2014. szeptember 18., csütörtök

Pejo Javorov : A kék köd órájában


 Vannak könyvek, amiket nem feltétlen azért vesz kézbe az ember, mert érdekli, mert sokat hallott róla, mert ajánlották. Vannak könyvek, amik eltűnnek, majd megkerülnek. Vannak olyanok, amik elbújnak, elvesznek, és az olvasó feladata megtalálni. Vagy a könyvtárosé.
 Ez a könyv számomra ilyen volt. Soha életemben nem hallottam róla, azt sem tudtam kicsoda Pejo Javorov, még csak a nemzetiséget sem tudtam belőni (bolgár amúgy). A hét elején kölcsönző kártyákat kellett besorolnom, amit már őrülten régen csináltam, és van egy kis maximalizmus is bennem, próbálok tökéletesen besorolni mindent, így ha szembejön velem egy hiba, akkor szaladok kollégához-főnökhöz, attól függően kihez érek. Javorov könyvének kártyája konkrétan eltévedt, valahogy az A-ba sorolódott (mint kiderült, régen ejtés szerint, kereszthivatkozással voltak berakva, ami már megszűnt, de néhány kártya erre-arra kószálva maradt.) Kiszúrtam, mert azt hiszem elé vagy mögé kellett volna sorolni. Halkan fel is kiáltottam (könyvtárban vagyunk, nem ordítunk) „Ennek nem itt van a helye”. Elhatároztam, hogy megkeresem a könyvet, mert érdekelt, hogy most akkor A-ban kéne lennie, vagy J-ben. Nem volt a helyén. Katalógus szerint fenn volt a polcon egy és nem vitték még ki, a valóságban viszont a raktárban húzta meg magát. Kis vékonyka, alig észrevehető. Miután egy negyed órás kereső hadjárattal meglett a könyv, hát úgy döntöttem elolvasom, egyrészt azért, mert ha már megtaláltam, akkor biztos okkal kellett keresnem, másrészt meg, tetszett a címe.
 Nem szeretem túlzottan a verseket. Lehet engem túl modernek, vagy túl maradinak tartani, de a régiekkel az a baj, hogy nem olvastam még jókat, az újakkal meg az a baj, hogy mindegyik nekem már túl modern, már-már nem is vers. Így hát a verses köteteket, ha tehetem messziről elkerülöm. Amikor kinyitottam, és ráeszméltem, hogy „Jé ebben versek vannak”, egy fintor jelent meg az arcomon, de rövid a könyv, és hát még versolvasásba senki nem halt bele. Legalábbis tudtommal!
 A költő, mint azt az utószóból megtudtam, erősen csalódott a világban, és ezt ki is fejezte a verseivel. Lehet az utószót kellett volna előre olvasnom, akkor talán jobban megértettem volna, azt a töménytelen pesszimizmust, amit szegény minden egyes versében közvetít. Szerintem fontos infó, hogy a felesége előtte lett öngyilkos, akkor fejbe lőtte magát, de nem sikerült, rá egy évre viszont dacból méreg + lövéssel végzett magával. Nos, ha ezeket az információkat tudja az ember, akkor nem lepődik meg a könyv, a költemények hangulatán.

 Voltak gyönyörű versek, amiket elismerek, hogy vers és, hogy szép. De mindegyikből áradt az, hogy megkeseredett, hogy nem képes az élettel mit kezdeni, hogy a rendszerek jönnek-mennek és nem változik semmi. Néha látszik a fellángolás, hogy ő hinni akar a jóban, de ezt két versszakon belül földig rombolja, vagy jégesővel vagy Pokollal. Rengeteg versében szerepel a Pokol - Menny ellentétpár, és a halál. Ha tudod az élettörténetét nem lepődsz meg, de mint én, előbb olvasva a verseket és utána a sanyarú sorsát, kicsit furán jött ki. Arra, mondjuk rájöttem magamtól is, hogy nem egy életvidám fickó. Viszont szépen tud írni. Szimbolista költő volt, a könyv szerint korának él költője, aki kiemelkedően sokat tett le az asztalra, a Bolgár költészetben. Én elhiszem, és mivel nem olvasok sok bolgár verset (verset sem), így elhiszem az utoszóban foglaltakat.
Ajánlom a könyvet:

-Ha érdekel a XX. Század elejének élete
-Ha nem félsz a depresszív hangulatú versektől
-Ha versbarát vagy
-Ha érdekel a parasztság élete
-Ha a halál nem rémít el, és ha a Pokollal sincs gondod
Viszont, ha valaki ilyeneket nem szeret olvasni, az ne olvassa. Kell egy jó hangulat hozzá, magasan optimista hangulat, hogy ne nagyon rontsa le. Olvasva a verseket rájöttem, hogy rengeteg olyan ember van, akiknek őrülten nehéz volt az élete, és megkeseredtek Javorov is ilyen ember volt. És még, mennyien vannak most is így….


Kiadó: Európa
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 1970
Oldalszám: 92
Fordította: Fodor András, Nagy László
Vélemények:

0 megjegyzés: