2015. június 17., szerda

Guus Kuijer: Minden dolgok könyve

 Vannak könyvek, amiknek nem kell hosszúnak lenniük, hogy ütősek legyenek. Vannak történetek, amik röviden elmesélve talán sokkalta többet mondanak, mint akkor, ha nyújtanák-nyújtanák a végletekig őket. A Minden dolgok könyve még 150 oldal sincsen. Azt is szellősen szedték, és vannak fél oldalak, amik teljesen üresek. Mert nem mindig kell szöveg, mert nem mindig kell bármi is, hogy hasson. Vannak dolgok, amiknél egy üresen hagyott fél oldal többet mond.
 A téma, amit boncolgat a könyv, sajnos még a 21. Században is egyértelműen napi probléma, a világ minden kontinensén, sok-sok családban. Jó talán a szomszéd kommunistának megjelölése lassan kikopik, de a többi megmarad. Pedig sokkal szebb volna a világ, ha nem lenne családon belüli erőszak, és az a féle vallásosság, amit a könyvben szereplő Apa jelenít meg. A vallással, a hittel semmi baj, míg nem elvakult, és míg nem használod pajzsként. Pajzsként arra, hogy azért verem a feleségem, mert Isten így akarja, mert nem tudja hol a helye és Isten így akarja, mert Isten is megmondta, hogy verhetem, hogy a helyes útra tereljem. Mert ugyan szégyen, ha egy férfi veri a feleségét, de csak ha ok nélkül. Aha… tényleg milyen menő okai voltak, szinte már megértettem őket. *szarkasztikus sóhaj.*
 Tehát magával a vallással nincsen gond, míg nem elvakult, és nem remek indok az erőszakra. A könyv egyik alap problémája a családon belüli erőszakra való rámutatás. A könyv viszont még ennek is elveszi az élét. Bár felszisszentem, és káromkodtam is eleget, és legszívesebben Margot példáját követve lázadtam volna (oké, talán nem pont úgy, ahogy ő tette, mert az elég szélsőséges megoldás volt), de nem volt vészes. A megfogalmazás, Thomas szemszögéből látott történet, a humor, amit az író belecsepegtetett a történetbe, olyan élhetővé teszi az egészet. Persze ettől még megveted, és mérges vagy az apára, és sajnálod a családot, de úgy hiszed, hogy lehet ez majd jobb, lesz ez majd jobb.
 A vallás nem csak az apa elvakultságában tűnik fel, hanem Thomas magán párbeszédeiben, képzeletében is. Jézus egy igen komolytalan és laza csávóként jelenik meg, aki úgy beszél, mint egy tini, és hát a viselkedése is néha igen érdekes. Sőt mondhatni, erősen pimasz. Mindazonáltal, feltehetően Jézus az, aki tartja a lelket a fiúban, aki kicsit mintha hasonlítana az anyára (a végén). És hát az angyalok a könyv végén, az nagyon édes volt :D
 Szerettem olvasni, mert az apán kívül, mindenki szerethető volt. Thomas, az édesanyja, a nővére, a szomszéd, aki boszorkány, az ismerősök és barátok, Eliza a féllábú, fél kezén csak egyujjú lány. Mind-mind kedvelhető karakter volt, akik kellemessé tették, az amúgy komor témát. Tetszett a könyv, a sok irodalmi utalás miatt, amiatt, hogy Thomas, amit olvas, azt értelmezi és újrahasznosítja, hogy nem csak odadobott az író pár könyvcímet, hogy fitogtassa tudását és műveltségét, hanem normálisan beleépítette a történetekbe. Tetszett, hogy Thomas álmodozó szemszögéből olvashattam a történeteket, a gyermeki ártatlansággal, azzal a tisztasággal, amit egy olyan apa csoda, hogy nem ölt ki belőle….és igen tetszett, hogy Jézust eléggé furán, vidáman és kevésbé vaskalaposan jelenítik meg. Már-már elhiszem, hogy ilyen.

Belbecs: 5/5

Mindenképpen örülnék neki, ha sokan olvasnák. Nem csak azért mert jó könyv (de azért is!!!), hanem mert a téma időszerű (sajnos), a történet megható, vicces, komoly, és gondolkodtatva kapcsol ki. Szórakoztatóan mutat meg olyasmit, amit jó esetben az ember nem tapasztal meg sosem a saját bőrén.

Külcsín: 5/5
 Több borítót megnéztem, míg keresgéltem a neten. Azt kell mondanom, hogy annak ellenére, hogy a magyar borító enyhén depresszív, mégis az egyik legjobb lett a találtak közül. Elgépelést és hasonlót nem találtam. Értékelem, hogy a könyvcímeket dőlt betűvel írták, annak ellenére, hogy azért feltehetően amúgy is leesett volna, hogy az egy könyv címe :D
 Egyszerűen tetszik a magyar kiadás!

Fülszöveg:
Thomasék szomszédja egy vén boszorkány, akitől mindenki tart. Trópusi halak úsznak a csatornában. Békák hada dörömböl a bejárati ajtón. Legalábbis Thomas így látja. Rajta kívül azonban senki másnak nem tűnnek fel ezek a dolgok. A fiú mindent lejegyez a naplójába, a Minden dolgok könyvébe. Ez nyugtatja meg, amikor az apja elveri, vagy amikor az angyalok sírni kezdenek az édesanyja miatt. Az írás erőt ad Thomasnak, és segít, hogy olyan emberré váljon, amilyen mindig is lenni szeretett volna… boldog.

