Köszönet a könyvért az Athenaeum
kiadónak!
Nehéz téma, amit az
írónő feszeget. Ez mondjuk nem volt nagy meglepetés, mert Picoult szeret kényes
témákat elővenni. Ez volt a hatodik
könyvem az írónőtől, és az első olyan amiben nem nézőpontok váltakoznak, hanem
idősíkok. Ez nekem nagyon új volt. Ugyanúgy tagolta a történetet, csak nem több
szálra bontotta, hanem egy szál volt, csak időben több ponttal. És elejével ez
egy kicsit fura volt.
Az időugrások
körülbelül ilyesmit rajzolnak elém. A fő cselekmény (Em meghal), kis ugrás
talán vissza(a szülők vacsoráznak), majd halad a szál, kórház stb., aztán
visszaugrunk, hogy Em és Chris még meg sem született, aztán előre,a kihallgatásra,
aztán vissza, hogy Em és Chris 10 év körüliek, aztán előre-vissza-előre-vissza,
és egyre kevesebbet ugrunk visszafelé, mert már csak Chris emlékszik vissza
arra, hogy mi is történt azon a napon amikor Em meghalt.
Megvan amúgy a nézőpontváltás
is, csak nem annyira elhatárolva, mint amit megszoktunk. És szerintem itt nem
is a nézőpontok voltak a fontosak, mert mindenki a saját igazát akarta
elhitetni, és nem figyelembe venni a valóságot, míg Chris meg próbálta
elmondani, hogy mi történt, csak senki sem akarta meghallgatni. Borzalmas,
amikor 7 hónapig a börtönbe ülsz, várod, hogy feltehetően örök életedre
lecsuknak, és még csak ki sem öntheted a lelkedet másnak, senkinek nem
mondhatod el az igazságot, egyrészt mert az ügyvéd megtiltotta, másrészt az
ügyvéd meg nem kíváncsi rá. Nekem fura is volt ez a közöny, bár megértem
Jordant, hogy nem feltétlen jó, ha tudja az igazságot, de merész dolog úgy
védeni BÁRKIT, hogy azt sem tudod, hogy mi történt valójában. Mert, hogy vagy
képes teljes mértékben kiállni valaki mellett, amikor te sem hiszel igazán abba,
amit el akarsz hitetni másokkal?
Nem akarok
spoilerezni, úgyhogy megmaradok a szereplőkről alkotott véleményemnél, és a
tárgyalás és hasonlókba nem megyek bele. Az nem spoiler, hogy Em meghal,
tekintve, hogy a fülszöveg és az első oldal is ezt egyértelművé teszi. Az, hogy
mi történt valójában akkor és ott, megtudjátok a könyv végén :P
Emily: Én őt
sajnáltam! És utáltam is! És nem mellékesen szerintem rosszul döntött, bár nem
tudom a helyében mit tettem volna én. Elméletileg
tökéletes családi háttere volt, tökéletes barátokkal, és tökéletes társ jelölttel
(Chris). Már mindenki kiskorában eldöntötte, hogy Chris neki tökéletes pár
lesz, mindenki ujjongott, hogy összejöttek. Ugye milyen rózsaszín szirup az
egész? A rózsaszín szirup alatt viszont ott a valóság. Em nem volt tökéletes,
az élete pláne nem, volt egy gyerekkori traumája, amiről senki sem tudott,
aztán Chris a tökéletes párja lett, de vele nőtt fel és így úgy érezte, hogy
konkrétan a testvérével van együtt. Ez konkrétan nem tűnt fel senkinek sem. Még
Chrisnek sem esett le, hogy talán Em nem képes egyik napról a másikra a legjobb
barát – szinte testvér állapotból átszökellni arra, hogy a nőd vagyok és
csókolózunk, szeretkezünk stb. Ezt még elnézem Emnek, tényleg borzalmasan nehéz
dolog, azt viszont már nem, hogy nem mondta ki kerek perc, hogy mit érez,
amikor együtt vannak, sosem mondta el a traumát (sokan nem mondják el), holott
azt hangoztatta, hogy Chrisben megbízik teljes mértékben és mindent elmond
neki. Mindent, csak azt nem, hogy terhes. Tehát tényleg mindent elmondott…aztán
úgy döntött, hogy ő nem tud ezzel együtt élni és meghal. Önző! És erre Chris is
a könyv végén rájön. Em nagyon önző volt.
Melanie: A tökéletes
anya, a tökéletes barátnő! A fenét. Tényleg elhiszem, hogy nagy trauma, hogy
meghal a gyereked. Mélységesen megértem, hogy összeomlik. Azt viszont nem, hogy
egy fiút akit 18 éve ismer, akit szeret akár a saját fia, egyik napról a másikra, mert egy rendőr azt mondja,
hogy „áh tuti megölte, mert kiderült terhes, azt egyetemre akart menni” állítással
eléd áll, akkor hopp máris a fiú ellen fordulsz és ordítod, hogy „Gyilkos! Gyilkos,
megölte a lányomat!”…jah hát mást okolni tényleg rohadt egyszerű, elfogadni,
hogy te sem vagy tökéletes már kevésbé. Melanie dühített, ő képviselte a
tökéletes negatív szereplőt. Mert a férje legalább megpróbálta megérteni a
dolgokat, és nem vágta rögtön el magát a szomszédoktól, csak mert valaki úgy
döntött, hogy felveti, hogy talán megölte a lányát. 18 éve ismerték egymást,
mindent tudtak a másikról…nos…ha mindent tudtak nem volt meglepő, gáz, hogy
mégsem tudtak mindent. Tehát Melanie-t nem kedveltem meg, sőt szerintem pár
hosszú pszichológussal eltöltött óra kellett volna neki, hogy ne legyen akkora….****
Gus: Az elfogult
anya, aki mindenre képes a fiáért, arra
is, hogy hazudjon. Arra is, hogy megküzdje a saját csatáit. Gus nekem félig
meddig pozitív volt, főleg, hogy rájött, hogy Em és Chris kapcsolata mennyire
fura és beteg elképzelés, ha leülsz és kicsit is gondolkodsz a dolgon mert,
szép-szép…de akkor is fura. Ennek ellenére Gus is fura volt nekem, James mellett. Michellel jobban el tudtam volna képzelni, mert ők illettek
egymáshoz, míg Jamesszel teljesen különböztek. A férje olyan érzelemmentes
pofával volt képes az egész könyvben végighaladni, hogy azt már tanítani
lehetne. A házaspárok valahogy olyanok voltak nekem, mintha nem az mellett
lennének akik illik hozzájuk.
Chris: Sokat
gondolkodtam, hogy ki is az önzőbb a könyvben, Chris vagy Em, és rá kell
jönnöm, hogy attól függ miben. Chris sem szent, és tökéletes, de legalább nem
akart öngyilkos lenni,nem akarta, hogy Em az legyen és nem akart semmit, csak
boldogan élni. önző volt, de még mindig jobban elfogadhatóan, mint Em. persze
az önzőséget végül feladta…
Tehát, a történet ütős, és szerintem nagyon elgondolkodtató.
A vége….a vége a vége, nem mondok semmit, mert az már spoiler lenne, akkor is
ha azt mondom, hogy „hu meglepődtem” és akkor is, ha azt mondom, hogy „hát
gondoltam, hogy ez lesz”, úgyhogy megtudjátok, ha elolvastátok, hogy mi a vége!
Belbecs: 5/5
Külcsín: 4/5
Nem értem a borítót! Komolyan,
próbáltam rájönni, hogy mi köze a hintalónak a történethez, de nem igazán
jöttem rá. Mert van benne ló, mármint ilyen körbe forgó vásári ló, elég sok, de
konkrétan hintaló nincs…tehát nem tudom mire akar utalni…a gyerekre? Vagy mire?
Tehát nem igazán tudom elhelyezni a
borítót a történethez kapcsolva. (vagy csak én vagyok ilyen, hogy azért szeretem,
ha köze van hozzá?)
De kiadásilag semmi
probléma nincsen vele. Elgépelést vagy rossz tördelést nem találtam benne,
tehát kifogástalan. Tartósságát tekintve szerintem elég masszív, egy olvasás
után nem igazán látszik rajta, hogy olvastam, pedig ide-oda hurcoltam
szegénykét.
Fülszöveg:
Egy volt a végzetük, más lett a sorsuk
Tizennyolc éven át egymás mellett laktak. Mindent tudtak
egymás viselt dolgairól. A Hart és a Gold család élete elválaszthatatlanul
összefonódott. A gyermekeik is együtt nőttek fel, nem csoda, ha Chris és Emily
barátsága a középiskola évei alatt szerelemmé érett. Valódi lélektársak voltak
de egy nap szörnyű hír érkezik a helyi kórházból. Emily öngyilkos lett. A
halálos lövés Chris édesapjának fegyveréből származik. A fegyverben maradt még
egy golyó, ezt Chris elmondása alapján neki szánták. Ugyanis a két kamasz
titkos egyezséget kötött. A különös tragédia széttépi a két család közti szoros
köteléket. Chris az egyetlen, aki tudja a titkot az egyezségről, de vajon az
igazság megmentheti-e a barátságot, és van-e feloldozás? Megrendítő és
elgondolkodtató regény a családi kötelékekről, és a legnagyobb áldozatról, amit
a szerelemért hozhatunk.
3 megjegyzés:
Kedves Névtelen,
A hozzászólásodat töröltem, mert több benne a spoiler mint az egész bejegyzésbe, és nem szeretném, ha valaki belefutna.
Ja, azt hittem itt lehet a könyvről beszélgetni, de akkor tévedtem. Majd szólj, ha minden potenciális olvasó végzett a könyvvel és nem lesz spoiler veszély.
Komolyan mondom vicc....
Megjegyzés küldése