2018. április 7., szombat

Irány Japán - 01.

Ilyen szépet kaptunk, amikor beutaztunk
megjegyzendő: nekem kb. 5. nap mutatták
addig fel sem tűnt ;)
Szerintem, minden embernek van olyan hely a világon, ahova szívesen elmenne. Olyan hely, amiért érdemes gyűjteni, érdemes spórolni és mindig mondogatja, hogy "Életemben legalább egyszer el akarok jutni ..., helyre". Nekem ilyen volt Japán. És most is ilyen Japán, csak most már az a mondat van, hogy "MÉG legalább egyszer el akarok jutni oda".
 Elhatároztam, nem tudom már pontosan mikor, hogy kijutok, és ki is jutottam. 10 év spórolás kellett hozzá, de meglett. Tavaly év közepe táján már megvolt az összeg, amit erre tudok szánni, de még csak nézelődtem. Amúgy már előtte pár évvel nézelődtem, szimplán már megvolt, hogy melyik céggel akarok kimenni. Utánakérdeztem a cégnek, utánaolvastam, molyon is kaptam tanácsokat. Januárba akció is volt, de míg a fogamat nem húzták ki, foglalni nem akartam. Mondván, nem két forintról van szó, nem akarom, hogy aztán a fogam beleszóljon a dologba, amikor már fél éve vártam, hogy kiszedje a szájsebész. De azért árajánlatot már kértem.
 Fog ki, foglalás leadása. Borzalmasan nagy szerencsém van, hogy kedves munkatárssal találkoztam (bár lehet, mindenki kedves a cégnél :D), mindegy Dudás Csilla meglehetősen kedves, nem feszélyezett egy percig sem, hogy leveleznem kell, mindenre kimerítő válaszokat adott, ha nem is rögtön, akkor pár napon belül. Maximálisan elégedett voltam végig vele, és remélem, a következő Japán utamnál is majd ő menedzseli a dolgokat :)
Ferihegy
 Tehát lefoglaltam az utat... január 21-e környékén, aztán kitört egy vulkán Japánban, leesett a hó, nagy jó Japánba, benőtt a lábujjamon a köröm, és alig tudtam menni, két hétig feküdtem itthon influenzával... a létező összes probléma csőstül jött. Amit csak el tud képzelni az ember, hogy NE legyen az mind utazás előtt nekem rontott. Az utolsó két hétbe para volt, hogy ne kapjam el megint az influenzát, mert nem vicces dolog, és megnehezítené az utazást, ha kidőlnék. Hála az égnek nem lettem megint beteg, de azért még egy kis hó esett, csak hogy ijesztgessen.
A bőröndbe, szerintem 4-szer pakoltam bele, mondván, hogy ellenőrizzem újra és újra, hogy minden megvan-e. És végre eljött a nagy nap, irány Japán.
 Szerencsés vagyok, születésnapomra (ami még tök messze van), azt kértem, hogy fel és le legyek hozva majd Ferihegyre/ről, így arra nem volt izgulás, hogy felérünk-e időben, meg hogy nem ragadok ott. Megjegyezném Odafele 11 kg-os bőröndöm volt, visszafelé 24, és semmi nehezet nem hoztam :D Bár túratársnak két üveg parfümöt még elraktam, mert nálam relatíve volt hely.
Irány Dubaj
 Ferihegy: jó, hogy voltam fenn eligazításon, gondoltam, akkor megismerem azokat akikkel megyek... nem. Tök nehezen ismertem meg mindenkit, kivéve az idegenvezetőt. Nekem fura volt az egyedül csekkolás, és majd benn találkozunk, meg majd Dubajban találkozunk, meg majd Tokyoban találkozunk ugrások, de igazándiból, legalább egy kis önállóságot kellett mutatni, meg nem nagyon lehetett eltévedni, tehát minden ki volt írva. Ahol nem ott meg, már együtt mentünk.
Én most repültem életemben harmadszor. Egyszer mentem Angliába, meg egyszer vissza is jöttem onnan, úgyhogy azt tudtam, hogy 2 óra alatt még nincs gond a repülővel, de azt nem tudtam, mennyire tűröm jól az 5 majd 10 órát, visszafelé meg a 11 és 4,40 órát + az 5 órás várást, hogy felszállhass a gépre :D. Mint kiderült, odafelé, aludni nem nagyon tudok a repülőn, bár visszafelé, voltam olyan fáradt, hogy már totálisan kimerülten aludtam 1-1 órákat...aztán hazaérve kidőltem, mint egy zsák krumpli. De nem volt probléma a repülővel, de Japán messze van, meglehetősen messze. 10 óra alatt ugyanis már nagyon lehet unatkozni, főleg, hogy fáradt vagy, az olvasáshoz is. Amúgy általában olvastam a gépen és igen, ilyenkor remek az ebookolvasó, mert tényleg kis helyen elfér, világít amennyit kell és kényelmes. A repülő maga közepesen kényelmes, de én meglehetősen szerencsés voltam. Ugyan ablaknál Soha nem ültem, de nem is hiányzott. Bp-Dubaj vonalon, nem ült mellettem senki sem, így kényelmes volt, bár ahányszor el akartam menni mosdóba, szóltak, hogy rázkódunk, úgyhogy üljek le... hosszú az az 5 óra, ha menni kell, úgy örültem amikor leszálltunk, és becéloztam a mosdót. Dubaj-Tokyo vonalon szélül ültem, tehát nem kellett senkit sem ugráltatnom, hogyha mosdóba akartam menni. És nem is rázkódtunk, feltehetően egy két emeletes gépet nehezebben ráz minden, mint a másikat. Tokyo-Dubaj vonalon egy aranyos japán srác ült az egyik oldalamon, a másikon senki, tehát szintén kényelmes volt. Dubaj-Budapest vonalon meg szintén szélül ültem, úgyhogy szabadon felállhattam, meg minden.
Irány Tokyo :)
 De akkor is messze van, és elfárad az ember rendesen, így amikor végre Tokyo-ba értünk én borzalmasan lassúnak éreztem, hogy kijussunk a reptérről, bár amúgy nem volt fennakadás. Aranyos emberek, magyaráztak, hogy hova állj, mit csinálj. Nézz oda, rakd oda az ujjadat stb. És a táskám is hamar meglett, tehát szerintem egy óra biztos volt kijutni a reptérről, de legalább 2 órának éreztem, és amint felszedtük a bőröndöket és be a buszba csak néztem ki a fejemből.
 Fura, amikor megérkeztünk Japánba, az volt az első benyomásom, hogy hazaértem. Pedig tök messze voltam otthonról, és kb. semmit sem értek amit mondanak, vagy ki van írva, de mégis olyan megnyugtató közeg volt. Olyan érzés amikor tudod, hogy jó helyen vagy. A szállásig hallgattam az idegenvezetőt, és nézelődtem az esti Tokyoi utcákat, majd szállás elfoglalás, wifi kód beírása, lejelentés, hogy megvagyok, és fürdés után kb. mint akit agyonvágtak kidőltem, csak hogy hajnali kettőkor felkeljek, minthogy biztosan ki vagyok pihenve... haha. Ezek az időátállások nehezek, de szerintem odafelé hamarabb túllendültem a dolgon, mint most hazafelé. Feltehetően azért, mert ott nem volt arra idő, hogy napokig meditálj rajta, hogy aludtál-e eleget vagy sem, hanem másnap 7 körül már reggeliztél 9 körül meg már indultál várost nézni, nincs esély, hogy nyavalyogva visszadőlj. :D
Várunk a buszra :)

Általános tudnivaló:
Wifi: az összes szállásunkon volt, így mobil net tök felesleges. Én vettem City Sim kártyát, amit azóta sem tudtunk aktiválni, pedig az lett volna a vész esetén a net forrásom. De tanultam a dologból, más nem este a szállásokon van wifi, de amúgy a nagyobb állomásokon és nagyobb szentélyeknél is ki volt írva. Nem tudom azok mennyire könnyen csatlakoztathatók voltak, mert nem léptem fel, csak este. Dubaj repterén és Naritán borzalmasan macerás elérni a wifi hálózatot, de megoldható és igazándiból, mikor visszatérsz, már megjegyezte, tehát visszafelé, csak újra csatlakozni kellett semmi mást.
Az emberek: Aranyosak, megbízhatóak és tényleg próbálnak segíteni. Feltételezik, hogy érted amit mondanak. Én mivel sem japánul (minimális...nem teszteltem, hogy használható-e nyelvtudással), sem angolul nem beszélek, én voltam a bonyolult. De én is mindent meg tudtam oldani. Simán tudtam vásárolni, kérdezni, remekül ment a mutogatás a végére. Mindig pontosan adnak vissza és mindig segítenek amiben tudnak, néha abban is próbálnak, amihez ők sem értenek. Gion negyedet úgy találtuk meg, hogy az első aki segíteni akart, se tudta hol van, de utánanézett!!


Első szállás fürdőszobája




Folyt köv.

Nincsenek megjegyzések:

Magamról

Saját fotó
Munkámat tekintve könyvtári adminisztrátor vagyok. 2006.12.01-e óta, a József Attila könyvtárban (Dunaújvárosban). Kölcsönzés a fő munkaterületem, de emellett, foglalkozom a beérkezett ajándékkönyvekkel, javítom a katalógus hibáit, és a könyvtár Molyos profilját is én használom, tehát én töltöm fel az új könyveinket, és rakom fel oda a híreket. Emellett még ezer más dolgot csinálok, amit általában az éves beszámolóba is elfelejtek beírni, mert már annyira alap :D Nagyvenyimen élek édesanyámmal, egy kertes házban, Bogi kutyánkkal, aki mindenkit szeret, főleg ha kap simogatást és ennivalót :) Érdeklődési körömet elég könnyű lekövetni a blogon, igen a legaktívabb a könyvek szeretete, utána jön az írás. Témakörben a Kelet, a spiritualitás, a buddhizmus, az önsegítő irodalom. Ha szépirodalomra vetemedek, akkor inkább fantasy, minimális romantika, de amúgy bármit szívesen kipróbálok (maximum az első 50 oldal után abbahagyom). Koromból adódóan már megtanultam, hogy nem MUSZÁJ elolvasni egy könyvet, ha nem vonz be, akkor el kell engedni, akkor nem nekem íródott.