2014. január 10., péntek

Zsolt Péter (szerk.): Japán népmesék

2014 a Kelet éve nálam. Ugyebár a Különös történetekkel kezdtem, aztán jött a 47 rónin (arról is lesz majd bejegyzés), és végül a Japán népmesék következett. Szeretem a meséket, szeretem japánt, így várható volt, hogy imádni fogom ezt a kötetet is. Annak idején a rukkolán happoltam, és felkerült a polcomra…és ott volt egy jó ideig a többi hasonló témában íródott könyv között. Aztán fogta magát, és leesett (kisebb szívbajt okozva nekem) a földre. Gondoltam ez volt a jel, hogy olvassam, mert megunta, hogy csak porosodik és nem veszem kézbe. Úgyhogy ez lett az idei év harmadik megkezdett könyve. Egy nap alatt befaltam az egészet, ami részben a rövidségéből adódik, részben mert nagyon ráértem.
 2014 a magánkönyvtáram éve is. Így amit olvasok, általában meg is hirdetem eladásra. Itt is kérdezték, hogy de ha tetszett, miért adom el? Nos, azért mert konkrétan 4-5 japán népmesei válogatásom van! A könyvben fellelhető mondák, mesék, történetek 90% biztosan megvan még valahol nekem….és persze nincs helyem! Valójában amúgy van helyem, de nem érzem még ennél a kötetnél sem azt, hogy újra fogom olvasni konkrétan EZT a könyvet. A meséket valószínű, de nem ragaszkodom, hogy a polcomon legyen, más meg örül neki (főleg, mert úgy láttam nem beszerezhető már.) Tehát idén, olvasok, eladok, talán majd veszek is könyveket (egyelőre még nem vettem csak cseréltem!)
 Visszatérve a könyvre, gyönyörű kiadás, jó kézbe venni, és látszik, hogy egy igényes  gyűjteményt akartak összeállítani, igényes kivitelezéssel. És sikerült is nekik. Az a pár oldal japán stílusú (nem manga) rajz egyszerűen megadja a hangulatot. A mesék nagy része új volt, de volt már olyan amit ismertem régebbről is. A kedvencemet, a poszt végén olvashatjátok. Ő a viccessége miatt került be a Kedvenc kategóriába. Annyira beteg, és kissé bizarr és gusztustalan, hogy az már vicces. Remélem megmosolyogjátok ti is :)

Belbecs: 5/5 – mert egyszerűen ez egy kiváló válogatás

Külcsín: 5/5 – szebb már nem is lehetne :)


A kötetben fellelhető mesék:

Az öregasszony és a dájmió
A mesterhazudozó
Szamebito rubinkönnyei
Az aranyeső
A két majomlélek
Boncnövendék mérget evett
A szélcsengettyű
Urasima, a halászlegény
A macskapalota
A fehér pillangó
Jamagata ajándéka
A varázstükör
A sárkány és a bonc
Tavara csódzsa
Aitaka Mjódzsin
A szegénység istene
Kőfejtő és hegyiszellem
Monotaró győzelme
Mese az öregemberről, aki kivirágoztatta az elszáradt fákat
A sebszett nyelvű verebecske
A majomszellem és a vadász
A medúza és a majom
Csincsinpunpun apóka
A szamuráj porcelánja
A hálás róka
A fülemülés kanna
A hullaevő
A teknősbéka és a mostoha

Csincsinpunpun apóka
(142-143. oldal)
 Élt egyszer valahol egy jóravaló öregember. Kiment egyszer az árnyékszékre, és észrevette, hogy egy szem rizs hányódik a földön.
-Bűn a rizzsel így elbánni – mondta.
Azzal felkapta a szemet, a szájába vette, és undor ide, undor oda, de lenyelte, hogy kárba ne vesszen. Ekkor különös dolog történt. Mikor egyet szellentett, hallja ám, milyen csodás annak a csengése: „Csincsin punpun, kogane no madzsu va, szutoton ton, szurija, dondon gabuu!” Akár egy harangjáték. Megpróbálta ismét, s megint fölhangzott a kedves dallam. Ekkor fogta magát, bement a városba, hogy pénzzé tegye a tudományát.
 Mindennap járta a várost és így kiáltozott:
-Zenélő szellentést vegyenek! Zenélő szellentést vegyenek!
 Egy nap, amikor járt-kelt a városban, és kínálgatta zenélő szellentéseit, összetalálkozott a város urával.
-Ejha, ez aztán egy tréfás ember – gondolta a város ura. – Én is befizetek egy szellentésre, hadd látom, milyen az.
 Magához hívatta hát az öreget, és megparancsolta neki, hogy mutassa be tudományát. Az odatartotta hátsófelét, és eleresztett egy zenés szellentést:
„Csincsin punpun, kogane no madzsu va, szutoton ton, szurija, dondon gabuu!” A várúr úgy megörült a váratlan mutatványnak, hogy keblére ölelte az öreget, megjutalmazta mindenféle szép ajándékkal. Dúsgazdag lett az öreg, és gondtalanul élhetett élete végéig.
 Lakott azonban mellette egy gonosz és fösvény ember, akinek a fülébe jutott, miként köszöntött be a szerencse a szomszédja házába „A mindenségit! – gondolta magában. – Ezt én is megpróbálom.” Odahívta a feleségét, és így rendelkezett:
-Anyuskám, anyuskám! Hajíts egy rizsszemet az árnyékszékbe!
 Mikor ez megtörtént, bement, megette a rizsszemet, és azt hitte, hogy ezzel meg is tanulta a zenélő szellentés tudományát. Már pirkadatkor szedelőzködött, és sietett a városba, hogy pénzt szerezzen a tudományával. Őt is maga elé hívatta a várúr, mutassa be, mit tud. A fösvény odatartotta hátsófelét, próbálkozott de egy árva hang nem sok, annyi sem jött ki belőle. Végül, nagy igyekezetében, a várúr szeme láttára összecsinálta magát.
 A várurat úgy elöntötte a méreg, hogy a fösvényt, élete végéig tömlöcbe záratta. Ez lett a vége. Szolgáljon ez a történet – amelyet nekem elmondtak – tanulságul mindenkinek.
Vélemények:

0 megjegyzés: