Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2018

Blog születésnapi nyereményjáték - pót sorsolás

Bíztam benne, hogy a nyeremények eljuttatása nem lesz túl bonyolult feladat. De sajnos a B csomag nyertesével nem sikerült felvennem a kapcsolatot. Ugyan írt nekem, több mint egy hete, hogy az email átírányítások miatt NEM kap levelet, így azt se kapta meg, hogy megnyerte a csomagot, de látta, hogy nyert. Nos ezután írtam erre az emailcímre, hogy kéne a név, cím, telefonszám, emailcím és hasonlók a feladáshoz, de ez 10 napja áll, és írtam neki még legalább kétszer, majd azt is, hogy ma este nyolckor új nyertest sorsolok, tekintve a nyeremény romlandóságát - és remélem nem olvadt így is szét... Úgyhogy most a random org. sorsolt nekem, a fellelhető 13 eddig nem nyert beküldőből. A Random org. azt mondta, a 11-es számú befutó nyert, úgyhogy: Anita Ferencz az új nyertes, remélhetőleg itt már ODA is fog érni, és nem hal el a kapcsolatfelvétel. De ha mégis, akkor jövő vasárnap új nyertest sorsolok - ha addig nem olvad szét ebben a hőségben MINDEN csoki :D

Blog születésnapi nyereményjáték - Sorsolás

Mint, ahogyan azt ígértem is, még délelőtt kisorsolásra került a három nyeremény. Remélem minden játékos élvezte a játékot, és minden nyertes örül a nyereményének :) És akkor a nyertesek és a sorsolás fotói! A csomag Nyertes: Hargittai-Kovács Janka B csomag  Nyertes: Harkai Kriszti Főnyeremény  Nyertes: Szombati Mercédesz Köszönöm, hogy velem játszottatok! A nyerteseknek hamarosan megy az email a postázás és átvétellel kapcsolatban. Sicc-nek köszönöm a közreműködést, és hogy az arcát adta a sorsoláshoz ;) (meg a random olvasónak ott a háttérben :D)

Hamarosan sorsolás!

A megfejtések, már ellenőrzése meglett. Mindenki neve felkerült egy lapra, a lap külsejére, hogy mit szeretne megnyerni. Délután a munkahelyemen a kolléganőm kisorsolja, hogy ki nyeri A-t, B-t illetve a főnyereményt :) Este a blogra is felkerül az eredmény ;) (A sorsolásnál fel lesznek fordítva a papírok, tehát nem látszik majd mi van ráírva, de aki pl. Csak a főnyereményt kérte, azt az A és B sorsolásakor nem rakjuk bele, illetve, aki azt pont nem kérte, az kikerül amikor nem olyat sorsolunk amire pályázik :)

Tudatosság (Harvard Business Review pszichológiasorozat 1.)

Olyan sokat vártam ettől a könyvtől, és olyan keveset kaptam! Megfigyeltem, hogy az Édesvíz kiadós könyvek, valahogy nem fekszenek nekem túlzottan. Pedig régebben több könyvük is tetszett, de mostanában, mintha egy rossz ómen lenne, hogy ők adják ki. Pedig tuti adnak ki jó könyveket is, de azok nem kerülnek a látószögembe.  A téma érdekelt, a Harvard jelzés meglehetősen pozitívnak tűnt számomra, de aztán ennyi. A téma akit érdekel, az ne ezt a kötetet olvassa. Remek könyvek vannak a témában (pl. : Jon Kabat-Zinn: Bárhová mész, ott vagy  vagy éppen Rose Elliot: Minden egyes lélegzeteddel… ) amik többet adnak ennél a könyvnél. Még úgy is, hogy egyiknek sem éppen nagy a terjedelme.  Tartom, hogy igazán jó tudatos jelenléttel kapcsolatos könyvet nem olvastam még, mármint olyat, aminél azt mondom, "ebből mindent megtudtam a témában, ami érdekelt". De az említett két könyv, ad egy alapot. Míg ez a könyv igazándiból ad 9 cikket a tudatos jelenlétről, főleg üzleti szempontból. Am

Nagy Ádám (szerk.): Nevelj jedit!

 Sokszor gondoltál arra, hogy bárcsak bagoly hozta levél fogadna reggel az ablakpárkányban. Akár baglyostul is! Szerettél volna mindig is egy fénykardot, hogy kedvedre harcolj az Erő sötét oldala ellen? Esetleg sárkány szárnyon szerettél volna repülni unalmas perceidben, miközben egy viking faluban éled napjaid?  Sokan, és sokszor gondolunk arra, hogy "de jó lenne" adott olvasmányélményünk világában élni, vagy éppen egy film után sóhajtunk fel, hogy "de jó lenne" ott lenni, és hogy mennyivel jobbak lennénk a főhősnél, mert aztán mi mindenre képesek vagyunk!  Biztos vagyok benne, hogy rengetegen elgondolkoztak ilyen dolgokon, és azt hiszem nekik tud ez a könyv egy kis hideg zuhanyt adni.  Beismerem, hogy a könyv 80%-át olvastam csak, tekintve, hogy Stephen King munkássága totálisan kimaradt az életemből, és érdeklődési körömből, így az elemzés sem mondott volna túl sokat. Ha mégis mondott volna, nem érdekelt. Ugyanez a Star Trek-kel kapcsolatban. Ugyan a Csilla

7 éves lesz a blog - Nyereményjáték!

Mint, minden évben, idén is a blog születésnapját nyereményjátékkal fogom ünnepelni. Ugyan, addig még van 12 nap, de hát a jó munkához idő kell, és most sem adom ingyen a nyereményt. Bocs, a potya játékosoknak!  Aki a blogot követi, az láthatta, hogy idén Japánba utaztam, és nagy álmom vált valóvá. Tehát merjetek álmodni, és igazándiból nincs olyan cél, amit nem lehet elérni. Tény, hogy ehhez nekem, kb. 8 -10 év spórolása kellett, de két felejthetetlen hetet töltöttem odakinn.  De, hogy Japán hogy jön ide? Nos  a nyereményeket ott kint vettem. Lássátok, gondolok én az olvasóimra odakinn ;) Három nyeremény van, most kivételesen nem könyv, hanem csupa "megehetem" dolog, illetve, a fődíj egy Cicabusz plüss, kb. tenyérnyi nagyságú :) Aki nem tudja kicsoda is Cicabusz.....az menjen sunnyogni a sarokba. A csomag B csomag Főnyeremény oldalról Főnyeremény nagyjából szemből :D És, hogy mit kell érte tenni? Válaszolni három egyszerű kérdésre, és választani m