2014. szeptember 8., hétfő

Vivien Holloway: Mesterkulcs

Egyetlen egy gond van ezzel a kisregénnyel, az hogy rövid. Tegnap, amikor esélyt kaptam rá, hogy elolvashassam, megjelenés előtt, rögtön fellelkesültem. Van abban valami kellemes, amikor mindenki előtt olvashatja az ember a könyvet. Mondták, hogy rövid lesz, de nem hittem, hogy elkezdem, aztán hirtelen sitty-sutty elfogynak a lapok. Pedig monitorról olvasok, és ott kifejezetten lassan megy az egész. Direkt nem néztem az oldalsávot sem, mert féltem, hogy túl gyorsan ér a számláló az utolsó oldalra, és akkor itt maradok kérdőjelekkel a fejemben, és követelni fogom a folytatást (és tényleg!)

 Imádom a steampunk irányzatot, bár ez eddig nekem kimerült a képek nézegetésében. A kisregény egy kis szeletet mutat meg abból a világból, ami már régóta tetszik nekem. Winie szemszögéből ismerhetjük meg a tolvajok és gazdagok világát egyaránt. Amíg olvastam a kisregényt, azaz érzésem volt, hogy ezt már láttam, olvastam valahol. Ettől függetlenül nem tudom felidézni magamban hol, így feltehetően csak egy-egy steampunkos kép idézett hasonló történetet a fejemben. Nagy meglepetések, és nagy koppanások, hogy „nem erre számítottam” nem voltak a kisregényben. Valahogy mindig sejthető volt, hogy mi lesz a következő, bár egy-egy pillanatra azért felkaptam a fejem, hogy „áh, ez de jó”, amikor a hajóra küldte Williamet vagy amikor éppenséggel megismerkedtek, és a „szép nővér” helyett a „miért vagyok itt, és mit vétettem az ég ellen” húg lesz kipécézve, mint szimpatikus és vonzó személy.
Winie amúgy nem ronda lány, csak ő inkább fiú. Fiúként nevelték, verekedni tanult meg, és nem illedelmesen bájologni. Nő létére inkább fiús ruhákban jár és verekszik, ha ez kell a tolvajláshoz, mintsem szoknyát húzzon és édes-bájos-cukipofa hódolatra vágyó szende szüzet játssza. A testvérével ellentétben, aki viszont imád így boldogulni (erre tanították). Rengeteg elve van, például nem öl, nem hazudik (ha nem muszáj), becsületes (amennyire egy tolvaj lehet), és nem szegi meg a szavát. És szerintem előkelő helyen van a rangsorában az, hogy nem húz fűzőt, és szoknyát, nem tűzi fel a haját és hasonlók, csak hát, néha nem az van amit szeretne.
 William, örök lázadó. Nemes, gazdag, jóképű(a regény feléig, ott már nem olyan csini a profilja :P). Nála a mesterkulcs, és nála az alku pozíció, legalábbis így gondolja. Szerintem a legkedvesebb, legszeretnivalóbb srác a könyvben (bár tény, hogy túl sok embert nem sikerült megismernünk). Nekem nagyon tetszenek a MIÉRTEK, és a HOGYANOK. Igazándiból kicsit pimasz a srác, és úgy tekint a világra és az életre hogy minden az övé, és nincs ellenvetés. A szomorú, hogy azért ez nem mindig van így. Érdekel, hogy mi lesz a tervével, és ebbe Winie mennyire akar belekeveredni. Sejtésem szerint eléggé összekeverednek azok ketten :D
 A kisregény az első „küldetést” le is zárja igazándiból. Amivel indít, ami a cél, azt elérik. Viszont ott hagyja a nagy kérdőjeleket, hogy és akkor most, hogyan tovább? Szeretem a történetet, szeretem a világot, és az írónő humorát. Őrülten sokat jelent, hogy olyan véresen komoly karaktere nincsen a könyvnek. A párbeszédeken jókat lehet mosolyogni, néha nevetni is, Winie természete magában megér egy misét. Rengeteg lehetőség van a világban amit ki lehet még aknázni, és reményem szerint ki is lesz, és remélhetőleg kiadva is kilesz. A legnagyobb gondom, hogy vége van, elfogyott és nincs folytatása még! (jó, valójában még ez sincs kiadva, én meg már a folytatáson sírok :D) Remélem gyorsan folytatódik…

Belbecs:5/5
Be kell szereznem az írónő másik könyvét....


Külcsín: Nem tudom, hogy hogyan fog kinézni, majd nyomtatásban. De így képről azt kell mondanom, hogy gyönyörű lett. Ha a gerinc, a fülszöveg színe sem lesz beleolvadós, és eltűnős akkor a Főnix Könyvműhely egyik legjobb borítója lesz. Remélem nem rontják el. :)


Fülszöveg:
„Gyerekkoromban számtalanszor halottam a mesterkulcsról, amely valójában nem igazi kulcs. Egy szerkezet, amely előtt nem léteznek bezárt ajtók, és sem az acéllal bélelt páncéltermek, sem az őrséggel védett birtokok falai nem jelentenek akadályt. A mesterkulcs mindent nyit, és mindenhová bevisz, akár a tömör falon is keresztüljuttat, ha kell. Minden magamfajta álmodott már róla, hogy a kezében tarthatja az eszközt, amely elől lehetetlen elrejteni bármilyen kincset.”
Winie Langton a 2900-as évek New Yorkjában él, száz évvel az ötödik nagy világégés után. Egy nagy és befolyásos tolvajcsalád leszármazottja, akit már egészen kiskorától apja tanított a mesterség fortélyaira. Ebből kifolyólag Winie már kamaszként jobban verekedett, mint a fiúk többsége és mindent tudott a fegyverekről.
Amikor a legendás mesterkulcs felbukkan a városban, a Langton család azonnal a nyomába ered, s természetesen Winie-re is fontos feladat hárul a titokzatos műtárgy megszerzésére kiötlött akcióban…
A Winie Langton történetek első része!
Vélemények:

0 megjegyzés: