2012. december 29., szombat

Ann Aguirre : Menedék – Enclave



Fülszöveg:
A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.
Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba.
Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.
Köszöntünk az apokalipszisben!

Külcsín és Belbecs:

Először is köszönet a Fumax kiadónak, hogy rendelkezésemre bocsátották a könyvet.

Kezdjük a kinézettel, mert az sokkal egyszerűbb. Relatíve átvették a külföldi borítót, így megtartva azt a hangulatot amit az sugall. Dombornyomású (tehát tapizható!), amit én kifejezetten szeretek. Ami nem tetszett a borítóban, az a hátulján a fülszöveg egy részére kiválasztott szín. Tetszeni tetszett, csak őrülten nehéz olvasni, bizonyos szögben meg nem is látszik, úgyhogy sajnos ez egy kis negatívum, de elhanyagolható. 


 Most, hogy jött a világvége (de nem lett), úgy voltam vele, hogy jöjjön lesz ami lesz. Mostanában, nagy divat a disztópia, a posztapokalipszis (így írják?) téma. Elég sokat olvastam ilyen könyveket, úgyhogy már vártam, hogy melyik valósul meg, mert egy csomó világvégére fel vagyok készülve! Nem lett persze világvége, így megmaradt az olvasás, és merengés, a mi lett volna, ha kezdetű mondaton.

A könyv, már az elején felidegesített. Megjegyezném, ez jót jelent! Az emberek a föld alatt élnek, metró állomásokon vannak menedékek ahol kis közösségek élnek. Ha valaki megéri a 20 évet az már öregnek számít, rengeteg szabály biztosítja a túlélést. És ez volt ami felidegesített.

Kasztrendszer:
Nem abban az értelemben, mint jelenleg a világban van (ahol van), de nem kevésbé átjárható. Tehát, egyikbe bekerülsz akkor felfelé sehogyan sem mész a ranglétrán, max. lefelé tudsz.

Nemzők: Szerintem magáért beszél a megnevezés. Ők hozzák létre a jövő generációját és ők is nevelgetik, ápolgatják őket. Az egyetlen kaszt ami él nemi életet! 
Építők: Ők tartják fenn az épületek (jó ez erős túlzás) biztonságát, lakhatóságát, ők készítik a fegyvereket, a különféle dolgokat, mindent amire szüksége lehet a közösségnek.
Vadászok: Ők a felső kaszt, akik élelmet szereznek, tehát nélkülük éhen halna a közösség.

Meg vannak az öregek, a Szavak őre...akik ott hazudnak, ahol nem szégyelnek. Persze nem róható fel nekik, hogy ködösítenek, hiszen ők maguk sem tudnak semmit sem, sem a felszínről, sem arról, miért is élnek ott ahol. Hisz ők már oda születtek, ki tudja hány generáció óta.

Tehát a történet egy biztonságos helyen kezdődik, Pikk névadó rituáléjával. Érdekes amúgy,hogy hogyan kapnak nevet, elég érdekes megoldás rá. Nem csoda, hogy amikor tényleges nevet mond valaki már a felszínen, akkor nem érti, hogy az mi, hogy van-e jelentése. Hisz ő maga úgy kapott nevet, hogy tudja mit jelent, és magával cipeli a Pikk kártyát.

A történet igazándiból három helyszínre tagolódik, van ugyebár a föld alatt, ahol éldegélnek, vadásznak, menekülnek a korcsok elől, de el kell hagyni ezt a helyet, hát jön a felszín. A felszín, ami mégsem rögtön halálos, bármennyire ezt tanítják nekik, majd tovább menekülés Fakó apjának álma irányába és...

...és nem lövöm le a poénokat olvassátok el érdemes, gyorsan pergő, néha elgondolkodtató,a  vége meg...elég nyitott, úgyhogy a kérdés, hogyan tovább. Kérem a folytatást.




De előbb is egy kicsit a szereplőkről, mert ez a mániám :)

Pikk: Hülye neve ellenére, egy nagyon erős, kissé önbizalom hiányos lány, aki egész életét, amióta az eszét tudja a föld alatt élte le, vadásznő akart lenni elérte, bár eléggé bizonytalan abban, hogy alkalmas rá. Remekül tájékozódik a sötétben, jól forgatja a késeit és a husángját, de hadilábon áll a szeretet kinyilvánítással. Amit azért nem kell csodálni, a nemzőkön kívül senki nem él intim kapcsolatot, még csak meg sem ölelheti az ember a másikat, akkor meg hogy jönne, szegénynek ösztönösen a dolog. Aztán jön a felszín, és elveszetté válik, ami szintén érthető, viszont remekül próbál alkalmazkodni!

Fakó: Helyes fiú :) Jó, tényleg könnyű szeretni a főhős fiúkat, de ő tényleg kedves...amikor pont nem jön rá a bunkózhatnék. Néha szívesen fejbe vágtam volna, mert volt pár kérdéses megmozdulása, és kissé határozatlan (de hát szintén vadász). De remekül tud olvasni, és elvitte a többieket könyvtárba! (jó tudom, ez csak nekem mint könyvtárosnak nagy szó...de nem sok disztópiában mászkálnak könyvtárba a gyerekek!)

Kósza: Vele nem tudok mit kezdeni, elképzelésem szerint csak azért lett akkora vadállat, mert erre tanította az élet, a túlélési ösztön, és a vége felé egészen szerethető lett volna, ha nem nyomul annyira...Vele még nem tudok dülőre juttni, azt hiszem minimálisan kedvelem, minimálisan meg otthagytam volna a városban!

Tegan: Hmm...hmmm....Remélem túléli! Jó ember, rengeteg szörnyűségen ment keresztül, ebből adódóan nem róható fel neki, hogy annyira élni akar, annyira gyűlöli Kószát (idővel annyira már nem gyűlöli), és ő tényleg bebizonyította, hogy nem csak Nemzőnek jó....Remélem tényleg túléli....éljenek a függő végek!

Korcsok / Mutkók: Nem tudom mik, kik ezek. Ők lennének a "zombik", de ahhoz képest gyorsak, okosak, alkalmazkodok. Valójában pont ez volt a bajuk a főhőseinknek is, hogy a kedves, ártalmas dögök, elkezdtek gondolkodni. Valaha, feltehetően emberek voltak. Gondolom valamilyen betegség, vírus pusztított keresztül kasul a világban és így lettek (nem volt teljesen tiszta)...de egyre okosabbak....lesz velük még elég baj azt hiszem...

Az író jegyzete a könyv végén kifejezetten hasznos, és szerintem jó ötlet. Leírja, hogyan képzelte el a nagy világégést, megmagyarázta, miért is van napszemüveg és konzerv még, és hogy a konzerv miért ehető még! Tetszett, hogy nem mindenki tud olvasni. Valljuk be őszintén, az apokalipszis után, nem feltétlen az olvasás az első és legfontosabb amit tovább kell adni, amikor éppenséggel minden körülötted elpusztult és zombik akarnak felfalni, csupán éhségükbe. De legalább tovább adták...nem mindenkinek...de tovább adták.



2012. december 25., kedd

2012. december 20., csütörtök

Dan Wells: Partials – Részben ember


Fülszöveg (cselekményleírást tartalmaz):
Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immúnis csecsemő.
Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.
Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.



Külcsín és Belbecs:

Először is nagy-nagy köszönet a Fumax kiadónak a könyvért. És remélem az író további műveit is sorra ki fogják adni majd. Dan Wellst először a Nem vagyok sorozatgyilkos című könyvből ismerhettem meg, és már ott kedvenc írómmá avanzsált. Tehát ő az egyik idei felfedezettem :) 

Külcsín: Mint látható a borítót átvette a kiadó egy az egyben (minimális a különbség) és ez is olyan kidomborodós borító, tehát lehet tapogatni. Manapság már megszoktam, hogy vannak plusz oldalak a könyv hátuljában, így kicsit fura volt, hogy az utolsó oldallal már vége is a könyvnek, tehát sem reklám, sem plusz oldal. Ami nem rossz csak fura volt :D Kényelmes a kézbe fogni, olyan "kis" aranyos a maga 456 oldalával :) Elég tartósnak tűnik így első olvasásra (nem esett szét, tehát tartós! ) és a gerinc sem tört meg, pedig volt rendesen forgatva.

Belbecs

A történet: A távoli jövőben játszódik (2076), amikor az emberiség durván 99%-a már meghalt, bár ez nem teljesen világos, mert ugyebár mi Amerikát látjuk, ott is csak egy kis részt, tehát benne van a lehetőség, hogy lehet, hogy más kontinenseken is maradtak túlélők. Az újszülöttek meghalnak az RM vírus miatt, ennek következtében szép lassan fogyatkozik az emberiség. Bevezetik a Remény törvényt, aminek valójában csak a neve jó, mert konkrétan tenyészállatoknak nézi a nőket, előbb 18 éves korhatárral majd 16 éves korhatárral megszabják, hogy teherbe Kell esnie a nőnek (lánynak), és szülni. Mondván, hogy "hátha egyszer lesz majd egy túlélő, immúnis gyerek". Folyamatosan kutatják, lejegyzik a tüneteket, de gyógymódot nem találnak. A szenátusnak érzésem szerint nem a gyógymód volt az elsődleges, inkább a hatalom megszilárdítása. Persze nem mellékesen mindenki örülne a gyógymódnak, de azért akkora rizikófaktort nem vállalnak be ami a kis látszólagos békét már megbolygatná.
A világleírás tetszett, a Részleges története is, hogy miért találták ki őket, miért alkották meg őket, és mire vannak programozva, hogy hogyan kommunikálnak egymással, vagy, hogy mennyire befolyásolják akaratuk ellenére is egymást. Durva dolog ez a Kapcsolódás, mert ha rangban feletted áll a "részleges" akkor nagy önuralom kell, hogy mégis ellent mondj a parancsának. 
Akkor ott van az emberiség, akik relatíve diktatúrában élnek (szenátus, demokráciának tűnő, majdhogynem teljes diktatúra), és szép lassan kihalnak. 11 éve nem harcoltak részlegesek ellen, de a Remény törvény kiszakította a kis társaságukból a Hangot mint ellenzék és tolvajbanda. És mindenki mindenki ellen van Részleges az ember ellen, bár nem támadják őket, Ember a Hang ellen, bár nem tud velük mit kezdeni, Ember a részleges ellen. Holott mindenki a Békét hangsúlyozza.

Szereplők:
Hosszan írhatnék mindegyik szereplőről, mert mindegyik külön egyéniség volt, de csak kettőt fogok kiemelni. Mert ugyan nagy jelentősége volt Jaydennek, vagy Marcusnak, vagy Harunak, mégis annyira nem fogtak meg. Bár be kell vallanom, hogy Jayden nekem is a top férfi szereplők között volt. És bár női szereplő is volt, akik sokat szerepeltek a könyvbe, mégsem annyira jelentősek számomra, hogy bővebben kifejtsem róluk a véleményem. Nandita-t kifejteném, de ő meg alig volt a könyvben, feltehetően majd  a következő részben még látjuk.
 Sokszor lett szegény Kira fejéhez vágva, hogy Pestisbébi, hogy ezért nem érti a világot. Azért nem, mert ő már ebbe nőtt fel, és amikor sorra haltak az emberek még csak 4 éves volt, hogy nem érthet semmit sem. Pedig inkább a szenátus volt az aki elég maradian viselkedett, nem fogták fel, hogy megváltozott a világ, hogy már nem ugyanaz, mint amikor ők voltak fiatalok. Haladni kell a korral, és képesnek kell lenni arra, hogy alkalmazkodjon az ember az adott világ  körülményeihez.

