Ugrás a fő tartalomra

Martiontól - Atlantiszig




Kedvet kaptam egy kis nosztalgiára, szerepjátékos múltam összeírásához. Miután az első oldalnak, a vezetője volt olyan kedves és megválaszolta mikor indultak ők, így már nem hasra ütésszerű a visszaemlékezés. Túl nagy számnak tűnt az elején, ezért kérdeztem rá. Tehát Jeffi szerepjátékos múltja:
2000-ben, 14 évesen regisztráltam a Martionba, akkor még nagyon kezdetleges volt az oldal is, és én sem játszottam soha még ilyet. Annak idején visszakerestem az első játékaimat, és kitűnt, hogy telioffoltam az egész forumot, mert nem értettem mit kell csinálni pontosan, és az mire jó. Aztán eltűntem. Egyrészt, mert iskolás voltam, és volt elég tanulnivalóm, másrészt korlátozott netünk volt, havonta 8 óra jutott körülbelül rám, az is hat óra után, és osztozzak egy gépen a testvéreimmel. Mondjuk úgy, hogy ez nem kedvez a szerepjáték ezen formájának.
Regisztrált név: Jeffi
Kor: 11, azt hiszem.
Harry Potter alapú Forumos szerepjáték volt, olyan Roxfort hatású, csak átnevezett házakkal. Házi feladattal, meg mindenfélével. Ez egy ideig amúgy le is kötött, meg szerettem is. De 2002 körül tértem vissza rendesen, akkor már nem offoltam a fórumot.
Regisztrált név: Jeffi S. Shao
Mert ragaszkodtak, hogy legyen családneve. Aztán jött a Magyarítsuk a fórumot, tehát legyen magyar neve a karakterednek, így Jeffiből lett:
Regisztrált név: Szépföldi Júlia
Regisztrált név 2: Szépföldi Rómeó
Ugye milyen kreatív voltam? Hoztam, az én Júliámnak, egy skrizofrén, vadbarom öccsét, aki szegény Lortonosok agyára ment, verte őket, és hasonlók (élveztem, ő egy igen jól sikerült karakter volt!)
2004:
Regisztrált név 3: Altmandi Richard Thomas
Csináljunk multit ugyebár! Az én imádott jós karakterem *-* A mai napig megvan!
Egyéb Martionos Lortonos multik:
Szengellérti Krisztof, Szentgellérti Nimród (a végén már hímringyó volt!), Szentgellérti Márk
A későbbi regisztrációimra már nem emlékszem. Krisztof, Nim és a kistesójuk egy remek családfa volt amúgy. Őket csak szeretni lehetett, vagy utálni, nem volt aki nem tudta kik.
Aztán 2005 környékén szétváltak útjaim a Martionnal. Vezetőségi (házvezetőségi) vitám alakult ki. Pedig már prefektus és valamilyen tanácstag is voltam (nem emlékszem rá). Különösebben nem vágott földhöz a szakítás az oldallal, mert közben már regisztráltam az IVD-re. Ennek ellenére szívesen vittem volna a kettőt egyszerre, még úgy is, hogy őrülten sok szabadidőt emésztett fel, és megjegyezném, még mindig iskolába jártam, és tanulnom kellett volna!
A Martionba azóta többször újraregisztráltam, de már kinőttem az Iskolás szerepjátékból. Ha már egyszer játszom, akkor ne kelljen kötelezően órára járnom, ne kelljen házifeladatokkal bíbelődnöm, arra ott van az élet maga. No meg, 29 éves leszek, már nehéz magamat 11 évesnek lebutítani.

2005: IVD
Regisztrált név1: Raiden Shao
Pocsékul játszottam. A megszokott Martionos 2-3 soros reagok mentek, de jóval felettem álltak a játékosok írási szintben. Akkor még aktív volt az oldal, úgyhogy elég hamar beilleszkedtem. Voltam találkozókon (Martionoson is), és megismertem a vezetőséget Credot, Jamest, Fleurt (akit ugyebár Martionból is ismertem).

2006.
Regisztrált név sokadik: Gabriel Da Gama
Multi karakterek: Altmadi Richard, (négy nem emlékszem milyen névre hallgató tanár karakter), Raiden és neki a húga. Szentgellérti Márkot is áthoztam végül Martionról, és körülbelül 4-7 karakterrel játszottam felváltva.
Aztán feltörték az oldalt, és a fórum eltűnt egy időre. A testvérem helyreállította, majd mivel Credo eltűnt, igazgattam én az iskolát, a megmaradt pár emberrel. Tény, hogy multi karakterek kellettek, hogy mindenkinek legyen játszótársa, hogy ne széledjünk szét túlzottan. Rendbe akartam szedni az oldalt, de erre már nem került sor, ez volt 2010 környékén. Vezetőségi vita alakult ki, és az IVD kezdett átalakulni, olyanra-amilyenre nem akartam.
Mai napig nem értem, hogy miért kellett az IVD-ből azt csinálni ami lett. Hogy miért nem lehetett hagyni az oldalt, eljátszogattunk volna, és készült volna egy teljesen más világgal, más névvel egy másik fórum (ami amúgy készült is, az IVD más címre, más névre változott, szimplán a régi nem maradhatott meg). Nem értettem és nem is értem a döntést. Az új oldalból már kizártak, úgyhogy nem sokat tudok róla. Na jó, annyit hallottam, hogy meghalt azóta az oldal, nem játszik ott túl sok ember.

2010. nem tudtam elszakadni a szerepjátéktól, pedig próbáltam, majdnem egy év kiesett teljesen ilyen szempontból. Akkor kezdtem megalapítani a sajátomat. Atlantiszt. Ebben az időben még nem igazán volt aktív az oldal (most sem az), így kerestem magamnak egy helyet, ahol játszhatok. Nos, ha az ember szerepjátékozott, és nem kezdő szinten, akkor Általában felismerik, emlékeznek rá. Mysterio-n kötöttem ki… És elhatároztam, hogy SOHA nem megyek olyan oldalra, ahol ismernek, emlékeznek rám, mert más az elbírálás, más az elvárás.
Regisztrált név: Gabriel Eiden Perez
Egy „meghalt az ikertesóm és kísért” típusú fiú volt. Néha az ikertesója átvette az uralmat a teste felett. Meleg volt, a tesó meg homofób. És őrülten vicces szituációkat lehetett ebből kihozni. Talán fél évig játszottam az oldalon, ahonnan „túl meleg a karaktered” illetve „mással is játssz” jeligével „dobtak ki”. Maradhattam volna, de őszintén, ki az aki miután kidobják három oldalról, egy régi ismerős ilyesfajta indokai után ottmarad?   (amúgy is, hogy lehet egy karakter túl meleg?? :D Vagy meleg, vagy nem meleg, de a TÚL opció vicces) Volt valami másik feketemágusos oldal is ahova beregisztráltam, de már játszani nem kezdtem.
Még IVD-s koromban, volt Bagolyköves cseretanárom, és diákom is, de sosem játszottam túl sokáig ott. Pedig az se rossz oldal.

2011 decemberében megalakult Atlantisz. Mysterioról átcsábítottam (megkértem) Brian-t, akimiatt kivágtak az oldalról :P, hogy jöjjön játszani. Nem kell mindig, csak míg kedve van, meg szeretne. Mivel saját oldal, nincs, aki felülvizsgálna, megmondaná mit csinálok rosszul vagy mit kéne máshogy. Saját szabályokkal azóta is működik az oldal. Mivel ketten vagyunk aktívak, olyan nagyon nem törtem magam a világ kialakításán. Egy a levegőben repülő sziget, amin van egy varázsló akadémia, vannak hírnökök(angyalok), vannak emberek, tündék, szírének, rókadémonok. Van egy csomó mitológiai dolog amit beleépítettem, és néha az olvasmányom is feltűnik a reagokban. Itt nem szólnak, hogy hé túl meleg a karakterem, pedig IGEN meleg a karakterem :D…már amelyik.

Atlantiszi karaktereim:

Gabriel Perez
Kor: 4.500 év, 30-nak néz ki
Faj: főnix
Extra tulajdonság: feltámadásra képes, feltámasztásra, már nem. Tűz elemes, madárrá tud változni, és A kategóriás varázsló.
Röviden amit tudni kell róla: meleg, van egy párja, és van három és fél gyereke (fél, szintén egy főnix, értelemszerűen az tojásból kelt ki és sok köze nincsen hozzá :D) A sziget uralkodója, az Akadémia igazgatója. Amúgy már nyugállományban van.
(IVD-s karakter volt, az előtörténetében szerepel is az IVD)




Yan Eiden Merian Perez

Kor: 2 év, 21-nek néz ki
Faj: főnix
Extra tulajdonság: jég elemes, tehát jégmadár. Madárrá tud változni, A kategóriás varázsló.
Röviden amit tudni kell róla: ő egy teljesen heteró karakter, tünde barátnővel. Jelenleg egy hírnököt nevelnek (Azazel-t). A sziget koronahercege









Kháen Storm:
Kor: 5.300 év, 40-nek néz ki
Faj: rókadémon
Extra tulajdonság: rókává tud válni…értelemszerűen.
Rövid információ róla: Teljesen hetero. Ő IVD-ből áthozott karakter, az előtörténete is köthető a régi IVD-hez, és a felesége is átjött (az nem az én multi karakterem :P). Utálja az embereket, antiszoc és random beléd vághat egy villámot, ha olyan kedve van.

Altmandi Richard Thomas:
Kor: 29 év
Faj: ember
Extra tulajdonság: vak látnok.
Ő akit a legrégebb óta cipelek magammal, még Martionba „született” karakter, és folyamatosan viszi magával az előtörténetében az iskolákat. Tehát Martiont végzett, majd az IVD-ben tanult tovább, ott tanított, majd Atlantiszra költözött. Itt él feleségével és 7 gyerekével








Metatron:
Faj: ex hírnök /halandó
Extra tulajdonság: animágus és A kategóriás varázsló
Röviden: ő szintén meleg, de ő az antiszoc féle karakterem. Őt nem hoztam sehonnan, ő Atlantiszon született. Nem volt előtte ilyen karakterem. De nagyon szeretem őt, mert…. olyan „utálod, mert túl őszinte” típus. Tehát, amit gondol azt ki is mondja, akkor is, ha vérig sért vele.









Egyéb atlantiszi karaktereim:
     Gaia Etherin


       Síréne See


Uriel

Adrien Perez

           Blast

Christoper Storm
Maare


Teremtő

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é