ennek ellenére, feltehetően 2014-ben sok könyvtári könyvet fogok megsétáltatni…és/vagy olvasni, mert hát ott dolgozom, az van kéznél (meg a sajátom…érdekes a magánkönyvtáram erősen háttérbe szorul a könyvtárral szemben). @Izolda indított tavaly…tavalyelőtt? Egy kihívást, hogy a magánkönyvtár olvasottságában érjük el a 80%-ot azt hiszem 2017-ig…18%-al indultam, ez a könyveladásaim miatt mára 14%-ra csökkent…olyan lehetetlennek tűnik ez a 80%, bár…ha nem vennék könyvet, csak magánkönyvtárit olvasnék akkor talán…azért fel nem adom, hátha sikerül teljesítenem :D

Egy kis tavalyi toplista:
2013-ban olvasott könyveim közül, a legjobb magyar írók:

1. A. O. Esther : Örülök, hogy rátaláltam, vagy ő talált rám? Remekül ír, és remélem még sokáig olvashatom a sorozatot. Két rész betárazva tőle, azt hiszem lesz 2014-ben is jó könyvélményem.

2. On Sai : Calderon olvasása után kedvenccé avanzsált. Imádom a humorát, ahogy ír. Remélem sokáig fog ő is még írni, és ellátni a magyar olvasókat a könyveivel :) Karácsonyra magamnak meg is vettem a Scart és a Calderon 2. Részét :)

3. Turbuly Lilla : Mert olyan mesekönyvet volt képes írni, ami nagyon megfogott (Talált szív)

2013-ban olvasott könyveim közül, a legjobb külföldi írók:

Catherynne M. Valente: Mert elvarázsolt  A lány, aki körülhajózta Tündérföldet. Egyszerűen imádnivaló könyv volt. Remélem a folytatások is jönnek majd.

John Boyne: A csíkos pizsamás fiú után, a Barnaby Brocket és a szörnyű dolog, ami vele megesett, egy újabb ráébresztés volt az élet dolgaira. Arra, hogy nem baj, ha Más vagy….. tervezem, hogy olvasok még az írótól (A gyáva –t)

Jeanette Winterson : Ő egyszerűen belopta magát a szívembe. Kedvenc lett a könyve, pedig csak véletlen került hozzám. Minden esetre tőle is tervezek még olvasni.