2016. december 24., szombat

2016. december 23., péntek

Gary Chapman – Harold Myra – Paul White: Mérgező munkahelyek

 Olvastam már könyvet a szerzőpárostól (Gary Chapman – Paul White: A munkahelyi elismerés 5 nyelve erről itt írtam), már az sem volt tökéletesen megírva, de annak láttam még pozitív oldalát. Feltételeztem, hogy ez a kötet amolyan negatív társa az általam olvasottnak. Hiszen abban az volt leírva, hogyha főnök vagy, vagy ha éppen beosztott, hogy támogasd a másikat, hogy jöhetsz rá, hogy mi az ő elismerésnyelve, és hát ismerd fel ezt és használd, és akkor remek lesz a munkahelyed.  A mérgező munkahelyek, meg amolyan „na, itt nem jött be, amit kértünk” helyek. Vagy azért, mert a munkahely, munkáltató, főnök nem akarta, hogy jó legyen a dolgozóknak, vagy azért mert akarta, de egyáltalán nem ért hozzá.
 A mérgező munkahely, nem foglalkozás függő. Ez az egy, amivel egyetértek az írókkal. Bár ezt sem mondták el, csak példákat hoztak arról, hogy ha adott szakmád van, és ott elhelyezkedsz, akkor lehet, hogy jó lesz neked, de lehet, hogy nem. Ez függ, a vezetőség hajlandóságáról, hogy megértse a dolgozóit, és /vagy arról, hogy egyáltalán meg akarja érteni őket.
 Nos, gondoltam, hogy akkor ezt a témát most kifejtik nekem, ha már hárman írták a könyvet, akkor biztosan nagyon részletesen, sok szemszögből hallhatom, milyen egy mérgező munkahely, hogy ismerem fel (ha éppenséggel nem egyértelműek a jelek), és hogy hogyan tudok küzdeni a mérgező munkahely ellen. Nos, én ezt a könyvet kíváncsiságból olvastam el, de be kell látnom, ha mérgező munkahelyen dolgoznék, és ebben a könyvben keresném a megoldást a problémáimra, akkor… ööö, nos, akkor kidobtam volna 3.000 forintot körülbelül arra, hogy egy csomó szerencsétlen ember, szerencsétlen életéről olvassak, rosszul szerkesztve, ugrálva, és semmivel sem volnék okosabb.
 Szeretem én a történeteket, komolyan rengeteg szakkönyvet olvastam, már amiben élethelyzetekkel, sztorikkal mutatják be a dolgokat, vagy egy-egy esetben két komolyabb téma közé beraknak egy ilyet, amolyan tanulságos meseként. A kulcs a mértékletesség. Egy-egy sztori, az okos szöveg között. Ez az ideális. Jelen könyvben… sztori, sztori, sztori...nemtommi….sztori, sztori….és így tovább. Van olyan oldal, amikor a két „interjú” vagy „esettanulmány” konkrétan egymás után van és nincs egy áthidaló, amiből tudnád, hogy „b+ ez már másik sztori”, és csak pillogsz, hogy most, mégis mi a fene van.

 Őszintén ez a könyv több mérgezést ad, mint egy mérgező munkahely. De komolyan, elolvassa az ember és rögtön rémeket lát, vagy éppen bólogat (Amerikában tuti csomóan bólogatnak), hogy „jaj, én is milyen rossz helyen dolgozok”. Nem hiszem, hogy jó dolog arról olvasni, hogy szívta meg több tíz, száz ember, mert rossz a főnöke. Azaz jó lenne erről olvasni, ha a következő oldalon azt olvashatná az ember, hogy és akkor ezt tette és akkor minden rendben lett. De ilyet nem olvasunk. Megtudjuk persze, hogy a legtöbb ember a mérgező munkahely esetén két dolgot tehet. 1. tűri és belebetegszik. 2. felmond. Nincs 3. eset, amikor a szar munkahelyből lehet jó is. Az elv az, ha valami szar akkor halj bele, vagy menj el. Milyen „szakkönyv” ami ezt mondja? Életemben nem olvastam még olyan könyvet, ami arra buzdított volna, hogy vagy tűrjek, mert nincs értelme harcolni, vagy lépjek le, mert a világ megváltoztathatatlan.
 Amúgy édes, ahogy a vallási, és nonprofit szervezeteket először felvázolja, hogy vannak olyanok, amik nem működnek jól, aztán rögtön szabadkozik, hogy de azért a legtöbb jól működik és nem mérgező hely. Wtf? Komolyan????
 Kinek ajánlom: senkinek. Bár gyorsan olvasható, mert az a 190 oldal eléggé szét van húzva meg vannak benne nagy üres oldalak is, esetenként három idézet/oldal. Tehát ha tényleg nincs mit olvasni az embernek és akar egy kis agyi mérgezést, akkor hajrá! Jó lenne, ha a témában születne normális könyv is. Az egyetlen pozitívuma a könyvnek, hogy ajánl pár Másik könyvet. Azokba még majd belenézek.
Belbecs: -
Inkább nem pontozom. Nem nagyon van rajta mit pontozni, azaz igazság. Én elhiszem, hogy egy híres embernek is évente meg kell jelentetnie pár könyvet, de azért nem kéne ennyire színvonaltalant kiadni a kezéből a nevével fémjelezve. Egyszerűen ez egy interjú kötet, nem más. Az is gagyin megírva. Az, amit az alcím mond meg… ööö hahaha (Hogyan óvjuk meg testi-lelki épségünket a negatív környezetben) – menekülj, vagy halj meg… hmm… Ez lehetne inkább a mottó.
Külcsín: -
Inkább ezt sem pontozom. Nem azért mert nem szép, de nem nagyon van mit pontozni rajta. A borító illik a könyvhöz, erre adhatnék 5 pontot, de nem kreatív, így lehetne 2, de nem érzem azt, hogy maga a kiadvány pontozható lenne.

Fülszöveg:
Brutális ​​főnökök. Mérgező kollégák. Lélekölő vállalati kultúrák.
„A legtöbben életünk nagy részét a munkahelyünkön töltjük, ám sokak számára ez állandó stresszel jár. Könyvünkkel szeretnénk segítséget nyújtani mindazoknak, akik mérgező szervezetek csapdájában érzik magukat, vagy mérgező főnök irányítása alatt dolgoznak.” – szól a szerzők ajánlása.
Hogyan óvhatjuk meg testi-lelki épségünket, ha a munkahelyünkön konfliktusokkal, rosszindulattal, cinizmussal, elérhetetlen elvárásokkal találkozunk akár beosztottként, akár vezetőként? Milyen megküzdési módok és túlélési stratégiák lehetnek segítségünkre, és honnan tudhatjuk, hogy mikor jobb felmondani és másik állás után nézni?
A szerzők saját tanácsadói praxisukból vett, esetenként hajmeresztő történeteken keresztül mutatják be:
– hogyan válik mérgezővé egy munkahely, és miként kerülhetjük el, hogy sérüljünk az egészségtelen környezetben,
– hogyan érhetünk el változást, és mikor nem érdemes tovább próbálkoznunk,
– milyen szempontokat és tanulságokat érdemes megszívlelniük a vezetőknek a pozitív és motiváló munkahelyi légkör kialakítása érdekében.

