A várólista
csökkentéssel idén egész jól haladok. Február vége van, és kettőt sikerült az alap
listáról elolvasnom, egyet az alternatívról, tehát egész jól haladok az egy könyv
/ hónappal, sőt mondhatni túlteljesítettem. Pedig olvasási válságban is voltam.
Abból már kilábalóban!
Az Archívumot @Gabye-tól
kaptam születésnapomra, és tervben is volt még akkor az olvasás, de valahogy
zsúfolt volt a nyaram és nem jutottam el odáig, hogy kézbe vegyem. No meg,
addigra kikristályosodott, hogy sorozat, és ebből adódóan meg akartam várni,
hogy meglegyen a folytatás is. Ugyanis roppant mód utálom azt, ha elkezdek egy
sorozatot, szeretek egy sorozatot, aztán a magyar kiadást elkaszálja a kiadó,
ilyen –olyan indokokkal. Úgyhogy vártam, vártam, még várólista csökkentésre is
került, ami pedig körülbelül eddig úgy működött, hogy a „12 könyv, amit az
évben biztosan nem olvasok el”. Igen, általában felkerült valami rá, akkor nem
volt ahhoz kedvem, így napolódott, de idén máshogy van. Sikerült olvasási
válságban elkezdenem, és be is fejeznem. A felénél tartottam, amikor
eldöntöttem, hogy kikölcsönzöm a folytatását a könyvtárból. Biztos, ami tuti,
nehogy az legyen, hogy nem lesz bent, és várnom kell, hogy elkezdhessem. És nem
bántam meg, azt sem, hogy cipeltem tegnap magammal, mert még jó egy órám volt
olvasni, amikor vége lett az első résznek.
Belbecs: 5/5
Ami nagyon tetszett
benne:
-Eredeti ötlet:
legalábbis nekem nem jutott még eszembe hasonló sem. Pedig könyvtárba dolgozom,
ami olyan, mint az Archívum, csak mi könyv formában tároljuk a történeteket, és
nem szellem alakban. Minden esetre,
hasonlót sem olvastam még, és felüdülés volt az, hogy végre nem tudom, hogy mi
lesz a vége, végre nem érzem olvasás közben azt, hogy ez egy ezerszer lerágott
csont volna, amit még egyszer az olvasóközönség elé dobnak, had rágódjanak. Tehát
eredeti volt, és jó!
-Eredeti karakterek:
nem voltak sablonosak, mindegyik szereplőt lehetett vagy kedvelni, vagy utálni.
Még a mellékszereplőket is, bár Mac édesanyja és édesapja pont olyan karakterek
voltak, akikkel semmit sem tudtam kezdeni, mert egyszerűen olyan keveset voltak
jelen és annyira jelentéktelennek tűntek.
Top karakterek:
Mac: öhm…
egy jó ideig azt hittem, hogy fiú! Ne kérdezzétek, hogy mire alapoztam ezt az
elképzelésemet, de valahogy kimaradhatott az a rész, ahonnan egyértelművé
válhat a főszereplő neme. És bocsánat, de a neve szerintem nem lányos… persze a
külföldi nevekben nem vagyok otthon. Szerettem őt, mert olyan kis erős, mégis
szerencsétlen típus. Kifejezetten okos, viszont nagyon egyszerű befolyásolni,
és igen ott a vége felé, már éreztem, hogy nagyon rossz vége lesz mindennek,
pont a naivitása miatt.
Owen: Be
kell ismernem, hogy olyan naiv kis liba vagyok, mint Mac. Engem is képes volt
átverni, és én is koppantam egy nagyot a végén. Az az igazság, hogy Owen nagyon
megnyerő fiú volt, és tény, hogy Mac nem véletlen nem tudta, hogy miért is nem
kattant be a srác, ha már egyszer Történet és kinn van a Sikátorban egy ideje. Amúgy
nekem rejtély, hogy hogyan sikerült olyan sokáig ott rejtőznie, úgy, hogy csak
a beépített embere tudta, hogy hiányzik a polcról a Története. És persze azzal
a gondolattal is eljátszottam, hogy mi van, ha Mac nem annyira kíváncsi és nem
nézelődik a szobája múltjába és nem kezd kutakodni az ott történtek után. Akkor
vajon Owen, hogy vette volna rá mindarra, amire rávette? Akkor nem mondott
volna neki semmit, amit a Történet előadott. No, mindegy, ebből lehet egy
alternatív, de elég rövid könyvet írni :D
Wes: Édespofa :) Jó valójában a leírtak alapján elég parás a srác, és nem akarsz vele összefutni a sikátorban, sőt el akarod kerülni őt messziről. Mégis sugárzik belőle, hogy olyan kis édespofa. Megölelgettem volna szívesen, a könyv végén eléggé fura dolgok történtek és kicsit aggódtam, hogy mi lesz szegénnyel. Pedig aztán tudhattam volna, hogy ő olyan erős típus. Most, hogy a második részben olvasom, még mindig Édespofának tartom, de egyetértek Mac-el, hogy egy alapos felpofozást érdemel :P
