2015. március 29., vasárnap

Blake Crouch: A pokol kapujában (Wayward Pines-trilógia 2.)

 Az a legnagyobb gond ezzel a könyvvel, hogy mindenki a környezetemben olvasni akarja, de még nem olvassa, és így nincs kivel kibeszélnem azokat a meglátásaimat, amik spoilernek minősülnek, hiszen alap dolgokról van szó, amit bár a fülszövegből nem tudsz meg, de a második kötetet olvasva már tisztában vagy vele. Úgy döntöttem ez a poszt olyan lesz, hogy az én kiírhatnékom is meglegyen, és mégse lőjek le senkinek semmit. Három részre tagolom a posztot, az első részt nyugodtan olvashatja mindenki, akár olvasta az első részt, akár nem, a második részét a posztnak csak az olvassa el, aki már az első köteten túl van. A poszt végét viszont csak azok, akik már olvasták a második részt is, tehát nekik már nem mondok újat, és nem lövök le semmit sem! Jelezni fogom, honnantól lépünk szintet!
 Hét elején olvastam ki a könyvet, és rögtön rájöttem, hogy hát ez így oké, de kellene a folytatás. Miután a könyvtár nem rendelkezik vele, így kénytelen voltam megvenni (nem mintha, megbántam volna). Megrendeltem, másnap már mehettem is érte. Nem volt tervben, hogy most azonnal olvasom, hiszen általában ha megveszek valamit, azt évekig tárolom, hogy aztán a sok tárolásban elévüljön az érdeklődésem. Aznap amikor elmentem a könyvért, lesprintelve a fél várost, nem voltam olyan állapotban, hogy neki is kezdjek, így csak könyvjelzőt raktam bele, és beraktam a táskámba, hogy majd másnap (csütörtökön), nekikezdek. Aznap őrülten kevesen jártak a könyvtárban, így 50 oldalnyit haladtam a könyvvel, de jött egy péntek, amikor nem volt olvasásra különösebb időm, aztán tegnap ledaráltam a maradék 280 oldalt… Nem szokásom amúgy ennyire belelendülni, szentségelni olvasás közben és fenn maradni éjfélig egy könyv kedvéért. Feltehetően mert ritka az, hogy olyan könyvet fogok a kezemben, ami letehetetlen kategória.
 Az író itt is, mint az első részben, az utolsó úgy 30-40 oldalra hagyta a lényeget. Nagyon jól eltengünk, lengünk 300 oldalon, egy csomó mindent megtudunk, de úgy igazán a nagy durranások az utolsó 30 oldalra jutnak. És ekkora paraszt függő véget még nem láttam. Idegesítő, mert nincs itt a folytatás (remélem hétfőre a boltba ér a rendelésem -.-), és így nem tudok tovább menni. Félő, hogy kellően fel fog húzni a harmadik rész, mert a második rész vége enyhén szólva is kiverte a biztosítékot, annak ellenére, hogy azért valahol logikus volt, és várható is.

Szintlépés, innen csak az olvassa tovább, aki olvasta az első részt:
Ugyebár az első részben renget információval lett vége az egésznek. Megtudtuk hányat írunk, hogy kik vezetik a várost valójában, hogy mi van kinn a falon túl, és azt is, hogy mi lesz Ethan következő feladata, miután sikeresen kijutott és felfedezte a bázist is.
Adott egy megalomán kis p*cs, Pilcher személyében. Én igazándiból az első rész végén, még arról írtam, hogy hát milyen jó fej, annak ellenére, hogy lehallgat mindenkit, és videóra vesz mindent, tehát nincs magánéleted, de!!! De élsz! Élsz… ha ezt nevezhetjük igazán életnek. Ethan és sokan mások is remekül megfogalmazták, hogy ez igazándiból nem számít életnek. Mert nem teheted azt, amit szeretnél, nem mehetsz, oda ahova akarsz, eltűnik a remény és motiváltság az életedből, mert a legtöbb, amire juthatsz az az, hogy egy irodában fogsz üldögélni, ahova senki nem megy be, ha mégis betéved, akkor sem beszélhetsz vele semmiről sem, mert a városka szabályai tiltják, hogy bármit mondj. Felszínen mosolyogós fogkrém reklámarc lehetsz! Nem csoda, hogy mindenki arra vágyott, hogy ebből kilépve VALAMIT csinálhasson. Így születtek a kóborlók, akik csipjüket hátrahagyva ide-oda kószálnak a városban, viszont amúgy semmit sem tudnak a kinti helyzetről vagy arról, miért is vannak itt. És hogy azaz itt hol van.
 A második részre viszont teljesen egyértelmű lett, hogy Pilcher nem azért hozta létre a várost, mert ő olyan jófej ember volna, és szívesen segítene az embereknek túlélni a túlélhetetlent. Hanem, mert úgy hiszi, ő Isten és ő aztán rohadtul megtehet mindent. Ismerjük be, több évig meg is tehette, mert nem volt egy Ethan kaliberű csávó aki a kezébe vette volna ezt az egész dolgot, és vállalta volna a kockázatot, hogy hát igen, nem biztos, hogy jó vége lesz, de lépni kell.
 A második kötet már többet elárul Pilcher múltjáról, Pamet és Hasslert is megismerjük egy kicsit jobban. Ahogy Pilcher családját is. arról, mi van odakinn pontosabb képet kapunk viszont nem teljesen egyértelmű, hogy az író mit akar ezzel a szállal. Azon kívül, hogy jelentősége van annak ki ment ki körbenézni.


És akkor szintet lépünk, ezt már csak az olvassa, aki olvasta a második kötetet:
Az egész  kötet arra a nyomozásra irányul, hogy meghal egy nő, aki a hegyben dolgozott valójában, és igazándiból beépített ügynökként kellett volna funkcionálnia a Kóborlókkal. Be is épült, vitte is a híreket, aztán hopp meghalt. Ethant bízza meg Pilcher, hogy derítse ki, mégis, miért és hogyan hallt meg a lány, aki elég hamar kiderül Pilcher lánya. Amikor kiderült, hogy ki tette el láb alól, amúgy volt egy olyan érzésem, hogy ez annyira abszurd. Le vagy fagyasztva majd kétezer évig, mondjuk tíz éve élsz ott ahol vagytok, aztán mert nem tetszik a lányod viselkedése ezért kinyírod? Mégis milyen ember az ilyen. Jó persze kiderül az utolsó húzásával, hogy egy ISTEN képzetben szenvedő f*szkalap, de akkor is.
Pam volt az akit annyira nagyon nem tudtam sajnálni, viszont vicces az utolsó jelenete a könyvben. Valahogy úgy érzem ez annyira kis Ethanos kiszúrás volt vele. És igen, idegesítő, agresszív és nem szerethető karakter. Egyáltalán nincs benne egy cseppnyi empátia sem, és ez annyira nem jó. Gáz, hogy az utolsó város ami a földön létezik, teli van olyan emberekkel akiket nem kellett volna megmenteni. Látszik, hogy valójában feltehetően Pilcher agyamentsége irányította az egészet, meg talán a pénz. Az esetleges véletlen odatévedőket sajnálom a legjobban, mert ők NEM kérték az egészet, nem akartak ebben részt venni, mégis itt vannak, és nem lehet visszamenni.
Tobias: a kötetet végén kiderül, hogy pontosan ki is ő és, hogy miért járja az utakat. Nem tudom pontosan mire akar kilyukadni majd az író. Nekem a múltban nem volt túlzottan szimpatikus. Tekintve, hogy nem a legjobb ajánlólevél azt kérni, hogy valaki ne ébredjen majd fel, mert ő akarja a feleségét dugni….már bocsánat, de ezzel nem lett olyan baromira szimpatikus nekem. De ahogy olvastam, azért megkapta amit akart, még ha most majd gondok is lesznek, mert felébredt az is akit nem akart felébreszteni :P Viszont neki hála megtudunk pár érdekes információt a Bestékről.
Ethan: ő egy zseni! Imádom, ahogy gondolkodik, annak ellenére, hogy szerintem egy csomó mindent jóval egyszerűbben meg lehetett volna oldani. A másik az, hogy reméltem, hogy van annyi esze, hogy kicsit jobban átgondolja a dolgokat. Számol azzal, hogy Pilcher nem túlzottan okos, és istennek képzeli magát, ez a két tulajdonság írtóra rossz kombináció. Amit a kötet végén láthatunk is.  Ethanban az egyetlen ami nem tetszik azaz, hogy nem tud dönteni. Szereti a feleségét, de hát Kate is milyen csinos, meg milyen jó lenne vele is lenni….és malmozik, mint egy szerencsétlen. Nem tud konkrétan dönteni, és van egy olyan érzésem, hogyha túlélik a harmadik kötetet akkor sem lesz képes normálisan gondolkodni, bár feltehetően Hassler húzása miatt pipa lesz egy kicsit. Még nem tudom pontosan kire, a nejére vagy a csávóra :D

Nem szeretem a függő végeket, pláne az ilyeneket. Mert persze tudom,hogy mi fog következni. Sejthető, hogy Ethan sem fog olyan bambán állni a nyitott kapu előtt, csak hát mégis….még van legalább 300 oldal amit az író megálmodott, és én tovább akarom olvasni, ha már megírta….és nincs itt, és ettől szomorú vagyok :( Na de remélem hétfőn már folytathatom.
Olvassa mindenki a trilógiát, mert remek, pergős, okos dolgokat feszeget, és izgalmas is. A legtöbb dolog persze most is a végén lesz tiszta, és a legtöbb új kérdés is itt merül fel.

Belbecs: 5/5


Külcsín: 4/5

A borító még mindig őrülten ronda! Jó, beismerem, hogy fogalmam sincs milyen borítót lehetne neki gyártani ami nem spoilerezi le az egészet, szép is, és illik is a hangulathoz. Egyszerűen nem vagyok oda a magyar borítóért (az eredetiért sem). Az eredeti ugyanis, nem igazán mond el semmit sem, csak egy szép...fehér kerítés. A magyar borítóban a középsáv az ami még mindig nem tetszik, ennek ellenére még mindig jobb mint az eredeti...csak nekem nem bejövős. Mondta már pár ember, hogy neki nincs vele baja :D

Fülszöveg:
A festői hegyek közt található, idilli kisváros egy modern Éden… leszámítva az elektromos drótkerítést, a mindent állandóan szemmel tartó mesterlövészeket és a mindenkit megfigyelő kamerákat.
A lakosok közül senki nem tudja, hogyan került ide. Csak azt tudják, hogy mit dolgozzanak, hogyan éljenek és kivel házasodjanak. Néhányan úgy hiszik, már régen meghaltak. Mások szerint egy félresikerült kísérletben ragadtak. Titkon mind a távozásról álmodnak, de aki megpróbálja, azt szörnyű meglepetés éri.
Ethan Burke látta a kerítésen túli világot. Ő a seriff, egyike azon embereknek, akik ismerik az igazságot a városról és a kerítés túloldalán leselkedő borzalmakról.

Eredeti mű: Blake Crouch: Wayward
Eredeti megjelenés: 2013
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 332
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155522031
Fordította: Makai Péter Kristóf
Ár: 2.980 Ft

2015. március 25., szerda

Blake Crouch: Wayward Pines (Wayward Pines-trilógia 1.)


Azt hiszem, sokat elárul a könyvről az, hogy amikor elolvastam, egy napig meditáltam rajta, hogy megvegyem-e a következő részt. Amikor felkerült Rukkolára, rögtön adtam volna érte akár 30 pontot is, sőt, ha nem jöttem volna el dolgozni talán 80-at is, pedig elveimbe ütközik, hogy tíz pontnál többet adjak egy könyvvért. Hozzá kell tenni, hogy aznap már bementem az első könyvesboltba, hogy nem érdekel, akár teljes áron is megveszem… de nem volt. Így itthonról felmentem az Alexandra oldalára, kattintottam párat és ma már mehettem is érte. Lesprinteltem a fél várost miatta, és elértem a buszt! Tehát, tetszett az első rész! És úgy hagyott magamra, hogy evett belülről a kérdések sora!
 A könyvet nem olvastam volna, ha a borítót nézem, vagy a címet. Egyik sem fogott meg, még a fülszöveg sem.  Csak aztán láttam a sorozatból egy kis ajánló videót, és valahogy megfogott, pedig így visszanézve azt a videót nem is annyira izgalmas, sőt borzongatós, angolul volt és még csak nem is értettem mit beszélnek benne. Aztán a könyvtár megvette az első részt, és mint már előző posztomban is írtam, néha kihasználom a bennfentességemet és lecsapok az új könyvekre (Joe Hill: NOS4A2 - csak azért nem csaptam le, mert vastag…). Ez kellően vékony volt, hallottam is már róla, ugyebár láttam az ajánlóját is, és gondoltam akkor belevágok. Végtére is titkos ügynökös, nyomozós, nem lehet az rossz.

 Shanara megkérdezte az elején, hogy hogy tetszik, és akkor még nem tudtam igazán ezt szavakba önteni, mert úgy a feléig olyan érzésem volt, hogy ki akarom nyírni a főhőst, mert idegesítő! Persze a helyzetébe beleélve magamat, feltehetően ő volt a racionális és csak én pufogtam mindig, hogy hogyan lehet ekkora balf*sz. Ami a főhősön kívül zavart, az az idő! Amikor ő ott van 5 napja, de aki 10 napja tűnt el, az valójában már 30 éve ott él stb.stb. Sok volt az időugrás, és nagyon-nagyon lassan állt össze, hogy Miért van az idő eltolódás! És az is csak a végén derült ki, hogy ki miért van ott, és, ki miért tette azt, amit tett. Tehát, akik szintén az elején felhúzzák magukat, hogy „mi a sz*r van” azok ne adják fel, a végén úgy a kérdések 90%-ra választ kapunk… meg aztán kapunk ezer további kérdést. Például azt, hogy jó, de ebből miért kell trilógiát csinálni? Ugyanis a kötet elkezdődik, vergődik - menekül - megvilágosodik a főhős, aztán megtudunk elég sok dolgot a városról és arról mi van a falon túl, és ennyi. Tehát itt kb. le is lehetne zárni. Mégis ott van az, hogy de mi lesz ezután? Rengeteg filozófiai kérdést feltettek az utolsó 50 oldalon, rengeteg olyasmit, amin lehet merengeni, és kell is merengeni. És igen, elérték, hogy megvegyem a második részt, pedig idén eléggé minimalizálom, hogy mire adok ki egyáltalán pénzt… erre kiadom (persze utána eladom, mert nem újraolvasós, és nincs meg az első rész, de elérte, hogy megvegyem! És eléri feltehetően azt is, hogy könyvfesztiválon bezsákmányolom a záró kötetet. Csak kérdés, hogy bírom ki könyvfesztiválig????)

Belbecs: 5/5
Bár idegesítően tökéletes és elpusztíthatatlan a főhős, mégis sérülékeny lelkileg. Annak ellenére, hogy balf*sznak tartom, tény, hogy más korántsem élte volna túl azt a sok hülyeséget, amit ő igen. Remélem, hogy nem kell benne csalódnom a következő két kötetben sem, mert ha igen, mérges leszek! A helyszín érdekes! Főleg a bázis. Onnantól, hogy megvilágosodunk, és tudjuk a hátteret máris minden érthető lesz. Addig meg, bután lehet nézni néhány megmozdulásnál. Sőt elég sokszor néztem bután kikerekedő szemekkel. A lincselős részeknél mondjuk az járt az eszembe, „hogy atya úr isten, az emberi kegyetlenség határtalan”.
 Plusz pont a háttér mondanivalóért és elgondolkodtató témafelvetésekért, ennek ellenére az egész kitervelője szerintem egy pszichopata állat! Még, ha igaza is van, és feltehetően ez az egész jó szándékból jött létre, csak éppen nem mázas borításban.

Külcsín: 3/5
Hát….nekem nem tetszik a borító. A cím sem, de azt megértem. Az eredeti borító jobban tetszik, de annak sincsen semmi köze a történethez, azon kívül, hogy vannak fák az erdőben!  A magyar borító ebben egy kicsit jobb, bár az a piros sáv, amin egy ordító vagy akármilyen kép van az ronda rajta. Viszont jobban látszik, hogy egy szép völgykatlanról van szó ahonnan a büdös életbe nem jutsz ki.



Fülszöveg:
Ethan Burke különleges ügynök világos küldetéssel érkezik az idahói Wayward Pines-ba: meg kell találnia és haza kell juttatnia két társát, akik egy hónappal korábban tűntek el az idilli kisvárosban. Mielőtt azonban felvehetné a kapcsolatot a helyi erőkkel, baleset áldozata lesz. Kórházban tér magához, igazolvány, mobiltelefon és aktatáska nélkül. S bár a személyzet nagyon kedves vele, őt mégis nyugtalanítja valami.
Ahogy telnek a napok, Ethan nyomozása egyre több kérdést vet fel. Miért nem tudja felhívni a feleségét és a fiát? Miért nem hiszik el a helyiek, hogy ő különleges ügynök? S mi célt szolgál a várost körülvevő elektromos kerítés? A lakosokat akarják bent tartani vele? Vagy valami mást odakint? Nyomozásának végére Ethan szörnyű dolgokra döbben rá: talán soha nem jut ki élve Wayward Pines-ból, mert ő már nem ugyanaz az ember, aki egykoron volt.

