Zsír, alapjában véve
egy roppant idegesítő alak. Nos bár hála az égnek nem vagyok 212 kg, sőt fele
annyi sem, de nádszál sem vagyok. El sem tudom képzelni, hogy lesz egy ember
212 kilogrammos, amikor már a 100 kg is ijesztő. Lelki szemeim előtt egy
nagyon-nagyon-nagyon dagadt embert látok ha Zsírt próbálom elképzelni. Én már
ott meglepődtem, hogy egyáltalán még tud mozogni, és néha olyasmiket csinál a
könyvben amit már eleve nem tartok elképzelhetőnek. Vagy normálisnak, ekkora
súlynál. Úgyhogy van pár kérdőjel bennem, a történettel kapcsolatban, hogy néha
mintha az író elfelejtette volna, hogy Zsír éppen hány kiló.
Hogy miért idegesítő
Zsír? Először is azért, mert utálja a világot, mert a világ nem tökéletes. Utálja
a világot és az embereket, mert nem úgy megy semmi sem, ahogy ő ezt elképzelte.
Utálja az iskolát, utálja az apját, utál mindenkit, az anyján kívül. Megkeseredett,
egy másik fogyi táboros fiú sikerének egyszerűen képtelen örülni. Mivel belső
monológokat is olvashatunk a könyvben azt is láthatjuk, hogy Zsír nem igazán
féltékeny, inkább csak egy beképzelt p*cs. Egy önbizalom hiányos, beképzelt
ember. Azt hittem, a két jelzőt nem
lehet egy emberre használni, de tévedtem. Lehet. Zsír relatíve tehetséges,
remekül szaxofonozik, és ha megismernék, akkor rájönnének, hogy teli van
lehetőséggel a 212 kg alatt. Csakhogy önbizalomhiánya miatt, és a fejében lévő
kép szerint „csak a zsírt látják, csak a
hájat, az embert nem aki vagyok” felfogás miatt, nem is próbálkozik
azzal, hogy felhívja a figyelmet a saját ÉRTÉKEIRE, holott lenne mire. Beképzelt,
akkor amikor képes elhinni, hogy vannak barátai, bár lehet csak naivitás az
egész. Minden esetre eldob mindent az állítólagos barátai miatt, akik meg azt
várják, hogy mikor zabálja már halálra magát.
Én Zsírt nem tudtam
megkedvelni, sem sajnálni, sem kiállni mellé, hogy hé, nincs gond. Ennek több
oka volt. Az egyik, hogy már maga az ötlet, hogy meghirdetek egy saját honlapot
amin az öngyilkosságomat reklámozom, elvetendő és gusztustalan dolog. Ettől még
az is gusztustalan aki regisztrált oda és fogadásokat kötött, vagy bíztatta őt,
de már maga az ötletnek sem szabadott volna megszületnie. Aztán még ott van az,
hogy rögtön beilleszkedek a társadalomba, és én leszek a középpont. Persze
mondhatnánk, hogy erről nem ő tehet…de részben ő tehet. Mindig erre vágyott,
most megkapta, csak ne kapná néha az arcába, hogy „há mindjárt szilveszter és
halálra zabálhatod magadat”. Mert megkapja! És bocsánat, de ő akarta! Másképpen
senki maradt volna, így valaki lett…
Az érem másik oldala: a diáktársak.
Komolyan nem volt egyetlen egy normális ember sem abban a
rohadt iskolában? Én elhiszem, hogy Amerikában ennyire genyládák az emberek
(lehet idehaza is, csak nekem nem voltak genyláda osztálytársaim). De senkinek
nem jutott el a csökött agyáig, hogy „bameg, ez tényleg megöli majd magát” és
viccből még hergelik is, hogy tuti megölje magát. Ugyanez jutott eszembe,
amikor Zsír elmeséli, hogy kapta a Zsír csúfnevet. Komolyan…senki? Senkinek sem
jut eszébe, hogy talán nem kellene ilyen kegyetlenséget csinálni egy másik
kölyökkel? Senkiben nincs annyi emberség, hogy szóljon, hogy állj le? Elhiszem,
hogy vannak barmok, akik tömegben nagyon erősek…de hol volt az aki megvédje? Aki
azt mondja, álljatok le? Senki.
Jeremy egy bunkó, egóista srác, aki
élvezi, hogy megnyomoríthat mást, hogy látja szenvedni a másikat és ez teljesen
kielégíti (feltehetően minden szempontból).
Anna: egy senki. Átlagos
testtel, átlagos IQ-val, átlagos kis szürke egér, aki nem akar szürke egér
lenni ebből adódóan próbál beilleszkedni, és eltűntetni a valódi énjét. Tehát plázap*csáskodik,hogy
elfogadják. Hát nem tudom, ér ennyit az elfogadás, hogy feladd magadat? Neten ismerkedik,
és egy fantomba szerelmes, azt állítja bárhogy is néz, ki szeretni fogja…
amikor rájön, hogy mi a szitu… akkor meg úgy dönt, mégsem akarja szeretni így,
mert nem így képzelte el (???????????). Utána meg még kever-kavar és szerintem
ő sem teljesen tudja, mit akar.
Családi háttér:
pocsék.
Van egy anyuka, aki imádja a gyerekét. Mivel mással
nem tudja boldoggá tenni, hát eteti. Ez nem gond… ha egy szál bél vagy…. 212
kilónál már hívhatjuk úgy is, hogy lassan megölöd a gyerekedet. Mert nem
megoldás semmire sem az evés, az éhségen kívül. És tudom, hogy az anya csak jót
akart, de nem érte el. 212 kiló nem lesz az ember egyik napról a másikra. Kell ott
lennie valaminek, ami miatt ennyi. Hagyta enni, sőt etette… Emellett tény, jót
akart. Látszik a könyvben is, hogy jót akar a fiának csak hát elég sokáig
gondolkozott azon, hogy mi lenne a helyes.
Az apuka… 100
kg-felett nem vett már tudomást a fiáról. Mert kudarcnak élte meg a saját fia
súlyát? Mert nem tudta elfogadni azt, hogy Zsír súlya, állapota, talán nem csak
Zsír hibája (bár megjegyezném, azért 99%-ban Zsír tehet arról, hogy úgy néz ki
ahogy). Az apára haragudtam, mert nem hiszem el, hogy vannak ilyen emberek. Akik
saját fiúk szomorú sorsát végignézik, és még taposnak bele egyet, hogy nehogy
véletlen jó legyen neki. Persze a könyv vége felé ez változik.
Felnőtt ismerősök:
Professzor, doki, pszichológus:
A Professzor volt
az egyetlen egy szereplő akit úgy ahogy kedvelni tudtam. Talán azért, mert ő
tényleg ember számba vette Zsírt, ő a zsírréteg alá látott, és a tehetséget
akarta megragadni. Ő emberként gondolkodott és emberként cselekedett. Szerintem
ő volt, aki bemutatta, hogyan Kellene egy embernek viselkednie. Bár a vége
felé, Szilveszter éjszakáján kicsit meginogtam…bár akkor is Zsír hibázott a
prof csak jót akart.
Bean doki: szerintem,
azaz ember nem százas! Vicces karakter, de nem tudok elképzelni egy orvost
ennyire lazának. Nem tudom elképzelni, hogy ennyire szertelen és jókedve legyen
amikor arról beszél, hogy 212 kiló az ember, és hát bármikor meghalhat. Nekem néha
akkor is vidámnak tűnt, amikor nem szabadott volna vidámnak lennie.
A pszichológus:
egy jelenetben van csak, pedig lehet, ha nem csak dokihoz, hanem lélekdokihoz
is járatták volna Zsírt, kevésbé fajult volna el az egész. A végén volt, és
rámutatott, hogy konkrétan mindenkit feljelenthetnének mert a fenyegetést
(legyen az netes vagy sem) bünteti a törvény. És egy kövér srácot bátorítani az
öngyilkosságban nem éppen hazafias és emberi cselekedet ugyebár…
Az internet
árnyoldalai:
A könyv remekül
rámutat arra, hogy az internet nem csak a barátod. Több oldalát is bemutatja,
és egyik sem pozitív oldal. Az anonim csetelés hátulütőit, és a spontán
öngyilkosság meghirdetését. Előbbit feltehetően rengetegen használják, utóbbit
remélem túl sokan nem. Buzdítani bárkit is öngyilkosságra… borzalmas, és ésszel
fel nem érhető, hogy hogyan jut eszébe egyáltalán bárkinek is segítséget
nyújtani ilyesmiben? Ami a netes ismerkedést illeti, Anna példája még szerencsés.
Képzeld el, ha olyasvalakivel találkozol, aki kevésbé kedves és a NEM választ
élőben nem tolerálja…. Stb.
A könyv gyorsan
haladós, tényleg peregnek a lapok, és sajnos talán korképnek is megfelel. Ilyenek
a mai fiatalok? Biztosan vannak ilyenek is, de azért remélem, hogy ettől még
távol vagyunk. Hogy mi a vége a könyvnek, olvasd el. Gondolkozz el. Az írónő
eleve elég nyitottra hagyta a végét, talán, hogy több alternatíva maradjon,
hogy gondolkozz, te hogy döntenél a helyében.
Belbecs: 4/5
Külcsín: 3/5
Annyira jó a borító, és annyira jópofa az egész. És annyira
nincs szerkesztője, hogy az már nekem fájt. A Meg szó példának okért tényleg
nagyon bonyolult, mert minimum háromszor volt Mg….és nekem az MG, az akkor sem
MEG, ha tudom, hogy az lenne…így zavaró. Ahogy zavaró az is, hogy néha majdnem
teljesen rácsúszik az oldalszámozásra a szöveg! Azt nem szólom le,hogy ronda a
papír amire nyomták, mert ez volt a legkevesebb hibája. Teli volt szemet szúró
dolgokkal, ami néha megakasztott és az nem jó egy könyvnél :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése