2014. június 9., hétfő

Jodi Picoult: Sorsfordítók

Köszönet a könyvért az Athenaeum kiadónak!

 Nehéz téma, amit az írónő feszeget. Ez mondjuk nem volt nagy meglepetés, mert Picoult szeret kényes témákat elővenni.  Ez volt a hatodik könyvem az írónőtől, és az első olyan amiben nem nézőpontok váltakoznak, hanem idősíkok. Ez nekem nagyon új volt. Ugyanúgy tagolta a történetet, csak nem több szálra bontotta, hanem egy szál volt, csak időben több ponttal. És elejével ez egy kicsit fura volt.
 Az időugrások körülbelül ilyesmit rajzolnak elém. A fő cselekmény (Em meghal), kis ugrás talán vissza(a szülők vacsoráznak), majd halad a szál, kórház stb., aztán visszaugrunk, hogy Em és Chris még meg sem született, aztán előre,a kihallgatásra, aztán vissza, hogy Em és Chris 10 év körüliek, aztán előre-vissza-előre-vissza, és egyre kevesebbet ugrunk visszafelé, mert már csak Chris emlékszik vissza arra, hogy mi is történt azon a napon amikor Em meghalt.
 Megvan amúgy a nézőpontváltás is, csak nem annyira elhatárolva, mint amit megszoktunk. És szerintem itt nem is a nézőpontok voltak a fontosak, mert mindenki a saját igazát akarta elhitetni, és nem figyelembe venni a valóságot, míg Chris meg próbálta elmondani, hogy mi történt, csak senki sem akarta meghallgatni. Borzalmas, amikor 7 hónapig a börtönbe ülsz, várod, hogy feltehetően örök életedre lecsuknak, és még csak ki sem öntheted a lelkedet másnak, senkinek nem mondhatod el az igazságot, egyrészt mert az ügyvéd megtiltotta, másrészt az ügyvéd meg nem kíváncsi rá. Nekem fura is volt ez a közöny, bár megértem Jordant, hogy nem feltétlen jó, ha tudja az igazságot, de merész dolog úgy védeni BÁRKIT, hogy azt sem tudod, hogy mi történt valójában. Mert, hogy vagy képes teljes mértékben kiállni valaki mellett, amikor te sem hiszel igazán abba, amit el akarsz hitetni másokkal?

 Nem akarok spoilerezni, úgyhogy megmaradok a szereplőkről alkotott véleményemnél, és a tárgyalás és hasonlókba nem megyek bele. Az nem spoiler, hogy Em meghal, tekintve, hogy a fülszöveg és az első oldal is ezt egyértelművé teszi. Az, hogy mi történt valójában akkor és ott, megtudjátok a könyv végén :P

Emily: Én őt sajnáltam! És utáltam is! És nem mellékesen szerintem rosszul döntött, bár nem tudom a  helyében mit tettem volna én. Elméletileg tökéletes családi háttere volt, tökéletes barátokkal, és tökéletes társ jelölttel (Chris). Már mindenki kiskorában eldöntötte, hogy Chris neki tökéletes pár lesz, mindenki ujjongott, hogy összejöttek. Ugye milyen rózsaszín szirup az egész? A rózsaszín szirup alatt viszont ott a valóság. Em nem volt tökéletes, az élete pláne nem, volt egy gyerekkori traumája, amiről senki sem tudott, aztán Chris a tökéletes párja lett, de vele nőtt fel és így úgy érezte, hogy konkrétan a testvérével van együtt. Ez konkrétan nem tűnt fel senkinek sem. Még Chrisnek sem esett le, hogy talán Em nem képes egyik napról a másikra a legjobb barát – szinte testvér állapotból átszökellni arra, hogy a nőd vagyok és csókolózunk, szeretkezünk stb. Ezt még elnézem Emnek, tényleg borzalmasan nehéz dolog, azt viszont már nem, hogy nem mondta ki kerek perc, hogy mit érez, amikor együtt vannak, sosem mondta el a traumát (sokan nem mondják el), holott azt hangoztatta, hogy Chrisben megbízik teljes mértékben és mindent elmond neki. Mindent, csak azt nem, hogy terhes. Tehát tényleg mindent elmondott…aztán úgy döntött, hogy ő nem tud ezzel együtt élni és meghal. Önző! És erre Chris is a könyv végén rájön. Em nagyon önző volt.
Melanie: A tökéletes anya, a tökéletes barátnő! A fenét. Tényleg elhiszem, hogy nagy trauma, hogy meghal a gyereked. Mélységesen megértem, hogy összeomlik. Azt viszont nem, hogy egy fiút akit 18 éve ismer, akit szeret akár a saját fia, egyik  napról a másikra, mert egy rendőr azt mondja, hogy „áh tuti megölte, mert kiderült terhes, azt egyetemre akart menni” állítással eléd áll, akkor hopp máris a fiú ellen fordulsz és ordítod, hogy „Gyilkos! Gyilkos, megölte a lányomat!”…jah hát mást okolni tényleg rohadt egyszerű, elfogadni, hogy te sem vagy tökéletes már kevésbé. Melanie dühített, ő képviselte a tökéletes negatív szereplőt. Mert a férje legalább megpróbálta megérteni a dolgokat, és nem vágta rögtön el magát a szomszédoktól, csak mert valaki úgy döntött, hogy felveti, hogy talán megölte a lányát. 18 éve ismerték egymást, mindent tudtak a másikról…nos…ha mindent tudtak nem volt meglepő, gáz, hogy mégsem tudtak mindent. Tehát Melanie-t nem kedveltem meg, sőt szerintem pár hosszú pszichológussal eltöltött óra kellett volna neki, hogy ne legyen akkora….****

Gus: Az elfogult anya, aki mindenre képes  a fiáért, arra is, hogy hazudjon. Arra is, hogy megküzdje a saját csatáit. Gus nekem félig meddig pozitív volt, főleg, hogy rájött, hogy Em és Chris kapcsolata mennyire fura és beteg elképzelés, ha leülsz és kicsit is gondolkodsz a dolgon mert, szép-szép…de akkor is fura. Ennek ellenére Gus is fura volt nekem, James mellett. Michellel jobban el tudtam volna képzelni, mert ők illettek egymáshoz, míg Jamesszel teljesen különböztek. A férje olyan érzelemmentes pofával volt képes az egész könyvben végighaladni, hogy azt már tanítani lehetne. A házaspárok valahogy olyanok voltak nekem, mintha nem az mellett lennének akik illik hozzájuk.

Chris: Sokat gondolkodtam, hogy ki is az önzőbb a könyvben, Chris vagy Em, és rá kell jönnöm, hogy attól függ miben. Chris sem szent, és tökéletes, de legalább nem akart öngyilkos lenni,nem akarta, hogy Em az legyen és nem akart semmit, csak boldogan élni. önző volt, de még mindig jobban elfogadhatóan, mint Em. persze az önzőséget végül feladta…

Tehát, a történet ütős, és szerintem nagyon elgondolkodtató. A vége….a vége a vége, nem mondok semmit, mert az már spoiler lenne, akkor is ha azt mondom, hogy „hu meglepődtem” és akkor is, ha azt mondom, hogy „hát gondoltam, hogy ez lesz”, úgyhogy megtudjátok, ha elolvastátok, hogy mi a vége!
Belbecs: 5/5
Külcsín: 4/5
 Nem értem a borítót! Komolyan, próbáltam rájönni, hogy mi köze a hintalónak a történethez, de nem igazán jöttem rá. Mert van benne ló, mármint ilyen körbe forgó vásári ló, elég sok, de konkrétan hintaló nincs…tehát nem tudom mire akar utalni…a gyerekre? Vagy mire? Tehát nem igazán tudom elhelyezni  a borítót a történethez kapcsolva. (vagy csak én vagyok ilyen, hogy azért szeretem, ha köze van hozzá?)
 De kiadásilag semmi probléma nincsen vele. Elgépelést vagy rossz tördelést nem találtam benne, tehát kifogástalan. Tartósságát tekintve szerintem elég masszív, egy olvasás után nem igazán látszik rajta, hogy olvastam, pedig ide-oda hurcoltam szegénykét.


Fülszöveg:
Egy volt a végzetük, más lett a sorsuk

Tizennyolc éven át egymás mellett laktak. Mindent tudtak egymás viselt dolgairól. A Hart és a Gold család élete elválaszthatatlanul összefonódott. A gyermekeik is együtt nőttek fel, nem csoda, ha Chris és Emily barátsága a középiskola évei alatt szerelemmé érett. Valódi lélektársak voltak de egy nap szörnyű hír érkezik a helyi kórházból. Emily öngyilkos lett. A halálos lövés Chris édesapjának fegyveréből származik. A fegyverben maradt még egy golyó, ezt Chris elmondása alapján neki szánták. Ugyanis a két kamasz titkos egyezséget kötött. A különös tragédia széttépi a két család közti szoros köteléket. Chris az egyetlen, aki tudja a titkot az egyezségről, de vajon az igazság megmentheti-e a barátságot, és van-e feloldozás? Megrendítő és elgondolkodtató regény a családi kötelékekről, és a legnagyobb áldozatról, amit a szerelemért hozhatunk.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Jeffi írta...

Kedves Névtelen,
A hozzászólásodat töröltem, mert több benne a spoiler mint az egész bejegyzésbe, és nem szeretném, ha valaki belefutna.

Névtelen írta...

Ja, azt hittem itt lehet a könyvről beszélgetni, de akkor tévedtem. Majd szólj, ha minden potenciális olvasó végzett a könyvvel és nem lesz spoiler veszély.
Komolyan mondom vicc....