2018. január 17., szerda

Moór Márton: Madzside?! Ne már, Japán!

Még, valamikor a tavalyi év közepe táján ajánlotta az egyik kolléganőm az író blogját, facebook oldalát, hogy mint Japán kedvelő biztosan szeretni fogom. Fel is iratkoztam rá, és a könyv reklámja is ott jött velem szembe. Akkor el is döntöttem, hogy ez nekem kell. Annak ellenére, hogy a követés és miegyéb nem jelenti nálam azt, hogy minden egyes posztot láttam és olvastam. Sőt, feltehetően a sok japános csoportban amiben benne vagyok fel sem tűnt ez a blog. Tekintve, átlagosan ha 1 órát fenn vagyok facebookon akkor sokat mondok.
 Ebből adódóan a könyv nekem egy remek, friss japán élménybeszámolónak mondható. Radnai Tamás könyvében, pont azt hiányoltam, amit itt megkaptam. Azt a relatíve friss képet Japánról. Ott az volt a baj, hogy eleve 2012-ben jelent meg, az is már hat éve volt, és az az előtt 20 évvel lévő élményeit mutatta be, tehát nem volt friss. Érdekes volt, de nem friss.
 Jelen kötet tavaly jelent meg (2017), és egy 2010-2017 időszakot ölel körbe. Tehát mondhatni, hogy teljesen friss és közepesen friss események sorozatát. Úgyhogy örültem, mert kellemes volt belelátni a mai Japán életébe, úgy ahogy egy magyar látja.
 Itt szintén boldog voltam, hogy az író, meglehetősen pozitív beállítottságú, ez legalábbis lejött az írásaiból. Nem ítélkezik, inkább megfigyel. Persze mindenről megvan a maga véleménye, és nem mindig (hála a jó égnek), jön le az, hogy "minden remek", de nem is azt sulykolja, hogy "minden sz*r", megmarad az arany középútnál. Meglehetősen jó írókája van, és humora. Nem egy résznél kuncogtam fel, vagy csóváltam a fejem. Kellemes volt olvasni, kellemes volt kicsit ott lenni. Már nagyon várom, hogy ott legyek :D
 Ami kicsit fájt, hogy nem nézte át túl sok ember ezt a könyvet. Elgépelések és rossz elválasztás benne maradt, ami feltehetően a blogokon totál előfordulhat, azt azért, amikor már nyomtatásba kerül, talán ki kellett volna gyomlálni. Hála az égnek, nem túl sok, talán kettőre emlékszem konkrétan (de nem tudnám megmondani, melyik oldalon, mert nem jelöltem be :P). De tudom, hogy zavart, és megakasztott az olvasásba, és elmotyogtam egy "hol a szerkesztő" kérdést.
 Talán két olyan írásrészlet volt, amivel anno találkoztam az internet bugyraiban, és már akkor is nagyon szerettem, ezeket újraolvasva olyan nosztalgikus érzésem támadt. És amit eldöntöttem, hogy most viszont már elkezdem majd visszafelé olvasni a blogját, vagy visszamegyek a legelső posztra és onnan előre, mert ott vannak képek is, egy csomó ugyebár nem került bele a kötetbe :) Én mindenkinek ajánlom ezt a könyvecskét, mert tényleg ad egy képet a mai japánról.

Az író blogja: http://maji-de.reblog.hu/

Fülszöveg:

Madzside?! – mondja a megdöbbent japán ember, amikor olyat lát, hall, amit nem akar elhinni. Ugyanezt a reakciót belőlem is majdnem minden nap kiváltotta valami, 2010 és 2017 között, amíg Japánban éltem és dolgoztam, angol tanárként. Ha hét évet nem is, de hét napot elmesélek.

Könyv: Moór Márton: Madzside?! Ne már, Japán!
Kiadó: Underground
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 178
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786150000855


Nincsenek megjegyzések:

Magamról

Saját fotó
Munkámat tekintve könyvtári adminisztrátor vagyok. 2006.12.01-e óta, a József Attila könyvtárban (Dunaújvárosban). Kölcsönzés a fő munkaterületem, de emellett, foglalkozom a beérkezett ajándékkönyvekkel, javítom a katalógus hibáit, és a könyvtár Molyos profilját is én használom, tehát én töltöm fel az új könyveinket, és rakom fel oda a híreket. Emellett még ezer más dolgot csinálok, amit általában az éves beszámolóba is elfelejtek beírni, mert már annyira alap :D Nagyvenyimen élek édesanyámmal, egy kertes házban, Bogi kutyánkkal, aki mindenkit szeret, főleg ha kap simogatást és ennivalót :) Érdeklődési körömet elég könnyű lekövetni a blogon, igen a legaktívabb a könyvek szeretete, utána jön az írás. Témakörben a Kelet, a spiritualitás, a buddhizmus, az önsegítő irodalom. Ha szépirodalomra vetemedek, akkor inkább fantasy, minimális romantika, de amúgy bármit szívesen kipróbálok (maximum az első 50 oldal után abbahagyom). Koromból adódóan már megtanultam, hogy nem MUSZÁJ elolvasni egy könyvet, ha nem vonz be, akkor el kell engedni, akkor nem nekem íródott.