Eredeti cím: Rising Above a Toxic Workplace
Eredeti megjelenés éve: 2014
Kiadó: Harmat
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 188
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789632883410
Fordította: Tóth Zsuzsanna
Bevezetés 
Mérgező munkahelyek a színen
A mérgező főnök ezer arca
Nézzük a tényeket: ahol jó dolgozni
Az egyházi és a nonprofit szervezetek rejtett mérgei
Kis munkahelyi gyilkosságok
Nyulak az autópálya mellett
Alászállás a sötétségbe
A cinizmus ellenszere
Függelék: Túlélőkalauz és eszköztár
Záró megjegyzések
Köszönetnyilvánítás
A szerzőkről

2016. december 21., szerda

Hidasi Judit: 50 japán egyperces

 Annak ellenére, hogy a könyvnek borzalmasan ronda a borítója, amikor Molyon belefutottam a könyvbe, akkor úgy döntöttem, hogy elolvasom. Annak ellenére is, hogy nem szokások egyperceseket olvasni. Azaz így jobban belegondolva, most olvastam először ilyeneket. A könyv végeztével arra is rájöttem, hogy az „egypercesek” nem az én műfajomat képviselik.
 Úgy akartam kezdeni ezt a posztot, hogy „atya úr isten, már az első mondatban tévedés van”… aztán rágoogleztam a Tokai egyetemre és kiderült tényleg van egy Tokai egyetem Japánban, úgyhogy, nem, nem volt tévedés a könyv első egypercesének első mondata. És itt megjegyezném, hogy érdemes mindig rákeresni a kérdéses dolgokra, mert lehet egy nagyon csúnya megjegyzéses posztot írni, csak mert nem elég tájékozott az ember.
 Ennek ellenére a könyv nem lett kedvencem. Túllendülve a fura műfajon és a groteszk dolgokon, rengeteg érdekes történetet mesél el, rengeteg érdekes szituációt, aminek egy részét már hallottam, és vagy olvastam máshol biztosan. Megismertet a Japán élet egyes területeivel, de mivel egyperces éppen hogy csak beledob a közepébe. Vázol egy szituációt, aminek néha a végét, néha a tanulságát sem tudjuk meg. Viszont vannak édes, és aranyos sztorik is. Úgyhogy olyan felemás érzésem lett a könyv végére.

Tokai University, Tokyo
 A borító viszont szörnyű. De komolyan, nem értem. Ezer millió kép van japánról, ezer millió lehetséges ötlet borítónak, miért pont ez lett? Borzalmasan ronda, és akkor még a cím konkrétan bele is olvad a ronda képbe, nem beszélve a ronda betűtípusról. Borzalmasan igénytelen. Egy biztos, a polcomra akkor sem kívánnám, ha amúgy a belbecsével elégedett lettem volna.
 Amúgy a könyv után megerősödött bennem a tudat, hogy a japánok sem komplettek, de ők máshogy furák, mint a magyarok. De ettől még nem teljesen tiszta minden szokásuk és minden elképzelésük a világról. Viszont édes, hogy eldöntötték, hány Nobel-díjast szeretnének a közeljövőben :D És a durva, hogy eléggé úgy tűnik, hogy afelé haladnak, hogy ezt teljesítsék is.
 Hogy kinek ajánlom a könyvet: hát…. Egyrészt azoknak, akik bírják a groteszk egyperceseket. Ezt amúgy a fülszöveg is reklámozza. Akik szeretnek Japánról olvasni, de ne legyenek nagy elvárásaik. Itt körülbelül a külcsín sejteti a belbecst.

Külcsín, belbecs: 2

Fülszöveg:
A groteszk mint kisepikai műfaj az, amely a leginkább képes visszaadni azokat az érzéseket és hangulatokat, amiket a tapasztalatlan vagy gyanútlan idegen megél Japánban. A nemes és fennkölt elemek bizarr módon ötvöződnek a mulatságos, nevetséges vagy akár váratlan fordulatokkal, így hatásuk egyszerre komikus és megütközést kiváltó.
A kötet egy rövid válogatást nyújt azokból az egypercesek-ből, amelyeken keresztül a groteszkben megnyilvánuló humor révén próbálom közelebb hozni a japán mindennapok, a japán életforma, a japán gondolkodás, a japán kommunikáció és a japán emberi kapcsolatok értelmezését, végső soron megértését.


Eredeti megjelenés éve: 2016
Kiadó: Napkút
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 92
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789632636375

2016. december 17., szombat

Varga Csaba Béla: Varázslatos Napkelet - A befejezés

Köszönet a könyvért a Trivium Kiadónak!
Elérkeztem a Varázslatos Napkelet záró posztjához. Őszinte leszek, ez volt az első olyan könyv, aminek az értékelése, és/vagy ajánlója ilyen hosszúra nyúlt. Nem szoktam könyveket felszelni, és úgy írni róla, mert általában nincs is annyi mondanivalóm egy-egy könyvről, hogy ennek értelme legyen. De a könyv első részét elolvasva már tudtam, hogy ez, ha egy posztba írom meg, borzalmasan hosszúra fog nyúlni és nincs az az ember, akinek van türelme ennyit olvasni tőlem :D. Tehát úgy döntöttem, hogy akkor legyen részenként. A könyvet már a kiadó is remekül részekre bontotta, én csak ezt követtem.
IV. Rész: A Himalája titkai 
Látogatóban a Dalai Lámánál című fejezet adott egy kis kóstolót, hogy milyen is lehet találkozni Vele. Elhiszem, hogy borzalmasan nagy élmény lehet, amit az ember nem felejt el soha. Emlékszem még pff, sok éve olvastam tőle  A boldogság művészete –t, és az akkor és ott amolyan sorsfordító könyv volt. jókor kapott el, jó dolgokat mondott, és szerintem gyökeresen megváltoztatta az életemet. (érik egy újraolvasás). Tehát azóta tisztelem és becsülöm a Dalai Lámát, azóta benne van a top-ba, hogy vele úgy elbeszélgetnék, úgyhogy jó volt olvasni arról, hogy mi a menete ennek, hogy milyen érzés lehet, és mit, hogy illik ott.
 Amikor eljutottam ehhez a részhez, már vártam a Dalai Lámás alfejezetet. Be kell ismernem, hogy habár nem a legelső nagy álmom, hogy eljussak és találkozzak vele, de benne van a top 5 elérendő célba, ha csak egy Magyarországi előadása is lenne, én már azzal is nagyon elégedett lennék. De nem nagyon utazik ő errefelé már, legalábbis mostanában nem hallottam ilyesmit. De a
 A sárkánykirály földje – Bhután . Bhután ennek hála a kedvenc országom lett. Meglehetősen kellemes dolgokat olvastam a helyről, és kedvem szottyant bevenni a top 10 hely ahova el akarok jutni listára. Bhután valami mennyeien kellemes hely lehet, élő vallással, kultúrával és királysággal, mégis nem az az elmaradott ország, ahol senki nem tudja mi a számítógép. Igen azt hiszem ők csinálták jól, megtartották a vallást, a hitvilágot, a népviseletet, de emellett borzalmasan gyorsan fejlődnek. Bekúszott az internet, az angol nyelv a mindennapjaikba. És meglepő mód az istenek és az internet képes meglenni egymás mellett.
Őszinte leszek a negyedik részt kétszer kezdtem el. Mert közben betegeskedtem és jobb volt újraolvasni az elejét,
 A bhutáni fejezeten kívül  Nepál élő istennője című fejezet is kétszer lett elolvasva. Bár meglehetősen jól emlékeztem rá. Hát az biztos, hogy én magam nem szeretnék Nepálban egy élő istennőnek a lehetséges inkarnációja lenni. Meglehetősen kecsegtető persze nyugati fejjel, hogy istennő legyen az ember, de ha belegondolunk, hogy ez annyit tesz, hogy kiskorodba elkerülsz otthonról, óvnak, megkapsz mindent, de persze az életed a népé, akkor már nem is annyira kecsegtető dolog az egész. nem is beszélve, hogy az első menzesz után hopp már nem vagy az istennő inkarnációja, tehát a kamaszkorodra már ki is kerültél a fényűzésbe és alázuhantál a halandók kegyetlen világába. Ismerjük be, nem túl kellemes dolog ez, pláne hogy visszatérhetsz a családodhoz, akikkel addig szinte nem is kommunikáltál. Amúgy fura, hogy a 21. században ez a „szokás” avagy hagyomány még mindig él. Nyugati fejjel ez fura. Mondjuk annak örültem, hogy azért a ma élő istennő inkarnációk, amikor már nem istennők legalább kapnak pénzt, meg esélyt a beilleszkedésre. Régen feltehetően nagyobb pofon volt ez a visszatérés. Bár tartom, ma sem egy leányálom, hirtelen nem annak lenni, amit beléd sulykoltak, hogy az vagy…
Az Élet és a Halál völgye olyasmi fejezet volt számomra, hogy mintha már olvastam volna valahol erről, de hogy hol és mikor nem tudom. Aztán elég sok új információt olvashattam, olyanokat, amikről biztosan nem olvastam még. Emlékszem volt egy könyvem még régen James Redfield: Shambhala titka, amit olvasás nélkül adtam el, azt hiszem ideje lesz majd kivennem a könyvtárból, legalábbis most várólistáztam, mert kedvem lenne a témában még olvasni, aztán lehet ez jó hozzá „alapnak”. Amúgy molyon nézelődve eléggé kevés infót találtam Shambhala vagy Sambala, vagy Shambala keresőszóra. Vagy én keresek bénán, vagy tényleg nincsen túlzottan sok szakirodalom magyarul és/vagy angolul sem. Bár nálam csak a magyar játszik. Elméletileg Shambhala volna a „földi mennyország” féle hely, ahova csak a jók és kiválasztottak kerülhetnek be, ahol minden tökéletes, nem öregszenek az ott lévők, nem lesznek betegek és sok-sok idejük van arra, hogy mindenféle okossággal, filozófia stb. foglalkozzanak. Tetszett, ez a fejezet (is) kifejezetten tetszett.
A Mount Everest szellemei tanulságos fejezet volt. És igen én egyetértek az ott élőkkel, hogy nem hiszem, hogy egyrészt van értelme felmászni egy olyan hegyre, ami körülbelül sorra gyilkolja a hegymászókat, másrészt meg, talán nem kéne háborgatni azt a helyet. Jó, mondjuk a hegymászást sem értem egyszerűen, de elfogadom, hogy valaki ettől boldog, meg ez motiválja. De felmenni egy hegyre, egy jó magasra, a legmagasabbra, úgy hogy tudják, hogy nagyrészt meg fognak halni, mert lavina, oxigén hiány stb. bármi lehet. És mégis nekiindulnak, csak hogy bizonyítsák, hogy ők mekkora…hmmm? No, mik? Mit bizonyít, ha megmászod a világ legmagasabb hegyét? Semmit. Az én szememben legalábbis nem lesz ettől nagyobb ember.

 Sajnos véget ért a könyv, visszakellett térnem Keletről Nyugatra. De élveztem az utazást, rengeteg új és érdekes információval lettem gazdagabb. Szerettem az íróval barangolni, szerettem, hogy ez az utazás elhúzható volt. Valahogy örülök, hogy nem csak végigszaladtam a könyvön.
 Hogy kinek ajánlom a könyvet? Nos, minden olyan embernek, akit csak egy kicsit is érdekel Kelet, Indiától-Tibetig. Akik szeretnek megismerni országokat. Nem mondom, hogy minden információt megkapnak, mert nem. Ez a könyv jó kiegészítője egy útikönyvnek, vagy éppenséggel remek érdeklődést felkeltő más szakirodalmakhoz, akár a sárkányokról, rókadémonokról, vagy hindu istenekről legyen szó. Ad egy alapot, egy elég masszív és jó alapot, méghozzá kellemes hangvételben, nem tanító jelleggel. Megadja az esélyt, hogy utána, ha elindult az emberben a kíváncsiság, akkor célirányosan kereshessen a számára legérdekesebb témákba.
 Én mindig Japán és Tibet párti voltam, mármint érdeklődési körként. Kína, India, Bhután vagy bármely más „keleti” ország nem élvezett nálam prioritást. Tibet a Dalai Láma miatt, Japán meg…ki tudja miért lett „kedvenc”. Jóval több dolgot olvastam róluk, mint a könyvben szereplő más országokról, de be kell látnom, Kelet úgy egészében megéri a rá fordított időt. Nem ez lesz az utolsó, hogy a könyvben említett országokról olvasok, mert érdekesek lettek számomra. És jó lesz majd bebarangolni újra és újra azokat a tájakat.
 Köszönöm az élményt!

Kiadó: Trivium Kiadó
Eredeti cím:Varázslatos Napkelet
Alcím:A boldogság nyomában Ázsiában
Író: Varga Csaba Béla
Nyelv: Magyar
Kötésmód: Kartonált
Oldalszám:320
Méret:135 x 200 mm
ISBN:978-615-5334-76-4

2016. december 7., szerda

Chris Anderson: Ingyen!

 Talán két éve futottam bele a könyvbe a Molyon, még @Bence olvasta, és az értékelése után úgy döntöttem, hogy ez engem érdekel. Annak ellenére, hogy a gazdaság, matematika, közgazdaságtan, nos, ezek egyike sem az a téma, amit én annyira nagyon kedvelnék. De valahogy el kellett telnie pár évnek, hogy a kezembe foghassam a könyvet. És nem bántam meg!
 Meglehetősen érdekes a téma, így a 21. században, amikor az emberek annyira ki vannak élezve az anyagias világra. És igen, szép és jó azt hinni, hogy ami ingyen van az tényleg ingyen van. Meglehetősen sok történetet mesél az író, hogy mégis az ingyen a mai világban mit jelent. Hogy a jelenleg fiatal generációnak már az a normális, az átlagos, és elvárt, ha valami ingyen van.
 A legtöbb ingyenes dolog persze az internet berkeiben valósítható csak meg, ugyanis, míg az információt tudod / lehet ingyen adni, addig az olyan dolgokat, amiket kézzel meg tudsz fogni, már ügyes bajos. Bár marketing fogásként az is megoldható persze. A virtuális térben viszont szinte minden költség elhanyagolható, mérni sem érdemes, ebből adódóan ingyen is lehet adni. Az nyer a piacon, aki a legjobbat ajánlja, és hát az ingyenesnél van jobb?

 Bevallom, én, mint az Y generáció tagja, az „ingyen van” dolgokban annyira nagyon nem hiszek. Mármint legálisan elég kevés dolog az amit ténylegesen ingyenesnek gondolok, és tényleg az is. Az illegális és kalózkodó dolgokat olvasva, meg igen én is bólogattam. Azon generáció tagja vagyok, aki a virtuális dolgoknál nem feltétlen érzi azt, hogyha valamit letölt, az lopás volna. Ami feltehetően a cégeknek, film gyártóknak stb. teljesen másként jön le. De igen, az én generációm (IS) már úgy van vele, hogy vannak dolgok, amikért nem fizetnének egyáltalán semmit sem. Őszinte leszek, a megnézett filmek, sorozatok nagy részét, ha fizetnem kéne érte, nem nézném meg, mert annyit nem ér, emellett járok moziba is. De például TV-t nem vagyok hajlandó nézni, mert az a reklám mennyiség, amit egy fél óra alatt látok, az pont több, mint amennyit szeretnék. (vicces belegondolni, hogy kisebb koromban, még nagy tv néző voltam, ma meg már büntetés lenne, ha le kéne ülnöm elé :D)
Viszont jó volt olvasni azt, hogy a 21. században vannak már előadók, cégek stb. akik direkt megosztják ingyen és bérmentve a tartalmaikat, pl. zeneszám, mert ez amolyan marketing fogás náluk. Letöltheted ingyen a zenét, mert feltételezik, hogy ennek hatására. 1. megszereted a zenéjüket, 2. elmész a koncertjükre, 3. veszel relikviákat. Tehát maga a zene már relatíve ingyen van, viszont ennek hála borzalmasan gyorsan elterjed mindenfelé, és megtöbbszörözi minden egyéb bevételt. Amúgy itt volt Coelho-s sztori is, hogy amikor megjelent az új könyve, előtte, vagy egy időben E-ben felrakta a régebbi könyveit, és meglehetősen sok fogyott, annak ellenére, hogy ingyen letölthető volt. tehát felrakta, beleolvastak és megvették papírban (értem a logikát, bár nálam kevés olyan könyv van, amit ha elolvastam esetleg e-ben, utána papírba megvenném. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy nagyon-nagyon ritkán olvasok e-ben, végtére is könyvtáros vagyok… :D)
 A másik nagyon jó téma a könyvben az volt, hogy bemutatta, hogy attól, még hogy nekem személy szerint ingyen van valami, azért feltehetően mások fizetnek. Más nem, a hirdetők. A Google-ról írt dolgok is tetszettek, rengeteg jó és érdekes információt megoszt a könyv a Google-ról, a Microsoft-ról, meg internetes oldalakról. Egy csomó olyanról, amiről életemben nem hallottam (feltehetően az amerikaiaknak ismerős oldalak), és egy csomó olyanról, amit használok, és vagy hallottam már róla (Yahoo, Facebook, Flickr stb.).
 Tehát nagyon jó volt olvasni, és szerintem érdemes ezt mindenkinek elolvasni, akit egy kicsit is érdekel, a 21. század árképzése, az, hogy miként születnek az árak, hogy mi is az ingyenes, és mik lehetnek buktatók. Jó lehet kisvállalkozásoknak is, mert rengeteg tippet ad, hogy hogyan „ne rontsd el”, és „mit ne csinálj, ha nem akarsz megbukni” témában. Az olyan laikusoknak mint én is remek olvasmány, nekem inkább érdekesség, és információ, de elhiszem, hogy vannak emberek, akik képesek az olvasott dolgokat hasznosítani is.
 Jah olvastam a blogokról is benne, meg a reklámokról, a blogokon. Mint látható nekem is vannak itt oldalt mindenféle reklám izék, amivel eddig…azt hiszem két hónap alatt ha 200 forintot kerestem sokat mondok :D Mindegy, úgy voltam vele, hogy túl sok vizet nem zavarnak, elférnek, egyszer majd ebből gazdagszom meg :D. de például direkt nem raktam zavaró helyre, mert nem az a cél, hogy az engem olvasók arcába nyomjam a reklámot. Van, de csak mellékesen, mert miért ne alapon. Igen, tehát erről is lehet a könyvben olvasni! :)

Belbecs: 5/5
Végig élveztem az olvasást, és elég gyorsan lehet vele haladni. Sok benne a történet, sok a háttér infó, de éppen ezért könnyen fogyasztható.

Külcsín: 4/5
Tetszik a borító, de ettől még nem egy nagy szám, viszont felhívja a figyelmet a könyvre, tehát igazándiból illik hozzá.

Fülszöveg:
Chris ​​Anderson forradalmian új szemléletű könyvében, a Hosszú farokban megmutatta, hogy az on-line piacok hogyan hoznak létre piaci réseket, és hogyan változtatják meg a gazdasági viszonyokat.
Az Ingyen! az üzleti világ jövőjét vetíti elénk. A szerző elméleti igényességgel, meggyőző példákon keresztül mutatja be, hogy az ingyenesség, ami eddig inkább csak marketingfogás volt, a jövőben radikális, új üzleti stratégia lesz, amely nélkül a cégek hosszú távon nem tudnak talpon maradni.
A könyv rengeteg ötletet ad ahhoz, hogyan alakítsuk ki saját üzleti modellünket, amellyel kiszabadíthatjuk az ingyenesség profitot hozó szellemét a palackból.
Hogyan lehet ingyenes a légi közlekedés? Hogyan lehet ingyenes a DVR?
Hogy lehet drága egy zártkörű konferencia, ha on-line ingyenes?
Hogyan lehetnek ingyenesek a zenei CD-k?
Hogyan lehetnek ingyenesek a tankönyvek?
Hogyan lehet ingyenes az egyetemi oktatás?
Miért jól menő üzlet az ingyen kerékpár az egyik városban, de a másikban nem?
Hogyan lehet ingyenes egy egészségügyi szoftver?
Hogyan lehet ingyenes a részvénykereskedés?

Eredeti mű: Chris Anderson: Free
Eredeti megjelenés éve: 2009
Kiadó: HVG Könyvek
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2009
Oldalszám: 368
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789639686984
Fordította: Garamvölgyi Andrea

2016. december 3., szombat

Ez történt Novemberben

Blogolás szempontjából úgy érzem, a November volt az a hónap, amikor szinte inaktív voltam. Összesen három poszt született ez idő alatt a blogomon, ami lassan azt hiszem negatív csúcs lesz. Bár így belegondolva, olvasni sem olvastam túl sokat. És így nem nagyon volt persze miről írni. Ajaj!
 No de Decemberben talán kicsit mozgalmasabb lesz a blog is meg én is kicsit összeszedem magamat. Novemberben volt egy hét, amikor éppenséggel betegállományban voltam, elkaptam valami köhögős vírust vagy bacilust, meg kezdődő arcüreggyulladást mondott az orvos. Kaptam két bogyót, egy hét betegállományt, és hogy igyak sok teát, mézzel. Mondtam, hogy hát a méz az felejtős, mert allergiás vagyok rá. Jó akkor inhaláljak kamillát, mondtam, hogy fejtős, mert allergiás vagyok a kamillára… ezért maradt a két bogyó, meg a méz nélküli tea fogyasztás, és a szurkolás, hogy azért antibiotikum ne kelljen. Jelentem nem kellett, és túléltem, még ha az első két napban nagyon szarul is voltam, és még utána héten is köhögcséltem, bár ez már az utózengéje volt csak. Csakhogy, ha az ember szarul van, akkor olvasni sem olvas…nem olvastam. Írni sem ír, nem írtam. Sajnos se így se úgy, tehát a szerepjáték is állt, bár ez nem miattam.

2016. november 3., 13:26 → 2016. november 3.



2016. november 3., 20:30 → 2016. november 7.

