Szeptemberi új lakók

Pixiv Id 156177 Mangaka

Most kezdődött a szeptember és már vége is van! De komolyan, szerintem még éppen hogy csak nekiálltunk ki az iskolának, ki a visszaszokás a munkában dologhoz és máris október lett. Most, amikor a könyvbeszerzéshez megnéztem a molyon a pontos listát, kicsit meglepődtem. Úgy tűnt ugyanis nekem, hogy a hónapban nem is szereztem be annyi könyvet…hát tévedtem. Akkor nézzük is mivel gazdagodtam, a hónapban.

Nyeremény: 3

Wendy Higgins: Angyali szövetség

Wendy Higgins: Angyali gonosz

Robin LaFevers: Gyilkos kegyelem

 Igen, nyertem! Őrülten boldog voltam, amikor megkeresett a Maxim kiadó, hogy kisorsoltak. Ugyan a fotós játékon nem lettem első, de benne voltam az első 30 (vagy  40)-ben és onnan kisorsoltak. Úgyhogy köszönöm még egyszer (és ezerszer), hogy rám szavaztatok :*

Reci: 2

Kelley Armstrong – Melissa Marr: Loki farkasai

Odette Beane: Egyszer volt, hol nem volt – Ébredés

 Pedig az eddigiekkel is el vagyok maradva. És igazándiból nem is akartam recit kérni, csak a tesóm megkérdezte, hogy kell-e a GABO-tól valami, mert akkor most intézzem, mert elhozza, ha jön haza, így nem kell a kiadónak postázni. Ezek a könyvek már egy ideje várólistásak voltak, úgyhogy végül kértem, kaptam. Már csak olvasni kell!

Selejtezésből: 5

Charlotte Vincent: Gyógyulásom hihetetlen története

Roald Dahl: Matilda három csodája

Kiera Cass: The Selection – A Párválasztó

Heltai Gáspár – Keleti Arthur: A bölcs Esopusnak és másoknak fabulái és oktató beszédei

Gaston Leroux: Az operaház fantomja

A Párválasztónak örülök a legjobban, utána meg az Operaház fantomjának. Mind a kettő már régóta várt a sorára, és így, hogy már beszereztem, jöhet az olvasás. Bár pont ma beszéltük Gabye-val, hogy onnantól, hogy megvan egy könyv igazándiból ráér…de azért még mindig hiszek abban, hogy Worsi kihívása teljesíthető…és nem leszek depis akkor sem, ha nem sikerül teljesítenem :D

Happ: 1

Jennifer Willms: Kutyák fitten, egészségesen

 Igen, tudom, azt mondtam, hogy nem rukkolázom. Végül ebből az lett, hogy nem rukkolázom, de volt 5 pontom amit el kellett valamire verni, hát ezt happoltam. Azóta amúgy mivel rendet raktam, és a csere könyveim nem kellettek senkinek sem, hát egy része ment a könyvtárba ajándékként, a másik része meg rukkolára, úgyhogy azt hiszem, lesz majd még happolós poszt…. :D

Vásárolt: 1

Patricia Briggs: A vér kötelez

 Mind az egész 399Ft-t adtam érte! Az előző részt is így sikerült megvenni, gondoltam, legyen egész a sorozatom, már amennyit kiadtak belőle, meg amennyit olcsón vesztegetnek. Úgyhogy igazándiból csak ezt az egy könyvet vettem, úgyhogy megérdemlek egy vállveregetést, nem? :D

Elhatároztam…

 Sok dolgot, de a legújabb az, hogy amit a könyvtárból hozok ki, azt nem viszem addig vissza amíg nem olvastam ki. Kivételt képez, ha nagyon rossz, vagy ha előjegyzik. Erre az elhatározásra azért volt szükség, mert egyrészt néha hörcsögösködtem, és mindent behalmoztam, aztán azzal a lendülettel visszavittem, másrészt az az elhatározásom, hogy 1 könyvtári könyv legyen egyszerre nálam az már megbukott. Úgyhogy ez a legújabb, olvasatlanul nem viszek vissza könyvet!

Rick Riordan: A villámtolvaj

És akkor az Alvilág Hollywoodba költözött.

Mindig jobb, előbb olvasni egy történetet, aztán hagyni, hogy a rendező szemével is láthassuk a történteket. Nem jó, ha előbb látod, utána olvasod, mert befolyásolja azt, hogyan képzelj el egy-egy szereplőt (tehát lehetőleg egy posztert se nézz meg, nem hogy egy filmet, a könyv olvasása előtt). Hibáztam. Évekkel ezelőtt megnéztem a filmet, eldöntöttem, hogy majd olvasom is, hisz tetszett a film, aztán feledésbe merült az elhatározás. A könyvet folyamatosan sétáltattam ide-oda, hogy hát majd olvasom, majd biztosan olvasom. Amikor lehetett, az olvasómra is felkerült, és ez volt a szerencséje (vagy az én szerencsém).

 Valami könnyedre, nem gondolkozósra vágytam. Az e-olvasómon van egy csomó szemét (tényleg szemét kb.), meg pár ifjúsági regény stb. elkezdtem az egyik könyvet olvasni, ami megfelelt a kritériumoknak: ne kelljen gondolkozni, lehet benne erotika. Szerintem úgy tíz oldal után meguntam, és akkor keressünk mást. Ráböktem a Villámtolvajra, és adtam neki egy esélyt…aztán nem akartam letenni. Papír alapon még mindig gyorsabban olvasok, úgyhogy hétfőn a könyvtárból ki is kölcsönöztem…mára már el is olvastam.

 Hála az égnek Percy alakjára már nem emlékeztem, így a filmet elkezdve újranézni, meg hangosan felröhögtem. (bocs a színésznek, de olyan…nem oda illő), az rémlett, hogy a szatír néger (bár a könyvben most nem rémlik, hogy ilyesmit írtak volna…), Annabeth a filmben konkrétan barna, a könyvben meg szőke…bár mind a két helyen kicsit idegesítő, mégis a könyv béli énje valahogy emberibb és elviselhetőbb, mint a „macsó csaj, picsogó hercegnő” keverékes filmbéli alakja.

 A filmmel elég sok gondom van, így könyv után. Kivágtak rengeteg olyan jelenetet is, ami szerintem roppant jól nézett volna ki a filmben. Átírtak egy csomó dolgot, és nem csak annyit, hogy a haja szőke a fekete helyett vagy fordítva. Konkrétan a fő vonulat egésze teljesen máshogy van a filmben. Az indítékok és okok sem ugyanazok, a miért, és hogyanok meg pláne nem, és ez viszont őrülten zavaró! Mert volt, egy őrülten jó alap sztorija a könyvnek, aminek az oldalait csak úgy falja az ember, aztán megnézi a filmet, és ötpercenként felkiált, hogy wtf???

 Csak, hogy párat említsek (Spoiler)

Percy a félvér táborba kerül:

Könyv: tengerpart, vihar, menekülés, nem mondok semmit sem, azt sem hova megyünk, Minotaurust, fény tádám

Film: a testőr lelövi a poént amikor rátámadnak (igaz a könyvben a két dolog között majd egy hónap telik el), gyorsan szaladjunk anyuhoz, szedjük össze a cuccot, menekülés, Minotaurust….

Poszeidon fia vagyok:

Könyv: sok-sok próba, verseny, edzés, kinyilatkoztatás.

Film: „ez itt a te házad, apád építette” kb. 5 perce van a táborban -.-”

Ellopták Zeus villámát, szerezzük vissza:

Könyv, rengeteg bonyodalom, veszély, bunkó és kevésbé bunkó istenek, együtt kutatás, együtt menekülés…

 Film: „anyád nálam van, adj egy villámot és visszakapod”, nem küldetés, konkrétan szökés a félvér táborból -.-

 

Kedvenc borító :)

Az útvonal sem ugyanaz, és a miértek sem. A film szerint laptopon tartják a kapcsolatot a könyvben meg isteni segítséggel, ami amúgy tök poén és legalább kreatív. Rengeteg szörny kimaradt a történetből, ami benne volt, és került bele olyan ami meg nem volt benne. Azért én a víziparkos Árészos dolgot megnéztem volna. Az Árész-Percy összecsapás konkrétan nincsen a filmben, sőt Árész sincsen benne, holott a könyv egyik mellékFŐszereplője….

Imádtam a filmet, mielőtt olvastam volna a könyvet. Most, már a film erősen nevetségesnek hat L

Belbecs: 5/5

Külcsín: 5/5

Tetszik az átvett borító is, de azért nekem a másik jobban tetszik. Örülök, hogy nem filmes borítós a magyar kiadás (lehet van, de nem találtam), mert Percy nem éppen úgy néz ki, mint a könyvben, a többiekről ne is beszéljünk. Elgépelés és hasonló terén a kiadás remekelt, mert nem tűnt fel, hogy hiba lenne (ettől még lehet van.)

Pejo Javorov : A kék köd órájában

 Vannak könyvek, amiket nem feltétlen azért vesz kézbe az ember, mert érdekli, mert sokat hallott róla, mert ajánlották. Vannak könyvek, amik eltűnnek, majd megkerülnek. Vannak olyanok, amik elbújnak, elvesznek, és az olvasó feladata megtalálni. Vagy a könyvtárosé.

 Ez a könyv számomra ilyen volt. Soha életemben nem hallottam róla, azt sem tudtam kicsoda Pejo Javorov, még csak a nemzetiséget sem tudtam belőni (bolgár amúgy). A hét elején kölcsönző kártyákat kellett besorolnom, amit már őrülten régen csináltam, és van egy kis maximalizmus is bennem, próbálok tökéletesen besorolni mindent, így ha szembejön velem egy hiba, akkor szaladok kollégához-főnökhöz, attól függően kihez érek. Javorov könyvének kártyája konkrétan eltévedt, valahogy az A-ba sorolódott (mint kiderült, régen ejtés szerint, kereszthivatkozással voltak berakva, ami már megszűnt, de néhány kártya erre-arra kószálva maradt.) Kiszúrtam, mert azt hiszem elé vagy mögé kellett volna sorolni. Halkan fel is kiáltottam (könyvtárban vagyunk, nem ordítunk) „Ennek nem itt van a helye”. Elhatároztam, hogy megkeresem a könyvet, mert érdekelt, hogy most akkor A-ban kéne lennie, vagy J-ben. Nem volt a helyén. Katalógus szerint fenn volt a polcon egy és nem vitték még ki, a valóságban viszont a raktárban húzta meg magát. Kis vékonyka, alig észrevehető. Miután egy negyed órás kereső hadjárattal meglett a könyv, hát úgy döntöttem elolvasom, egyrészt azért, mert ha már megtaláltam, akkor biztos okkal kellett keresnem, másrészt meg, tetszett a címe.

 Nem szeretem túlzottan a verseket. Lehet engem túl modernek, vagy túl maradinak tartani, de a régiekkel az a baj, hogy nem olvastam még jókat, az újakkal meg az a baj, hogy mindegyik nekem már túl modern, már-már nem is vers. Így hát a verses köteteket, ha tehetem messziről elkerülöm. Amikor kinyitottam, és ráeszméltem, hogy „Jé ebben versek vannak”, egy fintor jelent meg az arcomon, de rövid a könyv, és hát még versolvasásba senki nem halt bele. Legalábbis tudtommal!

 A költő, mint azt az utószóból megtudtam, erősen csalódott a világban, és ezt ki is fejezte a verseivel. Lehet az utószót kellett volna előre olvasnom, akkor talán jobban megértettem volna, azt a töménytelen pesszimizmust, amit szegény minden egyes versében közvetít. Szerintem fontos infó, hogy a felesége előtte lett öngyilkos, akkor fejbe lőtte magát, de nem sikerült, rá egy évre viszont dacból méreg + lövéssel végzett magával. Nos, ha ezeket az információkat tudja az ember, akkor nem lepődik meg a könyv, a költemények hangulatán.

 Voltak gyönyörű versek, amiket elismerek, hogy vers és, hogy szép. De mindegyikből áradt az, hogy megkeseredett, hogy nem képes az élettel mit kezdeni, hogy a rendszerek jönnek-mennek és nem változik semmi. Néha látszik a fellángolás, hogy ő hinni akar a jóban, de ezt két versszakon belül földig rombolja, vagy jégesővel vagy Pokollal. Rengeteg versében szerepel a Pokol - Menny ellentétpár, és a halál. Ha tudod az élettörténetét nem lepődsz meg, de mint én, előbb olvasva a verseket és utána a sanyarú sorsát, kicsit furán jött ki. Arra, mondjuk rájöttem magamtól is, hogy nem egy életvidám fickó. Viszont szépen tud írni. Szimbolista költő volt, a könyv szerint korának él költője, aki kiemelkedően sokat tett le az asztalra, a Bolgár költészetben. Én elhiszem, és mivel nem olvasok sok bolgár verset (verset sem), így elhiszem az utoszóban foglaltakat.

Ajánlom a könyvet:

-Ha érdekel a XX. Század elejének élete

-Ha nem félsz a depresszív hangulatú versektől

-Ha versbarát vagy

-Ha érdekel a parasztság élete

-Ha a halál nem rémít el, és ha a Pokollal sincs gondod

Viszont, ha valaki ilyeneket nem szeret olvasni, az ne olvassa. Kell egy jó hangulat hozzá, magasan optimista hangulat, hogy ne nagyon rontsa le. Olvasva a verseket rájöttem, hogy rengeteg olyan ember van, akiknek őrülten nehéz volt az élete, és megkeseredtek Javorov is ilyen ember volt. És még, mennyien vannak most is így….

Könyv: Pejo Javorov: A kék köd órájában

Kiadó: Európa

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 1970

Oldalszám: 92

Fordította: Fodor András, Nagy László

Rendrakás, csak hol kezdjem?

 Alapjában véve szeretem a rendet körülöttem, a szobámba szép sorban állnak a könyvek, por sem nagyon van, ügyelek arra, hogy a ruháim mindig rendben legyenek, hogy minden a helyére kerüljön. Rejtélyes okból, néha mégis arra eszmélek, hogy nem úgy van az, ahogy én azt elképzeltem, hogy a ruhák egymáson vannak nem túl szép sorban, hogy a szobám teli van szöszökkel, és nem oda illő ruhákkal, hogy nincs elpakolva pár dolog. Azért érdekelne, hogy mikor kerülnek oda, amikor mindig úgy hiszem, mindent a helyére rakok.

 Ugyanez van a fürdőszobával is. Ráférne a takarítás, csak sosem jutok el oda, pedig már többször megjegyeztem, hogy akkor holnap. De holnap mindig holnap van…

 És nem csak a való életben vannak ilyen dolgok, hanem a virtuális térben és a gépemen is. Már régóta eldöntöttem, hogy a képeket (animeseket) átválogatom, hogy rendszerezem őket (Avatar, ilyen-olyan háttérképek), eddig odáig jutottam (kb. két hónap alatt), hogy egy mappába sűrítettem ami eddig kb. 12-ben volt. Emellett ott van egy csomó film amit meg kéne nézni, vagy eldönteni, hogy meg akarom-e nézni. És akkor ott van a gmail, amiben mindig rendet rakok, de most ránézve a mappákra rá kellett jönnöm, hogy még mindig nincs rend, mindenféle szír-szar levelek megvannak amiknek nem kéne. Molyon is, az aktuális olvasmányaimban rengeteg könyv volt, hogy „na  most olvasom”, most eljutottam legalább odáig, hogy kitöröltem azokat amiket nem olvasok, és maradt kettő, amit tényleg olvasok. Csak tudnám, hogy egy hónap múlva megint miért lesz rumli…amikor én mindent rendben hagyok…

Bear Grylls: A farkas útja (Túlélés: teljesítve 2.)

Bár össze-vissza sikerült elolvasnom a sorozatot (1,3,2 rész), azt kell mondanom, hogy  így is érthető volt, bár az előzőnek olvasott könyvben volt egy rakat hátra utalás erre a részre, így nem lepődtem meg bizonyos momentumokon, amiken, ha sorban haladok, talán meglepődöm.

 A három rész közül ez a legjobb! Nem tudok belekötni túlzottan, bár a már említett gondok itt is jelentkeznek. Sajnos a könyvet nem szerkesztette senki, és sajnos az író túlélőművész és nem írói vénával megáldott ember. De ez a rész volt az első olyan rész, ahol a főhős sem magában nem kezdett el nagyon gondolkodni és kioktatni (hogy az olvasó fogja, fel mit miért csinál), és az első hogy ezt hangosan sem mindig tette meg. Kevésbé volt zavaró, mint az első és harmadik részben. Hozzájárul ehhez, hogy a társ akivel ment szintén ért valamennyit a természet dolgaihoz, még akkor is, ha éppenséggel nem annyira mint Beck. Viszont gyorsan tanul, és nem kérdez hülyeségeket. A harmadik részben nagyon utáltam a folytonos „mindjárt meghalunk, mindjárt szomjan halunk, mindjárt homok megy a szemembe és meghalok” szenvedéseket, míg itt azért nem kezdtek túl sűrűn bele, hogy „jaj hideg van, megfagyok, éhen halok, leesek, elesek, stb.”. Ebben a kötetben jöttek a nehézségek, még tűrhetően zsúfolva, és csak néha jegyeztem meg, hogy szegények azért itt vannak a tundrán, a havas tájon, és mindenben ekkora pechjük – mázlijuk – pechjük - mázlijuk van. Mert ismerjük be, hogy ahhoz tehetség kell, hogy beleess a vízbe, leess a szakadékba, hóvihar törjön rád, a medve akarjon megenni stb. és mázli kell, hogy ezeket túl is éld, és vigyorogva nézz az ég felé, hogy háhá, túlélted!! :D

 Beck és útitársa, tehát kifejezetten peches túlélő bajnokok. Csodálom, hogy túlélték azt a sok katasztrófát (felét sem soroltam fel), és persze az egészre úgy emlékezhetnek vissza, hogy egy jó móka, kaland túra volt. Nem tudom, én már a repülő lezuhanása után gondba lettem volna. Bár akkor is mázlijuk volt!

Belbecs: 4/5

Sokkal jobb a többi résznél, de azért fogalmazni megtanulhatna az író, vagy a fordító. Sajnos mivel fordítást olvasok, így nem tudom eredetileg is ennyire hülye mondatok születnek néha a könyvben, vagy a fordító vette félvállról a dolgot. A vége megint kicsit hirtelen lett lezárva, de azért annyira nem sietett mint az első és harmadik részben, itt talán tíz oldalt is hagyott a pozitív végkifejletre :D

Külcsín: 3/5

Még mindig spoileres a borító! De a többi részhez képest ez legalább aránylag normálisan néz ki, bár ezektől a fénylő betűktől agyrémet kapok. Kicsit túlzsúfolt és giccses. A pont levonás nagy része a szerkesztő hiánya miatt van. Ennyi pénzért, ennyire silány munkát nem szabadna kiadni. Elméletileg van szerkesztője…benne is van a könyvbe,…de kétlem, hogy elolvasta volna a könyvet….vagy ha mégis őrülten felületesen és átugorva 20-40 oldalakat.

Fülszöveg:

Bear Grylls lélegzetelállítóan izgalmas új kalandregényében ismét a találékonyságé és a túlélő technikáké a főszerep!

A farkas útjában Beck Granger Alaszka hólepte vidékén zuhan le egy kisrepülőgéppel. A pilóta meghal, nagybátyja, a híres professzor súlyosan megsérül, Becknek és barátjának pedig nem marad más választása, mint gyalogszerrel nekivágni a fagyos tundrának. Ahhoz, hogy eljussanak a legközelebbi településig, meg kell mászniuk egy hegyet, át kell vészelniük a fagypont alatti hőmérsékletet, élelmet kell szerezniük, és meg kell küzdeniük a tundra vadállataival. Beckről azonban hamar kiderül, hogy ezen a terepen is feltalálja magát, tudásának és bátorságának köszönhetően végül minden akadályt leküzdenek.

Ha befagyott tó jegén kell átkelni…

Ha felbőszült medve támad rájuk…

Ha tüzet kell gyújtani egy hómező kellős közepén…

Ha jégkunyhót kell építeni egy közelgő hóvihar elől…

Beck mindig tudja, mi a megoldás. De vannak helyzetek, amelyekre még ő sincs felkészülve…

Maximos fotópályázat - Eredményhirdetés

 Pár órája talán, hogy végigpörgettem a frisseket a molyon, és szembe jött velem a karc, amiben kiírták a nyerteseket. Azt tudtam, hogy az első háromban nem vagyok benne, mert kiscsóka vagyok én ahhoz, nincs nekem több száz facebook ismerősöm, ismeretleneket meg nehezebb verbuválni. De benne voltam az első 30-ban. A szerencse is mellém szegődött, így a nevem a kalapból a sorsoló kezébe került. Itt érhetitek el a karcot!

 Ismerjük be, hogy a Kovács Dóra egy tömegnév, úgyhogy kicsit elbizonytalanodtam, egészen addig, míg nem néztem végig az összes képet, és nem ellenőriztem, hogy bizony Kovács Dóra csak egy jelentkezett a nyereményjátékra, és az én vagyok! Öröm boldogság. Estére megérkezett a kiadó hivatalos levele is, és kezdetét vette a „jó, de mit kérjek”.

 Csak annyi volt a kritérium, hogy már jelenjen meg és 3 darabot lehet. Könyvmoly vagyok, végiglapoztam egyszer a molyos profiljukat… aztán még egyszer… meg még egyszer. Több dolgot kellett figyelembe vennem. Egyrészt érdekeljen, mert hát minek olyan könyv, ami nem érdekel… ez az opció sajna nem nagyon szűkítette a kört, úgyhogy tovább kellett szűkíteni, hogy „megvan-e a könyvtárnak”, mert ha megvan, akkor onnan is ki tudom hozni, tehát nem feltétlen kell saját példány belőle. Ez már azért erősen szűkített a körön, de még mindig volt egy csomó cím, ami közül lehet választani. Végül úgy döntöttem, hogy ők a kiválasztottak:

Robin LaFevers: Gyilkos kegyelem

Wendy Higgins: Angyali gonosz

Wendy Higgins: Angyali szövetség

És most már csak várom, hogy ide érjenek, és megszagolgathassam őket, és elkezdhessem olvasni is. Mindegyiken már régóta gondolkodtam, hogy megveszem (vagy felírom a könyvtári listára), de még nem jutottam el egyik opcióhoz sem. Várom őket!!

 És ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki leadta a szavazatát a képemre! Nélkületek nem sikerült volna :*

És gratulálok a nyerteseknek!! :)

Vivien Holloway: Mesterkulcs

Egyetlen egy gond van ezzel a kisregénnyel, az hogy rövid. Tegnap, amikor esélyt kaptam rá, hogy elolvashassam, megjelenés előtt, rögtön fellelkesültem. Van abban valami kellemes, amikor mindenki előtt olvashatja az ember a könyvet. Mondták, hogy rövid lesz, de nem hittem, hogy elkezdem, aztán hirtelen sitty-sutty elfogynak a lapok. Pedig monitorról olvasok, és ott kifejezetten lassan megy az egész. Direkt nem néztem az oldalsávot sem, mert féltem, hogy túl gyorsan ér a számláló az utolsó oldalra, és akkor itt maradok kérdőjelekkel a fejemben, és követelni fogom a folytatást (és tényleg!)

 Imádom a steampunk irányzatot, bár ez eddig nekem kimerült a képek nézegetésében. A kisregény egy kis szeletet mutat meg abból a világból, ami már régóta tetszik nekem. Winie szemszögéből ismerhetjük meg a tolvajok és gazdagok világát egyaránt. Amíg olvastam a kisregényt, azaz érzésem volt, hogy ezt már láttam, olvastam valahol. Ettől függetlenül nem tudom felidézni magamban hol, így feltehetően csak egy-egy steampunkos kép idézett hasonló történetet a fejemben. Nagy meglepetések, és nagy koppanások, hogy „nem erre számítottam” nem voltak a kisregényben. Valahogy mindig sejthető volt, hogy mi lesz a következő, bár egy-egy pillanatra azért felkaptam a fejem, hogy „áh, ez de jó”, amikor a hajóra küldte Williamet vagy amikor éppenséggel megismerkedtek, és a „szép nővér” helyett a „miért vagyok itt, és mit vétettem az ég ellen” húg lesz kipécézve, mint szimpatikus és vonzó személy.

Winie amúgy nem ronda lány, csak ő inkább fiú. Fiúként nevelték, verekedni tanult meg, és nem illedelmesen bájologni. Nő létére inkább fiús ruhákban jár és verekszik, ha ez kell a tolvajláshoz, mintsem szoknyát húzzon és édes-bájos-cukipofa hódolatra vágyó szende szüzet játssza. A testvérével ellentétben, aki viszont imád így boldogulni (erre tanították). Rengeteg elve van, például nem öl, nem hazudik (ha nem muszáj), becsületes (amennyire egy tolvaj lehet), és nem szegi meg a szavát. És szerintem előkelő helyen van a rangsorában az, hogy nem húz fűzőt, és szoknyát, nem tűzi fel a haját és hasonlók, csak hát, néha nem az van amit szeretne.

 William, örök lázadó. Nemes, gazdag, jóképű(a regény feléig, ott már nem olyan csini a profilja :P). Nála a mesterkulcs, és nála az alku pozíció, legalábbis így gondolja. Szerintem a legkedvesebb, legszeretnivalóbb srác a könyvben (bár tény, hogy túl sok embert nem sikerült megismernünk). Nekem nagyon tetszenek a MIÉRTEK, és a HOGYANOK. Igazándiból kicsit pimasz a srác, és úgy tekint a világra és az életre hogy minden az övé, és nincs ellenvetés. A szomorú, hogy azért ez nem mindig van így. Érdekel, hogy mi lesz a tervével, és ebbe Winie mennyire akar belekeveredni. Sejtésem szerint eléggé összekeverednek azok ketten :D

 A kisregény az első „küldetést” le is zárja igazándiból. Amivel indít, ami a cél, azt elérik. Viszont ott hagyja a nagy kérdőjeleket, hogy és akkor most, hogyan tovább? Szeretem a történetet, szeretem a világot, és az írónő humorát. Őrülten sokat jelent, hogy olyan véresen komoly karaktere nincsen a könyvnek. A párbeszédeken jókat lehet mosolyogni, néha nevetni is, Winie természete magában megér egy misét. Rengeteg lehetőség van a világban amit ki lehet még aknázni, és reményem szerint ki is lesz, és remélhetőleg kiadva is kilesz. A legnagyobb gondom, hogy vége van, elfogyott és nincs folytatása még! (jó, valójában még ez sincs kiadva, én meg már a folytatáson sírok :D) Remélem gyorsan folytatódik…

Belbecs:5/5

Be kell szereznem az írónő másik könyvét....

Külcsín: Nem tudom, hogy hogyan fog kinézni, majd nyomtatásban. De így képről azt kell mondanom, hogy gyönyörű lett. Ha a gerinc, a fülszöveg színe sem lesz beleolvadós, és eltűnős akkor a Főnix Könyvműhely egyik legjobb borítója lesz. Remélem nem rontják el. :)

Fülszöveg:

„Gyerekkoromban számtalanszor halottam a mesterkulcsról, amely valójában nem igazi kulcs. Egy szerkezet, amely előtt nem léteznek bezárt ajtók, és sem az acéllal bélelt páncéltermek, sem az őrséggel védett birtokok falai nem jelentenek akadályt. A mesterkulcs mindent nyit, és mindenhová bevisz, akár a tömör falon is keresztüljuttat, ha kell. Minden magamfajta álmodott már róla, hogy a kezében tarthatja az eszközt, amely elől lehetetlen elrejteni bármilyen kincset.”

Winie Langton a 2900-as évek New Yorkjában él, száz évvel az ötödik nagy világégés után. Egy nagy és befolyásos tolvajcsalád leszármazottja, akit már egészen kiskorától apja tanított a mesterség fortélyaira. Ebből kifolyólag Winie már kamaszként jobban verekedett, mint a fiúk többsége és mindent tudott a fegyverekről.

Amikor a legendás mesterkulcs felbukkan a városban, a Langton család azonnal a nyomába ered, s természetesen Winie-re is fontos feladat hárul a titokzatos műtárgy megszerzésére kiötlött akcióban…

A Winie Langton történetek első része!

Körkérdés: Hogyan reklámoznál egy könyvtárat?

 Nem nagyon írtam, ilyen témában még a blogomon, de remélem, hogy tudtok segíteni, vagy legalábbis ötletelni.

 Képzeljétek el, hogy egy városi könyvtárban dolgoztok, és valahogy reklámozni szeretnétek a munkahelyeteket. Azt szeretnétek, hogy minél több olvasótok legyen. Nem a bevétel a cél, inkább az, hogy sokan járjanak a könyvtárba, illetve olvassanak az emberek. Nincsen igazándiból korcsoport amire specializálódni akartok, kis óvódástól a nyugdíjasig a célközönségetek. A nap hat napján nyitva tartotok ebből négyen délelőtt és délután is. Rengeteg új könyvet tudtok beszerezni, és ezt az olvasók rendelkezésére bocsátani. Hogy érnétek el, hogy több legyen az olvasó? Milyen programokat, reklámot készítenétek, hol hirdetnétek? 

Bear Grylls: A skorpió sivataga (Túlélés: teljesítve 3.)

Így, hogy a középső részt még nem olvastam, nem tudok magáról a sorozatról átfogóan nyilatkozni, de azért elmondhatom, hogy:

 Még mindig csapnivalóan ír Bear Grylls. Nem ért hozzá, hogyan kell jó kalandregényt írni. Már az első részben is megfigyeltem, hogy egyszerűen ő szeretne információt közölni veled, kicsit regényesen, kicsit kalandosan, és ezért elkövet olyan hibákat, amiket egy rendes író nem követ el.

 Még mindig nem szerkeszti ezeket a könyveket senki! Komolyan, elgépelések armadája, és akkor még az értelmetlen mondatokról ne is beszéljünk.  A leg szembetűnőbb az volt, amikor leírta, hogy északon nincs semmi, aztán két szóval később közli mi van északon -.-”, ez viszont fordítói baki lehetett, mert amúgy lett volna értelme, csak Déllel, és nem Északkal. Nem tudom…drága egy embert fizetni, aki átnézi a szöveget és a nagy hülyeségeket kijavítja? Egyszerűen értékelhetetlen szerkesztésileg a könyv.

 Ugyanúgy össze van csapva a vége. Nem tudom, a lezárás nagyon bonyolult lehet, mert az előző könyvébe is azt éreztem, hogy „oké, most meguntam, legyen vége”, és hopp vége van. Szenvedsz x napot a sivatagba, őserdőbe, jéglankán és hopp megmenekültél, hopp elkapták a gonoszokat….wtf? És senki ne úgy képzelje el, hogy ez oldalakig tart, nem, konkrétan 5 oldalban megtaláltak, megtaláltad, megnyerted, legyőzted és happy a világ. Míg előtte a vízszerzés technikája szintén 5 oldalt érdemelt…

Nem szeretnék, csak negatív lenni a könyvvel szemben, mert szerintem tényleg tök jó, hogy írnak ilyen túlélős könyvet. Ha elolvasod laikusként és megmarad akár csak egy-két információ is az agyadban akkor máris értelme volt, mert lehet, az majd megmenti az életedet. Annyi az egész, hogy Bear Grylls remek túlélő, elméletileg erről híres…de nem tud írni. Meg kellett volna kérnie valakit, hogy írjon könyvet, és dolgozza bele a túlélő technikákat is. Bár itt a sivatagosban volt annyi fejlődés, hogy Beck nem kezdett el kis monológokat gyártani arról, hogy és most, hogyan miért foglak megmenteni, bár feltehetően azért mert Pete meg mindig haldokolt mellette…és nem lett volna jó hallgatóság.

 Belbecs: 3/5

Az ötlet remek, a kivitelezés borzalmas. Kevésbé szenvedés olvasni, mint az első részt, tehát van fejlődés, csak nem túl sok.

Külcsín: 2/5

A borító ronda, de nagyon. A könyv nincs szerkesztve, rengeteg hibával rendelkezik, és ezek túlzottan is szembetűnőek, ami meg megakasztja az olvasást. Amúgy a borító spoileres, és nem a skorpió miatt. Nem tudom, hogy amúgy feltűnt-e az embereknek, hogy ott van, hogy Túlélés: teljesítve….tehát egy kis izgalmat sem hagy, hogy izguljak már a főhősökért mert tudom, úgyis túlélik….míg az angolon legalább az volt, hogy Küldetés: Túlélni.... :D

Ó, azok a csodálatos listák

Igen, amióta a molyon lehet listázni, azóta mindent listába szedek ami eszembe jut. Persze vannak dolgok amiket nem lehet, vagy felesleges volna. Viszont vannak olyanok, amik igazán hasznosnak mondhatók. Már úgy két hete indult a könyvtár + lista projektem. Érdekelt, hogy mint könyvtáros, könyvhörcsök és könyvrozsomák (és még fokozhatnám), hány százalékát olvasom el azoknak a könyveknek amiket megsétáltatok hazafelé. Hála az online lekérdezési lehetőségnek össze is állt a lista:

2014 januártól kihozott + olvasott könyvek  - olvasottság 28% (44/158)

 És ha már erre lehetőség van, törekedve a teljességre elkészítettem a nagy könyvtáras listát. Ami tartalmazza mindazon könyveket amiket 2006. December 12-e óta kikölcsönöztem, amióta a munkahelyem olvasója is vagyok. Lassan nyolc éve!

2006. december 12-től kihozott + olvasott könyvek  33% (398/1219)

 Két hét volt összeszedni őket, de azt kell mondanom, hogy megérte. Nem csak azért, mert kaptam egy számot, ami majd folyamatosan nő, hisz a listák mostantól mindent tartalmazni fognak (folyamatosan bővítem a kihozottakkal), hanem azért is, mert visszanézve, néha hümmögtem, néha nosztalgiáztam, amikor felrémlett, miért is hoztam ki őket, milyen korszakaim voltak. Volt olyan része a listáknak ahol folyamatosan pipálgattam, volt, ahol egyet sem olvastam ki, csak megsétáltattam őket. Jó volt visszaemlékezni egy kicsit.

 Akit érdekelnek, hogy milyen könyveket akartam és/vagy olvastam, azok nyugodtan rákukkanthatnak a listákra. :)

Rhonda Byrne: Az Erő

 Szeretem az ilyen, pozitív hozzáállást hirdető könyveket, mert úgy vélem, hogy szükségesek. Még nekem is, pedig azért úgy gondolom, hogy én elég pozitívan szemlélem a világot. Tehát, a műfajt szeretem, az írónő stílusával viszont vannak gondjaim. Senki nem mondhatja, hogy előítéletes vagyok, és úgy mondok bármit is, hogy nem olvastam tőle, vagy csak ezt olvastam. Ugyanis már két könyvén túl voltam, amikor ez a kezembe került. Van egy olyan érzésem, hogy majd a HŐS is körülbelül ugyanerről fog szólni.

 Adott egy nő, akinek gondjai vannak az életében, de felfedi a  Titkot, ebből filmet csinál, a film sikeres lesz, a filmből könyv lesz , a könyv sikeres lesz. Ez eddig teljesen jó. Aztán kiad egy idézetek, pozitív gondolatok összegyűjtését (Határtalan gondolatok), ami szintén jó, és sikeres lesz, mert bár újat nem mond mégis kis pozitív löketet ad az életnek. Tényleg, a Határtalan gondolatok volt amúgy szerintem a csúcs a könyvei közül. Azt gondolnánk, hogy most már használja a titkot és pozitív hozzáállású és megvan minden az életében ami csak kell, és abbahagyja az írást. De nem. Hülye lenne, hiszen rengetegen nézik a filmjét és veszik a könyveit. Ír egy könyvet Varázslat címmel (még nem olvastam), aztán egyet Erő címmel, majd egyet Hős címmel.

 Az Erő igazándiból a szeretetről szól, annak bevonzásáról, annak kiterjesztéséről, és arról, hogy megold minden problémát. Amúgy erről szólt a Titok is és pont ezért nem értem, hogy miért kellett még egy könyv ugyanarról. A vonzás törvényét, szeretet törvényének nevezi, de igazándiból a többi dolog ugyanaz. Gondolkodj pozitívan, cselekedj pozitívan és higgy abba, hogy a pozitív szemléletednek hála boldog leszel, ha boldog leszel akkor mindened meglesz amit akarsz. Tehát a pozitív dolgok pozitív dolgokat vonzanak. És tényleg, én szeretni akartam a könyvet, mert maga  a gondolat tök jó, és igazándiból tisztában van az ember vele. És igen, ez volt kicsit idegesítő. 250 oldalon keresztül olvasol kliséket, amiket ha olvastad a Titkot akkor már olvastál. Pár oldal után összefoglalja mit olvastál pár oldallal azelőtt…nem értettem a miértet. Tekintve, hogy ennyi idő alatt, az amúgy sem sok szöveget az ember csak nem felejti el. De rendben, pozitív megerősítésnek gondolta.

 Nincs még egy olyan könyv amiben ilyen sokszor láttam leírva a Szeretet szót. A végén, már egy kicsit sok volt belőle, és sok volt az ismétlés is. Nem tudom, nem értem a miérteket. Tényleg vannak olyan emberek, akik ennyire lassan dolgozzák fel az információkat, és ötször le kell mindent írni,hogy felfogják? Normális embernek szerintem kicsit már sok. Arról ne is beszélve, hogy a külső idézetek (tehát amiket más emberektől idéz), az olyan szép betűtípussal íródott, hogy ki mondta, hogy csoda, ha el tudjuk olvasni. De a rajzok szépek.

 Ami még egy kicsit gondom a könyvvel, hogy nem értem, miért kellett ezt fényes, vastag papírra nyomni, hogy majd egy kilós legyen, annak ellenére, hogy kicsi a könyv? De tényleg, ez a papír drága, és nem is szép. Jó…ha a polcra rakod és nézegeted míg az Erőre gondolsz akkor jól néz ott ki.

Belbecs: 3/5

Semmi újat nem ad, semmi olyat aminél „húha” megjegyzést tudtam volna tenni, és lehidaltam volna  a meglepetéstől. Ismétli önmagát, és ismétli azokat a dolgokat, amiket az embereknek már eleve tudniuk kellene.

Külcsín: 4/5

 Nehéz, nem kényelmes olvasni, és semmi sem indokolja azt, hogy ez ennyire „igényes” kiadás legyen. A fénylő papírt nehéz amúgy lapozni is, meg visszaveri a fényt is, és lámpafénybab olvasni kifejezetten pocsék. Bizonyos betűtípusok olvashatatlanok a könyvben, és rengeteg az ismétlés.