Thierry Cohen: Jobb lett volna élni

Fülszöveg:

 2001. május 8-án, az éppen húszéves Jeremy öngyilkosságot követ el, mert Victoria, a lány, akit szeret, eltaszította magától.

2002. május 8-án arra tér magához, hogy Victoria mellette fekszik az ágyban, és fülig szerelmes belé.

Valóban meghalt volna? Vagy mégsem?

Megint eltelik egy év, amelyről semmilyen emléke sincs, és immár egy kisfiú édesapja. Közben mintha felgyorsulna az idő – az újabb és újabb ébredések után Jeremynek egyre borzalmasabb dolgokkal kell szembesülnie. Mintha az a valaki, akiről Victoria és a barátai mesélnek, nem is ő lenne, hanem egy agresszív, önző fráter, egy igazi zsarnok, aki mindent tönkretesz maga körül. Jeremynek egy olyan élet szálait kell apránként felgöngyölítenie, amelyet nem ő választott, amelyhez semmi köze… és mégis az övé. Vajon van kiút ebből az ördögi körből?

A francia Thierry Cohen különös hangulatú könyve, amely elnyerte a rangos Jean d’Ormesson nagydíjat, egy, a holtak és az élők világa között rekedt férfi hihetetlen kalandjaiba vezeti be az olvasót.

A fülszöveg elolvasása után úgy gondoltam, engem ez a könyv érdekel. Kicsit sci-fis hatása volt, ezzel a „meghalt, nem halt meg?” típusú kérdéssel az egész. Valójában egy jól megírt történet arról, mit okozhat egy öngyilkosság. Misztikummal, vallással együtt.

Jeremy nem vallásos, bár zsidó családban született, de sosem gondolta úgy, hogy érdemes ezzel foglalkozni. 20 évesen öngyilkos lesz ami előtt olyan dolgokat vág Isten fejéhez, amin természetes, hogy az „megsértődik”…bár a megharagszik talán jobb szó erre. Aztán egy év múlva felébred, teljesen ismeretlen helyen, időben, és fogalma sincs mi történt abban az egy évben. Majd újra felébred, már két évvel később és így tovább a könyv végéig. Becsülöm a kitartását, mert azért elég sokszor gondolta azt, hogy nem ér annyit az egész, és inkább szeretne gyorsan visszaaludni, hogy ne kelljen szembenéznie azzal, hogy két ébredés közt, amire nem emlékszik, az az….hogy tönkreteszi a saját, és családja életét. Bár Jeremy számára elég gyorsan telik az idő, hisz halála után úgy durván 9 napot élt, mégis annyi mindent megtapasztal, amit nem is gondolt volna. A családját védi, bár nem is ismeri őket. A szerelmet védi, amiért annak idején meghalni akart.

A megoldás amúgy ott van előtte, csak éppen kell, hogy kimondják. Kell, hogy segítsenek neki, kijutni a pokolból. Mert ez, amit átél a pokol, a saját és  családja pokla.

A vége olyan függő, amolyan bármi lehet belőle lezárás. Gondold tovább, mit csinál Jeremy, gondold végig, hogy vajon emlékezni fog-e mindenre ami történt vele, vagy elkövetheti majd azokat a hibákat amiket már elkövetett. Én bízom benne, hogy emlékszik rá, emlékeztetőül, arra hogy mit tett, és mi lehetett volna…

 Simont imádtam, mert ő felnőttnek is megmaradt kicsit naivnak, mégis küzdött az apja ellen. Képes lett volna megölni, ha az bántja az anyját, holott azért ő is olyan kis nebántsvirág. Minden esetre a kitartása becsülendő…nem adta fel, hogy az apját megismerje, annak ellenére, hogy nem igazán találkozott vele, mármint azzal akinek kellett volna lennie az apjának. Thomast megértem, hogy mennyire gyűlölte Jeremyt, hisz abban nőtt fel, hogy az anyját szóval kínozza, hogy tönkreteszi, és feladta, hogy szeretni tudja, feladta, hogy apja legyen. Victoriát nagyon sajnáltam. Kezdésnek is, egy öngyilkos szívszerelem, majd amnéziás, és „gonosz” és annyi kín között ott az a pár tiszta pillanat ami miatt mindannyiszor bizakodni és hinni akar, és mindannyiszor pofára esik. Őt nagyon-nagyon sajnáltam.

A kiadásról. Szép a borító és jó a tördelés is, tényleg nagyon jó kiadvány lenne,…ha nem lenne 40 oldal számozott részlet Vass Virág Sohaférfijából, ami miatt az amúgy 260 oldalas könyv 300 oldal lesz….amúgy nem tudom hányan olvassák el azt a részletet. Mert még csak műfajilag sem tudnám egy helyre sorolni a két könyvet …

Belbecs: 4/5 – meglehetett volna csinálni jobbra, néha kicsit erőltetettnek tűnt, de amúgy tetszett.

Külcsín: 4/5 – az a negyven felesleges oldal nem kellett volna :(