Tehát akkor a nagy favoritjaim:

Kira: Természetes, hogy a főhőst szereti az ember. Tetszett, hogy annyira ambiciózus. Orvos, aki arra tette fel az életét, hogy megtalálja az RM gyógymódját. De ezt komolyan is gondolta! Elment a Részlegesekhez, elrabolt egyet, elfogták, megvizsgálta, összebarátkozott vele. Többször majdnem meghalt miközben kereste az ellenszert. Tehát nála nem üres frázis, hogy "életemet az ellenszerért" hanem tényleg, szó szerint. És mindent megtesz a testvéreiért (még ha nem is vér szerintiek), az emberiségért. Az elejétől amúgy lehet sejteni, hogy valami nem stimmel Kirával, de még a végén sem teljesen biztos, hogy amit a Részlegesek mondanak az igaz. De igen, lehet sejteni, hogy Kira ki, mi is valójában.

Samm: Bárki bármit mond, szerintem ő jófiú. Jó tény, hogy az elején elég mogorva és egy szót sem szól, de hát mit várnak tőle? Őszintén, ha az embert (részlegest, teljesen mindegy kit), elfognak, lekötöznek, megvernek és kísérleteznek rajta, akkor még dumcsizni is legyen kedved? Tehát teljesen érthető, hogy nem igazán akart beszélni senkivel sem. Aztán sokminden kiderül, és sokszor azt lehetett hinni, hogy gonosz. Én azt mondom ő nem gonosz, de részleges, és vannak parancsok amik ellen nem tud mit tenni, próbál, igyekszik, de nem mindig sikerül. Így nekem ő akkor is marad a jó oldalon. :)



Ja igen, és ami mindenki felett áll, a Tröszt. Amiről sajnos ebben a részben elég keveset tudtunk meg, valószínű ők azok akik irányítják a Részlegeseket, akik kifejlesztették őket, akik az RM-et ráuszították a világra, és akik valójában az ellenfelek. Mert önmagában a részlegesek nem fenyegetésként vannak jelen, csak mint egy régi ellenség.


Összességében egy pergő könyvet kaptunk, gyorsan haladós, jól megírt és jól lefordított :) Várom a folytatást!

Kapcsolódó könyvek:

2012. december 12., szerda

Eleanor Moran - Reggeli az ágyban





Fülszöveg:
Recept: végy egy összetört szívű hősnőt, keverd össze egy nagyképű celeb séffel, gyújts alá, főzd puhára, és kész is egy újabb női regény. Van benne minden, ami kell: csalódás, főzés, a profi konyha kulisszatitkai, humor és természetesen szerelem.
Egy ilyen intelligensen megírt romantikus lektűr után a desszert már nem is hiányzik!

Külcsín és Belbecs:

Először is köszönöm szépen a könyvet a Tericum Kiadónak, nélkülük nem is tudom mikor sikerült volna elolvasnom :)


Külcsín: Mindig egyszerűbb ezzel kezdeni, mert az ember ránéz a borítóra és látja, hogy milyen. Azaz igazság a könyv elolvasása után nem nagyon értem miért van rajta Tea, mert, hogy emlékeim szerint azt nem nagyon ittak benne. Minden esetre nagyon szép a magyar borító. Ebben a hideg időben folyton kedvet adott hozzá, hogy egy jó nagy bögre tea mellett olvassam. A cím ugyanez angolul is, tehát nem lett átfordítva olyasmire ami teljesen más, ennek ellenére a címet sem értettem sokáig(most sem). Vagy csak vártam mikor lesz reggeli és ágy?  Volt benne úgy majdnem a közepétől, akkor fel is sikítottam, hogy na végre :) Az angol borító kicsit nekem rózsaszín és "jujderomantikusvagyok" beütésű, na olyan borítóval még azon sem gondolkodtam volna el, hogy recenziót kérek belőle...az nekem már túl romantikus, úgyhogy örülök, hogy ilyen guszta borítót kapott inkább :)


Belbecs: Amber szemszögéből olvashatjuk a történetet. Rögtön a közepébe vágva, és így egy kis idő kell míg minden a helyére kerül. Hogy miért lakik a barátnőjénél, miért válik el, miért utálja a volt férjét, miért megy új állásba és, hogy miért oda ahova akar. Ambernek nagy szíve van ez már az elején látható, csak teljesen össze van zavarodva. Az Oscarral való kapcsolata teljesen kiszámítható volt, csak azt vártam mikor kerülnek végre ágyba. Csak, hogy a címnek legyen igazság tartalma.
A történet nagy része a konyhán játszódik. Olvasva, hogy micsoda hajtás, és rivalizálás van, azt hiszem boldogan jelenthetem ki, hogy NEM akarok szakács lenni (jó főzni sem tudok, de ha tudnék sem akarnék). Mert engem frusztrálna az ami Ambert viszont energiával töltötte el. Folyamatos lótás-futás, meg sem állás, és egy perc nyugodalmad sincsen. Joe-t mondjuk én Amber helyében kirúgtam volna, most nem azért mert "hatalmában állt", hanem mert tényleg olyan kis mocsok volt, hogy mindig keresztbe tett a lánynak. Jó rivalizálás, na de akkor is!

Szereplők:

Oscar: Arrogáns, idegesítő, egoista dög. Most komolyan, tudom, hogy sármos és elájulnak a lányok ha ránéznek, de akkor is. Emberileg hiányzott belőle valami nagyon fontos dolog. Nem kérdőjelezem meg, hogy valóban szerette Ambert, ahogy állítja, de pl. a családjával sem tudott teljesen úgy viselkedni mint egy normális ember. Valószínű neki mindene a konyha, ami nem gond....csak akkor elég nehéz mást is a szívébe zárni. Tehát, őt nem szerettem, mert folyton morgott, és alig mosolygott (igenis mosolyogjanak az emberek néha), és azzal sem tudott meggyőzni érzelmei megléte felöl, hogy az operában sírt...

Dom: Na, őt nem tudtam sokáig hova tenni, bár Amber kissé kavarodott gondoltaiból, ki lehetett hámozni, hogy szereti ő a feleségét, szerette mindig, csak kicsit unta (?) ezért lépett félre. Ami amúgy nem a legmegbocsáthatatlanabb dolog, bár tény, ne csináljon ilyet. Viszont nagyon emberséges, és nagyon nagy szíve van, amit a vége felé megtesz, ahhoz jó nagy békát kellett lenyelnie, és mosolyogva segíteni a volt feleségednek (akit szeretsz) és a pasijának. Azért valljuk be nem mindenki segített volna a helyében. Úgyhogy nagyon szimpatikus lett :)

Milly: Gazdag, elkényeztetett lány. Az volt az érzésem, hogy kissé naiv. Ennek ellenére elhiszem, hogy nagyon rossz lehet, ha azt érzed nem vagy hasznos, ha dolgozni is csak azért mész mert nem akarsz otthon unatkozni, hisz pénzre nem vagy rászorulva. Ő tényleg hasznos akart lenni, és ezt értékelem benne. A könyv végén, hát ööö, ő tudja. Kíváncsi vagyok meddig maradt együtt azzal akivel az esküvőre ment.

Marsha: Kicsit elvont a lány. Mármint szó szerint elvont, furán öltözködik, fura dolgokat mond, és fura a pasija. Minden esetre imádja Ambert, és ezt a lánybúcsúztatón ki is fejti. Igazi barát, még ha kissé különc is.

Amber szülei: Kedvesek és aranyosak, bár kezdeti stádiumban az a benyomásunk, hogy az anya nem szereti Ambert, vagy inkább fordítva. Amberben ugyanis elég nagy törést okozott, hogy az anyja megcsalta az apját, és pont neki kellett meglátnia (nem durvát látott ), és titokban tartani, majd ezt a titkot amikor már nem bírta rázúdítani az apjára, akit ezzel elkeserített. Tehát ők megadták az alap elképzelést a lánynak az életről, és talán ezért fájt neki jobban az, hogy megcsalták. De a vége felé rendeződnek a viszonyok, és minden magyarázatot nyer. Azért nem irigylem őket sem.

Amber: Ambiciózus lány, aki meg van kavarodva a válását illetően, az érzéseit illetően és a kapcsolatait illetően. A könyvben van pár visszaemlékezős rész, hogy tisztábban lássuk a dolgokat, de még így is néha elég ködös, hogy miért dönt úgy ahogy. Nagy szíve van, ezt lehet látni, belefolyik olyan dolgokba is, ami nem tartozna rá Oscar családja, lánya ügye. Ennek ellenére amúgy csupán emberségből teszi és Oscar meg egy bunkó amikor azt mondja, hogy "nincs gyereked ne szólj bele". Mert, hát attól még, hogy nincs gyereke szerintem még mindig szintekkel jobban nevelné a lányt mint az apja -.-"
Amber jó szakács, jó séf ez már az elején kiderül, de igaza van Domnak, abban, hogy nincs Élete. Komolyan nincs, napi 12 órát is lenyom vagy többet, és csak aludni jár haza, szabadnapja alig van. Mégis mikor élne? Aztán rájön, hogy neki csak egy élete van, és abban kellene ÉLNI és Boldogulni, lehetőleg nem csak a konyhában.


Összességében tetszett a könyv, nem szoktam romantikus könyveket olvasni, mert eddig amivel találkoztam, úgy a könyvtár polcain. Azok mind csöpögtek a sziruptól. Ez nem, romantikus, elgondolkodtató de nem nyálas, úgyhogy kedvet adott arra, hogy néha ilyeneket is olvassak. Csak majd jól meg kell válogatni, hogy mik legyenek a következők :)

2012. december 6., csütörtök

Nick James : Éghajó Akadémia 1. - A gyöngyháború

Fülszöveg:
A felperzselt Föld utolsó reménységét a gyöngyök jelentik: apró, rejtélyes rögök a világűrből, amelyek egész városokat képesek ellátni energiával. Az értük folyó harc résztvevői az Éghajó Közösség – politikai disszidensek, akik hatalmas hajókon élnek a sztratoszférában – és az Egyesült Párt által vezetett korrupt felszíni kormány. Jesse Fisher, az Éghajó Akadémia legkevésbé ígéretes tanonca és Cassius Stevenson, egy fiatal felszíni ügynök útjai keresztezik egymást, amikor mindketten tiltott területre tévednek a gyöngyök utáni hajszában. Véletlen találkozásuk váratlan reakciót indít be bennük, és mindkét fiút elképesztő és veszélyes képességekkel ruház fel. Miközben a szemben álló hatalmak bármit megtennének,
hogy kihasználják ezeket az új erőket, Jesse és Cassius, mint üldözött és üldöző, az egykori Seattle romjaihoz tart, hogy megtudják az igazságot újonnan szerzett erejükről, múltjukról és a gyöngyök megdöbbentő titkáról.

Külcsín és Belbecs, meg mindenféle:

Köszönet a Főnix Könyvműhelynek, hogy rendelkezésemre bocsátották a könyvet!


Külcsín: Nekem jobban tetszik a magyar borító. Már nem először amúgy, mostanában egy csomó könyvnél előjön, hogy de hát a magyar jobb. Persze megvan annak is az előnye, hogyha nem változtat a kiadó borítót, és marad az eredeti, már jól bevált borítónál. Mondjuk sok esetben sikerül a kiadóknak rondábbat, nem illőbbet alkotni mint az eredeti. De ez itt máshogy van, mert nagyon jó lett a magyar borító. Amúgy az amerikai sem ronda, csak, nem tudom,  máshogy szép.



Történet: Nos a történet gyorsan pergő, alig egy hétnyi időt ölel fel 260 oldalon át, egy jó kis függő véggel, úgyhogy remélem, hogy a kiadó hamarosan megjelenteti a második részt is (úgy tudom angolul már van). Mert ez olyan, nem is tudom. Már más könyvnél is volt, a "rátaláltak, le akarják győzni, és elindulnak" és el vannak indulva és nem tudom mi lesz a vége, hogy mire megy ki a játék, és hogy végül is a Gyöngyök és annak tartalmai jók, rosszak, semlegesek? És mit akarnak pontosan, és Alkine véleményén vagyok ami körülbelül olyasmi, hogy "de hát ennél rosszabb őszintén szólva nem lehet, rontani már nem tudnak a világon". Fő az optimizmus emberek! Tehát gyorsan peregtek az események, enyhe kiszámíthatósággal a végkifejletet tekintve, de meglepetést okozott, hogy kik is a főhősök, és hogy mik is a gyöngyök. A világfelépítés nagyon tetszett, annak ellenére, hogy relatíve az egész földből nem sok maradt.  A Kiválasztottak városain és az Éghajókon kívül, akik meg "háborúban" vagy háború közeli állapotban állnak egymással. Tetszett az is, hogy akik egyiken sem vannak, még mindig túlélők és még mindig nagyon emberségesek (jó a bunkókat ne számoljuk, azok mindenhol vannak :D)

Szereplők:

Jesse: Hát, bárki bármit mond, ennyire béna embert sem látott még a világ. Ennek ellenére nagyon megszerettem, mert annyira szerencsétlen az elején...a közepén...a végén. De legalább beismerte, hogy tényleg jobban rá kell feküdni az edzésre, mert hiába a szuperbiztos "mindent túlélek" képessége, azért nem halhatatlan és nem legyőzhetetlen. Fura gyerek, fura képességgel, amit már a nyitó jelenetben  láthatunk, ahogy lóg 12 emeletnyi magasban és reménykedik benne, hogy nem esik le. És még akkor is képes volt optimistán viselkedni! Tehát nekem ő a favorit karakterem, tudom, nem nehéz főhőst szeretni :)

Cassius: Top másik karakter, bár ő egy arrogáns fiú. Olyan tipikusan "mindenben én vagyok a jó" mentalitású, aki meg akarja mutatni, hogy ő aztán mindenre képes. Ja mindenre, ha az öngyulladást és a fél világ felperzselését nem vesszük amit képtelen kordában tartani. Aranyos volt, ahogy minden áron megakarta találni Jesse-t, persze meg találta, meg elvesztette, meg megtalálta...meg elvesztette...Tehát egy nagyon elszánt kamaszfiú, akinek nagyon felnőttes a gondolkodásmódja, pláne a vége felé. Szerettem benne ezt a határozottságot, és határozottan nem annyira szerencsétlen mint Jesse :)

Eva és Skandar: A két jó barát. Akik végig képesek voltak kitartani Jesse mellett, még akkor is amikor az életüket kellett kockáztatni a szerencsétlen fiúért. Igazi barátok és ezt becsülöm is bennük.

Alkine: Sokáig gondolkodtam, hogy ő most mit is akar, kinek a pártján áll egyáltalán. Mert a titkolózás sosem megoldás, és mégis ezt művelték éveken át. De ugyanakkor érthető is a félelme, mert mit kezdene egy kisgyerek azzal az információval amivel a végére már rendelkezik? Megijedne, bepánikolna, és Jesse-ből kiindulva kiugrana az akadémiáról, hátha akkor nem kell szembenézni a tényekkel. A végső lépés amit megtett (nem mondom meg mi), egy kicsit kiszámítható volt, de nem gondoltam volna, hogy erre is képes. Ő a kedvenc Felnőtt karakterem.

Madame: Ez egy hülye nő. Haragszom rá, mert mindent tudott, de mindent komolyan, a gyöngyökről, meg mindenről és csak folytatta, és folytatta, és úgy gondolta, hogy ez így jó is. Elborult elme. Minden esetre, bármi is történt vele a végén (nem tudom, nem volt egyértelmű), megérdemelte, és a legrosszabbakat kívánom neki. Annyira de annyira gerinctelen. Ő a Gonosz, pedig csak egy halandó a sok közül, mégis...talán pont ezért rossz. Egy szimpla halandó, hatalommal a kezében :S

Várom a folytatást, remélem hamar jön majd. A könyv 12 éves kortól ajánlott, ez van a borítón és szerintem is nyugodtan lehet akkortól már, de persze a nagyobb korosztály is olvashatja. 26 évesen is élvezet volt olvasni :)


2012. december 3., hétfő

Mats Strandberg · Sara B. Elfgren: A kör


Fülszöveg:
Engelsfors. Egy apró, csodás kis város Svédországban, ahol hat lány épp csak elkezdte a középiskolát. Semmi közös nincs bennük – kivéve, hogy mindegyikőjükben ősi, ördögi erő lakozik. Az őszi szemeszter csak elkezdődött, amikor egy halott diákot találtak a suli egyik WC-kabinjában. Mindenki öngyilkosságra tippel. Mindenki, leszámítva a hat lányt, akik tudják az igazságot. Egy éjjel, amikor a hold kísértetiesen vörösen borítja be az eget, a lányok találkoznak a parkban. Nem tudják, hogyan és miért mentek oda, csak azt tudják, hogy szükségük van egymásra a túléléshez. Azt mondják, boszorkák. Egy ősi prófécia állítja, hogy ők a kiválasztottak. Ettől a naptól kezdve a gimiben már élet vagy halál a tét. És a lányoknak még sok mindent meg kell tanulniuk saját erejükről is. Az idő csak fogy. Valami vadászik rájuk, és ha nem ők találják meg előbb és pusztítják el azt, akkor ők halnak meg…

Külcsín és belbecs:

Először is köszönet a Geopen kiadónak, hogy rendelkezésemre bocsátották a könyvet.

Külcsín: Ezzel kezdem, mert ez sokkal egyszerűbb dolog. Gyönyörű borítója van a könyvnek, most, hogy a posztot írtam, végignéztem, hogy milyen a többi borító, de nagy átlagban ezt találtam, tehát maradt a kiadó az eredetinél (gondolom én). Remek választás amúgy, jelen esetben ez a borító sokkalta többet elmond a történettől mint gondolná az ember. Vannak álommotívumok beleépítve Minoo álmából, meg ott a kör,a  könyv meg minden. A másik borító amit találtam, az elég tömegborítónak tűnik. Úgyhogy szerintem nagyon szép. Tetszik, hogy kemény táblás, és tartósnak tűnik, tehát nem esik szét a kezemben, mint manapság minden harmadik könyv. Tehát ez egy igényes és szép kiadás, jól mutat az ember polcán.


Belbecs:
Nem igazán szoktam svéd könyveket olvasni. Így időbe telt, hogy megszokjam a stílust, és főleg  a neveket. Tudom, általában nekem gondom van a nevekkel, és itt is. Őszintén szegény Elias-t nagyon nem szerettem, csupán a neve miatt, és amikor meghalt, fellélegeztem, hogy végre ezt a nevet nem kell többet olvasnom. És most meg ez lett a kedvenc nevem...Kiszámíthatatlan vagyok. Minden esetre tényleg időbe telt, míg a fura neveket megjegyeztem, és csak remélni tudom, hogy magamban kiejtve a nevek tényleg úgy vannak, ahogy kell.

Történet: Nem túl bonyolult a történet, és van benne kellő izgalom és meglepetés is. Heten indultak, és lassan fogyatkoztak a kiválasztottak. Egy kísérővel, akit végül lecserél egy másik személy, de megmarad a másik is. Egy ellenséggel akit nem tudnak beazonosítani sokáig. És jesszus, én is azt hittem, hogy az a kézenfekvő megoldás lesz most is, hogy akit az elején gondolunk gyilkosnak az...és nem. Ahogy haladt előre a történet, úgy egyre több lelki fejlődés, vívódás jött elő, és lassan megismertük a kiválasztottakat. Nem teljesen, de szerintem a trilógia alatt, mindenkiről (akik életben maradnak), megtudunk mindent. Ez egy nagyon jól megírt könyv, és bár ifjúságinak mondják, annyira nem fiataloknak való. (vagy én vagyok az ifjúság 26 évesen :D)

A kiválasztottak:

Elias: Róla tudunk a legkevesebbet, mert ő halt meg rögtön majdhogynem a prológusban. Remek különleges képessége volt. (amit nem írok le, mert akkor lelőném a könyv izgalmát, úgyhogy olvassátok és rájöttök mi az), tehát szerintem ő rendelkezett a legnagyobb tehetséggel, ami sajna sosem bontakozott ki.

Rebecka: Képes volt tüzet gyújtani, tárgyakat mozgatni, szerintem nagyon tuti képesség, ha boszorkány volnék feltehetően egy ilyen tulajdonságnak örülnék a legjobban. Mert látható, mert érezhetően hasznos. Bár mint kiderült nem mindenre jó.

Minoo: Őt nagyon sajnáltam, mert annyira akart hinni abban, hogy van ereje,és annyira átéreztem a bánatát amikor az jött le, hogy ja hát igazándiból neki nem igen van. Persze van (amit szintén nem írok le mi), és ami rengeteget segített a többieknek a végén. Minden esetre az ő vívódása borzalmas, egyrészt sem szerelem, sem erő, persze, hogy nem a legvidámabb ember.

Anna-Karin: Mások befolyásolása. Ez a képessége, képes manipulálni az embert, képes elhitetni velük, hogy bizony azt szeretnék amit ő akar. Namármost, amikor egy ilyen hatalom találkozik, egy önértékelési zavarokkal küzdő, nagy testsúlyú, folyton megszégyenített lánnyal, akkor az van ami itt is történt. Visszaélt vele, hogy elégtételt kapjon a sok szenvedésért. Én megértettem őt, bár én sem pártoltam a döntését, hogy ennyire befolyásolja az embereket, hogy ennyire elüssön minden dolog  a normálistól. Néha úgy éreztem, fogalma sincs mit csinál, mert csak és kizárólag a haszonszerzés (jelen esetben a népszerűség) hajszolása volt a cél. De még így is megszerettem Anna-Karint.

Vanessa: Láthatatlanná képes válni! Na ilyen tulajdonságot nem szeretnék, nem azért mert nem jó móka, hanem azért, amit mondanak neki egyik tanításkor. Lehet egy nap, ha nem gyakorol eleget, akkor hopp úgy marad, láthatatlanul. Vanessa inkább az életével volt rám nagy hatással, olyan jó akar lenni, de nem megy neki, és örök lázadó marad, egy ideig.

Linnéa: Mivel a könyv is a végén fogja elárulni a képességét, így én sem írom le. Ő egy egyéniség. Jó tudom, mindegyik lány az. Maga varja a ruháit, különcül is öltözködik, és néha érthetetlen módon önfejű. Elias egyik legjobb barátja volt.

Ida: Na ő egy idegesítő nőszemély. Nem tudtam megszeretni, bármennyire is próbálták megszeretettni velem, bemutatva, hogy azért van neki emberi, empatikus oldala is, csak hát, ezaz oldal nem igazán nagy...sőt szinte láthatatlan. Tehát valami miatt ő nekem nagyon nem. Nem tudom, mennyire fog változni a többi rész alatt, de egyelőre én is úgy vagyok vele, mint Minoo amikor ideges volt és azt mondta neki, hogy "neked kellett volna meghalnod" ...


Összességében, majdnem mindenkiről van ilyen-olyan véleményem, az igazgatónőről, Nicholausról, a famulusokról, a Tanácsról, a gonoszról. Még mindig nem tudom, pontosan mi ellen harcolnak, legyőztek egy ellenfelet, de ki a Nagy ellenség, és sikerül-e azt is legyőzni. Minden esetre biztos elolvasom a folytatásokat, remélem hamar-hamar megjelennek :)

2012. november 30., péntek

Dr. Jan Yager - Azt hittem, barátok vagyunk!


Fülszöveg:
Mindannyiunknak voltak már rosszul végződött barátságai… Elhidegülés, vagy vérlázító árulás – egy ártalmas barátság megkeserítheti az életünket, veszélyeztetheti a munkahelyi sikereket, sőt, még még a szerelmi kapcsolatokba is csúnyán belerondíthat. Dr. Jan Yager, a téma nemzetközileg elismert szakértője bemutatja, mi vezet egy baráti kapcsolat kihűléséhez, s azt is, hogyan menthetjük meg, vagy épp ellenkezőleg, hogyan vethetünk véget egy ártalmas barátságnak. Ebben a jól áttekinthető szerkezetű könyvben rengeteg megtörtént, tanulságos eset és izgalmas rejtvény várja az olvasót, aki megtudhatja, hogyan ismerheti fel a rosszul működő barátságok 21 típusát, hogyan kerülheti el a munkahelyi barátságok legkülönfélébb buktatóit vagy találhatja meg az ideális barátokat.

Vélemények:
 
Először is köszönet az Athenaeum Kiadónak, hogy rendelkezésemre bocsátották a könyvet.


Szakirodalomról sokkal nehezebb írni, mint egy szépirodalmi műről. Mert hát annak van története, ami vagy jó vagy nem. Itt meg egy ember látásmódja egy adott témáról, amivel az ember vagy egyetért vagy nem.
Nem volt rossz a könyv, és rengeteg elemére azt tudom mondani, hogy a közelemben van pár ember akik rendelkeznek ilyesmivel. Tanácsot ad a könyv, hogyan kezeljük az ilyen embereket, de elég sarkított tanácsokat. Persze tény és való, hogy nem tudja lefedni az összes problémát az író, de azért megpróbálhatott volna egy icike-picikét tágabban vizsgálódni.

A legtöbb negatív barát, gyermekkori trauma miatt olyan amilyen, neveltetés, vagy annak hiánya, zaklatások és árulások miatt. Az volt az érzésem, hogy akkor ezek szerint normális ember nem nagyon van. Akit nem zaklattak, akinek boldog gyermekkora volt. Mert, nagyon rá lett állva a negatív személyekre.
Viszont nagyon jól össze volt szedve a 21 kerülendő barát típus. És nagyon jól leírva, hogy miért is kerüljük őket. Igen ám, de kerülni sem olyan egyszerű, sőt barátságot megszakítani sem olyan egyszerű.
Aranyos elképzelés, hogy "ne hívd vissza, ne hívd fel, megunja", de azért én ezt nem tartom fairnek. Ha valakivel gondom bajom van, nem értek egyet vele, akkor igenis mondjuk meg neki, hogy "ennyi volt", mert az a nem hívom vissza dolog elég égő? (Nem, nem ez  a legjobb szó rá), megfutamodás, igen, az megfutamodás a probléma elől. Nem hívom vissza, hátha megunja majd???!

Tetszett a munkahelyi barátságok feszegetése, hogy miért jó adott esetben, és miért káros adott esetben. Egyetértek vele, a legjobb barátoddal lehetőleg ne dolgozz egy helyen, mert egy előléptetés, vagy bármi és akkor máris probléma van. Viszont én is támogatom, hogy igenis, ha nem is közeli, de alkalmi (akár hosszú távon is), de barátok legyenek akik együtt dolgoznak. (nem itt most nem egy húszezer fős gyárra gondolok). Mert igenis a munkamorál sokkalta jobb, ha az emberek barátai, de legalábbis nem ellenségei egymásnak. Ha képesek kommunikálni, ha képesek a gondjaikat bajaikat elmondani. Persze nem kell mélyre menő lelkifröccs, de egy minimális információt tudjanak egymásról a beosztottak. Mert igenis, a nap nagy részét az ember a munkahelyén tölti, ugyanazokkal az emberekkel "összezárva",mégiscsak jobb, ha beszélő viszonyban vannak egymással.


Árulások. Ez a téma is érdekes volt, hogy egy barát, volt barát, hogy képes keresztbe tenni az embernek. Az író ki is hangsúlyozza, többször is, hogy csak olyat mondj a  legjobb barátodnak is, ami nem gond, ha másnap a hírekben van, mert nem lehetsz benne biztos, hogy nem mondja tovább, merő barátságból. Én magam mondjuk nem vagyok annyira pletykás (tudok titkot tartani), de vannak pletykás ismerőseim. És igen, az ember a legféltettebb titkát ne adja ki, csak, ha száz százalékig biztos a másikban, olyan meg sajnos a mai világban nem nagyon van. És igen, ha elárulnak az egy nagyon pocsék érzés, volt már benne részem, és nem volt jó. De túl lehet élni, pár átbőgött éjszaka árán.


Hogy okosabb lettem-e a könyvtől: kérdéses, inkább azt mondom, hogy felnyitotta pár dologban a szemem, amiknek az ötven százalékával nem értek egyet.
Gondom a könyvvel: Nagyon amerikai. Látszik rajta, hogy az ottani helyzetekre van kiélezve, az ottani dolgokkal, és már mondjuk egy szimpla Európai országban nem tudnám elképzelni, hogy minden így van.
Hogy érdemes volt elolvasnom a könyvet: Mindenképpen, tényleg hasznos, akik sok szak könyvet olvasnak azok lehet már rutinosabbak az ilyen könyvekkel szemben. Én szkeptikus vagyok.
Elgondolkodtat-e: Igen, mérlegeltem, átvilágítottam azt  a pár barátomat akik vannak, hogy mi illik rájuk, hogy most akkor ők ártalmasak-e vagy sem. Az eredmény magán jellegű, de tény erre jó, persze azért nem szakítok meg minden barátságot hirtelen :D

Internetes barátságok:  Feszegette ezt a témát is, hogy mennyire jó, és mennyire rossz ez az egész. Én azt vallom, hogy igenis a mai világban ez már egy módja a barátkozásnak. Egy csomó barátom van, akikkel sosem találkoztam, vagy évente kétszer futok össze. De vannak, és Nekem sokat jelentenek. Személytelen volna az ilyen? Nem, semmi esetre sem. Tény, én is jobban örülnék, ha személyesen is találkozhatnék sűrűn ezekkel a barátaimmal,de hát az ország másik végében laknak :(

2012. november 24., szombat

Joss Stirling : Lélektársak – Sky


Fülszöveg:
Sky egy kicsit zárkózott, szorongó tizenhat éves lány, aki túlságosan jól tudja, milyen érzés kívülállónak, idegennek lenni valahol. Mikor Londonból Coloradóba költözik kissé különc nevelőszüleivel, megtapasztalja milyen egy tipikus amerikai középiskola, és milyen egy nem tipikus fiú. Zed Benedict jóképű, tehetséges, minden lány álma, csak épp sötét titkok veszik körül.
Aztán Sky egy hangot hall a fejében… Az Ő hangját. És Zed is hallja, érti az ő válaszait, amiket még ki sem mondott. Mi ez az egész? Kik a savantok, és létezik olyan, hogy lélektárs? Sky hiszi is, nem is, amíg mélyen belül fel nem éled benne egy képesség, amitől már rég meg akart szabadulni. Valami, amitől egész életében félt…
A múltjában árnyak üldözik, és a jövőjét gonosz erők fenyegetik, Skynak pedig szembe kell néznie a sötéttel, még ha ez azt is jelenti, hogy le kell mondjon arról, amit a szíve diktál…
Természetfeletti képességek, szövevényes összeesküvés és két kamasz szerelme – a trilógia első része, a világsiker után, végre magyarul is!


Külcsín és belbecs:

Először is köszönet a Manó Könyvek kiadónak, hogy rendelkezésemre bocsátották a könyvet, és remélem hamarosan a folytatások is megjelennek :)


A történet: Elég sokáig tartott míg minden kocka helyére került a fejemben, valahogy úgy mint szegény Sky-nak. Tetszett, hogy a főhősök nem teljesen átlagosak, de nem az a mostani divatot követik, hogy vámpírok vagy vérfarkasok. Egyszerűen volt pár különleges képességük, de az sem durván. Mert azért mindenki teljesen halandó volt, és hibázott, nem voltak tökéletesek és ez jó. A Benedict család valami csoda. Nem szívesen mennék a közelükbe úgy, hogy nem vagyok a jó fiúk oldalán. Eleve hét fiú, plusz a szülők, azért nem egy kis haderő, de akkor még ott vannak a savant dolgaik, amik még veszélyesebbé teszik őket.
Tetszett, hogy össze képesek dolgozni, hogy képesek egységet alkotni, ami persze sokban köszönhető a szülőknek, akik tökéletes lélektársak. Elképzelve, ha ők lettek volna a rossz és gonosz oldalon, akkor nagyon nagy meló lett volna az FBI-nak, hogy őket ártalmatlanítsa, tehát szerencse, hogy ők a jófiúk.
A történetnek van egy sablon alapja, de nem zavaróan. Inkább úgy mondanám, hogy van egy történet, és azt fűszerezte az író remekül. Élvezet volt olvasni, és azt hiszem minden könyvnek ez lenne a lényege nem? Mármint, hogy kikapcsoljon, szórakoztasson :) Három nap alatt befaltam...amivel csak az a gond, hogy még nincs itt a folytatás :( (hála az égnek nem függő vége volt, így nem kaparom a falat annyira, de nagyon várom 2013 tavaszát a következő részért)

Szereplők:

Sky: Olyan emberi volt. Elejével féltem, hogy nagyon ki lesz hangsúlyozva, hogy jaj de rossz neki, mert otthagyták az út szélén, de nem. Valójában tényleg volt ennek szerepe, de nem agonizált rajta oldalakon keresztül, hogy "juj elhagytak, de rossz nekem, mindennek vége", hanem egész emberien kezelte. Fel-fel villant benne az, hogy őt senki sem szeretheti (ezzel szegény Zed agyára ment :D), és hogy nehéz elhinnie, hogy mégiscsak valaki Őt szereti. Pedig nem rossz ember Sky. De nem ő lett a kedvencem a könyvben.

Zed: Kemény, macsó fiúnak tűnt az elején, aztán mégsem az. De nem volt rosszfiús, bármennyire is Sky ezt látta elsőnek benne. Nem akarok spoilerezni, de az a lélektárs dolog, amikor kitisztult a fiúnak, hogy Sky az, az a jelenet valami halálosan aranyos volt. Jó Sky nem élvezte, hogy hirtelen egy srác már azt ecseteli, hogy "és boldogan fogunk élni, míg meg nem halunk", de azért én aranyosnak és viccesnek találtam. Tény, hogy idegesítő amikor a semmi után rádakaszkodnak, de akkor is :D
Zed igazi lovag, jövőbe lát, nem elhanyagolható tény, meg persze telepatikusan kommunikál. Az amúgy elég alap savant tulajdonság :)

Yves: Tetszik a neve, meg a kissé piromán énje :) De azt hiszem legjobban ez az idézet tette őt számomra szerethetővé. Megölelgetném szívesen ;) Úgyhogy örülök, hogy a következő részben őt ismerhetem meg jobban, ahogy most az öccsét Zed-et.

"Nekem személy szerint az Yves típusú srácok tetszenek. Az a helyes kis szemüvege, meg a jótanulós kisugárzása minden alkalommal levesz a lábamról. Olyan, mint egy dögös Harry Potter."

Sally és Simon: Aggódó szülők, akik habár csak örökbe fogadták Sky-t gis nagyon-nagyon szeretik, talán jobban bárki másnál. Még akkor is, ha néha konkrétan elfelejtik, hogy van, mert hát művészek és a művészek kissé (nagyon) szétszórtak. Nem sokat szerepeltek a könyvben, de így is kialakult róluk egy kedves kép bennem. De tény, hogy ők megmaradtak az édes tudatlanságban, mert, hogy nem tudták, hogy mi folyik a lányuk körül az is biztos.

Még volt egy csomó szereplő, de őket nem akarom annyira kifejteni. Sky baráti köre rendkívül odaadó volt, és elfogadó, így Skynak tényleg nagy szerencséje volt. Nem kérdeztek amikor tudták, úgysem kapnak választ, és a nagyon átlátszó hazugságokkor is szemet hunytak úgy ahogy.

  


Külcsín:
 Tetszik a borító, bár mint látható az angol borítók között van egy ilyen fehér-fekete megoldás is. Az kicsit világosabb. De nem rossz ez a sötét és fehér megoldás sem. Tetszett, hogy minden fejezetnél vannak ilyen rajzok mint a borítón, olyan kis hangulatossá tették az egészet :)


Folytatások, remélem hamar itt lesznek. Főleg a következő részt várom nagyon, Yves miatt és Phoenix miatt is. Imádom a Phoenix nevet, úgyhogy nálam már a név elég lenne, hogy rohanjak megvenni, meg hát ilyen első rész után ki ne várná? :)

 

2012. november 17., szombat

Ilona Andrews - Mágikus találkozás


Fülszöveg:
A varázslattal teli Perem, ahol Rose Drayton él, két világ határán terül el. Rose átjár dolgozni a Töredékbe, ahol az emberek autókon járnak, plázákban vásárolnak, és ahol a varázslat nem több puszta tündérmesénél. A másik világ Mágia, amelyet kékvérű arisztokraták irányítanak, és ahol a varázslat mindennapos, sőt megváltoztathatja az emberek sorsát. Ahogy a többi perembéli is, Rose átjárhat mindkét világba, de mindenhol törvényen kívülinek számít.
Rose úgy gondolta, ha tökélyre fejleszti a varázserejét, jobb életet biztosíthat magának. De a dolgok nem a tervei szerint alakultak. Most feketén, éhbérért dolgozik a Töredékben, hogy felnevelhesse két kisöccsét, ráadásul meg kell küzdenie a kéretlen kérők hadával, akik őt és a varázserejét akarják.
Ekkor toppan be az életébe Lord Declan Camarine, a mágiai kékvérű, aki szintén elhatározza, hogy megszerzi magának a lányt. És vele egy időben érkezik a különös, varázslatra éhes teremtmények egész hada. Rose-nak és a kékvérűnek össze kell fognia a szörnyű lények és megteremtőjük ellen, különben odalesz az egész Perem, és mindenki aki ott él…


Először is köszönet az Egmont kiadónak, hogy rendelkezésemre bocsátották a könyvet :)

Külcsín és belbecs:

Külcsín:
Ezzel kezdem mert ez sokkal egyszerűbb dolog. Hiszen elég ránézni egy könyvre és máris megvan a véleménye az embernek róla. Bárki bármit mond, a borító igenis sokat számít, és sok embert ösztönöz egy szép borító vásárlásra (köztük engem is). A borító fantasztikus, eleve a kép is rajta, de a villantás fénye speciális ott, mármint van pár vonal amit a fényes fajta megoldással csináltak, és így nagyon szép. Tehát tetszetős.
Elnézve az angol borítót, az sem rossz :) Bár nekem még mindig a magyar tetszik jobban :)




Belbecs:
 Ez már nehezebb dió és hosszabb lesz. A világleírás elsőre nagyon érdekes volt, mármint belecsöppentünk egy világba, és fogalmunk sem volt semmiről sem. Pláne, hogy a kezdő jelenetben pont lelövi a nagyapját. Tehát érdekes volt hirtelen belecsöppenni egy ismeretlen világba, és szép lassan fokozatosan megismerni, hogy mi, mihez tartozik és mi vonul a háttérben. Nagyon tetszett ez a megoldás, a Töredék (relatív valós Földi élet), Perem, a két világ közti, se nem mágikus, se nem normális közeg, és Mágia (a neve magáért beszél) ahogy egymás mellett vannak. Bár ahogy Declan mondta, Mágia relatíve Töredék tükörképe, ugyanúgy megvan minden kontinens ott is, csak a hatalmi viszonyok mások.
 Tehát tetszett ez a világfelépítés. Fura de érthető az is, hogy miért nem járkálnak csak úgy át egyik helyről a másikra az emberek, hiszen ha bárki áttudna menni a másikhoz akkor feltehetően Peremben nem élne senki sem. A Peremlakók egy nagy hányadába nincs annyi mágia, hogy Mágiába átléphessenek, viszont Töredék felé simán (relatíve simán) át tudnak menni, de ott a minimális mágiájuk is megszűnik. Így a peremlakók azok akik teljesen hétköznapi Töredékbeli árukkal ellátják a másikat, és fordítva.

Szereplők:

Declan: Muszáj vele kezdenem, mert ő egy...arrogáns, beképzelt, egoista dög. A jó fajtából. Imádtam azt a dumát amit képes volt lenyomni, ahogy relatíve rátukmálta magát Rose-ra, és ahogy nem mondott el neki mindent. Remek test, csinos arc, nemesi kisugárzás, tiszta mágia. Áhhhh :) Szívemnek kedves ember amúgy, hiába egoista, azért mégiscsak képes szeretni is, meg mint kiderült ő sosem hazudik! Sosem, csak hagyja, hogy az ember teljesen más következtetést vonjon le :) Tehát ő szeretni való, bárki bármit mond, nálam ő a favorit !

Rose: A lány, aki fehéret villantott, és emiatt őrülten nagy bajba keveredett. Elszánt, elkeseredett és minden áron védeni akarja az öccseit.Nem állnék az útjába sosem. Declannek mindamellett, pont az ő útjába kellett állnia, viszont kötötte a "megvédelek titeket" esküje. Az elkeseredettség oka, a folyamatos árulás, és emiatt nem képes bízni szegény Declanbe sem, pedig azért a srác mindent megtett, hogy megkedvelje, felidegesítse és kihozza belőle amit csak lehet! Kíváncsi lennék rá, hogy valaha képes lesz-e arra, hogy ne mindig a testvéreire gondoljon, hogy lesz-e annyira önző, hogy végre tényleg önfeledten boldog lehessen.

William: Declan konkurenciája? Nem valójában amúgy nem, sokáig azt hittem, hogy konkurencia, hogy ő is Rose-t akarja, de nem. Will, családot akar, szeretett, azt amit sosem kapott meg. Persze, hogy mérges és a világ ellen van. De amikor meglátta Jacke-t aki olyan mint ő (majdnem olyan), és azt, hogy normálisan nevelték, kapott szeretetett, törődést akkor döbbent rá, hogy igen, normális esetben ennek így kellett volna lennie, nem úgy mint nála. Azt hiszem sokat számított neki a Jackkel való találkozás.

Jack: Rose öccse, alakváltó. Még bármi lehet belőle, mármint nem állat, az már megvan, hogy mi lehet belőle. Hanem egy csomó lehetőség áll előtte, főleg mert végül olyan helyre juttnak, ahol ténylegesen van esély az újrakezdésre.

Georgie: Rose öccse, a halottidéző. Aranyos kisfiú, és értettem én, hogy nem akarja, hogy bármi is meghaljon, még akkor is, ha valójában ez a saját életerejét fogyassza. Minden esetre, ahogy Jack, úgy az ő jövőjére is kíváncsi vagyok, hogy mi lett azután. :)

A Gonosz: Van neve is, de lényegtelen. Ősi szerkezettel, és elborult elmével,nehéz szembe szállni. Veszélyes egy alak, és nem az a veszélyes benne, hogy vérebeket képes alkotni, akik felzabálják az embereket, és a mágiát. Bár ez sem elhanyagolható tény. Hanem az, hogy az elborult csökönyös fejében, az a tévhit kering, hogy Ő Isten. Hogy halhatatlan, hogy mindenható, és hogy jogában áll, ártatlan embereket gyilkolászni. Mindig az a gonosz a legveszélyesebb, aki úgy hiszi, hogy a világ az ő képére formálva lenne a legjobb.


Összességében tetszett, a gróf lökött családja is, a nagyi is aki mindent megtett, hogy megóvja az unokáit, főleg Rose-t a csalódástól. Jól kidolgozott jellemek voltak, és élvezet volt olvasni minden egyes mondatát a könyvnek. Várom a folytatást :)







2012. november 13., kedd

Bátky András - Lakatos István : Bazsó és Borka – Borka nélkül a világ


Fülszöveg:
A szeretni- és égetnivaló ikerpár, Bazsó és Borka most sem tétlenkedik. Szeretnétek tudni, hogy miért üldözi egy kutyafalka Bazsót a Normafánál? És azt, vajon mire készülhetnek az ikrek egy kukában ülve? Hogy kicsoda Dárdai Dia és Döme? Miként lesz Bazsóból igazi sztár? A válaszok ott lapulnak a sorozat legújabb kötetében, sőt, végül még az is kiderül, milyen rossz lenne Borka nélkül a világ!
A népszerű szerzőpáros vadonatúj, első önálló olvasásra szánt humoros, rövid történetei.

Külcsín és Belbecs:

Először is köszönet a Manó Könyvek kiadónak, hogy rendelkezésemre bocsátotta a kötetet.


Belbecs:
Az első részt még a könyvtárból olvastam, nagyon örültem neki, hogy rátaláltam, mert már rengeteget hallottam felőle. Azt mondták, kellemes kis gyerekeknek való könyvecske, és tényleg az volt, az egyik legjobb amit a kezembe fogtam. Sok rossz után. Így örültem, hogy folytatják, és remélem, hogy nem ez a mostani az utolsó kötet, mert kár lenne érte. Megszerettem Bazsót és Borkát, annak ellenére, hogy égetnivalóan rosszak. (Vagy pont azért szerettem meg őket).

Történetek a kötetben:
Bekezdő megint
Több nap, mint rétes
Forma egy, két, há!
Ki a király?
Bazsó a sztár
Borka nélkül a világ

Egy kicsit részletesebben pár részről szólnék. Voltak kedvencek, és kevésbé kedvencek, de mindegyik nagyon jó volt.

Forma egy, két, há!

Istenem, ha van valóban ilyen két izgága gyerek, akkor nagyon sajnálom a szüleiket :) Bazsó eldöntötte, hogy ő bizony Forma 1-es versenyző lesz, fiúból van, tehát ez teljesen normális, még ha elég fiatalon is jutott erre a következtetésre, de a testvére is utánozni akarja, és jön a nagy tény boncolgatása. Lány nem lehet forma egyes versenyző! Borkát sem kell félteni, akkor ő Forma kettes versenyző lesz :D Azért van gógyija a kislánynak. Végül, hogy gyakoroljanak a jövőbeni nagy teljesítményre előbb egy babakocsit tolnak versenyautó gyanánt, majd a nagy terv! A nagy gurulós szemetest a busz hátuljára kötni(jesszusom, azért tényleg nem normálisak :D), de hát jön apu, a busz elmegy, anyu meg gyorsabban ér oda mint a következő busz :) Sajnálom a szülőket, de komolyan, bár tény, tuti nem unatkozik sosem egyik sem.

Bazsó a sztár:
Ezen a részen halálosan fetrengtem a röhögéstől. Annyira aranyosak, ahogyan összevesznek egy énekesen, hogy de bizony sztár, vagy mégsem, de igen. Aztán Bazsó dönt, sztár lesz, hát nem énekléssel. Nem írom le a történetet, mert nem akarom lelőni a poént, de tény, hogy megkapta a család a 15 perc hírnevet az biztos, az más kérdés, hogy utána mit kapott a jómadár. (amúgy ez tényleg érdekelne, hogy mit kap érte a gyerek!)


Borka nélkül a világ:
Címadó történet is egyben, és az egyik legkedvesebb a kötetben. Bazsónak elege van Borkából, hát azt kívánja, bárcsak ne lenne. Különféle ötleteket talál ki, hogy hogyan szabaduljon meg a testvérétől (ne gondoljon itt senki semmi durvára, csupán iskolába, egyetemre küldést stb. vagy elvarázsolás). Tehát képzeletben már el is tüntette a testvérét, és akkor belép Borka szobájába és Borka sehol. Azt a riadalmat, azt a sírást, hogy jesszus mit kívánt és, hogy elvesztette a testvérét. Annyira aranyos volt, ahogy szaladt, kereste, és amikor megtalálta megölelte és megpuszilta. Tény, Borka nélkül nem lenne olyan kerek a világ.

Tehát összesítve, a történetek nagyon aranyosak, és nagyon szerettem őket :)

Külcsín:

Szeretem, hogy nem olyan nagy alapú könyv, mint mostanában a mesekönyvek. Így könnyű kézben tartani, akár kabátzsebben is elfér (igen kérem ez nekem igenis fontos szempont! Mert így lehet buszon olvasni :))

Lakatos Istvánt imádom, annyira jól rajzol, azt hiszem favorit illusztrátorom ő is :) A rajzai elvarázsolnak, és annyira vidámítóak, elég Borkára vagy Bazsóra gondolnom :) Hála a rajzainak, nagyon előttem vannak az ikrek, ahogy csínytanlakodnak, vagy éppen királlyá akarnak válni :)

Amit még kiemelnék, hogy a könyvön van egy kormeghatározó jel is (+6) és én ennek roppant mód örülök, mert megkönnyíti az ember számára azt, hogy hány éves kortól ajánlja a könyvet. Hála az égnek mostanában erre a kiadók próbálnak odafigyelni, és ez nagy könnyebbség a szülőknek (és a könyvtárosoknak!).


Akinek tetszik, érdemes az előző részt is elolvasni. Olvasási sorrend amúgy nem kötelező, bár tény és való, hogy az első részben ismertük meg az ikreket.



2012. november 12., hétfő

Lezsák Levente - Emerson & Tsa., avagy a titokzatos mordiai bűneset





Fülszöveg:
Van egy ország, Mordia, ahol sohasem süt ki a nap, ahol mindig borongós az idő, és ahol az embereknek soha sincsen jókedvük. De még egy árva huncut pillanatra sem. És így megy ez már emberemlékezet óra. Egészen addig, amíg valami szörnyű dolog nem történik: IV. Burgum, Mordia királya egy reggel JOBB LÁBBAL kel fel!

Vélemény és egyéb nyalánkságok: 
Először is köszönet a Cor Leonis Kiadónak, hogy rendelkezésemre bocsátották a könyvet.

Történet, és alaptörténet:
Az alap sztori tetszett, tehát ebből lehet egy nagyon jó kis mesét írni, peregnek az események és ahogy haladunk előre, úgy válik minden egyre érthetőbbé. A történet vezetéssel sem volt gondom, bár megjegyezném, hogy szerintem nem célközönsége vagyok már a könyvnek (26 évesen), tehát egy nálam úgy tizenhárom évvel fiatalabb gyerek sokkalta izgalmasabbnak találta volna a történetet. Tehát volt mágia, bűntény(nem mégsem, nem nevezném annyira bűnténynek), összeesküvés, száműzött trónörökös, szökött királylány, minden...talán sok is volt ami benne volt.

Írásmód:
Nem vagyok író, nem jelent meg könyvem, így igazándiból nem fair kritizálni az írót. Nem is kritika ez, inkább nemtetszés. Szeretem azt ha a történet halad a maga útján, és az író nem kotyog bele minduntalan, mire azt hinném, hogy nem fog, és megtanulta, hogy nem kell jópofáskodni, mindig beszúrt egy zárójeles mondatot, vagy egy megjegyzést, és így elvesztettem a fonalat. Nekem ez nem tetszik. Mondom, lehet hogy a fiatalabb korosztály ezt szereti, de én nem :(

Illusztrációk:
Érdekesek voltak, elsőre nem találtam annyira szépnek őket, mert inkább az érdekes kategória, a szokatlan inkább úgy mondanám. De utána megszoktam, és relatíve tetszenek is. :)

Nevek:
Elég beszédes neveket adott az országoknak, és a szereplőknek is az író. Valójában ezzel nem is volt gond, még ha némelyiktől (Bikacsöki Balambér -tól ) példának okáért agyzsibbadást kaptam. De amúgy komolyan a nevekkel nem volt gond, érdekesek de illettek a szereplőkhöz.

Szereplők:

Emerson: Nem nagyon sikerült megismernem őt, bár a könyv rövidsége miatt senkit sem igazán. De egy roppant idegesítő, egoista dög. Aki nagyzol, hazudik,kihasznál mindenkit és még hülye is (bocsánat a szóért). Az a durva, hogy van ilyen ember, tehát nem elképzelhetetlen, csak vele együtt meglett az első utálom szereplő a könyvben. Nem csoda, hogy csődbe megy a detektív iroda, ha egy ilyen a fődetektív!

Jones: Már elsőre szimpatikus fiatalember, Emerson teljes mértékű ellentéte. Mert szép, okos, lökött és annak ellenére, hogy nem tud mindent, azért van logikai érzéke. Meg persze szíve is amit bizonyít is a tündérnél, és nem kíván semmi rosszat, csak egy normális világot :)

Cilla: Nekem ez a név akkor is fura. Mármint nehezen szoktam meg, a nevét a királykisasszonynak. De karakterileg elég emberi, és aranyos, ahogy segít Jones-nak, meg aggódik az apjáért. A dadája sem semmi, azért nem lennék annak a helyében akire a dada rászáll. Az öccse(?) a trónváromány Ulrik szintén nagyon aranyos, leleményes nyolc éves fiúcska, olyan tipikusan rosszcsont :)

Összességében, érdemes elolvasni a könyvet, de főleg fiatalabb korosztály számára. Én már kiöregedtem belőle. A képek és a kivitelezés tényleg jól sikerült, a történettel sincs semmi gond.


2012. november 11., vasárnap

Ursula Poznanski - Erebos






Fülszöveg:
Nick megszállottja az Erebos című számítógépes játéknak, ami kézről kézre jár az iskolájában. A szabályok elég szigorúak: mindenki csupán egyetlen esélyt kap, hogy Erebost játszhasson. Játék közben egyedül kell lenni és senkinek sem szabad róla beszélni. Aki ezeket megszegi, vagy nem teljesíti a küldetéseit, kiesik, és többé nem is tudja elindítani a játékot. De ami a legérdekesebb: az Erebos olyan megbízásokat ad, amelyeket nem a virtuális világban, hanem a valóságban kell végrehajtani. A képzelet és a valóság zavarosan összemosódik. Aztán a játék arra utasítja Nicket, hogy öljön meg egy embert…

Vélemény és egyéb nyalánkságok:
 Először is köszönet a Pongrác Kiadónak, hogy rendelkezésemre bocsátották a könyvet.

Történet: Az elején nem nagyon tudtam követni, hogy most mi is van valójában, de ahogy haladt előre a könyv, úgy lett teljesen egyértelmű a dolog, és ahogy Nick átlátta a dolgokat úgy az olvasó is lassan a fejéhez kaphatott, hogy tényleg basszus, ez nem jutott volna eszemben. Egyedi megvilágítása egy témának, egyedi a téma maga is. Mesterséges intelligencia, konkurencia, és az ártatlan (valóban ártatlan?) játékosok felhasználása egy bosszúhoz. Minden van itt ami a fiatalokat lekötheti, gyorsan haladós és jó nyelvezettel ellátott mű.
 Ami külön plusz pontot kap nálam, az a lábjegyzetek. Ha valami nem teljesen egyértelmű dolog, vagy kifejezés került terítékre, máris ott volt a lap alján egy rövid és tömör felvilágosító szöveg. Ami szerintem egy nagyon jó dolog!

Mitológiai elemek:
Én imádom a mitológiát, főleg a görögöket, tehát nagyon örültem, hogy egy kicsit az iskolai anyagot újra feleleveníthettem. Emlékszem annak idején csináltam Görög isten családfát, most az nem lett volna egy hátrány! Minden esetre jó volt belemerülni ebbe a világba. A világ a világban elv, mert két síkon mozgott a történet, egy a virtuálisban egy a valóságban. Görög istenek, helyszínek amik beszédesebbek voltak mint gondolták, de aztán csak megfejtették!

Erebos, a játék: Kifejezetten érdekelne, ha lenne ilyen, de játszani lehet nem akarnék vele. Nem azért mert függővé tenne, hanem mert nem igazán az én érdeklődési köröm, ez a mászkálós, harcolós játék. Én inkább maradok a fórum alapú játékoknál. De az elmélet, miszerint mesterséges intelligenciával felszerelt játék létezne, ami  egyrészt hagyja, hogy játsszon az ember adott síkon a karakterével, másrészt a való világba is teljesítsen küldetéseket, ismerkedjen az emberekkel, a játékos társakkal. Nos ez megfogott. Ahogy a könyv végén mondta is az egyik szereplő. Eredetileg az Erebos nem negatív dolgokra készült, az más kérdés, hogy tökéletes agymosónak bizonyult, akinek egyetlen egy célja volt, hogy a parancsot,a  bosszút beteljesítse. És mivel ő csak egy éterben létező dolog, a gyerekeket használta fel.

Szereplők:
Nem írom le, ki kicsoda Erebosba, mármint a karakterneveket, mert az ocsmányul a poénok lelövése lenne, mert úgyis csak a végén derül ki majdnem mindenkiről, hogy kicsoda. De azért pár szó az emberekről, nem a karakterekről!

Nick: Az elején beismerem nem kedveltem, mert olyan "mindent tudni akarok, valamiből kimaradok" figura, és nem tetszett az, ahogy ki akarta deríteni a dolgokat. Aztán amikor már benn volt, az nem tetszett, hogy mennyire, de mennyire függő lehet az ember egy játéktól. És végül nagy szemekkel néztem, hogy nicsak ő sem képes elviselni, hogy kiesett, és hogy mennyire rosszul reagál. Örültem, hogy kiesett mert ez bizonyította, hogy még tud gondolkodni, és nem ér annyit a játék, hogy megöljön egy embert miatta. És ott kezdett nagyon szimpatikussá válni, amikor már ellenforradalmat indított Erebos ellen. Aranyos mellékesen amikor aggódik!

Victor: Na ő haláli fazon, de komolyan. Kocka de nagyon-nagyon, viszont teamániás(szeretjük az ilyen embereket!) Nagy általános műveltséggel minden témában, egy eszméletlen fickó :) Szerintem ő lett a kedvencem. Na meg amilyen lakásban él, basszus annyi giccset! Viszont konkrétan van egy mondat amin elkezdtem nevetni, mert annyira előttem van.

"Nick összenézett az aggódó plüssmacira hasonlító Victorral."

Most mondja valaki, hogy ha ezt a mondatot olvassa, nem egy roppant cuki ábrázat jut eszébe. Nekem igen, úgyhogy kellett egy pár perces szünetet tartanom, hogy ne lássam lelki szemeim előtt és ne vigyorogjak :D

Emily: Női főhősnek is mondhatnánk. Okos, szép és korához képest szerintem érett is. Persze a testvére halála miatt feltehetően hamarabb nőtt fel, mint az kellett volna. Tetszett a logikája, és az is, ahogy kezelte a dolgokat, remek színészi vénával van megáldva, úgyhogy nem esett nehezére úgy beépülni a rendszerbe, hogy senkinek sem tűnt fel, hogy valójában ellenük van!

Lények, karakterek:
Volt pár fura teremtmény a játékban. Főleg a nagy skorpiók, illetve az ártatlan báránykák maradtak meg bennem. Ártatlan báránykák, akik felzabálják a pásztorokat! De komolyan láttam magam előtt, ahogy Sarius megy, mert a küldetése megtalálni a birkákat. Talál a sövényen egy fél pásztort, majd tovább sétál, és "jajdecuki" bárány felkiáltással odasétál hozzá, és hát, nem a bárány szájában van a pásztor másik fele??? Ugrottam itt egyet hátra képzeletben, hogy basszus már! Amúgy nem vészes, vagy ijesztő, csak hirtelen váltás volt a cukiból a vérfagyasztóba!
Akkor a küldönc, ő külön érdemel pár mondatot. Ijesztő volt, az, hogy relatíve a lelkébe látott a játékosnak. Persze most csak képletesen, de azért Nick is megjegyezte, hogy olyan érzése van mintha rá nézne, bele a szemébe, ami ugyebár lehetetlen! És ahogy a többi játékos is megjegyezte, olyan mintha a játék élne...de még mennyire! Tehát a küldönc tipikusan az a karakter volt akivel nem akarna összefutni az ember, lehetőleg sosem, főleg nem egy sötét zsákutcában!

Külcsín: Tetszik a borító, az is, hogy egy az egyben átvette a kiadó az eredetit. Igaz, hogy először amikor megláttam, majdnem szívbajt kaptam, hogy mekkora ez a könyv! Konkrétan akkora mint egy tégla. De súlyra nem, bár órákba telt, hogy megfelelő olvasó pózt tudjak felvenni, anélkül, hogy attól félhetek, hogy egyszer csak rám esik! Tehát ki kell tapasztalni, hogyan lehet olvasni.Például, sajna buszon elég nehézkes olvasni :(
 Kellemes betűtípus, sorköz és elég vastag margó, ja igen és a végén pár oldal üres Jegyzetek címmel futó lap. Én nem vagyok jegyzetelő fajta, de amúgy biztos van aki használja az ilyesmit, nem hátrány néha, mert el lehet keveredni az emberek közt.

Én úgy röpke tizennégy éve szerepjátékozom, online fórum alapon, tehát nem volt ismeretlen a világ, a viszonyulás a dolgokhoz, és a nagy fokú függőség. Mert igenis van ilyen, és pont ezért értettem meg részben Helen-t (még ha nem is kedveltem), mert igenis képes a rabjává válni az ember, és képes összemosni a reális világot a képzelet adta világgal. De még mennyire. Ma már csak valóban hobby nálam a dolog, tehát már nincs késztetésem, hogy minden áron gyorsan-gyorsan játszani. De volt nekem 24 órás maratoni játékom is amikor valóban csak enni, inni, wc-re álltam fel. Úgyhogy teljesen bele tudtam élni magam a könyvbe, abba a fáradtságos iskolai napokba magam, amikor a játékot hajnalig űzik, majd szinte semmit aludva irány az iskola. Ismerős volt olvasni!


Tanulságos, magával ragadó könyv.

2012. november 7., szerda

Itó Projekt - Harmónia





Fülszöveg:
Ebben a jövőben az egyén teste közös tulajdon. Légy egészséges! Légy boldog! Akkor is, ha nem akarod.
Utópia végre megvalósult, hála az orvosi nanotechnológiának és a társadalmi jólétet szabályozó törvényeknek. A rendszer azonban, amely az állampolgárok egészségét hivatott őrizni, ellenük fordul. Az egész emberiség egy titokzatos elme túszává válik.
Kirie Tuan, a diktatórikus jóindulat ellen egykor öngyilkossági kísérlettel lázadó lányt a múltja kísérti, miközben az Egészségügyi Világszervezet tagjaként versenyt fut az idővel, hogy megmentse világát.
Te mit adnál meg azért, hogy harmóniában élhess magaddal?


 Először is nagy köszönet az Ad Astra kiadónak, mert nélkülük fogalmam sincs mikor olvashattam volna el :)

Vélemény és egyéb nyalánkságok:

Belbecs: Érdekes világot mutat az író nekünk, és nem csak  a nanotechnika miatt érdekes, bár hozzá tenném, az úgy magában is néha hidegrázós dolog. Mert azért nem semmi, hogy bármit csinálsz a testedben lévő nanos dolgok hopp helyrehozzák, tehát relatíve nem lehetsz beteg, nem fáj semmid, a legtöbb ami zavarhatja ebben a világban az embereket, hogy öregszenek meg stresszelnek, merthogy az elmét még nem tudja gyógyítani annyira, hogy ne legyenek gondok. MÉG.
Érdekes volt ez a csupa rózsaszín, csupa "szeretünk mindenkit" világ, ahol szegény Tuan meg is jegyezte, hogy ülve a metrón és nézve az embereket olyan érzése van, mintha "ha egyet láttam mindet láttam" annyira egyformák, a szabályok és a gének manipulálása miatt, az életmóddesingner miatt stb. Mert nincsenek kövér vagy nagyon sovány emberek, mindenki olyan veszettül tökéletes. Szó ami szó ilyen áron nem szeretnék vékony lenni.
Tehát a szeretetnek is van határa,az a világ meg arra haladt, hogy jujdenagyon szeret mindenki mindenkit, azért én nem hiszem, hogy ez lenne  a Harmónia, bár erről kicsit később.

Volt három lány Tuan, akiből spirálcenzor lett, Cían  akiből halott, és Miach aki, khmm....tehát akinek lehet jobb lett volna nem is élni. Értettem a lányok elgondolását.

Tuan: Logikus volt a lázadása, én sem bírtam volna azt a jópofizós világot (jó tekintsük el, a rózsaszín épületek és mindenségtől, mert én már ott kiakadnék). És miután nem sikerült gyerekként megölnie magát, amikor még nem volt benne ez a tökéletes rendszer ami védi az egészségét, hát kitanulta a spirálcenzorságot, elment a háborús övezetbe, hogy szabadon keresztbe tehessen a világnak, és dohányozzon, igyon meg ki tudja még milyen egészségkárosító dologgal éljen, meg persze feltelepített egy olyan programot ami hamisítja a TP pontjait. Tehát míg nem látványos a romlás nem látja senki, hogy milyen bűnös élvezeteknek hódol. Végig, na jó annyira nem végig, magát okolta, hogy cserben hagyta Miachot, mert nem halt meg vele 13 éve, ez is érthető volt, hisz azt hitte elbukott. (aztán jól meglepődött a végén!). Remek logikával rendelkezik, és tényleg jól nyomozott, ha eltekintünk attól, hogy közben folyton figyelték és ezt észre sem vette.
A vége, a döntése...én megértem végtére is meghalt két fontos személy az életéből, és hát a bosszú az bosszú, még Harmónia előtt. Utána már semmi, csak boldog....tudatlan világ.

Cían: Én őt nagyon sajnáltam. Most nem a halálneme miatt, bár az sem semmi, ha egy paradicsomvágó késsel nyakonszúrod magad (vizualizáltam, hála a remek leírásoknak...hát nem szép látvány). De szegényke csak jót akart, és segíteni, erre ez a hála. Persze azt mondták a végén, hogy "juj, hát az csak véletlen volt", ja persze. Direkt célpont volt, mert ott volt Tuan mellett! Tehát ő volt az egyetlen a három lány közül aki tényleg szegény csak odatévedt, és hát meg kellett fizetnie annak az árát, hogy 13 évvel korábban nem tette meg mindezt, mert félt. Azért én is félnék, ha hopp elkezdene gyengülni a szervezetem és a halál felé tartanék, még akkor is ha előtte eldöntöttük, hogy hárman megyünk a halálba. Tehát teljesen megértem szegényt, és sajnálom :(

Miach: Amennyire szerettem és tiszteltem az elején annyira, de annyira utáltam a végére. Mert, hát értem én, hogy utálja a nagyon szeretetben élő világot, de ez nem megoldás. Mármint szerintem a világ legpocsékabb ötlete lett Harmónia, mégha annyira tökéletes is. Megérdemelte amit kapott, és na ŐT nem tudom sajnálni.


Nagy Katasztrófa: Erre tart a világ. Most komolyan elnézve a híreket, meg a pocsék hangulatot, meg a terrorizmust....erre haladunk. Csak feltehetően fejlett nanotechnika nélkül. Azért remélem nem lesz ez az én életemben, az atombombák sora. Hiába jósolja mindenki. Tehát remélem nem erre haladunk.

Halott dokumentum: Nem szeretem, hogy a könyvet ide sorolja. Tudom, hogy az, de tekintve, hogy könyvtáros vagyok, és a könyvvel dolgozom, nekem kellően nem halott. Miachal elejével pont ezért tudtam szimpatizálni, sokat olvasott és sokat költött könyvre. Mert hát szerette kézzelfoghatóvá tenni, és nem monitoron olvasni! Ellenben az durva, hogy semmi olyan film, kép, könyv nem jutott el az emberekhez, amiben egy cseppnyi erőszak is volt. Tudom, védeni akarták őket, na de ennek főleg az a vége, hogy annyira elszoknak tőle, hogy egy kisebb baleset is komoly lelki traumát okoz, aztán mehetnek tanácsadásra.

Harmónia: Nem, semmi esetre sem szeretnék. Nekem a tudatom sokkal fontosabb. Relatíve azt kell mondanom, hogy az egy nagyon rossz dolog, nagyon rossz világ, ahol ez kell a boldogsághoz, meg egyáltalán boldogság az, ha nincs tudatod, nincs választás csak vagy a világban? Nem, nekem nem...brr...nagyon nem.

Külcsín: Gyönyörű a borító de tényleg, nagyon tetszik, olyan nagyon hozzá illő. Utána rákerestem a külföldi borítóra, és bár én nagyon utálom a rózsaszínt (de tényleg), de azt kell mondanom, hogy ebben a cukormázas harmóniás világban igenis illik rá. Tehát az is nagyon passzol a könyvhöz, de nekem akkor is a magyar borító a favorit :)

ETML kódok: Sokáig, nagyon sokáig nem értettem, hogy miért is vannak, vagy miért nincsenek lefordítva magyarra (igazán ezt most sem értem), de nem gond lapozgattam. Kiírom ide, hogy mi az értelme, mert nekem nem volt elejével egyértelmű:

"A szöveg etml 1.2 ben van kódolva. Ez a formátum lehetővé teszi, hogy amennyiben a szövegolvasóra etml 1.2 kompatibilis érzelmi textúrabeolvasó van telepítve, a címkék alapján különféle érzelmeket futtassunk és olvasás közben egyes pontokon átérezhessük a metafunkciókat. Jelenleg a szövegbe ágyazott etml, amely kontextusfüggően létrehozza az érzéseket, az egyetlen módszer, amely képes kiváltani az emberi agyban megmaradt különböző, érzelmeknek nevezett funkciókat. Az emberiség teljes szocializálódott jelenében rendkívül ritkák azok a helyzetek, amikor a különféle érzelmek kifejezése fennmaradás érdekében szükséges."





2012. október 31., szerda

Boldizsár Ildikó - Mesék testvérekről testvéreknek






Fülszöveg:
Testvérmeséink egyik legszebb jelenete az, amikor a testvérek a búcsúzásnál jelet tesznek egy életfára, s megegyeznek abban, hogy egymás életéről, egészségéről, a másik sorsának alakulásáról ebből a jelből szereznek majd tudomást: ha a jel véres lesz vagy elszárad, az azt jelenti, hogy a másikkal baj történt, sőt az élete is kockán forog. A változást megpillantó hős gondolkodás nélkül útnak indul, hogy megmentse bajba jutott testvérét, ami sok viszontagság árán sikerül is neki. A mese törvénye azt állítja, hogy a testvérek semmilyen körülmények között nem hagyhatják cserben egymást, s még akkor is útnak kell indulniuk a másik megmentéséért, ha előtte évekig nem találkoztak egymással, netán mindenféle látható kapcsolat megszakadt közöttük.
Az ember életében ideális esetben a testvérkapcsolat a leghosszabb időtartamú kapcsolat, több időt van együtt a testvérével, mint a szüleivel, még ha ez nem is egy térben való tartózkodást jelent. A testvérkapcsolatok általában mégsem felhőtlenek, s erről árulkodnak azok a szókapcsolataink is, amelyek a testvérek között megjelenő konfliktusokra utalnak: testvérféltékenység, testvérbosszú, testvérviszály, testvérharc, testvérgyilkosság. A testvérekről szóló mesék világosan megmutatják, hogy a testvérek között feltámadó irigység és a féltékenység átalakítja a testet és a lelket, megvadítja, eldurvítja azt, aki testvérében látja saját sorsának megrontóját. Kötetünk meséi abban segítenek, hogy a jó testvérkapcsolatok még jobbá váljanak, azok pedig, akik rossz testvérkapcsolatban élnek, felismerjék azt a bizonyos jelet az életfán, s tudják, mit kell tenniük.


Külcsín és Belbecs:

Először is köszönöm a Magvető Kiadónak, hogy rendelkezésemre bocsátották a könyvet. És köszönöm Boldizsár Ildikónak, hogy egy ilyen jó kis gyűjteményt sikerült összeállítania.

Munkámból adódóan rengeteg könyvet olvasok, és köztük rengeteg gyerekkönyvet, mesekönyvet, hol kortársat, hol az elmúlt párszáz évnyi gyűjteményekből szemezgetek. De még nekem is tudott újat mutatni ez a gyűjtemény. Voltak ismerős történetek, de volt pár amit tényleg még nem olvastam, és ez amúgy tényleg elég nagy szó!

Tetszett a könyv tagolása, ahogy időrendben halad a történetekkel, mert elkezdi Káin és Ábeltől és halad a modernebb történetek felé.

A könyv fejezetei:
-Mitikus testvértörténetek
-Testvérkalandok
-Testvér testvér ellen
-Bátyácskák-húgocskák - nővérkék
-Egymást segítő testvérek

Mitikus testvértörténetek:
Káin és Ábel történetén kívül, még tartalmazza a József és testvéreit, illetve az első templom címre hallgató Talmud legendát. Ebből szerintem az első kettőt tényleg mindenki ismeri, hiszen az alapműveltség részei akkor is, ha nem vallásos az ember. Viszont a harmadik már érdekesebb volt számomra. Nem ismertem a történetet, és így mohón faltam a sorokat, hogy mégis mi jön ki belőle. Nem, nem fogom elmesélni, olvassa el mindenki. De azt hiszem az egyik legszebb mese volt az egész könyvbe, attól függetlenül, hogy nagyon rövidke történet.

Testvérkalandok:
Rengeteg történet tartozik ide, rengeteg néptől gyűjtve. Bolgár, üzbég, erdélyi örmény, tuvai, albán, román mesék. Mindegyike tanulságos a maga nemében. Viszont rengeteg, hogy is mondjam fura mese van. Mindig is tudtam, hogy a mesék sem mindig happy endes dolgok, de azért elolvasva a gyűjteményt, néha kikerekedett a szemem. Mert, hát hagyján, hogy legyőzik a sárkányt, meg a gonosz boszorkát, és a világot bejárják, de hogy a gonoszok mire képesek (levágja a haját, kezét, kiássa a szemét...).Tehát néha jött a "jesszusom", igen némely mese eléggé vad, és érdekes, nem a tipikus mostani habosbabos, rózsaszín világ. De, de hát ilyen a népmesei anyag, nem lehet úgy gyűjteni, hogy csak a boldog történetek legyenek.

Testvér testvér ellen:
A kötetben ez a fejezet volt az ami igenis rávilágít arra, hogy ugyan a testvér mindenek felett, de nem mindenkinél, és bizony van olyan amikor a testvér a legnagyobb ellenség, bár itt is általában finomodnak a történetek. Kedvenc történetem a Béna fiú és  a nővére volt, mert nem is ismertem, és azért is mert bemutatta, hogy mennyire képes magára hagyni a nővér a testvérét. Egy ideig ápolja, majd megházasodik és szegény srác csúszik, mászik utána, de nem áll meg. És persze jön a sorsfordulás, a fiúból egészséges király lesz a testvérnek meg fa nő a fején (igen, itt felnevettem, mert roppant vizuális típus vagyok). De a testvér megbocsát és befogadja a nővérét, és levágják a fát a fejéről.
Igen, valójában a mesék amik ebben a fejezetben vannak, nagyrészt az elárulásról szól, az áskálódásról, de mindig a hányattatott sorsú testvér végül győz, és vagy segít a testvérén, vagy a gonosz testvérekre rút vég vár.


Bátyácskák-húgocskák - nővérkék:
Be kell vallanom ez a fejezet volt az egyetlen ami idegesített. Viszont sikerült kb. 3 verziót olvasnom arra, hogy sok gyerek van, nem tudnak viselkedni és ezzé, azzá vállnak, majd jön a legkisebb testvér, hogy felszabadítsa őket. Tehát jó ez, de nekem ez kicsit már sok volt, mert igazándiból az alap történet nem változott, csak hol csókává váltak, hol elbujdostak, hol haramiákká váltak stb. tehát  ha nem egymás után lett volna rakva az a három történet akkor nem is idegesített volna. Ugyanis, volt ebben a fejezetben 3-4 olyan mese amit vagy ismertem de csak halványan derengett, vagy egyáltalán nem ismertem. Ilyen volt az Aranyhajú hercegkisasszony, ami magyar népmese, és ez az a darabolós, szemkivájós (jesszus, ennyire horrorisztikusak vagyunk mi magyarok?). És itt kapott helyet a Rózsa és Lótusz, a két nővér (koreai népmese), ami annyira lenyűgözött, eleve mert szeretem az újjászületéses dolgokat, és ebben volt az is. Illetve ami ebben a fejezetben még tetszett az a Beszélő papagáj története.

Egymást segítő testvérek:
Befejező fejezet, itt is voltak ismétlődő történetek, de itt annyira nem zavart. Mondjuk eleve ismertem, és szerettem a történeteket. Amikor két fiú testvér  az útelágazáshoz ér, és kitűznek vagy kardot, vagy övcsatot (vagy bármit), és abból tudják, majd, hogy baj érte-e a másikat vagy sem. Tehát ez is szerepel több feldolgozásba, de itt nem bántam. Kedvenc történetem itt "A három Mohammed" volt, aranyos és tanulságos kis mese, és főleg a testvérek logikájára épül.



Külcsín: Tudom, hogy nem minden a kinézet, de sokat számít egy könyvnél azért a kivitelezés is. Gyönyörű borítót kapott, és eszméletlen szép formát. És strapabíró! Élmény lapozni, és nem csak a történetek miatt. Manapság már nagyon ritka sajnos az ennyire igényesen kiadott könyv, pedig nem ártana. Itt nem kellett félnem, hogy hopp szétesik, behajlik, megtörik stb. Mert strapabíró (jó, nem is dobáltam, mert én vigyázok a könyvekre, de van könyv amire ránézek és már attól szétesik!)

A kiadó sorozatának kötetei:


Boldizsár Ildikó (szerk.): Mesék testvérekről testvéreknek


Könyv adatai: