Ugrás a fő tartalomra

Maximos fotópályázat - Eredményhirdetés

 Pár órája talán, hogy végigpörgettem a frisseket a molyon, és szembe jött velem a karc, amiben kiírták a nyerteseket. Azt tudtam, hogy az első háromban nem vagyok benne, mert kiscsóka vagyok én ahhoz, nincs nekem több száz facebook ismerősöm, ismeretleneket meg nehezebb verbuválni. De benne voltam az első 30-ban. A szerencse is mellém szegődött, így a nevem a kalapból a sorsoló kezébe került. Itt érhetitek el a karcot!
 Ismerjük be, hogy a Kovács Dóra egy tömegnév, úgyhogy kicsit elbizonytalanodtam, egészen addig, míg nem néztem végig az összes képet, és nem ellenőriztem, hogy bizony Kovács Dóra csak egy jelentkezett a nyereményjátékra, és az én vagyok! Öröm boldogság. Estére megérkezett a kiadó hivatalos levele is, és kezdetét vette a „jó, de mit kérjek”.
 Csak annyi volt a kritérium, hogy már jelenjen meg és 3 darabot lehet. Könyvmoly vagyok, végiglapoztam egyszer a molyos profiljukat… aztán még egyszer… meg még egyszer. Több dolgot kellett figyelembe vennem. Egyrészt érdekeljen, mert hát minek olyan könyv, ami nem érdekel… ez az opció sajna nem nagyon szűkítette a kört, úgyhogy tovább kellett szűkíteni, hogy „megvan-e a könyvtárnak”, mert ha megvan, akkor onnan is ki tudom hozni, tehát nem feltétlen kell saját példány belőle. Ez már azért erősen szűkített a körön, de még mindig volt egy csomó cím, ami közül lehet választani. Végül úgy döntöttem, hogy ők a kiválasztottak:

Robin LaFevers: Gyilkos kegyelem
Wendy Higgins: Angyali gonosz
Wendy Higgins: Angyali szövetség

És most már csak várom, hogy ide érjenek, és megszagolgathassam őket, és elkezdhessem olvasni is. Mindegyiken már régóta gondolkodtam, hogy megveszem (vagy felírom a könyvtári listára), de még nem jutottam el egyik opcióhoz sem. Várom őket!!


 És ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki leadta a szavazatát a képemre! Nélkületek nem sikerült volna :*
És gratulálok a nyerteseknek!! :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é