Az archívum:
tetszik az elgondolás, hogy ha meghalunk, életünk története egy könyvtárhoz
hasonló helyen el lesz mentve, amit bármikor újraolvashatnak a könyvtárosok. Fura
volt az elképzelés, de nagyon tetszett. Tetszik az a kasztrendszer, amit
kidolgozott az írónő:
Civil lakosok
Őrzők
Alakulati tagok
Könyvtárosok
*****
(fogalmam sincs, mi
van utána, de a történet szerint még vannak a könyvtárosok felett is)
A civil lakos az, aki éli az életét, normálisan, vagy
abnormálisan, de nem tud a világ tagozódásáról. Az Őrzők, akik az Odakinn
(normál világ) és az Archívum közötti résben a Sikátorban járőröznek, ajtókat
nyitogatnak és visszaviszik az elkóborolt Történeteket. Az Alakulati tagok, az
odakinnbe jutott történeteket viszik vissza az Archívumba. Nos, a könyvtárosok
meg próbálnak vigyázni arra, hogy lehetőleg a Történetek ott maradjanak, ahol
vannak, és ne kószáljanak el. A felsőbb szintekről semmit sem tudunk. Arról,
hogy hogyan leszel civilből Őrző annyit tudunk csak, hogy Mac, úgy Örökölte a
nagyapjától és jóval fiatalabban került az Őrzőkhöz, mint bárki más. Alakulati
tag akkor leszel, ha jól őrzöl és kiérdemled, és így tovább. A Könyvtáros kaszt
nagyon érdekes és nagyon meg fogtok lepődni, ha majd olvassátok, hogy mit is
kell tenni érte. Én lefejeltem a falat, és Mac is, olyan fura volt, én máshogy
gondoltam, és ebből adódóan volt koppanás rendesen.
Odakinn
Sikátor
Archívum
Odakinnből kulccsal jutsz át a Sikátorba, ha van alakulati kulcsod,
akkor kihagyhatod a sikátort. A Sikátorba császkálnak a Történetek, innen ők jó
esetben nem mennek sehova, mert nincs kulcsuk. Amúgy itt elgondolkoztam, hogy
ha nincs kulcsuk, hogy jutnak ki az Archívumból egyáltalán? Már eleve a
szekrényükből, hogy képesek kitörni, bár ez utóbbit még elhiszem, de hogy
jutnak ki a sikátorba? A sikátorban négy
féle ajtó van. Van, ami az odakinnbe nyílik, itt tudnak bemenni az Őrzők, a
Sikátorba és itt is hagyják el. Vannak ajtók, amik az Archívumba nyílnak,
vannak ajtók, amik a „visszavétve” ide kell eljuttatni a Történeteket és vannak
ajtók, amiket nem nyit a kulcs és ebből adódóan semmire sem jók. Úgyhogy elég
nehéz munka az Őrzőé, mert keresheti, hogy melyik ajtó az ahova az elkóborolt
Történetet vissza kell vinni, és még csak nem is biztos, hogy a Történet olyan
aranyos és követi…
Összességében, engem megvett kilóra a könyv. Nagyon szerettem
olvasni, és alig vártam, hogy folytathassam, és sajna abban a tévhitben voltam,
hogy trilógia… úgyhogy most amikor utánanéztem, és kiderült, hogy csak két
részes, kicsit lelombozódtam :( De azért remélem a második rész is lesz olyan
jó, mint az első. Így a 35. Oldalon azt kell mondanom, hogy talán jobb is lesz!
Külcsín: 5/5
Gondban vagyok egy
kicsit. A két borító (eredeti és magyar), annak ellenére, hogy más-más képet
használt a lány, a kulcs, a sikátor megjelenítésére, mégis ugyanazt a
hangulatot hozzák, tehát nem tudom azt mondani, hogy az egyik jobb. Mind a
kettő tetszik, a különbségek ellenére is.
Helyesírásilag,
elgépelésileg nem találtam hibát (lehet volt, csak nem vettem észre).
Fülszöveg:
Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet
csak a Könyvtárosok olvashatnak. A halottak a Történetek, nyugvóhelyük pedig az
Archívum. Papi először négy éve hozta el ide Mackenzie Bishopot, amikor a lány
még csak egy rémült, de elszánt tizenkét éves volt. Most azonban Papi halott,
helyét pedig Mac vette át: könyörtelen Őrzővé lett, akinek feladata
megakadályozni a gyakran erőszakos Történetek felébredését és menekülését. A
holtakat nem zavarhatják az Archívumban, valaki azonban mégis szándékosan
megmásítja a Történeteket és fontos fejezeteket töröl ki. Hacsak Mac össze nem
rakja a megmaradt darabokat, még maga az Archívum is darabokra hullhat.
Kiadó: Főnix
Könyvműhely
Kiadás helye:
Hajdúböszörmény
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 278
Kötés: Puhatáblás
ISBN:
9789637051470
Fordította:
Hudácskó Brigitta
Ár: 2.980 Ft
 |
| A történet folytatódik |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése