2012. február 28., kedd

Gayle Forman: Ha maradnék

Ezt a könyvet az egyik kolléganőm ajánlotta, nekem, meg úgy mindenkinek. Amikor mesélt róla kialakult bennem egy séma, hogy mit várok a könyvtől, mire készülök, és hogy biztosan tetszeni fog. Aztán jött egy hónapnyi kényszer szünet, hogy nem olvashatom mert másnál van. Amúgy gondolkodtam rajta, hogy megveszem, mert annyira készültem rá, hogy én ezt olvasni fogom. Végül nem vettem meg, és hozzám került, és elolvastam. Nem csalódtam egy cseppet sem.
Egy kicsit kitérnék amúgy a borítóra. A fenti borítóval olvastam, és nekem kifejezetten tetszett, szerintem illik a történethez, akkor is, ha valójában kocsi nem sokat van benne, de a nyíl a választás két útját jelképezheti. És akkor van a másik borító, ami meg nem tudom mit ábrázol, az kevésbé tetszik :D

A történet amúgy lehet szomorú, lehet merengős, de nem mondanám rá, hogy depressziós lesz tőle az ember. Inkább elgondolkodik, hogy Ő ha valóban van választás, az adott körülmények között mit választana. Élne tovább, nagyon sok buktatón át, család nélkül (ez relatív, mert Mianak sokan elmondták, ha túléli, akkor van családja, ugyan nem apa, anya, tesó, de rengetegen várnak rá), de lenne jövője, mert remek csellista, van egy remek barátja, rengeteg barátja van, mint kiderül, és egy csomó már már utópisztikusan boldog kör, akik vigyáznának rá. És persze választhat, hogy meghal, megy a családja után.

Ami kiemelten tetszett:
A regény megírásának formája, az, hogy egy nap, de relatíve Mia eddigi életének nagy részét megismerjük. Például, hogy jó fej szülei vannak. Akik ugyan nem normálisak, de minden gyerek ilyen szülőkre vágynak. Még nekem is szimpik voltak. Lehetett érezni az olvasása közben, hogy ilyen egy CSALÁD összetartók, egyek, még ha nem is mindenben értenek egyet.

Ami igaz, de nem sokan gondolnak bele:
Mia feszegeti azt a témát, hogy na de a másik sofőrrel mi van. Ugyanis mint kiderül, ő megúszta könnyebb sérüléssel és már ki is engedték a kórházból. Na igen, de ahogy Mia is mondja, már nem ugyanaz az ember, mint aki reggel autóba ült. Mert, habár nem tehet semmiről mégis megölt három embert, és egy az élet és halál között "lebeg".



A könyv vége:
Tetszett, de fogalmam sincs mi a vége. Mármint, a döntést nem tudom, mert sokáig azon agonizált, hogy vége, ennyi, meg akar halni, de aztán a jövőt látomásozta, és megszorította, vagy képzeletben megszorította Adam kezét...
Nem, nem akarom tudni, hogy mi a vége. Majd rájövök. Elméletben van folytatás, akkor biztosan rájövök :D

2012. február 25., szombat

Tonya Hurley: Szellemlány - Nyugodj népszerűségben





Vannak olyan könyvek amiket azért olvas az ember, mert sokat hallott róla, vagy azért mert szép, nagyon-nagyon szép  a borítója és az egész kivitelezés megfog. Nekem a Szellemlány ilyesmi. Azért olvastam, mert egy barátom megnyerte a Pongrác kiadótól, és így volt esélyem nekem is elolvasni, feltehetően ugyanis meg nem vettem volna, már csak azért is mert nem én vagyok a célközönség.

Az esemény szál nem annyira bonyolult, valószínű azért mert tiniknek írták. Gyors és pergő, hogy ne veszítse el az ember az érdeklődést. A helyszín egy teljesen átlagos iskola, a főhős egy teljesen szürke és átlagosnál átlagosabb lány Charlotte, aki már a könyv elején meg is hal. Ezzel azt hiszem nem lőttem le az események sorát, hisz Szellemlány, és koporsó van a borítón, tehát lehetett feltételezni, hogy meghal. A halál módja szerintem amúgy igazán érdekes és...igen vicces volt.
Charlotte nem képes teljesen beilleszkedni a halottak közé, mert sokáig, nagyon sokáig nem hiszi el,hogy meghalt. Vagy amikor elhiszi is, próbál élni. Minden esetre ő halálában is szürke maradt, mert az iskolában elég hamar elfelejtette mindenki, kivéve Scarlett, aki szerencséjére, vagy szerencsétlenségére látja őt. Minden esetre vicces amikor ránéz és azt mondja " te vagy a halott lány a suliból" :D
És persze van a fiú, akibe szerelmes Charlotte és Scarlett meg nem, sőt utálja és fafejű, agyatlan bunkónak véli, aki a nővérével jár. Ezen véleménye amúgy elég hamar változik :D
 Az, hogy mi lesz a vége, hogy mi lesz a halott gyerekek sorsa, és Charlotte-é, illetve az élőké, azt nem írom le. De mint általában a tini, és egyéb könyveknél, a vége Happy End. Csak érdekelne, ebből mégis mit tud még írni két könyvbe? Mert, hogy trilógia, de sikerült lezárnia itt és most, tehát nem tudom mi lehet a másik két részben.


Amíg olvastam, hol munkahelyen, hol otthon, sokan látták a kezembe, és sokan mondták, hogy de jó lenne elolvasni. Igen, tényleg jó olvasni, és aki teheti, kérje kölcsön olvassa el, mert még 26 éves fejjel is lehet élvezni :) És tényleg csodaszép a borítója *-*

2012. február 21., kedd

Nancy Madore : Megigézve – Erotikus esti mesék hölgyeknek

Ahogy a cím sejteti, a kötet egy erotikus mese gyűjtemény. Gyermekkorunk ismert, és kevésbé ismert történetei, átfogalmazva, vagy a színfalak mögé tekintve. Összességében jó kis könyv, érdemes elolvasni, mert van benne pár (kiemelném, csak pár) eredeti ötlet ami talán nem jut eszébe az embereknek túl sűrűn. Mondjuk a Hófehérke és a hét törpe, a Tükröm, tükröm, az Aranyhaj és a három báró eléggé beszédes címmel voltak megáldva, és lehetett tudni, hogy mégis mi fog benne történni.

Legérdekesebb: Farkasbőrbe bújt bárány
Érdekes volt, mert sok dologra gondoltam benne, és a bevezetés nem is volt annyira egyértelmű, már majdnem fintorogtam, hogy jó de akkor most mivan? Amikor rájöttem, hogy mi van. Hogy mit meg nem tesz a feleség a férjéért, vagy magáért? Érdekelte, hogy mi volt  a legjobb élménye a férfinek, és hát kiderült, hogy egy szajha, hát akkor ő eljátszotta ugyanazt, szajhának állt a férje számára, és hagyta, hogy azt tegye vele, amit azzal a nővel, úgy beszéljen vele stb. Tehát érdekes volt :D

Legkiszámíthatóbb: Hófehérke az erdőben
Na vajon mégis mi lehet ebben a történetben? Van a szép Hófehérke, adott a kis kunyhó, elátkozott hercegek akik törpeként éldegélnek. Hófehérke se frigid, és a törpék se impotensek, és a légyott alkalmával visszanyerik arra az időre eredeti alakjukat. Hát igen, Hófehérkén mindenki átment egymás után, aztán gonosz boszi, Hófehérke meghal...aztán feltámad és elküldi a búsba a herceget, mert hát...neki van hét hercege, azt nem cseréli egyre :D

Ismertem is meg nem is: Aranyhaj és a három báró
Sok volt benne az ismerős rész, mármint a három szék, kaja, ágy, egyik kemény, másik puha, a harmadik tökéletes. Hát eddig ismert a további gondolat, már kevésbé. Az azért érdekelt volna, hogy Aranyhaj a hármas egyszerre élményét is megírta-e az újságba, vagy erről mélyen hallgat :D

Érdekes de nem a legérdekesebb: Szépség és a Szörnyeteg
Ez volt az első mese, és meghatározó, érdekes és pislogtam. A végére tényleg sajnálta szegény Szépséget. Ő maga mesélte el, hogy esett, hogy volt neki egy Szörnyetege, boldogan éltek, lassan összemelegedtek, aztán hazament, majd vissza és megmentette a szörnyet és az herceggé vált...és hogy ez elég nagy kiszúrás számára. Mert hát, a férfi és a szörny méretei azért nem ugyanakkorák. Úgyhogy azóta is várja, hogy kielégítsék.

2012. február 17., péntek

Ben Elton: Vakvilág






„Mindenki híres. Törvény szerint.”
„Képzelj el egy világot, ahol mindenki mindent tud mindenkiről. Ahol a „megosztás” mindenekfeletti érték, és a magánélet veszélyes perverziónak számít. A vakhit és a tudatlanság legsötétebb világát, ahol a kizárólagos szórakozás a szex és a mások életében való vájkálás. Ahol a magánszféra bűn. Itt nem lehet titkod!”


Ben Elton által megálmodott világ mindennél borzalmasabb, mégis könnyen hihető a mai világban. Képzeld el, hogy mindent, ami történik, veled megosztasz folyamatosan, a szomszédjaid látják életed minden mozdulatát (már ha érdekli őket). Nem lehet magánéleted, mert a titok, és így a magánélet bűn, Egyház ellenes cselekedett. És képzeld el, hogy mégis arra vágysz, hogy legyenek titkaid. Én szerettem Traffordot, mert titkai voltak, mert kiállt a titkaiért, a végsőkig.
A történet alapjában véve nem is annyira abszurd, tekintve a mai világ Facebbok őrületét, tehát sajnos elképzelhető jövőkép. A történet amúgy, nem túl távoli jövőben játszódik, ahol a globális felmelegedés miatt az emberiség kis helyre szorult vissza és ott tömve van. Ennek ellenére (vagy pont ezért), nincsenek titkok. A felmelegedést az Egyház Isten bosszújának tekinti, ahogy a folyamatos járványokat is amik pusztítják a gyermekeket. Nincsenek oltások, ha mégis sikerül beoltatnod a gyereked, akkor máglyán égetnek el, mert az ilyen féle dolog, Isten elleni lázadás.
Minden étel édes, agyon cukrozott a McDonald’s  elit étteremnek számít, ahol esküvők és temetéseket szerveznek. (én kinézem, hogy ettől már nem állunk olyan messze -.-”). Dolgozni csak otthon dolgozol, és csak néha (havonta egyszer) kell bemenned, dolgozni személyesen.
A könyvek tiltott dolgok, azaz nem is! A regények, a tudományos könyvek be vannak tiltva, ellenben a Feng Shui, meg Vénusz így, Mars úgy, Hogy fogyj le a hold segítségével stb. típusú könyvek teljesen elfogadottak. Amúgy kifejezetten zavart ez engem, persze illett a történetbe, csak akkor is. Mert azért tiltott a regény, mert egy ember kitalált emberek életét, kitalált helyeken írja le… és az ilyesmi Isten ellenes.

Legundorítóbb jelenet: „Új munkatárs bevezetése a munkahelyre”
Én legalábbis ezt a címet adtam volna neki, amikor is, kiskori képeket játszanak le a kollektívának, majd a mellnagyobbító műtétet, majd a szüzesség elvesztése videót stb. Itt konkrétan a „mi a franc ez?” hatást éreztem -.-”
Legkedvesebb karakter: Cassius
Aki szerintem a legsajnálnivalóbb, legbunkóbb, leg…: Sandra Dee

A finálé:
1.    Tetszett a megoldás és a nyitva maradás. Sokáig amúgy a könyv felétől voltak elméleteim hogy végződhet. Lehet happy, és nem happy a történet befejezése, ez szerintem amúgy  a legjobb választás volt.
2.    Felvetődött bennem a kérdés, mégis miért? Mármint voltak karakterek akiket nem értettem meg. Azaz csak Sandra Dee maradt rejtély számomra teljesen, hogy végülis ő mi, egy béna, egy pancser, egy okos és megfontolt ember, egy határozott jellem, vagy egyszerűen fél a világtól? Mert lehetett sejteni amúgy, hogy kinek az oldalán áll, de a végén is kérdéses volt, hogy tényleg ott áll-e vagy annyira határozatlan legbelül, hogy nem mer kilépni a skatulyából.

Nevek, nevek, nevetek:
Ez vicces amúgy. Mármint a nevek a könyvben, de Trafford meg is magyarázza, hogy miért ilyenek, mert, hogy ez a menő.

Felszálló Főnix: oké ez nekem tetszett *-*, igaz elgondolkodtam, hogy indián-e :D
Caetlin Happymeil: ez már fájt -.-’’
Cassius: Imádom ezt a nevet, és tényleg illett a karakterhez :)
Francia Rúdtánc: Ő ügyvéd! Basszus, ezzel a névvel, én ilyenkor pillogtam, hogy basszus ez nem lehet igaz.
Barbiszív: A ház fő moderátora, aki akkora mint egy tehén. Szerintem illett rá a név, mondjuk egy roppant visszataszító személynek képzelem el.
Csingiling : Oké…ahányszor olvastam ezt a nevet felnevettem, pedig nem vicces, de megnyugtatásnak a gyerekét Kit Kat-nek vagy valami hasonlónak hívták :P
Fanta: halott kisgyerek, de megmaradt az én fejembe…micsoda név egy gyereknek!
Tehát kifejezetten érdekes nevek születtek a műben, illettek is oda…utálom azt a világot :D



2012. február 15., szerda

Himaruya Hidekaz: Hetalia - Tengelyhatalmak 1.

 Magyarország és Ausztria

Ismertető:
Mi történne, ha a világ országai hirtelen megelevenednének, és ők játsszanák el a különböző történelmi eseményeket?
A Hetaliában a káosz garantált: Olaszország gyáva és csak a spagetti érdekli, Amerikának hőskomplexusa van és zabálja a hamburgert, Oroszország vodkát vedel és terrorizálja környezetét, a borimádó Franciaország mindenkit hanyatt döntene, aki él és mozog, Magyarország pedig Ausztria felesége, de gyerekkorában fiúnak hitte magát. Így persze sehogy sem tudnak dűlőre jutni egymással, és már az sem biztos, hogy minden úgy alakult, ahogy a történelemkönyvekből ismerjük.

Vélemény:

A rajzolás: Nem sikerült túl jóra, legalábbis szerintem lehetett volna jobb, kicsit kidolgozottabb mint ami. Mert tényleg nem látom, hogy be van fejezve, néha olyan érzésem van, mintha egy vázlatot rajzoltak volna, mert csak erre volt idő, és zutty kiadták.
A történet: A fülszöveg alapján ez egy nagyon érdekes manga lehetne. Tényleg mert országok, történelem, és nem annyira megszokott módon. Ehelyett, követhetetlen az egész. De Ausztriát kedvelem ;) Olaszország borzalmas volt, azzal a folyton sírásos dolgaival, meg a fehér zászlóval. Meg ahányszor elfoglalták mindig visszaküldték Németországnak mert annyira elviselhetetlen :D Japán érdekes a maga felfogásával, a maga szemléletével. Kína meg fura...szerintem felesleges volt őt antimagyarosítani. Mármint a beszéde olyan mint aki nem tud mondatot összerakni, meg ragzódni :P
Akit még kedveltem: Oroszország, Spanyolország (bár keveset volt benne :( ), Kanada, Magyarország
Akit utáltam: Anglia, USA (mert beképzelt állat), Franciaország (mondjuk inkább semleges mert nem sokat volt, és az is változó mert hol utáltam, hol szerettem :D)


2012. február 12., vasárnap

Szerepjáték : Harry Pottertől - Atlantiszig

Egy kis áttekintés magamnak, hátha írás közben rájövök, hol volt a hiba.

Én a szerepjátszást nagyon amatőr szinten kezdtem, de sokan vannak így, kb. lehettem....13, 14 éves? Akkor még korlátlan netről álmodni sem lehetett, és itthon voltak a testvéreim is, tehát volt havonta 20 óra amit osztottunk 4 felé, tehát kb. havonta öt órám az is főleg este, mert ne csúcsidőben netezzen az ember. Tehát amúgy is amatőr voltam, és időm se nagyon volt, így kezdtem a Harry Potter lázzal együtt az akkor még Roxfort néven futó, ma már Martion nevű mágusképzőt. Majd egy év után abbahagytam, és rá kb. két évre, tehát 16 évesen újra regisztráltam, akkor már kicsit jobban ment az egész. Kevésbé tettem fel offos kérdést a játéktéren :P
Kb. 5 évig lehettem tagja a társaságnak, rengeteg találkozón vettem részt, és rengeteg ismeretséget szereztem, amiből mára talán kettő van meg...talán kettő, velük se beszélek túl sokat. Kiutáltak, mert nem illettem a képbe, túl "kreatív" voltam. Untam azt, hogy megvan az a séma, hogy a karakterek mennek, ismerkednek, jaj de cuki az élet, de semmi nem történik. Komolyan semmi nem történt. A Lorton ház tagja voltam, és semmitmondó beszélgetéseket műveltek szerencsétlen karakterek. Kb. 3-4 soros hozzászólásokban. Nos ez mondjuk, amíg az ember nem tölti be a 18-20. életévét nem gond, mert oké...de betöltöttem és nagyobb, izgalmasabbat akartam, így párhuzamosan kezdtem az IVD-t.
Átlagolhatom, hogy egyik szerepjátszó oldalon sem vagyok képes 5 évnél többet eltölteni? Talán ezt kellene bevezetnem, hogy regisztrálok, majd az öt év közelében, ha már vannak nézeteltérések akkor lelépek? Sok szenvedéstől, sírástól, és veszekedéstől menthettem volna meg magam, ha lelépek 5. év körül. Kb. hat évig voltam az oldalnak tagja, majd tanára, majd admina, majd forum hely adója, majd tanára....majd senkije.
Nézeteltérés most nem ott volt, hogy unalmas a világ. Egyszerűen kevesen voltunk, amit tudtam kezelni, ami folyamatos játékot jelentett nekem, illetve azoknak akikkel játszottam, de nem jöttek új tagok, vezetőségünk nem volt.
Majd a vezetőség visszajött és akkor már feleslegesnek éreztem magamat ott, akkor kellett volna eljönnöm. De azt kérték maradjak, nem tudom minek, de maradtam, volt egy évem talán, nagyon kellemes volt, sokat játszottam, és tényleg minden klaffolt, aztán...már nem. Egy vita, két vita, száz vita, aminek Én nem lehettem nyertese, és tavaly nyáron a születésnapom környékén meg is szakadt a dolog. De, mint írtam fentebb, hülye vagyok, tehát ragaszkodom ahhoz amit szeretek. Visszaregisztráltam, ezer megkötéssel, ebbe is belementem, abba is, majd a megkötések megölték a játékkedvem. kb. két hónap alatt így őszre már sehol nem voltam. Nem is hiányzott, mert akárhányszor felmerült az IVD, Credo, szerepjáték szó kifejezetten idegesített.
De lecsengett ez is, így új oldalra költözés, ott viták, majd végül saját oldal. Van saját oldalam, ahol azt hiszem egyedül maradtam. Játszhatok magammal, ami kissé skrizó lenne, vagy nem játszok, és idővel sem kedvem sem emlékem nem marad arról, hogy mire jó.
Nekem a szerepjáték egy fontos dolog, mert írhatok. Persze írjak könyvet, csak a gond, túlzottan bennem van az az írási mód, az a forma amivel ott játszottunk. Tehát marad, a nem írok, mert nincs kinek, és ez annyira nem jó.
Pedig álmodtam egy világot, ami lassan forumon is felépülne, csak azt nem tudom, érdemes-e vele foglalkoznom. Mert, ha senki nem játszik ott, akkor mégis minek?