Eredeti cím: Het boek van alle dingen
Eredeti megjelenés éve: 2004
Kiadó: Kolibri
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 128
ISBN: 9786155450112
Fordította: Wekerle Szabolcs
Ár: 2.490 Ft

2015. június 15., hétfő

Oravecz Nóra: Élet másképp

 Én úgy vagyok az emberek megítélésével, és a könyvekével is, hogy míg nem olvasom, nem mondok róla véleményt. Ha már olvastam, akkor viszont őszinte véleményt alkotok róluk, független attól, hogy ez egyezik-e a népízléssel, vagy sem. Hogy ezzel megbántok-e embereket, vagy sem. Aki ír, tudja, hogy nem szeretheti mindenki azt, amit ír, elfogadja (jó esetben), hogy a könyve megosztó lesz. Jó esetben az írót és a könyvet külön kezelik, és nem egyben ítélkeznek felette. Mert, attól, hogy valaki pocsékul ír (adott ember szerint), még emberileg lehet jó ember, és bármennyire király könyvet ír valaki attól még lehet egy tahó paraszt. Tehát érdemes a könyveket és az írókat kicsit elválasztani egymástól. Legalábbis szerintem.
 Hogy mire akarok ezzel kilyukadni? Nos, Oravecz Nórát nem ismerem. Molyon hallottam róla, csupa negatívat, hogy ő mennyire bénán ír, hogy mennyire pocsék, hogy ilyesmiket kiadnak a mai világban. Olyanoktól, akiknek úgy, ahogy megbízom az ízlésében.  Amikor elkezdtem olvasni a könyvet be kell vallanom, hogy az volt az első gondolatom, még a feldolgozóknál a könyvet fogva, hogy „régen volt olyan igazán negatív kritika a blogon, na, majd most”. De nem, nem tudok ilyesmit írni.
 Elhiszem, hogy sokan nem kedvelik Nórát, én sem lettem olyan lelkes, hogy akkor most, mindent, amit írt elolvassak, de nem volt rossz. Rengeteg önsegítő könyvet olvasott ő is és én is, ebből adódóan túlzottan sok új dolgot nem mondott azzal, amit leírt. Mondjuk a szupererő és szuperhős szókapcsolatoktól idegzsábát kaptam a végére, de ezek csak a megszokottak helyettesítői. Ugyanazt írja le, mint mindenki, aki bevonzásos, pozitív gondolkodásos könyvet ír, csak ők lehet, kozmikus erőt írnak, vonzás törvényét, vagy az Erő hatalmát. Tehát, maga a bevonzós rész, olyan, mint a többi hasonló könyvben. Nem jobb és nem rosszabb.
 Ami a könyvnek érdekességét adja, vagy éppen amitől másabb, hogy személyes tapasztalatokkal tarkított. Jobban örültem volna, ha kevesebb angol szót használ a kötetben, és kicsit kifejti a dolgokat, és ha nem ismétli önmagát ennyiszer. Bár az ismétlést elkönyvelem, hogy az összes ilyen típusú könyv erre a sémára van felépítve, tehát adott valami és ismétled, és ismétled, és ismétled, hátha a végére az olvasó felfogja, mit akarsz mondani (vagy felfogta már elsőnek is és idegzsábát kap a sok ismétléstől :P)
 Tehát, bármennyire is szapulni és lehúzni akarom, nem tudom, mert annyira nem rossz ez. Gyorsan lehet haladni vele, és amúgy jó, ha van magyar önsegítős könyv is (tuti, amúgy, hogy ezer ilyen és hasonló van, csak ezek elkerülnek). Én nem mondom, hogy nem fogok tőle olvasni majd, de egyelőre elég volt. Kellemes kikapcsolódás volt, tetszett is, de mondjuk pénzt nem adtam volna érte. (könyvtáros vagyok, erősen meggondolom, milyen könyvért adok pénzt :D).

Belbecs: 4/5

Külcsín: 4/5

Ha eltekintek a borzalmas lila borítótól, és attól, hogy kézírás-imitálós betűtípussal szedték, ami nehezíti az olvasást, akkor amúgy egész pofás kis könyv. Van beépített könyvjelzője, ami most kivételesen jól jött, mert nem volt nálam könyvjelző. Kitöltős féle, tehát lehet bele jegyzetelni, bár nem igen jöttem rá, hogy mit, és miért. Tartósnak tűnik, és nem voltak elgépelések (vagy nem vettem észre őket). Jók a könyvek, filmek felemlegetése, bár néha viccesen jött ki. A dementoros részt, valahogy nem tudom komolyan venni :D
 Értem, a tagolás lényegét, de a feladatok sem voltak mindig egyértelműek, és nem mindig ott voltak ahol azt mondom, hogy a helyük kellett volna lenni, ettől független nincs gond a kötettel külalakra sem.

Fülszöveg:
A legsikeresebb hazai blogger most először összegzi praktikus tanácsait egy könnyen használható motivációs könyv formájában
Hiszel abban, hogy te is lehetsz boldog? Hogy te is élhetsz olyan életet, amire mindig is vágytál és amit senkivel sem cserélnél el?
Ez a könyv nemcsak ráébreszt arra, hogy valóra válhatnak az álmaid, de végig is kísér az önmegvalósítás útján. Oravecz Nóra saját tapasztalatait és általa nagyra tartott, sikeres emberek példáit felhasználva mutatja be, hogy az út egyes szakaszai milyen kihívásokat tartogatnak számodra, milyen leckéket kell megtanulnod, és milyen segítségeket vehetsz igénybe. Megszólal a kötetben többek közt Penn Badgley, színész, a Gossip Girl című sorozat sztárja és a MOTHRX zenekar frontembere, vagy Árvai Péter, a világhírű magyar start-up, a Prezi alapítója.
Ez a könyv neked készült: használd úgy, ahogy jólesik. Olvass bele bármikor, és kapaszkodj bele azokba a gondolatokba, amelyekre szükséged van. Ha van kedved, csináld meg a feladatokat, de akár ki is hagyhatod őket.
Egy valami biztos: ha úgy döntesz, hogy megküzdesz az álmaidért, ez a kötet a legfőbb bizalmasod, a barátod, a segítőtársad lesz az úton.
Oravecz Nóra több mint 150 ezer követőjével az ország legnépszerűbb bloggere.
A nevéhez köthető az eddigi legnagyobb hazai self-published siker, majd a Libri kiadónál megjelent könyvei kivétel nélkül a bestseller listák élére kerültek. Országszerte tart teltházas előadásokat az önmegvalósításról.

Könyv: Oravecz Nóra: Élet másképp
Kiadó: Libri
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 192
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789633104194
Ár: 3.990 Ft

2015. június 10., szerda

Elmaradások Áprilisban / Májusban olvastam


Úgy döntöttem, hogy amihez eddig nem volt kedvem vagy időm írni azt most egy posztba rakom, röviden, tömören, tehát olyan molyos értékelés hosszúságában írok azért, hogy legyen nyoma. Úgy gondolom ugyanis, hogy már elég sok könyvről van szó, és más stresszelne, ha itt állna 10 könyv úgy, hogy semmit sem írtam róluk, de ahhoz nem érzek elég erőt és kedvet most, hogy mindegyikről hosszan értekezzek.

Tehát áprilisban / májusban olvastam:

Bradley Trevor Greive: Az élet értelme
Vannak olyan könyvek, amiket nem mindig értek, hogy miért is adták ki. Ez is olyasmi. Képek vannak benne, minden oldalon egy, és mindegyik alatt egy okos vagy kevésbé okos mondat, az élet értelméről és nagy kérdéseiről. Igazándiból körülbelül negyed óra alatt végig lehet lapozni. A képek nagyon aranyosak a szöveg is elmegy, igazándiból jó könyv, de pénzt nem adnék érte. Nincs benne az a lehetőség, hogy „hú de újraolvasnám” végignézem, végigolvasom és ennyi. Amúgy tényleg találékony az aki ezt a sorozatot „megírta”, mert túlzottan sok befektetett munkája nem volt vele.


Alessandro Baricco: Háromszor hajnalban
 Régen olvastam Baricco-t, és régen nagyon-nagyon szerettem. Máig a Novacento vagy éppen a Selyem kedvenc könyvként van számon tartva. Érdekes volt ez a könyve is, de nem éreztem azt, amit a Selyem olvasásakor, azt, hogy rövid mégis sokat ad. Nyögvenyelős és kicsit kusza volt az egész. Lehet szimplán rossz hangulatban kapott el, de nem hiszem. Ennek ellenére tervben van az egész Baricco életmű, és szeretném is elolvasni a többit. Reményeim szerint majd Bariccos hangulatban kapnak el :) Ez most nem az volt.


John D. Barrow: 100 alapvető dolog, amiről nem tudtuk, hogy nem tudjuk
A könyv matematikailag képes levezetni bármit. Képlet van a részegségre is, vagy például arra, hogy miért áll az ember mindig abba a sorba, ami a leglassabban halad. Azaz igazság, hogy régen matektagozatos voltam, és szerettem is a matematikát, de most így x év után már inkább humán beállítottságú vagyok és a képletek már nem fogtak meg, vagy nem is értettem mindegyiket. Ennek ellenére maga  a könyv érdekes, teli van fura információkkal, amikről valóban nem tudtam, hogy nem tudom. Az utolsó 100. Ilyen volt a legmegrázóbb. Amikor a föld lakosságát levezette egy világfalura, amiben 100 ember lakik, és akkor hány éhezik, hány él jó módban, hány kínai, európai, amerikai van. Kiderült egy embernek lenne számítógépe, nyolcvanan éheznének stb.… úgyhogy ez elég elgondolkoztató :S Érdemes elolvasni azoknak is, akik nem annyira matekosak (mint én például) :)

Pápay Eszter: A magányos dervis tánca
A magányos dervis tánca gyönyörű borítót kapott, csak azt sajnálom, hogy a kiadónak arra már nem volt érkezése, hogy gyönyörű gerince is legyen a könyvnek (gyönyörű amúgy, csak nincs rajta a cím…). A történetek kellemesek voltak, elgondolkodtatók és tényleg, arra az időre kikapcsoltak. Nem bántam meg a választást, még úgy is, hogy ez tényleg nagyon borító alapján ment, mert semmit nem tudtam előtte róla.



Sergio Bambaren: Delfinálom
Méltatlanul elhanyagolt kötet. Néhol amúgy olyan „Coelhosan megmondós”-ra sikerült az egész, ennek ellenére jó, és tetszett is. A rajzok olyan semmilyenek a kötetben, de úgy egészében szerintem figyelemfelkeltő lett.
Ez egy teljesen spontán „leemeltem a könyvtár polcáról” típusú olvasás volt, ugyanis tegnap tényleg, csak úgy leemeltem a polcról, tetszett a borító, a kivitelezés, a cím, és láttam, hogy elég pozitív azaz egy értékelés ami született róla a molyon. Szerintem többeknek kellene kézbe venni ezt a kötet!




Marosi Katalin: Levél egy Rómeós Benvolióhoz             
Nem szeretek úgy véleményt mondani, hogy nem olvasom el a levelet/novellát/akármicsodát, amiről szó van. Gondoltam, fogom az egyik írását Marosi Katalinnak, teljesen mindegy is melyik az, az állítások szerint ugyanis pocsék és borzalmas mindegyik.
A jótól messze van! Az a baj, hogy nem szedi össze a gondolatait, hogy folyamatosan cikázik ide-oda. A mondatok ebből adódóan kuszák lesznek, ami az olvasót megakassza. Jelzem ez egy 8 oldalas írás volt, és a végére nem tudtam, miről is van szó. Az esőről, arról többször is és kitartóan is.
Sok fiatalt (10-15) évest tanítottam szerepjátékozni. Körülbelül ők is így indultak. Megvolt, hogy mit akarnak írni, megvolt, hogy mit szeretnének közölni, de képtelenek voltak 5-10 mondatnál többet leírni egymás után, úgy hogy értelme is legyen. Ami amúgy elég hervasztó, ha jön a másfél oldalas írásodra egy 10 mondatos reagálás. De mindenkit meg lehet tanítani az írásra, csak idő kell, egy jó tanár, és kitartás, mind a két féltől.
Tanácsok: amit leírsz, olvasd el hangosan utána, általában akkor az ember rájön, mekkora katyvasz az, amit leírt! Ne akarj semmit túlbonyolítani! Látom, hogy a fejedben ez sokkalta jobban hangzó levél (?), és sokkalta több értelme van, de sajna az olvasóknak nem jön át.
Legyen története. Jelenleg 8 oldalon át… esett az eső. Komolyan az esőesés maradt meg bennem, mert azt folyamatosan ismételted. Érzésem szerint nem túlzottan sok levelet írtál életedben, talán kellene. Ha gondolod, levelezhetünk, és próbaanyagnak csak próbálj mindenre reagálni. Feltételezem, a fejedben van egy esemény, egy történet, egy szerelmes (?) pár (tippelek, nem volt teljesen tiszta), ahol egyik fél ír a másiknak. A levélből annyi volt csupán teljesen egyértelmű, az esőesésen kívül, hogy nem viszonzott szeremről van szó, de nem tudtam meg, hogy elküldte-e a levelet egyáltalán, vagy egyáltalán megírta, vagy csak a fejében pörgette a gondolatait.
Olvass sokat! Rengeteget, nagyon-nagyon sokat, mert borzalmasan lekorlátozott a szókincsed, és máshogy ezt nem fogod tudni fejleszteni, csak sok olvasással. Írj sokat! De ne publikáld mindet. Felesleges mindent publikálni, mert a publikált dolgok alapján ítélnek meg. ha most, felszínesen ítélnék, akkor azt mondom, egy pocsék író vagy, aki nem tud fogalmazni. Ez jön le ebből a levélből. De. Nem szokásom az embereket megítélni Egy írásukból, viszont jó ideig nem akarok semmit olvasni tőled, pláne nem egy 8 oldalas akármicsodát. Gondolkozz nagyba, gondolkozza abba, hogy megfogd az embereket. Nem lehet kéthetente kiadni egy novellát / regényt, mert még egy jó író sem képes arra, hogy ilyen gyorsan termeljen értéket. Értéktelen dolgokat, meg felesleges kiadni, pláne ha pénzbe is kerül. Értem, e-bookban ingyen le lehet tölteni, de ez neked sem jó, és senkinek sem. Dolgozz meg azért, hogy olvassanak, de ne úgy hogy minden klaviatúraütögetésedet kiadod. És ezt nem bántásból mondom.
Nem vagyok író, és nem adták ki semmimet sem, pedig naponta több oldalnyi dolgot fogalmazok és írok le (szerepjáték előnye, hogy lekorlátozott emberek olvashatják csak az agymenésemet). Lehet neked is hasonló platformon kellene próbálkoznod. Elfogadnod a kritikákat és fejlődni. 18 éves vagy, még rengeteg időd van a fejlődésre. Semmi esetre se add fel az írást, csak ne publikáld mindet. Főleg a te védelmedbe mondom, mert amíg nem azt látják, hogy fejlődsz, addig újra és újra elő fogsz kerülni, és bántani fognak.


Jennifer L. Holm: A tizennegyedik aranyhal
Cseppet sem bántam meg, hogy könyvfesztiválon, hirtelen felindulásból megvettem. Ifjúsági regény, arról, hogy mi lenne, ha megtalálnánk az örök fiatalság receptjét. A főhős nagypapája, 70x évesen megtalálja a receptet, és újra 14 éves lesz. Felmerülnek bizonyos problémák, és felmerülnek morális kérdések. Érdemes-e, jó-e, ha a recept közkézre kerül. Mi lesz, ha mindenki visszafiatalodik, ki lesz a felnőtt, ha újra fiatalok lesznek a szüleid. Te leszel a felnőtt, vagy ők? Hisz a tudásuk megmarad, de kinézetre alig többek mint kamaszok. Tehát rengeteg kérdést felvetett a könyv, emellett szórakoztatóan ösztönzött arra, hogy kicsit te is, ahogy a főhősnő is beleásd magad a tudomány berkeibe. Tudományos, irodalmi, filmes utalások szépen adagolva.

Turi Tímea: Jönnek az összes férfiak
Nem szeretem túlzottan a verseket. Sosem szerettem őket, mégis egyszer-egyszer rám tör a versolvasási kedv. A modern verseket még annyira sem szeretem, mint a régieket, mert minden olyasmit, ami egy verset versé tesz nélkülöz. Nekem egy vers rímekből és ritmusból áll, vagy legalábbis az egyikből.
Ezek modern versek. Ha versnek számítom őket, akkor ez egy pocsék verseskötet. Ha nem tekintem verseknek, amiket tartalmaz, hanem rövid történeteknek, amikbe random nyomott entert, hogy úgy nézzen ki mintha vers volna akkor minden rendben van vele. Ha nem keresek rímeket és hasonló verses elemeket. A mondanivaló tetszett, a megfogalmazás szó-szó, olvastam jobbat már, de sokkal rosszabbat is. A pontlevonás azért van, mert azt mondják versek…

2015. június 9., kedd

Az élet szép, akkor is, ha mások mást mondanak

 Éppen a sokadik önsegítő könyvemet olvasom (ez éppen a munkakedvet növelné vagy micsoda), és elgondolkoztam azon, hogy jó-jó az élet szép, a munka szép, de mi van akkor ha az ember nem éppen a legjobb formájában van. Mit tegyen akkor, amikor kicsúszik alóla a talaj és nem mantrázhatja, hogy a világ márpedig szép és jó és Happy minden?
 Alapjáraton olyan köztes ember vagyok. Nem az a nagyon rózsaszínban világlátó és nem vagyok a bús panda típus sem. Hiszem, hogy az életnek értelme van, és hiszem, hogy az, hogy boldogok legyünk. Teljesen mindegy, hogy boldogságunk miben mérhető. Példának okáért sok mindentől boldog vagyok.
Boldogságom alap dolgai, tehát ami ha megvan szép a világ:
*Egy kis napsütés
*Egy mosoly a szüleimtől
*Egy dicséret bárkitől. Tényleg mindegy kitől, jól esik.
*Ha valaki megismer, pedig vagy sosem láttuk egymást, vagy nem emlékszem rá, hogy valaha is láttuk egymást. Vagy ha egy olvasó felismer könyvtáron kívül és tudja, hogy honnan ismer. Kész felüdülés.
*Ha a munkahelyemen minden klappol, ha kedvesek az olvasók és lehetőleg sokan vannak, ha lehet velük beszélgetni és tanácsot adni, vagy együtt nevetni valami kis személyes történeten, mindegy, hogy valójában az életükhöz nem sok közöm van. Szeretem éppen ezért a munkámat, a sok kedves olvasó miatt főleg.
*Boldog vagyok, ha itthon minden rendben, ha sikerül mindent megcsinálni, ha nem marad függő feladat, ha azt látom, hogy a szüleimmel minden oké, hogy boldogok és hasonló. Vannak persze nehéz napok, vannak nem vidám napok, de azt hiszem, ilyenkor is mindig abban reménykedem, hogy hamarosan este lesz, lefekszünk és egy normálisabb és szebb napra ébredünk.

 Tehát igazán nem kell sok ahhoz, hogy boldog legyek, és igazándiból kibillenjek az átlagos hangulatomból. Vannak persze negatív perceim, óráim és napjaim is. Amikor nem minden klappol, amikor vagy én nem úgy szólok a szüleimhez ahogy illene, vagy úgy érzem ők nem értenek meg. amikor legszívesebben ordítanék, de nincs meg bennem az erő ahhoz, hogy kiadjam magamból a feszültséget, és a racionális énem úgy van vele, hogy nem oldana meg vele semmit sem, ha ordít, csak még nagyobb feszültséget szítana, azt meg nem akarok.

29 éves leszek és rengeteg dolgon elgondolkoztam,hogy mit miért csinálhattam fiatalon (muhahaha mintha most marha öreg lennék). Arra jutottam, hogy annak idején a szerepjáték volt az, ami kikapcsolt, és a rossz napjaimon adott egy kis vidámságot. Aztán ugyanerre jött az olvasás, a blogolás, egy csomó minden. Reményeim szerint nem lesz túl sok rossz nap az életemben, bár akkor tudom hova meneküljek a valóság elől, csak ugyebár a menekülés nem a legjobb megoldás. Mindegy is, most egy mély levegő, fel a fejjel és holnap új nap virrad, egy sokkal szebb és jobb nap. Ma meg feltehetően front van vagy fáradtság, vagy passz….

2015. június 8., hétfő

Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér


Azaz igazság, hogy nem olvasok „romantikus irodalmat”, főleg azért mert nem vagyok egy húde nagyon romantikus alkat, igényem sincs, hogy ilyesmiket olvassak, még kikapcsolódásra sem túlzottan. Ennek ellenér Anitiger berángatott egy olvasókörbe és én tényleg nyitott vagyok mindenre. A Csokoládé amúgy kifejezetten tetszik, reményeim szerint most már lassan végzek vele, bár az olvasókörös cuccról erősen lecsúsztam már vele. Ettől független be fogom fejezni, és írok is róla, és a filmet is újra fogom nézni.
 És akkor nézzük az Ahol a szivárvány véget ér című Júniusra betervezett kötetet. Sikerült most időben elkezdenem az olvasást és nem a végtelenségig húzva és az utolsó hétre hagyni, hogy aztán kapkodás legyen belőle. Nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet, annak ellenére sem, hogy annyi hibát, problémát, és idegesítő karaktert egy helyen még nem olvastam, mint itt!
 A történet külcsínre amúgy egész mókás, tetszett a levelek, Chatbeszélhetések, meghívók és egyebek alapján átlátni az egészet, de ugyanannyira volt dühítő is. Mert, szép is kiragadni dolgokat, de én szeretem tudni, hogy mi van közben.  Nem szeretem, hogy csak sejtem, hogy hirtelen ugrottunk 1 hónapot, fél évet, 3 évet, 5 évet és így tovább. Még csak nem is csak Résztagolásoknál volt a nagy ugrás, Katie megszületett, hopp három éves, nézd, már iskolába jár, és hopp már tizennégy éves, és hopp, most Rose 30 éves, most meg már hirtelen 40… Nem tetszett ez a megoldás, és feltételezem majd a film (van film, úgy láttam) kicsit helyrerakja a réseket. De felüdülés ez az új stílus, csak néha megcsaptam volna Alexet a tod meg tom, meg hasonlók miatt, Katiet szintén!
 A történet két legjobb barátról szól, Alex és Rose ritka szerencsétlen életéről. Aztán ugyanezt látjuk, csak szerencsésebben Tobyra és Katiere levezetve. Mert az alap szituáció ugyanaz, még igazándiból a szakmák sem sokkal másabbak orvos mind a kettő (oké, tudom, hogy a fogorvos mégsem szívsebész, de akkor is dr.)

Alex: én ekkora pancsert még nem láttam! Olyan szerencsétlen végig, olyan döntésképtelen és nyámnyila, hogy az már borzalmas, csoda, hogy a szívműtétek közben nem bizonytalanodik el, hogy jaj, mit kéne csinálnia. Ez a „legyünk tekintettel a másikra, majd ő jön hozzám” mentalítás hát mit ne mondjak zseniális, képes elb*szni (bocsánat a csúnya szóért) 30-40 évet az életéből azzal, hogy vár. Mert, hát érezte ő a mindent megváltó Csendet, de hát beszari volt, aztán lett volna még millió alkalma arra, hogy felfedje elfojtott érzelmeit, de nem tette meg. amikor meg igen, akkor nem kellett volna. Rose volt, amikor nyíltan, tényleg nyíltan kimondott mindent, és akkor meg megsértődött, hogy de ő márpedig szerelemből házasodott (jah… az apósát szerette, meg a pénzt, meg a hírnevet, meg az előléptetést, meg a…)
Rose: A világ legszerencsétlenebb, legdöntésképtelenebb, legidedegsítőbb karakterért járó díjat neki adom! Borzalmasan béna, és hülye. Képtelen tisztában lenni az érzéseivel, kisebbségi komplexusa és önbizalomhiánya tökéletes balféket csinál belőle. És persze imádja sajnáltatni magát. Mert ő szerencsétlen, és mint tudjuk, persze nem ő tehet róla. Végtére is tök véletlen esett teherbe és az összes normális és pozitív fordulópontnál egyszerűen visszalép kettőt és elindul a rossz út felé. Képtelen magára gondolni akár csak egy kicsit is. én amúgy ezt nagyon rühelltem benne (Ruby is :D).  Mert elköltözhetne, de hát ne szakítsuk el a kislányát a barátaitól, mert kapna jobb állást, jobban élnének, de hát egy 11 éves biztos nem tudja feldolgozni. Dehogynem, ő nem volt képes rá, és ő volt saját maga bajainak minimum a 70%-nak okozója, azzal a teszetoszanemtudommicsináljak mentalítással.

 A könyv vége: húha… olyan romantikusan lezárták és keretet adott neki az írónő, hogy majd meghatódtam *ironikus sóhaj*

Ha eltekintek a főhősök idegesítő mentalitásától, döntésképtelenségétől és attól, hogy csoda, hogy ez a kettő egyáltalán életben maradt és még utódokat is létrehozott, akkor egész jó volt. Könnyen olvasható, és aki szereti, az ilyeneket annak biztos tetszik! A filmet mindenképpen megnézem, az még feljavíthatja az egészet, bár kétlem, hogy abban normális a két főhős :D

Belbecs: 3/5

Külcsín: 2/5

Komolyan nem lehetett volna ennek, olyan borítót csinálni, aminek legalább köze van a könyvhöz? Én a nyálas szívvirágokban úszó okádékrét féle borítósat olvastam, de a világítótoronynak is totálisan ennyi köze van körülbelül a könyvhöz. Nincs benne sem rét, rózsaszív szívvirágokkal, sem világítótorony. Az eredeti borító legalább passzol hozzá.

Fülszöveg:

Rosie és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és életre szóló szövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve… A sors újra és újra elválasztja őket egymástól, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak, gyereket nevelnek, válnak, de a varázslatos kötelék, amely összeköti őket, életük minden öröme és bánata közepette is megmarad.
Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?


Kiadó: Athenaeum
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2008
Oldalszám: 446
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789639797291
Fordította: Morcsányi Júlia
Ár: 2.990 Ft

Ellis Weiner: A Templeton ikrek nagyszerű terve

 Valahogy mindig elcsúszok a posztokkal, most is megnéztem, körülbelül 9 olyan könyv van amit elolvastam és nem írtam róla, vagy csak molyos értékelést írtam az meg mégsem szorosan a bloghoz tartozik. Úgyhogy, most a héten próbálom utolérni magamat, ha már amúgy is dög meleg van és semmire sem alkalmas az ember (kivéve a légkondis szobájában, ott azért még élhető az élet)
 Úgy döntöttem, hogy visszafelé haladok, tehát a legutóbb olvasottról írok legelőször, végtére is, az a legfrissebb élmény!

 A Templenton ikreket nagyon vártam, oda voltam azért, ahogy kinéz, ahogy belelapoztam még jobban elvarázsolt az egész. Aztán amikor elkezdtem olvasni, nos akkor majdnem abbahagytam és eldobtam, neki a falnak (de könyvtári, úgyhogy nem dobáltam). Ha nem lett volna ennyire rövid az egész, akkor feltehetően nem olvasom végig. Tudni kell, hogy nehezen viselem azt, ha egy „író” próbál vicces lenni. Azaz ez így nem teljesen igaz, mert legyen vicces, és bizonyos szintig még az olvasóval kikommunikálást is elviselem, ha az nem arra megy ki, hogy Te mint olvasó egy nagyon hülye egyén vagy. Egyrészt mert megvetted a könyvet, másrészt azért mert végig is akarod olvasni, holott az író nem akarja megírni ezt az egészet. Végig az volt az érzésem, hogy az író éppenséggel már agyzsábát kapott, rühelli az olvasókat, rühelli azt, hogy neki könyvet KELL írnia, és nem is tud, tehát poénokkal próbálja telíteni a lapokat, meg rajzokkal. Ebből adódóan az egész könyvnek 5 oldalban leírható története van, vagy még annyi sem, és az is ritka béna.
A történetről címszavakban: béna ember, megbukik a vizsgán, mert megszületnek az ikrek, eltelik 13 év (azt hiszem), meghal az anyuka, lesz egy kutyájuk, elköltöznek egy óraműpontos városba, előadás, megvádolás, hogy a prof lopott ötletet a béna embertől, gyermekrablás, megszökés, az ellenség hülye, így könnyű túljárni az eszén, a gyerekek meg okosak, költözés. Igen ennyit a történetről. Ami amúgy mint ifjúsági regény, és mese még totálisan jó is lett volna, ha nem lenne az egész könyv 10 oldalanként körülbelül tagolva fejezetekre, és minden fejezet végén nem lennének olyan kérdések aminél azt sugallja az „író”, hogy ő zseni, mint például „karikázd be, hogy igaz vagy hamis: Az elbeszélő zseni: I” (nincs is hamis, tehát egy önelégült kis *****).
 Nekem ez már túl erőltetett volt, molyon láttam, hogy sokaknak tetszett, hogy voltak, akik odáig vannak az egészért, de be kell látnom, hogy ehhez én vagy túl öreg vagyok, vagy túl humortalan, mert nálam az idegesítő kategória. Szeretni szerettem volna, mert annyira jól néz ki a könyv kívülről.

Belbecs: 1/5
Csak mert nem adok fél pontot, bár ő megérdemelné a 0,5/5-öt… annyira borzalmas volt.

Külcsín: 5/5
Ez tipikusan az a könyv, amit azért venne meg az ember mert nagyon jól néz ki. Hívogató borító és belelapozva is elsőre még pont azaz érzésed, hogy ez milyen király kis könyv. És senki ne mondja nekem, hogy a gyerekek és felnőttek nem borító alapján ítélnek. Dehogyisnem, a döntések nagy részét borító alapján hozzák meg, főleg a kisgyerekek akik pl. gyermekkönyvtárba járnak. Ők rögtön rá fognak csapni, hogy de jó könyv! És ha kellően fiatalok és humorérzékük is erre van beállítva akkor még élezni is fogják.


Fülszöveg:
Tegyük fel, hogy van egy tizenkét éves ikerpár, John és Abigail. Mondjuk John gyakorlatias, és szeret dobolni, Abigail pedig elméleti ember és bonyolult keresztrejtvényeket fejt. Az apjuk egy briliáns feltaláló. És tegyük fel, hogy elrabolják az ikreket, hogy megzsarolják az apjukat, nekik pedig ki kell szabadulniuk.
Jó mulatság volna ilyesmiről olvasni? Hát még szép! Ráadásul ez még csak az első kötete ennek a sorozatnak, ami okos, helyes és vicces fiúknak és lányoknak szól. Mint amilyen te vagy, igaz?
A Templeton ikreknek igazán szükségük van az eszükre, hogy megoldják ezt a gyerekrablást – satöbbi, satöbbi. A végén megoldják. Ennyi.

Könyv: Ellis Weiner: A Templeton ikrek nagyszerű terve
Kiadó: Pagony
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 232
ISBN: 9786155441844
Illusztrálta: Jeremy Holmes
Ár: 2.990 Ft
Belelapozó: itt

Képek forrása: 
Szilvamag olvas                          

2015. június 6., szombat

Könyvhét 2015

Mindig várom a könyves eseményeket, mivel összesen kettő van az évben, amit valaki nagyon bután alig egy hónappal egymás mögé rakott, így ezt a kettőt kell kihasználni. Amúgy is könyvhörcsög vagyok, de ilyenkor elkap a hév. Persze teljes áras könyveket annyira nagyon nem veszek, mert hát, két év múlva úgyis az 1.000 Ft-s standokon lesznek, és igazándiból nem kell sietni, megvárnak. Aha, szép gondolat ugye? Azaz igazság, hogy mindig elhatározom,hogy nem veszek teljesen áron könyvet, ennek ellenére a Will & Will jött velem haza, bár nem mondanám teljes árnak, mert kaptam mellé egy Káprázatot teljesen ingyen, így viszont máris mondhatom, hogy féláron volt nem?
 Egy szatyor könyvvel mentem fel, jelenleg viszont nem igazán kerestem vele pénzt, inkább csak új tulajdonost kerestem azoknak a könyveknek, amik hozzám kerültek, de nem kellettek. No meg @bagie vállalt két rukkolt könyv eljuttatását  a Magnetba, @Veron meg kettőt Szegedre, úgyhogy spóroltam a postán! Viszont elvertem a pénzt. Az Agave standjánál kezdtünk ahol egy Vérvonalak és egy Egyszervolt társult hozzám (300 és 500 pénzért), aztán megláttam @Izolda elsuhanó alakját és őt cserkésztük be, hogy a megbeszélt könyvet átadjam, addigra , @worsi is megérkezett…örültem ám neked, csak még nem volt üres a táskám ;D És így visszakapni egy trilógiát eh, legalább kevesebb hely maradt új könyveknek (jah ezért vittem plusz szatyrokat ;D). Miután @Izolda kislányának megettük képletesen a lábát (annyiracuki), beszereztük @Gabye fuvardíját, amihez kaptunk egy ingyen könyvet, és itt vettem a Will&Will-t is. Utána tovább lendültünk és egy csomó ideig nem vettem semmit, csak átadtam könyveket, és átvettem könyveket (A Tanítványt cseréltem), aztán a Líránál talán(?) vettük az Első sírhantot (1000 pénz), a Librinél a Kezdetben nem volt senki (1000 pénz), aminek szimplán a címe tetszett, nem tudok semmit, de a férfiak menstruálásánál nyitottuk ki…
 Tovább lendülve a Scolártól vettem A paradicsom zöldje című könyvet (500 pénz), aminél csak annyit tudtam, hogy @Shanara olvasta! Az infó, hogy tetszett-e neki, nem maradt már meg, de azért úgy gondoltam,hogy ha nem is tetszett neki akkor is ennyit megér, ha meg tetszett, és talán nekem is fog akkor pláne :D
A Jaffa kiadónál az 500 Ft-s állványról jött velem a Pusztító angyal, az Elátkozott angyal és a Száműzött angyal, no meg a Csöndsarok amit régóta néztem már, csak valahogy drágállottam az eredeti árát. Ennyiért nem lehetett ott hagyni őket (na jó ott lehetett volna, de nem akartam :D)
 Közben jött @papirzsepi és hozott nekem egy A hóhér kötelét ajándékba, mert jó fej, de nem dedikáltatta, így el kellett kísérnie @wee –hez, hogy megejtsük ezt is. Mert ha már ott van akkor kérem szépen dedikálni is tessék :)
 Mindezek után sikerült eljutnom oda, hogy megvegyem végre azt a három könyvet amiért valójában felmentem @J_Goldenlane könyveiért, Az éjfél és a Napnak fénye landolt nálam. Utóbbinak a borítójába szerelmes lettem, úgyhogy muszáj kategória volt, az Éjfélnek meg egy régebbi fülszövegébe botlottam, és megtetszett. Emellett megvettem a Taken című könyvet, aminek a fülszövege tetszett (annak ellenére is, hogy amúgy nem nagyon szoktam ilyesmiket, mint fülszöveg olvasni :D) Lehetett mellé választani két kötetet úgyhogy @Gaura_Ágnes Lángmarta öröksége és Lidércnyomása huppant nálam. A Takenen kívül mindent sikerült is dedikáltatni.
 Utána már csak sétálgattunk, láttam ilyen sokat veszel akkor olcsó könyves ládát (amúgy főleg ezeket néztük) hármat találtam ami érdekelt és a Marianna is talált egyet, így megvehettem 550Ft/db áron a Mindenki szereti a bálnákat, a Lázadót és A pokol jegyesét. Amikről mindről hallottam, de azaz igazság, hogy szelektív a memóriám mert arra már nem emlékszem, hogy jót vagy rosszat :D

 Jó volt, elfáradtam, megsültem, de jó volt :3