2013. április 26., péntek

Érik a nyár - Mai szerzők nyári antológiája

Fülszöveg:
Ha itt a nyár, csupa kaland lesz a világ, bármi megtörténhet! És egy derűs, színes nyári olvasmány is jól jöhet… Kötetünkben hazai kortárs írók és költők mesélnek nagymamákról, nyaralásról, dézsastrandolásról, tengeri csatákról – meg egy úthengerről is! Üdítő láblógatást kívánunk!








Külcsín és belbecs:

 Maga a kiadás gyönyörű. Az első antológiát, amit kiadtak, meg is vettem, ezt inkább már a könyvtárból hoztam csak ki. Az Elfelejtett lények boltja -nál, ugyanis még azt hittem, hogy főleg Szegedi Katalinos illusztrációk lesznek benne, tekintve, hogy a borítón is az ő munkája látható. Mégis, főleg mások illusztrációi voltak benne, és csak néhány volt tőle. Ennek ellenére, maximálisan megérte megvenni, mert tényleg szép kiadás, ahogy ez a rész is.
 Illusztrátorokról:

- Szegedi Katalin: Imááádom, csak kevés volt :( Az ő rajzait nagyon szívesen vettem volna, több oldalon keresztül is, több meséhez, vershez is, de hát nem. A legszebb rajzot szerintem Megérett a nyár c. történethez rajzolta, az annyira szép volt. Tehát Szegedi Katalin marad a kedvencem, és szerintem őrülten sokat jelent, hogy a borítót is ő követte el, és hogy a neve szerepel az illusztrátorok között.

- Rofusz Kinga: Hát, izééé, Amúgy kedvelem a rajzait,  Az emlékfoltozók című könyvben nekem még tetszetős is volt, amit művelt, de itt. Hát, a Télenma c. vershez rajzolt képén én csak pislogtam, hogy most mi ez, ha elvonatkoztatok tőle, hogy ez a könyv egy gyerekkönyvtáras antológia, akkor elmegy, de ha ettől nem vonatkoztatok el akkor ijesztő. Az egyik embernek a képen a fél szeme egy rózsa(!), alatta meg egy fürdőruhás férfi(?) rózsával a szájában érdekes fejet vágva, olyan szado-mazó beütése van szegénynek. A többi képpel nem volt semmi bajom, kicsit depressziós hangulatú az, ahogy rajzol és kicsit ufo-s a dolog, de amúgy nekem általában tetszik amit rajzol. Nem mellékesen nem tudok rajzolni, és így túlzottan nincs jogom kritizálni az embereket.

- Gyöngyösi Adrienn: Az ő képeire azt tudom mondani, hogy aranyosak. Szereti a színeket használni, és vidám képeket alkotni. Pár képnél azon is elgondolkoztam, hogy milyen jól mutatna a gyerekkönyvtárban a falon, vagy alsó tagozatos iskolásoknak a terem falán. A kedvencem a Suli hava c. vershez készült rajz volt. Olyan vidám, meleget ígérő, nyári.

- Szalma Edit: Beismerem, őróla sem hallottam még soha. Pedig biztos, hogy láttam már illusztrációját könyvben. Kedves és barátságos képeket készített, szinten olyan tipikusan nyárias rajzok. Végtére is nyári antológia, úgyhogy elvárható, hogy vidámak legyenek a képek. Aranyos medvéket tud rajzolni :)

Az volt az érzésem, hogy ez az antológia, egy nagyon nagy esély, nem túl híres, vagy ritkán hallott, friss, vagy csak mellőzött illusztrátoroknak, hogy bemutathassák mit tudnak. Ugyanis, sokan meg fogják venni a könyvet Szegedi Katalin neve miatt.... Amit sajnálok az az, hogy Rofus Kinga rajzai az amúgy remek nyári válogatást komorrá teszik. Most átlapoztam megint az egész antológiát, és ő tényleg nagyon borús képeket rajzol, a sok vidámság között néha egymás után is beszúrva ezek a depressziós képek. Hát...ez mínusz pont a kivitelezésben.

Külcsín: 3/5

És akkor lássuk a tartalmat, tartalomjegyzékkel összekötött kommentár:
(nem fogok mindegyikhez írni, példának okáért mert van benne vers, és a verseket nem szeretem, elolvasom őket, de nem a barátaim )

Máté Angi: Volt egyszer egy nyár 
Nem tudom, hogy ismertem-e már, az a baj a "Volt egyszer egy" történetekkel, hogy mindig azt hiszem, hogy már olvastam őket a Volt egyszer egy-ben, holott nem biztos, hogy benne van. De vidám a történet, és olyan kis aranyos.

Kukorelly Endre: Télenma 
Vers, és a verseket nem értem, lehet, hogy sokat rontott rajta az illusztráció,mert most úgy marad benne a fejembe, mint a ronda kép melletti rövidke vers, pedig annyira nem volt rossz. :(

Mészöly Ágnes: Barni és az unatkozóművész
Kántor Péter: Gesztenyefa levelén

Gimesi Dóra: Krétakirálylány
Sokat dobott rajta, Szegedi Katalin rajza, de maga a történet is nagyon szép. Az egyik legkedvesebb történet az antológiában, amit olvastam. Tényleg mai, és tényleg jó időt hozó történet, még ha esik is benne az eső.

Petőcz András: Egy-két láb  - Én ezt a verset nem értem...
Finy Petra: A nagyerejű napernyő
Kövezzetek meg, de ez tényleg tetszett! Pedig szegény Finy Petrát sem igazán szerettem meg, de mintha ez a mese jó lett volna. Volt története, mondanivalója, aranyos is volt, és a rajz is sokat dobott rajta. Ennek ellenére, azért nem leszek Finy Petra rajongó. De ez tényleg nem volt rossz.

Lackfi János: Háromnyári medvevers - Vers...elolvastam, a rajz szép, a vers...hát az vers.
Zalán Tibor: A kíváncsi kiscsillag és a kíváncsi sün 

Péterfy Gergely: A csuka, a macska és a papagáj 
Ez egy nagyon depresszív történet...a rajz rontott még rajta egy kicsit :(

Czigány Zoltán: Csoda és Kósza Olaszországban
Tandori Dezső: Medvesportversenyek
Kamarás István: Amatitka 
Nagyon aranyos kis történet, és a rajz is, nagyon illet hozzá. Olyan tényleg mesés :) 

Balázs Imre József: Felmászunk a sósziklához
Böszörményi Gyula: Lopotnyik és a nyárnyafi-nyűg
May Szilvia: Úszómester a dézsastrandon
Jász Attila: Tengerész
Nyulász Péter: Megérett a nyár 
Nyulász Pétert azt hiszem, hogy szeretem. A történet nem túl akciódús, de annál kedvesebb, és a fogalmazása is nagyon szép volt. Szintén sokat dobott rajta, Szegedi Katalin illusztrációja, úgyhogy azt hiszem, ez az egyik legjobb történet a könyvben.

Markó Béla: Balázzsal az Égei-tengeren
Méhes György: Tatárok a tengeren (részlet)
Kiss Ottó: Veszek egy nagy úthengert
Podmaniczky Szilárd: Gyuszi balhéja az apartmanóban
Vörös István: Suli hava

Belbecs: 3/5

Érdemes-e megvenni? Nem tudom, érdemes előtte elolvasni, érdemes megnézni a képeket. Gyönyörű kívülről, és a nyári hangulatot is megadná, ha nem lenne benne az a pár történet, vers, rajz amik miatt ez annyira nem sikerült jól. Elolvasni érdemes-e? Nos, igen...elolvasni mindenképpen, mert benne van a nyár, és vannak benne értékes dolgok. 
 Összehasonlítva az előző kötettel, nos nekem az sokkalta jobban tetszett, annak ellenére, hogy azért abba is sikeresen belekerült pár olyan dolog, aminek nem kellett volna.

 

Vélemények:

0 megjegyzés: