Minden szülő találkozik a dackorszakkal. A kötetben tíz „nem akarom”, illetve „azt akarom” mese szerepel. Ezekre a helyzetekre próbáltam megoldást keresni – már ha létezik egyáltalán. Az ízig-vérig nem akaró, nem csináló, azonnal akaró három és fél éves lányom mindenesetre elcsendesül tőlük. Remélem, más családokba is hoznak pár nyugodt percet.
Nem is olyan régen olvastam, az írónő másik könyvét, a Mese a kisfiúról, aki mindig mindent félbehagyott. Ami annak ellenére, hogy már nem vagyok célközönség, nagyon tetszett nekem, írtam is, hogy jó lenne ezt a könyvet is olvasni, de a közelemben nincs meg senkinek sem, kölcsön ezért nem tudom kérni, illetve a könyvtárnak sincsen még meg, tehát onnan is lehetetlenség megszerezni, úgyhogy maradt, hogy várok, hogy majd megveszi a könyvtár, vagy könyvtárközi kölcsönzéssel átkérem. Tehát terveztem, hogy valahogy megszerzem, de sosem gondoltam volna, hogy a posta fogja hozni, és kedves üzenetet is kapok mellé.
Tegnap ugyanis járt nálam a postás, kivételesen tényleg nem vártam semmit, így amikor anyukám szólt, hogy hozott nekem valamit értetlenül sétáltam le. A csomag mérete mondjuk árulkodó lehetett volna, ha az ember készül arra, hogy kap valamit. Annyit tudtam leszűrni belőle, hogy egy könyv, feltehetően. Bontogatás, bontogatás és elállt a szavam. Boldoggá tette a napomat, mert innentől végigvigyorogtam az egészet. Mert bizony az írónő elküldte a könyvét nekem, hogy olvashassam, kaptam kedves üzenetet hozzá, ami nagyon jól esett. Itt is szeretném tehát megköszönni a könyvet, az üzenetet is. :)
Külcsín és belbecs:
Mint mindig a külcsínnel kezdem, mert az sokkalta egyszerűbb. Mivel, már olvastam a másik könyvet, így maga a formai megoldás már nem volt újdonság, nem lepődtem meg, hogy hogyan is néz ki. A másik könyvvel ellentétben ennek a borítóján olyan kép van amit nem találtam végül meg a könyvbe, tehát külön készült a borítóra. Az illusztrációk még mindig gyönyörűek. Azóta, hogy olvastam az előző könyvet rákerestem Faltisz Alexandrára, hogy mégis miket illusztrált még ő, mert hogy nagyon szépen rajzol, kiderült eddig 8 olyan könyvet olvastam amibe ő készítette az illusztrációkat, tehát joggal éreztem én, hogy ismerősek a rajzok.
Itt még annyira nem ügyeltek arra, hogy egy történet az körülbelül két oldal és a képes oldal legyen, így elcsúszások voltak, oldalak, ahol csak pár mondat volt. Nem ront ez amúgy a könyvön, csak ugyebár én a másodikat olvastam elsőnek, ott meg már nagyon szépen meg lett szerkesztve, hogy ne legyenek nagy majdnem üres lapok. Úgyhogy sokat fejlődött a kivitelezés is egyik könyvről a másik könyvig.
Általában illusztrált könyveknél mindig kiválasztok egy képet ami nagyon tetszett. Jó esetben van ilyen, rossz esetben rosszak a rajzok. Itt a kék hajú tündér volt a kedvencem, bár a manó a végén sem volt rossz, de inkább tündérpárti vagyok :)
És akkor a belbecs:
A második kötethez képest, itt még kicsit bizonytalannak éreztem az írónőt. Nem volt rossz, sőt a mesék nagy része nagyon tetszett, csak volt egy kis bizonytalanság bennük. De ismerve a folytatást, azt kell mondanom, hogy ez a bizonytalanság elmúlt azóta, vagy ha van is kisebb mértékben már.
10 rövid tanulságos mese, tíz történet amin keresztül megismerjük a gyerekek akarom korszakát. Mit akarnak, mit nem akarnak, és hogy jönnek arra rá, hogy talán mégsem kéne akarni, elég ha szeretnék, vagy éppenséggel jobb volna rendesen viselkedni. Volt pár történet, ahol magamra, vagy legalábbis gyermekkori énemre ismerek. Ilyen a kisfiú aki nem szeretett rendet rakni, mert én is egy elég rendetlen gyerek voltam. Vagy a kislány aki nem szeretett kalapot viselni, bár én nem voltam hiú, és ma sem vagyok az, de kalapot, sapkát hordani nem szerettem....ez a mai napig nem változott, ma sem hordok sohasem a fejemen semmit...na jó, talán mínusz húsz fokba már húzok sapkát.
Így haladtam előre a történetekben, ráismerve magamra, vagy ismerőseimre, az egyetlen történet amit nem tudtam hova tenni, mert ilyen ismerősöm nincsen, az a Mese a kislányról, aki nem szeretett enni, viszont ez is roppant aranyos volt. Vajon tényleg eszébe jut egy gyereknek az, hogy nem eszik, mert akkor az állatoknak nem jut enni? Hát, ismerve a gyermeki elmét, megeshet.
Összességében tetszett a könyv, de a második rész jobbra sikeredett, remélhetőleg lesz majd harmadik kötet ami még jobb lesz és így tovább.
Hogy, miért olvasok meséket én, mint egy majdnem 27 éves mamlasz? Nos, azért mert a kislány vagyok, aki nem akar felnőni.
Tartalom:
Mese a kisfiúról, aki nem szeretett rendet rakni
Mese a kislányról, aki nem szeretett kalapot viselni
Mese a kislányról, aki nem akart felnőni
Mese a kisfiúról, aki nagy akart lenni
Mese a kislányról, aki nem szeretett enni
Mese a kisfiúról, aki nem akart felkelni
Mese a kisfiúról, aki nem szeretett iskolába járni
Mese a kislányról, aki nem szerette az évszakokat
Mese a kisfiúról, aki mindig enni akart
Mese a kislányról, aki semmit sem akart
Következő rész:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése