Olvassunk képregényt! - 2018/1 Hazatérés (A hihetetlen Pókember)

Az ember használja ki, ha olvasás közelbe kerül egy-egy képregény. Főleg, mert hogy nem hajlandó erre a saját pénzéből túlzottan költeni. De potyázni azért szeretek! Először is, amit már a DC képregényeknél is írtam, az amerikai képregény stílus nem a szívem csücske. Elolvasom őket, és vannak képek amik tetszenek, de nagy átlagban nem igazán érzem azt, hogy barátok lennénk. Én inkább Mangát olvasok, bár speciel azt is már vagy három éve nem fogtam a kezembe. (ezen változtatni kell!) De most hirtelen hozzám került a Marvel univerzum három képregénye, és hát ha már itt van akkor olvassuk is el! Remek, hogy Pókemberrel kezdődik… ő az akit az egész csapatból akiket eddig megismertem, a legjobbban rühellek. Egy filmet láttam a Pókember ki tudja hány részes szériájából, az elsőt. Arra emlékszem, hogy ott van a főhős, megcsípi a pók és ettől különleges képessége lesz és megölik a nevelőapját(rokonát?) Ben bácsit azt hiszem. És ennyi maradt meg az egészből. Sosem volt túlzottan szimpatikus, mert a különleges képesség kapás nála ilyen “hopp itt van, nesze”. Ezzel nem azt mondom, hogy a többieknek jobb az eredet története… de mégis azt mondom! Eltekintve, hogy se a főhőst, se a rajzstílust nem szeretem maximálisan, azt kell mondanom, hogy szórakoztató volt. Bírtam az ellenséget! Komolyan drukkoltam neki, mert ő legalább party arc. Le vagyok törve, hogy a “jó” győzedelmeskedik… Egynek jó, de nem hozta meg a kedvem arra, hogy jobban megismerkedjem Pókemberrel. De láttam molyon, hogy mindenki oda és vissza van tőle. Biztos, ha szeretném a stílust akkor én is fangirlködnék :D