Eredeti mű: Blake Crouch: Pines
Eredeti megjelenés éve: 2012
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 288
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155522000
Fordította: Makai Péter Kristóf
Ár: 2.980 Ft

2015. március 24., kedd

Neil Gaiman: Szerencsére a tej

 Végre sikerült kilábalnom az olvasási válságból! Hivatalosnak tekinthető, mert tényleg legszívesebben olvasnék folyamatosan, amikor csak időm engedi. Az írási válság még tart, ugyanis itt függ 4 megkezdetlen posztom 4 elolvasott könyvről, és valahogy nem jutok oda, hogy leüljek szépen, és összerendezzem a gondolataimat, és azt képernyőre vessem. Pedig tényleg mindegyikről van mit írni, és meglepő mód, mindegyik tetszett is. Mostanában úgy tűnik, hogy nem nyúlok mellé! Pedig nem ártana haladnom, mert addig szeretem megírni a posztokat, amíg nincs frissebb élmény, ami elnyomja az első benyomásokat a könyvről. Négy könyv esetében már erősen elnyomott az első és második. A harmadik és negyedik még elég friss, mert mind a kettővel tegnap végeztem. Hát akkor lássuk a medvét.
 Gaiman az egyik kedvenc íróm, annak ellenére, hogy tavaly, szerintem sikeresen nem olvastam tőle semmit! A Szerencsére a tej, a megjelenéskor felkerült a várólistámra, és folyamatosan bombáztam a könyvtárat azzal, hogy vegye már meg!  De vagy nem lehetett éppen kapni, vagy volt fontosabb könyv a megvásárolandó listán, és így csak idén februárban (vagy márciusban), sikerült megvennie a könyvtárnak. A héten már állományba is került és én, mint bennfentes (muhahaha), első voltam, aki kikölcsönözhette. Igen, vannak dolgok, amikben előnyt élvezek, főleg, ha gyorsan tudok olvasni. (így került hozzám elsőként a Wayward Pines-trilógia első kötete is, két nap alatt ledaráltam, és most megrendelhettem a folytatást, mert az még nincs meg a könyvtárnak…) tehát, elsőként került a kezembe olvasási célzattal a könyv. Gondoltam rá, hogy ott helyben elolvasom, és haza sem hozom, mert hát nem egy vastag könyv, és teli van képekkel, de végül mégis inkább itthon, a kedvenc olvasós helyemen láttam neki (az ágyamba vackolva magamat).
 Megérte a várakozás, és megérte lecsapni rá. Gaiman hozza a formáját, ugyan kicsit gyerekesebbre véve a figurát. Ennek ellenére, ugyanolyan elvetemülten fura, és néhol beteg a történet, mint minden más könyvében. Főszerepben a tej!  - és az apuka!

 A bevezetőt elolvasva azt sajnáltam, hogy az a könyv, amiről beszél (ha valóban meg is jelent), Magyarországon nem jött ki, így nem tudom elolvasni (bár azt is el tudom képzelni, hogy nincs is ilyen könyv). Hogy azért kellett ezt a kötetet megírnia, hogy azért az apukák mégiscsak jó színben tűnjenek fel, hiszen nem csak teát isznak és újságot olvasnak, mint az a tévhitekben van, hanem igenis mindent megtesznek a porontyaikért. Például elmennek tejért!
 Csakhogy, hiába van a bolt a sarkon, tejért menni kifejezetten veszélyes, csak hogy pár veszélyforrást említsek a könyvből:

-UFO-k a távoli galaxisból, IKEA át- és berendezős hajlamokkal
-Kalózok a távoli múltban, gyilkos szándékkal
-Egy időutazó dinoszaurusz
-Sok lökött bennszülött egy lökött vulkánnal
-Pónik… a pónik viccesek
-Wampírok… na, jó a wampírok meg hülyék :D…

 Ismerjük hát be, hogy hiába van a sarkon a bolt, és alig tíz perc volna egy tejet venni (nem zsírmenteset!), az mégis órákig tart, ha csak ennyien tartanak fel, akkor is. Hiszen egy apának közben meg kell mentenie az univerzumot, amiben nagy szerepe van a TEJ-nek. Nagyobb, mint gondolnátok!
 Megjegyezném, hogy bár a vége sejthető, hogy csak mese, mégis a finálénál, fenn az űrben, azt hiszem ott kezdtem szakadni a röhögéstől. A könyv olvasása mellé TEJ-et ajánlok, de csak akkor ha szereted és van otthon!


Belbecs: 5/5

Külcsín: 5/5


Skottie Young az új kedvenc illusztrátorom! Azaz igazság, hogy elég sok kedvenc illusztrátorom kezd lenni, úgyhogy lassan listát kell írnom, hogy külföldi és magyar viszonylatban kiknek a rajzaiért vagyok oda. Örülök, hogy az ő általa illusztrált kötet került magyar kiadásba, bár ahogy elnéztem a másik illusztrátort, az ő képei sem rosszak. Külön örülök, hogy maradt az eredeti borító is. Azt nem tudom, hogy méretre is ekkora az eredeti, de nekem tetszett, hogy olyan kis aranyos az egész. Jó kézbe venni, jó lapozni. Tehát megvett kilóra a kiadvány :)

Fülszöveg:
Szerencsére egy apa pontosan tudja, mi a kötelessége, ha megtörténik a katasztrófa, azaz elfogy a tej, s így a gyerekek nem tudják mivel enni a reggeli kukoricapelyhet. Megacélozza magát, és megkísérli a lehetetlent: tejet hoz a boltból.
Szerencsére az apák leleményesek, és mindig akad egy segítőtársuk, így még az űrbéli idegenek, vérszomjas kalózok és egyéb kekeckedők sem tudják meghiúsítani a küldetésüket, közben pedig egyik kaland a másik sarkára tapos.
Szerencsére a tej tejhatalmúnak bizonyul.
Szerencsére Neil Gaiman fejéből ismét kipattant egy „eszelős” történet, amelyben szerepet játszik az időutazás és az időjárás, énekelnek a dinoszauruszok és durcáskodik egy isten, valamint bizonyítékot kapunk arra, hogy apa csak egy van.


Eredeti mű: Neil Gaiman: Fortunately, the Milk
Eredeti megjelenés éve: 2013
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 102
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9786155442834
Fordította: Pék Zoltán
Illusztrálta: Skottie Young
Ár: 2.980 Ft

2015. március 22., vasárnap

Robert Paul Weston: Szörnyen Titkos Részleg

Szeretem az ifjúsági könyveket és kifejezetten szeretem azokat amik kicsit másak, mint az átlag. A Szörnyen Titkos Részleg, már a megjelenésében is teljesen más, mint egy átlagos ifjúsági regény. Világít a sötétben, ezt még felírat is reklámozza a könyv borítóján. Elsőre persze nem egyértelmű, hogy micsoda is világít rajta. Ahhoz, hogy világítson, persze kell, hogy kellő napfény érje, tehát ha simán leemeled a polcról, ahol a sötétben tároltad, akkor korántsem éri el azt a hatást, mintha magad mellett tárolva, folyamatosan éri a lámpafény, és végül elmész aludni… aztán frászt kapsz, mert világít a borítón lévő szörnyszáj és minden, ami kicsit is sárgás-zöldes beütéssel leledzik. Higgyétek el… félálomban oldalra nézve, kicsit frászt kaptam tőle. Pedig tudtam, hogy világít, csak éppen addig nem bizonyította be ezt.
 De nem csak a világító borító az, ami különlegessé teszi a könyvet (bár nagyban hozzájárul ez is), a belső illusztrációk gyönyörűek, részletgazdagok és még a rajzolási stílussal sincs gondom. Nagyon jól oldotta meg az illusztrátor a fejezet kezdő képeket is! Rengeteg spoiler van amúgy mindegyikben, ha jól figyel az ember, bár a fejezet alatti (egy mondatban összefoglalás) is elárul rengeteget az adott fejezet tartalmáról. Viszont nagyon jól lett megalkotva a könyv belülről is, ugyanis, amikor végére érsz, egy fejezetnek NEM látod a következő fejezet nyitó képét sem, sem semmit belőle, akkor sem, ha üres oldalt kell ezért belerakni. Feszültségkeltésnek amúgy nagyon jó, mert általában minden fejezet valami problémával, titokkal, harccal ér végett, és csak azért is tovább lapozol, bármennyire is álmos vagy. Igen, a legjobb lett volna nekem is, ha egy ültő helyemben ledarálom az egészet, de sajnos erre nem volt módom, így volt, amikor kénytelen voltam letenni. Meglepő mód, sosem fejezet végén… akkor ugyanis túlzottan furdalta volna az oldalamat a kíváncsiság, hogy mi lesz. Nem mondhatom, hogy az unalmasabb részeknél, mert számomra az egész izgalmas volt, és cseppet sem unalmas. Fel is került a könyv a kívánságlistámra! (nagy szó, mert általában, olyan könyvek vannak ott, amiket Még nem olvastam, de nagyon szeretném. A Marsi után ez a második könyv, amit olvasás után, legszívesebben újra kezdtem volna… na, jó inkább a folytatását szeretném, de az még nincs).


 Külcsín: 5*/5 – igen, szerelmes vagyok a könyv kinézetébe!! :D



A könyv nem csupán kinézetével fogott meg, hanem a történettel amit elmesél. Adott egy vállalat (Denki-3000), ami a csőd közelébe jut, ha nem rukkol elő valami használható és remek találmánnyal, körülbelül egy hét alatt. Rengeteg neves találmányt adtak a világnak, mint a cukorka, ami vezeték nélkül internetről letöltött frissességgel frissít fel… ne kérdezzétek, ez milyen lehet, de az biztos, hogy nem enném meg, de a szereplők szeretik és nem haltak bele a fogyasztásába, úgyhogy biztos jó. Tehát elég sok agyament, de jól jövedelmező ötletük volt, de kifogytak belőle. A professzornak, aki amúgy a szörnyen titkos részleget vezeti, van egy csomó megalkotásra váró ötlete, de a csodára vár. Mivel szorult helyzetbe került, így unokaöccsét és annak barátját hívja a részlegbe segíteni. A barát Leslie, aki arról sem tud, hogy egyáltalán barátja Elliotnak, legalábbis az elején egyikük sem tudta, hogy barátok volnának.
 A szörnyen titkos részlegben, mint neve is mutatja, szörnyek dolgoznak! Azaz bocsánat, lények. Mindegyiknek van egy kis stikje, ami amúgy a könyv összes szereplőjére igaz, de így szerethetőek és így kedvelhetőek meg, nagyon hamar, még Reggie is, aki amúgy folyton furákat álmodik, és mindig támadást jósol, nem mindig hülyeség, amit mond, de azért nagy átlagban az. A részleg dolgozói mindannyian elég hamar szembesülnek azzal, hogy Elliot és Leslie páros az egyetlen, aki megmentheti az egész vállalatot és a részleget is. miután eltűnik a részlegvezető ők azok, akiknek ki kell választani a három esszenciát, ami működésre bírja a professzor által, kitalált három fura szerkezetet. Amik közül egy sem akar úgy működni, ahogy rendeltetésszerűen működnie kellene.

 Hogy mi a kötet vége nem írom le, olvassátok, mert tényleg izgalmas és rengeteg olyan fordulat van, amire nem gondolnánk. Lesznek, akiket félreismerünk, van, akik mégsem azok, amiknek látszanak, és vannak gonoszok…, akik gonoszok maradnak a végére is. Sorozat, legalábbis szerintem, mert eléggé függ a vége a könyvnek, úgy az utolsó két oldalon generált még pár kérdést, amit nem válaszolt meg, úgyhogy remélem tényleg sorozat, és abban is reménykedem, hogy hamar kiadják majd Magyarországon is, mert érdemes lenne. Abban is reménykedem, hogy majd a fiatal olvasók is felfedezik ezt a könyvet, mert tényleg nagyon jó, szórakoztató és ez az a könyv, amire azt mondom, hogy értékes, annak ellenére, hogy „szórakoztató irodalomnak” tekintjük, tehát elsősorban szórakoztatnia kell, és nem tanítani. De van benne sok olyan tulajdonság, amit nem lehet elégszer leírni, megfogalmazni, szembesíteni az embereket vele.
 Oh és mielőtt még elfelejteném! A kedvenc találmányom a hittel vonó! Ami olyan mint egy lift, a remény visz felfelé, és feltételezi, hogy az emberek teli vannak reménnyel és pozitív gondolatokkal, ezért kell egy depressziós és/vagy pesszimista liftes lény, aki szinten tartja a liftet, hogy ne szálljon ki a világűrbe :D

Belbecs: 5/5

Fülszöveg:
Üdv ebben a csábosan csápos, szörnyesen szárnyaló világban!
Elliot és barátja, Leslie meg van győződve arról, hogy álmos városukban soha nem történik semmi. Csakis a DENKi-3000 üvegpalotájában zajlik az élet. Igen ám, de a világ ötödik legnagyobb elektronikai gyárának Kutatási és Fejlesztési Részlegébe senki emberfia nem léphet be. Kivéve Archie professzort…
A csillogó üvegtornyok között áll egy titokzatos, ódon ház. Úgy hírlik, innen ered a vállalat összes döbbenetes találmánya, többek közt a periszkalap, a rakétazokni és a transzcukorka. És azt is csak Archie bácsi tudja, mit rejt a ház folyosójának végén az utolsó előtti ajtó.
Egy nap azonban Elliot és Leslie meghívást kap a szörnyen titkos részlegbe! Ahol megismerkednek görnyedt, trollszerű lényekkel, apró szárnyas micsodákkal, amelyek szikráznak repülés közben. És találkoznak hatalmas, szőrös és szarvas nem-emberekkel meg hobkányokkal… Ugyanis ez a részleg telis-tele van bizarr és zseniális lényekkel!
Amikor bezárás fenyegeti a DENKi-3000-et, egyetlen lehetőségük marad: elő kell rukkolni egy új termékkel. De tetézi a bajt, hogy a cég egyetlen találmánya sem működik mostanában. Ráadásul Archie bácsi is eltűnik, így Elliotnak, Leslie-nek és a szokatlan, hm, „alkalmazottaknak” kell előrukkolniuk egy lélegzetelállító találmánnyal, ami megmenti a Szörnyen Titkos Részleget.

Eredeti mű: Robert Paul Weston: The Creature Department
Eredeti megjelenés éve: 2013
Kiadó: Kolibri
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 336
ISBN: 9786155450266
Fordította: Pék Zoltán
Ár: 2.990 Ft

Képek forrásai:

2015. március 18., szerda

MEGHÍVÓ: Költészet Napja a könyvtárban a Viadana Kamarakórussal


Hát muszáj élni? Muszáj gondolkodni? Nyilvánvaló, hogy nekem nem és neked sem. De az életnek muszáj, de az elmének muszáj, különben nem volna semmi az, ami. Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye. (József Attila)

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a költészet napi ünnepségünkre, április 11-én, szombaton 17 órakor a dunaújvárosi József Attila könyvtár felnőttkönyvtárában.


Vendégünk: a Viadana Kamarakórus
Karnagy: Kurucz Gergely
Műsor:
Sarok Károly - József Attila: Szegény ember balladája
Claude Debussy - Charles D'Orleans: Dieu! Qu'il la fait bon regarder
Seiber Mátyás - Edward Lear: 3 nonsense songs
Kodály Zoltán – Balassi Bálint: Szép könyörgés
Kocsár Miklós: Hegyet hágék (Erdélyi Zsuzsanna gyűjtéséből)
Ligeti György: Haj, ifjúság (népdalfeldolgozás)



Ünnepeljük együtt József Attila születésének 110. évfordulóját, a költészetet, a zenét és a művészeteket!

2015. március 15., vasárnap

Rendrakásól, eladó könyvekről



Eljön az az idő, szerintem mindenkinél, amikor a könyvei elé állva elgondolkodik azon, hogy mindegyik olyan-e amit megtartana, vagy vannak olyanok akik így öt-tíz év után ott porosodva elérték azt a szintet, hogy már nem érdeklik az embert.
 Nem mondom, hogy a japán csajnak igaza van, miszerint dobj ki minden könyvedet, csak maradjon az a 30 könyv amit olvastál, szerettél és újra akarsz olvasni, mert ez egy molynak erős szanálás és erős könyvveszteséggel járna. Nekem is.
 Viszont eljött az a pont amikor úgy gondoltam, hogy átnézem a könyveimet, többször, több módon(kézbevétel, molyos magánkönyvtár, várólista) és rendszerezek. Ennek eredménye lett, egy durva szanálás. ~1060 könyvből körülbelül 200-ra tudtam azt mondani, hogy már nem érdekel, vagy azt, hogy elég a könyvtárból kihozni, nem kell belőle saját.
 Ami még drasztikusabban meg lett ritkítva az a kívánságlistám. Most, hogy elég jól kezd működni a könyvtár beszerzése, olyan válságból kilépős módon, tehát most már van pénz könyvekre! Nos, innentől sokkal olcsóbb és jobb megoldás a könyvtárat használni. Helytakarékos is! meg, ha már egyszer ott vagyok minden nap, teljesen logikus talán, hogy onnan veszem ki a könyveket. Így a kívánságlistámon maradt…10 könyv.
 Március 12-én vettem, 2015 első könyvét, egy író-olvasó találkozón, úgyhogy a vásárlás is úgy tűnik teljesen normális mederbe lett szorítva nálam. Recenziót is egyetlen egyet kértem, mert az egy uuuuuh könyv (Ad Astra adja ki a Sherlockos novelláskötetet), és ezen kívül nem kértem, bár ingerem lett volna egy másik novelláskötetre is (Fumax: Zsiványok), de úgy döntöttem, hogy majd könyvtárból, ráér az nekem akkor is!
 A másik amire rájöttem, hogy az eladást sem kell túlreklámoznom. Persze bekarcoltam az összes létező zónába, hátha valakinek éppenséggel pont tőlem kell könyv, de nem erőltetem. Könyvfesztiválra, már csak ha nagyon távoli emberke kér, akkor vállalom be, mert már teli a táskám fesztiválra! Hosszú listával, hogy kinek mit adok oda, mennyiért. Majd valahogy egybe kellene zsúfolnom mindenkit, hogy felérkezés után egy órával lehetőleg ne legyen nálam már semmi. Tavaly volt könyv amivel egész nap mászkáltam, ezt úgy idén kihagynám. Felviszem, mert értem, hogy utáljuk a postát, de akkor igazodjanak hozzám az emberek egy kicsit. Főleg akinek több könyvet viszek fel, azok remélem délre ott lesznek és átadhatom a könyveiket!! :)
 A molyos utánvétes malőröm után, utánvéttel nem adok fel @jeneicsilla annyit sem írt, hogy bocs, úgyhogy ha véletlen megkérnének arra, hogy töröljem a „problémás partner” jelölést, akkor üzenem, hogy nem fogom, 2.000 Ft-t buktam egy felelőtlen és pancser nő miatt, minimum jelölöm, ha már ki nem lehet dobni az oldalról, mert a levelezésben leíródott, hogy az ajánlott levél 700 utánvéttel, meg feltehetően drágább, és ez éppen elég arra, hogy felmentődjön az alól, hogy bár ő kérte, ő nem vette át, én buktam a pénzt, ő nem hibás. Persze nem…egy szóval nem mondott értékhatárt. Mindegy is, lezártnak tekintem, ide kiírtam a nevét, molyra kiírtam a nevét, és nem is fogom törölni a jelzést sem róla.
 Eladás ügyileg meg úgy döntöttem, bejelöltem azokat amik nem kellenek, de ha valakinek nem tetszik a postai megoldás, nem tud személyes találkozót összehozni akkor nem veszi meg és pont. Elférnek a polcon a könyvek. Oh igen, őket adom el:




2015. március 11., szerda

Marc Cantin: Állatok blogja (Pöttyös sorozat)

 Még február 12-e környékén kölcsönöztem ki a könyvet, a Nemzetközi könyvajándékozós nap keretében, mert ha kölcsönöztél, kaptál egy könyvet ajándékba! Gondoltam ez jó lesz, rövid is, nagy betűs is, érdekesnek is tűnik.
Mivel most éppen azt határoztam el, hogy olvasatlanul nem viszek vissza könyvtári könyvet a könyvtárba, így gondoltam előre veszem, hogy visszavihessem, és olvashassa más is.  Igen, most a rövidebbeket vettem előre, mert így azokat vihetik már a gyerekek és egyéb olvasók, és darabra fogy az olvasnivaló.
 Nem voltam fiatal koromban egy túl nagy olvasó. Sőt, be kell ismernem, hogy kifejezetten utáltam olvasni, utáltam, azt, amikor megmondták mit olvassak, vagy szimplán csak azt, hogy olvassak. Ebből adódóan a pöttyös, csíkos könyvek teljesen kimaradtak az életemből, most 28, majdnem 29 évesen kezdem behozni a lemaradást. Bár az állatok blogja elég friss pöttyös könyv.
 Külcsín: 4/5
Az illusztrációk borzalmasan rondák! Nagyon nem tetszettek, nem tudom, valahogy nem az a stílus amit én kedvelni, szeretni tudok. A másik, amit nem nagyon értettem, hogy miért kell a kép után egy oldalt teljesen üresen hagyni. Szöveg, kép, üres oldal, szöveg. Ez olyan lappocsékolásnak tűnik nekem, és nem tartom jónak. Elgépelés viszont nem volt, a betűméret is ideális, remek könyv egy kezdő olvasónak, aki most tanul olvasni. A mondatok nem túl bonyolultak és kellően széttagolták a kötetet, hogy csak egy-egy részt olvasva haladjanak, ha úgy akarják (kb. 5-7 oldalas egy fejezet)

Belbecs: 5/5
 Ha szereted az állatokat, és szereted a modern történeteket akkor feltehetően tetszeni fog. Nekem nagyon bejött a 21. Századi állatmentés, tinikkel a főszerepben. Túlzottan nincsenek kidolgozva a karakterek, de a történet rövidségéből adódóan nem is nagyon hiányoljuk, hogy jobban belemélyedjünk a személyiségükbe, vagy abba, milyen családi háttérrel rendelkeznek. A néhol félrement ragozás miatt haragszom kicsit. Ugyanis kicsit megkavarja az embert, ha az egyik mondatban x. Mesél és ő az egész könyv narrátora is, aztán, hipp-hopp, most másik narrátor lett, de csak úgy két mondat erejéig. Ezt kétszer eljátszotta legalább az író (Vagy a fordító).
 A blogolás népszerűsítése mellett, nagy hangsúlyt fektettek az állatmentésre, és arra, hogyan óvd a környezetedet. Vicces volt, amikor egy-egy blogbejegyzés volt a könyvben, hogy milyen módszerrel harcolj a meztelen csigák ellen, vagy éppenséggel, hogy óvd a madarakat, akik rossz helyre fészkeltek. Kifejezetten tetszett, hogy bevállalósak a szereplők, bár néha azaz érzésem volt, hogy koravének. Sokkalta komolyabban gondolkodtak és cselekedtek, mint azt abban a korban szerintem megteszik az emberek. Ritka, hogy tizenéves gyerekek megfenyegetnek egy étteremtulajdonost, hogy a fotót, amin éppen le akarja verni a madarakat a cégérről, közzé teszik a blogjukon. És feltételezem, hogy a valóságban minimum 50%-ban ezután is levernék, és le se sz*rnák az étteremtulajok, hogy mit kvartyog három kislány.
 Több apróbb fejezetre tagolódik a könyv, függően attól, hogy éppen kit (mit), mentenek meg. Annak ellenére, hogy a blog a címben is szerepel, inkább háttér marad végig. Előtérben az állatmentés kerül, és ott is a kis közösségen belüli probléma megoldás. Nem mindig törvényes úton.
 Koromból adódóan számomra kiszámítható volt, de élvezetes. Kisebb korosztály feltehetően sokkalta jobban élvezi. Rengeteg hasznos dolog van benne, és azt hiszem, hogy minden állatkedvelőnek tetszeni fog. Könnyen olvasható, talán egy fél óra alatt ki is olvastam (csak azért tartott egész, délelőtt mert sok olvasó volt a könyvtárban :D)

Fülszöveg:
Szereted az állatokat, és nem akarod tétlenül nézni, hogy mások rosszul bánnak velük? Kövesd az ÁMCS blogját! Az Állatmentő Csapat tagjai lelkesen vetik magukat a legveszélyesebb kalandokba, ha beteg sünről, eltévedt dolmányossirály-párról vagy elhagyott öreg kutyáról kapnak híreket. Fotókat osztanak meg a neten, online petíciót írnak, és tanácsokat adnak az állattartóknak. A blogot két tizenegy éves lány, Camille és Léa írja, no meg Camille lerázhatatlan, kotnyeles kishúga, Pauline. Internetes mozgalmuk végül jócskán felforgatja az álmos bretagne-i falu életét.

Kiadó: Móra
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 108
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789631194999
Fordította: Pacskovszky Zsolt
Illusztrálta: Békés Rozi
Ár: 1.790 Ft
Hallgass bele, interjú a könyv fordítójával Pacskovszky Zsolttal: itt

2015. március 10., kedd

Ana Galán: A baobabfa (Mondragó 3.)

 Talán múlthéten volt, hogy egy anyuka a sorozat első kötetét hozta vissza a könyvtárba, és mesélte, hogy reméli, benn van a második rész, mert nagyon tetszett a fiának a könyv, és szeretnék tovább olvasni Miró kalandjait! Benn volt a második rész, természetesen el is vitték. Akkor döntöttem el, hogy előre veszem a harmadik kötetet az olvasási sorrendbe, mert elég gyorsan haladnak, feltehetően hamarosan olvasnák a harmadikat is. No meg, nem egy hosszú kötet, úgyhogy nem tart sokáig az olvasása! Holnap már vissza is viszem a könyvtárba, hogy más is olvashassa!
 Szeretem ezt a sorozatot annak ellenére, hogy idegesítően sokáig fogják húzni az egészet. Elejével még azt hittem, hogy ez egy trilógia, vagy valami rövidebb sorozat, de most, a könyv hátulját megnézve, ahol felsorolják a kötetcímeket látható, hogy összesen 7 részes lesz a sorozat. Tehát beváltja azt, amire gondoltam, tehát 1 mag 1 részben + a megoldásnak egy rész. Kíváncsi leszek, hogy végig fenn tudják-e tartani az olvasók kíváncsiságát, hogy végig az lesz-e, hogy várod a következőt. És persze csak remélni tudom, hogy a kiadó a tervezetet tartani tudja, és hogy kellően nyereségesek lesznek (vagy más forrásuk lesz), hogy végig ki tudják adni a sorozatot. Nem panaszkodhatunk, 2013-tól 2014-ig 3 rész megjelent, az már a sorozat majdnem fele! Láthatóan tudják tartani a kb. félévente egy kötet átlagot. Én szurkolok nekik!

 Vannak persze hiányosságai a köteteknek, az, hogy csak egy részfeladatot sikerül teljesíteni részenként pont elég ahhoz, hogy húzzák, néha szükségtelenül a történetet. Persze ezt egészben kiadva egy közepes vastagságú regényt kapnánk, és talán kevésbé lenne izgalmas az egyhuzamban olvasás, de engem kifejezetten zavar, hogy „hopp, keres magot, és hopp kaland, kaland, megvan a mag… hopp keres magot” és így tovább. Tehát mindig ugyanaz forog, persze másik fához mennek, másik magot keresnek, de ugyanaz a bunkó (Furda) állja útjukat, ugyanaz az informátor (Rídel, a beszélő könyv), mindig ugyanaz az akadályozó (Mondragó… vajon valaha normális lesz?), csak a helyszínek váltakoznak, és azok sem túlzottan nagyot, tekintve, hogy egy leszűkült térben mozog a történet.
 A sárkányokat még mindig bírom, bár ebben a részben túl sok feladatuk, vagy szerepük nem volt. Mondragó hozza a formáját, tehát bajt okoz, szerencsétlenkedik és a változatosság kedvéért mindenki haragszik rá, de persze a végkifejlethez kell ő is, mert nélküle nem oldódhatna meg a probléma, amit nem mellékesen ő okozott.
 A rajzokat szeretem, bár még mindig vallom, hogy erős Így neveld, a Sárkányod beütése van az egésznek. Feltehetően mert fiatalok a szereplők és a sárkányok kiköpött olyanok, mint a rajzfilmben :D, Rídel meg nálam még mindig Harry Potter koppintásnak érződik, de úgy vagyok vele, hogy amíg nem érek a sorozat végére, és nem bizonyosodik be, hogy tényleg Rídel valójában egy gonosz, elvarázsolt napló, addig nem háborgok. A királylányos mesés megmozdulása viszont vicces volt!

Belbecs: 4/5

Külcsín: 5/5
 A kiadó erőssége, hogy nagyon ügyel arra, hogy jó minőségben adja ki a könyveit, mindezt ne horribilis áron. Elgépelés, hasonlók nem voltak. Ami annyira nem tetszett, hogy majdnem üres oldalak igen. Feltételezem, hogy így lehetett csak tördelni a szöveget, de olyan fura amikor egy egész oldalon van összesen 2 mondat, és semmi egyéb, sem kép, sem szöveg, mert a következő fejezet a következő oldalon kezdődik. Ez az egy amiben igazándiból bele tudok kötni. A rajzok tetszettek, a kiadvány igényes, öröm kézbe venni. És teljesen megértem, hogy miért vannak oda érte. Könnyen olvasható! Szurkolok a többi részért!



Fülszöveg:
Miró és barátai megszerezték az első magot a hat közül, amelyek ahhoz kellenek, hogy a beszélő fák ismét növekedésnek induljanak. Rídel elárulja nekik, hogy a második mag a baobab, vagyis a majomkenyérfa labirintusában van elrejtve, ez pedig nem más, mint a fa gyökereinek szövevényes, földalatti hálózata, amely vizet szállít a kertekbe és a földekre. Roppant veszélyes vállalkozás behatolni az útvesztőbe, de a gyerekek nem riadnak vissza. Azonban nem is sejtik, hogy az alagútrendszer belsejében már várja őket valaki…
Megússzák-e ép bőrrel ezt a kalandot?


Kiadó: Nagyító
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 128
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789638989123
Fordította: Lukács Laura
Illusztrálta: Pablo Pino
Ár: 2.290 Ft


A sorozat kötetei:

Banyan, az idiai fügefa
A kenyérfa
A mocsárciprus
A sárkányfa

2015. március 9., hétfő

Bízz magadban! - Önértékelés, önelfogadás, önbecsülés

 Annak idején, ez a sorozat még Mesterkurzus címen futott, emlékszem egy csomó kötetét olvastam, főleg Popper Péter és Bagdy Emőke miatt. Nálam ők voltak a nagy nevek, akik vitték a hátukon az egész sorozatot, akiknek szerettem az írásukat. Sajnos Popper Péter már nincs közöttünk, így az újabb kötetekbe már nem kerül bele az ő írása, ő szemléletmódja. Úgy hiszem, hogy Kádár Annamária remekül hozza azt a derűs, és kedves hangot, amit anno Popper Péterben megszerettem. Mert igenis kell a pozitív szemlélet, pláne az ilyen „önsegítő” könyveknél. Amiket általában azért olvas az ember (legalábbis én), hogy kicsit helyre billenjen, hogy olvasson valami okosat, mégis ne túl szárazat, hogy megismerjen több szakember véleményét, és az segítsen neki a világban boldogulni.
 Amikor megláttam ezt a kötetet, rögtön lecsaptam rá. Önértékelés, önelfogadás, önbecsülés, azok a tulajdonságok, amik jó volna, ha minden embernek maximumon lennének, és mégis annyi emberből hiányoznak. Nem mondom, hogy belőlem nem, sőt! Őrülten nagy szükségem van arra, hogy kimondják az emberek, ha valamiben jó vagyok, vagy legalábbis utaljanak rá, és még akkor sem biztos, hogy el is hiszem, amit mondanak. Hülye berögzültség, kezdeni is kell valamit majd vele. De a kezdeti nagyon önbizalom hiányos állapotomhoz képest ma azt mondhatom, hogy részben megbarátkoztam önmagammal, a képességeimmel, a hiányosságaimmal, azzal, hogy miben vagyok jó, és miben nem. És próbálom a pozitív dolgokat előtérbe helyezni, és próbálom csinálni azt, amiben igazán jónak, érzem magam. Független attól, hogy pl. a szomszéd mit mondana erről. Megtanultam részben „leszarni” az emberek bántó megjegyzéseit, bár még korántsem megy tökéletesen. A kötet öt írójából háromnak élveztem az írását, egyet nem tudok hova tenni, egynél meg rájöttem, hogy többet nem akarok tőle olvasni! És nem azért mert lelkész, és más vallású vagyok, hanem mert egyrészt fel sem fogtam igazán mit akar, másrészt meg annyira spirituális, hogy én ennyire feltehetően ebben az életemben már nem leszek spirituális emberke…bocs.

Dr. Kádár Annamária: Én én vagyok, és így vagyok jó!
Tőle viszont olvasni fogok még, sokat! Nagyon sokat! Remélem sok könyve fog megjelenni, vagy sok írását fogom fellelni a neten. Nekem ő lett Popper Péter utódja, a pozitív gondolkodó, az aki képes lazán, mégis komolyan venni az élet nyűgjeit, és próbál segíteni az embereken, kicsiben és nagyban egyaránt. Nem akar tökéletes lenni, sem annak látszani, szimplán el akarja mondani, hogy ő mit gondol a dologról. Szerettem olvasni ezt a rövid szösszenetet is, mert annyira áradt belőle az, amit a címe is mond. Én én vagyok, és így vagyok jó!

Prof. Dr. Bagdy Emőke: Az életbátorság hármas fogata: önismeret, önkép, önbizalom
Bagdy Emőkétől már olvastam, sok könyvet (mesterkurzusosakat),ebből adódóan már nem volt újdonság az ő szemléletmódja. Ismertem azt, hogyan fogalmazza meg a dolgokat, honnan közelít rájuk. Ő még mindig változatlan, vagy szereti az ember az írásait vagy nem. Nekem olyan „nagy öreg”-nek számít, akitől szívesen olvasok, de nem feltétlen a favoritom. Sokkal jobban szeretem a könnyedebben fogalmazókat.




Dr. Szondy Máté: A másokból táplálkozó, törékeny önértékelés: a narcizmus
 Ő  a másik akitől még mindenképpen szeretnék olvasni. Ez a kis eszmefuttatása a narcizmusról éppen elég volt, hogy tudja, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Ő is érthetőbben és szórakoztatóbban ír, mint gondoltam. A neve nem volt ismeretlen, de ez volt az első eset, hogy olvastam tőle valamit. A narcizmus amúgy is olyan téma ami érdekelt.


Kozma-Vízkeleti Dániel: Önbecsülés kapcsolataink tükrében
Hát, őt nem tudom hová tenni. De komolyan…így egy nappal az olvasása után nem tudnám felidézni, hogy mit írt, olyan szinten nem fogott meg…nem mondom, hogy nem adok esélyt még valamelyik írásának (ha van), de nem vált kedvenccé, nem lett olyan mint Kádár Annamária vagy Szondy Máté, akitől legszívesebben, most azonnal olvasnék.


Pál Ferenc: Önbecsülés és spiritualitás
Nem…én nem vagyok spirituális ennyire, meg ilyen mód. Érzem, hogy ő is jó fej akarna lenni, és próbál nem feltétlen „pap vagyok, nagyon szent” mentalítással közelíteni, de nem ment. Annyira vicces és laza akart lenni, hogy túllőtt a célon. Kifejezetten zavart…bocsánat.

Belbecs: 4/5
A legtöbb írást élveztem, és volt is mondanivalója Számomra. Ebből adódóan nem pontozom le, az, hogy az utolsó kettő nem nyerte el a tetszésemet, azért a mínusz egy pont.

Külcsín: 4/5
 Imádtam a borítót, szeretem magát a Nyitott Akadémia köteteinek nagyságát, felvontását, felosztását. A gondom az, hogy olyan szinten pocsék a kötése, hogy szerintem az utánam lévő olvasónál szét fog darabjaira hullani. Én nagyon óvatosan olvasok, tényleg nem töröm a gerincet, és nem hajtom ki az oldalakat, de mint a könyv 2. Olvasója elmondhatom, hogy már úgy néz ki, mintha minimum húszan olvasták volna, és szét akarna esni …

Fülszöveg:
„Az a baj, hogy nincs önbizalmam” – halljuk úton-útfélen, még olyan emberek szájából is, akikről adottságaik és körülményeik alapján nem gondolnánk, hogy ilyen problémával küzdenek. Mások nem vallják be, hogy így éreznek, sőt épp az ellenkezőjéről igyekeznek meggyőzni lehengerlő viselkedésükkel, ám arroganciájuk mögött gyakran szintén belső bizonytalanság, az önelfogadás hiánya húzódik meg.

Bár egész modern kultúránk énközpontú, narcisztikus, a lelkünk mélyén sokan nem szeretjük magunkat, és félünk, hogy mások is kevésnek, elégtelennek, értéktelennek találnak minket. Éppen ezért védekező pozíciót veszünk fel, visszahúzódunk, nehogy még jobban megsérüljünk – vagy éppen minden erőnkkel bizonyítani próbáljuk, hogy igenis érünk valamit. Ám a bennünk lévő kétséget a külső sikerek csak átmenetileg enyhítik. Ráadásul saját magunkkal kapcsolatos elégedetlenségünket hajlamosak vagyunk környezetünkre is kivetíteni, ezért rossz közérzetet és türelmetlenséget terjesztünk magunk körül.

Tiszta szívből szeretni és becsülni önmagunkat azonban nem könnyű, ha fájdalmas kudarcok terhét cipeljük, ha mások bántó, lekicsinylő mondatai belénk égtek, ha a szüleink sem fogadtak el minket feltétel nélkül. Ebben az esetben önismereti munkára van szükségünk, hogy felnőtt fejjel csodálkozzunk rá: minden gyöngeségünkkel együtt is értékes és szeretetreméltó emberi lények vagyunk. Ebben igyekeznek segítséget nyújtani a kötet kiváló szerzői is.

Kiadó: Kulcslyuk
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 184
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155281181
Ár: 2.290 Ft

2015. március 7., szombat

Nicolás Guillén: Papírhajó az Antillák tengerén

 A nagy selejtezésekben, vannak könyvek amik a kezembe kerülnek, és felsóhajtok, hogy „ez is kell”, aztán hazahozom és vagy sosem olvasom el, vagy azonnal elolvasom őket, és kiderül, hogy szebb volt, mint amennyit ért (mégha ingyen is volt nekem :D).
 Ezt a kötetet nem a borítóért vittem haza, a cím sem tetszett, ellenben az illusztrációk gyönyörűek voltak benne. Furák, de gyönyörűek. Így utólag, olvasás után azt tudom mondani, hogy mondjuk ha kivágom a könyvből őket és kirakom a falamra, akkor a könyvnek volt értelme!
Ő a vízi törpe...
 Be kell vallanom, hogy amikor a könyv született 1978-ban, akkor én még gondolatban sem léteztem, pláne nem Kubában, így nem tudom átérezni a történetek, versek, dalok, béna találós kérdések indítatási okait. De, ha ezt még sikerülne is, nem értem, hogy MIÉRT lett lefordítva magyarra! A fülszöveg amúgy dicséri a fordító munkásságát, hogy milyen remek (muhahah), nekem már ez egy kicsit visszás, de hát ez van.
Az illusztrációkat érdemes megnézegetni belőle Rapi Diego furán viszont szépen rajzol. Szépek és igényesek a képei, nekem nagyon bejöttek, a kiscanelt képek a kedvenceim, de még vagy 10 volt, aminél azt mondtam, hogy de jópofa, vagy de szép is. sajnálom, hogy olyan könyvet illusztrált jelen esetben aminek így 2015-ben max. retró értéke van, amolyan történelmi visszatekintés, egy nem túl híres (vagy csak én nem hallottam sosem róla) költő verseire. A kedvencem amúgy a Fidelt istenítő vers volt. :P

Belbecs: 2/5
Külcsín: 4/5 (a borítón kívül minden szép :D Az valahogy nem sikerült jóra)

Fülszöveg:
Kuba nagy költője a kicsinyeket fogja kézen evvel a kötetével. Majd kézen fogva játszanak együtt, mondanak találós kérdéseket, körülöttük táncol, él a világ: mókusok, elefántok, madara járják a szambát, két kis béka nagy útra indul, az élethez feltétlenül szükséges bátorságra tanítja a kis majmot az öreg.
Tóth Éva fordítása híven adja vissza ennek a nagyon eleven költészetnek a mozgalmasságát, életszeretetét. De ugyanúgy méltó társa Nicolas Guillén költészetének a kubai illusztrátor, Rapi Diego is. Ahogyan Guillén is megfogalmazta, bátran ajánljuk a kötetet kicsiknek és kicsit nagyobb felnőtteknek egyaránt.

Kiadó: Móra
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 1987
Oldalszám: 62
ISBN: 9631152928
Fordította: Tóth Éva
Illusztrálta: Rapi Diego
Ár: 35 Ft (ez van a könyvön, visszasírom ezeket az árakat :P)
Eredeti cím: Por el Mar de las Antillas anda un barco de papel

2015. március 1., vasárnap

Katarina Mazetti: Elváltak és válófélben lévők panaszai

 Köszönet a könyvért a Park kiadónak!
A könyvet valójában már több mint egy hónapja elolvastam, csak poszt nem íródott róla, ahogyan értékelés sem. Az olvasási válság, írási válsággal is párosult ebből adódóan rengeteg jegyzetben maradt blog bejegyzésem született. Amiket felcímkéztem, letöltöttem borítókat hozzá, minden adat megvolt, csak maga a bejegyzés szövege nem. Már hét elején eldöntöttem, hogy talán ideje lenne a vázlatokat eltűntetni onnan, mert szeretem lezárni a dolgokat, és ezzel kicsit rendezettebbé válok, ha nincsenek függő dolgaim.
 Mazettitől olvastam már másik könyvet is, a Pasi a szomszéd sír mellől-t, aminek hála az írónő írási stílusa nem volt már új számomra, nem jelentett gondot az, hogy a kicsit nyers stílusát befogadjam. Olvasási válság ellenére is, egy nap sem kellett, hogy a könyvet kivégezzem. Molyon kicsit félre volt címkézve, mert ott valaki regénynek minősítette, holott valójában egy novellagyűjtemény, még úgy is, hogy a történetek között vannak olyanok, amik egymáshoz kapcsolódnak.
Az írónő
 A könyvet annak idején azért kértem, mert tetszett a Pasi a szomszéd sír mellől, és szerettem volna olvasni tőle még. A könyvtárnak akkor még nem volt meg ez a kötet, és így onnan nem tudtam kikölcsönözni, így kértem, és kaptam is. (azóta megvan a könyvtárnak is).
 Nem vagyok házas, sem elvált, és még csak barátom sincs, így számomra a történetek amolyan pozitív-negatív kritikák az életről, a párkapcsolatokról, arról, hogy mennyire tönkre tudnak menni házasságok pitiáner, vagy éppen nem pitiáner dolgok miatt. Személyes tapasztalat híján a környezetemet használhattam volna arra, hogy hümmögve megjegyezzem „igen, ilyen van”. A legtöbb novella alapja elég valóságos, mert bár nem ismerek párokat, akik hasonló dolgokat éltek át, vagy tapasztaltak, mégis teljesen ki tudom nézni az emberekből. Az „édes bosszú” megvolt a legtöbb novellában, voltak persze olyan történetek is, ahol aránylag normálisan ment szét a pár, de legtöbb esetben a válást, a válófélben levést megsínylik az emberek. A legmegdöbbentőbb novella a „Másképpen is lehet”, az a durva, hogy kinézem az emberekből ezt, hogy vannak olyan elvakultan szerelmes egyedek, hogy képesek olyasmire mint Eva. Amúgy ami nem reális, hogy bizony, ha ezt perre viszi, simán kivizsgálták volna, és rájöttek volna arra a bizonyos módszerre, ahogy teherbe esett Eva… sokszor. A novella fele körül már tudtam, hogy mi is lehetett a módszer, főleg amikor elmondták, hogy kórházban dolgozik… amúgy ez volt a legviccesebb novella is!
 Sok novella ugyanis nagyon negatív volt, feltehetően a válás témát nehéz pozitívan és viccesen tálalni és a svédek már csak ilyen szókimondóak. A régmúltat visszaidéző novella volt az egyetlen, ami nem tetszett. A többi novella meg ismerős volt, feltehetően mert az életből merített. Például az a rész, amikor a nő azt mondja, halálos beteg, csak hogy megtartsa a férjét. Hányszor hallotta már ezt az ember? Vagy azt, hogy azért szülsz még egy gyereket, hogy megtartsd a férjed,holott ez már csak akkor is egy egyoldalú kapcsolat, attól, hogy újabb gyerek születik, ő nem fog jobban szeretni. Ráfogom, hogy az ilyen elkeseredett emberek már nem tudnak racionálisan gondolkodni, és ezért csinálnak hülyeséget. Csak a gyerekeket sajnálom…akik azért születtek a világra, hogy ne menjen szét egy pár, azok nem egy boldog családba születnek.
 Tetszett a kötetben az is, hogy felvállalja és beleírja a nem szokványos párok életét és féltékenységét is. volt meleg és leszbikus párról is történet és én ezt maximálisan pozitívan értékelem! Örülök, hogy nem tabu az ő életük, nem olyan amit nem lehet megírni, és igen, a meleg pároknál is vannak problémák. A leszbikus párnál mondjuk már-már vicces volt az a féltékenység amit lerendezett az egyik fél, mert egy férfi névjegykártyáját találta meg a barátnőjénél.

Belbecs: 4/5

Külcsín: 5/5

Tetszik a borító és tetszik a kivitelezés is. Elgépelést, félreütést nem találtam. Megnézve az eredeti borítót azt hiszem, hogy előnyünkre vált, hogy váltottunk. A magyar borító sokkal egyértelműbben utal arra, hogy miről is szól a könyv, ahogy a cím is sokkal konkrétabb, bár nem tudok svédül, tehát lehet, hogy az is elég konkrét volt, de a borító olyan semmilyen a svédnél.

Fülszöveg:
Pocsék dolog a válás, még a házasságnál is rosszabb
„Mazetti mindent tud a szerelemről, és két válás után van egy-két szava az elmúlásáról is. És micsoda szavak ezek!” – Aftonbladet
„Szívszorító történetek az élet megpróbáltatásairól, a nagy félreértésekről, az elmúló vagy soha el nem múló szerelemről, a boldogtalan kapcsolatokban való létezés fájdalmáról.” – Expressen
Svédországban a házasságok több mint fele végződik válással. Mégis sokkal több könyv és film szól a szerelem fellobbanásáról, mint az elmúlásáról. Katarina Mazetti ezt a hiányt igyekszik pótolni Elváltak és válófélben lévők panaszai című kötetének történeteivel.
Megismerkedhetünk egy nővel, aki megmagyarázhatatlan módon újra és újra teherbe esik rég nem látott szerelmétől. Egy férjjel, aki szó szerint szétbarkácsol egy házasságot, egy luxusfeleséggel, aki önhibáján kívül lesz nélkülöző egyedülálló anya, és egy másik férjjel, aki hűtlenséggel vádolja elhunyt feleségét. Az is kiderül, hogyan lehet kifirkálni magunkból a fájdalmat, hogy milyenek egy patchwork-család kőkemény hétköznapjai, hogy milyen előnyökkel jár, ha az embernek elváltak a szülei, és hogyan kezelték a házastársi torzsalkodást 1829-ben.
Mazetti ezúttal is elemében van. Legújabb könyve tanulságos olvasmány. Nem csak nőknek!

Te vitted a késeket én a villákat
a tányérokat és poharakat kettétörtük
a mai napig azon töröm a fejem
mire volnának leginkább alkalmasak a cserepek

Katarina Mazetti író, szerkesztő, kritikus, producer, világszerte népszerű regények szerzője. Gyerekek és felnőttek egyaránt rajonganak érte. Társadalmunk hóbortos szereplőit vitriolos tollal és sok humorral ábrázolja. Népszerűsége töretlen, művei több tucat nyelven jelennek meg.


Eredeti borító
Kiadó: Park
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 200
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789633550816
Fordította: Kertész Judit
Ár: 2.900 Ft

Februári könyvtárazás



 Azt ugyan bebuktam, hogy nem hozok ki könyvet a könyvtárból, de ez nem kedvetlenít el. Az, hogy miért buktam el, az több részből állt. Egyrészt feljelentkeztem a 2015-ös nagy 50-es kihíváshoz, és Kosztolányi Dezsőtől (akivel egy a monogramunk ;D), nincs itthon könyv, és sajnos szülővárosomban játszódóval sem jelentkezem automatikusan, így kettő kölcsönzés már adott volt, így meg már elindultam a „lejtőn lefelé”. Viszont kicsit átdolgoztam a fogadalmamat. Így a végeredmény az, hogy amit kihozok, azt addig nem viszem vissza amíg nem olvastam el, vagy míg nem kezdtem el és sültem bele az olvasásába. Ugyanis, ha sz*r akkor nem fogom elolvasni, és én is nyúlhatok félre. Ennek hála egy újabb havi rovatot indítok, amiben listázom, hogy mit hoztam ki a könyvtárból és azokkal, hogy haladtam!

Kikölcsönzött könyvek:


Miskolczi Miklós: Kacagtató Sztalin-városi anekdoták

Kosztolányi Dezső: Pacsirta


Irene Adler: Sherlock, Lupin és én – A katedrális árnyéka


Victoria Schwab: Felszabadulás

Dan Millman: Élj céltudatosan!


Marie Kondo könyvét el is sikerült olvasnom, a Felszabadulást meg most olvasom. Ugyebár Kosztolányi és Miskolczi könyvei az ötvenes kihívás miatt vannak nálam. Az Állatok blogja volt az, amit a Nemzetközi könyvajándékozós nap keretében kölcsönöztem ki, így várja, hogy sorra kerüljön. A Sherlock, Lupin és én, illetve a Mondragó 3, mind megkezdett sorozat, amiket szeretnék folytatni, és amúgy is rövidek, tehát nem hiszem, hogy gond lesz velük. Millman könyve meg megtetszett és elhatároztam, hogy nagyon céltudatos leszek tőle. Egyelőre ennyi könyv fordult meg nálam, jelenleg az utolsó 7 még mindig nálam van, cuki kis halomban az ágyam mellett, várva arra, hogy sorra kerüljenek.

Februári Új Lakók

 Nos vannak „fogadalmaim” amiket sikerül egyelőre betartanom, és persze vannak amiket elbuktam már, de különösebben nem dőlt össze a világ tőle. Nos a „nem veszek könyvet, amíg ennyi olvasatlan van” még tartja magát. Ebből adódóan Februárban nem vettem könyvet. Tartom azt is, hogy míg az eddigi recenziókkal nem végzem, nem kérek másikat, így feltehetően 2015 nagy részében nem fogok reciket kérni, mert még mindig 30 felett van a száma annak ami már itt van, tavaly év végén ugyebár belendültem. És akkor még nem is említem meg, csak halkan, hogy van ami már nagyon régóta itt van. Tehát nem kérek újakat, csak amikor nulláztam azt a kupacomat is. venni meg egyelőre úgy érzem, hogy felesleges, hiszen annyi jó könyvem van!

Vásárolt könyvek száma: 0

Recenziók száma: 0

Cserék száma: 2

A. O. Esther: Gombnyomásra 2.
Réti László: A parfümőr

A. O. Esther könyvét ugyan kérhettem volna recenzióba, és feltehetően készségesen kaptam is volna, de egyrészt nincs pofám kérni, mert itt van kb. 4-5 könyve nálam, amikkel egyelőre nem haladok (nem azért mert rosszak, csak még nem került rá idő), másrészt Anitigernek sikerült duplán küldenie, és lesefteltük ezt így egymás között. Ő gazdagabb lett egy Hordával, én meg a Gombnyomásra 2-vel. A Parfümőrt Benina egyik könyvére cseréltem, mert Réti Lászlóról jót hallottam, Benináról meg rosszat, és úgy döntöttem, hogy akkor ha eddig nem olvastam, ezután sem fogom, inkább valami olyanra cserélek, amin Molyon jó értékelést láttam.

Ajándékok száma: 4


J. R. R. Tolkien: A szilmarilok


Gerald Durrell: Vadak a vadonban


 Februárban volt nekem egy névnapom. Gabyetól kaptam a Lindbergh-et, amit már a megjelenés óta meg akartam szerezni, annak ellenére, hogy a mesekönyvekből elméletileg kinőttem volna már! A Bálintéktól kaptam a Szilmarilokat, ami megérett egy újraolvasásra, és most ezt egy gyönyörű kiadással ejthetem meg (időt, időt kérnék rá!!). A Mátétól kaptam a japán-magyar nyelvű mesekönyvet, ez is már nagyon régóta rajta volt a kívánságlistámon, úgyhogy maximális volt az öröm. A Durrell könyv az a nemzetközi könyvajándékozós nap keretében került hozzám, azzal a feltétellel, hogy kölcsönözzek egy könyvet a gyerekkönyvtárból, hát ezen nem múlott :) Durrell amúgy is várólistás, úgyhogy dupla öröm :D

Selejtezésből: 15

Nyikolaj Aszanov: Két legyet egy csapásra

Akutagava Rjúnoszuke: Víz alatti emberek

Poul Anderson: A tengernép gyermekei

Ray Bradbury: Az időgép

Muhammad an-Nefzawi: Az illatos kert

John Selby: Érezd jól magad

A sárkánykirály lánya

Bognár Botond: Mai japán építészet

Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene

Robert Browning – Walt Whitman: Tébolyda-cella

James Clavell: A sógun

Győry Vilmos: Győry Vilmos költeményei

Lee Jampolsky: Gyógyítsd meg az elméd

Dr. Stephen T. Chang: Az öngyógyítás teljes rendszere

Emil Coué: Elméd gyógyító hatalma

 Valójában ez a rubrika lesz feltehetően idén mindig hosszú. Nem minden kerül ide, amit hazahozok, mert hozok apukámnak is haza, anyukámnak és hasonlók, azokat nem számolom ide. Tehát ez a lista csak az, ami úgy ténylegesen engem érdekel, és ténylegesen az én magánkönyvtáramat bővítette. Igen, telis teli remek könyvekkel.

Újra megjegyezném, hogy Idő kéne, idő amiben olvashatnék kedvemre és haladnék is velük. Worsi kihívása most olyan „rajta is vagyok, meg nem is”, mert a cipekedés miatt olyan szinten megugrott a beszerzés, hogy esélyesnek láttam lejelentkezni, de most visszajelentkeztem, hogy rendbe szedtem a magánkönyvtáramat és ide-oda rakosgatok benne könyveket. Helyem most kivételesen kezd lenni, mert hála a japán rendrakós csaj könyvének felülvizsgáltam a könyveimet, és egy egész könyvespolcnyi várja , hogy új gazdára találjon, mert vagy nincs már hozzá kedvem, vagy fogalmam sincs hogy került hozzám, vagy szimplán elmúlt az olvasási hangulatom hozzá, vagy olvastam, és nem fogom újraolvasni. Így meg lett egy cseppnyi helyem :D