Marie Kondo: Rend a lelke mindennek

 Vannak olyan könyvek, amiket nagyon-nagyon el akarok olvasni, nagyon nagy elvárásokkal indulok neki az olvasásnak, és koppanok egy isteneset. Jelen könyvet, szerintem már a megjelenés óta el akartam olvasni, játszottam nyereményjátékon, hátha megnyerem, figyeltem folyamatosan a Molyos értékeléseket, és mindig az volt az érzésem, hogy nekem ez kell. Már ott voltam, hogy megveszem, amikor a könyvtár feldolgozóinál láttam, hogy „megvan, hamarosan kölcsönözhető lesz” státuszban, úgyhogy úgy voltam vele, ezt már megvárom, nem költök pénzt a könyvre az előtt, hogy elolvasnám. Annak ellenére, hogy 100%-ig biztos voltam benne, hogy ez egy remek könyv, teli okosságokkal, és olyan rend lesz tőle a szobámban, hogy csak, na! Megjegyezném, amúgy sincs rumli a szobámba, de mindig volt egy olyan érzésem, hogy még nem a tökéletes állapot a jelenlegi.

 Köszönöm a könyvtárnak, a lehetőséget, hogy elolvashattam, Petinek külön, hogy belerakta a nevem és így én lehettem az első olvasója a könyvnek, és köszönöm, hogy így nem dobtam ki az ablakon 3.000 Forintot erre a könyvre!

 Nem mondom, hogy nincsenek benne jó dolgok, de elég kevés az olyan rész, amit itt Magyarországon, Úgy lehetne csinálni, mint Japánban. Egyrészt mások a lakások méretei, kialakításai, mások az emberek hozzáállásai a dolgokhoz, és mások a pénzügyi dolgok is. Az első, amitől elkezdett motoszkálni bennem valami, hogy nem stimmel a könyvvel, az volt, hogy dobj ki mindent, amitől nem vagy boldog. Támogatom azon részét ennek, hogy ne vedd, körbe magad utálom tárgyakkal, de a kidobás erős túlzás. Jelen gazdasági helyzetben pláne. Én is szoktam selejtezni, egy csomó dolog van, amiket megveszek, aztán rájövök, hogy mégsem kellenek, akkor tovább adom (eladom, elajándékozom, csak úgy beviszem a könyvtárba, hátha kell valakinek – mindig kell valakinek – vagy apukám beviszi a gyárba, tehát találunk más tulajdonost neki, nem pocsékoljuk el.), kukába csak nagyon indokolt esetbe kerül bármi is. És ott sem mindegy melyikbe, mert szelektívek vagyunk, tehát papír, műanyag, szemét-szemét, komposztálásra való, meg a tyúkoknak való, amit még megesznek. Tehát a konkrét szemetünk nekünk elég elhanyagolható mennyiség. Lehet mondani, hogy könnyű, mert falun ezt meg lehet csinálni (máshol is meglehet, csak kicsit bonyolultabb.)

 De bevallom, itt még tovább lendültem, mert elkönyveltem, hogy a sok hülye japán (pedig imádom a japánokat), olyan szinten gyűjtöget, hogy máshogy nem lehet rendet vágni, csak ha drasztikusan kidobnak majdnem mindent. De akkor eljutottam a könyvek selejtezése részhez és ott elég cifra dolgokat gondoltam. Elmélete szerint, csak azt a könyvet tartsuk meg, mely örömet okoz nekünk, újra akarjuk olvasni. Szerinte az olyan, hogy „majd el akarom olvasni” kategória nem létezik. Szerinte a majd ugyanis sosem jön el. Wtf? Tehát, esetemben van 1040 könyvek körülbelül, ha olyan könyvek lennének, csak amiket újra akarok olvasni, és nem a Majd kategóriásak, akkor lenne… 5 könyvem. Tény, hogy könyvhörcsög vagyok (voltam), és gyűjtögető életmódot folytatok. Hazacipelem őket, aztán mégsem olvasom el azonnal mindegyiket, sőt van, amikor már évek óta itt vannak és azt is elfelejtem, hogy megvan nekem. Erre jó amúgy a molyos adatbázis, mert ott legalább rendbe van szedve és meg tudom nézni mim, van meg. de tényleg rendes olvasó voltam. Megfogadtam, amit kért. Leszedtem minden könyvet és mérlegeltem, ebből adódóan hirtelen lett úgy 140 könyv, amit eladni próbálok, ők külön polcra is kerültek. De az összes többi könyvnél a kérdésre, hogy örömöt okoz-e az volt a válaszom, hogy igen, és az, hogy bizony azt el fogom olvasni, és nem poénból van a polcomon. De kidobni egyetlen egy könyvet sem dobok ki! Elveimbe ütközik, csak úgy kihajigálni. Mennek a gyárba vagy a könyvtárba, de előbb ugyebár eladni próbálom őket, tekintve, hogy ha már megvettem, akkor valamennyi pénz jöjjön is vissza belőle.

A szobámat ma raktam rendbe, a könyv elolvasása után lett két „zsáknyi” szemetem, ami a könyvben emlegetett 40-50-hez képest vicces arány. Bár, ha az eladó könyveimet is ide számolnám, meglenne a 15 zsák, de nem számolom ide. Ebből ami ténylegesen kuka lett az egy, a többi ruha, meg táska, amiket már nem használom egy ideje, és nem is tervezem őket használni, ezek meg a rászorulóknak ment, mert még teljesen jól használhatóak. Átrendeztem a fiókjaimat, és ide-oda pakoltam mindent, ebből adódóan annyi helyem lett, amit nem tudok felhasználni ;D úgyhogy most egy csomó üres hely van a szekrényeimben. Ami amúgy nem feltétlen rossz, csak aztán holnap reggel találjam meg a dolgaimat, mert aztán most minden máshol van, mint eredetileg. A papírok szortírozása majd talán holnapra marad, de mivel azt évente körülbelül ilyenkor megszoktam csinálni, túl sokáig nem fog tartani.

 Amit az írónőről megtudtam olvasás közben. Egy enyhén frusztrált, rendmániás japán nő. Mindene a takarítás és feltehetően egyetlen életcélja is az, hogy rend legyen. Kicsit kattant szinten beszél a tárgyaival, és élőnek tekinti őket. Én is tisztelem a tárgyaimat, de azért ennyire mint ő nem igazán. Kicsit betegesnek tűnt a ragaszkodása és elmélete. Meg persze  5 éves kora óta a rend megszállottja…hát ő tudja. Neki ez a hivatása, és megél belőle, tehát feltehetően jól csinálja, és sok olyan ember van, aki rászorul az ő segítségére, mert annyi felesleges sz*rt megvesz, hogy ellepik a lakásukat. Nekem nem bejövős az elmélete. Vannak benne jó pontok, de a legtöbbet vagy kivitelezhetetlennek tartom itthon, vagy hülyeségnek.

 A japánok sem mindenben mások mint mi, és mindenhol megvannak a gyűjtögetők, akik mindent felhalmoznak, millió készletük van mindenből. Nem tudom, hogy velük mire tud jutni a hölgy. Mert, hát akiket példaként mond, azok általában ilyenek, és Elméletileg sosem tér vissza a gyűjtögető énjük, ha egyszer kitakarítottak…ezt nehezen hiszem el.

 Ami pláne viccesen hatott az a végén az a mondat, hogy rakj rendet gyorsan, mert az élet nem a rendrakásról szól, ez az ő szájából igazán viccesen hangzik :P

Belbecs: 3/5

Sok az ismétlés, és sok mindennel az ember nem tud mit kezdeni, mert itt kivitelezhetetlen.

Külcsín: 3/5

 Elgépelés és hasonlók nincsenek. Amit hiányolok, ami feldobta volna az egészet, az pár fotó a könyvben, akár fekete-fehér is. Olyan helyekről, amiket rendbe rakott, olyan előtte-utána képek, hogy azért lássuk már, mekkora változáson mentek keresztül a helyek. Mert, könnyű azt állítani, hogy kidobtak 40-90 zsák kacatot, de azért ezt látni kellene. Nehéz elképzelnem egy átlagos japán lakásban azt, hogy fellelhető 40 zsák szemét, ha állítása szerint előtte sem volt rumli….

Fülszöveg:

MARIE KONDO ötéves kora óta bújja a háziasszonyoknak szóló magazinokat. Már ekkor rabul ejtette a jól szervezett terekben rejlő rend és szépség, majd tizenöt évesen úgy döntött: komolyabban is tanulmányozni fogja a rendrakás művészetét. A saját hálószobájával kezdte, majd a testvérei szobájával folytatta. Ma már rendkívül sikeres üzleti vállalkozása van Tokióban, amely abban segít az ügyfeleknek, hogy zsúfolt otthonaikból szemet gyönyörködtető, harmonikus, ihletet adó lakótereket varázsoljanak.

Kiadó: Kiskapu

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2014

Oldalszám: 234

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786158013505

Fordította: Rézműves László

Ár: 2.990 Ft