Ugrás a fő tartalomra

Jonathan Smith: Egy srác kalandjai

 Aki olvassa a blogomat, az tudhatja, hogy szerepjátékozom, fórum alapon, mágikus világban. Többek között van meleg férfi karakterem is! Példának okáért a meleg karakterem már tíz éve megvan, tehát olyan nagy baromságokat csak nem írok… feltehetően szóltak volna már. Voltam én kezdő, és kellett nekem ehhez szakirodalom is! (Vallom, hogy a szerepjáték az egyik legjobb tanulásserkentő dolog, mert egy csomó dolog, ami nem érdekelt így jutott el hozzám. Tekintve, hogy próbáltam hitelesen játszani a karakteremet, és utána olvasni, hogy hogyan is vannak a dolgok). Tehát olvastam én melegekről, néztem sorozatot, amiben melegek vannak (Fiúk a klubból), néztem yaoit (sokat…), olvastam yaoit (azt is sokat), és olvastam ilyen retek sz*r könyvet is, mint ez itt!

 Az értékelések a molyon jók voltak, gondoltam, „há, olvasási válság, kezeljük meleg pornóval, azon nem kell gondolkodni”… hát végülis gondolkodni nem kell rajta. Ami hiányzott a papírhalmazból, az egy szerkesztő, aki átnézi… tudom, ne ragadjak le a helyesíráson, de amikor én észreveszek zavaró elütéseket akkor az már gáz. Aki ennek a könyvnek nekiáll, az tudja, hogy ez nem homoszexuális irodalom. Ez meleg pornó! Irodalmi értéke 0. Története… hát nem sok van, igazándiból színtiszta pornó, nem nagyon gondolkodtak el azon, hogy egy-egy novella (??)… inkább nevezzük írásnak… cselekményszálat is tartalmazzon a szexen kívül! Pedig kéne. Persze, minimális történet volt, amitől idegzsábát kaptam, azok a sztereotípiadurrogtatások:
A birkózok melegek! 16 írásból, legalább 10 birkózókról szólt! Elhiszem, hogy vannak meleg birkózok, de olyan töménységbe kaptam meg az infót, hogy most furán nézek minden férfira, aki bírkózik! Ki tudja…lehet meleg.
A sportolók melegek! Mindegyik! Nincs heteró sportoló, sem jelenben sem az ókori olimpián (ahol birkózóóóóó volt a főhős). Oh és ebből adódóan, hol máshol szexelnének, mint az öltözőben, a zuhany alatt esetleg, vagy öltözőbe menet…vagy kinn a ringen, egy sötét éjszakán, amikor nincs ott senki…
Ha a feleséged elmegy vásárolni karácsonykor, akkor közben lefekszel az első hólapátolóval! Mert, minden férfiban van egy adag melegség…. Bocsánat, tudom, írói szabadság, és végre valaki nem sportoló és abba is belekötök. Olyannyira nyálas *csöpög, csöpög* az egész, hogy atya úr isten!
Nincs impotens férfi! Az összes melegnek mellékesen nagy a farka…és mindig bevetésre kész, és mindig szeretné a másik, hogy jól ….: De tényleg, nem volt egyetlen egy olyan írás sem, ahol egy heteróra mozdult volna rá, és kapott volna egy taslást, hogy menjen a francba. Nem, mindenhol csak szintén melegek vannak, akik egy kacsintás után, ledobják a ruhájukat, és felkínálják magukat. Jó, elhiszem, hogy nem ide tartozott volna az a novella, de én szívesen olvastam volna olyat is.


 Tehát nagyon sok olyan általános dolog volt, ami ilyen töménységben már nem pornó, hanem paródia! Annak amúgy jó volt, pornónak is, csak az írónak egy szinonimaszótárt adtam volna. Bár a férfiasságra megtalált négy-öt szinonimát, de mással már nem boldogult annyira jól.
 Nem jöttem viszont rá, hogy mire jó ez a könyv. Azon kívül, hogy az elején tíz oldalanként egy pornóújság, pornókönyv, melegbár stb. reklámját olvashattam. Aztán a 70. Oldal után nincsenek reklámok, sejtésem szerint, úgy gondolták, a normális ember, csak az elejét olvassa el, ezért oda zsúfolják a reklámokat. Csak azért, mert meleg férfiak…nem hiszem, hogy olvasnának ilyesmit. Az igénytelenség miatt mondom, nem azért, mert nem olvasnak a meleg férfiak. A könyv túl igénytelen, hogy élvezeti értéket nyújtson, és meleg férfiként mondjuk, ötleteket adjon. Én amúgy reméltem, hogy kapok egy kis ihletet a szerepjátékhoz, de…. öhm, jobbat írok az írónál…véleményem szerint. Újat nem mondott a könyv, ezekkel eddig is tisztában voltam. Igénytelen (mondjuk elég ránézni, tehát már a borító árulkodó lehetne), teli van sportolókkal, és sajnálom a fákat, amiket kivágtak a könyv miatt.
 Ha valakit érdekel a meleg pornó vonal, akkor ne ezt olvassa. A Hátsó bejárat című krimi (nem röhög), is több újat mondott és több irodalmiságot tartalmazott, mint ez, és a szex is több volt benne! Pedig hasonló hosszúságú a két könyv!


Belbecs: az nincs
Külcsín: az meg ronda, nem vagyok hajlandó pontozni, egy félmeztelen csávót, akin nincs alsó és az ablakban ülve nézi a tájat, amolyan macsó testtartással, elfordulva, mert feltehetően az arca nem szép. Mínusz pontot tudnék csak adni a külcsínre, mert annyira nincs szerkesztve, és annyira nem érdekelte a kiadót a minőség, hogy az már fájdalmas! Még szerencse, hogy gyorsan haladós…






Fülszöveg:
Erotikus regénysorozat – kizárólag 18 éven felüli férfiak és mindazok részére, akiket érdekelnek vagy vonzanak a részletes „férfiak közti erotikus akciók”. Az iXmédia kiadó a mai igényekhez igazodva szeretné azokat a vágyakat is „kiszolgálni”, amelyektől más kiadók óvakodnak, avagy szégyenlősen fordulnak el. Gay-könyv sorozatunkat ajánljuk a fiataloknak és az idősebbeknek, hogy izgalmasabbá tegyék a szexuális életüket és mindenkinek, aki nem mer beszélni a homoszexualitásról, bár nagyon foglalkoztatja a téma.

Kiadó: iXmédia
Kiadás éve: 2003
Oldalszám: 204
ISBN: 9638631384

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é