2016. október 11., 22:03 →

2016. október 15., 15:50 →

2016. november 19., 10:58 →



 Igen, mint mondtam, nem nagyon olvastam. Egy képregényt sikerült kiolvasnom (amiről nem írtam) és Marie Kondo új könyvét, amiről írtam is. Ennek az volt az előnye, hogy… szellős volt mindegyik könyv, gyorsan lehetett haladni. Amúgy a képregény írtó cuki és tök meglepő, de a Könyvtár is megvette. Szerintem szeretni fogják az olvasók :D Bár kérdés lemérhető-e, hogy hányan olvassák, ha valójában leülnek ott és elolvassák ott, és nem viszik ki? :D
 A szürke rinocérosszal nem haladtam, ennek oka, hogy nem olvastam. A Varázslatos Napkelet viszont hamarosan véget ér, mert már csak az utolsó fejezet van, amit olvastam volna, ha éppen nem vagyok beteg, az Ingyen!-t kezdtem el novemberbe, és hamarosan be is fejezem, ez az a szakkönyv, amit ezer millió éve el akartam már olvasni, és végre megvette a könyvtár, de sajna amíg beteg voltam ezzel sem haladtam :( Pedig nagyon jó kis könyv.

Elizabeth Richards: Főnix                    
2016. november 25.

Jah…a könyvbeszerzésem egy egész könyvet eredményezett, az is csere útján, úgyhogy most büszke vagyok magamra. Viszont sikerült eladnom egy csomó könyvet. Úgyhogy kezd olyan normálisan rendezett lenni a könyvespolcom is. Majd fotózom, ha egyszer sikerül végeznem a könyveim átvilágításával. Életemben először adtam fel vaterafutárral csomagot, ami kiderült nem is olyan bonyolult, mint amit gondolok róla, bár azért annyira nem is egyszerű, de bele lehet jönni, hála az égnek a helyi postán nem problémáztak.
 A könyvtárban elkészültek a karácsonyfák, mármint ilyen könyvből karácsonyfák. Talán sikerül majd fotóznom is. Egyelőre mindig itthon hagytam a fényképezőmet, így nem nagyon tudtam lekapni a fákat, de az olvasóknak tetszik. Bár egyesek szerint, ha a csillag vörös lenne akkor kommunista csillag volna a fán (wtf????), a másik olvasó meg pont azt fájlalta, hogy NEM vörös :D hogy ezeknek semmi sem jó, de komolyan :D De amúgy a legtöbb visszajelzés pozitív, és szerintem is nagyon hangulatos lett. Bár ma az égősor hirtelen elkezdett villogni, amikor be volt állítva, hogy ne villogjon. Tekintve, hogy az ember egy idő után már attól ideges lesz, hogy ott villog valami a látószögében.
 Egész novemberben nem karcoltam kb. semmi értelmeset a molyra, mondtam, hogy teljesen inaktívan vegetáltam. De megváltoztattam a blogom sablonját, amin most megint gondolkodom. Nem érzem azt, hogy ez volna az igazi.

Vettem egy ilyet is, ha már Odaát :)
 Film nézésileg, hát az Odaátban haladtam a 4. évadtól eljutottam a 7. évadig. Befejeztük a Trónok harca 1. évadát. Megnéztem a  Virsliparti (2016)-t…bár ne tettem volna. Ez annyira rossz, de tényleg. Értem én, hogy mit akar, de nem az én világom, ez nekem már nagyon-nagyon-nagyon sok volt. Megnéztem a Játszma (2016)-t is, ami tetszett, de sokkal többet ki lehetett volna belőle hozni, és olyan izé a vége. Tehát nincs igazán rendesen megcsinálva. A látványra mentek rá, de aztán hipp-hopp vége lett…hát nem tudom, ez sokkalta jobb is lehetett volna. És persze a Castle-t is folytatom egyelőre, azt mondjuk általában olyankor, amikor nem akarok „ijesztőt” nézni. Megjegyezném, hogy az Odaátban, ez a leviatán dolog már kicsit sokk nekem. És hát Castiel…. -.-



2016. november 13., vasárnap

Varga Csaba Béla: Varázslatos Napkelet - III. rész: Kínai misztika

 Köszönet a könyvért a Trivium kiadónak!
 Az előző két részt azért szerettem, mert India számomra egy rejtélyes hely, amiről szinte semmi elő ismeretem nem volt. Ugyanis sosem gondoltam azt, hogy nekem India érdekes lehet. Ez amúgy változott, egy csomó minden került a várólistámra, hogy egy kicsit kikupáljam a hinduizmus és India témaköri ismereteimet is.
 Viszont Kína kicsit más már. Mivel alapjában véve szeretem keletet, ez tízen éves koromban Kína és Japán fogalmával volt egyenlő. Szerettem, olvastam is mind a két ország kultúrájáról, de még így harminc évesen is azt tudom sajnos mondani, hogy jóval többet kellene, mert van mit felfedezni. Ugyan, még egy rész hátra van a könyvből, de sejtésem szerint ez, a harmadik rész (Kínai misztika) az, ami a tényleges kedvencemet képezi. Sajnálom, hogy nem volt időm egy huzamban olvasni az egész részt, de hát így volt időm.

III. Rész: Kínai misztika
 Az éhes szellemek ünnepe emlékszem, hogy hallottam már róla valamikor, vagy éppenséggel én magam olvastam róla, így ez a fejezet nem hozott annyi friss információt számomra, mint gondoltam. Viszont azok számára, akik teljesen frissen most ismerkednek a kínai hitvilággal, és szokásokkal, szerintem tökéletes bevezető, ugyanis nagyon jól bemutatja magát az ünnepséget és az éhes szellemeket. Hogy miért is éhes szellemek. A téma fejtegetése amúgy tovább folytatódik a Mágia, poklok és istenek című fejezetben is, és előre is utal, hogy a poklok mely bugyrában, hogyan kerülnek, és hogy az éhes szellemekről már olvashattunk az első fejezetben. Én amúgy ajánlom itt azt, hogy nyugodtan lehet egymás után olvasni és aztán visszaugrani a soron következő fejezetre. Bár, úgy ahogy én olvastam, tehát sorban sem volt zavaró, szimplán mivel egy hét is eltelt az első és negyedik fejezet olvasása közben elveszett a lendület és vissza kellett olvasnom :)

A mágusok és jósok birodalma főleg azok számára izgalmas, akiket a kínai állatövek, az asztrológia érdekel. Engem maga a jóslás téma még csak-csak érdekel, de az asztrológia azon témák egyike, amivel sosem tudtam azonosulni. Feltehetően azért, mert itt nyugaton ennek, habár történelme van, korántsem annyira épült be az életünkbe, mint Kínába. És persze nyugaton és keleten is élnek a tucat jóslások, amik az egész értelmét veszik el. Mert egy-egy általános horoszkóp, ami minden egyes emberre, aki abba az „övbe” született igaz, ismerjük be nem túl hihető. Kína a maga babonás, hiedelmes világával, mégis képes volt egy jól működő asztrológiai, mágikus rendszert összehozni. De elhiszem, hogy vannak egyedi, egyénre lebontott és JÓL működő jóslások is.

A Kínai titkos társaságok érdekes volt, de mint azt az indiai titkos társaságoknál is mondtam, valahogy nekem egy titkos társaságról olvasni olyan nonszensz dolog. Elvégre azért titkos, hogy csak a beavatottak tudjanak róla, ha meg azt már könyvben olvashatod, akkor nem túl titkos. De nagyon tetszik, hogy a kínaiak, bárhová is menjenek, magukkal viszik a titkos társaságaikat, hagyományaikat, és persze a babonáikat és jóslásos, asztrológiai, számmisztikai dolgaikat. Bárhol vagy egy kínai negyedben (legyen az bármely országban), ugyanazt az élményt élheted át, mintha Kínába lennél. Tehát ők nem akarnak beleolvadni annak az országnak a kultúrájába ahol, vannak, hanem a magukét tartják meg.

A minden tudó rókatündér volt az egyik kedvenc fejezetem. Már csak azért is, mert megvoltam róla győződve, hogy rókadémon van és nem tündér. De fel lettem világosítva, hogy tündér. Nem sokat olvastam a témában annak ellenére sem, hogy amúgy mindig is érdekelt. Nem feltétlen a kínai oldala a mitológia lénynek, hanem inkább a japánok által ismert mitológiai lény. Bár mint kiderült, majdnem teljesen ugyanaz a két folklórban. Mind a kettőnél hosszú életűek, ravaszok és nem teljesen behatárolhatóak, hogy jók-e ők vagy rosszak. Amúgy a tündér jelző nálam automatikusan a jóságot feltételezi, míg a démon a gonoszságot. Japánul Kicune a rókatündér, és a legöregebbek több száz évig élnek, maximum 9 farkuk lehetnek, és ahogy öregszenek úgy nő a mágikus hatalmuk. Képesek emberi testet felvenni, minél öregebbek, annál fiatalabb testet és annál „élet hűbbet”, ennek ellenére vannak emberek, akik átlátnak az ő mágiájukon is, és lebuktatják, no meg nem szeretik a tükröket, mert abban a valós kinézetük látszódik.


A bölcs sárkányok titkai volt a második kedvenc fejezetem a részben. Feltehetően azért, mert a sárkányok, ahogy a rókatündérek szintén olyan mitikus lények, akiket kifejezetten kedveltem. És, a nyugati sárkányokkal ellentétben a keletiek merőben „barátságosabbak”. Legalábbis nem az a céljuk, hogy felhalmozzák az értékeket. Ők az ég, a vizek urai, tőlük függ, hogy mennyi áradás van, igazándiból a legtöbb természeti katasztrófa, vagy áldás mind a sárkányoknak köszönhető.

„A kínai sárkányok nemcsak a vizek, de a kék ég urainak is számítottak. Meglepő módon azonban nagyon sok olyan ábrázolást láthatunk, amelyek szárnyak nélkül mutatták a sárkányokat. Ennek az a magyarázata, hogy a sárkányok a világ mágikus részének gyermekei. Ellentétben a madarakkal vagy más mitikus állatokkal, nekik nincs szükségük szárnyakra ahhoz, hogy repüljenek”
(229. oldal)

Mitikus mivoltuk miatt az ábrázolásúk szigorú szabályok közé lett szorítva. Öt karmú sárkányt akár ruhán, akár bárhol, csak a birodalom császára viselhette. Senki más, a legmagasabb rangú ember is maximum négy karmos sárkányokat hordhatott, akár olyan megkötéssel is, hogy a ruha, mely ilyen sárkányt ábrázol, több réteg ruha alatt lehetett csak. Amúgy imádom az ilyen sztorikat, egyszerűen annyira más ez a kultúra és annyira nyugati fejjel felfoghatatlan szabályok voltak ott régen, és amúgy a mai napig is. Nem rosszabbak ezek a felfogások, csak mások. Szerintem a keletieknek, nyugat ugyanolyan érthetetlen és szokatlan, mint nekünk ők.

 Vihar Hongkongban ez az a fejezet, ami kegyetlenül visszarángat a 21. századba. Viszont megértem az író lelkesedését, és bánatát, hogy csak 24 órája volt megnézni Hongkongot. A leírtak szerint el tudom képzelni mekkora élmény, lehet felfedezni, és hát belezsúfolni több napi programot egy napba, az olyan rossz lehet. De igen, ez a fejezet már nagyon 21. század, olyan modern. Gazdagok, szolgálók, templomok és mindenfélék. Azt hiszem Hongkongba is szívesen elmennék én, sőt! Biztosan és nekem fele annyi dolog sem férne egy napba.


Angkorvat
 Angkorvat: Kambodzsa istenhegye fura volt a váltás Hongkong után. Amikor a 21. századból visszazuhanunk a régi istenek korába. Elhagyatott romokhoz. Most rákerestem a helyre, mármint képeket nézegettem, és hú, szerintem három nap is kevés lenne bejárni, ha az ember mindent meg akarna nézni.
 Nagyon tetszett ez a fejezet, a maga személyes élményes résszel. Szerettem olvasni, és megborzongtam kicsit. Vannak olyan helyek a világban, amiket érdemes meglátogatni és átélni az elképzelhetetlent. Hagyni, hogy a régmúlt magával ragadjon minket. Angkorvat, ahogy olvastam, pont olyan hely, ahol az ember igenis hisz a hihetetlenben. Igazi spirituális élmény lehetett.


Sajnos, már csak egy poszt jön a könyvről A Himalája titkai címmel majd, és sajnos akkor vége lesz a könyvnek. Szeretem olvasni, mert megnyugtat, informál, és cseppet sem untat. Még azok a részek is, amik kevésbé érdekelnek, olyan kellemes módban vannak megírva, hogy nem számolgatom az oldalakat, hogy mikor lesz már vége. Nem, inkább hagyom, hogy olyan dolgokról meséljen, amikről nem gondoltam volna, hogy érdekelhetnek.


Folyt. Köv.: A Himalája titkai

2016. november 9., szerda

Marie Kondo: Tiszta öröm

Sokat javít egy könyv megítélésén, ha nem vársz tőle túl sokat. Meglepő mód az egyik legtöbbet felkeresett posztom, az írónő másik könyvéről készült. Feltehetően azért, mert mindenki szeretne rendet rakni és nem tudja, hogy az a könyv ebben segít-e vagy sem.
 Nos, biztosan vannak, akiknek sokat segít, és biztosan vannak olyanok, mint én, akik pár dolgot átvettek belőle, de amúgy nem igazán érzik át a KonMari módszer végtelen csodáját, és páratlan nagyszerűségét. Nincs olyan módszer, ami mindenkinek tetszene, az képtelenség lenne.
 Viszont, gondoltam próbát teszek az új könyvével is. Egyrészt azért, hogy megtudjam, hogy mit lehet írni még a témába, amit esetlegesen kihagyott volna az előzőből. Másrészt, hátha másfél év alatt fejlődtem annyit, hogy most már értsem, mit akar, hogy átérezzem. Nos, nem, nem érzem még mindig át teljesen, amit mond, de több jó dolgot találtam ebben a könyvben, és voltak dolgok, amik még mindig idegesítenek.






Előnyök és megfontolandó dolgok:

 Van a rendrakás és van a takarítás, ez két teljesen különálló fogalom. A rendrakás az, amit Marie is csinál, tehát kidobál, és rendezi a teret. Megtanítja arra az embereket, hogy hogyan rakjanak rendet. Dobják ki az olyan dolgokat, amiket 1. nem használnak, 2. nem szeretnek. És akkor maradnak azok, amiket használ, szeret és jó a „kisugárzása”, tehát ami ha a közeledben van, boldogabb vagy tőle, és nem frusztrál. Tehát Marie megtanít arra, hogy csak ezek legyenek, minden mást száműz, ez a rendrakás. A takarítás, a megmaradt dolgok tisztán tartása. Takarítani, csak a természet által bekövetkezett hatások (pl. por), miatt szoktunk.
 A hajtogatós módszeretek tetszettek! Kifejezetten, annak ellenére is, hogy kipróbáltam, és egyelőre nálam nem úgy állnak, mint ahogy ő elképzeli a dolgokat. Az is igaz, hogy én itthon elég nagy térrel rendelkezem, és ehhez nincs annyi cuccom, hogy zavaróan ne férnének el, sőt üres polcaim vannak. A legtöbb ruhám vállfán van, amit mondjuk, ő pont nem annyira támogat. Ezt a részt még átgondolom!
 A fürdőszobában mit, hol tarts az egész jó fejezet volt, bár én egy csomó részt átugorhattam volna, mert mivel nem sminkelem magam, és nem használok ilyen-olyan krémeket, ezeket elraknom sem kell. Viszont feltehetően tényleg ajánlott megfogadni, amit leírt.
 A könyvek részt, kifejtem majd a nem tetszősnél is. Az amit ír, mond, a legtöbb dologgal nem értek egyet, de tény, hogy érdemes, mondjuk 5 évente átnézni az összes könyvét az embernek, mert 5 év alatt borzalmasan sokat változhat az ízlése, és rájöhet, hogy mennyire sok olyan könyv van, amit MÁR nem akar. Nekem is, most éppen szanálok. Eladom ami nem kell. (itt linkelve miket)

Hátrány, avagy miért is nem tudom komolyan venni minden szavát:

 Marie   Kondo, egy végtelenül cuki nő, anya, de szerintem van egy icike picike túlzás benne. Nem mondom, hogy mentálisan nem érzem százszázalékosan egészségesnek, de túl sok fura dolga van. Értettem, a rációt abba, hogy mérlegelj, mielőtt megtartanál bármit is, de túlzásnak érzem azt, hogy üldögélsz a szőnyegen és a ruháidat és könyveidet, személyes apróságaidat fogdosod, és azon meditálsz kell-e vagy sem, mindezt tömegesen.
 Tehát nekem Marie kicsit sok, de igazándiból a lénynek sem árt vele, tehát nincs gond ezzel, csak olvasni nem volt mindig jó. Azaz ez így nem igaz, remekül szórakoztam, csak ez egy szakkönyv, és érzem, hogy Marie szerint nem kéne nevetnem rajta, hanem komolyan kéne vennem.
 Ő valahol, kicsit túl megszállottja a rendnek, a rendrakásnak, és azt éreztem, hogy ez a mérvű rendrakási mánia, már nem egészséges. Bár tény, őt ez boldoggá teszi, ez a hivatása, meg is él belőle, szerencsés.

Belbecs: 3/5
A színvonala ugyanaz, mint, az előzőé. Sokkal több információ nincs, borzalmasan sokat sztorizgat, ami amúgy nekem tetszett, bár adott egy képet a „kicsit bolond” japánokról. Amúgy olvasás után youtube-on rákerestem mindenféle ilyen átalakítós, rendrakós videóra. Mondjuk úgy, hogy voltak vicces dolgok. Akinek tetszett az előző kötet, annak szerintem fog ez is, akinek már az sem tetszett, mint nekem, az körülbelül nem fog színvonalcsökkenést észlelni. De nem megterhelő elolvasni, mert gyorsan lehet, és azért a pár jó dologért azt mondom érdemes is.

Külcsín: 5/5
Tetszenek az illusztrációk, meg szerintem nagyon letisztult lett a dizájnja a könyvnek, és ez olyan, kellemesen egyszerűvé tette. Félő, hogy pont ezért fog nagyon beleolvadni a környezetbe, és nem hívja fel magára eléggé a figyelmet. De nekem tetszett.

Fülszöveg:
 A ​​világhírű japán módszer forradalmasította a rendrakást az otthonokban: Marie Kondo útmutatóiból mára 6 millió példány kelt el 40 nyelven.
A rendrakás szakértőjének könyve nélkülözhetetlen kalauz ahhoz, hogy egyszerűbbé, átláthatóbbá és egyúttal boldogabbá tegyük mindennapjainkat. Aki megfogadja tanácsait, nemcsak otthonában, de saját életében is felszámolhatja a káoszt és a rendetlenséget.
Marie Kondo átfogó útmutatást nyújt az egész lakásban: a konyhai eszközök, hobbikellékek, fényképek, takarítóeszközök területén egyaránt. Elkalauzol a tökéletesen rendezett fiókok és szekrények világába, és lépésről lépésre, egyszerű illusztrációkkal mutatja be az ingek, nadrágok és zoknik hajtogatásának mesteri fortélyait. Ugyanakkor azt is megtanítja, hogyan ismerjük fel azokat a tárgyakat, amelyek már nem szereznek örömet, és valójában már nincs szükségünk rájuk.
A KonMari néven elhíresült egyszerű módszerrel mindenki számára elérhető lesz a rendezett otthon, az átlátható tárolás és a hétköznapi tiszta öröm.

Eredeti megjelenés éve: 2012
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 300
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789633105887
Illusztrálta: Masako Inoue

2016. november 6., vasárnap

Ez történt Októberben

Valahogy nem mindig sikerül úgy zárni a hónapot, hogy az még a hónap elején poszt formájában is elkészüljön. Pedig aztán most itt volt a hosszú hétvége is, tehát igazán leülhettem volna, és megírhattam volna, de valahogy sem időm, sem kedvem nem volt írni. Nem tudom, lehet elfáradtam egy kicsit az őszi nagytakarításban. Bár mondjuk az most hétvégén is volt bőven.
 Imádom az őszt amúgy, amikor már vége az allergia szezonnak és nem tüsszögök mindenféle gisz-gazoktól, és mikor a fák lehullajtják a leveleiket. Igen, végtelen mennyiségű levél képes lehullani egyetlen egy diófáról is. És most, hogy a nagyja tényleg leesett és össze is takarítottuk, persze, hogy jött eső és jött szél, hogy leverje a maradékot, hogy nehogy már egy napig legalább úgy tűnjön, hogy csináltunk valamit :D Mindegy a nagyja el van takarítva.
 Nos, akkor lássuk csak, mit is csináltam októberben. Egyrészt a munkahelyemen megválasztottak munkavédelmi képviselőnek. Ami egyelőre annyit jelent, hogy 12 hónapon belül el kell végeznem egy 16 órás tanfolyamot. Egyelőre megvárjuk, hogy helyileg is legyen majd erre lehetőség, mert most, hogy minden 20 főnél többet foglalkoztató intézménynél kötelező, feltehetően Dunaújvárosban is indítanak, mert kell. Más nem jövőre, majd ha nem lesz itt, akkor Bp-re felmegyek erre a két napra. Úgyhogy én nézem, figyelem, hogy minden munkavédelmi szempontból megfelelő legyen a munkahelyemen!
 Októberben ezen kívül volt az Országos Könyvtári Napok is, és szinte az összes hétvégén dolgoztam. Volt, hogy szombat-vasárnap is. Ennek az lett a tanulsága, hogy ha a hónap három szombatján, egymás után dolgozol, akkor a hónap végére annyira elfáradsz, hogy már egy normális hétvégéért is ölni tudnál. Nagy mázlimra nekem a normális helyett egy négy napos jutott egyben, tehát volt feltöltődésre alkalmam. Ami tényleg jól jött, mert előtte héten, egy náthával szenvedtem, amikor délutánosként úgy telt a napom, hogy reggel felkeltem, reggeliztem, lefeküdtem, és mire indulnom kellett próbáltam összeszedni magamat. Csütörtökre csúcsosodott a dolog, így megszavaztattam a csoportvezetővel, hogy akkor én inkább délre mennék, mert addigra oké leszek… talán. Amúgy sikerült kilábalnom ebből a nyavalyából, remélem idénre ennyi volt a betegeskedés, bőven elég volt, köszönöm!
Avatart is váltottam mindenhol kb.

 Úgyhogy az október nagyon mozgalmas volt, és itthon meg alig voltam. Valahogy sosem akart véget érni. Ezt amúgy főleg a pénzügyi dolgaimnál tapasztaltam. Borzalmasan gyorsan tűnt el a fizetésem. Feltehetően azért, mert elkezdtem törleszteni a Montenegrói nyaralást, és hát ezt hó elején jutott eszembe, rögtön 14 ezerrel, nos az a 14 ezer a hó végén rohadtul hiányzott. November elején amikor beültünk Gabye-val és Sicc-cel a Gurmandba, így is úgy voltam, hogy „oké, adtak nekem pénzt, azt még magamnál tartanám, mert nincs még fizu” és igen így mentem beülősre. De aztán aznap már megjött a fizetés. De végtére is kijöttem így is a pénzemből, csak nem szeretek ennyire kiszámolva lenni. Na de majd Novemberben!! Amikor a könyves vasárnap miatt kb. 7.000 Ft-val több lett a bérem, viszont most jön a „karácsonyra vásárlás” egyelőre töröm a fejem, hogy kinek micsodát. Mint minden évben, megvan nekem a limit, hogy egy emberre mennyit költök, azt nem lépem túl. Elvégre amúgy is a karácsony nem az anyagiakról kéne szólni, hanem az együtt töltött időről.
 És akkor nézzük azt a bizonyos, könyves, filmes összefoglalót, így  a személyes után. Általában pont fordítva szoktam, de most így volt kedvem :D


2016. október 6., 20:15 → 2016. október 8., 22:28
160

2016. szeptember 23., 06:51 → 2016. október 11., 19:31
166

2016. október 1., 19:35 → 2016. október 11., 19:31
176

2016. október 13., 20:03 → 2016. október 14., 08:18
160

2016. november 3., 13:26 → 2016. november 3., 20:27
112

2016. október 11., 22:03 →
45

2016. október 15., 15:50 →
181

Olvasás szempontjából, két könyvet hagytam félbe. Az Ötödik évszakot és az Eredetik-et. Mind a kettőt tervezem folytatni, csak éppenséggel elő voltak jegyezve és így úgy gondoltam, hogy menjen tovább, van éppen elég MÁS olvasnivalóm is. Kerek 1.000 oldalt olvastam Októberben, ami tekintve, hogy szinte folyamatosan dolgoztam, és ott is alig volt időm olvasni, elég jó átlag azt hiszem, bár mintha amúgy ennél többet szoktam volna olvasni.
Hat darab posztot írtam a hónapban. Egy még a Montenegrói nyaralásról készült, egy a Szeptemberi összefoglaló és négy olyan, ami könyv értékelés. Ebből kettő olyan, ami egy könyvről készült, és még amúgy várható kettő poszt a könyvről. Meglepő, és nálam nem túlzottan megszokott, hogy egy könyvről egynél több poszt születik. Bevallom, hogy ritkán találkozom ilyen könyvvel, amiről tényleg rengeteg írni valóm van. Amit jó kézbe venni, de sosem akarsz vele sietni, mert nem akarsz átszáguldani rajta. A Varázslatos Napkelet pont ilyen könyv, egyszerűen annyira telibe talál az információk nagy részével, hogy szeretem ízlelgetni.

2016. október 4.
2.500 Ft
2016. október 6.
0 Ft
2016. október 11.
0 Ft

2016. október 11.
499 Ft
2016. október 11.
0 Ft
2016. október 11.
0 Ft
2016. október 11.
0 Ft
2016. október 11.
0 Ft
2016. október 11.
0 Ft
2016. október 12.
0 Ft
2016. október 15.
0 Ft
2016. október 21.
0 Ft

2016. október 22.
0 Ft
2016. október 27.
1.990 Ft
2016. október 27.
0 Ft

A hónapban kb. 15 könyv került hozzám, van, amit vettem, van, ami recenzió, van amit „selejtezésből hoztam”, vagy ajándékba kaptam. Nem mindegyik marad nálam, és ennél jóval többet adtam el, vagy vittem vissza a „selejtezésbe”, mert rájöttem, hogy nem kell, vagy majd elolvasom a könyvtárból. Igen, mostanában megint próbálok arra menni, hogy talán nem kéne felhalmozni a könyveket, no meg idő kéne. Idő, hogy olvashassam, mert remek kis magánkönyvtáram van, de hol az idő, amiben majd olvasom őket?
Akkor a könyves téma után jöjjön egy kis filmes, mert, hogy Októberben, mivel olvasni nem nagyon volt erőm, hát filmeztem! Mert, a film és sorozatnézéshez nem kell annyi figyelem összpontosítás, mint az olvasáshoz. Jóval egyszerűbb elindítani egy részt egy sorozatból, mint elolvasni egy fejezetet egy könyvből, úgyhogy néztem, méghozzá egész sokat. Az Odaát (2005–) 2. évad 12. részétől egészen a 4. évad 9. részéig jutottam októberben. Most már kezdem érteni, mi tetszik az embereknek a sorozatban, bár azt hiszem az a nagy fanatizmus nálam nem jelentkezik, mint egyeseknél. Ennek ellenére folytatni fogom, míg elérhető számomra, mert tetszik, és érdekel mi lesz a vége ennek a Lilith-es szállnak meg, az angyalokat bírom amúgy, úgyhogy nézem szorgalmasan tovább. Dean-t még mindig jobban bírom, mint Sam-et, mert Sam egyszerűen karakterileg nekem nem szerethető, aztán lehet, hogy majd egyszer fordul ez, de addig is Dean párti maradok. Oh igen, és Ruby-t is bírom, bár az előző „testében” jobban szerettem, ez a fekete hajú ribi annyira nem jön be.
24 – A szabadulás (2008), nos megnéztem ezt a filmet, mert apukámnak le kellett tölteni, hogy tudjuk ki az a Jack Bauer, de nem lett kedvenc, a sorozattal egyelőre még csak kacérkodni sem kacérkodom. Nem, ez nem volt túl jó film! Trónok harca (2011–)-t is folytattuk apukámmal, és jelentem, az első évadot zártuk tegnap. Most nagy szünet, míg nem olvassa el a második könyvet, addig ugyanis nem nézzük tovább. Az első évadról annyit, hogy még élnek akiket szeretek, és még él egy csomó ember akit nem szeretek. Tyrion Lannister és Havas Jon a kedvencem, meg a furanevű csaj a sárkányokkal. Úgyhogy egyelőre még élnek a kedvenc, jópofa emberkéim.
Castle (2009–2016) igen, elkezdtem nézni, mert volt egy időszak amikor egyedül voltam itthon és hát, mégse Odaátot nézzek, mert az ijesztő, hát kell valami „vidám” sorozat is, de azért nyomozós. Úgyhogy egyelőre ledaráltam az első két évadot egyhuzamban. Egészen jó sorozat, bár valahogy kicsit többet vártam tőle, de folytatom ezt is, mert szimpik a karakterek.
Szemfényvesztők 2 (2016)-t néztem még a hónapban és ezzel zártam is a hónapot. Nekem az előző rész kicsit ütősebbnek tűnt, és jobbnak, de ez is jó volt, főleg a végjáték a végén, az megint egészen látványosra sikerült.